Szolnok Megyei Néplap, 1984. november (35. évfolyam, 257-280. szám)

1984-11-13 / 266. szám

1984. NOVEMBER 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A Délalföldi Pincegazdaság tiszakiirti pincészetében a végéhez közeledik a szüret. Több mint 32 ezer mázsa szőlőt vettek át a gazdaságtól, s megkezdték már a borok fejtését Egy fejlesztésre váró ágazat Sokhasznúan vagy szakosodva? Az állattenyésztő szakem­berek egy része a többirá­nyú 'hasznosításban bízik, mások inkább a szakosodás mellett döntenek. Csak tö­rekvéseik egyeznek, valamit tenni akarnak a juhágazat fejlesztéséért. Ügy 10—15 esztendővel ez­előtt szinte ugrásszerűen emelkedett hazánkban a ju­hok száma. Az akkor már jelentkező tenyésztési és technológiai gondok miatti veszélyek eltörpültek az ex­portlehetőségek, a vágóállat­kivitel kínálta lehetőségek mellett. A kereslet lanyhu­lása volt az oka, hogy ké­sőbb egyre kevesebb juh „utazhatott” ki az ország­ból. Megváltoztak az ágazat munkájának a közgazdasági feltételei is, és egyszerre megfordult a kocka: ma már a szakemberek csak csökkenő anyajuhállomány­ról számolhatnak be. A kedvező külpiaci hely­zet egészen a hetvenes évek végéig lehetővé tette a gaz­daságos exportot, ám a juh- tenyésztők elhanyagolták a különféle támogatásokkal akkoriban még gazdaságos ágazatot. A legtöbb helyen korszerűtlen, elavult hodá- lyokban tartva, silány gye­pekre, úgymond a perifé­riára szorult a juh. A gaz­daságokban szinte senki sem törődött szívesen a birkával, még a növénytermesztési ágazat gazdaságtalan ki­adásai, a rossz minőségű ta­karmányok költségei is ter­helték a juhászatot. Ma, az országosan 10—15 százalékos állománycsökke­nés megállításának és némi­képp nyereségessé tételének lehetőségeit keresik a szak­emberek. A juhhús, a juh­sajt exportjának lehetősé­gei napjainkban váltak kedvezőbbé, de a hazai tej­ipar termékskáláját is bő­vítheti a juhtej. Az ágazat előrelépésével \ csökkenthető ezen kívül a gyapjúbehoza­tal. Változatlan állománnyal Míg országosan 10—15 százalékkal csökken az ál­lomány, Szolnok megyében változatlan számú jószágot tartanak a mezőgazdasági üzemekben. Egyrészt a ha­gyományos, másrészt a biza­kodó megyei tenyésztők mi­att. Az ágazat fejlesztésére a szakemberek alapvetően kétféle megoldást javasolnak. Egyesek a kiutat a tejter­melés növelésében, vagyis a hármas hasznosításban lát­ják, mások a szakosodásra szavaznak. Persze, minden­képpen meg kell teremteni a színvonalas tenyésztés­szelekció, keresztezés — alapjait. Ebben a munká­ban nem maradnak egyedül a tenyésztők, hiszen több termelési rendszer is nagy intenzitással foglalkozik ez­zel a témával. Az Agrocoop Állattenyész­tési és Takarmánytermelési Rendszer idestova hatodik esztendeje segíti a juhtartás fejlesztését. Szolgáltatásai a termelés személyi, technoló­giai és tárgy; feltételeinek minden szakaszát felölelik. A rendszer szakembereinek véleménye szerint a jelen­legi helyzetben elsősorban a hús és a tejtermelés növe­lése, a gyapjútermelés szin- tentartása vezethet ered­ményre, ezért a hús- és tej­termelő genetikai vonalak kialakítását javasolják. A tenyésztés korszerűsítését is jelentős tartaléknak tartják. A szolgáltatások közül a ko­rai vemhességvizsgálat az, amelyik lehetővé teszi a pontos elletést, ezáltal a báránynevelés, a hizlalás és értékesítés, valamint azépü- letkapacitások jobb és tervszerű kihasználását. A * vemhesnek ítélt anyák más­ként is takarmányozhatók, ami költségmegtakarítást eredményezhet. Az ágazat fejlesztését se­gítené a gyepre alapozott juhtartás elterjesztése, s az olcsó férőhely kialakítása. A szakemberek szerint ugyanis a szakosított juh te­lepek a jelenlegi feltételek mellett szinte megvalósítha- tatlannak látszanak, ezért elsősorban a juhok zárt el­helyezésének megszüntetésé­vel kellene e munkát kez­deni. A tej típusú juhásza- tokban a legeltetési lehető­ségek a döntők, a hústípu- súaknál viszont a sűrített el­letést javasolják. Mindkét esetben célszerűbbnek lát­szik a közművesített legelő közelében levő telepek fej­lesztése. A mezőgazdasági nagy­üzem feladata a juhászati ágazat fellendítésére az adottságoknak és lehetősé­geknek megfelelő mód ki­választása. Várhatóan ösz­tönző — központi, közgaz­dasági — változások is tá­mogatják majd munkájukat. F. T. Fiatalok fóruma Szolnokon Az MSZMP Központi Bi­zottságának október 9-i if­júságpolitikai határozatáról tárgyaltak tegnap a Szolno­kon megrendezett ifjúsági fórumon. A rendezvényen amelyen részt vett Szűcs Já­nos a megyei pártbizottság titkára, Gubcsi Lajos a KISZ KB Intéző Bizottsá­gának tagja, a Magyar If­júság főszerkesztője tartott előadást. Részletesen szólt az 1970-ben és a most született ifjúságpolitikai párthatáro­zat létrejöttének kölrülmé- nyeiről. Elmondta, hogy a KISZ vezető szervei az 1980- as évek elején kezdeményez­ték az új ifjúságpolitikai határozatot, ugyanis a meg­változott körülmények egy újfajta jövőkép felvázolását tették szükségessé. Ugyan­akkor fontos volt tisztázni at ifjúság társadalmi meg­ítélésének szempontjait is. Foglalkozott az érdekvéde­lem kérdésével, a fiatalok anyagi helyzetével, lakás- és szociális körülményeivel, a fiatal értelmiség helyzetével. Az előadást vita követte, amelyben szót kért Szűcs János, a megyei pártbizott­ság titkára is. A tegnapi megyei aktíva után a közeli napokban a városokban a nagyközségekben tekintik át a fiatalok az ifjúságpolitikai határozat helyi megvalósítá­sának teendőit. Értékelemzési kiállítás Az értékelemzés eredmé­nyes alkalmazásáról nyílt tegnap kiállítás a Budapest Sportcsarnokban. A Pénz­ügyminisztérium a Szerve­zési és Vezetési Tudomá­nyos Társasággal közösen másodízben rendezi a kiál­lítást, amelyen 30 vállalat olyan termékeket, illetve technológiai eljárásokat mu­tat be, amelyek költségigé­nyét — az értékelemzés módszerének alkalmazásá­val — jelentősen csökken­tették. A kiállításon ismer­tették a Pénzügyminisztéri­um, az Országos Tervhiva­tal, az Országos Anyag- és Árhivatal, .valamint az OMFB által meghirdetett értékelemzési pályázat ered­ményét. A pályázat két első díját a Lehel Hűtőgépgyár kapta meg. Á bemutató november 17- ig 10—18 óra között a nagy- közönség számára is megte­kinthető a Budapest Sport- csarnok IV. emeleti kiállító- termében. □ „Az én jó anyám­ból nem őrzök sem­mi mást, csak a szemét, a tekintetét. Akik ismerték, azt mondták, szakasztott olyan a nézésem, akár az