Szolnok Megyei Néplap, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-24 / 250. szám

1984. OKTÓBER 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 IA tévé I képernyője előtt Tizenharmadik évadját kezdte a Televízió zenés színháza, a komoly zenei dráma, a kortárs zeneiroda­lom fóruma, amely nem egy emlékezetes produkcióval ajándékozta meg a nézőt az eltelt tizenkét esztendő alatt. Hoffmann meséi A tizenhármas szám babo­nás szám, de úgy látszik ezen a zenei intézményen nem fog a babona; ugyanis parádés programmal rukkol­tak ki a szerencsétlennek tartott évad első bemutató­ján, Offenbach egyetlen operáját vitte képernyőre a televízió, annak a zeneszer­zőnek dallamai csendültek fel, aki bár születése szerint német volt, de szelleme sze­rint a legfranciábbak közül való. Színes, könnyed, ele­gáns, csípős szellem, szatiri­kus hajlamú, de ami operá­jában mégis a fő erősség: „a kifogyhatatlan bőséggel ára­dó. lírai dallamvilág. A Hoffmann meséi telistele van népszerűvé vált áriák­kal, köztük a velencei kép elringató barcarolája. Az opera valójában lazán össze­függő lÍFai képekből áll, elő- és utójátékkal, mely keretbe foglalja Hoffmann szerelmi fellángolásait és keserves csalódásait. Szinetár Miklós — ő fordította magyarra az opera szövegét és ő is ren­dezte képernyőre a zenedrá­mát — egyik érdeme, hogy szoros egységbe fogta a cse­lekmény laza szálait és nagyvonalú egészet hozott létre a briliáns részletekből — dús képi fantáziával és a drámai csomópontok erőtel­jes hangsúlyaival. Mint egy gyönyörű színes látomást — nyújtotta át a Hoffmann me­séit a nézőnek. És micsoda magas zenei színvonal! A címszerepet éneklő és a fi­gurát tökéletesen jellemző Kelen Péter tenorja csakúgy szárnyalt, vitt, lobogott s ha kellett drámaian jajdult! És Melis György, aki több alak­ban is elbűvölően csillogtat­ta drámai színészi erényeit s kivételes zenei formáló készségét. De ne feledkez­zünk meg az örökifjú Feleki Kamillról, aki szintén több szerepben lépett elénk, sü­ket inasként olyan bravúrt hajtott végre, még mindig szinte akrobatikus mozgás­sal színezve játékát, amely­re méltán illik rá a felsőfo­kot kifejező remeklés. Színes látomás volt ez a Szinetár-féle Hoffmann me­séi, de ugyanakkor 6zívbe markoló dráma is; az ábrán­dos költői lélek mélyén fel­fedezte a vérző emberi szí­vet is: édesnek és keserűnek franciásan pikáns „keveré­két” hozta létre — elhódító szórakozásul. A péntek este látott bemutató a Zenés Színház legemlékezetesebb vállalkozásai közé sorolható. Offenbach maga is elégedet­ten mosolyog bizonyára a sírjában! Költők a képernyőn Az alcím két műsort fog egybe, az egyiket szerdán késő este sugározta a televí­zió — Egy este Nemes Nagy Ágnessel —, a másikat va­sárnap este láthattuk Szü­lőföldem, Iszkáz címmel. S bár mindkettőben a főszere­pet költő „játszotta”, mégis különböznek egymástól. A Nemes Nagy Ágnessel töltött órában a költőnő lírai biro­dalmának tájait járhattuk be, míg Ágh István valósá­gos tájakon vitt végig ben­nünket, szülőföldjének vará­zsát közvetítette — meleg, vallomásos szavakkal. Az előbbi lírájának férfiasságá­val fogott meg, az utóbbi azzal, hogy övéit hozta szív­közeibe hozzánk. Nemes Nagy Ágnes ihlető múzsája a természet, Nagy László költőöccsének természetes otthona e dunántúli vidék. De nem hasonlítgatom e két programot, önmagukban van meg úgy is az értékük, hisz autonóm egyéniségekről szó­lanák. A