Szolnok Megyei Néplap, 1984. szeptember (35. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-05 / 208. szám
1984. SZEPTEMBER 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 a barna iskolában is Számomra a televízióban mindig az az izgalmas, — s ezzel aligha mondok újat, de ismételni nem árt, mert a televízióban olykor-olykor megfeledkeznek róla — szóval az jelenti az érdekeset, amiben ott „lobog” az időszerűség: tárgyban, szemléletben, mondanivalóban. Legyen az művészeti program, például tévéjáték, vagy akárcsak félig művészeti abban az értelemben, hogy egyik fele dráma, a másik pedig hozzákapcsolódó stúdióbeli beszélgetés, amilyen Erdélyi Sándor műsora is, az ön hogyan döntene?, amelyről később szólok. Előbb azonban a múlt hét egyik újdonságáról, amelynek időszerűsége ugyancsak nem vitatható, sőt értékét épp gondolati frissessége adja, legaktuálisabb problémáinkhoz kapcsolódik. n tönk meg a széle Várkonyi Gábor készítette, aki — illő ezt megemlíteni — a szatirikus műfaj legoda- adóbb képviselője jelenleg a képernyőn, ki tudja, hányadik tévészatíráját teszi le már a nézők asztalára, rendre gyártja csípős tartalmú, közhasznú műveit. Mert nyilván rendületlenül hisz az efféle munkák tisztító hatásában, hogy ami rosszat — emberit és társadalmit — a művészet „szép szavakkal” kifejez, az segíti is kiölni a bajt. ■ Itt van például ez a mostani legfrissebb munkája, péntek este láthattuk, A tönk meg a széle, melynek szövegkönyvét Radványi Ervin írta, amelyben az alkotók mindennapjaink fonákságait veszik célba. Egy anyagilag szorult helyzetbe került városka vezetői jobb sorsuk érdekében különös megoldáshoz folyamodnak: egy történelmi hőst „szülnek”, hogy azután a körülötte kialakítandó különböző hazafias és egyéb divatokból pénzt csináljanak. A kitalált, XII. századbeli Betsefia Bo- dony „előteremtésének” gondolata a dús képzeletű muzeológus agyából pattan ki, s a további ötletek is, a históriai szenzáció megfelelő körítése az ő ügybuzgalmát dicséri. Van itt ötlet, garmadával, ama hős Bodony tiszteletére még popfesztivált is rendeznek a váratlanul hírnévre szert tevő városkában. S mindez hozza is a pénzt Tatárszegnek, amelyet mellesleg az a veszély fenyeget, hogy egybeolvasztják a szomszédos településsel. (Ugye, ez a jelenség is ismerős, a települések összevonásának jelensége.) A kétségtelenül mai társadalmi fonákságokat szatiri- záló mű több kérdést is felvet az emberben. Mindenek' előtt a kiindulásul szolgáló alapgondolat okozhat némi „fejtörést’’. Mert mit is gondoljunk a leleményes múzeumi direktorról, aki valójában egy katasztrofális helyzetben talál „üdvözítő” megoldást az anyagi bajok orvoslására; aki minthogy felülről nincs segítség, önerőből igyekszik előteremteni a város életéhez szükséges forintokat. Mozgalommá, méghozzá dús hasznot hozó mozgalommá terebélyesedő ötlete vajon nem azt az embert mutatja-e, vetődhet fel bennünk, akire éppen most van nagy szüksége a társadalomnak, amikor napjainkban alaposan megnőtt az ázsiója vagy gazdaságilag kifejezve az árfolyama a gyümölcsözően mi múzeumi emberünk akár okos leleményeknek? Tehát a rokonszenves is lehetne, s nem csupán céltáblája a gúnynak; követendő példa és nem elrettentő eset. Sajnos, ebből a szempontból a tévéjáték mondanivalója kissé bizonytalan, nem ad elég fogódzót a nézőnek ahhoz, hogy jól lehessen megkülönböztetni azt, ami a tatár- szegiek cselekedetében még okos lelemény, és azt, ami már csupán szélhámosság. A ’tévé) áték kétséget hagy afelől, vagy legalábbis bizonytalanságot, hogy csupán a ferde vágányra futott leleményesség szatírája kíván-e lenni, vagy pedig általában a vállalkozói kedven gúnyolódik, ami ugyebár képtelenség lenne. Erre vonatkozóan a befejezés is