Szolnok Megyei Néplap, 1984. szeptember (35. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-08 / 211. szám
10 Szolnok megye múltjából 1984. SZEPTEMBER 8. II szolnoki városháza „születése” „ Adja az ég hogy ezen közház városunk felvirágzásának és lakosai boldogságának tanúja legyen” Az 1811-ben épült földszintes városháza m Az 1882—84-hen épült városháza Szolnok város 1883. szeptember 5-i közgyűlési jegyzőkönyvében olvasható, hogy „az új városházának alapköve 1883. szeptember 2-án délelőtt 10 órakor ünnepélyesen letétetett...” Az alapkőbe elhelyezett okmány tudósít az előzményekről is: „Miután az 1811. évben épült földszintes városháza a haladó kor szükségletének többé meg nem felelt, a közügy előmozdítására és a későbbi nemzedék használatára, a régi földszintes városház helyén emelte Szolnok város közönsége ezen közházat. Ezen közház építését a képviselő- testület 1882. évi április havának 5. napján tartott közgyűlésében határozta él. A régi városházának elbontása megkezdetett 1882. évi május havának 30. napján. Alapjában egy darab arany, több rendbeli ezüst és rézpénz, továbbá bankjegyek találtattak, amelyek az új épület alapjába helyeztettek el.” Még egy történeti mozzanat említésre méltó: „Mivel az alapkő letételének ünnepélye Kossuth Lajos Nagy hazánk fiának, Magyarország volt kormányzójának 81-ik születésnapjával egybe esett; ennélfogva az alapkőbe Nagy hazánk fiának és családjának arcképe is ejhelyeztetett. Amit a város polgármestere Kossuth Lajos Nagy hazánk fiának Turinba távirat útján tudomására hozott.” Botár Imre, a szolnoki Verseghy Gimnázium egykori tanára közölte először az alapkőbe helyezett okmány szövegét, valamint azt is, hogy „ezen okmányon kívül még sok dokumentumot helyeztek el a fülkébe a város akkori viszonyairól. Elhelyezték a város háznévsorának egy példányát, az 1880., 1881. és az 1882. évi polgármesteri jelentések egy példányát. Továbbá a város pecsétjeinek és az Alcsi birtokosság pecsétjének lenyomatát, az elbontott régi városháza fényképét. Azután az új városháza építésére vonatkozó képviselőtestületi határozatokat, a ferencrend tagjainak névsorát, a helybeli lapok (u. m. Tiszavddék, Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnoki Híradó) legutolsó számainak egy-egy példányát. Végül pénzdarabokat, amelyeket az elbontott városháza alapkövében találtak. Ezek között volt egy körmöd arany, egy Mária Terézia tallér, több ezüst pénz (huszas), emlékérmek, rézpénzek.” Érdekelhet az is bennünket, hogy az okmány és dokumentumokat hogy a« kívánták a jövő számára megőrizni. A választ erre a Szolnoki Híradó 1883. szeptember 6-i számában találjuk: „Azon pléh foglalatú üvegszekrény és bádogdobozt .. . egy nappal a záró- kőletétel előtt Ludvig Kál- 'mán szolnoki régi — és szakmájában igen kitűnő — bádogosmester, ki az új városházához a bádogmunkát készíti, igen csinos szekrényt és pléhdobozt mutatott be a városházán és az a letételre el is fogadtatott.” Ipartörténetileg fontos és a továbbélő céhhagyományok meglétére utal azalap- kőietételi ünnepség lefolyása: „Az épületnél alkalmazott napszáimosnők közül fehérbe öltözött koszorúslányok és kőműveslegények közül kiválasztott koszorúslegények asszisztenciája mellett ... a kalapácsüté- sek után a kőművespallér az állvány legmagasabb pontjáról verses felköszöntőket mondott a királyi házra, főispánra, polgár- mesterre, városi tanácsra, vállalkozókra stb., végre önmagára, ősi pallérszökás szerint minden felköszöntő után a boros poharat ledobván, a mélységbe. Pénzbeli ajándékot kapott, a pallér 100 irtot, a vicepallér 15 frtot, áliásfőmester 5 frtot, ácspallér 25 frtot, ennek másodembere 10 frtot. A munkások közös ingyen ebédet kaptak.” A