Szolnok Megyei Néplap, 1984. november (35. évfolyam, 257-280. szám)
1984-11-18 / 271. szám
1984. NOVEMBER 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Megkezdődtek a beszámoló taggyűlések 4z olajbányászoknál volt az első számvetés November 15. és december 15. között tartják a párt- alapszervezetékben a beszámoló taggyűléseket, melyek kiemelkedő helyet foglalnak el a XIII. pártkongresszusra való felkészülés folyamatában. Arra hivatottak, hogy értékeljék a XII. pártkongresszus óta végzett munkát, számvetést készítsenek arról, hogyan alkalmazták a kongresszus határozatait sajátos viszonyaikra, hogyan hajtották végre saját határozataikat. Egyszóval átfogó értékelést adnak a párt- alapszervezetek ötévi pártmunkájának egészéről. Megyénkben először a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat III. számú pártalapszervezete tartotta meg számvetését. Falusi Zoltán, az alapszervezet párttitkára terjesztette a kommunista kollektíva elé a pártvezetőség beszámolóját és a határozati javaslatot. Kedvező politikai légkörben Ennek az alapszervezetnek hatókörében a vezérigazgatóhoz tartozó apparátus — a személyzeti, az igazgatási, jogügyi, szervezési és a belső ellenőri munkával foglalkozók gárdája — van. Olyan osztályok tehát, melyeknek feladatköre merőben eltér egymástól, munkájuk viszont erőteljesen érezteti hatását az egész vállalat életében. Ezért a gazdaságszervező és ellenőrző munka nagy körültekintést és elmélyült figyelmet követelt a pártvezetőségtől. A taggyűlés megállapítása szerint az alapszervezet pártmunkájában az utóbbi öt évben kiemelt feladatot képezett az, hogy területükön kedvező politikai légkörben, megfelelő személyi és tárgyi feltételek között folyhasson hasznos, alkotó munka. Ezt a célt szolgálva alakították ki munkaterveiket, ezt segítették elő taggyűléseken, vezetőségi és pártcsoport- üléséken. a napi munka végzése során. A pártmegbízatások jó része is ezt a célt szolgálta. Ugyanígy a párt- alapszervezet hatókörébe tartozó gazdasági egységek munkájának a pártvezetőség Tanulságos által való rendszeres figyelemmel kísérése, vezetőiknek beszámoltatása. A beszámoltatások az adott terület legfontosabb feladataira irányultak, az egységes értelmezést és az egyöntetű cselekvést segítették elő. A taggyűlés megállapítása szerint a helyi pártmunka sikerének egyik hiteles mércéje az, hogy az alapszervezet hatókörébe tartozó területen jó munkahelyi közösségek vannak. Olyanok, melyek elősegítik azt, hogy a hazai energiatermelés több mint ötven százalékát biztosító vállalat betölthesse hivatását, éves tervelőirányzatait rendszeresen túlteljesítse. Annak ellenére, hogy a vállalati átszervezések és egyéb okok miatt a pártvezetőség tagjainak többsége kicserélődött az utóbbi öt év során, a beszámoló taggyűlés megállapítása szerint a pártvezetőség munkája töretlen volt. A kollektív vezetés mellett érvényesült az egyéni felelősség. A reszortfeladattal megbízott pártvezetőségi tagok öntevékenyen végezték munkájukat. párbeszéd A taggyűlés — amellett, hogy részletesen elemezte a helyi pártélet különböző területeit — köztük a pártoktatást, a pártcsoportok tevékenységét, a párttaggá nevelő és tagfelvételi munkát, a társadalmi és tömegszervezetekkel való kapcsolatot —, külön teret szentelt a taggyűlést megelőző egyéni beszélgetéseknek. Nyugtázta, hogy a párt politikáját töretlennek, jónak tartják a dolgozók. Megértik azt, hogy az ország nehéz gazdasági helyzetén csak fegyelmezett munkával lehet úrrá lenni. Éppen ezért hatásos fellépést várnak a munka nélkül való jövedelemszerzés ellen. Helyeslik a gazdasági rendőrség létrehozását. Azt várják ettől, hogy csökken a társadalmi tulajdon ellen elkövetett bűncselekmények száma. Ami pedig a saját Munkaterületeiket illeti 3 ja - vasolták, hogy a vállalatnál növeljék az anyagi érdekeltséget, fokozottabban alkalmazzák a differenciált bérezést. Egy-egy téma elmélyültebb elemzése érdekében azt tartják hatásosnak, ha gazdaságpolitikai témákban csak részkérdéseket vitatnak meg. Olyanokat, melyekből kitűnik: a kisebb kollektíváknak és az egyéneknek milyen szerepük és feladatuk van. Elhangzott az egyéni beszélgetéseken az is, hogy a párttagok mindegyik társuktól határozott kiállást várnak el napi politikai kérdésekben a munkahelyi kollektíva előtt. Ez még nem mindenkinél tapasztalható. A megkérdezettek között volt olyan is, aki (bizonyára intő példák alapján) úgy vélte, hogy az iskolai nevelő munkában nagyobb figyelmet kellene fordítani a szocialista hazafias nevelésre. A sokirányú érdeklődést tanúsító véleménynyilvánítás arra vall: a pártalap- szervezet tagjai felelősség- érzettel figyelik az őket körülvevő világot, s megpróbálják azt emberibbé, igazabbá tenni. Nemcsak a pártvezetőség dolga A taggyűlés beszámolójának tervezetét előzőleg megtárgyalták a pártcsoportok. Véleményük, javaslataik alapján a tervezet jórészét átírták. A pártcsoportülése- ken elhangzottak tükröződtek a beszámolóban. Talán ezzel is magyarázható, hogy mindössze négyen — Hegedűs Imre, dr. Ratkai Miklós, Kiss József és Fekete Tibor — kértek szót a beszámoló után. Okfejtéseikből így is kitűnt, hogy a reális helyzetelemzés, a nyílt szó jellemző erre a kommunista kollektívára. Elmondták például, hogy személyre szólóan kellett volna értékelni a pártmegbízatásokat, javítani szükséges az információs munkát, szélesebb körűvé kell tenni a pártoktatást, jobban segíteni a szakszervezeti bizalmiakat hivatásuk betöltésében. Javasolták, hogy a pártvezetőség a közeljövőben a nagy változások miatt kiemelten foglalkozzon a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztésével. Egyszóval tanúbizonyságot adtak arról, hogy a pártélet teljesebbé tétele nemcsak a pártalapszervezet vezetőségének a feladata. Végezetül megválasztották a vezetőségválasztó taggyűlés tisztségviselőit. Simon Béla Hz intézkedési terv csupán lehetőség Ifjúsági parlament az ÁÉV-né! Tizenegy munkahelyi ifjúsági parlamentet követően került sor a Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat vállalati ifjúsági parlamentjére tegnap Szolnokon, a munkahelyi ifjúsági parlamenteken választott küldöttek részvételével. A tanácskozáson Szabó László igazgató adott számot az ifjúsági törvény végrehajtásáról. A Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat a megye legnagyobb építőipari vállalata. Nemcsak a megyében, hanem a fővárosban is dolgoznak, s feladataik megoldása megfeszített munkát igényel a vállalati hierarchia minden szintjén. A munkában természetesen aktívan közreműködnek a fiatal mérnökök, üzemmérnökök, technikusok, műszaki és számviteli dolgozók, a szak- és segédmunkások. Az elmúlt időszakban több nagyberuházás megvalósításán is fáradoztak; a Papírgyárban, a marfűi sörgyárban, ide sorolható a szolnoki Gyermekváros megépítése, a megyei kórház rekonstrukciója, Budapesten több munkás- szállás és jónéhány gyermekintézmény is. A vállalat nagy gondot fordít a fiatalok képzésére, továbbképzésére. Az általános iskolásokat üzemlátogatásokra invitálják, a szakmunkástanulóknak „A szakma kiváló tanulója” versenyt rendeznek a szakmunkásképző intézetekkel együttműködve. A pályakezdő fiatalok beilleszkedésének megkönnyítését szolgálja a fiatal pályakezdők évenként megrendezett konferenciája. Az ipari tanulókkal elsősorban a brigádok foglalkoznak. A beszámolóban szó esett még a tömegsport, a köz- művelődés helyzetéről, az ifjúságmozgalmi munka segítéséről és a fiatalok érdek- védelméről. A tizennégy hozzászóló között a vállalat pártbizottságának titkára elmondta, hogy a mostani helyzetfelmérés nyomán született intézkedési terv csupán lehetőség a fiatalok számára, kérdés, hogyan kívánnak majd élni vele. A vállalat gazdasági és társadalmi vezetősége mindenesetre azt várja tőlük, hogy ahol szükséges, ott bátran kezdeményezzék a változtatásokat. A hozzászólók javasolták — többek között —, hogy a vállalat gyéren kihasznált munkásszállójának egy részét utalják ki a fiataloknak garzonlakásként. Az igazgató elmondta, hogy a közeljövőben a vállalat vezetése megvizsgálja, mi legyen a munkásszálló sorsa. Javaslatot tettek a fiatalok egy vállalati ifjúsági klub kialakítására is, a mostaniban ugyanis a 3. számú főépítésvezetőség kapott helyet. A válaszban elhangzott, hogy a vállalat tiszaligeti hétvégi pihenőházát természetesen ifjúsági klubként is használhatják alkalmanként a fiatalok. A hozzászólásokra adott válaszok, a beszámolók, és az intézkedési terv elfogadása után osztották ki az „Alkotó ifjúság” pályázat díjait. A sok is kevés ^Fűtőtestek a hűtőből A boldogházi radiátorok jó hőleadó tulajdonságuk miatt népszerűek (Folytatás az 1. (oldalról.) vejor-soron festésre a radiátor, melynek végén várják a csomagolóasszonyok. Naponként, két műszakban mintegy 5 ezer négyzetméter fűtőfelületű radiátort szállítanak a raktárba, ahol két napnál többet nem várakozik a keresett termék. Egymást váltják a teherautók, mert a fűtőtestből manapság a sok is kevés. Emlékezünk még a Hűtőgépgyár jászberényi mintaboltjának „ostromára” a nyáron, amikor az ország túlsó feléből érkezett vásárlók is ott tolongtak a tömegben. A mintabolt az eredetileg tervezett 60 ezer négyzetméter helyett Boldogházáról százharminc ezer négyzetméter kapott, mégse tudták az igényeket megközelítőleg se kielégíteni. (A nagyságok érzékeltetésére: egy 600-as tizennégy tagos radiátornak a fűtőfelülete 5,36 négyzetméter, egy átlagos családi ház radiátorigénye 50—60 négyzetméter). Az országban több kisebb üzem mellett a Hűtőgépgyárral együtt négy nagy radiátorgyártó vállalat gondoskodik a hazai igények kielégítéséről. A boldogházi alumínium radiátorok jó hőleadó tulajdonságuk miatt népszerűek, és olcsók is ha figyelembe vesszük, hogy helyes üzemeltetés mellett örök életűek. Kényelmes helyzetben van tehát a gyáregység, mert a terméke kelendő, egyelőre nem kell a vásárlók kegyeiért küzdenie, de ez nem jelenti azt, hogy el.kényelmesedtek volna. Rózsa László gyáregységvezető a termelés bővítése érdekében tett lépésekről beszél. — Jobb munkaszervezéssel, a munkaintenzitás növelésével, normarendezésekkel elértük, hogy nőtt a termelékenység. Júliusban a (negyvenórás munkahét bevezetésével csökkent a munkaidő, ennek ellenére túlteljesítettük időarányos tervünket és szeptember végéig 41 ezer négyzetméterrel gyártottunk többet. Az eredmények láttán és további ösztönzéssel jelentősen emeltük a béreket, a fizikai dolgozók idén 35 százalékkal többet keresnek, mint tavaly. A helyi vezetőket is érdekeltté tettük a rezsi, az energia és a szállítási költségek, valamint a selejtek számának csökkentésében, szigorítottuk a munkafegyelmet és a számonkérést. Sok a táppénzes nap. betegség miatt minden egyes dolgozó évenként átlagosan öt hetet esik ki a termelésből. Az üzemorvossal közösen ellenőrizzük a táyolléteket, eddig egy napot sikerült már lefaragni az átlagból. Természetesen a gyártás- fejlesztés technikai oldalát se hanyagolják el. Üj gépeket állítottak a termelésbe (végmaró, többorsós fúrógép). automata heggesztő berendezést vásároltak, automatizálják a véglemezgyártást és a zajártalom csökkentésére saját fejlesztésű, új fűtőlemez-gyártó célgépsort helyeznek üzembe. — lp — Cél: a gazdaságos takarmányozás Új modellprogram az abádszalóki Lenin Tsz-ben Napjainkban a takarmány gazdaságos felhasználása egyike a legfontosabb feladatoknak, amelyek megoldásában mind nagyobb szerepet játszik a fejlett, gyors ütemben tökéletesedő számítástechnika. Megyénk mezőgazdasági nagyüzemeiben is egyre több munkafolyamatot dolgoznak fel az elektronika segítségével, ezzel egyrészt pontosabb, másrészt naprakész információ áll a szakemberek rendelkezésére. A Mezőgazdasági Ügyvitel- szervezési és Számítástechnikai Közös Vállalat, ismertebb nevén a MÜSZI másfél évtizedes tapasztalatait felhasználva segíti a gazdaságokat. Legutóbb az abád- szaflóki Lenin Termelőszövetkezetnek egy újszerű programot kínált fel, amely a , takarmánygazdálkodásban használható. A közös gazdaság pontosan felmérte meglevő takarmánykészleteit, azok beltartalmi értékét a bácsalmási laboratórium vizsgálta meg. Ezek után az eddig is jól bevált receptú- rákat beépítve a MÜSZI szakemberei a helyszínen készítették el a téesz saját TAP—34-es számítógépén a takarmányozási modellprogramot. Elsőként a termelő- szövetkezet állatállományának 70 százalékát kitevő hízók kaptak a számítógép összeállítása alapján megfelelő mennyiségű és minőségű takarmányt. Ez a program egyelőre a sertések etetését optimalizálta. A közeljövőben — a silókészletek teljes, ismeretében készítik el a szarvasmarha-állomány számára a gazdaságossági számításokat. A téesz szakembereinek véleménye szerint mindkét állatfajta számára további programok készülnek, amelyek figyelembe veszik az ágazatok rendelkezésére álló takarmányféleségeket. Mivel a legfőbb cél a gazdaságosság, a számítógép az állatok fejlődéséhez szükséges adatokat az amirvosavgarnitúrát és a hat különféle takarmányt vetette össze. Így született meg az az optimális program, amelyet már október eleje óta használnak. Pontos adatok ugyan még nem állnak rendelkezésre, de az már bizonyos, hogy emelkedett a sertések takarmányfogyasztása, s ezzel párhuzamosan nőtt az állomány súlygyarapodása. A MÜSZI, a modellprogramért negyedévenként részesedik a mérhető eredményből. Ezzel a további együttműködésnek még koránt sincs vége. A termelőszövetkezettel közösen számítják majd ki az adott talajminőségi, a tápanyag- utánpótlási és az üzemszervezési adatokból, hogy a gazdaság állatainak mekkora területen lehet megtermelni az elegendő takarmányt. A program természetesen figyelembe veszi majd a melléktermékek ésszerű módon való felhasználását is. Az abádszalóki Lenin Tsz TAP—34-es számológépén készült el az első takarmányozási modellprogram