kétségekkel gyarapíthatja bizonytalanságunkat; hisz a tatárszegiek bevételéből végül is a társadalom húzza a hasznot: a befolyt forintokból új olaj- város épül, Magyarnafta. Vagy talán az említett probléma nem is fontos ez esetben, az ötlet, ez az egész Bodony-história csak arra kellett az alkotónak, hogy segítségével «'néhány társadalmunk demokratizmusát sértő, közgondolkodásunkat negative tarkító (például hamis történelmi nosztalgia) jelenségekről szólhassanak — humorral? Hogy bemutassák, ha görbe tükörben is, az érdekek önzését, akár két szomszédos város nemtelen rivalizálásának képében, akár közérdek és személyes érdek zavarainak felvillantásában. Kétségtelen, mindezt ügyesen teszi, s ez sem kevés. De a tévéjáték már említett alapvető problémájának erőteljesebb tisztázásával, talán épp a szatirikus vonások még markánsabb hangsúlyozásával hatásában egységesebb lehetett volna, egységesebb és erőteljesebb. így inkább csak finom megfigyelésekre épülő, egyes találó részletekkel rendelkező érdekes munka; szórakoztató is, de nem szól elementáris erővel. Egysége ellen van néhány felesleges elem is, részlet, mint a stílusában is elütő „olasz Bodony-rokon” jelenete is, mely már-már önálló kabarétréfává válik a játék egészén belül. Egyébként a színészek kivétel nélkül kitűnőek, ha a szatírát nem is ugyanazon a hőfokon hozzák; van, aki visszafogottabb, inkább vígjátéki, például Tolnay Klári. Ön hogyan döntene? Izgalmas, frissen napi kérdést feszegetett ezúttal Erdélyi Sándor is: napjaink talán legizgalmasabb. legkényesebb, legfájdalmasabb, legkegyetlenebb kérdését tette fel: kinek mondjon fel egy vállalat, egy üzem, vagy egy intézmény, ha dolgozóinak létszámát központi parancsra, meghatározott százalékban csökkentenie kell? Lehetne a válasz egyszerű, ha a munka alanya, az ember nem volna oly összetett, és »még inkább, ha viszonyai nem lennének oly bonyolultak, máskor meg nagyon is egyértelműen világosak (ki kinek a valakije például, baráti, Rokoni vagy egyéb szálon); ha a szociális szempontok is nem játszanának oly fontos szerepet egy-egy dolgozó nem munkájának, helyzetének megítélésében. Nem is véletlen tehát, hogy a feltett kérdésre — ön kit küldene el? — a bemutatott tervező irodai példa alapján a meghívott vendégek, a műsorvezető vitapartnerei sem tudtak nyugodt szívvel megnyugtató választ adni. Általános receptet egyetlen felvetett kérdésben sem lehet adni, így a felmondás tárgyában sem. Ez egyszerűen képtelenség lenne. De gondolatokkal szolgálni e kényes kérdés adott esetben történő helyes megoldásához, reálisan elérhető és nagyon is üdvös dolog. Ezért tartom rendkívül hasznosnak Erdélyi „tanár úr” közgondolkodás-óráit, amelyeken a társadalom legfrissebb gyakorlata jut szóhoz, kiindulván a pusztán szemléletiből, eljutva a cselekvésre ösztönzés hatásáig. Nem is értem, miért nincs állandó helye ennek a műsornak az első csatornán, miért rakosgatják ide-oda, egyesről például a kettesre, s ott is változó időben, s miért nem szerepel oly módon a képernyőn, hogy a legszélesebb közönség férhetne hozzá — neki alkalmas időben. V. M. Tanároknak, diákoknak Kézikönyv számítógépekhez Megjelentette a Szolnok megyei Pedagógiai Intézet Az iskolai számítógépek használatához segítséget nyújtó tanári kézikönyvet jelentetett meg az új tanév kezdetére a Fővárosi és a Szolnok megyei Pedagógiai Intézet. A könyv anyagát az lEotvös Lóránt Tudomány- egyetem Matematika Intézet számítástechnikai tanszékének alkotó munkaközössége készítette Kőhegyi János vezetésével. A módszertani kézikönyv lehetőséget teremt arra, hogy a pedagógusok önálló tanulással elsajátítsák a középiskolákban rendszeresített HT 1080Z számítógép alkalmazását az oktatásban. Az egyes fejezetekben a