Nemes Nagy Ág­nessel eltöltött 60 perc kel­lemességét növelte a házi­gazda Czigány György ta­pintatosan visszafogott ma­gatartása. Végre nem ő akart beszélni hosszan és mindenáron, hanem költő­társát engedte, sőt, ösztö­nözte kevés szóval is hosszú beszédre. A Szülőföldem, Iszkázról még annyit, hogy a televízió • mezőgazdasági rovata készítette, Major Sándor szerkesztővel az élen. Bátor és szép cseleke­det a gazdászoktól a lírának eme pártolása. Mert ugyan mikor érjük meg, hogy egy­szer a drámai osztály készít riportfilmet az őszi betaka­rításról. Persze ezt aligha várjuk az illető osztálytól, az azonban mindenképpen di­cséretes, hogy a televíziós alkotómunkában nincsenek szigorú demarkációs vona­lak a témák széles határá­ban. Röviden A televízió kedvelt mű­sora az Önök kérték, s külö­nösen a különkiadásokát kedvelem, amikor mint most is, vasárnap délután egyet­len üzem, vállalat dolgozói kívánságának igyekszik ele­get tenni a tömegkommuni­káció. Az Orion-gyáriak kö­zött örömmel fedezhettük fel a jászfényszaruiakat, ugyanis a műsorban rövid riportban ismerkedhettünk a televíziókészülékeket gyár­tó üzemmel, s ők is bemu­tatkoztak, méghozzá derűlá­tással. A volt kalapgyári asszonyok — kedvezőbb munkahelyre leltek az Ori­on berkében — kellemesebb környezet, nagyobb kereset. Ezt hallván a kért humor, Hofi is jobban esett a lel­kemnek. Rendhagyó módon az Unokáink is látni fogják cí­mű építészeti riportműsor olyan terveket, elképzelése­ket mutatott be, fiatal épí­tészek kiállított terv-álmait, amelyeket talán nem az unokák, de senki a világon nem láthatja majd megvaló­sulóban. Mégis érdekes volt Osskó Judit műsora, mert meggyőződhettünk róla, mi­lyen sok tehetséges fiatal él ebben az országban, pedig csak egy részük, főleg a fő­városiak vitték el munkái­kat az alkalmi tárlatra. Jó hogy megszólaltak az alko­tók is, sőt a tanítványokról a mester is véleményt mon­dott: csak egy hiányzott, az esetleges megrendelőnek a hangja: annak szava, aki nélkül félszárnyú madár a legragyogóbb építészet is — soha nem tud felrepülni. — VM — TIT levelező tanfolyamok A TIT budapesti József At­tila Szabadegyeteme az idén ismét indít levelezői tanfo­lyamokat Bevezetés a pszi­chológiába; Személyi számí­tógépek programozása; Álta­lános csillagászat; Az égbolt felfedezése; A modern koz- moáógfla; A szép fénykép készítése — Fotótechnika ha­ladóknak; Vállalat' oktatás- vezetők tanfolyama; Egyete­mi előkészítő matematikából Matematika otthon címmel. E formát az ország bármely részéről bárki választhatja. Cím: 1088 Budapest, Múzeum u. 7. Telefon; 335-189. Testkultúra a kultúra házában Politikai műveken át a szépirodalomig Könyvek a Szovjetunióból Mintegy 350 könyvkiadói szerződéssel foglalkozik je­lenleg a Szovjetunió Orszá­gos Szerzői Jogvédő Hivata­lának (VAAP) magyarorszá­gi képviselete. A szerződések alapján az elkövetkező egy­két évben a Szovjetunióban kiadott jelentős politikai, társadalom-, természettudo­mányi, szépirodalmi művek, albumok a magyar olvasók számára is hozzáférhetővé válnak. Az idén a VAAP ez- idáig 1 ló szerződést kötött magyarországi könyvkiadók­kal. Már kapható az üzletekben Konsztantyin Csernyenkónak A XXVI. kongresszus útján című .könyve, amelyet a Kos­suth Kiadó gondozott. Ugyancsak megvásárolható már Dmitrij Volkogonovnak Lélektani hadviselés című műve, amely a Zrínyi kato­nai Kiadónál látott napvilá­got. Jelenleg tárgyalnak