Szolnok Megyei Néplap, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-12 / 240. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. OKTÓBER 12, Találkozások Korda Béla emlékezete Ballada a varsányi réten Gál Julianna Prónai Sándornál .„Főztem nekik, amit tudtam, meg még birsalma is volt a fán...” hiszi, hogy már a közelben lennének. Indult is, már a kapu kilincsén volt a keze, hmikor nyílt a nehéz faka- *pu. De nem a tizedes nyitotta ám, meg nem is magától 'nyílott. Az utca felül egy Szovjet katona keze volt a kilincsen. Az orosz elkezdett ezen nevetni, a többi is 'a hasát fogta, meg mink is. Aztán a nagy hahotázásra felőkerült valamelyik szomszéd, aki tudott szlovákul. Azt mondja az orosz tiszt úr, fordította, hogy szerezzenek civil ruhát, menjenek haza a zsenához... Én is 'adtam egy rendet, isten hitével. Pavel Luknyickij naplójából. Az író 1944-ben a 2. Uk- feán Fronthoz volt beosztva !a TASZSZ tudósítójaként. „Öcsödön, a második lépcsőben tartózkodik a Szuvo- rovszkij Natyiszk szerkeszRiportsorozatunk előző részében Prónai Sándorné, született Gál Ju- llianna mondta el, hogyan talált rá a sebesült szovjet katonákra Rákó- cziú j falu határában. Júlia asszony története: — Ne kérdezze, hogy miért vállaltam el a sorsukat, nem tudok rá választ adni. Mondhatnék nagy szavakat, kié nem volna igaz. Az én fiatal koromban a sarló-kalapácsos. vöröscsillagos katonával ijesztgették a gye- trekeket. Akármennyire is az luraság lába kapcája voltam, rajtam sem múlott semmi nyomtalanul. S akikor, azon a napon reszketve, remegve 'álltak körülöttem azok az •emberek. Köd a bokrokon, Sarcukon a várakozás. Megértették, hogy kezemben a feorsuk, de én is tudtam, tőlük függ az életem. Álltak, •véreztek. Ledobtam a hátamról a rozsét, intettem hekik, hogy jöjjenek utánam. Elvezetem őket Náthád! bácsi kunyhójához, gondoltam. Az öreg — juhász, pákász, vadász, madarász, remeteféle ember volt 1— akkor már nem élt. Néha telente is kiszorult a Tisza partjára, ha olyan ing volt jáz uradalmi ispánon, s kikavarta a szérűskertből. (Ezért aztán amolyan krumplisverem félét csinált ínagának szegény öreg..: — Megvan még a kunyhó? — Nincs, sajnos nincs, hiszen azt a földet könnyen járta a Tisza. De megmuta1 tom a helyét... — Akkor legalább gondolatban gyerünk vissza a kunyhóhoz, illetve a veremhez. — Én baktattam elől, mögöttem, egymást támogatva jöttek a katonák. A tiszt, Aljosa mászott le először a Verembe. Kijött, bólogatott: jó lesz; majd a legépebbnek látszó két katonának magyarázott valamit, s mutogatott a távoli kukoricásra. 'Először csak az a két kato- ha ment el, aztán másik három is, az egyikük közülük féllábon ugrálva. Akkor tnár tudtam, mit akarnak. Ügy is volt: körberakták kukoricaszárral a kunyhót. — Bementek, ott hagyta őket! megyek ásni. Mit tudja az a német, hogy van-e kert a rét végében, vagy nincs. Krumplit megyek-e szedni, vagy répát! Ekkor vágódott a fejembe: ezek a szegények éhesek is! Mit csináljak, uram isten! Ezeknek meleg étel kellene. Visszafordultam, hazamentem. Megfőztem tizenhét tojást, any- nyi volt otthon, beletettem egy abroszba a legnagyobb kenyeret, a nyakamba akasztottam, ahogy a cigányasszonyok viszik a gyerekeket ... Meg még vagy 5—6 birsalmát találtam a fa •alatt... — Kijutott szerencsésen? — Hogy azok milyen boldogan fogadtak ... Aljosa felosztotta nekik az ennivalót, mind kapott egy-egy ka,nnatető vizet is ... Más- hap paprikáskrumplit főztem nekik. Volt édesanyámnak egy fateknője, amiben á hurkát szokták bekavarni. Az nem lehet gyanús! Azt Vittem ki nekik, a kanala,- kat meg eldugtam a szoknyámban. így ment ez majd •másfél hétig, amíg csak vissza nem jöttek az övéje- ík. Akkor aztán bementem a parancsnokságukra, elvezettem őket a veremhez. Megcsókoltak szegénykéim, s már vitték is őket kórházba, arra Földvár felé, valahová, a tolmács talán úgy értette, Öcsödre. Bordács Albert öcsödi gazdaember: — Nem volt az