munkások ünnepélye tánc és zene mellett este 6 óráig tartott. Néhány szót még a városháza építéséről. Az új épület nemcsak a főtérre néz, hanem utcai és udvari szárnya is épült. Az emeletre kerültek az irodák, a földr- szintre pedig üzlethelyiségeket terveztek „a már meglévő három bolt mellé még 10 bolti helyiséget. Miután számítás szerint a tizenhárom bolt és egyéb nélkülözhető helyiségek^ bérbeadása útján 7400 fo-' rint jövedelem vártható. Az építési bizottság által kiszámított 104 640 frt pedig a pénzpiac jelen kedvező állapotában, 32 évre 7%-os kamat mellett kölcsön felvehető, ennélfogva az építkezésre felveendő kölcsön a boltok és egyéb bérbeadható helyiségek jövedelméből fedezhető.” Szolnok városa nyilvános pályázatot hirdetett a tervek és a költségvetés elkészítésére. Az 1882. április 5-i közgyűlésen, ismertették a tervbíráló bizottság javaslatát, mely szerint „tíz pályamű érkezett be és azok közül a bíráló bizottság Makay Endre budapesti építész által küldött „Célszerű” jeligéjű tervet ítélte nyertesnek és ajánlja kiépítésre. Nincs helyünk itt arra, hogy a megindult építkezés nem kielégítő ütemére szóljunk, hiszen csaknem másfél év múlva került az emeletes épület tető alá, — a megyeháza építése például 1878-ban az első kapavágástól a befejezésig 364 napig tartott —, de az 1883. szeptember 2-i alapkőletétel után meggyorsult a munka. 1884-ben a megépült városháza a földszintjén üzletsorral a Kossuth térnek vá- rosképileg is meghatározó épülete lett. Kaposvári Gyula Feliratos török tárgyak a Damjanich Múzeumban Az iszlám művészeti alkotásokon gyakran találkozunk olyan feliratokkal, melyek az adott tárgy tulajdonságát, készítőjét , vagy készítési évszámát jelölik. Az oszmán-törököknél a mesterjegy, tulajdonjel, illetve az évszámjelölés csak a XIV—XVI. századtól kezdve vált gyakoribbá, az iszlám más területein, azonban a korábbi évszázadokban sem volt ritka. A feliratokat elsősorban a díszedényeken, díszfegyvereken találjuk, az idők folyamán viszont már az egyszerűbb használati tárgyakon is feltűnnek. A magyarországi török le- letanyagban, ha nem- is túl sűrűn, de előfordulnak olyan tárgyak, amelyeken jelölték a tulajdonos vagy a készítő nevét, a készítési évszámot. A szolnoki Damjanich Múzeumban három ilyen tárgy van. Kettő közülük hódoltságkori emlék — a szolnoki várból került elő —, míg a harmadik későbbi. Az egyik hódoltságkori feliratos tárgy egy nagyobb méretű, vörösrézből készült füles kanna. Nyakára karcolták be egykori tulajdonosa nevét. A tulajdonjegy megformálása a szultáni kézjelhez, a tugrához hasonló. Szövege szerint a kanna hajdani gazdája Oszmán volt. A kanna ugyan nem volt díszedény, de gondos megmunkálása alapján joggal feltételezhetjük, hogy tulajdonosának értékesebb vagyontárgyai közé tartozott. A törökkori Magyarországon nyersanyag és kellő mesterségbeli hagyományok hiányában nem alakult ki olyan művész réz- műipar, mint a török birodalom belső területeinek egyes vidékein. A rézedényeik, réztárgyak nagyrészét importálták, elsősorban a balkáni török rézművesközpontokból. A cserépedényeknél tartósabb rézedények keresett árucikkek voltak a piacokon, bár a beszerzési nehézségek miatt áruk magas volt. XVI. századi török hagyatéki leltárak alapján tudjuk, hogy a réz- edényekért átlagosan 30—50 akcsét fizettek, egy-egy finomabb, díszesebb edény azonban néha jóval drágábban kelt el. A rézedények értékét mutatja, hogy a XVI. század közepén egy disznó átlagára 70 akcse, egy ököré 300 akcse, egy pár papucsé pedig 20—30 akcse volt. Egy másik szolnoki hódoltságkori rézedényen is látható felirat. Az egyszerűbb kivitelű, hosszúkás edényen a perem alatt van a tugra szerű jel. Az írás erősen kopott így