a Kossuth Kiadóval Andrej Gromiko válogatott cikkei­nek és beszédeinek magyar nyelvű kiadásáról. Már szerződést kötöttek olyan ismert és népszerű szovjet írók újabb műveinek kiadására, mint Csingiz Ajt- matov. Vaszilij Suksin, Ju- rij Trifonov, Konsztantyin Szimonov. Nemrég írták alá az Európa Kiadóval Arka- gyij Adamov Esti kör, és Vlagyimir Bogomolov Negy­vennégy augusztusában című könyveinek, illetve a Magve­tő Kiadóval Venjamin Kave­rin, Makszud Ibragimbekov és Jevgenyij Jevtusenko mű­veinek magyar kiadásáról szóló szerződést. Julian Szemjonovnak a regényéből készült A tavasz tizenhét pillanata című tévésorozat. A főhős Stirlitz további ka­landjai olvashatók a Parancs a túlélésre című kötetben, amelynek megjelentetésén a Zrínyi Kiadó dolgozik. A Móra Ferenc Ifjúsági Könyv­kiadónál tervezett szovjet könyvek is minden bizony­nyal népszerűek lesznek az ifjú olvasók körében, mint például Mihail Plajckovszkij és Vlagyimir Szutyejev A sün, akit nem lehet megsi­mogatni című műve, amely­nek jövő évi kiadásárá — a 150 ezres példányszámú első megjelenés után a Móra Ki­adó az idén kötött újabb 110 ezer példányra szóló szerző­dést. A szovjet szakkönyvek magyar nyelvű kiadásának egyik letéteményese a Mű­szaki Könyvkiadó. Ennek a kiadónak a műhelyéből kerül az olvasókhoz Venyickijnek fémekről szóló ismeretter­jesztő könyve. Korunk egyik legfonto­sabb kérdésévé lett a rend­szeres mozgás, a testkultúra. Az új életmodellek, életfor­mák kialakításának termé­szetes része az egészséges sportolás szokásának kiala­kítása — legalábbis elvben. De hol van erre lehetőség? A legjobban felszerelt és felkészült szakembereket foglalkoztató sportklubok, egyesületek a versenyzők felkészítését, felnevelését tekintik fő feladatuknak, és ez természetes is. Persze a tömegek testkultúrájának fejlesztéséért — épp nagyobb lehetőségeik miatt — az ed­digieknél többet tehetnének; most azonban nem a tömeg- és élsport viszonyáról sze­retnénk szólni. Kevés lehetőség kínálko­zik az iskolai tornatermek jobb kihasználására, hisz ahol egyáltalán van, ott reg­geltől estig órákat, különtor- nát és egyéb foglalkozásokat tartanak. A testnevelő taná­rok ideje is véges. Gyakran hallunk azonban arról, hogy a gyerekeknek épült létesít­ményt az utolsó óra után birtokukba veszik a kör­nyékbeli klubok versenyzői, és több-kevesebb terembér ellenében kizárnak onnan mindenkit, aki „csak úgy” mozogni akar. E szomorú körkép tovább sötétedik, ha különösen a lakótelepeken lévő poros, felszerelés nélküli, sivatagot idéző játszóterekre, pályákra gondolunk. Maradna még egy lehető­ség: a közművelődés. A mű­velődési alapellátás, amely­nek szerves része a pozitív életmodellek népszerűsítése. A gondok azonban itt sem kisebbek. Mind közül talán a legna­gyobb, hogy a népművelők körében még -ma sem álta­lánosan elfogadott az a szemlélet, amely szerint a testkultúra is része az álta­lános emberi kultúrának. Rangon alulinak, szentségtö­résnek tekintik legtöbben az izzadsággal, lábdobogással járó foglalkozásokat, hisz a magas kultúra felkent fa­gyasztóinak nem lehetnek testi funkciói. Az igazságos­ság kedvéért azt azonban meg kell jegyezni, hogy ez a merev ellenállás, ha lassan, ha ellentmondásosan is, de oldódni kezd. Mind több mű­velődési házba szívesen be­engednek sportolni vágyókat is. De hová? Amikor kialakult ez az in­tézménytípus, még senki sem gondolt arra, hogy egyszer majd ilyen