Szolnok Megyei Néplap, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-14 / 242. szám
1984. OKTÓBER 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Szolnoki ősz '84 Katonai fúvószenekarok gálája A fesztivál egyesített zenekarát Auth Henrik vezényli Pénteken a késő délutáni órákban a tiszaligeti sportcsarnokban rendezett gálaműsorral véget ért a Magyar Néphadsereg idei, harmadik fúvószenekari fesztiválja. A szolnoki kétnapos rendezvényt megelőzően tavasszal Bu, pesten, nyáron pedig Kaposváron került sor egy-egy regionális találkozóra. A fúvószenekari fesztiválok a katonazenekarok szakmai fejlődését hivatottak elősegíteni és módot, lehetőséget teremtenek a szélesebb nyilvánosság előtti bemutatkozásra. Mint mindenütt, így a szolnoki kétnapos fesztivál első naipján is a zenekarok a kötelezően előírt indulók és himnuszok eljátszásával, majd alaki feladatok megoldásával mutatkoztak be egymás — és a bíráló bizottság előtt a Kiillián György Repülő Műszaki Főiskola alakulóterén. A zsűri országos szak- tekintélyekbőil állt, amelynek elnöke Hidas Frigyes zeneszerző, tagjai pedig Fasang Árpád zeneszerző, Csornák Ervin, a MN Módszertani Központjának munkatársa, Auth Henrik ezredes, a MN főkarmestere, valamint Lovász István alezredes, a MN főkarmestere voltak. A második napon már ki- fe|jezetten művészi igényű programok előadásával léptek a közönség elé a részvevő debreceni, egri, hódmezővásárhelyi, kalocsai és szolnoki helyőrségi zenekarok. Ezt szakmai tanácskozás követte, amelyen a zsűri tagjai megfogalmazták észrevételeiket, javaslataikat és a zenekarokat hosszabb távra szóló hasznos útravalókkal látták el. A megszívlelendő kritikák, tanácsok minden bizonnyal hozzájárulnak majd a következő évek fesztiváljainak még színvonalasabbá tételéhez. A kétnapos rendezvény — amely Szolnok felszabadulásának 40., a főiskola megalakulásának 35. évfordulója jegyében zajlott — végül egy rendkívül impozáns gálaműsorral zárult. Az esten fellépő zenekarok legszínvonalasabbnak ítélt számaikkal mutatkoztak be. Külön érdekességet adott a pénteki koncertnek az, hogy a néhány napja vendégként Magyarországon tartózkodó Lengyel Néphadsereg központi zenekara is a szolnoki közönség elé lépett. Műsoruk osztatlan sikert aratott, különösen Edward Czerny: A világ slágere című összeállítását kísérte mindvégig ütemes taps. Az egriek Löffer: Kaukázusi táncának, a vásárhelyiek Hidas Frigyes; Oapricciójá- nak, a kalocsaiak Vavrinecz: Tűzjáték csárdásának előadásával vívták ki a közönség tetszését. Természetesen a hazaiak népszerű produkciói is többek között Monti: Csárdása, valamint Peters: Rens galopp című műve Balogh Gábor őrmester xilo- fonszólcljával — méltán váltottak ki elismerést. A gálaműsor befejezéseképpen a fesztivál egyesített zenekara lépett a színre Korb József százados, a főiskola zenekarának karmestere, Kazi- mierz Hilla őrnagy, a vendég lengyel fúvósok dirigense és Auth Henrik ezredes Érdemes-művész, a Magyar Néphadsereg főkarmestere vezényletével. Első műsorszámuk Hidas Frigyes: Fesztivál szignál című szerzeménye volt, majd azt követte Erkel: Ünnepi nyitánya, Eg- ressy; Klapka indulója, Berlioz: Rákóczi indulója. Ezen az estén egy ősbemutatóra is sor került: Hidas Frigyes Repülős induló című művének tapsolhatott a