övé. Nem emlékszem rá. mert amikor harmincnyócban temettük, egyéves múltam. Egyszerűen rakták a fődbe, nem futot­ta díszes torra, csak a cigá­nyok ríttak a koporsójánál, és míg a rögök hullottak a deszkára, szakadatlan húz­ták, hogy Elmegyek, elme­gyek, hosszú útra megyek. öt testvéremmel maradtam a nagyvilágra, de a nagy­anyám megszánt: gyere, te csóró purdé, ha, mán senki­nek se kellesz, majd én el­dajkállak. Ráncos arcú asz- szonyként él bennem, annyi mesét, történetet őrzök tőle, hogy tán a Tisza is tele len­ne vele. Lófia Jankóról, az Erdők királyáról, híres ci­gányvajdákról, a Csodahe­gedűről, jó meleg ételekről, puha takarókról. Este, ami­kor lobogott a mécses, kör­beültük ezt a drága öreg­asszonyt, a két összetolt ágyon, egymáshoz bújtunk, a lábunkat is felhúztuk, mert jaj, ki tudja, hátha az ágy alatt lapul a gonosz manó! Sokszor a mesék vi’ágábul az álmokéba jutottam ültömben. Arra emlékszem, nekem az iskolában rendes cipőm nem vót. Zsákból varrt a nanám bocskort, keménypa­Aki szépen, jó szóval rendezgeti az ügyeket pírt rakott az aljába. Szá­razon csak megtette, de a vizet nem bírta: magába szít­tá, akár a tapló, oszt’ haza­felé mán kézbe vittem, a meztelen lábujjam meg a sarat tapodta. Akkoriban nagyon megutáltam a ten­gerit: egyik nap kukoricaká- sa főtt, másnap kukoricada­ra, azután görhe. Ha hajában sült krumpli' jutott az asz­talra, az valóságos ünnepnek számított. Az is igaz. a há­borús esztendőkben min­denkire rájárt a rúd, hát még arra, aki ráadásul cigány­nak is született. A hat ele­mit kijártam, amikor így szólt nagyanyám: kicsi fiam, éjjelente sok rosszat álmo­dok, tengernyi vizet, zavaros gödröket, ez nem jót jelent. Ki tudja, mikor bukók fel, eredj dógozni, segíts, jobbíts magadon! Ha nem küld, ak­kor is mentem vóna, mert ha nem is tudtam, de sejtet­tem, nékünk mán valahogyan másképp kell élni, mint ne­kik. Kilencszázötvenet ír­tunk, és tizenhárom évesen félrészesnek cséplőgép mellé vettek fel. Amikor letelt a cséplés, az erdőgazdaságban is lehúztam két esztendőt, azután az építőiparban kö­töttem ki. Igaz, eccer meg­ugrottam, nyóc évig a Ganz Mávag lett a kenyéradó gazdám, de azután ismét visszatértem. Azóta is a Szolnok megyei ÁÉV József Attila Szocialista kubikusbri­gádja vezetőjeként ismernek. Azért az életemhez még hozzátartozik egy fontos do­log. a házasság. Nálunk az a szólás járja, hogy a cigány félember asszony nélkül. Öt­venötben a kiskörei cigány­bálon megismerkedtem egy karcsú, kék szemű, fehér ar­cú, szép jánnyal, Puzsama Vilmával, összeházasodtunk. Áldott jó asszony, ő az én édesanyám, hitvesem, minde­nem. Mondtam is neki: Vil­ma. háromnál több gyerek nem kell, megcsinálni nem nehéz ükét, de felnevelni! így is lett. Károly, a legöre­gebb huszonöt éves és gép­szerelő, Juli tizenkilenc múlt, ő Pesten dogozik, Erzsi tizen­hét, és varrónő. A fiamnak magyar lány a felesége. Er­zsit is magyar fiú vette el. Látja, így jár a számra, hogy magyar pedig én is az va­gyok, de hát nem olyan egyszerű még ma sem ez a vegyes házasság. Nálunk se kezdődött könnyen, de az­után, a leendő menyem, meg a vejem is látta: ezeknek I Keddi jegyzetünk I Érdekes véleményeket gyűjthet az ember, ha az őszi diákmunkák tapaszta­lataira kíváncsi. Az isko­lák különböző irányítói, vezetői például túlnyomó- részt abbéli meggyőződé­süknek adnak hangot, hogy szerfölött hasznosak ezek a kötetlen, kétkezi munkával teli napok. A tanárok vé­leménye már jóval többfaj­ta minősítést tükröz: egye­sek szerint nem sokat ér az egész; akadnak olyanok, akik a mondókájukat egy kézlegyintésbe sűrítik, míg mások hosszasan ecsetelik az előírás pedagógiai elő­nyeit. Persze nem közöm­bös a leginkább érintettek, a tanulók véleménye sem. Íme egy csokor 12—18 éve­sek állításából: jó buli volt, elmaradt négy matek óráink; ebbe a kukoricatö­résbe szívesen vendégül látnám egy napra az elnö­köt is, biztosan többet fi­zetnének; mi megkerestük a napi pirosat; nálunk a szemüvegesek haladtak csak, mert szabad szemmel észre se lehetett venni a paradicsomot. Mielőtt elhamarkodott általánosításokba bocsát­koznánk, nem árt néhány tényt papírra rögzíteni. A megyénkben tizenkilenc termelőszövetkezet és két állami gazdaság kötött szer­ződést az iskolák igazgatói­val. A megyei tanács mű­velődési és mezőgazdasági osztályának sizakemberei, továbbá a Köjál ellenőrzé­sek megállapították, hogy az elmúlt esztendőkhöz vi­szonyítva a vezetők na­gyobb figyelmet fordítottak a munkafeltételek bizto­sítására. A csépai Tisza- menti Termelőszövetkezet­ben például az éves tervbe is beépítették a di­áksegítséget. Cibakházán még azt is megszervezték, ha esik az eső, a paprika- szedés helyett fedett he­lyen a paprikák magját gyűjtötték, szedték ki a gyerekek. Az is igaz, több iskola „kikacsingat” a megyéből. A szolnoki közgazdaságisok például Tabdiban és Solt- vadkerten szüreteltek most is, mint már évek óta. Fe­jenként átlagosan az öt nap alatt 710 forintot kerestek. Ez még úgy is szép summa, ha az ellátásért, kosztéirt naponta 39 forintot levon­ták tőlük. Akkor mi a gond? Van néhány. Az egyik; a mi­niszteri utasítás szerint a diákokat egyénileg kell ér­tékelni. Ez például hibrid­kukoricatörésnél jóformán lehetetlen, és ilyen esetek­ben a pedagógusok osztály- szinten mérnek. A másik az, ha a fiúkat-lányokat olyan munkaterületekre ál­lítják, ahol a termést (pap­rika, paradicsom, szőlő, stb) már megszedték. Ez még nem lenne baj, csak­hogy a norma sokszor nem az igyekezetét díjazza, hi­szen az ismétlődő szedé­seknél általában nem vál­tozik, amire a termés jot­tányit sincs tekintettel. így azután az sem közömbös, ki hányadik szedésre érke­zik: hiszen azonos intenzi­tással, dupla kereset is el­képzelhető. Mert az igye­kezetnek lehet nagy neve­lőértéke, ha ehhez megfe­lelő fizetség is társul, de minderről aligha beszélhe­tünk, amikor a napi bér 30—35 forint körüli. Ez az összeg havi 7—800 forint fizetésnek felel meg, ami valóban nem érdemel töb­bet egy kézlegyintésnél. Abban is van valami, hogy vannak olyan termelőszö­vetkezetek, amelyek annyi­ra távol találhatóak a szol­noki iskoláktól, hogy a munkaidő harmadát-felét jószerével az utazás teszi ki. Pedig jó lenne ilyen esetekben is ledolgozni a hat órát, ámbár a bérelt buszok egy része déli egy­kor már hazafelé robog a nebulókkal, mondván ne­kik négyre, fél ötre a me­gye másik csücskéből kell szállítani a dolgozókat. Azt senki