Szolnok Megyei Néplap, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-22 / 300. szám
1984. DECEMBER 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 L emezfigyelö Karácsonyi újdonságok Hasznos-e a szünidő? A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat az idén két ízben is meglepte a könnyűzene rajongóit. A Favorit és Bravó néven újonnan bejegyzett „leányvállalatok” a lemezkiadás történetében példa nélküli lépésre szánták el magukat: a közelgő ünnep előtt két albumot jelentettek meg a popműfaj reprezentálásá- ra. Az egyiket Karácsonyi album névre keresztelte népes alkotótábora, a Bojtorján együttes és a meghívott közreműködők: Halász Judit, valamint a Bakfark Consort Benkő Dániel vezetésével. A Bojtorján csoport rendkívül kitartó, évek óta ugyanazzal a középszerű eastern country muzsikával ringatja téli álomba hallgatóit. Irányzatok jönnek-mennek, de a zenekar tagjai mintha viaszt tömtek volna fülükbe, csak fújják a magukét. Egykor az angol Melody Maker poplap kritikusa azt mondotta az egyébként színvonalas rockmuzsikát játszó Deep Purpleről: ha egy lemezt meghallgattál tőlük, akkor az összes többit is ismered. A Bojtorján esete ugyanaz. Versidézetek és komolyzenei betétek nélkül ez az album biztos bukást jelentett volna a hajdanában szebb napokat is megért társulatnak. A másik ünnepnapi LP Szörényi Levente és Sebestyén Márta közös munkájának gyümölcse. A Jeles napok című nagylemez alig ismert karácsonyi magyar népdalokat gyűjtött csokorba. Szörényi ezúttal is kiapadhatatlan forrásból merített, feldolgozásaival kísérletet tesz arra, hogy közelebb hozza egymáshoz a könnyűzene és a folklór értékeit. A lemezre felvett népdaloknak nem egyszerű a dallamuk, a közreműködő 8—9 éves gyerekek mégis kifogástalanul éneklik el többek között a Siralmas a világ vagy az A, a. a, című betéteket. (Hogy miért éppen gyerekek adják elő? Talán Szörényi Levente megszívlelte a régi idők filmigazságát: kutya és gyerek mindig biztos siker.) Blokk a felszabadulás évfordulójára Bélyegtervek Az idei bélyegkiadásról és a jövő évi tervekről tartottak sajtótájékoztatót tegnap a Magyar Posta székhazában. Juhari Istvánná postaszolgáltatási igazgató elmondta: 1984-ben összesen 6.3 címletű bélyeget jelentettek meg, 254 forint névértékben. Történelmi múltunk emlékeit, a honfoglaló magyarok használati tárgyait — tarsolylemezeket, korongokat — újszerű megoldású bélyegsoron mutatták be. 1985-ben hetvenhárom bélyeget adnak ki. összesen 360 forint névértékben. A motívumbélyegek között bemutatják a Duna-hidakat Re- gensburgtól Üjvidékig. A nemzetközi ifjúsági év alkalmából hét címletű bé- lyegsaron az ifjúság körében kedvelt — s eddig magyar bélyegen még nem ábrázolt — sportágakat jelenítenek meg. Bélyegsor mutatja be a híres ornitológusokat, s ugyancsak bélyegsoron ismerhetik meg az érdeklődők a motorkerékpár százéves történetét. Mindezeken túl különleges liliomokat is bemutatnak bélyegeken, s az ópusztaszeri Feszty-körképet is bélyegsorral reprodukálják. Blokk jelenik még egyebek között a 90 éves Magyar Olimpiai Bizottságról és a moszkvai VIT-ről. Hazánk felszabadulásának 40. évfordulóját ünnepi blokk köszönti. A jövőre megrendezendő kulturális fórumról szintén blokkot adnak ki. s az új Nemzeti Színház