sportcsarnok közönsége. Az egyesített zenekar kimagasló játékkal búcsúztatta az 1984. esztendő bemutató sorozatát, és a remek akusztika segítségével mindent elsöprő hangerővel nyűgözte le a hálás nézőteret, nem kímélve „Jerikó falait.” A szervezők nem véletlenül választották Kodály Zoltán sokat emlegetett aforizmáját mottóul: „A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható.” Ezen a szép októberi estén, mindenkinek jutott egy csipetnyi „lelki táplálék”. Film jegyzet ~l Mária nap A „nemzet özvegye”, Szendrey Júlia, úgy tűnik halhatatlan. Amíg Petőfi nevét ismerjük, amíg a Szeptember végén látnoki és gyönyörű gondolatait szépnek találjuk, értéknek érezzük, a „hűtlen özvegy” emléke sem hal ki tudatunkból. Elek Judit a Mária nap című filmjében élesztgeti Júliát. A film a Szendrey család egyetlen napjáról szól ugyan — 1866. szeptember nyolcadikéról —, de ez csak a jéghegy csúcsa, — értjük alatta, hogy a tragédia csak jelzett. A nyomasztó légkörű családi összejövetel viszont éppencsak takarja a lényeget: a pusztulást. Nem akárkik ennek a Mária napnak a résztvevői. Júlia, az .,új férj”, Morvát Árpád nővére Mária, a volt „sógor” Petőfi István, Gyulai Pál, Mária férje, de ott a háttérben a súlyos árnyék, Petőfi fiának, Zoltánnak alakja. Júliára már kimondták az orvosok a legsúlyosabbat: rák; de inkább Mária érzi saját, közelgő halálát. A kolera járványra — amely várható — ő reagál leginkább félelemmel. Az egykori legboldogabb hitves, Júlia, nem titkolja vergődését új házasságában. Talán valamiféle elégtételt akar adni a nemzet alig nyugvó felháborodásának ? De netán asszonyi sorsának elégedetlensége munkál sirámaiban? De ennyi sem elég a családot érő nyomasztó hírekből, helyzetből. A féltékenység is öl. Különös szerelmi négyszög, viszonzással és rejtve bújtatva aprózza tovább a családot. Mária veri félre a vészharangot, de csak rézig- náció a válasz, Júlia és Gyulai Pál, Mária és Petőfi István enervált lelki konvergenciája nyomasztó és feloldhatatlan. Nincs létezhető megoldás, az emlékek sem adnak kellő támaszt a film hőseinek, a jövő sem mutat semmi vigasztalót. Elérhetetlen boldogság-igények, egymást metsző utak, de tulajdonképpen senkinek sincs ereje, hogy valamerre is — a szavak üresen konganak, — elinduljon. Egy önmagát túlélt világ csendes, szomorú, rezignált sorvadása amit látunk. A Szendrey család azon a Mária napon — ny:lván már előtte is — csehovi világban élt, csak más kifejezésekkel próbálnak az elérhetetlenbe kapaszkodni. Sajnos a rezignáció filmje torzó. A nagyszerű gondolati alapot olykor foghíjasán, máskor logikátlanul tárja fel a képi világ, csaknem a film egésze. A néző hiányérzete jogos, amikor nem ért valamit a Mária nap bonyolult folyamatának összefüggéseiből. A szereposztás sem mondható szerencsésnek. Egyértelműen csak Handel Edit figuráját érezzük Júlia alkatához hasonlítónak. Néhány jeles színművészünk inkább csak a jószándék szintjén marad, úgy érezzük, egyáltalán nem tudja szerepe szerint, ki ő, mit kellene csinálnia, mit érez. — ti — Művészeti ösztöndíj amatőr együtteseknek Az amatőr művészeti mozgalom támogatására, tömegbázisának szélesítésére, a tevékenység művészi színvonalának emelésére ösztöndíjat alapított a KISZ Központi Bizottsága, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, az