a név olvashatatlan. Az edény egykor nyeles volt, s kávét tarthatták benne. * A harmadik feliratos török tárgy acélból készült handzsár. A pengén fémbe- rakásos felirat, mely szerint a fegyver készítője Muszta- fa, tulajdonosa pedig Haszán volt. A tárgyon látható évszám 1215. Ez alapján a handzsár későbbi az előző tárgyaknál, ugyanis az évszámot átszámítva 1800-ban készült. Az ismertetett rézedények és a handzsár kiragadott darabjai oszmán-török emlékeinknek, melyek ily módon csupán adalékul szolgálnak egyrészt a törökkori rézművesség tanulmányozásához, másrészt a tulaj- donjegy, mesterjegy, évszám műtárgyakon való alkalmazásának, elterjedésének vizsgálatához. S nem lebecsülendő helytörténeti tanulságként újabb adatokat szolgáltatnak a szolnoki vár törökkori históriájához. Kovács Gyöngyi Az 1983. évi ásatás Szarmata telep Tiszaug-Kisrétparton Földbeásott házak és a mellettük lévő tároló vermek Tiszaug-Kisrétparton 1981. és 1983. között ,Tiszaup jalutól délre, a ÍKisrétpar- ton a Tisza III. Ivízlépcsővel kapcsolatos rföldmunkálatokat megelőző leletmentő régészeti ásatások folytak. Maga a lelőhely az ártér mellett húzódó, vnegtelepedésre \különösen alkalmas magaslat. A föltárások rézkori jelenségeket fsánc- és árokrendszer), bronzkori temetőt (hamvasztásos úrnasírok), szarmata és Árpád-kori telepet (házak és gödrök) hoztak felszínre. A már korábbi terepbejárásból ismert szarmata telep nagy kiterjedésű nyomai a magaslaton északdéli irányban több száz méter hosszú szakaszon voltak megfigyelhetők. A régészeti föltárás ennek természetesein csak kis részét érintette. Már 1981-ben és 1982- ben is kerültek elő szarmata telepobjektumok (házak és gödrök), az 1983. évi kutatásnak éppen ezért kifejezett célja volt egy nagyobb, összefüggő felületen tanulmányozni a település szerkezetét, a házak és a gödrök, illetőleg vermek elhelyezkedését, egymáshoz való viszonyát. 1983 nyarán mintegy 250 négyzetméter nagyságú területen került' sor feltárásra, három házzal (lakó- illetve gazdasági jellegű objektumok) és az azokat körülvevő több mint tíz gödörrel, veremmel. A humuszréteg eltávolítása után, rajzolódtak ki a sárga altalajban a félig földbe mélyített házak négy- szögletes, 3—3,5x3—3,5 m-es kevert földdel kitölitődött foltjai. A töltelékföld kitermelését követően az objektumok szerkezete is 'föltárult. A hideg ellen jól védő lakógödrök egykori mélysége a talajszint kopása miatt ma már nehezen állapítható meg. Az altalaj jelentkezési szintjétől 30—40 cm-re találta meg a régész ásója padlójukat. Fölmenő faluk nem volt, a tetőszerkezetet (nyeregtető, esetleg sátortető) úgy építették meg, hogy az a földre támaszkodott. Ezt a házak közepén a letaposott, kemény padlóba beásott oszlop tartotta. Az egyik ház- esetében az Árpád-kori lakóházaknál oly gyakori ágasfás-szeleme- nes szerkezetet sikerült megfigyelni. A házak körül, többször közvetlenül mellettük kerültek elő a gödrök és a vermek. Formájuk, méretük meglehetősen egységes. Nyílásuk átmérője kb. 1 m, mélységük az altalaj jelentkezési szintjétől 0,5—1,5 m között váltakozik. A gödrök és a vermek általában méhkas alakúak, lefelé öblösödnek. Eredetileg tárolási célokat szolgáltak, s végül a mindennapi élet hulladékai kerültek beléjük: törött edények, állatcsontok, használhatatlanná vált vastárgyak, például késpengék darabjai, orsógombok, tönkrement őrlőköveik. A település keletkezéséhez a kerámia mellett egy kétsoros csontfésű és egy üvegedény töredéke nyújtott támpontokat. Ennek alapján ezen a településen a III—IV. században, -élt, a dél-oroszországi steppék- ről érkezett, szarmata gyűjtőnévvel jelölt népcsoport egyik kis közössége. Cseh János összeállította: dr. Selmeczi László
