Szolnok Megyei Néplap, 1984. november (35. évfolyam, 257-280. szám)
1984-11-28 / 279. szám
LosoncziPál Laoszban Találkozó a miniszterelnökkel — Látogatás egy tsz-ben Losonczi Pál, az MSZMP PB tagja, az Elnöki Tanács elnöke tegnap találkozott Kaysone Phomvihane-val, a Laoszi Népi Forradalmi Párt főtitkárával, miniszterelnökkel. A szívélyes, baráti légkörű megbeszélésen tájékoztatták egymást pártjaik, országaik helyzetéről, a gazdasági építőmunkáról, országaik soronlévő feladatairól. Véleményt cseréltek a fontosabb nemzetközi kérdésekről, különös figyelmet fordítottak a délkelet-ázsiai térség békéjére és biztonságára. Kifejezték eltökéltségüket a kétoldalú baráti kapcsolatok elmélyítésére. Jelen volt a találkozón Borbándi János, az MSZMP KB tagja, miniszterelnökhelyettes, Nagy Gábor külügyminiszter-helyettes és Rosta László, hazánk vien- tiáni nagykövete, illetve laoszi részről Saly Vongkham- sao, a Laoszi Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának ■ titkára^ miniszterelnökhelyettes. az Állami Tervbizottság elnöke, továbbá Khamphay Boupha ügyvezető külügyminiszter. A barátság kötelékei — ez nem pusztán stílusfordulat Laoszban, hanem kézzel fogható valóság. Erről győződhetett meg a Losonczi Pál vezette magyar párt- és állami küldöttség’ valamennyi tagja a Vientiántól húszegynéhány kilométerre levő Dong Pho Si termelőszövetkezetben. A vendégeket a nagy ünnepek, a szeretet rokon érkezésé és távozása, vagy az esküvők alkalmával szokásos lao szertartással, a Sou Khouan ceremóniával köszöntötték. Az 1978-ban alakult termelőszövetkezet fiataljai és öregei egyaránt egybegyűltek a cölöpökre emelt fogadópavilonban. Itt M. Cha- neseuth, a szövetkezet elnöke ismertette a mintegy 50 hektáron gazdálkodó félszáz parasztcsalád eddigi erőfeszítéseit, sikereit és gondjait. Ezek — mint ezt a találkozón maga isi elmondta — nem ismeretlenek a magyar államfő számára, aki negyedszázada 'tóeszed nőkként élt át hasonló, ha nem is azonos nehézségeket. A (Folytatás a 2. oldalon.) EZ3 0 fal színe is fontos! A kényelem, a közérzet mint termelőerő 3. oldal Cj közúti híd épül Szolnok határában a Milléren. A kivitelezési munkákat a Budapesti Hídépítő Vállalat, valamint a Kötivizig végzi Lázár György befejezte Csongrád megyei látogatását Ára: 1,40 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! xxxv. évf. 280. sz., 1984. nov. 29., csütörtök A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Minden munkalehetőséget megragadnak Erőteljes gyártmányfejlesztés és export a kunhegyesi Vízgépnél Noha vizeink öntisztítással már nem képesek ellenállni a napjainkban egyre fokozódó szennyeződésnek, s emiatt mind nagyobb jelentőségre tesznek - szert a különböző szennyvíztisztító berendezések — az ezeket az eszközöket készítő Vízgépészeti Vállalatnak mégis gondot okozott 1984-ben gyártási kapacitásának teljes kihasználása. Olyannyira nehéz helyzetbe került a la- josmizsei központú cég, hogy éves termelési tervének módosítására kényszerült. A berúházások megcsappanása, a piaci lehetőségek beszűkülése gondot okozott a Vízgép kunihegyesi gyárában is, azonban a profilon egyelőire nem változtatnak. Vagyis: a vízellátás,' a csatornázás és a vízi .közművesítés különleges gépeihez, szűrőkhöz, tisztítókhoz, derítőkhöz, kotróikhoz és zsilipekhez készítenek alkatrészeket, részegységeket. Természetesen a vevők változó igényeit figyelembe véve, gondot fordítanak a gyártmányfejlesztésre, a külhoni cégekkel való együttműködésre. Így tudtak 'betörni a fejlődő országok piacára. Vízkezelőket, szennyvíztisztítókat, sőt acélszerkezetű víztornyokat gyártanak nemcsak a szomszédos országokba, hanem afrikai, ázsiai és közel-keleti