Szolnok Megyei Néplap, 1984. november (35. évfolyam, 257-280. szám)

1984-11-24 / 276. szám

1984. NOVEMBER 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 15 ISport Sport-Sport I Őszi idény után a Jászságban Jászladány veretlenül vezet Elcsendesedtek a labdarú­gó-pályák a Jászság falvai­ban is, befejeződött az őszi pontvadászat a körzeti baj­nokság Jászsági csoportjá­ban. A csapatok megérde­melt téli pihenőjükre vonul­tak. A bajnokságban 12 együtes indult, akik végig becsülettel helytálltak. El­dőlt a nagy kérdés, hogy melyiknek sikerül megsze­reznie az őszi elsőséget. A rajtnál a szakemberek 6 csapatnak adtak esélyt az el­ső hely megszerzésére, de az indulás után mind nyil­vánvalóbbá vált, hogy az esé­lyesek közül Pusztamonostor és Jászalsószentgyörgy nem szól bele az elsőségért folyó harcba, nem tudják felmu­tatni az elmúlt bajnokságban nyújtott erényeiket. Az esé­lyesek közül Jászladány vet­te a legjobb rajtot, már az induláskor idegenben nyert rangadót, aztán végig egyen­letesen szerepelve, végül is veretlenül lett őszi első. Jól szerepelt Jánoshida is, amely csak Jászladánytól és Üj- szásztól hazai pályán, nem várt veresége miatt szorult a második helyre. Csalódást okozott szurkolóinak Alaty- tyán. Biztos befutóként vet­ték számításba, de két ide­genbeli és egy hazai l:0-ás veresége miatt csak a har­madik helyet tudta megsze­rezni. I;tt is igazolódott az a tétel, hogy a jól képzett já­tékosok is csak akkor ered­ményesek, ha megfelelő ed­zésekkel készülnek a mérkő­zésekre. Az őszi szezon meglepetés- csapata Űjszász volt, ahol úgy látszik, lassan rendeződ­nek a sorok. Vendégként nyert Jánoshida és Alattyán ellen, pontot vitt el Jászla- dányból, és ha tavasszal is tartja jó formáját, még a do­bogón is végezhet. Jászbol- dogháza a várakozásnak megfelelően szerepelt. Na­gyot lépett előre Jászfelső- szentgyörgy, ahol ú§y látszik, sikerült rendet teremteni. A bajnokság legkiszámíthatat­lanabb csapata jelenleg Pusz­tamonostor, amely egy évvel ezelőtt gólkülönbséggel szo­rult a második helyre a mos­tani bajnokságban azonban gyengén szerepelt, és nagyot zuhant lefelé a táblázaton. Jásztelek, Jászdózsa és Zagy- varékas — szokásához híven — most is a táblázat végén tanyázik. A bajnoki küzdelemben pozitíív jelenség vált, hogy egyetlen mérkőzés sem ma­radt el a felnőttek között. Nem ' mondható el ugyangz az ifjúsági csapatokról, ahol Jászfelsőszentgyörgy késve érkezett Üjszászra, Zagyva- rélkas pedig el sem küldte fiataljait Jászfelsőszent- györgyre, így az ellenfelek játék nélkül jutottak a 2—2 pont birtokába. A szabályok be nem tartása miatt két óvás is történt: Jásztelek megóvta a Zagyvarékas és a Puszta- monostor elleni ifjúsági mér­kőzést, mivel mindkét helyen megszegték a korhatárra vo­natkozó szabályokat. A ren­dezés terén tapasztalt javu­lás nem volt észlelhető a já­tékosok magatartásában. Sok volt a sportszerűtlenség, emiatt 9 csapatból 20 felnőtt játékosnak kellett korábban befejeznie a játékot, és a fürdőben csillapítani félhe- vült idegeit. Az „élen” Jász- szentandrás és Jászdózsa áll, ahonnan 4—4 kiállítás tör­tént. Az ifjúságiaknál Pusz­tamonostor vezet 5 kiállítás­sal. Az elmúlt évhez viszo­nyítva nagy a javulás Üjszá- szon és Jászfelsőszentgyör- gyön, nem mondható el ugyanez Jászboldogházáról, ahol az elmúlt évtől eltérően most két játékost is ki kellett állítani. A bajnokság két leg­sportszerűbb egyesülete Jász­ladány és Alattyán. ahol sem a felnőtt, sérti az ifjúsági csa­patból nem történt kiállítás. Az őszi szezon befejeződött, remélhetőleg az egyesületek és a csapatok szakvezetői a téli szünetet is felhasználják a játékosok szabályismeretei­nek bővítésére és tavasszal újult erővel vetik magukat a küzdelembe, sok-sok örömet szerezve szurkolóiknak és vezetőiknek. Bankovics István A bajnokság végeredménye 1. J.-ladány 2. Jánoshida 3. Alattyán 4. Új szász 5. J.-boldogh. 6. J.-felsősz. 7. J.-alsósz. 8. J.-szenta. 9. Pusztám.. 10. Jászdózsa 11. Jásztelek 12. Z.-rékas 11 10 1 — 42- 8 21 11 8 1 2 30-14 17 11 8 — 3 25- 8 16 11 7 2 2 28-14 16 11 6 1 4 17-13 13 11 6 — 5 39-25 12 11 5 2 4 22-14 12 11 3 3 5 24-26 9 11 4 — 7 27-30 8 11 1 1 9 13-40 3 11 1 1 9 8-50 3 11 1—10 12-55 2 Továbbra is a másodosztályban Sikeresen szerepeltek az Olajbányász kézilabdázói Kecskeméten november 20—21-én, az NB II-ben ma­radásért rendezett osztályo­zom, az Alföldi Olajbányász sikeresen szerepeit. A baj­nokságban a sorozatos, sérü­lések miatt szinte alig volt olyan mérkőzés, hogy a kezdő csapatból valaki ne hiányoz­zon. Az osztályozóra külön fel- késlzülési programot készített a szakosztály, figyelembe vé­ve a fokozott megterhelést és a feszült légkört. A játé­kosok fegyelmezetten és nagy lelkesedéssel dolgoztak, mindent megtettek, hogy to­vábbra isi biztosítsák helyü­ket az NB II-ben. Eredmények: Olajbányász —Hőgyészi SC 30:29 (15:12). Olajbányász: Szintai—Túró- czi, Kocsis (9), Danyi T. (12), Serfőző, Nagy T., Libor, Rát- kai (2), Halápi, Erdélyi (1), Rigó G., Serényi (6). Edző: Horváth József. A mérkőzés első részében felváltva estek a gólok, majd az Olajbá­nyász 9:6-ra elhúzott, és előnyét a félidő befejezéséig sikerült megtartania. A má­sodik félidőben kitűnően kezdett az Olajbányász, 21:15-re vezetett, majd az előny birtokában, erejét a következő találkozóra tarta­lékolva, kissé kiengedett. Olajbányász—Tatai Hon­véd SE 26:21 (14:10). Góllö­vők: Danyi T. (8), Berényi (8). Erdélyi (3), Kocsis (3), Laki J. (2), Serfőző (1), Rát- kai (1).. Az osztályozó má­sodik mérkőzésén kitűnően játszott az Olajbányász. Jól védekezve, sok szép akció­gólt lőtt. Olajbányász—Alapi Tsz SE 27:24 (11:11). Góllövők: Da­nyi T. (7), Kocsis (6), Erdé­lyi (6), Berényi (4), Nagy T. (2), Serfőző (1), Halápi (1). A feljutás szempontjából mindkét csapat számára dön­tő fontosságú volt a találko­zó. Az Olajbányász fegyel­mezetten és taktikusan ját­szott, s ezzel a győzelemmel már csoportgyőztes lett. Ferencvárosi Vasutas— Olajbányász 26:24 (10:10). Góllövők: Danyi T. (10), Ko­csis (4), Serfőző (4), Berényi (2), Libor (1), Halápi (1), Rigó G. (1), Erdélyi (1). A tótnélküli találkozón az Olajbányász cseresorát sze­repeltette, kiengedett és a szerencse is elpártolt a csa­pattól. Végeredmény: 1. Alf. Olajt). 4 3—1 6 2. Hőgyészi Spart. 4 3—1 6 3. Alapi TSZSK 4 2—2 4 4. Ferancv. Vasas 4 2—2 4 5. Tatai Honvéd 4-------4 0 Az 1—2. helyezett jutott az NB II-be. Sportszerüségi Díj Az Országos Testenevelé- si és Sporthivatal, a Műve­lődési Minisztérium és a Ma­gyar Újságírók Országos Szövetsége felkérik a test- nevelési és sportszervezete­ket, az oktatási intézménye­ket, különböző szerveket és magánszemélyeket, hogy te­gyenek javaslatot általuk is­mert sportszerű cselekedet­tek, vagy pályafutások alap­ján az 1984. évi Sportszerű- ségi Díj kiadására. A díja­kat sportemberek sportkol­lektívák. is elnyerhetik. A javaslatokat az OTSH sajtó és propaganda osztá­lyára (1054. Budapest, Ro­senberg h|p. u. 1.), vagy — oktatási intézmény esetében — a Művelődési Minisztéri­um testnevelési és sportosz­tályához (1055. Budapest, Szalay u. 10—14.) kell — megfelelő indoklással — el­juttatni. A beküldési határ­idő: 1985. január 5. Hétvégi események Karate. Express—Szolnok Kupa nemzetközi kyokushin­kai verseny, Szolnok, tisza- ligeti sportcsarnok, 15.30. Kézilabda. Megyei középis­kolás kupa döntő, fiúk, Me­zőtúr, városi sportcsarnok 8. Kosárlabda. NB II. Férfi: KSE—Békési Áfész, Karcag, Györffy Iskola, (10.30. Női: SZMÁV MTe Bajai TK, Szol­nok, Véső u. 10.30, TSE—Kis­kunfélegyházi Vasas. Török- szentmiklós, Bercsényi Gim­názium, 10.30. K. MÁV Egyetértés—Békési Áfész, Kisújszállás, gimnázium, 10. Röplabda. NB II. Férfi: Tószeg—Nyírbátori Báthory, Tószeg, általános iskola, 11. Női: Lehel SE—Tipográfia, Jászberény, hűtőgépgyári sportcsarnok, 15. Teke. NB II. Férfi: SZMÁV MTE—Szabolcsi Építők, Szolnok, Munkásőr u. 10. Úszás. III. Tisza Kupa, Szolnok, Damjanich uszoda, 10.30. Labdarúgás. Területi baj­nokság: Tisza Cipő SE—Sze­gedi Dózsa, Martfű, 13. NB-s ifjúsági és serdülőbajnokság: SZMÁV MTE—Eger SE, Szol­nok. Tiszaliget, 10. és 11.30, Pethő. Idegenben szerepelnek a férfi asztalitenisz NB I- ben a H. Killián FSE Győr­ben, a férfi röplabda NB II-ben a Szolnoki Vegyimű­vek Sátoraljaújhelyen, A Ti- tász Hejőcsabán, Kunhegyes a fővárosban a 22. sz. Volán ellen a Vízilabda Komjádi Kupán a Szolnoki Vízügy SE Budapesten az Újpesti Dózsa ellen, a Szolnoki MÁV MTE serdülő birkózói Nagykőrö­sön a magyar bajnokságon, súlyemelői Kazincbarcikán a serdülő és úttörő magyar bajnokságon. Vasárnap Autósport. I. ÁB Kupa, ügyességi verseny, Szolnok, Tiszaliget, Aranyiakat mö­götti parkoló. 8.30. Röplabda. NB I. Nö>: Sz. Vegyiművek—Székesfehér­Az igény diktálta Fiatal öregfiúk ---------------------------------------------------­a színvonalat — Lesz még Tószegen NB Il-es röplabda-csapat — je­lentette ki néhány évveL ez­előtt Magi Zoltán. S hogy ezt a derűlátást mire alapozta? — A Szolnoki Vegyiművek szakosztályában megbízott 'edzőként dolgoztam., aztán mikor kiköltöztünk Tószeg­ire:, az általános iskolában megszerveztem az edzést. Egyszerre kilencvennégy le­ány és fiú járt a foglalkozá­sokra, mikor a salakon fu­tottunk, egy teljes kört al­kottunk. Gondoltam, ahol ennyien vannak és így sze­retik a sportot, ott lehet csa­patot szervezni. Uitána a sporttelep avatásán vetődött fel egy férfi csapat alakítá­sának gondolata. Az avatón összejöttek a Vegyiművek aktív játékosai és az öreg­fiúk. Akkor nemcsak a sportvezetők, hanem a szur­kolók körében is felmerült, hogy ne tömegsport szinten játsszunk, mint eddig, ha­nem teremtsünk minőségi sportot. Addig ugyanis öregfiúk néven indultak a Szolnoki Vegyiművek nemrég még NB I-es játékosai, és érthe­tően sikert sikerre halmoz­tak. Megnyertek minden tor­nát, ahol elindultak, és úgy érezték, van még bennük annyi tudás, amennyivel a magasabb osztályban is megállják a helyüket. A Szolnoki Mezőgép tószegi gyárának vezetői pedig — élükön Dobozi Gyula igazga­tóval — megadták a szüksé­ges támogatást a cél eléré­séhez. A csapat Tószegi KSK néven benevezett a kupa­rendszerben lebonyolított megyei bajnokságba, meg­nyerte és a nyáron jogot szerzett az NB II-be jutásért rendezett osztályozón való indulásra. Persze, ez némi zavart is okozott, mert a/, egyesület költségvetésében nem szere­pelt az osztályozón való részvétel. De hát, aki szere­ti a röplabdát — márpedig ezek a fiúk nagyon szeretik — az áldozatra is hajlan­dó. Saját nadrágjukban ját­szottak, nincs melegítőjük, az osztályozón mindössze há­rom labdájuk voltt és le­gendaként emlegetik, hogy Bíró Ferenc intéző haza- hordta édesanyjának az if­júsági játékosokról szomba­ton levetett mezt, kimosatta, hogy vasárnap a labdarúgók felvehessék játszani. Most a melegítőkkel vannak ha­sonló helyzetben. Magi Zoltán a csapat ed­zője, aki még maga is ját­szik, elragadtatással beszélt az osztályozón tapasztalt lel­kesedésről, odaadásról, 'helytállásról. Valamennyien testi épségüket nem kímél­ve küzdöttek az NB II-be jutásért. De megérte. Tovább erősödött a játékosok között amúgy is meglévő barátság, a megnövekedett kiadásokba segít a Petőfi Tsz és a köz­ségi tanács, a bajnoki mér­kőzésekre való utaztatást igyekeztek úgy összeállítani, hogy lehetőleg egy autóbu­szon menjenek a Vegyimű­vekkel. mert ezzel is olcsóbb. A csapat egyik része a . Ti­számén ti Vegyiművekben, a szegi gyárában — és kivé- másik pedig a Mezőgép tó­tel nélkül csaknem minden­ki gmk-ban is — dolgozik. A nagy terhelés mellett is vállalják az edzéseket és a mérkőzéseket, egyöntetűen vallják, hogy csupán sport- szeretetből. Sokan úgy vélhetnék, hogy mivel a teljes tószegi kezdő csapat — Hegedűs S., Hege­dűs Z., Péter, Ilyés, Boros, Kollár — a Szolnoki Vegyi­művek játékosa volt, valami éles ellentét — sőt talán el­lenségeskedés — tapasztal­ható, de erről szó sincs. A bajnokságban a rangadón ugyan mindenki kettőzött erővel harcol a győzelemért — színvonalas játékot is lát­tak a nézők — de a pályán kívül baráti szálak fűzik össze a játékosokat. Péter Ferenc például a. Vegyimű­veknél edzősködik. Szerencsésen megoldot­ták a teremkérdést is. Mivel Tószegen, a II. Rákóczi Fe­renc Általános Iskola torna­termének az építkezésében felbecsülhetetlen értékű tár­sadalmi munkát végeztek a Mezőgép dolgozói, és még most is segítenek, ahol kell, ezért az edzésekre díjmente­sen megkapják a termet, és ott játsszák a bajnoki mér­kőzéseket is. Oláh László nagy szakértelemmel foglal­kozik a fiatalokkal, a röp­labda népszerű lett a köz­ségben. szeretik, sokan szur­kolnak a csapatnak. — De mi lehet a cél a las­san csak öregfiúkból álló csapattal az NB II-ben? Tartós szereplésre számíta­nak és ha igen, hogyan? — A célunk NB Il-es szin­ten maradni, utánpótlást nevelni és a tehetségeket át­adni a Szolnoki Vegyimű­veknek — jelentette ki Magi Zoltán. — Aztán szeretnénk a röplabdát népszerűsíteni, tömegesíteni. sok szurkolóval megszerettetni. Ez a története egy kis községben alakult NB Il-es férfi röplabda-csapatnak, amely nem a kiesés ellen harcol majd, hanem a kö­zépmezőnyben foglal helyet. Érdemes nekik szurkolni. (pataki) Sok élménnyel gazdagodva és jó hangulatban tért haza a kunhegyesi Dózsa úti Általános Iskola labdarúgó-csapata Csehszlovákiából, ahol csodálatos napokat töltött a ZTS Kosice vendégeként, a túra mérlege egy vereség és egy döntetlen. Persze nem a számszerű ered­mény volt a lényeg, hanem a felkészülés az úttörő-olimpiai versenysorozatra és a sportba­rátság elmélyítése. Nagyon jó sajtót kapott a csapat, hisz a Vecer terjedelmes cikkben és képben mutatta be a kunhegyesieket a szlovák olvasóknak. A sportélményeken kívül a gye­rekek megismerhették Kassát, s lehetőség adódott az őszi színekben pompázó gyönyörű hegyekben is körutat tenni. Ez pedig az alföldi gyerekeknek nagyon sok különleges látni­valóval szolgál. A felvétel az egyik mérkőzésen készült LABDARÚGÁS-TÖMEGSPORT Élen a Papírgyár és a Nyomda vári Volán, Szolnok, tiszali- geti sportcsarnok 11, Békési, dr. Vaszily. NB II. Férfi: Sz. Vegyiművek—Nyírbátori Bá- fihoL-yt Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok, 14. Labdarúgás. Terület' baj­nokság: Jászberényi Lehel— Püspökiladány, Jászebrény, 13, Nagy J.. Rákóczifalva— Baktafóráíitházai, Rákóczr- falva, 13, Góz, Mezőtúri Hon­véd—Jászkisér, Mezőtúr, 13, Csecsődi. Megyei bajnokság: Abádszalók—Tószeg, 13, Trencsényi. Középtiszai Me- dosz—Jászjákóhalma 13, Szabari, Jászárokszállás— Kunszentmárton, 13, Czifrá, Szolnoki Vegyiművek— Szászberek 13, Tóth S.. Szol­noki MÁV MTE junior— Jászfényszaru, Tiszaliget, 13, Csipe, Tiszafüred—Tiszaföld- vár, 13, Balogh, Törökszent- miklós—Besenyszög. 13, Ju­hász, Kunhegyes—Szolnoki Cukorgyár, 13, Molnár, Sza- jol—Jászapáti, 13, Kovács. Idegenben szerepelnek: a Szolnoki MÁV MTE ifjú­sági kardozói és párbajtőrö­zői a fővárosban csapatbaj­nokságon, a labdarúgó NB II- ben az SZMÁV MTE Siófo­kon, a területi bajnokságban Karcag Leninvárosban. A Szolnok Városi Labda­rúgó Szakszövetség városi kispályás labdarúgó-bajnok­ságának őszi fordulója be­fejeződött. A város üzemei­nek, intézményeinek a ja­vaslatára egész évet átfogó, alapfokú szervezett tömeg­sport-bajnokságot rendez­tek. Az elképzelés beváltot­ta a hozzá fűzött reményeket. A résztvevő csapatok elis­meréssel szóltak az új for­máról, a színvonalas lebo­nyolításról. A bajnokság 24 csapat nevezésével kezdő­dött augusztusban,. Közben a Köti vízig és a Kommuná­lis Üzem csapata visszalé­pett, de ez nem zavarta meg az őszi forduló rendjét. El­maradt mérkőzés alig akadt. A játékvezetői bizottság gondos előkészítő munkája nyomán a játékvezető kül­désnél nem volt fennaka,- dás. A szövetség bízik abban, hogy a tavaszi folytatás is zökkenőmentes lesz, és re­mélik, hogy a jövőben az eddig nem nevezett üzemek, intézmények is bekapcsolód­nak a küzdelembe, lehetősé­get teremtve ezzel a labda­rúgást kedvelő dolgozók rendszeres testedzésére. Az őszi forduló végeredménye „A” csoport 1. Papírgy. I. 10 9 1 — 37-19 19 2. AÉV 10 7 1 2 44-21' 15 3. Ganz Vili. 10 7 1 2 24-15 15 4. MÁV Jj. Ü. 10 6 2 2 32-18 14 5. KEVITERV 10 4 2 4 17-22. 10 6. Kórház I. 10 4 1 5 24-19 9 7. Erdőgazd. 10 4 1 5 24-24 9 8. MÁV K. I. 10 2 3 5 16-18 7 9. Papírgy. II. 10 3 1 6 23-39 7 10. Megyei Tan. 1U 2 — 8 20-41/ 4 11..TVM 10 — 1 9 10-35 1 ,,B” csoport* 1. Nyomda 10 7 2 1 29-12 16 2. Május 1. R. 10 6 2 2 36-20 14 3. Szotév 10 6 — 4 28-13 12 4. T.-vidék 10 5 2 3 43-29 12 5. Kórház in. 10 5­2 3 35-28 12 6. Mezőgép 10 5 2 3 29-23 12 7. Ideál 10 4 2 4 18-21 10 8. MRFK 10 3 2 5 27-29 8 9. Zöldért 10 2 2 6 11-33 6 10. Városi T. 10 1 2 7 8-27 4 11. MÁV K. II. 10 2 — 8 16-45 4

Next

/
Thumbnails
Contents