Állami Ifjúsági Bizottság, az Országos Közművelődési Tanács és a Művelődési Minisztérium. Az ösztöndíjat bármely amatőregyüttes, szakkör, művészeti klub, alkotó közösség megpályázhatja. A pályázatnak tartalmaznia kell azt a részletes munkatervet, amely egy évre előre meghatározza a csoportnak az amatőr művészeti mozgalom népszerűsítése érdekében vállalt feladatait. Fel kell tüntetni az együttes pontos nevet, vezetőijének nevét és címét, a fenntartó szerv nevét, címét és számlaszámát is. Az ösztöndíj elnyeréséhez szükséges a KISZ területi bizottságának javaslata. Sikeres pályázat esetén az együttes, csoport vagy alkotó kör egyszeri anyagi támogatásban részesül, céljai megvalósításához szakmai, módszertani segítséget kap, s a rendszeres szereplésre, illletve bemutatkozásra is lehetősége nyílik a KISZ különböző rendezvényein. Az ösztöndíjat — amelynek összege tíztől harmincezer forintig terjedhet — bármely együttes vagy csoport legfeljebb háromszor nyerheti el. A pályásatokat öt példányban 1984. december 1-ig lehet beküldeni a KISZ megyei (budapesti) bizottságaihoz. Áz ösztöndíj odaítéléséről legkésőbb 1985. március 31-ig dönt a bíráló Találkozások Az elkésett Riportsorozatunk harmadik részében Alexandr Gerskovics és mások visszaemlékezéseit közöltük a Szanda — Vezseny r- Martfű körüli harcokról. Pavel Luknyickij haditudósító naplójából: „Mali- novszkij első kérésemre fogadott, nem volt fölényes, egészen egyszerű modorban, közvetlenül beszélt. Várnom kellett rá. Kuzmin ezredes, zömök, köpcös, udvarias jó modorú férfiú azt tanácsolta, ne menjek el, a marsall hamarosan megérkezik, várjak. A fogadószobának kinevezett konyhában hideg volt. Abrosszal letakart asztal, újságok, a Krokogyil egy száma, a Ra- bocsij Klassz című folyóiratból kettő is. Míg olvastam majd megfagytam, a kezem megdermedt. Megérkezett a marsall, fáradtan lépett át a küszöbön, viszonozta tisztelgésemet. Áthaladt Kuzmin szobáján és bement saját dolgozószobájába. Mögötte N. Sz. Fomin vezérezredes, a front tüzérségi parancsnoka. Amikor ő elment, Kuzmin kikukkantott az ajtón és szólított engem. Bementem Malinovszkij- hoz, aki az asztalnál ült. Az asztalon térkép, a falon, a háta mögött is térkép. A marsall felállt és kezet nyújtott. „Foglaljon helyet”. Hallgatott, s piros ceruzával vonalakat rajzolt az asztalon heverő listára. Kétszer is körülnézett, majd a térképre tekintett. Vártam. A szoba berendezése egyszerű: két asztal, T-alakban, néhány szék. Malinovszkij még nem ősz, de halántékán meg tarkóján már ezüst szálak vegyülnek hátrafésült fekete hajába. Erélyes telt arc, határozott tekintet. A zubbonyán hét kitüntetés szalagja: négy magasabb, három alacsonyabb rendű éremé. Félretolta az iratot. — Nos, beszéljen. Röviden jelentettem ki vagyok, átadtam neki a könyveimet. Futólag rájuk pillantott, de nem nyúlt hozzájuk, nem szólt semmit. Átnyújtottam a TASZSZ vezetőjének őhozzá címzett levelét. — Hát mindenki ezzel jön, kocsit, kocsit. De nekem nincs fölösleges autóm. Amit állományba helyeztek, az van, de honnan vegyek mindenkinek? Jönnek a Pravdától, az Izvesztyiától ... Megértheti, hogy nem tudok mindenkinek adni. — De marsall elvtárs, nekem az arcvonalba kell utaznom, gépkocsi nélkül nem lehet ott dolgozni. — Hát