Szolnok Megyei Néplap, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-16 / 243. szám
6 SZOLNOK MEGYE! NÉPLAP 1984. OKTÓBER 16. Kézilabda Első osztályban a Jászberény Megyei labdarúgó- bajnokság Az újonc Besenyszög bravúrosan szerepel NB I B. Női: Jászberényi Lehel—Szegedi Textil 23:22 (12:12). Szeged, 300 n. V.: Kaszap, Papp I. Lehel: Nagy—Vagoné (5), Faul (5), Csala (5), Gál (2), Darázsné, Borgulya (2), Csere: Gyúrós, Budai (4), Rendes, Kovács, Molnár. Edző: Lipták. Zoltán. i NB I-be jutást eldöntő mérkőzésre mintegy nyolcvan jászberényi szurkoló kísérte el a csapatot Szegedre, és lelkes buzdítással nagyban. hozzájárultak a győzelemhez. A hazaiak kezdtek jobban, és 3:l-re vezettek. Ekkor a Lehelből Gál a szegediek legjobbját, Gyuriczánét, zavaró játékkal kikapcsolta, és a 22. percben már a Lehel vezetett 10:6-ra. Ezután zavar történt a Lehel játékában, és kiegyenlítettek a hazaiak. Fordulás után ismét a szegediek voltak eredményesebbek, és a 40. percben már 15:12-,re vezettek. Ezután 4 perces emberhátrányba került a Lehel, a haza'iak 7 méterest hibáztak, míg a Lehel két gólt dobott hátrányból. Ettől kezdve a Lehel erőtől duzzadó játékkal átvette a kezdeményezést, és sikerült 1 góllal megnyerni a rangadót, ami az NB I-be jutást 'jelentette. Érdekesség: 14 perces volt a Lehel és 2 perces a hazai kiállítás. A büntetőarány 8'3 a Teztil ja- vára. A bajnokság állása 1. Lehel 24 18 2 4 510-449 38 2. Győri R. 24 17 21 5 491-414 36 3. Sz. Textil 24 16 — 8 444-384 32 Az első kettő jut az NB Ibe. Még két forduló van hátra. NB II. Férfi: Kunhegyesi ESE—Alföldi Olajbányász 30:30 (16:16). Kunhegyes, 200 n. V.: dr. Basa, Tóth, KESE: Tar T.—Lőrincz (4), Bozsó (1), Tar Z. (4), Gál J. (2), Nagy A. (3), Túri J. (5), Mészáros (9), Túri I. (2), Bótha. Edző: Cseh Zoltán. Szolnok: Turóczi—Kocsis (7), Danyi (6), Serfőző (3), Nagy (2), Rigó S. (1), Halápi, Erdélyi (3), Rigó G. (5), Berényi (3), Szintai. Edző: Horváth József. A vendégek gyors, sok- mozgásos, míg a hazaiak lassúbb, pozíciós játékkal kezdtek. A két különböző típusú játékfelfogásból végig változatos küzdelem alakult ki. A II. félidőben végig a jobban „harapó” Olajbányász vezetett, de az utolsó percekben sikerült a KESE-nek egyenlíteni. Sportszerű mérkőzésen igazságos eredmény született. Űjkígyós—Tiszaföldvár 31:24 (17:11). Tiszaföldvár, 300 m. V.: Reinspach, Szarka. Tiszaföldvár: Fehér— Danku (4), Fekecs (2), Műd rák (3), Tóth (8), Dósa, Lipka, Asztalos, Kovács (3), Vereb (4), Ökrös, Feremczi. Edző: Danku Sándor. A bajnokjelölt újkígyósi gárda nagy iramban kezdett, és már a hetedik percben 7:l-re vezetett. A mérkőzés további részében kiegyenlítetté vált a játék és felváltva estek a gólok. Szépítésre azonban nem volt esélye a hazai csapatnak. A vendégek átlövői minimális hiiíbaszázalékkal játszottak és ez döntőnek bizonyult. Fotó: N. Zs. A Lehel rangadót nyert Mezőtúron (Folytatás az 5. oldalról) vése a kapufáról kiperdült, Venczel ott termett, s közelről megszerezte a vezetést, 1:0. A bizonytalankodó vendég védők jóvoltából több nagy gólszerzési lehetőség adódott a mátészalkai kapu előtt. A 27. percben a jó ütemben kiugró Tarczali lövése a kivetődő Csomósról szögletre pattant. A vendégek egyre jobban belelendültek. A 44. percben a kapura húzó Tarczalit a 16-os- nál Nagy elkaszálta, a szabadrúgást Virovecz fölé lőtte. Fordulás