Szolnok Megyei Néplap, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-21 / 248. szám
1984. OKTÓBER 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Üzem- és intézménytörténet-írók tanácskozása Solt értékes tanulmány vár megjelenésre Pénteken kezdődött meg Tiszafüreden az üzem- és intéz- ménytörténet-írók megyei tanácskozása. Tóth Lajos, a tiszafüredi városi pártbizottság első titkára köszöntötte a résztvevőket, vendégeket, ezt követően dr. Szikossy Ferenc, a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum megbízott főigazgatója tartotta meg az üzem- és intézménytörténet-írók helyzetével, gondjaival foglalkozó konferencia nyitó előadását. Elmondotta, hogy a Magyar Történelmi Társulaton belül 1967- ben az üzemtörténeti kutatás irányítására önálló szekció alakult, s az ügy hatalmas lendületet kapott. E szakosztály lett hivatott az üzemtörténet tudományos művelésére, az országosan jelentkező üzemtörténet-írás összehangolására. Az 1970-es évek végére kialakult az ipartörténeti-műszaki jellegű szakmúzeumok hálózata. Az Országos Műszaki Múzeumhoz és az Országos Közlekedési Múzeumhoz 11, országos gyűjtőkörű szakmúzeum tartozik, amelyek egy-egy iparágnak, termelőterületnek gazdái. A műszaki muzeológia területén a szakember-ellátottság jelenti a legnagyobb gondot. Nincs szakos muzeológusképzés és ebből kifolyólag a gyűjtemények nagy része nincs úgy feldolgozva, ahogy az szükséges lenne. Mindez hátráltatja egyes területeken az üzemtörténetírást is, de a kölcsönhatás mindenképpen kimutatható. Az üzem- és intézmény történet-írás megyei helyzetéről és feladatairól dr. Zádor Béla, a megyei pártbizottság archívumának vezetője értekezett. Az elmúlt negyedszázadban 214 különböző szakdolgozatot (76), pályamunkát (74), szocialista brigádtörténetet (39). naplóvezetést stb. írtak a megyében. Ezek döntő és túlnyomó többsége csak kéziratban létezik, a publikált művek aránya a megírtak 10 százalékánál alig több, míg más kategorizálás alapján — például ha a helytörténeti munka nagy része üzemtörténettel foglal - kozik — jobb a kép. Ha elfogadjuk, hogy a megjelent 32 munka üzem- és intézménytörténeti kútfőnek is felfogható, ez akkor is meglehetősen kevés, hiszen a vidék ipartelepítése erre az időszakra esik. Az üzemtörténeti tanulmányok többsége szakdolgozat vagy pályamunka. A szakdolgozatok nagy része egy-egy megyén kívüli főiskolához, vagy egyetemhez kötődik. Ezeket a munkákat a diplomakibocsátók tudományos intézetei, vagy könyvtárai őrzik. Regisztrálásuk folyamatos, a megyei levéltár már igen gazdag ismeretanyaggal rendelkezik a szakdolgozatokról. Az üzemtörténet-írásban — területi elhelyezkedés szerint is — főleg a Jászság jeleskedik,,. jól kimutatható a tanítóképző főiskola hatása, míg a Szolnok környéki községekből — kivéve a Tisza Cipőgyár történetét — alig van megírt és publikált munka. A kutatást és összegezést végzők között igen kevés a hivatásos történész, főleg a mozgalomjelleg érvényesül, amelynek a Hazafias Népfront az irányítója. A megírt munkák többsége jószándékú, lelkes és alapos, de a továbblépés megkívánja, hogy a készülő üzem- és intézménytörténeti munkák a tudományosság elvének fokozottabban megfeleljenek. Sajnálatos, hogy nincs olyan megyei tudományos intézmény, amelynek napra kész és pontos képe lenne az üzemtörténet-írás egészéről. A publikálási lehetőség is igen korlátozott, annak ellenére, hogy számos, megjelenésre alkalmas, értékes pályamunkát, szákdolgozatot, kéziratot őriznek ma is a különböző intézmények. Az üzem- és intézménytörténet-írás levéltári forrásairól Tóth Tibor megyei levéltárigazgató tájékoztatta a kutatókat, pályázókat, majd a tanácskozás második napján, tehát tegnap újabb két előadás hangzott el. Dr. Szabó István történész-muzeológus az életmódkutatás és az üzemtörténet-írás összefüggéseiről beszélt, dr. Vadász István történész-muzeológus pedig A tiszafüredi ipartelepítés hatása Tiszafüred vonzáskörzetének településeire címmel értekezett. A tanácskozás tegnap a városi tanács elnöke. Rente Ferenc zárszavával fejezte be munkáját. — t — flz első évben hét diákja volt 100 esztendős iskola Üj Mafílm- produkció Dokumentumfilmek sorával készülnek a Mafilm műtermei hazánk felszabadulásának 40. évfordulójára. A Híradó- és Dokumentumfilm Stúdióban a háborútól a mai Magyarország életéig számos témát dolgoznak fel. A tervek szerint ez év végére fejezi be Róna Péter a „Magyar háborús bűnösök” című egészestés dokumentumfilmjét. Fennállása 100. évfordulóját ünnepelte a napokban a soproni Fáy András Közgazdasági Szakközépiskola. A jubiláló intézmény elődje, a felsőkereskedelmi iskola az egykori főreál iskola épületében kezdte meg működését. Az első évben mindössze hét diákja volt, majd évről-évre gyarapodott a tanulók létszáma, 1883-ban vették birtokba a tanulók az intézmény önálló épületét, amelynek falai között végzik tanulmányaikat a szak- középiskola mai diákjai is. Az oktatási létesítmény 1925 óta viseli a közgazdász, politikus, író Fáy András nevét. Napjainkban 240 diákot vérteznek fel a szükséges közgazdasági ismeretekkel a jubiláló iskolában. Volán-kórusok a megyeszékhelyen Szólt a dal és szállt az ének A műsor bemutatkozó kara a Volán 20-as számú Vállalat kórusa volt A zene mindenkié. Kodály Zoltán örök érvényű mondata tegnap este ás bebizonyosodott. Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ színháztermében öregek és fiatalok, munkások és értelmáségáek, férfiak és nők várták a pillanatot, hogy részesei lehessenek a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete által rendezett VII. országos kórustalálkozónak. Pécsről és Szombathelyről egy-egy kórus, Budapestről négy — a Volán, a Malév és a BKV két — kórusa, valamint a házigazda Volán 7. számú Vállalat kórusa adott műsort. Mihalovits Ervin, a KSZDSZ központi vezetőségi tagja megnyitójában arról beszélt, hogy a zene, a dal mindennapjaink részévé vált, és a szakszervezetek mindig segítették a mun- kásdalikultúra fejlődését, az énekkarok bemutatkozását. A kétévenként megrendezett találkozónak jelenleg Szolnak adott otthont. A mai napon a találkozó résztvevői megkoszorúzzák a Felszabadulási emlékművet, ahoi háromszázan éneklik Kodály Zoltán „Jelige” című művét. Találkozások Nyikoláj, Grigorij, Vlagyimir Riportsorozatunk tegnap közölt részében az 1944. október 19-én indult német páncélos támadás következményeit mondták el az események résztvevői. A túrkeveiek ötvenkét sebesült szovjet katonát rejtettek el a németek elől... Boros Ilona, Budapest, XVI. kerületi, Lándzsa út 21/a. I. em. 4.: Szakképzett ápolónő voltam, civilben különben tanítónő, de ez volt az első nagy megpróbáltatásom a sebesültek között. Nagyon, de nagyon súlyos sérültek voltak közöttük. A nevekre már nem emlékszem, csak ahogy magunk között becéztük őket: Nyikoláj „a kis barna”., Vlagyimir, a mérnök, Grigorij, a félkarú. Ebben a pincében feküdtek mind az ötvenketten, majd egy, — a fejsérüléses meghalt... Akinek nem jutott priccsféleség, szalmán feküdt. Régi iratcsomókat tettünk a fejük alá,-meg amit tudtunk... Borzasztó volt a levegő, pedig fürdettük, mosdattuk őket. Piszár Terézia, nyugdíjas, Túrkeve, Dózsa Gy. u. 1.: — Estére elfogyott a kötszer, a sebek átvéreztek. Kollár doktor úr állandóan azt hajtogatta: gézt, vattát kell szerezni, égből, földből. Az Adamecz patikából akkor már mindent elhoztak Szabó Pistáék, de különben se lehetett már odamenni, mert közvetlenül az Ada- mecz-féle ház előtt két tank is állt. Kollár doktor akkor azt mondta — Szabó Pistának, meg a Várkevei gyerekeknek, hogy széjjel nézhetnének a volt egészségházban. Hátha valahol, valami zugban találnának kötszert, konyhájában forral vizet és fertőtleníti, ahogy tudja, a fáslikat. Ducza István: — Nem tudok már pontosan visszaemlékezni, hogy az a német tiszt a fertőtlenítés előtt vagy azután jött be ide a konyhánkba. Letette a pisztolyát1 az asztalraj légy géppisztolyos meg az ajtóban állt. Hol vannak az oroszok, förmedt rám. Nem tudom, adtam az ártatlant, közben arra gondoltam, ha nekem most a szájam széle is megrándul, végünk van. A tiszt tovább faggatott, majd amikor látta, hogy semmire se megy velem, kicsörtetett a konyhából, egyenest a pince lejárata felé tartott. Gondolatban keresztet vetettem. Tudtam, ha lemennek, elpusztítják a sebesülteket is, meg a mieinket is, a feleségemet, Piszár Terust, Boross Icát, Kollár doktort meg Adamecz Edét... Mindenkit, aki lent van az oroszokkal. A pillanatok töredéke alatt gondoltam ezt végig, amikor rettenetes csattanás hallatszott a templom felől, meg ordítás. Látom, hogy 4 tiszt megfordul, és rohan a templom irányába, mellette a katonája. Csak akkor fogtam fel a repülőzúgást, azt, hogy bombázzák a teret, a tankokat. Én is szaladtam fedezékbe, de azt még láttam, hogy az egyik német felbukott. Hogy melyikőjük, a tiszt-e vagy a katonája-e, Guszev alezredes, a 610. lövészezred parancsnoka esetleg valami gyógyszert. Szabó István: . — Hajnalban, a szürkületben ellopakodtunk az egészségházhoz. Csend volt, imitt- amott rakétáztak a város körül. A tankok ott voltak a templom mellett is lövén- re készen. Kötszert sajnos álig találtunk. Mindössze néhány csomag vattát sikerült szereznünk. Finta Rozália htb., Budapest 1032 Szőlő .út. 84. V. em. 25.: — Másnap hajnalban a fejsérüléses tiszt, a kétgyerekes kijevi tanító meghalt. Néhányan újra elveszítették az eszméletüket, csurom vér volt alattuk a szalma. Ki kell mosni, fertőtleníteni kell a használt kötszert, mondta Kollár doktor, de rögtön hozzátette, ez is nagyon kockázatos. De egyáltalán hol: a németek orra előtt? Először arra gondoltunk, a szülőotthon konyháján ahol Sallay Margiték főztek a sebesültekre. Sallay Margit: — A szülőotthon konyháján nem lehetett a fertőtlenítést elvégezni, mert a főzéssel is a legnagyobb bajban voltam. Mi lesz, ha valamelyik németnek feltűnik, hogy a szülőotthonban