Szolnok Megyei Néplap, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-06 / 235. szám

A tlszaföldvári épül« ruházati áruház, melyre kötvénye két bocsátottak ki Tésztaüzem Jászalsószentgyörgyön. Évente 125 tonna tésztát „gyártanak” kézzel Q apjában mondjuk így, rövidítve az általános fo- gyásztási szövet­kezetek nevét. Napjában, mert tevékenységük átfogja életünket, mindennapjainkat. Százötezer tagjuk szinte azt is példázza, hogy a megye majdnem minden családjá­ban van, aki személyesen is kötődik hozzájuk. Vagy egy­szerűen áfész-tagsággal vagy lakásszövetkezeti érdekelt­séggel, vagy a falu bankjai­hoz, a takrékszövetkezetek- hez kötődöttséggel. Tegnap óta az áfészek a megyében mindenütt, kis és nagy településen különféle és szerteágazó rendezvénnyel hívják föl magukra a figyel­met. Megkezdődtek az őszi, szövetkezeti napok. Megyénk tizenöt általános fogyasztási szövetkezete képet ad tevé­kenységéről, eredményeirőt, ezévi fejlődéséről falunak, városnak. Van mivel dicse­kedniük: az idén árbevéte­lük meghaladja a 10 milliárd forintot. Mintegy 500 millió forintos forgalomra számol­nak a háztájiból, a kiskertek­ből és kistenyésztésekből fel­vásárolt élelmiszerekből. A jászberényiek kedvenc étkezőhelye a Márka ételbár (Nagy Zsolt képriportja) Jászberény modem ABC-je a 300-as, mely a fogyasztók kiváló áruháza A jászsági áfész könyvesboltja Jól jövedelmez a nyúltenyésztés. Fazekas Dezső, a ti- szaföldvári szakcsoport elnöke Tánczos Ferenc, a hűtőgépek orvosa, aki a jászsági szövetkezet karbantartója Az áfész nyomdája Tiszaföldváron ÁFÉSZEK A jászai sószen tgyörgyl cukrászüzem A jászberényi méhész szakcsoport elnöke, Szatmári László, munka közben

Next

/
Thumbnails
Contents