jó. Magának még tudok adni egy kocsit, de sofőrt azt már nem. Ha sd- főrt adok, egy katonát kell elvonnom a fronttól, ezt meg nem tehetem, minden emberre szükség van. Budapest előtt állunk! — Mit talál marsall elvtárs, a magyarországi hadműveletek közül a legjellemzőbbnek? — Minden jellemző. — Egy pillanatra elhallgatott. — A kozákok a jellemzők. — Plijev katonái? — Igen, Piljevéi... Pompás fiúk. Éreztem, hogy a beszélgetést be kell fejeznem.” Levél Rodion Jakovlevics Malinovszkijhoz, a Szovjetunió marsalljához: „Marsall úr! A magyar nemzet demokratikus többségét, pártjait és szervezeteit képviselő Magyar Front és a német leigázók ellen szervezett nemzeti felkelés felszabadító bizottsága megbízásából dr. Szent-Györgyi Albert eglyetemi tanár vezetése alatt küldöttséget menesz- tek Moszkvába, amely tagjai Pénzes Géza akadémiai rk. tanár és Radványi Imre hadmérnök őrnagy, a Szovjetunióval a politikai és katonai összeköttetés és Pavel Luknyickij százados, a TASZSZ tudósítója. A felvé-i tel 1945. tavaszán készült □ levél Rodion Jakovlevics Malin novszkij marsall, a 2. Ukrán Front parancsnoka, a Szovjetunió kétszeres Hőse, a Magyar Szabadság Érdemrend kitüntetettje. 1957 októberétől az 1967. március 31- én bekövetkezett haláláig a Szovjetunió honvédelmi minisztere Volt együttműködés előkészítésére. Nagyon kérem Nagyméltóságodat, hogy szándékainkról a küldöttség irataiból tájékozódni és sürgős útját hathatósan elősegíteni, egyben a küldöttség útján a Felszabadító Bizottsági és a 2. Ukrán Hadsereg között a közvetlen kapcsolatot is megteremteni méltóztassék. Fogadja Nagyméltóságod legőszintébb tiszteletem megnyilvánulását. Budapest, 1944. november 18. Bajcsy- Zsilinszky Endre, a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának elnöke”. Ezt a történelmi jelentőségű dokumentumot az ellenállási mozgalom 1944. november 23-án — küldöttséggel — akarta továbbítani. Malinovszkij marsall a ti- Szaföldvári, Baross körúti Kopa-villában olvasta volna a segélykérő levelet — akkor már ott volt a harc- álláspontja. Sajnos a levél — ismert okokból — Bajcsy- Zsilinszky Endre és más hazafiak letartóztatása miatt — nem érkezhetett meg Ti- szaföldvárra. Legenda két évtizeddel későbbről: úgy 1965 tájt elterjedt a hír Tiszaföldváron, Tiszaföldváron küldöttség fogadta a szovjet csapatokat. Felvételünkön Karai László, a fogadóbizottság oroszul beszélő tagja, egy számukra ismeretlen szovjet katonával hogy Malinovszkij — akkor már honvédelmi miniszter volt — járja a régi csatamezőket, s Tiszaföldvárra is ellátogat. Mások a látogatás pontos dátumát is tudták, „biztos helyről”. Ezekben a Baross körúti házakbán nagy sütés-főzés kezdődött. Mi is sütöttünk néhány tepsi pogácsát, mondta a marsall „tőszomszédja”. Mások látták is, hogy a megjelölt napon Malinovszkij helikoptere majd a földig ereszkedett a Kopa villa és a Tiszagát között. S a marsall kiszállt a gépből? — kérdeztem. Azt nem láttuk, eltakarta a kukoricás. De hogy a helikoptere itt volt, meg hogy ő volt az biztos, mondták többen is. Telik, múlik az idő, új s új legendák születnek. Tiszai Lajos Következik: (október 19-i lapszámunkban) Kevi emberek A tiszaföldvári Baross körúti Kopa-villa ma, ahonnan Mali- novszkij a 2. Ukrán Front felszabadító harcait irányította