igényeket is ki kell elégíteni. Nem építettek tornatermeket, uszodákat, sőt az itt-ott fellelhető ud­varokat is inkább szabadtéri színpadokkal, nézőterekkel telepítették be. A művészeti csoportokkal, rendezvények­kel betáblázott nagyterem kevés az állandó ki- és be- pakoláshoz. Nincs ember és pénz, más helyiségek pedig alkalmatlanok. Még a fővá­rosban is összesen két olyan — ifjúsági jellegű — köz- művelődési intézmény van, ahol szabványos tanuszodát építettek. A legtöbb helyen az elő­csarnokban. vagy a „dühön- gő”-nek becézett ifjúsági klubban felállított ping-pong asztal a sport-bázis. Emellett komolyabb hagyományai csak a sakknak vannak, ám tapasztalataim szerint a köz- művelődési intézményiekben működő gyermek- és ifjúsá­gi sakk-körök kiesnek a ko­molyabb klubok érdeklődési köréből. Kevés gyerek kerül innen tovább, magasabb osz­tályba. Nem lenne érdekte­len egy Művelődési Ottho­nok Országos Bajnokságát kiírni, hogy felmérhessük a színvonalat, megtarthassuk a tehetségeket. A pozitív változásoknak két, egyre erősebben műkö­dő motorja volt az utóbbi időkben: a divat és a köz­ponti támogatás csökkenése. Nem egy intézményben fel­ismerték ugyanis, hogy a balett divatját követő művé­szi torna sikk s még anyagi áldozatokra is sarkallja a szülőket. A legfrissebben felkapott keleti önvédelmi sportok elsajátításáért is hajlandók százak és ezrek fizetni. Eddig az igazi ha­szonélvezők a korábban éb­redő maszek-oktatók, edzők és a kisebb sportkörök vol­tak. Jane Fonda világbolon- dító aerobikja azonban a sportos mozgásra késztette a népművelőket is. Az irodák és raktárok öltözőkké, a szuterén, a színpad, a szak­köri szoba tornatérré alakult és a gazdasági vezetők elé­gedetten számlálják a bevé­telt. Azt mondhatnánk, hogy ezzel vége is a felsorolásnak. A legfontosabb, legnagyobb tömegeket mozgató formák Sora valóban eddig tartott csak, de a teljességhez még néhány dolog hiányzik. Sok, területi sport felügyelőségek Szakmai, anyagi támogatásá­val működő természetjáró, modellező, hegymászó, bar­langász, és ki tudja még hányféle klub, szakosztály talált helyet a művelődési otthonokban. Sajnos csak helyet. Ritkán alakul ki a főbérlő és az albérlő között tartalmi együttműködés. Pe­dig érdemes lenne megke­resni tevékenységük érintke­zési pontjait, és együttesen megteremteni a népszerűsí­tés, a tömegesítés formáit. Élénkebb, pezsgőbb az élet azokban a kis sportkö­rökben, klubokban, amelye­ket az egészségesebb életre vágyók maguk hoznál^, létre. Nagyobb városainkban, fő­leg a rosszul felszerelt lakó­telepeken gombamódra sza­porodnak a lakóterületi sportkörök. Költségvetésük csak annyi, amennyit maguk befizetnek, s rendezvényei­ken megszereznek. A köz- művelődési intézményekkel, Sportegyesületekkel nehe­zen, félreértéseken, bürokra­tikus akadályokon keresztül teremthetnek csak kapcsola­tot. Pedig nem akarnak konkurrálni senkivel, csak hem várnak arra, hogy a sültgalamb a szájukba re­püljön. A nem túl szívderítő kép igazából csak vázlat. Bizo­nyos azonban, hogy az ár­nyaltabb ábrázolás sem mu­tatna világosabb színeket. Az ép testben ép lélek esz­méjét már kétezer éve is­merjük, csak a végrehajtás késik egy kicsit. P. Sz. F. A törökszentmiklósi művelődési központban már második éve folyamatos az aerobikoktatás. Jelenleg a két csoportnak közei harminc aktív közreműködője van Öcsöd után Túrkeve II megye legfiatalabb iskolaigazgatója Űtközben