szerzők ismertetik a programozáshoz szükséges alapvető tudnivalókat és a basic programozási nyelv „szókincsét” azaz utasításait és parancsait. Részletesen tárgyalják a számítógép adta szemléltetési lehetőségeket, amelyek elsősorban a matematika, fizika és biológia tantárgyak tanításakor hasznosíthatók. Emellett a könyv feladatkiválasztásával igazodik a középiskolai tananyaghoz, s témajavaslataival segíti az iskolai számítástechnikai szakkörök munkáját. Eddig hasonló témájú kiadvány még nem állt a pedagógusok rendelkezésére. A kézikönyvet természetesen nemcsak a tanárok hanem a számítástechnika iránt érdeklődő diákok is eredményesen forgathatják a logikus és fegyelmezett gondolkodásra serkentő számítógépek használatakor. A számítástechnikai kézikönyvet a Szolnoki Nyomda a szokásos nyomdai átfutási időket alaposan lerövidítve 5 ezer példányban készítette el. A Szolnok megyei Pedagógiai Intézet a megvei pedagógiai intézetek hálózatán keresztül szeptember első napjaiban a megrendelt példányokat az ország valamennyi érdekelt iskolájához eljuttatja. Tormás főhadnagy, a hul- lámosi művelődési otthon egyik szobájában ült, körülötte fiatalok. Farmernadrá- gos fiúk, bodorfrizurás lányok — a színjátszó együttes tagjai. Violáról beszélgettek. Szinte mindegyikük dicsérte. Ügy tűnik, szerették. — örültünk a szerencséjének — mondta egy pattanásos fiú, aki sokdioptriás szemüveget viselt. — Tudja, ritkaság, ha valakinek sikerül. Kiderült, Viola az utolsó próbán, ha szűkszavúan is, elmesélte, hogy filmezni készül. A részletekről nem mesélt. Nem faggatták. Még azt hitte volna, irigylik a szerencséjét. — Pedig, higyje el, őszintén drukkoltunk neki — folytatta a rövidlátó fiú, aki amolyan vezetőféle volt. Az irányítást egy rendező végezte, aki a megyeszékhelyen lakott, s olykor csak telefonon érintkezett a csoport tagjaival. — Nekünk ez főként szórakozás ... Tudtuk, hogy Viola Sokkal komolyabban veszi, verseket tanult, próbálkozott, a rendezőnk nem túlságosan sokra értékelte ... Üj szeptember köszöntött ránk iskolás hétköznapjaival. Üj feladatokra készülő, táskás gyerekhad tódult be a kitárt kapukon, hogy maga mögött hagyva a nyári szünidő örömeit, testileg- szellemileg felfrissülve munkához lásson. A megyében nem is egy helyen kezdődött új iskolában a tanév. Ezen intézmények közé tartozik Szolnokon a Széchenyi lakótelep harmadik — „barna” ■— általános iskolája az ■Ecseki István úton. A friss festékszagú zsibongóban hétfőn 620 alsótagozatos gyerek sorakozott tel, 19 tanulócsoportban. A hat első osztályba 22 óvodából érkezett 180 kisdiák. A másodikosok öt, a har'maTormás nézte a lehorgasz- tott (fejeket. A színjátszók sajnálták Violát, elrémítette őket a gyilkosság, de semmi érdemlegessel nem tudtak szolgálni. Csupán egy vajszínű Opelről beszéltek, egyszer ezzel érkezett Viola, aki hozta, nem szállt ki a kocsiból, azonnal továbbment. A rendszáma? Ugyan kinek jutott volna eszébe, hogy felírja? — Ezután mondta Viola, hogy filmezni fog? — Azt hiszem, igen — szó- lalat meg egy szalmakazal fejű lány. — Gondolja, hogy az opelosnak köze van ehhez ... Tormás nem tudott válaszolni. Még néhány semmitmondó szó és búcsúzott. A városi kapitányság ügyeletén felhívta a megyét. Kérte, készítsenek egy listát a környéken levő Őpel tulajdonosokról. Tudta, hogy bizonytalan az ügy, az Opel gazdája lehetett vendég, üdülő, átutazó, akárki. A kapitányság bejárata előtt Víg főhadnagyba ütközött, akinek Mohai Tibor volt a kísérője. — Micsoda meglepetés — nézte meg a forgatókönyvírót. — Csak nem anyagot dikosok és negyedikesek négy-négy párhuzamos osztályban kezdhették a munkát. A napfényes, tágas, korszerűen berendezett tantermek új honfoglalói talán ■nem is értik még, mekkora erőfeszítés