nem vitatja, hogy a néhány ezer hetedi­kes, nyolcadikos és közép- iskolás munkájára s.zükség van, és lesz, hiszen a cél az, hogy ami a földeken meg­termett, azt, szedjük is le. Más dolog az, hogy több vonatkozásban finomítás­ra érett a rendszer: ide tartozik néhány norma mó­dosítása; a szállítás felté­teleinek az eddiginél opti­málisabb biztosítása; kéz­zel foghatóbb premizálás, hogy csak néhányat említ­sünk. Az sem ártana, ha az ellenőrzésben érintett és érdekelt felügyeleti szer­vek a jelenleginél, jóval több helyszíni tapasztalat­tal rendelkeznének. A meg­mentett milliókon, a fizi­kai munkára nevelésen kí­vül ez is az egyik tanulsá­ga az idei, őszi diákmun­káknak. D. Sz. M. mindenük van: kétszobás, konyhás lakásuk rádió, tele­vízió*, hűtőszekrény, lemez­játszó, magnetofon. Az udva­ron kacsák. libák járkál­nak, az ólban malacok rö­fögnek és a fizetés se else­jétől harmadikáig tart — így házasodtak a családba. Én meg úgy vagyok ezzel az ÁÉV-vel, ahogyan a régi cigánymondás vallja: ha mán itt ütöttem fel a sátram, hat­vanévesen itt is szeretném lebontani. Törzsgárdatag let­tem. kiváló munkáért igaz­gatói dicséretet is kaptam. Most Jászberényben dolgo­zunk, a Hűtőgépgyárban: a gázvezeték árkait ássuk. Na­ponta hazajárunk Kiskörére, meg Tiszaroffra. Normában kubikolunk, 110—120 száza­lékra teljesítjük a tervet, ha­vonta hatezer körül viszek haza. Azt mondják, szigorú vagyok, ha valamelyik romá­val baj van, hozzám jönnek, először a főnökök. Az igaz, a munkában nem ismerek pardont, mert ez nem iroda, itt nincs fiksz forint, itt minden tízesért lapátolni, csákányozni kell. Ha valaki­nek ez nem tetszik, mehet, amerről jött, mert ebben a brigádban nem szeretünk ilyesmit hallani: nézd mán, ezeket a cigányokat, megint az ásó nyelét támasztják. Szóval így rendezgetem az ügyeket: szépen, jó szóval. i Sok mindenre büszke va­gyok. A Széchenyi lakótele­pen harmincöt embert irányí­tottam, azután Pesten har­mincat, ennyien ástuk ki az egyik iskola alapját, most meg Berénybe szólít a köte­lesség bennünket. Inni nem iszok, olykor vitatkozunk a komákkal, össze is kapunk, mert én mán rájöttem arra, hogy »rendszeres Vnumkával lehet gyarapodni. A házam Kiskörén az Űj élet utca 9. szám alatt építettem fel. és nekem mán tényleg új éle­tem van. A minap is mesé­lek otthon a porta előtt ezek­nek a fekete, csillogó szemű lurkóknak — akik szidták az iskolai napközi főttjét, — hogy én ilyen koromban sokszor napokig papsajton, meg bogyókon éltem. A bát- rabbja nevetett, a gyávábbja mosolygott, láttam rajtuk, tán el se hiszik. Nem baj, legyintek, ne is tudjátok meg, iszkoliátok inkább focizni! Én pedig beballagtam az ól­hoz, mert a hízó tegnap óta nem eszik valami jól. Nincs tán komolyabb baja, megle­sem, mert jó, jó a november eleji ölés, de az igazi disznó­tor még ezután esedékes, amikor odakinn fújja, hord­ja. Mi meg este a szobában körülüljük az asztalt, rajta friss, meleg a sült kolbász, hurka, és egymás után kós­tolgatjuk: jaj, csak nem sóz­tunk el valamit?” Nagy Károly vallomását lejegyezte: D. Szabó Miklós Vissza a perifériáról Az adottságoknak megfelelően Diákok a földeken

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents