Szolnok Megyei Néplap, 1984. november (35. évfolyam, 257-280. szám)
1984-11-24 / 276. szám
Nemzetközi körteép 1984. NOVEMBER 24. Lengyel szakszervezetek Út az egységhez November utolsó hetére hívták össze a lengyel szakszervezetek országos tanácskozását. A kezdeményező bizottság, amely a találkozó programját és céljait megfogalmazta, a felső-sziléziai Bytomot jelölte. ki az országos tanácskozás színhelyéül. Mi is lenne a találkozó feladata? El kellene fogadnia a két évvel ezelőtt újjászületett lengyel szakszervezetek közös programját. s ideiglenes képviseletet kellene választania, amely felléphetne valameny- nyi üzemi szakszervezet, az összes szakmai föderáció nevében az országos szintű tárgyalásokon. Ennek a tanácskozásnak a Lengyel Szak- szervezetek Országos Egyeztető Testületé nevet adták. Az egységhez vezető út nem könnyű a lengyel szak- szervezetek számára. A tagok létszáma az egész országban mintegy 4,8 millió, az utóbbi időben csökkent a növekedés dinamikája. Vannak fontos ipari körzetek — ilyen a sziléziai iparvidék — és egész szakmák: például bányászok, kohászok, pedagógusok, ahol a dolgozók nagyobb része már szakszervezeti tag, ám az össztaglétszám ma még nem éri el az óhajtott szintet. Nagyon sok fiatal munkás és a közvetlen termelésirányítók jó része még távol marad a szakszervezettől. A nyílt ellenséges fellépés ugyan már ritka, ám a dolgozók jelentős része továbbra is közömbös, kiváró álláspontot foglal eL Ezt többnyire a megelőző időszak csalódásaival magyarázzák. A Szolidaritás története ismert: a szakszervezeti feladatok mindinkább háttérbe szorultak ebben a szervezetben, amely végülis az ellenzék által vezetett mozgalommá lett. Az 1980—81-ben működött ágazati szakszervezetek aktivistái között is ;|)k a sértett ember, aki továbbra sem tudja megérteni, miért volt szükség az ő szervezeteik feloszlatására 1982 októberében. A lengyel szakszervezetek fejlődésének második szakasza a föderációk szervezése volt. Ez a korábbi ágazatoknál kisebb egységeket tömörítő laza szervezet; az országban október elején a bíróságok 118 föderációt je, gyeztek be. Jellemző, hogy van olyan országos szervezet, amely fél millió tagot számlál, de van alig hétszáz tagú föderáció is. A bíróságok eddig húszezer üzemi szakszervezetet jegyeztek be, ezek a jövőben is minden valószínűség szerint megőrzik jogi önállóságukat. A mostani bonyolult helyzet tükröződik a föderációknak az új egységes képviselethez való viszonyában: a 118 országos szervezetből október elejéig csak 59 jelezte készségét a belépésre. Mint Rajmund Mö*ic, a kőszénbányászok föderációjának elnöke, a kezdeményező bizottság vezetője elmondotta, ez az 59 országos szervezet a lengyel szak- szervezeti tagok 70 százalékát tudja maga mögött. Mindebből kiviláglik, hogy az erősebb szervezetek késiek a közös munkára, azok viszont, amelyeknek kisebb a befolyása az adott szakmában, iparágban, attól félnek, hogy az 1980 előtti módszerek térnek vissza, s hogy ez csökkentheti területükön a belépési készséget. Az országos vitára bocsátott egységprogram kulcsmondata így hangzik: — A mi célunk — szocializmus torzulások nélkül. A szak- szervezetek elfogadják a LEMP IX. kongresszusának programját. Kiállnak a gazdasági reform következetes megvalósítása, az államélet demokratizmusának fejlesztése mellett. Elismerik a párt vezető szerepét. Következetesen betöltik a dolgozók érdekképviseletének. érdekvédelmi szervének funkcióját. Éppen ezért az új szakszervezetek egyik legsürgősebb feladatuknak tartják, hogy ellenőrizzék, miként valósulnak meg azok a megállapodások, amelyeket 1980 augusztus végén írtak alá a sztrájkoló munkások és a kormányzat Képviselői. Ami a szervezeti formákat illeti, törekvésük: olyan mechanizmusokat hozzanak létre, amelyek megakadályozzák, hogy az Országos Egyeztető Testület, illetve annak végrehajtó bizottsága és elnöksége bürokratikus, utasítgató központtá válhasson. A közös fellépés sürgető. Nemcsak azért, mert kifelé, tehát nemzetközi téren is szükség van a 'lengyel szakszervezetek egységes fellépésére. Elsősorban a kormánnyal való tárgyalásokra kell közös, megalapozott álláspontot kialakítani. A szakszervezetek már — igen kritikusan — elmondták véleményüket a jövő évi tervjavaslatról. Most már időszerű, hogy véleményt nyilvánítsanak az 1986—90-es ötéves terv előirányzatairól, mindenekelőtt arról, ami a dolgozók jövedelmi viszonyait, az árpolitikát, a szociális kérdéseket, a környezetvédelmet illeti. Közös szakszervezeti álláspontra van szükség a törvényhozásban való fellépéshez is. A júniusi tanácsiválasztásokon már szerepeltek — és mandátumhoz jutottak — a szak- szervezetek jelöltjei. Jövőre képviselőválasztások lesznek Lengyelországban. De még ez előtt sor kerül a szakszervezeti törvény módosítására. A szakszervezete« aktivistái több jogkör tisztázását kívánják, s igényt tartanak arra, hogy jogot kapjanak a törvényjavaslatok beterjesztésére is. Az előző törvény nem zárta ki annak lehetőségét. hogy egy üzemben párhuzamosan több szakszervezet is működhessen. Ez volt a helyzet 1980—81-ben. Az újjászületett szakszervezetek szerint nem szabad megengedni, hogy ismét ellentétek keletkezhessenek a dolgozó kollektívák tagjai között. A LEMP legutóbbi központi bizottsági ülésén pedig rámutattak: Lengyelországban az osztályellenség a szakszervezeti pluralizmus ürügyén próbálja becsempészni a bur- zsoá politikai rendszert az országba. Az „egy vállalat — több szakszervezet” elv elkerülhetetlenül a politikai megosztáshoz, a korábbi hasonló veszélyes helyzethez vezethetne. (m) Dolgos csúcsértekezlet Végre egy olyan csúcsértekezlet, ahol valóban volt lehetőség beszélni a kontinens leglényegesebb problémáiról, — a gazdasági fejletlenségről, a pénzügyi és élelmezési gondokról, az aszályokról — nyilatkozta több afrikai államfő a néhány napja befejeződött addisz abebai tanácskozás után. Jóllehet, a Szaharai Arab Demokratikus Köztársaság küldöttségének jelenléte miatt Marokkó kilépett az Afrikai Egységszervezetből, a Nyugat-Szahara ügye miatti vita. elkerülésével sikerült — hosszú évak óta először — az egység szeriemében tanácskozni. Az utóbbi években többször is megjósolták a világ legnagyobb kónt'nentális szervezetének, az Afrikai Egységszervezetnek az összeomlását. Most a derűlátás az uralkodó afrikai politikai körökben az A ESZ hasznosságát illetően. A 20. csúcsértekezlet mindazonáltal tükrözte: az afrikai vezetők tanácstalanok afelől, miképpen lehetne enyhíteni a súlyos gazdasági válságjelenségeket, az eladósodottság mértékét és az éhezést. Már az is eredmény, hogy kereteket keresnek a gondok érdemi megvitatására. így született a döntés, hogy jövőre egy rendkívüli, kizárólag gazdasági kérdésekkel foglalkozó csúcsértekezletet hívnak össze. Szó volt arról ist hogy az ezredforduló tájékán létrehozzák az Afrikai Közös Piacot. Ennek előkészítéseként erősíteni kívánják a már létező regionális gazdasági szervezetek hatékonyságát. Létrehoztak két pénzalapot: egyet a legszegényebb, a szárazság által legkeményebben sújtott tagállamok megsegítésére. egyet pedig valamennyi tagállam gazdasági fejlesztésének támogatására. Komoly gond azonban, hogy a kontinentális szervezet pénzügyi helyzete egy az egyben tükrözi tagállamainak anyagi körülményeit. A tagállamok egy jelentős része hosszú évek óta nem fizeti hozzájárulását s így a pénzügyi alapok jobbára létre sem jönnek. A szervezet nevében szereplő „egység” szó fénye azért nem vált erősebbé. Az AESZ 21 éves fennállása óta most történt meg először, hogy kilépett egy tagállam. Ráadásul a Nyugat-Szahara körüli vitát nem lehet végleg félretenni. A konferenciaasztalon, a szaharai állam tagságának érvényesítésével — megoldották ugyan a nyu- gat-szaharai kérdést, de a volt spanyol gyarmaton folytatódik a gerillaháború a Po- lisario Front és a területet megszálló' Marokkó .között. Kurucz János Harc