Szolnok Megyei Néplap, 1984. november (35. évfolyam, 257-280. szám)
1984-11-17 / 270. szám
Szolnok megye múltjából 1984. NOVEMBER 17. 10 Akit eltemettek az évek XVI. századi éremlelet Fegyvernekről Egy szolnoki mártírköltö nyomában 1944 végén a fasizmus áldozata lett egy fiatal szolnoki költő, Orosi József. Írói munkásságával alig-alig foglalkoztak, pedig nyomtatásban megjelent és kéziratban maradt versei, torzóként is jelentős költői műnek számítanak. Módja volt ugyan rá, hogy más kontinensről nézze végig a nagy tragédiát, a Érzelmi okok kerekedtek-e felül a józan megfontoláson, vagy tudatosan vállalta ezt az utat?, — ma már nehezen eldönthető kérdés. Hazajött s életéből hátralévő három évében végig kellett járnia az embertelenség minden poklát. Munkaszolgálatos századdal vitték ki a frontra. A nehéz munkánál ezerszerte kínzóbb, fájdalmasabb volt a durva, megalázó bánásmód, amely őt, a különösen érzékeny és szelíd lelkű költőt gyötörte. Gondolataiban pedig a békét, a szabadságot, az életet sóvárogta, amelyben kedvelt tervét végrehajthatja, a Balassi Bálintról szóló verses elbeszélését vagy drámáját elkészítheti/ A német visszavonulás egyre gyorsuló iramában jön a munkásszázad is egyre közelebb a hazához, a Tdsza-parti városhoz. De itt sincs számára megállás. II. világháború, a fasizmus minden embertelenségét, de a honvágy, a szülőföld iránti szeretet a magyar néphez, a magyar földhöz kötötte. 1941-ben írta és szeretett tanárának Betkowski Jenőnek dedikálta az alábbi, kéziratban maradt verses levelet, amelyből önvallomás jellegű részletet közlünk: 1944 végén éri el a kegyetlen vég. Akkor, amikor a béke és a szabadság hajnalpírja derengeni kezdett. Meggyötört testét fáradtan vonszolta a kínzó menetben, s valahol a nyugati határon a kísérő fasiszták egyike kioltotta ifjú életét. Orosi József barna arcú, fekete hajú, élénk szemű fiatal diák volt, s már 15— 16 éves korában gyakran szerepelt az önképzőköri vitákon. Olvasgatta a korabeli költőket, és tapogatódzó lépésekkel, költői szavakkal indult el az irodalom útján. Érettségi után nem tudott egyetemre jutni, de feljáro- gat Budapestre, írókkal, költőkkel találkozik. Szolnokon és Pesten jelennek meg versei, még verseskötete is. Költeményei finom, lírai hangúkkal hívják fel magukra a figyelmet. A „Híd alatt” című költeményében súlyos társadalmi problémákat fogalmazott meg. Milyen bolondos híd is ez, Ügy ível s bukik le, mintha Lenne az istenek kezén Gyorsjátékú égi hinta. Égi hinta, melyen pajkos Istennő ül s a kötelet Egy jókedvű istenficsúr Lábalná a világ felett. Emberek hídja pedig ez, Most is autó meg szekér Erőlködnek fel. Lent lesem, Várom, hogy útjuk összeér. Selymes, sima út az egyik, Az úri, az autóé, Botorkálós, káromkodás A másik, a földönfutóé. Ügy lesem a találkokzást, Hátha eljön a pillanat És eldől, ami el nem dőlt Százszor százezer év alatt. Várom hátha egymásra ront Ott fenn most úrnép meg szegény, Két egymásra szabadított Fenevad, Isten tenyerén... S hogy ebben az egymásra rontásban kinek a pártján áll a költő, azt maga írja a „Kitépett noteszlap” című írásában: „ ... egy pillanatra elfelejtettem, hogy csütörtök van, hetipiac és nekem fél hétre kinn kell lennem a gabonaraktárban, munkahelyemen, a Tisza- parton. Szédülve ültem fel az ágyon, ötször is megdörzsöltem a szemem, míg egészen felocsúdtam. S érdekes! Alig fél óra múlva, a rakott szénásszekerek és megszokott barna emberek közt, mint a villám, kiszállt agyamból és szívemből London, minden finom emlékem, .az egész idegen világ... Írói tanulmányúton elmehetnék a föld másik oldalára, akkor se találnék any- nyí derűs és egészséges tapasztalatot, mint itt, a dologban, porban, lármában egy délelőtt... Éppen itt vagyok legközelebb a legszentebb költészethez, az eleven élet tövében vagyok itt: csak éppen az a titok nyitja, hogy fölfelé kell nézni ezekre a szurtos emberekre, nem lefelé.” A tragikus sorsú költő költészete szorosan kapcsolódik a néphez az emberekhez. Nem volt harcos poéta, de életműve méltó arra, hogy emlékezetünkben tartsuk és ne feledjük el soha. Kaposvári! Gyula ... Hát itt vagyok... Hat álló hétig jöttem ... Utam keresd meg majd az atlaszon... Szóval megérkeztem. Már kikapcsoltam. Van szép szobám és nagyon örülök. Otthon pitvara volt a házikónknak, Itthon lakásomba liften röpülök. Holnap reggel dolgoznom is lehet már. Tudsz róla, —1 az a rokonunk van itt. Volt egy üres hely éppen a szakmámban — Érhet-e nagyobb öröm valakit? Irataim is egytől-egyig rendben, Amikről otthon mindenki beszél: Rendőrség, konzulátus, ellenőrző, Tartózkodás és munkaengedély. Huszonnégyéves vagyok! Huszonnégy év!... Mi kell, Barátom, — mondjad, kell-e más!? Haj, itteú élet igazán az élet. Biznisz, motor, tempó és rohanás!... Hát itt a tanár úr meg nem találna. Nem látom én már őket soha már És nem lesz többé soha számtanórám És nem hallom: „Na ülj le, nagy szamár!” Te, öregem! Én eljöttem hazulról, Mert nem jutott nekem magyar falat. Pedig könnyezve hallgattam Petőfit S Arany szavát, magyar órák alatt. Örökre elszálltak a drága rímek, Itt más a szó ... idegen és badar. Az ég is más! ... Otthon van csak mennyország, S nem ápol itt a föld és nem takar... Árpád-kori leletek Tiszaugon Tiszaug mellett, az úgynevezett Kisrétparton már régóta ismert egy igen jelentős rézkori lelőhely, amely egyben egy rézkori csoport névadója is lett. A terület azonban más korszakokban is kiváló adottságokkal rendelkezett, ezért több nép is lakhelyéül választotta. A közelmúltban lezajlott viszonylag nagyterületű ásatások a középkor-kutató számára is több érdekes, eredménnyel szolgáltak. Sikerült kibontani két Árpád-kori házat, egy szabadtéri kemencét és tűzhelyet. A házak a korszak jellegzetes épületei, félig földbemélyített, kisméretű. valószínűleg nyeregtetős lakhelyek. Az egyiknek a sarkában tapasztott kemence állt, amely azonban a szokásostól eltérően nem az egyik földfalhoz hozzákapcsolva, hanem szabadon állt. Az 1. sz. ház lakói egy idő után elhagyták lakóépületüket, és később a ház padlójába egy gödröt ástak. Eredetileg lehet, hogy a házban volt egy ülőgödór, és az épü • let pusztulása után ezt na- gyobbították meg, és az egészet a ház mélyedésével együtt szemétgüdőrnek használták. A betöltésből igen nagyszámú leletanyag került elő, többek közt a korszak jellegzetes edénytípusának, a cserépbográcsnak a töredékei. Ezek értékét növeli, hogy mellettük, egy a 13. században használt ezüstpénz, egy úgynevezett frisachi dénár is felszínre került. A korszak falusi házainak datálása, a bennük talált leletek korának meghatározása ilyen éremlelet nélkül ugyanis igen nehéz feladat. Elképzelhető, hogy a tisza- ugi ház pusztulása a tatárjárással van összefüggésben. Az itt talált pénz nagyjából erre az időszakra utal. Azonban ezek a pénzek nem egy- egy évhez köthetők, ezért használatuk is gyakran évtizedekig tartott, ezért nem mondhatjuk teljes bizonyossággal, hogy a ház elhagyása, pusztulása, a tatárvész következménye volt. Egy másik lelet mindamellett megerősíti ezt az elképzelést. Ugyancsak a gödörből került felszínre egy csillag alakú buzogány töredéke is. A korszak egyik jellegzetes és veszélyes ütőfegyvere volt ez, amelyet elsősorban a keleteurópai részeken használtak. Egy erősebb rúd végére erősítették ezeket a bronzból vagy vasból öntött csillagformájú buzogányfejeket, amelyek aztán különösen a könnyűlovas harcmodor egyik jellegzetes fegyverévé váltak. Az országtól keletre fekvő részeken a különböző nomád népek, a kunok, uzok, besenyők és tatárok honosították meg a harcieszközt, és tőlük vették át a magyarok is. Az eddig az országban talált ilyen darabokat a keleti párhuzamok sjgitségével datálták a 12—13. szájadra. A tiszaugi töredék megerősíti ezt a korszakmeghatározást és ezzel közeiebo visz bennünket a fegvyurtítjus hazai elterjedésének pontosabb megismerésébe:. Az ásatás érv', r. évvel még egy összefüggésoen igen fontosak. Az Arpád-kv-ban már lakott hely volt Tiszaug. A közép'kori település mellett húzódó holtgátat már egy 1075-ös oklevélben megemlítik, és később is több okleveles forrás tartalmazza Ug falu nevét, főleg hatal- maskoiások kapcsán. A br. tokviszályok miatt határjárásba is sor került, és ekkor részletesen leírták a telepük 'és környezetét, és azokat a főként természetes tájékozódási pontokat, amelyek a faluhatárt jelölték, valamint a szomszédos településeket. Ebben a felsorolásban azonban a Kisrétpart területén semmiféle lakóházról nem esik említés. Későbbről sem tudunk arról, hogy itt falu állott volna, zv kiásott házak pedig arra utalnak, hogy egészen kicsi, és rövidéletű lakóhely volt ez. Valószínűleg a mai tanyákhoz hasonló 1260 darab ezüstpénzt rejtettek el a martalóc hadak elöl XVI. századi ezüstpénzek Fegyvernekről Az éremkincset tartalmazó kályhaszem összeállította: Selmeczi László Szolnok megye éremkincseinek együttese ebben az évben egy jelentős XVI. századi éremlelettel gyarapodott. Az 1260 darab pénzérmét tartalmazó lelet első darabjai 1984. július 17-én kerültek elő Fegyverneken, három nap múlva értesítették erről a Damjanich Múzeumot. A leletmentésre július 24-én került sor. A több mint 380 éve földberejtett kincsre játék közben ifjú Göblyös János bukkant rá. Kb. egy négyzetméternyi területen szétszóródva több erősen oxidálódott éremre figyelt fel. Barátaival összeszedték a felszínen található érmeket, majd a földet túrkálva újabb érmeket találtak. Az így összegyűjtött pénzek bekerültek a Községi Pártbizottságra, ahonnan a múzeumot értesítették. A helyszínre kiszállva, a terület alaposabb átvizsgálása után újabb érmekkel gazdagodott a már így is jelentős együttes. Előkerültek annak a kályhaszemnek a töredékei is, amelyben vélhetőleg az érmeket rejtették el. E kályhaszem nagyságából következtethetünk arra is, hogy az elrejtett éremkincs szinte teljes egészében előkerült. Az éremlelet megtalált darabjai a Csonka-toronytól 100—150 m-re lévő Martino-* vies utcában, az ősszel művelés alá vont két telekhatáron, Göblyös János és Fászórvány településről van szó, amelynek azonban semmiféle továbbélése nem bizonyítható, vagyis az újkori tanyák nem tekinthetők ezek továbbélésének. Ha faluról nincs is tudomásunk erről a részről, a források alapján ide helyezhetjük az úgynevezett Görög révet. Anonymus Alpár kapcsán többször említést tesz erről, és jelentős történelmi eseményeket is ide helyez. A honfoglaló magyarok ugyanis itt küzdöttek meg a „névtelen szerző” szerint a görögökkel, akiket Salán vezér vezetett. Az ő személye vált aztán később több irodalmi alkotásunk Zalán vezérévé. A kutatás ma már megállapította, hogy mind az események, mind a személyek Anonymus jellegzetes meseszövésének példái, hiszen a Salán név valamiképpen a területen birtokos, később Kalán néven szereplő nemzetségből származik. A Görög-rév pedig onnét kapta nevét, hogy az alpári részen egy görög szertartású kolostor birtokai terültek el. A török-korban aztán az átkelőhely Török-rév néven is szerepelt, és helye nagyjából azon a helyen kereshető, ahol a kisrétparti házakat feltárták. így a felszínre került két épület talán összekapcsolható ezzel a fontos vizi átkelőhellyel is. Laszlovszky József bdán Imre telkének találkozásánál, mélyszántás kapcsán kerülhettek a felszínre, ill. a felszín közelébe. Az éremegyüttes 95 %-a magyar, 4 %-a lengyel, 1 %-a cseh és török pénz. Csaknem valamennyi magyar pénz a körmöcbányai verdében készült. A lelet verdében készült. A lelet magyar veretű darabjainak 93 %-a dénár, 2 %-a obulus, egy darab pedig I. Ferdi- nánd tallérja. Hogy milyen értéket képviselt az elrejtett kincs a maga korában, arra abból következtethetünk, hogy a XVI. században a napszámbér 18 dénár körül alakult. Természetesen az ilyen átszámítás torzzá teszi az elrejtett kincs igazi korabeli értékét, márcsak azért is, mert ilyen értéket is hosszú ideig tartott felhalmozni. Valamelyest ezt bizonyítja az is, hogy a leletegyüttes legkorábbi évszámos darabja 1507-ből, a legkésőbbi 1600-ból való. A lelet elrejtője módosabb jobbágy, kisnemes, vagy kereskedő lehetett. A csaknem egy évszázadot felölelő le- lettegyüttes évenkénti megoszlása is több következtetésre adhat módot. Ezek közül kettő érdemel nagyobb figyelmet. Több mint 900 darab érem 1560 utáni, tulajdonosa vélhetőleg ekkor kezdte erőteljesen gyűjteni a pénzt, ami azt is bizonyítja, hogy e terület török megszállása kezdetben nem vonta maga után a gazdálkodás és a kereskedelem hanyatlását. A legtöbb érem — 45 db —■ 1594-ben került ki a verető alól. Ezt követően a darabszám évenként csökken, s ez feltehetően a föld- berejtést kiváltó okkal lehet összefüggésben. Az 1594-ben kirobbant 15 éves háború a Nagykunságban és környékén viharos eseményekben bővelkedett. 1595-ben Miksa főherceg seregének közeledtére a törökök a balaszent- miklósi palánkot (ma Törökszentmiklósi felgyújtották és elmenekültek. 1596 után, Eger elestével a Tisza középső vidéke védtelen maradt, s így a törökök, martalóc csapatok, a felvonuló hadak szabad prédájává vált. A 15 éves háború a vidék pusztulását, elnéptelenedését eredményezte. Ezt bizonyítják a XVI. századvégi összeírások is, amelyekből az tűnik ki, hogy ennek a területnek, a kis-hevesi járásnak, jobbágyságnak kétharmada, mezőgazdasági kultúrájának több mint 70 %-a elpusztult, eltűnt a század végére. A termelőerők ilyetén hanyatlását nem a több évtizede tartó török megszállás, hanem a közvetlen háborús pusztítás, hadszíntérré válás, hadseregfelvonulás életet és értéket pusztító következményeivel magyarázhatjuk. Ez lehetett a fegyvernemi kincs földbe- rejtésének közvetlen kiváltó oka is. Az éremegyüttes még nem teljesen feldolgozott, s esetleg már nem is tartogat újabb meglepetéseket, akkor is fontos tárgyi adaléka e vidék viharos történelmi múltjának. Tálas László Ferdinánd tallér elő- és hatlapja