után a 48. percben Kokas került jó helyzetbe, de lövését Csomós hárította. A 66. percben jobb oldali támadás végén Antal ívelt kapu elé, és a jókor érkező Szabó fejesgóllal növelte az előnyt, 2:0. Nem tartott sokáig a hazai öröm, mert a 68. percben védelmi rövidzárlatból Ungvári szépített, 2:1. A vendégek egyenlítési próbálkozásai közben egy karcagi ellentámadás szögletet eredményezett. Antal ívelte be a labdát. és a ka^ju előtti kavarodás végén Szabó a hálóba lőtt, 3:1. A 88. percben szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak. Hajdú 17 m-es lövése a vetődő kapus kezéről a sarokba csörgött, 4:1. — Szöllősi — Tisza Cipő SE—Nagyszénás 2:1 (1:1). Martfű, 200. n. V.: őrző. Martfű: Németh—Tó- vizi (Asztalos), Fürtös, Há- bensusz, Kardos I, Földi, Szőke. Hegedűs, Varga (Kardos II), Kesjár II, Palcsó. Edző: Honti Gyula. Nagyszénás: Pribolyszki—Burázs (Iga), Jeszenyeczki, Nagy, Kökény, Verbőczki (Vieter), Laczó, Bállá, Németh (Sebestyén, Borbás. Edző: Lenti József. Kapkodva kezdett mindkét csapat, rendkívül sok volt a hiba. A vendégek kaptak hamarabb lábra, és a 17. percben megszerezték a vezetést. Hábensusz hátrahúzva akart menteni, de a labda a rárajtoló Laczóról a kapuba csörgött. 0:1. Öt perc múlva már egyenlített a Martfű. Hábensusz előretört, de a kaputól mintegy 22 m-re felvágták. A szabadrúgást a sértett nagy erővel, laposan a jobb alsó sarokba vágta, 1:1. Szünet után is támadott mindkét együttes, és az 57. percben a hazaiak előnyhöz jutottak. Földi kapu elé ívelt labdáját Kesjár II a védők közül kiemelkedve, bomba fejessel juttatta a hálóba, 2:1. Ezután jobbára a küzdelem dominált a pályán, de az eredmény már nem változott. Jók: Kesjár II, Hábensusz, Fürtös, ill. Sebestyén. — Lepsényi — Hajdúböszörmény—Rákó- czifalva 3:2 (2:1). Rákóczi- falva, 450 n. V.: Maróthy. H. Böszörmény: Lovas—Kocsis, Derzsényi, Pipó, Kapusi— Barna, Burai, Qurikó, Gajdén ' (Darányi), Bezzegh, Tóth. Edző: Nagykaposi Elemér. Rákóczifalva: Majer— Horváth, Sebők, Bencsik, Ladányi, Rácz, Molnár, Rigó (Nyolczas II). Gergely, Tubák, Kántor. Edző: Somogy - vári József. Tapogatózó játék után a 4. percben Sebők ívelhetett szabadrúgást a kapu elé, a hazai csatárok azonban lekéstek. Egy perc múlva a vendégek jutottak szabadrúgáshoz mintegy 25 méterre á hazai kaputól. Burai a sorfal fölött, Májért érintve a jobb felső sarokba lőtt, 1:0. Fel sem ocsúdtak a hazaiak, amikor a 14. percben Barna vezette fel a labdát a jobb összekötő helyén, és az elmélázó védők között váratlanul mintegy 30 m-ről lövésre szánta el magát. A labda a kapufát érintve kötött ki Majer hálójában, 2:0. A hideg zuhany után „felébredtek” a hazaiak, egyre-másra vezették támadásaikat, és a 25. percben Sebők fejesét Tubák, Kocsist érintve vágta a kapuba, 2:1. Támadásban maradt Rákó- czifalva. de középpályásai és csatárai túlkombinálták az akciókat. A második félidő ott folytatódott, ahol az első abbamaradt. Támadott a hazai csapat, a Hajdúböszörmény szívósan védekezett. A 69. percben megtört a jég: Sebők beadását ismét Tubák fejelte Lovas hálójába, 2:2. Az egyenlítés után széttördelték a játékot a vendégek, Rákóczifalva nem tudott mit kezdeni a kapu előterében. Ebben az időszakban a csereként beállt Nyolczas II került kétszer is helyzetbe, Lovas azonban bravúrral védett. A 89. percben eldőlt a mérkőzés sorsa. Burai lövése megpattant Kántoron, árúikor a játékvezető meglepetésre 11-est ítélt, melyet Qurikó értékesített. 3:2. Az első negyedórában szerzett két gól előnyt nem tudta behozni a hazai pályán rossz felfogásban, helyenként indiszpo- náltan játszó hazai csapat. Sárga lap: Lovas, ill. Sebők. Kántor. Jó: Burai, Qurikó, Derzsényi, ül. Sebők, Tubák, Molnár. — Bagi — D. Universitás—Jászkisér 2:0 (1:0). Debrecen, 200 n. V.: Tamaskovics. G: Honti (2). Jászapáti—Jászfényszaru 2:0 (1:0). Jászfényszaru, 250 n. V.: Dévai. Jász.apáti: Vígh —Tajti, Borics, Urbán, Mihályi, Bolya, Kimák, Illés, Csőke, Mezei (Szabó), Utasi (Só- ti). Edző: Ádám Ferenc. Jászfényszaru : Csécsei F.—Farkas I., Gál, Rózsa, Tóth S., Fózer, Csécsei Z., Pető, Do- bák (Tóth I.), Farkas Gy., Tompa (Horváth G.). Edző: Bányai János. Nagy lendülettel kezdtek a hazaiak, egyre-másra vezették támadásaikat, de eredmény nélkül. Pedig akadtak helyzeteik. Ezek közül említést érdemel Farkas Gyula hanyatt vetődéses lövése, amelyet egy szöglet után 8 méterről küldött kapura, és a védők nehezen tisztáztak. Ugyancsak Farkas Gyula elől rúgták el a labdát bravúrral gólhelyzetben, Tompa beadása után. A 20. percben vezették az első veszélyes támadást a vendégek, viszont ők eredményesen. Szép össz- játék után Kimák kiugrott, és védhetetlan gólt lőtt. A 23. percben Gál 26 m-es szabadrúgását Vígh bravúrral tolta a kapu fölé. A 30. percben Fózer kecsegtető helyzetben hibázott. Az 50. percben nagy kavarodás után Pető közelről a kapusba lőtt. Az 53. percben Mezei növelhette volna a vendégek előnyét, de (jó helyzetben kapu mellé gurított. Az 58. percben Tajti hosszú keresztlabdával indította Csőkét, aki futtából nagy gólt lőtt a hosszú sarokba. Ezután többször is szépíthettek volna a hazaiak. A 65. percben Tompa, a 70. percben Tóth István, a 78.- ban Fózer már a kapussal állt szemben, de gyenge lövésüket Vígh könnyedén fogta. Ezen a mérkőzésen is bebizonyosodott, hogy sok helyzetet nem lehet büntetlenül kihagyni. Jellemző a hazaiak formájára, hogy az újonc Jászapáti mérsékelt játékkal is győzni tudott. Jó: Vígh, Tajti, Bolya, Kimák, ill. Gál, Rózsa, Farkas Gy. Maróti László Besenyszög—Középtiszai Mcdosz 2:0 (1:0). Besenyszög, 200 n. V.: Sándor. Besenyszög: Boros B.—Zajacz, DU- dok, Szabó, Boros S., Bálint, Danyi K., Boros Gy., Varga J. (Maródi), Varga T. (Danyi I.), Varga Gy. A korai (8. perc) hazai gól ellenére kiegyenlíett küzdelem folyt a göröngyös talajú pályán. A küzdelem hevességét a kiosztott sárga és piros lapok is bizonyították. Besenyszög a 75. percben biztosította be győzelmét. Végeredményben helyzetei alapján a Besenyszög megérdemelten nyert az egységes csaDat benyomását keltő K. Medosz ellen. Gól: Danyi K., Boros Gy. Jók: Szabó, Boros S„ Boros Gy., ill. Süveges A., Baktai S„ Szendrei. Piros lap: Baktai T. Tiszafüred—Szolnoki MÄV MTE junior 4:2 (1:0). Szolnok, 800 n. V.: Szávó. Szolnok: Nagy M.