kellett a mai nehéz gazdasági helyzetben egy ilyen szép iskola megterem- itéséhez. Mekkora társadalmi összefogás öltött testet — kommunista műszakok bérétől, az új iskoláért rende- ■zett hangverseny bevételétől a téglajegyekig, a kötvényekig —, hogy enyhítse a •lakótelep két korábbi iskolájának zsúfoltságát. A modern padokra, az audiovizuális berendezésre nem futotta volna a Szolnoki Papírgyár ötmilliója nélkül... gyűjt a legközelebbi filmhez? Mohai cseppet sem jött zavarba. — Soha sem lehet tudni. Volt egy kis időm, leruccantam. Ha valahol dolguk van, szívesen elviszem magukat. Mohai szemmelláthatóan a társaságukban akart maradni. Tormás bólintott. — Egy kávét megihatunk a szájlloda presszójában ..,. az egyetlen hely, ahol elfogadhatót főznek Hullámoson. Amíg Mohai előrement a saját kocsijához, Tormás megkérdezte Vígét, mit tud Mohairól. — Azt hiszem, nyomoz. Vagy nyomokat igyekszik eltüntetni. A Dolinában is járt. Már tud örsi Szilviáról. Gondolom, nem ártana jelenteni a főnöknek a találkozást. Vasárnap reggel — tekintet nélkül a munkaszüneti napra — együtt ült a nyomozócsoport Máté százados szobájában. Máté az asztalán fekvő irathalmazra nézett, kissé vi- szolyogva. Egyet kihúzott belüliéi, ,és Somogyi százados felé mutatott. —• Ügy tudom, te nyomoztad ezt a dolgot... Somogyi Péter, az erkölcsrendészeti csoport tagja átvette a gépelt papírlapokat, megnézte és bólintott. — Igen ... a szokásos ... lányokat szöktettek fel a szállodai szobákba ... valutaügy ... — Nem tűnt fel neked valami? — nézett rá Máté. A forintok millióit összeadok mellett az Állami Építőipari Vállalat iskolaépítőinek lelkiismeretes. kiváló munkája, a Magyar Néphadsereg 9238-as alakulatának a bútorszállításnál, a padok összeszerelésénél nyújtott segítsége, a Május 1. Ruha- gvár asszonyainak társadalmi munkájával a 136 napfényes ablakra elkészült függönyök — egy láthatatlan karmesteri pálca intésére mozgó együttes munka eredményeként másokkal egyidőben ezek a gyerekek is beülhettek a padokba, amikor a csengő megszólalt. S hogy ettől kezdve a munka zavartalan lehessen, a 40 tagú tantestület — amelynek átlag életkora mindössze 32 év, — augusztus 13. óta takarított és rendezkedett. Hétfőn reggel fehér köpenyben, naplóval a kezében, annak rendje és módja szerint belépett az osztályba mindegyikük, és megkezdődött az ismerkedés az új feladatokkal. Az új iskola új konyhájában felkészítették a csaknem ötszáz napközis első ebédjét — az építők pedig tovább folytatták a munkát, hiszen jövőre az épület másik szárnyában újabb nyolc tartermet adnak át. Somogyi tudta, hogy valaminek fel kellett volna tűnnie. Törte a fejét erősen. Még egyszer megnézte a papírt. — A Póker Szállóban történt az eset... — És ki a vádlott? — A portás ... A portást Borbély Károly- nak hívták. Első lebukása volt, de komoly. Valuta, üzletszerű kéjelgésre való rábírás. Két év börtönbüntetést kapott, és azonnali hatállyal elbocsátották. — Borbély Károly, a Póker Szálló előtt a Fortunában dolgozott. Ott ahol örsi Szilviát meggyilkolták. — Ez még nem ok az izgalomra — legyintett Somogyi, aki resteilte, hogy nem neki jutott eszébe az egész. Máté |rendi|letlenül folytatta. — Borbély ügyiratában arról van szó, hogy a hátífó bejárathoz kulcsot csináltatott, a csajok ott jártak ki- és be. A fiúk is, akik a valutát elvitték. Béres főhadnagy lépett a szobába, izgatottan. — Főnök, indulnunk kell a Híd akcióhoz. Egyébként eszembe jutott valami. A Póker Szálló neve ismerős volt. Gondolom, nem ártana az 1092/76-os nyomozati iratot áttanulmányozni. A százados az asztalra nézett. Az előtte fekvő aktára. — Stimmel — bólintott, és arcán végre halvány derű tűnt fel. — Megtörtént... (Folytatjuk) — rónai i— Fotó: Nagy Zsolt