ilyen egyszerű. A tiszt, később csak Aljosa, rajtam tartotta a Szemét. Hogy is mondjam... Olyan törököt fogtam, s hem enged helyzetben voltam. Nem bíztak bennem, láttam rajtuk. Közben az egyik gyerek — hozzám kétest az volt — elájult. Láttam, hogy lázas. Előbb csak hyöszörgött, aztán kiabált. Aljosa betakarta a köpenyével a fejét is. Álltam, váriam, mi lesz. A tiszt egymás után vagy háromszor, hégyszer a szájához emelte a kezefejét, mint valami bögrét. Megértettem: víz kellene. Hozok, mutogattam a falura, magamra, a kunyhóra ... Néztek rám, egymásra. A tiszt végre intett, menjek ... Elindultam... — Másnap reggel felhúztam az ásó nyelére a vizeskannát, elindultam. Ősz van, Ütegek a Körös partján. Vlagyimir Valerjanovics Bogatkin grafikus, színházi díszlettervező rajza. 1944 őszén valahol Kunszentmárton környékén rajzolta — Bár mindenhol csak 'ajkkora lett volna a háború, mint nálunk. Beszaladt a főutcára két lovas. Valahonnan rájuk lőttek. Kiestek a nyeregből. Petcz doktor bevitte őket a rendelőjébe, bekötözte, a népek meg illően eldugták a két kozákot. Több orosz aznap ide nem jött. De a másnapot, azt már egy öltönyöm bánta. 'Zs. Tóth István újsori portáján voltunk egy szakasznyi magyar katonával. Kártyáztak, iszogattak, sziesz- táztak. Jönnek az oroszok, Vagy nem, tanakodtunk. Azt mondja az egyik tizedes: majd ő felmegy magaslesre, Valamelyik nagy fára, körbenézi a vidéket. De nem tősége. Náluk széliünk meg éjszakára. (Bajcsy-Zsilinsz- íky u. 1., ma pedagógusla- !kás) Az öreg háziasszony jrneg a lánya egy kukkot se beszél oroszul, mi meg (ugyanígy egy kukkot se magyarul. Vasencev barátom (kísérlete, hogy megmagyarázza, mi az a krumpli, amit Vacsorára szeretnénk enni, Sgen figyelemre méltó volt. (Gesztikulált, magyarázott broszul: „Hát a földből nő (ki... Hát ps-ps-ss tűzre (kell tenni... És meghámozni, így, így érted? Nem (értesz te semmit, öreg néne, látom ... Krupli, krumpli, hz ördög vigye el, a földből hő ki, megeszik, vízbe teszik ... idenézz, ez hagyma, (látod? De nekem nem hagy- taa kell, hanem krumpli, az (is kerek és héja van !... A (tűzbe teszed, és ps-s-ss... A levelei pedig ilyenek, •nézd csak, és a földből nő (ki, az istenfáját, hát krumpli ...” Ez így ment egy félóráig, amíg aztán vettem a lámpást, és az öreg nénével fegyütt lebaktattam a pincébe, ott találtam krumplid, megmutattam a háziasz- ‘szonynak, magam tettem a lábosba. De nem hajában főzte meg, hanem jó sava- hyú levest csinált... Reggel Indultam tovább Tiszaföld- Várra. Bordács Albert a kétszáz éves öcsödi, Batthyány úti ház udvarán: „Sok háborút megélt már az én öreg házam, sokat.. Tiszai Lajos Következik: Utak a Tiszához Kiállítás a kisújszállási Galériában Korda Béla festőművész, akinek boldog emlékét és érdemre méltó művészetét e kisgaléria kiállításával ébresztjük, Kisújszállás szülötte volt. Itt tanult a régi kollégium iskoláiban, formálódott lelke, sajátosan alföldi festői látásmódja. Mint egykor baráti köréhez tartozó, szintén kisújszállási szülött tudóm, hogy képzelete és emlékezete telve volt e táj, a Kunság évszázados hagyományaival. Olyanokat tudott ő a nagyapjától, amiket soha le se írtak, csak az elődök hagyományoztak egymásnak nemzedékről nemzedékre. Anyai ágon ősei Kisújszállás vezető értelmiségi köreihez tartoztak. Az idestova két évszázaddal ezelőtt élt Várady Sámuel rózsaszín márványköve még ma is áll a déli temető pré- dikátor-sirjai sorában. Adataim vannak róla, hogy Várady Sámuel megindítása, vagyis 1817 óta járatta a Vörösmarty szerkesztette Tudományos Gyűjteményt. Fia — szintén Sámuel — könyvtárában pedig magam is láttam Széchenyi, Kölcsey, Berzsenyi Dániel műveinek első, egykorú kiadásait: Kisújszállás nótáriusa volt, jó barátja és pártfogója az 1833/34-ben itt tanítóskodó Arany Jánosnak. Mintha tőlük örökölte volna Korda Béla belső szemlélődő, töprengő természetét, puritán, mindig a köz hasznára törekvő jellemét. Mert mindig az élet érdekelte. azt szőtte bele álmaiba, annak elemeit, színeit, formáit. Mindig az új érdekelte: izig-vérig modern ember volt. Korán megismerte az élet sötét oldalát: a századdal együtt született, hadi érettségivel vitték el az első világháborúba. És Itáliában nem Michelangelo és Donatello várta, hanem a hadifogság. De hazajővén a Képzőművészeti Főiskolára iratkozott be, ahol Rudnay Gyula lett a mestere. Fiatal festői éveit Szolnokon tölti a Művésztelepen. Sokszor és melegen emlékezett ott Pólya Tibor és Chiovini Ferenc barátságára. Majd Budapesten és Alagon dolgozik. Bizonyára édesapjától öröklött vonzalmak viszik kedves témáihoz, a lovakhoz. ' Pályája kezdetén az angol' királyi udvar hívja a lovasiskola festőjének. Visszautasítja: ő művésznek indult nem a szép lovak piktorának. Az ő modellje nem a királyi paripa, hanem az egyszerű ember munkatársa. Hányszor megfesti ahogy szőrén megüli a tanyasi mezítlábas gyerek. Korda Béla nem „ló- festő”, ő emberi sorsokat ábrázolt, emberi mélységeket festett a meghajszolt katonalóban éppúgy, mint a pulival játszadozó pusztai csikóban. A harmincas és negyvenes években Kisújszálláson él, rajztanítást vállal az ipari tanonciskolában. Ettől kezdve a rajz — és művészetpedagógia valóságos éltető elemévé válik. Társadalmi nézeteiben erősen progresz- szív irányú, a Márciusi Front mozgalom lelkes támogatója és részese. Családi otthona szinte találkozóhelye lesz az elveivel megegyező fiataloknak. A háború után Szolnokra kerül, majd Pécsett folytatja a műszaki rajzolói és művészi tevékenységét. Itt vonul nyugalomba és itt éri a halál 1972 áprilisában, hetvenkét évesen. A fiatal festő, mesterére Rudnayra emlékeztető mély, sötéten ragyogó színeivel, pikturájával párhuzamosan rézmetszeteivel is magára vonja a figyelmet. Megítélésem szerint a magyar grafika terén figyelemre méltó lépéseket tett a ’20-as években már. Ez a korai vonzalma a grafikához munkássága utolsó évtizedét szinte egészen betölti. Anyaga, a keményfa due, a réz és a linó ismeretéről, szakmai tudásáról tanúskodó metszeteivel hazai és nemzetközi tárlatod kon arat sikert. Ha össze lehetne gyűjteni és összegezni Korda Béla félévszázados művészi hagyatékát, tűnne ki igazán, hogy mindegyik képe egyszeri és ihletett alkotás. Nem a megrendeléseket gyors ütemben teljesítő piktor. Olyan művész, aki sokszor átgondol, átél valamit, mielőtt ecsethez nyúlna. Sötét koloritja rögös magyar lélekre vall, akit köt, elkötelez a mondanivaló, a kifejezni való tartalma és súlya. Korda Béla mostoha körülmények között sem engedett a könnyebb felületeknek, a sikerek, divatok csalogatásának. Azt vallotta, hogy mindig az egyetlent szabad csak elmondani, s azt is csak egyetlenegyszer. Mert minden mondanivalónak igazán csak egyetlen formája és kifejezése lehet. Sokszor bántotta a lemaradottság érzése, hogy mennyi pályatárs képes egyetlen „blikkre” sok képet festeni, s így utánozza, ismétli önmagát. És ők vannak felszínen, nekik van nevük és sikerük. Sokoldalú és nagy műveltségű ember volt. Az én első élményem róla szinte nem Is képzőművészeti eredetű. Elkápráztató volt pl. Ady költészetének mély élményi és szövegszerű ismerete. Közvetlen kapcsolat fűzte Móricz Zsigmondhoz. Az Esőleső társaság c. kisregényében ő az a fiatal festőnövendék, aki ecsetjével vág utat magának: „festi a lovakat, ahelyett, hogy ráülne, és bevágtatna vele a pusztába”. Valójában az történt, hogy kitépte magát a lovas, birtokos rétegekből: művész lett. Korda Béla a népet látta, a jövőbe nézett, teljes hittel és reménységgel. A summá- sok, béresek, tanyaiak érdekelték, azokat festette, karcolta rézbe, zörgő taligáikkal, lovaikkal. Mindez nagy hatással volt gondolkodására, szemléletére: a magyar nép festője lett. Gondolkodása távol állt minden elvontságtól: otthon, festői útjain személyes kapcsolatok főzték egyszerű emberekhez, pásztorokhoz, jföldművészeti ez. Aki az O Illésy-utcai családi házának szobafalata körültekintett, azonnal maff- győződhetett a házigazda- művész néphez húzó magatartásáról. Szűkszavúan, de annál drámaibb erővel ábrázolt: az alföldi festők m>- rába tartozott, helyszíni Ma 1 dolgozott, akár Koszta vagy Tornyai. Kedélyvilága színes 4a gazdag: alapvonása az életöröm. Életében is ezt az arcát szerette megmutatni aa embereknek, gondjait, megpróbáltatásait elrejtette, legfeljebb csak művészete színárnyalataiban engedett utat neki. Vásznain a szépség, az emberibb élet, az élet megjobbításának reménye rejlik fel. Reméljük, hogy e kisgaléria képei is ezt a művészi hitvallást fejezik ki. Kis Tamás A rr I | ■■ ■ ■ szerzők kozott Bródy, Örkény, Gelman Somoskő—Magyarbányán Kőpark Kőparkot nyitott meg a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága Somoskő-Magyarbá- nyán. Az egykori bányaudvaron berendezett kőparkban megtekinthető a Nógrádban előforduló kőzetfélék a kétszázmillió éves triász mészkőtől a mindössze kétmillió éves bazalt tufáig. A bánya kőfalán nyomonkövethetők a vulkanikus kitörés Aitán hűlő-dermedő bazalt láva változatos alakzatai, előfordulásai. A kőparkot a kőbá- nyászat, hasítás, faragás, eszközei egészítik ki, a látogatókat jól áttekinthető táblák világosítják fel a tudnivalókról. A Somoskő faluból |már látható Magyarbánya, Magyarország első nagy bazaltbányája: 1867—68-ban nyitotta meg egy holland származású somoskői földbirtokos, Janzen Adolf. A bánya átmeneti szünetekkel csaknem száz évig működött, néha ezerötszáz munkással. Szállított követ a többi között párizsi, bécsi, s persze magyarországi építkezésekre. Somoskői faragott kockakőből készült például a budapesti Rákóczi út egykori burkolata. A felszabadulás után is nagyon sok hazai utunkat építették újjá Magyarbánya kövéből. Készlllő tv-filmek Több, ma már klasszikusnak számító XX. századi szerző alkotása — novellája. regénye, illetve színműve — elevenedik meg a napokban, hetekben a Magyar Televízió műhelyeiben. Októberben kezdték meg a forgatását az Örkény István novelláiból készülő új filmnek. A Bevégezetlen ragozás — amelynek rendezője Esztergályos Károly — három emberöltőt, egy évszázad magyar történelmét öleli át. Az Órkény-novellák laza füzérére felépített, s az elbeszélések önállóságát meghagyó alkotást néhány újra és újra felbukkanó főhős és szereplő azonossága fogja át. A tévé IV. stúdiójában forgatják Bródy Sándor A tanítónő című drámájának új adaptációját. Léner Péter rendezésében, Kubik Anna főszereplésével elevenedik .meg a falusi tanítónő sorsa, aki karrierje és egyéni boldogsága feláldozása árán is, emelt fővel, tisztán tud távozni a helyi hatalmasságok farkascsordájából. Bíró Lajos egyik regényéből — A Molitor házból — Szántó Erika és Kardos Ferenc készit tévéfilmet: az I. Világháborút klbvető hónalj pókban játszódó, az izgalmas, kriminek is beillő történet, egyben hatásos korrajz is. Szereplői: Gálff i László, Bács Ferenc és Sörös Sándor. Szeptemberben fejezték be a forgatását annak a tv-játéknak, amely Alekszandr Gelman. a mai szovjet drámairodalom kiemelkedő alakja egyik legújabb művéből készült. „Pad” az érzelmi kiszolgáltatottság különös drámája. Két ember szánalmasan tragikus sorsában, konfliktusaiban, — Koncz Gábor és Kiss Mari megformálásában — ad képet a mű az egyedüllét, a féltékenység, az elhagyatottság mozzanatairól. Elkészültek a felvételei Maurice Maeterlinck világhírű színdarabjának, A kék madárnak is. A Nobel-díjas író 1911-ben írt műve meghódította a világ nagy színpadait: most a Tháliában Kazimir Károly rendezésében elevenedik meg a történet. Az MTV és a Thália Színház közös produkciójának főbb szereplői Jani Ildikó, Zsurzs Kati, Balogh Erika, Esztergályos Cecília, valamint Benkő Péter és Szirtes Ádám. Az eredeti történetet mai hangzású, mai életérzést kifejező zene gazdagítja, amelyet Devecseri Gábor verseire a színház ifjú művésze. Mikó István szerzett.