nem fekszik egyetlen kismama, egyetlen beteg sem, én meg főzöm azt a tömérdek ételt! Kinek, minek? Végül is Ducza néni vállalta, hogy a azt nem tudom. Az biztos, hagy a pap kertjében földelték el. Sallay Margit: — Nánási néni hentesüzletében már az első nap elfogyott az eldugott készlet. A városban volt még élelem, de nem verhettük nagydobra a dolgot, nem lehetett tudni, hogy kiben mi lakik. Mégis kockáztatni kellett, mert a sebesülteknek jobb falatokra volt szükségük, nem adhattunk nekik kenyeret, sós szalonnát. Úgyhogy a harmadik napon a környékbelieknek mégis meg kellett mondanom, kiknek kell a csirke, a tojás, a tej.... Egy kis túlzással ügy mondhatom, a fél város tudott ekkor már a dologról, de semmi de semmi nem szivárgott ki. Ellenben hozták a kertek alatt a tejet, a mézet, a szárnyasállatot — kinek mije volt. Egy se kérdezte meg, hogy ki fizeti ezt majd meg. Adták isten nevében, jó szándékkal. ' Sumilov vezérezredes harcálláspontja, október 20- án éjjel. A tábornok lefekvéshez készülődött. — Hadseregparancsnok elvtárs, rejtjeles távirat a marsalltól! — Megyek, 10 perc múlva a következő törzstiszt elvtársak legyenek a térképszobában. .. — sorolta a neveket — már vártam ezt a Boross Ilona: „Halt, halt, ordítoztak odakint, — rossz álmomban még ma is hallom” Finta Rozália: „A kijevi tanítót megsirattam. Talán nem is annyira őt, neki már megkönnyebbülés volt a halál, hanem a két szép, árva kisgyerekét” parancsot, sejtem mi áll benne. A 7. gárdahadsereg törzsének tisztjei a vendéglő ösz- szetolt asztalsora mellett várták a parancsnokukat. Sumilov egyenesen a vendéglő térképpel teliaggatott falához ment. A tisztek hangtalanul álltak, csak az agregátorok zümmögése hallatfszott. Apró reflektorok világították meg Tisza- földvár, Mezőtúr, Túrkevé és a környező falvak, földek térképeit. Sumilov csendes szavú ember volt: — Foglaljanak helyet. Jegyzetelni nem szabad, a kész parancsokat reggel írásban viszik ki a csapatokhoz. Támadni fogunk, elvtársak. Feladatunk Malinovszkij marsall parancsa alapján, hogy a Mezőtúr—Túrkeve körzetébe betört ellenség gyors megsemmisítésére a 409., a 297. lövészhadosztályt, az 1. román hadsereg 2., 4., 19. gyalogos és 9. lovashadosztályát, valamint a 6. harckocsihadsereget és a 18. harckocsihadtestet vonjuk hadseregünk parancsnoksága alá; október 22-én reggel menjünk át támadásba, semmisítsük meg a beékelődött német csapatokat; október 23-án estére jussunk ki újra a Tiszához, Nagykörű—Szolnok—Űjkécske kőzetében létesítsünk hídfőket, vegyük fel az érintkezést a Tiszán átkelt 46. hadsereggel.. ..” Ez a parancs azt jelentette, hogy a 2. Ukrán Front erőinek, elsősorban páncélosainak jelentős része október 22-től az akkori megye területén harcolt. Túrkevét október 22-én este szabadították fel véglegesen a szovjet csapatok. Boross Ilona: — ötvgjiegy sebesültet adtunk át Avitov főhadnagynak, aki hétfőn reggel, október 23-án mentőkocsikkal eljött értük. Már csak Sze- cov kapitány nevére emlékszem, de képzeletemben ma is mind előttem van... Pedig hát tudom, rajtuk se múlt nyomtalanul az idő, meg az út is hosszú volt még Berlinig. De szívesen találkoznék közülük csak egyel is, hátha elmondaná, élnek-e, halnak-e? Tiszai Lajos Fotó: Tarpai Zoltán Következik: Bach-mise a senki földjén.