felépítéséhez feláras blokkal járul hozzá a Magyar Posta. Az évfordulók—események sorozat keretén belül bélyeggel emlékeznek meg Rudas László, Lukács György és Ries István születésének 100. évfordulójáról, a nemzetközi nőnapról, valamint a 350 éves fennállását ünneplő Eötvös Loránd Tudományegyetemről. Bélyeg jelenik meg a tótfalusi bibliáról, a turisztikai világnapról és az ökölvívó Európa- bajnokságról is. Holnap már nem lesz iskola — mondtuk nem csekély lelkesedéssel gyermekkorunkban valamikor így karácsony előtt. Ha örvendező megállapításunk megütötte valamely bölcs felnőtt — fűképpen pedagógus — fülét, többnyire nem maradt el a kiigazítás: „Nem iskola nem lesz, kisfiam, hanem tanítás”. Életkori sajátosságainknál fogva persze nem tehettünk mást, tudomásul vettük a helyesbítést, s az okosabbak — mellékesen a strébereb- bek — maguk is figyelmeztették később társaikat a pongyolaságra. Holott éppen ez a „pongyolaság” volt gondolatunk pontos kifejezője. A gyermek számára ugyanis nem az az iskolai szünidő lényege, hogy nem lesz tanítás, hanem az, hogy nem kell iskolába mennie. Ami egyben azt is jelenti, hogy nem kell korán kelnie, nem kell legkevesebb négy-öt órát a falak között ülnie, miközben odakünn talán már szánkózásra, Iióemberépítésre, i sízésre alkalmas hó, netán korcsolyázásra való jég van, nem kell házi feladatot írnia, órákra készülnie: egyáltalában: néhány napra oldódhatik benne mindaz a feszültség — hogy ne mondjam stresszállapot —, amelyet az iskolába járás jelent. Lényegében véve ez a feszültségoldás, — oldódás a tanítási — legyek én is precíz felnőtt, és ne írjam: „iskolai” — szünet célja. S ezt a célt betölteni igen fontos, különösen télidőben, amikor is a diák a tanéven belül a leghosszabb szakaszt — bő három és fél hónapot — teljesíti egyfolytában. Ez az egyfolytában természetesen módjával értendő, hiszen a ' asárnapck mindig is szabadok voltak, az utóbbi években, pedig általános a szabad szombat is, ám ezek a hétvégek korántsem jelentik a regenerálódásnak olyan alkalmát, mint a szünidő. Még a két nap sem biztosít elegendő lazulást, már ■péntek délután arra kell gondolni, hogy hétfőn újra kezdődik az egész; s ne feledjük: éppen az ötnapos tanítási hél bevezetése jelenti a hétközbeni fokozottabb terhelést. Ám végül is eljő a várva- várt téli szünet, amikor is „nincs iskola”. Azazhogy van, és kell is lennie. Amióta az édesanyák döntő többsége i.s, dolgozik, szükség van rá, hogy az iskolák — legalábbis az általános iskolák — ne legyenek zárva a diákok előtt. Nem kevés az olyan gyermekek száma, —- különösen a nagyvárosi gyerekeké —, akik a tanítási szünetben teljességgel felügyelet nélkül maradnak, s ha nem mehetnek be az iskolába, — már évek óta megszületett a kifejezés —, „kulcsos gyerekként” tenge- nek, lengenek, mígnem édesanyjuk vagy édesapjuk elő nem kerül a munkából. (Általában nem korán kerül elő, hiszen ő is ötnapos munkahetet dolgozik, munkanapja tehát szükségképpen hosszú.) Kell tehát az iskolai felügyelet, kellenek a nyitva tartó napközik. Ámde ilyenkor gondolni kell arra, hogy a foglalkozások minél kevésbé legyenek tanóraszerűek. Sajnos, a kényszerűség, — s olykor a nevelői kényelmesség — miatt ez a kívánalom nem valósul meg. Ha nincs klubnapközi, önálló napközis