Szolnok Megyei Néplap, 1984. szeptember (35. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-01 / 205. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. SZEPTEMBER 1. I Arcképvázlat I A munka haragját sose vitte haza menjen és megálljon A higanygőzlámpák első­ként — a Titász működési területén — Szolnokon vál­tották fel a közvilágítás ha­gyományos normál izzóit, Farkas Ferenc brigádjának közreműködésével. A hibael­hárítás, a karbantartási mun­kák „karmestere” is Farkas Ferenc művezető a megye- székhelyen. Olykor kisebb beruházások kivitelezését is vállalják egy-egy szűk utcá­ban, ahol az arra hivatottak­nak teljesítménybérben nem kifizetődő. És pines jblyan társadalmi munka, amiben kezdeményező, mozgósító és végrehajtó szerepet ne vál­lalna a Dobi István Szocia­lista Brigád. Erről a város vezetői, az MHSZ, a mun­kásőrség vezetői is jól isme­rik őket. Egy kommunista műszak alkalmával találkoztunk elő­ször. annak az épületnek a felújításánál, amelyből a rokkantak közös székháza lett. A társadalmi munkában szorgoskodó, a ház teljes elektromos hálózatát kicse­rélő villanyszerelő brigád vezetője egy pillanatot se tétlenkedett, miközben igye­kezett jó hangulatot is te­remteni. (Sokadik szombat­juk telt már akkor munká­val, hiszen a MÁV-lőtér vil­lamosítása is elvett pár hét­végét tőlük, azelőtt meg a cukorgyári pincelőtér ...) Az ünnepélyes átadáson láttam viszont Farkas Ferencet, amikor a városi tanács el­nökhelyettesétől átvette bri­gádja munkájának elismeré­sét, a Társadalmi Munkáért plakett bronz fokozatát. Za­varában elpirult. Este az egyesületek fehér asztal mel­lett látták vendégül a kivi­telezésben részt vett társa­dalmi munkásokat. Közülük ő köszöntötte a honfoglaló­kat. és átadta brigádja aján­dékát. A pirosba kötött em­lékkönyv első lapjára azt vésték: „Dolgozni csak pon­tosan, szépen ...” Alá is ír­ták mindahányan. „... úgy érdemes ...” — ezt megannyiszor bizonyítot­ta már életében, csak önma­gáról nehéz beszélni, mon­mondandója egyre visszaka­nyarodik a közös tevékeny­séghez. Ügy kell kicsalogatni belőle, hogyan választott szakmát? Az áramszolgáltató válla­lat mellett laktak a Ságvá- ri úton, a polgári iskola el­végzése után a szomszédba szegődött hát ipari tanuló­nak. Akkor tizenhat éves volt, ma ötvenegy, s még mindig az első, az egyetlen munkahelyre esküszik. Nem érte be a szakmunkás bizo­nyítvánnyal: „korelnök vol­tam tíz éve, amikor a szak- középiskolát elvégeztem, fi­nommechanikai műszerész bizonyítványt szereztem .. Munkatársai, barátai sze­rint mindig jókedvű. Tiltako­zik: „ha kell. erélyes is tu­dok lenni. Elég nagy szám van munka közben, megmon­dom a rrtagamét, ha valami nem tetszik, de nem fenye­getőzöm, nem osztogatom a fegyelmit. Jobb szóval elren­dezni mindent...” Még azt is hozzáteszi, hogy soha nem vitte haza a munka haragját. A család nem érezte hát­rányát sokoldalú elfoglaltsá­gának. Jól megtanult gazdál­kodni az idejével, a zavarel­hárítók kulcsos készenlété­nek éveiben ez különösen jól jött, amikor felesége súlyos betegsége miatt alig tízéves kislányuk nevelése rá ma­radt. Nehéz hat év után ve­szítette el asszonyát, másikat nem is hozott a házhoz. Arra büszke, hogy értelmes életre nevelte gyermekét annak el­lenére, hogy Törökszentmik- lóson, Tiszasülyön volt egy elég nagy létszámú építőcso­port vezetője. Motorozott, hogy apa és lánya minél többet együtt lehessen. Nem is csalódott, a kislány elvé­gezte a Kandó Kálmán főis­kola erősáramú villamos ta­gozatát, ma üzemmérnök a Fővárosi Gázműveknél. La­kást is kap a közeljövőben, — két év után ennyire elé­gedettek vele. Kell ennél nagyobb öröm egy apának?! Talán, ha majd Erzsiké férjhez megy, édesapja is társat keres magának, nem jó egyedül. Bár sok időt nem tölt otthonában, még szabad­ságon sem volt az idén, olyan sok feladat összejött. Ez a közéleti ember sorsa. Fiata­lon kezdte, még a katonaság előtt, és utána ismét megvá­lasztották az üzem KISZ- titkárává. Csaknem a nősü­lésével egyidőben, 1958-ban lett munkásőr. Párttag is. Nyolc éve kellett választania, hogy marad-e az üzemi párt- szervezet vezetőségének tag­ja, vagy vállalja az MHSZ üzemi szervezetének vezeté­sét. Elvállalta. A két szak­osztályban 82 tag tevékeny­kedik meglehetősen aktívan, nincs olyan verseny, városi rendezvény, ahol ott ne len­ne egy-két csapatuk. Bri­gádja is azóta vette fel az MHSZ előnevet, 18 tagjából kerülnek ki rendre minden- iféle találkozók, események fő szervezői — nem véletle­nül, volt kitől tanulniuk. Most éppen a kirendeltségi találkozót szervezik. Az elő­ző hét végén, szombaton a horgászversenyt kellett elő­készíteni, vasárnap a csa­ládtagjaikkal Békéscsabára kirándultak a motoros mű­repülő világbajnokság záró­programját nézték meg, az­tán a gyulai várat. Idén már Lengyelországba is eljutot­tak együtt, jövőre a Szovjet­unióba készülnek néhány napra a brigád pénzéből. De addig még rengeteg közös feladat vár rájuk. És Farkas Ferenc brigád­vezető is csak kiveszi a sza­badságát, miután már a többiek mí|id Visszatértek, hogy körülkerítse kis hobbi­telkét, akkurátusán, ponto­san, ahogy mindenben meg­szokta, mert csak „úgy érde­mes ...” Rónai Erzsébet Beteg autók Induljon, fl választékos modorú középkorú férfi azzal a re­ménnyel lépett be a garázs­ból átalakított parányi, ma­szek műszaki cikkeket for­galmazó üzletbe, hogy hasz­nálható tanácsot is kap nemcsak alkatrészt. — Az öreg Renault-om a műszaki vizsgán megmérettetett és könnyűnek találtatott a re­pedt féltengely, a porvédő sapka miatt. Mit gondol, egy ügyes kezű mester a Dacia porvédőjével össze tudja bütykölni ? — Igen, elképzelhető, — mondja a kereskedő asszony, és már adja is a két porvé­dőt, darabonként ötvenért. — Kíméletesen bánjanak vele, akkor, ha mégsem jó, visszaveszem. — Ugyan! Egy százast a remény is megér. — Milyen nagyvonalú. — Tudja mit mondtak Pesten, a Renault szerviz­ben? „Uram, négy és fél ezerbe kerül az új félten­gely. Betesszük, és nincs ri­zikó. Külön porsapkánk és egyéb mütyürjeink nincse­nek, komplett alkatrészek­kel dolgozunk.” Ami az én nyelvemre és zsebemre le­fordítva azt jelenti, hogy egy száz forintos tételhez hozzájuthatok a negyvenöt­szöröséért. Egy megbízható maszek mester jóvoltából eddig sem kényszerültem ilyen őrültségre. Pedig ti­zenhatéves az autóm, egy­két Trabant alkatrésszel is kiválóan megy. Biztos va­gyok abban, hogy ezen a műszaki vizsgán is sikere­sen túljut. Úgy legyen! Végül is nem az alkatrész márkáján múlik a gépkocsi biztonsága, mint ahogyan az sem, hogy megfelel-e a mű­szaki vizfga követelményei­nek. Igaz, van rá példa, hogy a kettő nincs mindig szinkronban. Az egyik kol­legámmal esett meg a közel­múltban: a sikeres műszaki vizsga után alig egy hónap­pal, egy közlekedési ellen­őrzés során alaposan meg­nézték a Skodája műszaki állapotát. A legnagyobb megdöbbenésére a közúti forgalomra alkalmatlannak találták. — Rossz vicc volt. Két hónapig egy maszek szerelőműhelyében állt a kocsi. Több ezer forintot fi­zettem a javításáért, a "vizs­gára való felkészítéséért. Azt hittem, minden rend­ben. És tessék. Kiderült, hogy lötyögnek a kerekek ... Egyáltalán, az első futómű rendbetétele újabb három­ezer forint. Tudom, tízéves autó okozhat kellemetlen meglepetéseket. De ami tör­tént, az szélhámosság volt, és nem az öreg kocsi megle­petése. — Hát akkor mit mondjak én!? — dühöng hadonászva a vadonatúj sárga Dacia tu­lajdonosa, a szolnoki Száza­dos úti szerviz udvarán. Fülsüketítő robaj, aztán éles visító hang, mintegy vil­lanyköszörűé. Tóth Miklós, a garanciális autók ügyinté­zője, a Dacia motorját gyúj­totta be. — Itt aztán már sokféle fülsértő hangot ad­tak ki motorok. de még ilyet nem hallottam, — va­karja a fejét. — Hallotta, nyaralni indult a család, és itt kötöttek ki. Nyugtatgató szavaknál • egyebet nem mondhattam. Ha szétszedjük kiderül mi a hibája, milyen alkatrészek kellenek, hogy a raktárban éppen vannak-e, ha nincsenek megrendeljük, és várunk. Tehetetlenek va­gyunk. A jászkiséri Dacia-tulaj- donos is az. Tehetetlen dü­hének célpontja a szerelő, azok, akik a gyári futósza­lagon, a MEO-nál az átvé­telnél elkövetett mulasztá­sok következményeit képte­lenek add uram isten, de rögtön, orvosolni. Az őszhajú nyugdíjas jo­gász nem dühös. Nem egé­szen. két hónappal ezelőtt jelent meg az egyhetes Zas- tawájával az Autójavító és Szolgáltató Kisvállalatnál. Folyik az olaj. Sajnálják. Nincs szimeringgyűrű. Ér­tesítik ha lesz, de ha ráér, érdeklődjön. Többször jött, érdeklődött. Ezúttal azt mondja, hogy utoljára: — A kocsi használhatatlan! Ha letelik a hatvan nap, rende­let van rá, hogy ki kell cse­rélni. Követelni fogom a cserét. — Rendelet ide vagy oda, erre még nem volt példa uram. Az utolsó pillanatban lesz alkatrész. Majd meglát­ja. fl garanciális ügyintézőnek igaza lett. Egy zastawás gonddal kevesebb. — Maradt még bőségesen! — mérgelődik Jackanin József, a tavaly január óta önálló kisvállalat igazgatója. Iro­dájában egy szerelő toporog, kezében egy vadonatúj Zas- tawa kormányművel. Az igazgató a Fiat szerviztől próbál szakmai tanácsot kérni. — Keressenek már egy műszaki embert! Na végre! Széthullott a második kormánymű. Kicsúszott a gömbfej, mert a záróanyá­ban nem volt felfekvő felü­let. De az új Zastawa kor­mánymű is ugyanilyen. Ha volt már dolguk hasonló gyári hibával, mondja, mit csináltak? — Jól hallani a vonal túlsó végéről érkező választ: — Nálunk még nem fordult elő, hála a jó égnek! De ezek szerint erre is szá­míthatunk. Már csak ez hi­ányzik! Ennyi a szakmai konzul­táció. Megoldás? Majd ki­okoskodnak valamit. Az igazgató egy listát mutat. — Még nem teljes. A garanciá­lis javításra váró néhány típusról készült el a felmé­rés. 106 alkatrész hiányzik a Daciákhoz, 60 a Skodákhoz. A nyolcvannégyes gyártmá­nyú 110, 120-as Skodákhoz még az idén egyetlen alkat­részt sem kaptunk. Van olyan ügyfelünk, aki tavaly szeptember óta vár. És kit okol? Attól tartok, minket. — Mostanában reményt keltő nyilatkozatok jelentek meg és hangzottak el a saj­tóban a személygépkocsik alkatrészellátásáról. — Akárki akármit mond, a helyzet katasztrofális. Nemcsak a miénk, hanem minden autójavítóé. Sem­miféle előnyt nem élvezünk, holott elsősorban a szervi­zeket kellene ellátni, és ami marad, azt a kereskedelem­nek adni. Kissé visszás, hogy mi hónapokig állunk a javítással anyaghiány miatt, és merő véletlenségből tud­juk meg, hogy valamelyik falusi kis vasboltban a hi­ánycikkekkel a polc dugig van. Ott, ahol a kutyának sem kell. Mást mondok: a MOBIL, az Autóker egyik utódja, első félévi 470 mil­liós forgalmából, eladott árujából mindössze 14 szá­zalék jutott az autójavítók­nak. Vásároljunk üzletben! Rendben. Megtennénk, ha az állami boltokban kap­nánk alkatrészt, de külön­böző csatornákon a kurrens alkatrészek a maszek kiske­reskedőkhöz jutnak. — Itt a szervizben jár- tamban-keltemben hallot­tam, amikor a szerelő azt tanácsolta az ügyfélnak, hogy vegye meg — még tip­pet is adott, hogy hol — az anyagot, akkor nem kell Várni, a javítást gyorsan el is végzik. Ezt lehet? — Most már igen. Néhány éve még tilos volt. — A vállalar maszektól nem vásárolhat? — Nem ad számlát a kis­kereskedő, a hiánycikkért annyit kér, amennyit akaiT fl szorult helyzetben lévő, lerobbant autó tulajdo­nosa és a kisiparos is zok­szó nélkül fizet. — örülünk, ha kapunk. — Pásztor Lászlónak autóvil­lamosságra és motordiag­nosztikára specializálódott szolnoki kisiparosnak nincs több hozzáfűzni valója. — Előfordul, hogy azt kell mondania, nincs alkatrész, a javítást vállalni nem tudja? — Nem. Tizenöt éve va­gyok kisiparos. Ha nem építettem volna ki a kap­csolataimat, nem kerestem volna meg a beszerzési for­rásokat, becsukhatnám a műhelyemet. Ha drágán ve­szem az anyagot, leszállí­tom a munkadíjat. Egyéb­ként is, ha az előírt ártáblá­zat alapján számláznék, nem fizetnék meg. Nem vol­na munkám, nem tudnék megélni. — Azért, gondolom, nem panaszkodhat. Szakmája jól hoz a konyhára. — A szerviz nem. Az'én­magában nem lenne elég. Van egy műhelyem, ahol úgymond fémtömegcikkeket gyártok, olyasmiket, mint ez a falra szerelhető UNIFOG- ruhaszárító. A kisiparos és a vállalat­igazgató, Jackanin József véleménye ebben tökélete­sen megegyezik. — A lakossági szolgálta­tás nyeresége a költségeink­nek csak egy töredékét fe­dezné. Az autójavítás szezo­nális munka. Ha csak ezt csinálnánk, tönkre men­nénk. Márpedig hovatovább két éve, hogy önfenntartóak vagyunk és nem kevés adót fizetünk. Csak több lábon tudunk megállni. Júliusban autósboltot nyitottunk, • 2,5 milliós árualappal. Anyagot, alkatrészt, gumiköpenyt árusítunk (már amikor van!). Jogot kaptunk a hasz­nált autók vételére, bontá­sára, forgalmazására is. Al­katrész-felújítással is sze­retnénk foglalkozni. Hama­rosan a gyári anyagok mel­lett bontott és felújított al­katrészeket is árusítunk. Amellett, hogy enyhíteni fogja a hiányt, importkivál­tást is jelent és szépen jöve­delmez. Kell a pénz! Az idén a költségeink, a drá­gább energia, a felemelt tár­sadalombiztosítási hozzájá­rulás miatt tetemesen meg­növekedtek. Kiszámoltuk, ha ugyanannyit és ugyan­úgy dolgozunk mint tavaly (ami jó év volt), kettő milli­óval kevesebb lesz a nyere­ségünk. Fejlesztésre semmi sem marad, lemaradunk a technikában, technológiá­ban, és megnézhetjük ma­gunkat. Nagy a konkuren­cia, sok a kisiparos és egy­re több a gmk. flz igazgató szerint sok a KIOSZ szakembere sze­rint kevés a megyében a 152 gép jármű-javítással foglal­kozó kisiparos, akiknek csak 40—50 százaléka űzi főfog­lalkozásban az ipart. Mit mond a kisiparos? A megye hammincnyolcezres gépjár­műparkjához viszonyítva nagyon kevesen vannak. Ha viszont az anyag- és alkat­részellátást veszi alapul, túlságosan is sokan. Kicsit sántít az összevetés. Nem a gépkocsijavításhoz értő mesterek, hanem az autók száma és kora szerint ala­kul az anyag- alkatrész- és a szervizigény. A magyar autópark pedig gyorsabban öregszik, mint ahogyan növekszik. A sze­mélygépkocsi-állomány át­lagéletkora nyolc év körül van. Az elöregedési folya­matot — az új autók csök­kentett és akadozó importja miatt — egyhamar nem le­het megállítani. A fiatalí­tásra nincs remény, marad a karbantartás, a javítás, a toldozás-foltozás, hogy — ahogyan az egyik mester mondta — legalább indul­jon, menjen és megálljon az az autó. Lehetőleg biztonságosan. Kovács Katalin

Next

/
Thumbnails
Contents