—Tisza (Vin- cze), Csontos, Kun, Molnár, Sós (Vadicska), Csóti, Szerencsés, Zsákai, Varga, Dobos. Az első félidőben mindkét csapat felváltva támadott, de sorozatban kimaradtak a helyzetek. A 40. percben védelmi hiba után Angin lőtt a hálóba, 1:0. A félidő váratlan tiszafüredi góllal kezdődött. Egy előre ívelt labdát Angin fejelt a kapuba, 2:0. Az 58. percben Angin szépen futott el a balszélen, és beadását Fehér belőtte, 3:0., Ezután a szolnoki csapat nagy hajrába kezdett, Vadicska és Dobos révén két perc alatt két gólt rúgott, 3:2. A kitámadó és szinte egykapura játszó szolnoki csapat ellen az utolsó percben Ádám négyre növelte a gólok számát. Jók: Kiss, Angi, Somogyi, Balia, ill. Molnár L., Varga, Vadicska. Sárga lap: Zsákai, Varga, ill. Boros. Törökszontmiklós—Szolnoki Vegyiművek 3:0 (1:0). Szolnok, 100 n. V.: Hajdú. Szó. Vegyiművek; Öllé—Felföldi, Táncos, Bálint, Tátrai, Fedor, Szabó J. (Bán), Zsidei, Bíró, Busi, Tóvizi. Az idegesen kezdő Vegyiművek ellen a 8. percben Balogh egyéni játék után megszerezte a vezetést a Törökszentmiklós- nak. A 20. percben Busi zúgó kapufát lőtt, és ezzel a hazai csapat el is lőtte puskaporát. A minden csapatrészben jobb TSE teljesen megérdemelten nyert a szét- esően és szív nélkül játszó hazaiak ellen. Kiállítva: Tátrai (Sz. Vegyiművek). Gól: Szabó (2), Balogh. Jó: Mészáros, Molnár I, Ramos II, Sebők, ill. Oké. Szászberek—Tószeg 1:1 (1:1). Szászberek, 200 n. V.: Markóth. Szászberek: Farkas —Tóth, Pető, Gyáfrás, Nagy, Laki R., Bezzeg, Göblyös, Qara, Laki J., Szabó. A gyenge iramú mérkőzésen a hazai csapat a 28. percben egy szép támadás végén, Szabó vezetést szerzett. A vendégek Drazó góljával a 40. percben egyenlítettek. A II. félidőben a hazaiak végig tízen játszottak, mivel Garát a játékvezető kiállította. A kemény mérkőzésen a csonka hazai csapat támadott valamivel. többet, az eredmény azonban igazságos. Jók: Pető, ill. a vendégek védelme. Jászjákóhalma—Szajol 0:0. Jászjákóhalma, 150 n. V.: Abonyi. Jászjákóhalma: Rostás—Treba, Szöllősi, Moczó, Rácz, Gecse, László (Szabó), Nagy N., Gólya, Kuli (Kalla), Rafael. Nagy szélben, a kitűnő játékvezetés mellett lejátszott alacsony színvonalú mérkőzésen a hazai csapat fölényben játszott, de a támadók a legnagyobb helyzeteket sem tudták értékesíteni. Jászjákőhalmának most sem sikerült megszerezni az első hazai győzelmet. Jók: Kosárlabda (Folytatás az 5. oldalról) Lendületes és színvonalas játék alakult ki. Négy perc elteltével fölénybe került a szolnoki csapat, és elhúzott a nagy becsvággyal küzdő hazaiaktól. Tóth Zoltán és Molnár Gábor jól kamatoztatta gyorsaságát az indulásoknál. A második játékrészben zónavédekezésre rendezkedtek be a hazaiak', de az Olajbányász távoli dobásai is pontosak voltak, öt alkalommal 3 pontos találat is sikerült. Hódmezővásárhelyi SE— Karcagi SE 126:72 (49:32). Karcag, 300 n. V.: Hutai, Kertész. Karcag: Földvári (23), Kurucz (4), Hajdú (9), Valyó (9), Kovács (10), Sütő (8), Kele (2), Deme (3), Szabó (4). Edző: Szepesvári Gábor. A karcagi új csarnokot avató mérkőzésen szép számú közönség gyűlt össze. A vendégcsapat játékosai jól dobtak távolról a zónázó hazaiak mellett, ettől függetlenül az első félidő 15. percéig jól tartották magukat a KSE játékosai. Karcag csapatában helyet kapott az utánpótlás néhány tehetséges játékosa is. Egri Tanópí— Karcagi SE 110:49 (31:24). Karcag, 150 n. V.: Fodor M„ Nemes Gy. Karcag: Földvári (22), Valyó (11), Sütő (8), Kovács, Kele (4), Fodor (2), Balajti (2), Koczó, Bene, Szabó. Edző: Szepesvári Gábor. Az előző napi mérkőzés fáradalmait nem tudta kipihenni a karcagi csapat, amelyből nagyon hiányzott örlős játéka. Női: Sznrvasi FSC—Szolnoki MÁV MTE 82:34 (40:15). Szarvas. V.: Farkas Z.. Öre J. MÁV MTE: Szálai, Belvaracz, Krékits (14), Mohácsi (3), Vas (2), Csere: Molnár (6), Rontó (1), dr. Kováts (4), Turóczi (4), Tóth E. Edző: Tapodi László. Ezúttal sem sikerült a Szarvas Szöllősi, Moczó, ill. Balogh S„ Kiss Gy., Kántor. Sárga lap: Treba, László, ill. Kupái. Tiszaföldvár—Szolnoki Cukorgyár 0:0. Tiszaföldvár, 200 n. V.: Pathó. TISE: Schadt— Farkas A., Makó, Berta, Nagy, Jakab, Farkas I., Szűcs, Balogh, Vass, Petrócz- ki. A védekezésre berendezkedett szolnokiak ellen a hazaiak már az első félidőben maguk javára fordíthatták volna az eredményt, de a kidolgozott helyzeteket nem tudták gólra váltani. A második félidőt is ez jellemezte, a vendégek alig-alig jutottak el a földváriak kapujáig. A hazaiak egy-két játékosa elég indiszponáltan játszott. Jók: Jakab, Nagy Makó, ill. Bosnyák, Csécsei, Márkus. Kunszentmárton—Abád- szalók 6:1 (1:1). Kunszentmárton, 200 n. V.: Ferge. KTE: Gácsi—Pálinkás, Dézsi (Bartucz), Farkas, Hürkecz, Hábensusz, Kerekes, Tóth, Szarvák, Gellért, Király (Németh). Olyan nagy irammal kezdett a vendégcsapat (helytelenül), amit csak egy félidőn át bírt Ekkor egy KU- TE csatárra még 2—3 védő jutott. Megszerezték ugyan a vezetést, de csak az első gól után örülhettek, mert a következő hat esetben mindig a hazaiak ölelkeztek. 4:1 után fáradtan olyan játékmodorra tértek át a vendégek, amit a határozott játékvezető két sárga és egy piros lappal volt kénytelen „jutalmazni”. A hazaiaknak is jutott két sárga lap az eseménydús mérkőzésen. Góllövők: Gellér (2), Hábensusz (2), Pálinkás, Németh, ill. Pataki. Jók az egész hazai csapat, Abádszalók lelkesedésből vizsgázott jól. Jászárokszállási Vasas— Kunhegyes 3:1 (0:0). Jász- árokszállás, 500 n. V.: Varga S. J. Vasas: Kasza—Tábori, Sziráki, Varga, Papp S., Nagy S. (Bobák M.), Nagy T,„ Kiss B., Banka, Rédei L., Miklós (Bobák T.). Az első félidőt végig támadta a hazai csapat, állandóan a vendégek térfelén folyt a játék, de a befejezés nem sikerült a szívósain védekező vendégekkel szemben. Az 52. percben aztán Papp S. nagyerejű lövését a vendégek kapuvédője nagy bravúrral kiütötte, Nagy T. rácsapott és a hálóba vágta a labdát. Az 55. percben Molnár a 16-oson belül kézzel tette maga elé a labdát. A megítélt büntetőt Varga nagy erővel rúgta a hálóba, 2:0. A 80. percben Herbály ügyes cselek után szépített. A 89. percben Kiss B. jól eltalált fejese a kapufa éléről a kapus kezét is érintve került a hálóba. Jók: Rédei L. (a mezőny legjobbja), Sziráki, Varga, Papp S., ill. Lukács, Borbély, Kiss L. nagyobb játékerőt képviselő hazai csapat. elleni négy éve tartó vereségsorozat megszakítása. A szolnoki játékosok rengeteg hibát vétettek, támadásaikban és védekezésükben egyaránt hiányzott a jó csapatmunka. Eger SE—Kisújszállási MÁV Egyetértés SE 76:28 (43:10). Eger. V.: Kelecsényi, Smied. Kisújszállás: Lovász (4), Szőke (6), Demeter (2), Nagy (10), Tatár (2), Csere: Kalmár (2), Zsoldos (1), Horváth (1), Pardi. Edző: Szabó Tibor. Korrekt játék- vezetés mellett megérdemelten győzött a rutinosabb, nagyobb játékerőt képviselő hazai csapat. Serdülők. Kisújszállási Móricz DSK—Egri Kereskedelmi DSK (40:25), (20:15) Kisújszállás: Győrfi (4), So- tus (6), Semsei (18), Vatai (8), Nagy K. (2), Csere: Kerék, Tóth (2). Nagy I., Németh, Szászi. Edző: Szabó Tibor. Az NB Il-es mérkőzés után került sor a serdülők mérkőzésére, melyen a kisújszállásiak bizonyultak jobbnak. Két kép a rangadóról. Egy Lehel gól és öröm a győz’lem után: NB I-es a csapat