Szolnok Megyei Néplap, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-02 / 283. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. DECEMBER 2. iHeti világhiradó I Kádár János meghívására a héten Budapestre látogatott Gustav Husák, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke. A képen: Kádár János és Gustáv Husák HÉTFŐ: Sino watz kancellár Moszkvában tárgyalt, fogadta öt Konsztantyin Csernyen- ko is — Sanguinetti győzelme az uruguayi választásokon — Washington és Bagdad diplomáciai kapcsolatainak felújítása — Mitterrand elnök szfriai látogatása. KEDD: Kádár "János és Gustáv Husák budapesti találkozója — A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésszaka — az öböl menti tanács csúcsértekezlete — Kinnock megbeszélései a szovjet fővárosban . SZERDA: Spanyol—brit megállapodás a gibraltári viszályban — Belpolitikai feszültség és puccsveszély Bolíviában — Tiltakozónap Chilében. CSÜTÖRTÖK: Losonczi Pál befejezi laoszi tárgyalásait és hazaindul délkelet-ázsiai útjáról — Véget ér a Palesztin Nemzeti Tanács ammani ülésszaka, Arafat lemondása, majd újjáválasztása. PÉNTEK: Amerikai—nyugatnémet és francia—brit csúcs- találkozó — Ügyrendi megegyezés a stockholmi konferencián — A belga kormány halasztást javasol a rakétatelepítés ügyében — Argentin—chilei egyezség a Beagle- csatomáról — Általános sztrájk Peruban. SZOMBAT: Rendkívüli választások Ausztráliában — Folytatódnak a salvadori tárgyalások. Milyen új fejleményei vannak a kelet—nyugati párbeszédnek? A nemzetközi diplomácia, mondhatni „évvégi hajrája” már egy jövő évi dátum jegyében áll. Ez pedig! Gro- mikó és Shultz január 7-re és 8-ra kitűzött genfi eszmecseréje. Az elmúlt hétre is elsősorban az álláspontok kifejtése, a pozíciók jelzése, valamint a sorok rendezése volt a jellemző. Konsztantyin Csernyenko két nyugati politikust fogadott: Fred Sinowatz osztrák kormányfőt és Neil Kinnock brit munkáspárti vezetőt. Mindkét alkalmat felhasználta a Szovjetunió törekvéseinek megvilágítására. A bécsi vendégnek arról a szovjet kívánalomról szólt, hogy Moszkva hajlandó akár radikális fegyverzetcsökkentésre is, de csak az egyenlőség és a kölcsönös biztonsági érdekek tiszteletbentartása alapján. A brit partner számára volt egy különleges megjegyzése is: ha London hajlandó a közép-hatósugarú rakétákat leszerelni, a Szovjetunió ugyanennyivel csökkenti készletét, s külön garanciát is nyújtana Anglia számára. Szovjet részről készek minden ésszerű kompromisszumra, s a kérdések új megközelítésére. Ugyanakkor — ez tűnt ki Zamjatyin nagy érdeklődéssel fogadott cikkéből. — a korábbi genfi tárgyalások folytatására Moszkvában nem látnak módot. Ez érthető, hiszen a tárgyalási alap szétfoszlott, a héten közzétett adatok szerint az 572 amerikai „eurorakétából” már csaknem sízázat brit, nyugatnémet és olasz területre telepítettek, ez eddig 272 atomtöltetet jelent. A Fehér Házban sorra fogadják a szövetséges vezetőket: Kohl nyitotta meg a sort, s a közeljövőben várják Thatcher brit, valamint Na- kaszone japán kormányfőt. A cél az egyeztetés, Washington nyilván a jövő héten ejsiedékes NATO tanácsülést is arra kívánja felhasználni, hogy maga mögött tudja szövetségesei támogatását. Egy bizonyos „politikai tudathasadás” tanúi vagyunk: az amerikai kormány a tárgyalások bajnokának akar látszani, ehhez szeretné megkapni a partnerek teljes egyetértését, viszont nem szeretné, ha azok túl messze mennének a következtetések levonásában. Főként Belgiumról van szó, amely — a holland vonakodás után — szintén telepítési halasztást próbál elérni a szovjet—amerikai tárgyalásokra hivatkozva. Az amerikai álláspontot egyelőre homály fedi, még nem került nyilvánosságra, mit jelent az „ernyő-terv” vagyisi az összes fegyverzetkorlátozási témák egyetlen ernyő alá való helyezése és közös megtárgyalása. A Rea- gan-győzelem után átszervezés alatt álló, régi-új adminisztrációban amúgy is dúl a belharc (a szélsőséges héják között számontartott Kirkpatrick asszony úgy mondott le ENSZ nagyköveti tisztéről, hogy visszahívják, méghozzá fontosabb állásba és a példákat lehetne folytatni) s a küzdelem egyik legfőbb területe a külpolitika, a szovjet—amerikai kapcsolatrendszer kérdése. A washingtoni politikai barométer hol kedvezőbb, hol zordabb időt jelez, tehát változatlanul érvényes a nem először hangoztatott megállapítás: csak a tettek alapján lehet ítélni. (Üdvözölte a genfi találkozó létrejöttét a Kádár—Husák találkozóról kiadott közlemény is, az érdemi haladást biztosító cselekvést sürgetve.) Kontinensünk érdekeltségét mutatja a feszültség csökkentésére az a két biztató hír. amely a héten az európai biztonsági folyamattal állt kapcsolatiján. A stockholmi konferencián az ügyrendi megállapodás gyorsíthatja a kibontakozást, a kulturális fórum budapesti előkészítő értekezletén, a közzétett rövid beszámolók szerint, ugyancsak megfelelő a légkör. Az igazsághoz tartozik, hogy a svéd fővárosban ügyrendi egyetértés született a Hilton-szálló Mátyás termében pedig egy jövő ősszel megtartásra kerülő értekezlet előmunkálatai folynak Ezzel együtt az utóbbi időben nem lehettünk elkényeztetve a pozitív hírektől, márpedig az európai tárgyalások folytatódása egyértelműen kedvező jelként értékelhetők. Fred Sinowatz osztrák szövetségi kancellár hivatalos látogatást tett a Szovjetunióban. A képen; Konsztantyin Csernyenko. az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke üdvözli az osztrák kancellárt KAIRO Husszein jordániai uralkodó tegnap Kairóba érkezett. Hivatalos állásfoglalás szerint a király viszonozza Hoszni Mubarak államelnök október közepén tett, akkor meglepetésnek számító ammani látogatását. COLOMBO A Sri Lanka-i kormány nemzetbiztonsági miniszterének tegnapi közlése szerint á dél-indiai Tamilnádu államból fegyveresek érkeztek 'hajóval a Sri Lanka-i vizekre, de a szigetország légiereje visszafordulásoa kényszerítette őket. WASHINGTON Folytatódnak a tüntetések a fajüldöző dél-afrikai rendszer ellen a pretoriai rezsim washingtoni nagykövetségénél. A rendőrség csütörtökön és pénteken ismét olyan polgárjogi vezetőket tartóztatott le, akik megkíséreltek aí nagykövetség épületében ülősztrájkot kezdeni. VARSÓ Csütörtökön és pénteken a lengyel küldöttség ismét találkozott a Párizsi Klubbal, vagyis annak a 17 nyugati országnak a kormány- képviselőivel, amelyek a legtöbb államilag garantált hitelt nyújtották a hetvenes években Lengyelországnak. A Zyc;e Warszawy híre szerint a tárgyaláson jelentős haladást értek el az 1982— 84-re esedékes lengyel adósságtörlesztések átütemezéséről kötendő megállapodás szövegének előkészítésében. A tárgyalásokat a közeljövőben folytatják. LA PAZ Egy katonai államcsíny növekvő veszélyének árnyékában a bolíviai kormány ismét tárgyalásokat kezdett a szakszervezetekkel az országot már négy napja megbénító általános sztrájk befejezéséről, A La Paz-i hatóságok beleegyeztek abba is, hogy haladéktalan tárgyalásokat kezdjenek a földmunkások országos szövetségével gazdasági jellegű követeléseikről is. PÁRIZS Üj-Kaledónián új szakaszába lépett az immár hetek óta tartó feszültség. Pénteken több helyen összecsapásokra került sor a függetlenséget követelő őslakos kana- kok és a francia telepesek között. A Kanak Szocialista Felszabadító Front (FLNKS) a függetlenség azonnali megadásiát követeli, miközben tegnap ideiglenes kormányt alakított. Magyar vezetők üdvözlő távirata Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első |titkára; Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke: Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke és Apró Antal, a Magyar Népköztársaság országgyűlésének elnöke Laosz nemzeti ünnepe alkalmából üdvözlő táviratot küldött Kaysone Phomvihane elvtársnak, \a Laoszi Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága főtitkárának, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsa elnökének; Szufanuvong elvtársnak, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság elnökének, a legfelsőbb népi gyűlés elnökének Vientiane-ba. n hazafias erők rendezési javaslata (Folytatás az 1. oldalról.) nak, fel kell oldani a rendkívüli alapotot. A második lépcsőben kerülhetne sor a szemben álló felek közötti ellenségeskedések megszüntetésére és az ehhez szükséges biztosítékok megteremtésére. A kormányban képviselethez kell jutnia minden politikai erőnek, amely elkötelezi magát a tárgyalásos rendezés mellett. A harmadik lépcsőben létrehoznák a nemzeti egyetértés kormányát, népszavazás útján módosítanák az alkotmányt, valamint a két jelenlegi fegyveres erőből — a hazafiak és a kormány hadseregéből — újjászerveznék a hadsereget és lebonyolítanák az általános választásokat. A tárgyalások befejezésekor a két fél a rádióban és televízióban tette közzé álláspontját. Jósé Napoleon Duarte salvadori elnök elfogadhatatlannak njoüdta a hazafiak rendezési javaslatait és továbbra is a Fara- bundo Marti Nemzeti Felszabad ítási Front egyoldalú fegyverletételét, valamint a fennálló rendszerbe való beépülését sürgette. ausztrálja n kormányfő pártja nyert Ismét Bob Hawke ausztráliai munkáspártja nyerte a törvényhozási választásokat, de nem olyan elsöprő többséggel, mint ahogy azt az előrejelzések beharangozták. Jelentősén előretört a liberális- és a nemzeti párt ellenzéki koalíciója, csökkentve ezáltal a kormánypárt képviselőházi többségét. A tegnap megtartott választásokon leadott érvényes szavazatok hetven százalékának értékelése után a 148 képvjislef.őházi Imand'átumból 142 sorsa eldőlt: 79-et nyert Hayke kormányfő pártija, míg a liberális és a nemzeti párt ellenzéki koalíciója egyelőre 63 hely fellett rendelkezik. Kohl washingtoni sajtóértekezlete Sajtókonferenciával fejeződ ott be pénteken délután Kohl nyugatnémet kancellár egynapos washingtoni munkalátogatása. Kohl két órás tárgyalást folytatott Reagan elnökkel,, találkozott. Shultz külügyminiszterrel, Weinberger hadügyminiszterrel és külön megbeszélést folytatott Bush al- elnökkel. Reagannal folytatott tárgyalásairól terjedelmes közös közleményt adtak ki, amelyben a két politikus állást foglalt a kelet—nyugati kapcsolatok fejlesztése, a szovjet—amerikai párbeszéd felújítása mellett, ezzel együtt azonban hangsúlyozzák a NATO további fejlesztésének, mindenekelőtt hagyományos fegyverei korszerűsítésének és bővítésének szükségességét. India Választási kampány Indiában tegnap megkezdődött a december végén tartandó általános parlamenti választást megelőző választási kampány. Az ázsiai ország nagy politikai pártjai indultak harcba, hogy megnyerjék maguknak az ország 378 millió szavazásra jogosult polgárát a december 24-én. 27-én és 28-án sorra kerülő választásokon. A szavazók a parlament alsóházának 513 mandátumáról döntenek majd. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköz- társaság Elnöki Tanácsa, Minisztertanácsa, országgyűlése, valamint egész népünk nevében köszöntjük önöket, a Laoszi Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságát, a Laoszi Népi Demokratikus ’Köztársaság Minisztertanácsát. Legfelsőbb Népi Gyűlését és a laoszi népet nemzeti ünnepük, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság kikiáltásának kilencedik évfordulója alkalmából. Nagyra értékeljük azokat az eredményeket, amelyeket a laoszi nép pártja vezetésével a népi hatalom megszilárdításában, hazája szocialista átalakításában elért. Támogatjuk a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaságnak a békéért ési biztonságért, a délkeletívben magasra törő pagodatetők, gúlaalakú kegyhelyek, sztupák , az udvaron sáfrányleples, sétálgató boncok. Szemben, a földút másik oldalán a szövőipari szövetkezet szellős barakkjaiban pörög a hatalmas fö- nalorsózó kerék, csattognak az asszonyok lábbal hajtott szövőszékei, készül a sötétkék, mintás- népi szövés. Innen kőhaj ításnyira, ä Mekong partján fekete víziói - valypár görnyed a fából, bambuszból készült eke elé, a földek mögött a mezőgazdasági termelőszövetkezet vertanyag raktárai, irodaépületei sárgállanak. Vientia- nenak, a Laoszi NDK fővárosának talán ezek a legjellemzőbb képsorai, amelyek klifejezik, hogy Ázsia egyik legelmaradottabb államában, a tengernyi belső nehézség, a thaiföldi és a kínai határról átdobott ellen- forradalmi csoportok aknamunkája ellenére, igyekeznek előrelépni, megalapozni a szocialista irányú fejlődést. > Kilenc éve, 1975 december másodikán Laoszban vértelen úton győzött a népi forradalom. A Laoszi Népi Forradalmi Párt irányításával megkezdődhetett’ a továbblépés a Millió Elefánt Országában, az évszázadokig félfeudális, törzsi-nagycsalá- di kötelékekben, kiskirályok alatt vergődő, szétszabdalt Laoszban. Vietnam, noha maga is nélkülözött, élelmiszerekkel, szakértőkkel, gyógyszerekkel sietett a háború következményei fölszámolásába kezdett laoszi nép segítségére. Még egy évtized sem telt el a függetlenség kivívása óta, de a Laoszi NDK-ban szemmel látható változások történtek az évszázadok óta mozdulatlanságba dermedt társadalmi-gazdasági ezerA perui kormány tegnaptól feloldotta az országban a hét közepén kihirdetett rendkívüli állapotot — jelentette be Lius Percovich miniszterelnök Limában a kabinet ülése után. A rendkívüli állapotot szerdán rendelték el harminc napra. így akarták elejét venni a Perui Dolgozók Általános Szövetsége (CGPT) által csütörtökre meghirdeózsiai országok közötti jószomszédi viszony megteremtéséért kifejtett erőfeszítéseit. Örömünkre szolgál, hogy a baráti kapcsolataink kiegyensúlyozottan fejlődnek a marxizmus—leninizmus és az internacionalizmus elvei alapján. Ez jutott kifejezésre a közelmúltban párt- és állami küldöttségünknek a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaságban tett látogatása és tárgyalásai során is. Nemzeti ünnepükön kívánjuk önöknek, a baráti laoszi népnek, hogy érjenek el újabb sikereket a Laoszi Népi Forradalmi Párt III. kongresszusa határozatainak megvalósításában, ötéves tervük feladatainak teljesítésében, hazájuk felvirágoztatásában, közös ügyünk, a szocializmus, a haladás és a béke ügyének szolgálatában. kezetben. A mezőgazdaságban, a lakosság döntő többsége számára megélhetést adó ágazatban megkezdődött a szövetkezetesítés, s ma már több mint kétezer kollektív gazdálkodási egység működik. Nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy a hiányzó 'műtrágyát, kisgépeket, nemesített vetőmagot beszerezzék, és a parasztokhoz eljuttathassák. Ami az ipart illeti, itt is az alapoknál tartanak. Elsősorban a kis_ és kézműipart, a sajátosságoknak inkább megfelelő formákat erősítik, szem előtt tartva a fokozatosságot. A párt és állami vezetők tudatában vannak annak, hogy az országban a temérdek egyéb gond mellett a széttagoltság, az alacsony fejlettségi szint is visszahúzó erő. Ezért helyeznek nagy súlyt az írástudatlanság megszüntetésére. Hazánk, lehetőségeinkhez mérten segíti a laoszi társadalmi-gazdasági építést. Kapcsolataink történetében új szakaszt nyit Losonczi Pálnak,/ az Elnöki Tanács elnökének és kíséretének laoszi látogatása. Magyarod- szág támogatja a Laoszi NDK külpolitikáját, Vientiane elkötelezettségét a délkelet-ázsiai biztonság megszilárdítására. Laosz, együtt a másik két indokínai országgal, igen pozitív szerepet tölt be a délkelet ázsiai térség stabilizálása folyamatában. Éppen Sipraseuth laoszi külügyminiszter volt az első indokínai politikus, akü az ASEAN államokban járva először vetette föl a párbeszéd gondolatát. Vien- tianénak, éppúgy, mint Hanoinak és Phnom Penhnek nagy szüksége lenne a nyugodt, békés nemzetközi környezetre, az örökölt elmaradottság. a hátrányok felszámolásához. tett általános sztrájknak. A «dolgozók bérkövei eléseinek alátámasztására szervezett munkabeszüntetést a rendkívüli állapot ellenére megtartották. A CGPT szerint a részvételi arány kilencven százalékos volt. Megfigyelők szerint a kormány a sztrájk hatására oldotta fel a rendkívüli állapotot, tekintettel a jövő áprilisban megrendezendő elnökválasztásokra is. Laosz nemzeti ünnepén Feloldották a rendkívüli állapotot Peruban