a fajüldözés ellen . A püspök Nobel-díja Tebogo Moselane tiszteletes a dél-afrikai Sharpeville fekete gettóváros lelkésze. (Sharpeville 50 kilométerre van Johannesburgtól.) Moselane legfőbb egyházi vezetője az 1984. évi Nobel Békedíj kitüntetettje, Desmond Tutu anglikán püspök. A megtiszteltetés a püspöknek és a fekete településeken dolgozó munkatársaiknak — köztük Tebogo Moselane tiszteletesnek — egyaránt szólt. A dél-afrikai rendőrség Mo- selanet az utóbbi hónapokban többször beidézte kihallgatásra, körülzárták a házát, éjjelente rendszeres telefon- hívásokkal zaklatták, a' szélsőjobboldali Witt-kommandó fehér rohamosztagosai megfenyegették. A pretoriai rezsim Moselanet és Tutut egyaránt „veszélyes forradalmároknak” tekinti. Hogy Sharpeville fekete lakói két hónap óta sztrájkolnak és utcai tüntetéseket tartanak — azért is a lelkészt és munkatársait okolják. Szeptember 3-án általános sztrájkkal tiltakoztak Sharpeville polgárai a tervezett lakbéremelések ellen. A nyomorúságom viskók lakbérgi már így is a legmagasabbak Dél-Afrika fekete városai közül, amelyek gyűrűként veszik körül a fehérek ipari központjait. A feketék tudvalévőén nem lakhatnak a fehér urak városaiban. Moselane ezen a napon gyűlést tartott a templomban. Elmondta, hogy a lakbér- emelésekért felelős, feketékből álló városi tanács az elmúlt évben hét millió dollár nyereséget ért el. Egyáltalán nem kellene tehát a lakbéreket emelni. Felborzolta a kedélyeket, amikor kiderült, hogy a „városatyák” megbízatásukat jövedelmező privát üzletelésekre használják fel. A fehérek bábjaként fél év óta hivatalban lévő polgármester 200 ezer dollárért szolgáltató házat építtetett magának, üzletekkel, benz'nond Tata angllfcáa pOspflk őrség és a katonaság brutáí san vágott vissza: több mi száz feketét megöltek, ezr két vetettek börtönbe, ner csak Sharpervilleben, hane másutt is, ahol tiltako megmozdulások voltak. Amikor a hír megérk zett, hogy Desmond Tu kapta a Nobel Békedíjat. Dél-Afrikai Egyházak Tan csa (SACC) éppen üléseze Leírhatatlan volt az ujjong; Táncoltak, énekeltek, átöle ték egymást a tanács tagj; pedig tudták, hogy korai ; Akcióban a dél-afrikai rendőrség tömeg megrohanta a kocsmákat és italraktárakat. A rend- kúttal és étteremmel, helyettesének pedig bevásárló- központja van. Sharpeville- ben elszabadult a pokol. A A legutóbbi zavargások: során több mint száz feketét megöltek! A temetések tüntetésekké változtak: a feketék nem akarnak többé negyedosztályú állampolgárokként élni Vissza a demokráciához? November utolsó vasárnapján tizenegy évi katonai uralom után az urnákhoz szólítják Uruguay népét, hogy megválasszák az ország elnökét, alelnökét, a kongresz- szusi tagokat és a helyi tisztviselőket. Uruguay, két magyaror- szágnyi területével, nem tartozik Latin-Amerika regionális nagyhatalmai közé. Évtizedeken át különleges államként, a demokrácia örök szigeteként, Latin-Amerika Svájcaként emlegették. Egyesek azt is jósolták, hogy ezt az országot örökre elkerülik a tömegmegmozdulások, a forradalmak. Ez a jóslat azonban nem vált be. Az ötvenes évek második felétől a gazdaság rohamos hanyatlásnak indult. Egyre nőtt a belső feszültség, amelynek hatására a különböző politikai erők aktivizálódtak. 1971 márciusában a kommunisták, a szocialisták és a kereszténydemokraták létrehozták választási koalíciójukat, Széles Front néven. Jelöltjük, Liber Seregni, csak két százalékkal maradt le a Colorado színeiben indult, szavazatok 22 százalékával elnökké választott Juan Maria Bor- daberry mögött. Ám az új államfő sem volt képes úrrá lenni az ország nehézségein. A főleg értelmiségi középrétegekből verbuválódott városi gerilla szervezet, a Tu- pamarö merényletsorozatának csak a hadsereg segítségével tudott véget vetni. Megelégelve a polgári politikusok tehetetlenségét, 1973. június 27-én a katonai junta ragadta kezébe a hatalmat. Feloszlatták a parlamentet, betiltották a politikai pártokat. Megteltek a börtönök, a rendszer ellenségei ..eltűntek”, mindennapossá váltak a politikai gyilkosságok. A katonai diktatúra 1980 novemberében népszavazást rendezett a saját alkotmány- tervezetéről. Jóllehet mindent megtettek a siker érdekében — két héttel a szavazás előtt törvényt hoztak arról, hogy a szavazócédulákat névvel és lakcímmel kell ellátni —, a voksolás csúfos kudarccal végződött. A szavazók 60 százaléka nemet mondott a tervezetre. Az egyenruhások ezután kezdtek komolyan foglalkozni egy kedvükre való demokratizálási folyamat gondolatával. Hozzájárult ehhez az is, hogy nem tudták megállítani a gazdasági helyzet további romlását. A lakosság reálbére erősen lecsökkent, megnőtt a külföldi államadósság, a dolgozók 15 százaléka munkanélkülivé vált. Részben a kilátástalan gazdasági helyzet miatt, részben politikai okokból a három- milliós lakosságból 680 ezren kénytelenek voltak elhagyni hazájukat. Gregorio Alvarez nyugalmazott altábornagy, aki 1981- szeptemberében került az ország élére, már a beiktatási beszédében szólt a demokratizálási folyamat ütemtervéről. Kilátásba helyezte, hogy 1984 novemberében választásra kerül sor, 1985. márciustól — még a hadsereg felügyelete mellett — a megválasztott polgári politikusok veszik át az ország irányítását, 1986-tól pedig a katqpák végleg visszavonulnak a kaszárnyákba. Az oldottabb politikai légkörben új erőre kaptak az ismét engedélyezett polgári politikai pártok — a Blanco, a Colorado, valamint az Union Civica. Megkezdődött párbeszédük a kormánnyal, ám az hamar megfeneklett. A felgyorsult események ekkor azonban már a junta ellen dolgoztak. Az egyre gyakoribb tiltakozási napok, a tömegtüntetések hatására a kormányzat rövidesen a párbeszéd folytatására, több elnyomó törvény eltörlésére kényszerült. A hatalom jelenlegi birtokosai ugyanakkor az argentin változásokban is intő jelet látnak. Ma már készek átadni helyüket a polgári politikusoknak, de csak akkor, ha nem jutnak argentin társaik sorsára, ha garantáltan elkerülik a felelősségre vonást. Mostanában egyre többet beszélnek Uruguay kapcsán az átmenetről. Kérdés azonban, hogy hová vezet ez az átmenet: a valóságos demokráciához, vagy egy kozmetikázott diktatúrához? D. K. öröm. Már 1960-ban is kapc Nobel Békedíjat egy fek< dél-afrikai, az akkori Af: kai Nemzeti Kongress2 (ANC) elnöke, Albert Lt hűli. Az apartheid mégis rr radt, az ANC-t régen bet tották, s azok, akik Luth halála után az ő munká. folytatták, börtönben va száműzetésben vannak. Bótha elnök kormányza úgynevezett reformokat hi detett meg. Az alkotmán módosítás azonban, amelly a félvérek és az indiai szá mazásúak részére külön pa lamentet hoztak létre, ne tévesztette meg a világot, j ENSZ közgyűlése az új ; kotmányt érvénytelenn nyilvánította. A választás kon az indiaiaknak és a .fi véreknek csupán 30 száza ka vett részt. A fehér kiseb ségi kormányt újabb vfe/es érte. amikor néhány hét „később a gettóvárosok feke polgármesterei — akiket f dig a rezsim az önkormán zat jelképeiként tüntetett : — kénytelenek voltak ehr nekülni fekete testvére elől. Az ellenzéki Egyesült E mokratikus Front (UDF) h; cot hirdetett az ellen, hogy lakosság 70 százalékát kite fekete többséget semmi .vegyék, negyedosztályú ; lampolgárként kezeljék, front, amelyben 700 hala csoport, szakszervezet és eg házi szervezet egyesült, hi dette meg a választások be kottját is. A fajüldöző kormány: felismerte a veszélyt, ami a népszerű UDF részéről nyegeti. Ezért 16 vezető előzetes letartóztatásba 1 lyezte. Louis le Grange b ügyminiszter nyíltan bet tássál fenyegette a szerve: tét. És néhány nap múlva < kezett a hír Tutu püsp Nobel-díjáról. A püspök t£ ja az UDF felügyelő bízó ságának, az általa vezet Dél-afrikai Egyházak Tat csa pedig szorosan együttn ködik az állítólag felforgi szervezettel. Tutu előrelátl tólag decemberben uta: Oslóba, hogy átvegye a IS bel Békedíjat. Gáti István Összeállította; Majnár Józse Uruguay