traktus, a gyermek a nap jó részét ismét csak a tanteremben tölti, s az időbeosztás ritmusa is alig különbözik a tanítási napokétól. Persze mindezt el lehet kerülni, ha a nevelő minél többször kiviszi tanítványait az iskola falai közül. Ámde valljuk meg, gyakorta nem szívesen vállalkozik erre. Nemcsak azért, mert a közlekedés, a gyerekek „mozgatása” fokozott felelősséget jelent. Vannak más okok is. Nem ritkán tapasztaljuk, olykor az újságok is szóvá teszik e visszás helyzetet, — hogy a különböző intézmények nem vesznek tudomást a tanítási szünetről. A mo- zivallalatok nem gondolnak arra, hogy ezekben a napokban több matinét tartsanak a filmszírrr.'dzak, lehetőleg a legjobb gyermek- és ifjúsági filmeket tűzve műsorra, a művelődési házak megfeledkeznek arról, hogy másképpen kell ilyenkor „nyitva tartani”, figyelembe kell venni a fokozódó igényeket, s több gyermekműsort szervezni karácsony körül. Természetesen akad dicséretes és jó példa is, s ahol figyelmesek a különböző művelődési intézmények vezetői, ott lényegesen köny- nyebb a pedagógusok dolga, s színesebben, pihentetőbben tölthetik el a szünidejüket a gyermekek. S ha már a pedagógusoknál tartunk! Gyakran hangoztatják a nevelőknek: a tanítási szünet csak a tanulónak szünet, a tanítónak, tanárnak nem. Ez így igaz. Ámde egészen bizonyos, hogy ezt az elvet azokban az iskolákban alkalmazzák helyesen, amelyekben úgy szervezik még a munkát, hogy azért pihenésre is jusson egy kis idő. Hiszen a pedagógus is keményen végigdolgozta azt a három és fél hónapot. Ráadásul többnyire ő is éppen olyan szülő, mint a más foglalkozásúak, s éppen úgy megvannak a karácsonyi többletfeladatai. Bizonyos, hogy az a jó,.ha január első napjaiban, mind a tanuló, mind a nevelő pihentebben lát újra munkához. Morvay István Országos pályázat népművészeknek Szolnok megyeiek sikere A Népi Iparművészeti Tanács valamint a Népművészet; és Háziipari Szövetkezeti Vállalat és még más szervek pályázatot hirdettek népművészek számára. A pályamunkákat már értékelték és a napokban kiosztották a díjakat is. A fazekas szakágban szép Szolnok megyei siker született. Az első díjat Gonda István, a Mezőtúri Fazekasok Népművészeti Szövetkezetének dolgozója, a másodikat Szűcs Imre tiszafüredi fazekas, a harmadikat pedig a Mezőtúron tanult Kozák Éva nyerte el. A Nép; Iparművész«ti Tanács különdíját Sz. Nagy István, a karcagi népművészeti szövetkezet művészeti vezetője vehette át. A zsűri a karcagi művész munkájában mindenekelőtt azt értékelte, hogy sikerrel alkalmazta a népművészeti hagyományokat az iparművészetben. Alkotásait a Kenni körültekintő vizsgálat alapján étkezési célokra alkalmasnak találta, tehát semmi akadálya a sorozatgyártásának. Egyébként a pályázatra beküldött népművészeti és iparművészeti munkákból januárban Budapesten kiállítást rendeznek. Fenti képünkön néhány darab a karcagi művész pályamunkájából. Egy ősi technika nyomában Telerajzolta a falat — és kikötött a tűzzománcnál — Az első festéssel, rajzolással kapcsolatos emlékek? — Itt, Kiséren egy régi, öreg házban laktunk. Szép fehér fala volt. Én meg, kisgyerekként, néhány színes krétához jutottam. Mit mondjak: ameddig fölértem, telerajzoltam a falat. Édesanyámnak szokatlan lehetett, mert erősen „megfed- dett”. — Ez a „feddés” sem vette el a kedvét a további kísérletektől. — Nem. Otthon sokat raj- zolgattam, aztán amikor 5. osztályos lettem Szirze Gyula rajztanárom külön leckéket is adott. Szóval: rajzoltam, rajzoltam, rajzoltam. Később persze festett is és kipróbálta az erejét a grafikai eljárások mindegyikében. Mindent összevetve: Nagy Ferenc amatőr képzőművész („cijvdl” foglalkozása: népművelő a jászkiséri művelődési házban) végigjárta azokat a lépcsőfokokat, amelyeket autodidaktaként végig kellett járnia ahhoz, hogy „profi” szintű amatőr lehessen. Életpályája: a kitérők története. Noha jó tanuló volt az általános iskolában — Szülői kívánságra a géplakatos szakmát tanulta ki a jászapáti szakmunkásképzőben. Később Pesten dolgozott, majd elvégezte a gépipari technikumot; miközben soha nem tett le arról, hogy egyszer a képzőművészeti főiskolára jelentkezik. Mellesleg: ezekben az években volt része bőven keserűségben is. Szűkebb hazájában, Jászkiséren meglehetősen lekicsinylőén tekihtettek szenvedélyére. — A fordulat az életemben akkor következett be, amikor szerencsésen elvetődtem egy pedagógus rajztáborba és ott megismerkedtem Bokros Lászlóval. Aki — hogy rövid legyek — biztatott, hogy próbálkozzam meg a tűzzománccal. Akkoriban a MÁV jászkiséri üzemében dolgoztam gépész- technikusként, a kiséri ipari szövetkezet akkoriban zománcárukat is készített, gondoltam egyet, átmentem dolgozni oda, mondván „testközelből” mégiscsak jobban megismerem a technikát. Persze gyorsan kiderült, hogy az ipari zománc csak nagyon távoli rokona az ősi ötvöszománcnak. Maradt tehát továbbra is az autodidakták útja. Otthon épített egy kemencét és elkezdett kísérletezni. Nem ,pusztán érdekesség; hozzátartozik ez Nagy Ferenc portréjához; minden égetésről elemző igényű följegyzést készített. Vagyis: saját kárán, hibáin tanult. Amit lehetett, mindent végigjárt, megpróbálkozott a lapzománccal, a rekeszzománccal, s végül annak legnehezebb válfajával a sodronyzománccal is. Utóbbiról csak any- nyit, hogy maga a technika Észak-Itáliából származik, de hírét a középkori magyar mestereknek köszönheti — ma is egyszerűen „magyar” jelzővel különböztetik meg a sodronyzománc-technoló- giát a világ bármely táján. Egy nagyobb felületű, sodronyzománc-technikával készült kép — a nívódíjat kapott kollekcióból Kecskeméten a „hivatásosok” között is bizonyított Fotó: N. Zs. Lényege: a rézalaphoz forrasztott, megsodrott drót rajza veszi körül a zománcozott mezőt. A sodrott szálak egyfajta különleges mozgalmasságot kölcsönöznek a tűzzománc alkotásoknak — lett légyen szó egy né ■ hány négyzetcentiméternyj medálról, vagy egy nagyobb felületű, „szerelt” képről. Nagy Ferenc — 35 éves korára — úgy tűnik révbe ért. Tavaly meghívták — egyetlen amatőrként — a kecskeméti nemzetközi zománc szimpóziumra. Az egyik pályadíjat ő nyerte el. Idén tavasszal, a minden korábbinál erősebb anyagot bemutató megyei amatőr képzőművészeti tárlaton pedig nívódíjat kapott. Rekeszzománc medáljai iránt érdeklődik a Generalart, munkahelyén — az új jászkiséri művelődési házban, amelynek kedvéért egy sokkal jobban fizető állást hagyott ott — a képzőművészetek, kiállítások tartoznak hozzá, s persze már szervezi a gyerekek számára indítandó képzőművészeti szakkört is. Vágner János
