Szolnok Megyei Néplap, 1984. november (35. évfolyam, 257-280. szám)
1984-11-16 / 269. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. NOVEMBER 16. Találkozások Orzse néni Dokumentum-riportsorozatunk előző részében <a Jászságban dúlt harcokról, Plijev hadseregtábornok és Jászberény kapcsolatáról közöltünk néhány epizódot. . Bartók József jászdózsai szabómester az első világháború után még öt évig ette a Don mellett „termett” kenyeret. Meg is tanult jól oroszul; 1944 őszén tolmácsnak kérték. Hivatali kötelmein túl otthon is tolmács- kodhatot, mert felesége és a gyerekember sebesült alhadnagy, aki a „kisszobá- ban” feküdt, igen összebarátkoztak. .. Bartók József már nem él, de özvegye, „örzse néni” percnyi pontossággal emlékszik mindenre. — Nagyon, nagyon rossz állapotban került hozzánk Griska. Csont-bőr volt, csak a nagy szemei tüzeltek. A lábán sebesült meg, amikor már lábadozott, akkor szállásolták be hozzánk, illetve hát szegény jó uram hozatta ide, mert ekkor már minden családnál volt sebesült katona. Szőke, vézna gyerek volt, Griska... Majdcsak lábra kapsz nálunk, te gyerek, mondtam neki... Ügy is volt, ahogy teltek, múltak a hetek, Griska lábra állt, szinte újra tanult járni, — de ekkor már családtagnak számított nálunk^ Amikori elment, megsirattam... Georgij Ivanovics Busuev •vezérőrnagy ezekről a napokról. — örzse nénje és Jóska bácsi elhalmoztak szerete- tükkel, mintha a gyermekük lettem volna. A második szülőházam ez a jászdózsai, csendes kis házikó, mert ha nem ápolnak, gondoznak olyan nagy odaadással, talán fel sem épültem volna... De meggyógyult a lábam, erőre kaptam, meg sem álltam Berlinig — mondja ne„örzse” néni: „Gyere Griska, gyere ... Nagyon oda volt a Iába.. lőtték. Szegény gyerekből semmi se maradt meg. Csak ez az emlék...” Pál Sándor, a túrái határrészről : — Még itt voltak a tanyám körül a német ágyúk, de én már láttam: ezek csomagolnak. Mondom anyámnak, meg a feleségemnek: süssönek szépen, sutyiban jó pusztakalácsot, — hogy ezek ne lássák — mert a katona az éhes... Jól is számítottam, november 24-én este 9 óra körül a németek elpucoltak. Ügy jó éjfél után jöttek meg Ivánék, — a szovjet katonák. Ettek a kalácsból, kezeltek velem, mentek tovább... Szűkebb hazánkban Jász- fényszaru volt az utolsó település, amelyet — november 16-án — felszabadítottak a szovjet katonák. Kis József jászfényszarui hely- történész szerint a Pál tanya körüli védőállásaikból Egy felvétel az emlékezetes 1978-as találkozásról, „Orzse nénje” Busuev vezérőrnaggyal Pál Sándor és a jászfénystearu—túrái határrés zen levő öreg tanyája. A tanya körüli állásaikból november 16-án este vonultak vissza a német csapatok vetve a tábornok. — Aztán én is eljutottam abba a korba, amikor az ember lassan kutatni kezdi régi emlékeit. Csodálatod hogy örzse néni, mamuska, 33 év után felismert, amikor végre újra eljutottam Jászdózsára... A legképtelenebb történeteket maga az „Élet” írja, ígv a közhely. De olykor igaza van. Különös találkozás egyik szereplője volt Bakó János, Jászfényszaru, Szabadság tér 9. szám alatti gazdaember, 1915-ben került az orosz frontra, fogságba esett... Bakó József 1944-es különös találkozásának történetét szó szerint közöljük: „.. .kint a konyhában tüzel- gettünk az asszonnyal, amikor bejött az a katona. Leült az asztal mellé. Elkezdtem én a beszélgetést. Legelőször azt kérdeztem tőle, hogy kinek hívnak téged? Aszon&ya, hogy Nyikitenkó Paulának. Hol laksz te otthon? Aszongya, hogy Voj- nezenkben. Mondok: Vojne- zenk; én ott voltam. Nyiki- tenko Timofernél. Aszongya erre: az meg az én apám. Nem hittem el. Próbára tettem: kinek hívják a szomszédokat. Erre ő: te, tudod, kinek hívják? Mondom, én tudom. No, akkor te mond meg az egyiket, én még majd a másikat, mondta erre az orosz gyerek. Mondom: az egyik szomszédotok Dacsen- ko volt. Da, da, helyeselt, a másik meg Sercsenko Jak- rán. Elámultunk. Én tovább vittem a próbát: élnek e még a húgaid? Vette elő a fényképeket: ki, melyik. Ez Katyka, ez meg Motyka, mondtam én. Mire ő: hozhatom a poggyászomat? Hozhatod hát, mert én is otthon voltam nálatok, te is legyél itthon minálunk. Jött, s mondta, írt a szüleinek, hogy hol lakik ő most! Nem sokára a válasz is megérkezett : örülnek, csókolnak... Aztán Pavló elment, vége lett a pihenőjének... ’45 áprilisában jött vissza hozzám az egyik katona cimborája, hozta a szomorú hírt: Pavló tankját az akkori magyar—német határon, de még az innenső oldalon kivonultak vissza — utolsó-j ként — a német 23. páncélos hadosztály tankjai, katonái. A német Dél-Hadsereg- csoport november 17-i jelentése és hadműveleti naplója már nem tesz említést Szolnok megyében folyó harcokról. Vége Tiszai Lajos Fotó és reprodukció: Tarpai Zoltán A riportsorozat végén köszönetét mondunk a kor élő tanúinak, az elhunytak hozzátartozóinak, akik adatközléseikkel lehetővé tették a negyven évvel ezelőtti események vázlatos idézését. Megköszönjük dr. Borús Józsefnek, az MTA Történet- tudományi Intézete főmunkatársának, hogy volt szives hozzájárulni különböző tudományos publikációinak, megállapításainak, adatainak a dokumentum-riportsorozatban történt felhasználásához. Köszönjük a különböző városi és községi tanácsok vezetőinek értékes segítségét: a riport megírását nélkülözhetetlen, kútfő értékű információkkal támogatták. A siker: immár hagyomány Jegyzetek az Újvidéki Színház vendégszerepléséről Időben kicsit vissza, két évvel ezelőttre. A szolnoki közönség akkor találkozott először az Újvidéki Színház produkcióival; s a felismer- rés erejével győződhetett meg arról, hogy a társulat a legnehezebb feladatok megoldására is képes, igen magas színvonalon. Két éve a kolozsvári Harag György rendezte Csehov-trilógiát és Beckett: Godo-ját láttuk. A mostani, e hét elején befejeződött vendégszereplés (három este — három produkció) sikere tehát immár „hagyományosnak” számított. A három bemutatott, egymástól merőben eltérő színházi felfogásról tanúskodó darab — Büchner: Leonce és Léna, Jarry: Ubü király és Kosztolányi színpadra alkalmazott Édes Annája — egyszersmind azt is jelezte, hogy az újvidéki társulat gazdag, nagyívű műsorpolitikával igyekszik valóra váltani művészi törekvéseit, úgy, hogy közben a közönség „(szempontjai” sem hullnak ki látóköréből. Mindehhez tegyük hozzá, hogy a színház sajátos helyzetben van — nincs rendezője, ám a mindenkori vendégrendezők meghívásának legfontosabb alapfeltétele az igényesség. Csizmadia Tibor a szolnoki és az újvidéki színház közötti egyezmény keretében vitte színre — abszolút önálló „olvasata” szerint — az Übü kitálytj. Ladik Katalin és Bakota Árpád kétszemélyes játéka — egy pompásan funkcionáló s a maga nemében szép díszlet keretei között — egyfajta tisztelgés volt a nagy „ősavantgard” Jarry és műve előtt. Más kérdés, hogy csirkedarálós punk-koncertekhez szokott világunkban a darab (és az előadás) polgárpukkasztó elemei nem nagyon élnek, s nagyjából ugyanez vonatkozik a verbális vadságra, a nyers humorra is. Ezzel együtt a két említett szereplő (s az „epizodista” Syenes Zita, valamint a díszlet „jáitéka”) lekötötte a néző figyelmét, körülbelül annyira, mint amennyire az ember bele tud feledkezni az Übül olvasásába. Az Édes Anna méltán aratta a legforróbb, legnagyobb sikert. Harag György átdolgozáséban és rendezésében méltánytalanság volna hézagokat, döccenőket keresni. (Egyébként sem lenne könnyű feladat). Ez az előadás tökéletesen megfelelt annak, amit Harag György nyilatkozatában, az előadás műsorlapján olvashattunk. Ancsel Éva új könyve, szervesen kapcsolódik korábbi munkáihoz, elsősorban a Történelem és alternatívák és az írás az éthoszról című írásaihoz. A huszadik századi emberről szól ez a könyv, aki „individualitásában félbemaradt, autonóm, ámde tanácstalan”, akinek „mint autonóm egyénnek cselekednie kell, tetteinek következményeit kontrollálnia viszont nem lehet”. Felteszi a kérdést, hogy honnan ered az éthosz ereje, s ugyanakkor miért bizonyul erőtlennek? Az éthosz erejét az embereknek abban a törekvésében látja, hogy a tett utáni felelősség felvállalásával mintegy vissza kössék magukhoz cselekvéseik következményeit. Az éthosz erőtlenségét viszont abban látja, hogy az embert sokféle és egymásnak ellentmondó erők késztetik cselekvésre. Egy-egy epikus mű színpadi adaptációja ezer veszélyt hordoz — bőséges listája van az ilyen irányú, bukással végződött kísérleteknek. Harag György nem az epikát „hámozta” drámává, hanem — ahogy nyilatkozta — valóban a regény belső struktúrájából kiindulva mondta el a nézőnek a maga Édes Annáján. Akinek formátlan szabadságvágya végtére is az események logikus láncolata következésképp gyilkosságban ölt testet. Rövid Eleonóra Édes Annája felejthetetlen alakítás, szeretnivaló jelenés, még akkor is, ha egy-egy gesztusán szinte pontosan érezni a próbákon elhangzott rendezői instrukciót. Romhányi Ibi (Angéla) érzékeny és túlérzékeny, úgy testesíti meg a gonoszságot, hogy elhisszük — ő jónak hiszi magát. Fisher Károly (Vizy Kornél), Soltis Lajos (Dr. Moviszter), Ladik Katalin (Drumáné), s az előadás többi szereplője is pontosan, hibátlanul játszik, s talán nem mellékes megjegyezni (ez mindegyik előadásra érvényes): a társulat A szerző számba veszi az erkölcsi ítélkezés ellentmondásait, az éthosz és a tudás összefüggését, az etikus megismerés feltételeit. Fejtegetéseiben eljut a mindennapok és az éthosz vizsgálatához, majd a történelem nagy .földmozgásainak a hétköznapok életére gyakorolt hatását elemzi. Végül azt a problémát feszegeti, hogy miként élik meg az emberek a közvetlenül őket érintő történelmi élményeket és megrázkódtatásokat, miért némul el bennük oly sokszor az így szerzett tapasztalat, amely mégis, hetedíziglen tovább él bennük és az utódokban is. Ezzel a könyv gondolatmenete eljut a jelen problémáihoz, a nemzedékek közötti tapasztalatcsere zavarainak, a hallgatásoknak és elhallgatásoknak a témájához. (Kossuth Kiadó. Édes Anna, a tiszta szívű gyilkos — Rövid Eleonóra tagjainak szép beszéde külön élmény. Az Újvidéki Színház idei szolnoki vendégszereplése fontos állomása a két színház együttműködésének. Várjuk a folytatást! Vágner János Művelődési központok konferenciája A művelődési intézmények együttműködésének eddigi tapasztalatait vitatják meg az általános művelődési központok vezetőinek harmadik országos konferenciáján, amely tegnap kezdődött Egerben az ifjúsági házban. A háromnapos tanácskozáson az intézmények vezetőin kívül a Művelődési Minisztérium, valamint a megyei tanácsok képviselői is részt vesznek. Az általános művelődési központok helyéről, szerepéről Kelemen Elemér a Művelődési Minisztérium főosztályvezetője tartott előadást. Hangoztatta, hogy az elmúlt évtized tapasztalatai szerint a legkorszerűbb és a leghatékonyabb intézményi rendszer az egésznapos foglalkoztatás lehetőségeit megteremtő általános művelődési központ. Ladik Katalin és Solti« Lajos — az Édes Anna egy jelenetében. Ladik Katalint láttuk az Ubü királyban is, Soltis Lajos pedig „régi kedvence” a szolnoki közönségnek, két éve kitűnő Csehov-színészként ismertük meg Könyvajánlat Éthosz és történelem