megrendelők részére is. Erősítik kapcsolatukat a nyugatnémet Klein- Roediger céggel is, amelynek évek óta készítenek görgőket különböző iszapvíztelenítőkhöz. Tehát a hazai lehetőségek csökkenését hatékonyabb marketinggel, jobb munkával ellensúlyozzák. Természetesen a külpiacon helytállni nem könnyű, de a kedvező kilátások arra késztetik a vállalatot, hogy inkább jól bevált termékeit korszerűsítse, mintsem teljesen átalakítsa profilját. A külföldről kért munkák segítenek a speciális berendezések gyártásához értő képzett szakembergárdát megőrizni. Szükség van ezekre az emberekre, hiszen a később várható föllendülés után megint keresik majd a vízellátási és környezetvédelmi gépeket. Most azonban a kivitelre gyártás és a hazai vevők — gyakorta apró-cseprő megbízatásainak teljesítése van. Az idén 900 millió forint termelési értéket tervező vállalat gondjain a kunhegy es iek azzal enyhítenek, hogy plusz feladatokat vállalnak magukra: túlóráznak, géemkáznak. gépeket kölcsönöznek, rendszeressé tették a két műszakot, erősítik a kooperációt. (Például a helyj Középtiszai Állami Gazdasággal vasszerkezete- ket gyártanak, de az ország más tájain működő üzemeké nek is adnak ki munkát, így a győri ÁÉV műanyag bevonatokat készít, a Hajdúsági Iparművek pedig tűzi horganyzást végez á kun- hegyeislieknekl Télire «(vendégmunkásokat” kértek a helyi Kunság Népe Tsz-ből. Mindent egybevetve: minden munkalehetőséget megragadva feszített ütemet diktál magának jelenleg a kunihegyesi gyáregység 275 dolgozója, hogy idei 160 milliós árbevételi tervét s a kitűzött 15,5 millió forintos nyereségét túlteljesítse. Erőfeszítéseik nyomán úgy tűnik: 170 millió forint árbevételt és 19—20 milliós nyereséget érnek el az év végéig. Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke kétnapos látogatást tett Csongrád megyében. Programjának második napján, tegnap Komócsin Mihály, az MSZMP Csongrád megyei Bizottságának első titkára és Szabó Sándor, a megyei tanács elnöke kísérte. Szegedi látogatásain részt vett Török József, a városi pártbizottság első titkára és Papp Gyula, a városi tanács élinöke. A Minisztertanács elnöke délelőtt. Szegeden felkereste a könyvtár és a levéltár Dóm téren levő impozáns épületét. Az új közművelődési intézményt Tóth Béla író, a könyvtár igazgatója és Blazovich László, a Csongrád megyei Levéltár igazgatója mutatta be. Tóth Béla elmondotta, hogy régebben a Somogyi Könyvtár a városi múzeummal volt ..társbérletben”. Üj épületében mintegy tízezer négyzet- méternyi helyiséghez jutott, Üjszászon a felszabadulást követő esztendőben az ösz- szeúrások eredményeképpen; ezerkétszáztizenhét lakóházat tartottak nyilván, s közöttük száznál is több volt a tanya. Napjainkban a házak száma kétezerháromsziázra emelkedett, és a hétezer- kétszáz lelkes nagyközség külterületén mindössze egyetlen egy lakott tanyát találni. A településen évente har- imincöt-negyven háztulajdonos kap a tanácstól lakáshasználatbavételi engedélyt, és az új épületek kivétel nélkül kertes családi házak. (Igaz, korábban a hatvanas esztendők végén elkezdődött a többszintes, emeletes házépítés is, és ezek az épületek zömmel a település központjába kerültek. Sajnos, a hiányzó csatornahálózat akadályozza további gyarapodásukat, mivel a szennyvíz szippantásos szállítása nem tartozik az olcsó szolgáltatások közé.). Az új lakóházak fele általában eddig a lebontott, korszerűtlen, régi nádas- cserepes házak helyére került. míg a többi épületet vagy az újonnan vásárolt portákra vagy a megoszlott 'belterületi telkekre húzat- ták fel a többnyire fiatal otthonteremtők. Nem csoda, hogy a nagy, belterületi magánkentek java részét így a korábbinál hatszorta nagyobb, korszerűbben berendezett területen fogadhatja az olvasókat, a kutatókat. Ennek köszönhető, hogy az átköltözés óta az olvasók száma megkétszereződött. Lázár Györgyöt tájékoztatták arról, hogy az olvasótábor hetven százalékban egyetemi és főiskolai hallgatókból áll. A Politikai Bizottság tagját ezután a televízió körzeti stúdiójában fogadták. Regős Sándor, a stúdió vezetője beszámolt arról, hogy nyolc éve kezdte meg munkáját a körzeti stúdió, és egy éve költözött új otthonba, ahol kedvező körülmények között dolgozhatnak!.. Műsoraikkal gazdagabbá vált a képernyőn a bél-Alíöld életének bemutatása, sikerült a nagy nyilvánosság elé tárni e vidék értékes néprajzkincsét. A kulturális élet két központja után a Minisztertanács elnöke a szegedi Üj már beépítették, pedig ezek a porták általában nem olcsó áron találtak vevőre. A szélső utcákban a négyszögölenkénti telekár elérte a háromszáz forintot, a központi részeken pedig ennek az összegnek a háromszorosát is meghaladta. A vásárlási kedvet fokozta, hogy •nemcsak a környező községekből, falvakból költöztek ide családok, hanem még (Szolnokról is, mivel egyre ■többen döntöttek úgy, hogy a kertes házukat a megye- székhely közelsége és a jó vonatközlekedés miatt Űj- szászon építik fel. A magántelkeken kívül akadnak olyanok is, amelyeket tartós használatra lehet megvásárolni. A tanács jelenleg a Vörös Hadsereg út és az Alkotmány út körüli részeken, az úgynevezett Tambura-telepen még tíz ilyen telekkel rendelkezik. •Ez nem valami bő választék, éppen ezért a tárházzal szemben, a- Felszabadulás lutcából újabb keresztutcák •nyitását tervezik, amelyeken kilencvenhat telek alakítható ki. Ezek egy részét a jövő tavasztól már megvehetik az építkezni szándékozók. A hosszabb távú, távlati élképzelések szerint a település a Hunyadi és a Jász utca közötti területek irányába terjeszkedne. Élet Termelőszövetkezettel ismerkedett. A gazdaság •központjában Árendás József, a tsz elnöke számolt be a szövetkezet gazdálkodásáról, amelyre jellemző a fokozódó iparosodás. Termékeik nagy részét feldolgozzák és kész- vagy félkész termékként értékesítik. A gazdaság szakemberei bemutatták a tsz termálvízzel fűtött 6,5 hektáros üvegházát. Lázár György a délutáni órákban Hódmezővásárhelyre látogatott, ahol a Divatkötöttárugyár kultúrtermében Pál Rozália vezérigazgató tájékoztatta a 95 éves gyár történetéről, felszabadulás utáni fejlődéséről. Lázár György a gyár kul- túrházában találkozott a Csongrád megyei nagyüzemek szocialista brigádjainak vezetőivel. A Minisztertanács elnöke az esti órákban utazott vissza Budapestre. Gáspár Sándor hazaérkezett Athénból Tegnap hazaérkezett Athénból a SZOT küldöttsége, amely Gáspár Sándor elnök vezetésével a Görög Általános Munkásszövetség (GSEE) meghívására november 26— 28. között látogatást tett Görögországban. A SZOT és a GSEE képviselői véleményt cseréltek a leszerelés, a béke, a nemzetközi szakszervezeti mozgalom időszerű kérdéseiről és a kétoldalú szakszervezeti (kapcsolatok fle(jlesztésének lehetőségeiről. Pakson Helyére került a 4. reaktortartály Tegnap újabb jelentős esemény színhelye volt az épülő Paksi Atomerőmű: a negyedik blokkba beemelték a reaktortartályt. A csehszlovákiai Skoda művekben készült 210 tonna súlyú acéltestet hajón szállították a Paksi Atomerőmű kikötőjébe, onnan pedig trélerrel a reaktorcsarnokhoz, majd speciális daruval, több órás, nagy figyelmet igénylő munkával tették a helyére, a vastag betonfalak közé. Gépeket kölcsönöznek, rendszeressé tették a két műszakot, túlóráznak, géemkáznak... hogy teljesítsék az éves termelési tervet Telekigénylők a megyeszékhelyről is Üjszászon évente 35—40 ház épül