végig az járt a fejemben, hogy vajon milyen lehet a megye legfiatalabb iskolaigazgatója? Csak any- nyit tudtam róla, hogy Majo­ros Józsefnek hívják, s pár hónapja Túrkeve egyik álta­lános iskoláját vezeti. A harmincegy éves fiatal­ember életútja nem szokvá­nyos. Gyulán született, Be­rettyóújfalun végezte az ál­talános és a középiskolát. Szülei a tejporgyárban dol­goztak, s foggal körömmel- tiltakoztak, amikor a tizen­nyolc éves fiatalember beje­lentette, hogy pedagógus sze­retne lenni. Pedig a „zord atya” tudatosan készítette fiát a pályaválasztásra, hi­szen érettségi táján elébe tett egy listát, amely a mű­szaki és pedagóguspálya kö­zötti fizetéskülönbségeket mutatta. A szülői unszolás­nak engedve műszaki főisko­lára jelentkezett. — de ahogy ő fogalmaz — hál’istennek nem vették föl. így aztán, mint a mesé­ben Hencidára került képesí­tés nélküli tanítónak. Onnan Zsákára vezetett útja, majd 1972-ben jelentkezett a nyír­egyházi Tanárképző Főisko­lára, amelyet levelező tago­zaton végzett el, s biológia­földrajz szakos tanár lett. Közben megnősült, felesége szintén a gyerekek tanítását választotta élethivatásul. Majoros József nem szere­ti a nagyváros" zajait. Termé­szetközeiben a gyerekek mel­lett és a fák, a bokrok tér­ségében érzi legjobban ma­gát. így kapóra jött 1977-ben a mezőhéki általános iskola tanári állása. Szeretett ott lenni, kár hogy a gyereklét­szám állandó csökkenése miatt a kis falusi iskolát fo­kozatosan megszüntették. Az tán kezébe került 1981-ben egy pályázati felhívás, amelyben a tatai katonai kö­zépiskolai kollégium nevelő­tanárt keresett. így kerültek Tatára, de a harmadik eme­leti lakás szűknek bizonyult. A kert, a falusi levegő, a családias kapcsolat, ami Me- zőhéken megvolt, innen na­gyon hiányzott. Talán ezért sem szakadt meg kapcsola­tuk a mezőhékiekkel és a környékkel. Állandóan leve­leztek, s pont egy levél okoz­ta élete legnagyobb megle­petését. Felkérték, hogy vál­lalja el a öcsödi általános is­kola igazgatói állását. Dön­tött, s az 1982—83-as tanév­ben új igazgatót avattak Öcsödön, Majoros József sze­mélyében. Megélénkült, ami­kor meséli, mi mindent csi­náltak ott. Jól összeforrt tár­saság volt. Igaz, kezdetben pedagógushiánnyal küszköd­tek, de később már kényte­lenek voltak visszautasítani a jelentkezőket. S hogy bíz­tak benne, bizonyítja a népfront községi titkári megbízatása is. így telt el két év, s egy borongós tavaszi napon meg­látogatta túrkevei ismerőse, aki készülő szakdolgozatá­hoz Öcsödön gyűjtött anya­got. Beszélgettek, s a vendég megemlítette, hogy Túrke- vén a-Kossuth úti Általános Iskola igazgatói helye meg­üresedett. Majoros Józsefnek nem volt szándékában Öcsödről elmenni, hiszen jól érezte magát ott. Egyszer azonban Mezőtúron járva gondolt egyet, s átkocsizott Túrkevére. — Meglátni és megszeretni egy pillanat mű­ve volt — mondja. Ideálisab- bak a körülmények, mert például nem szereti, ha fele­sége ugyanabban az iskolá­ban tanít, hol ő az igazgató. Kislányuk, a hatéves Ágnes is a másik, a Petőfi téri is­kolában sajátítja el a betű­vetés, a számolás tudomá­nyát. Csak négy hónapja került Túrkevére, de nem idegen számára a város. Az ott élők is befogadták őket. Kicsengettek. A tágas igaz­gatói szobába rendszeresen behallatszik a gyerekzsivaj. Nem zavarja, hiszen Majoros József a gyerekek között ér­zi igazán jól magát. N. T.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents