Szolnok Megyei Néplap, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-30 / 203. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NEPLAF 1984. AUGUSZTUS 30. Gyászhír — köszönetnyilvánítások Mély fájdalommal tudatjuk hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, ECSEKI FERENC augusztus 27-én életének) 60. évében váratlanul elhunyt. Temetése 3l-én, pénteken 14.30 órakor lesz a Munkásőr úti temetőben. Gyászoló felesége és családja, Szandaszőlős. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, jó barátoknak, ismerősöknek, vállalatoknak és intézményeknek, akik szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, TÓTH KÁLMÁN temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Mezőtúr. Hálás szívvel mondunki köszönetét mindazoknak a rokonoknak, jó barátoknak, ismerősöknek, a Mezőgép Vállalat dolgozóinak és mindazoknak, akik szeretett fiam, testvérem, FARKAS FERENC temetésén részt vetteki, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkat részvétükkel enyhíteni ígyekez-: tek. Bánatos édesanyja és a gyászoló család, Kisújszállás. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak] a rokonoknak, ismerősöknek, jó barátoknak, szomszédoknak, a 7. számú Volán Vállalat dolgozóinak, akik szeretett halottunk, BABUCS KAROLY temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Jászberény. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak!, akik felejthetetlen halottunk, LABANC SÁNDOR temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család, Szolnok. Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a ro-j konoknak, barátoknak, munkatársaknak, diáktársaknak, szomszédoknak és ismerősöknek, akik felejthetetlen drága halotttrnki, MESZAROSNÉ TÓTH JUDIT temetésén megjelentek, virágaikkal és részvétnyilvánításaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Szolnok. INGATLAN 'I íSZAí'Olü V AK meui-u, nőm ok, üa- torszuio in. ui 2-*/.rv- szam <uati elacto louu négyszögöl icxcK rule szoiu, feie szántó kis épülettel, Kuttai, villan/ megoldható. iránynr: 75 oiH),— Ft. JlracK- loam a Helyszínen minden szombaton. Leveicim: H49. Budapest, Lumumba u. 79/a., Balogn is-aroly. (9089) __________ K ARCAG, Rákóczi út 21. szám alatt 2 szoba, konyha, kamra, gázfűtéses házrész eladó. Érdeklődni: 17 órától. (9933)_________________ K ISÜJSZALLAS, Marjalaki utca 8. számú uj ház eladó. (9890)___________ 4 lakásos kertes társasházban 2-\-% szobásra átalakított központi fűtéses öröklakás garázzsal eladó. Jászberény, Korányi Frigyes u. 1/1. (9976)____________ K ISÜJSZALLAS, Dózsa György út 61. számú ház eladó, vagy gondozásról is lehet szó. (9962)_________________ # RAKÖCZIFALVAN Bartók Béla út 61 sz. 2 szobás, fürdőszobás, családi ház 500 négyszögöl telekkel azonnal beköltözhetően eladó. (9958)_________________ K ISÜJSZALLAS, Kossuth út 33. szám alatt 68 m2-es (2 szoba, konyha, fürdőszoba) , lakrész eladó. Irányár: 400 000 Ft. Érdeklődni: 17 óra után. (10023) _______________ E LADÓ Szolnok, Sajtó u. 22. szám alatti, belső felújításra szoruló, kétszobás, fürdőszobás, kertes családi ház. Érdeklődni lehet: Szántó krt. 6. II/9., 18 óra után. (10052)________________ S ZOLNOK, Mátyás kir. u. 27. III. em. 9. szám alatti kétszobás lakás beköltözhetően eladó kp 4- 118 000 OTP átvállalással. Érdeklődni: Batsányi u. 35. (10051)_________________ HAROMSZOBÁS összkomfortos központi fűtéses öröklakás eladó. Jászberény, Kossuth út 109. 1/7. Érdeklődni: minden nap délelőtt 10-től este 20 óráig. (10106)________________ 2 szobás szövetkezeti lakás eladó. Ugyanott 2x350-es gyümölcsös is. Érdeklődni lehet: Szolnok, Ady E. u. 5. H/4., 16 óra után. (10168)________________ Ö SSZKOMFORTOS 2 és fél szobás, családi ház eladó, vagy elcserélhető szövetkezeti lakásra. Lehetőleg tehermentes. Szolnok, Szondi út 20. 17 óra után. (H 1891) 120 ma alapterületű kertes családi ház kp -f OTP átvállalással eladó. Tisza- földvár. 5430. Kurázsi szőlő egyenes út 21/B. (9800)___________ S ÜRGŐSEN eladó kis családi ház. Tö- rökszentmiklós, Rózsa út 4. Érdeklődni: 16 órától. (9761) SZOLNOK központjában 2 szobás, összkomfortos lakrész eladó. Érdeklődni: 15 óra után, Bánát út 5. (Metál Aruház mögött). (9334)______ S ZOLNOK, Keskeny J. út 25—28. fsz. 6- os, 58 m2-es, kétszobás szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődni naponta 18—19 óráig. (10070) _________ C SEREPES vályogház bontásra eladó. Cím: Kiss Ferenc, Szolnok, Delta út 19. (9787)_________________ 2 szintes családi ház eladó a Holt-Tisza- parton. Érdeklődni: Szolnok, Holt-Tisza- part u. 6., 17 óra után. (9509)__________ 3 szoba összkomfortos kertes családi ház eladó. Karcag, Szivárvány út 29. (9803)_________________ S ZOBA-KONYHAS lakóház eladó. Cibakháza, Hunor u. 5. szám alatt. (9892) 2 szobás, összkomfortos lakás Szolnok, Bálvány u. 6. II. emelet 6. alatt, valamint 800 négyszögöl hobbitelek szőlővel, gyümölcsössel a mentetle- nen eladó. Érdeklődni: a fenti címen, 17—20 óráig. (9671)_________________ F ARMOSON' 800 négyszögöl telek kis házzal (nyaralónak is) azonnali beköltözéssel eladó. Zagy- varékas, K. Rákóczi út 17. Bendó. (H. 1903) _____________ 5 5 mt-es, kétszobás, összkomfortos, étkezős, OTP-s lakás azonnali beköltözéssel kp -f OTP-vei eladó. Érdeklődni: Szolnok, Orosz Gy. u. 17. V/21. Augusztus 22-e után minden nap 18—20 óráig. (H 1739) ____________ K ISÜJSZALLAS, Dózsa György út 95. alatt tanácsilag engedélyezett 763 ma beépíthető telek eladó (gázvezeték épül). (9638)_________ E LADOM vagy elcserélem Kisújszálláson egyemeletes nagy méretű, befejezés alatt álló, két családnak megfelelő, kertes házam. Garázs van. Befejezésre OTP igényelhető. Érdeklődni: Kisújszállás, Malom út 13/2. (9676) ___________ S ZOLNOK belvárosában kertes házban kétszobás, gázfűtéses házrész azonnal beköltözhetően eladó vagy budapesti lakásra cserélhető. „Csendes utca” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H 1875)______________ S ZOLNOKON családi ház 212 négyszögöl telekkel eladó. Megtekinthető hétfőtől péntekig 15—18 óráig. Rozmaring út 19. (H. 1907)_______________ K ESZTHELYEN, Erkel F. u. 32. szám alatt eladó 200 négyszögöl telekkel. 3 szobás, komfortos, családi ház.__(9532)_ C SALÁDI ház, "valamint szoba- és konyhabútor eladó. Érd.: Rákóczifalva, Damjanich út 13. Bugyi Péter (H 1935) ELADÓ Szolnok, Csokonai út 9. Hl/9. erkélyes, 53 m2-es öröklakás kp + OTP átvállalással. Érdeklődni: 17 óra után. (H 1936) ______________ K ÖZMŰVESÍTETT 800 négyszögöl gyümölcsös lakható alsóépülettel eladó. Fele részben is. Szandaszőlős, Krúdy Gy. u. 172. Érdeklődni: Szolnok, Dózsa Gy. út 2. 1/2. (H 1939)__________________ C SALÁDI ház eladó. Zagyvarékas, Szent János u. 5. alatt. Érdeklődni: Besenyszög, Szabadság tér 11. (Húsbolt) (H 1941)______________ J ÁSZBERÉNY, Puskin sétány 14. fsz. 1. alatt (4 lakásos) 2 szobás, OTP-örökla- kás eladó, vagy mezőtúrira cserélhető. Érdeklődni a helyszínen 18 óra után. (9695)__________________ ELADÓ 263 négyszögöl szőlőterület Cserkeszőlő, Kohány dűlőben. Érdeklődni lehet: Meleg Józsefnél, Kunszent- márton, Petőfi út 6. .szám alatt. (9770) JÁSZBERÉNY, Battyhány út 4. alatt lakóház 274 négyszögöl telekkel, ugyanott 310 négyszögöl építési telek eladó. Érdeklődni: Jászfelsőszent- györgy Lőrinckátai út 9. Kiscsatári Ferenc. (9574) gépjármű ZK írsz. korállpiros 1300-as Lada friss műszakival eladó. Jászóerény, Uszoda út 1. (Hűtőgépgyár mellet). (9690) _______ P J írsz. Trabant Limousin eladó. Tisza- földvár, Füzér út 1. szám (Bosnyák). Érdeklődni: szomba- ti napokon. (9821) FIAT 850-hez komplett motor sebesség- váltóval, teljes futómű két garnitúra, szélvédő eladó. Kunmadaras, Lenin út 72/a., Both György. (9807)_________________ V OLGA 24 1 éves műszakival eladó. Feig órás, Karcag. (9936)_________________ P J írsz. Skoda 105 95 000 Ft-ért eladó. Jászberény, Kórház u. 21., 18 óra után. (9968)_________________ F IAT 850-es személygépkocsi eladó. Jászberény, Kengyel út 9. (9967)___________ 8 és fél éves 1500-as Lada eladó. 1200-as csere is érdekel. Érdeklődni: délután 17 órától, Jászberény, Almos u. 41. (9964) IE-s Wartburg eladó, ár megegyezés szerint. Monoki Kálmán, Kisújszállás, Felszabadulás út 26. (9960) _________________ F IAT 500-as üzemképes, jó állapotban 15 000 Ft-ért eladó. Wartburg sebváltók, motorok, ajtók. ülések, hűtők futóművek is. Tisza- nána, Petőfi u. 9. (10126)________________ 1 75-ös CZ eladó. Fegyvernek, Árpád út 4.. Kardos Géza. (10124)_________ P D-s Lada 1200-as friss műszakival eladó, Kunszentmár- ton, Vécsei út 7. TRABANT Limousin fehér sürgősen eladó. Paksi László, TiS’aszolös, v ö"os Hadsereg út 31. (9953) _________________ E LADÓ Barkas 1000-es zárt gépkocsi, gyümölcsösrekeszek és ládák. Szolnok, Bercsényi út 17., Lökös. (9720) 250-es Cezeta motor- kerékpár újszerú állapotban eladó. Karcag, Kazinczi út 15/a. (9400)___________ S KODA S 105-ös megkímélt állapotban eladó. Alattyán, Kossuth út 34. (H 1920)__________________ W ARTBURG Tourist igényesnek sürgősen eladó. Rubint Imre, Pusztamonostor, Kossuth L. u. 4. (10 010) JÖ állapotban lévő RAJ GaZ érvényes műszakival reális áron eiado. Tiszaoo, V oros Hadsereg ut 18. (H 1937) FRISSEN vizsgázott ZU írsz. 1500-as Polski Fiat eladó, vagy juhokra cserélhető. Zsíros Ferenc, Cibakháza, öregszőlő 58. (9538) adas-vétel i íjí v_/ v LT fülű tuizsKonyvezett ne- metjunasz Kutya 2 es iei eves eladó, jaszaiokszailás, József Attila u. 6. szám. (9872) _________ J O allapotDan levő Csepel iii-es motoros ipari varrógép haláleset miau cx- aao. jaszároKszállas, Széchényi u. 58. (ad i2)_____________ T O PO JA BETÉTES fehernemus szekrény, íesülköu-jiu- kör, két ejjeliszek- reny, asztal, három tonettszék, konyhaszekrény, asztalok, két 200 1-es olajoshordó csappal eladó. Érdeklődni: Jászberény, Szövetkezet u. 10. fsz. 1., 17 óra után. (10116) HÉT hasas anyabirka eladó. Kisújszállás, Vásárszél u. 11., Nagy M Istvánék. (10165) __________ F JTÜNÖ import vérvonalú tenyésztésre javasolt szülőktől németjuhász kölykök részletfizetésre is eladók. Hegyi József, Székkutas, VI. kér. 34. (9444) FAJTISZTA drótszőrű foxterrier kiskutyák eladók. Törökszentmiklós, Vörös Csillag út 22., Hunyadiról. Érdeklődni: 16 órától. (9849) NEGYEDIK éves rövid szőrű németvizsla kan munkavizsgás, többszörös CAC és Hungária fajtagyőztes eladó sporttársi áron. Ugyanott sürgősen eladó új állapotban lévő SKIF típusú 5 személyes sátras utánfutó. 5400. Mezőtúr, Damjanich út 3. (9629) VILLANYTŰZHELY, olaj kályhák, hordók, kannák, kitűnő állapotban gázosítás miatt eladók. Szolnok, óvoda u. 5,. Galambos Ernő. (9620) OXIGÉN- és dis- sousgáz-palackot vennék, vagy hosz- szabb időre bérelnék. Levélcím: Rad- vánszky Jánosné, 5321 Kunmadaras, Lenin út 64. Telefon: 25, hétköznap 7—15 óráig. (9810) ELADD gyári öntöttvázas 800-as szalagfűrész gép. Jászberény, Fürst Sándor u. 16. Érdeklődni: 17 óra _után. (8978) L GYLOVAS könnyű gumiskocsi elaoó. Érdeklődni: egész nap, Karcag, Vörösmarty ut 3., vagy 19 óra után telefon: 686. (9279)____________ U 28-as traktor jó állapotban eladó. Kuncsorbá, Szabadság tér 5. szám. (10150) ________________ O LAJKA LY HA, két szeneskályha eladó. Törökszentmiklós, Dimitmv_út_8._(9825) JÓ állapotban lévő 18 db-os cseresznye- fa hálószobabútor eladó Szolnok, Kun B. krt. 11. fsz. 1. (9207) FEHÉR és fekete racka kos bárányok eladók. Kisújszállás, Petőfi út 31._(9875) 2 db 220 voltos szivattyú eladó. Érdeklődni: Karcag, Kossuth Lajos út 61., 17 órától.__(9802)____ Ü ZEMKÉPES 56—11 motor, és nem vizsgaköteles négyke- rék-m egha j tású kis- traktor pótkocsival eladó. Karcag, Attila út 24. (H. 1895) 1 tengelyes traktor- utánfutó eladó. Karcag, Madách út 11. (9812)_________________ Ő RKUTYÁNAK betanított németjuhász kutyák és kisku- ták eladók. Győztes szülőktől, sporttársi ár. Szentesi Lajos, Karcag, Fürst Sándor út 13. (9935) KÖNNYŰ gumiskocsi és 1600 négyszögöl szántóföld eladó. Cibakháza, Vörös Hadsereg tér 32. 5462. (10179) EGYÉB különbejaratü bútorozott szoba egy férfi részére szeptember 1-től kiadó. Jászberény, Festő u. 5. (99978) B kategóriás hivatásos jogosítványnyal kezdő gépkocsivezető állást keres. „Női vezető” jeligére ajánlatokat a kisújszállási virágboltba várok. (10024) KUNHEGYESEN virágüzletemet megnyitottam, mely nyitva hétköznap du. 15—20 óráig, szombaton 7—20 óráig, vasárnap 7—11 óráig. Szabó Lászlóné, Kunhegyes, Kossuth u. 150/b. (10123) TETŐSZIGETELŐ kisiparos munkát vállal közületeknek is. Előjegyzéssel, garanciával. Karcag, Kisújszállási út 28., Földvári Sándor. (9809) NÉMET nyelvtudással fordításokat vállalok. „Nyelvvizsga” jeligére a törökszentmiklósi tv-szer- vizbe. (9824) ÉRTESÍTEM kedves vásárlóimat, hogy D’AMIS farmerruházati üzletemet megnyitottam Szolnokon a buszpályaudvar mellett. (9554) 2 szobás lakás üresen vagy bútorozva kiadó. „Mátyás király útja” jeligére a kiadóba. (9618) LEVELEZZEN PSYCHE-vei! Problémáira választ ad, társkeresésében segít PSYCHE Buda- pest. Pf.: 666. 1399. KÜTFÜRAS garanciával. Levélcím, Mészáros, Pf.: 608. Szeged, 6701. (9269) LAKÁSCSERE SZOLNOKI kétszobás 54 m*-es tanácsi lakásom győri hasonlóra cserélném. Minden megoldás érdekel. „1985. nyár” jeligére a szolnoki niraetöbe. (H 1957) SZOLNOKI 49 m 2-es ucivaroji tanácsi ia- Kasomai Kiseoure cserélnem. „Ady ut” jengere a kiadóoa. (99UÖ) ELCSERÉLEM SzoinoK Ko^pontjá- uan Kei és fel szo- Das, gazos tanácsi laKasomat egy vagy masielszobás, gazos tanácsira érteK- Kulönoozettei, II. emeletig oelváros- uan. „Minőségi *a- Kasesere” jengere a kiaaooa. (9128) 2 szobás, fürdőszobás, kertes házam, garzonra, esetleg 1 szobásra cserélném. Szolnok, Iszap u. 11. (9562) HAZASSÄG 50 éves, 172 cm magas, oarna, jó megjelenésű, elvalt tanár házasságot koine lehetőleg szőke, Kizárólag arányosan móléit, vagy erősen teliKarcsu szép arcú 45—50 éves nem aohanyzo hölggyel. Anyagiak és ísk ±a- vegzettseg nem erdeKel. Lehetőleg fényképes leveleket a karcagi Patyolatba kerem: „Együtt szép az élet” (9938) 32 éves, elvált férfi vagyoK, egyedül nevelem 7 eves fiúgyermekem. Barna arcú, fekete hajú es szemű, középmagas es suiyú, 4 szakmával. Korban hozzám illő el vád, asz-; szony vagy lány ismeretséget keresőm, házasság céljából. Lakás, kocsi van „Szepiempen esKu- vo” jeligére a kiadóba. (9891) Dolgozókat alkalmazunk VAS- ÉS FAIPARI SZÖVETKEZET felvesz lakatos, hegesztő* minősített hegesztő, tmk-Jaka- tos, fűtésszerelő és kőműves szakmunkásokat. Jelentkezés: Szolnok» Ostor u. 1. sz. (H. 1452) pályázatot hirdetünk energetiku- si állás betöltésére. Alkalmazási feltétel: felsőfokú energetikus! képesítés szükséges. Kezdő szakemberek jelentkezését is várjuk. PályázatOKat „önálló” jeligére kérjük a szolnoki hirdetőbe. (H. 1928) A DATE MG GÉPÉSZETI FŐISKOLAI KAR TAN ÜZEME sokszorosító részlegébe nyomdai tevékenységben jártas fizikai állományú termelésirányítót keres felvételre. Jelentkezni az oktatási csoportvezetőnél lehet. Cím: 5400 Mezőtúr, Pf. 80. (8762) SZOLNOK MEGYEI SÜTŐIPARI VÄLLALAT felvesz: szolnoki kenyérgyárába: sütőipari szakmunkást, betanított műn- kást, lakatost, műszerészt, raktárost. Szolnok, Rákóczi úti süteményes üzembe: betanított munkást, beolvasót. Jászberényi kenyérgyárába, jászladányi sütőüzembe, kunhegyesi sütőüzembe, törökszentmiklósi telephelyre, mezőtúri telephelyre: sütőipari szakmunkást, betanított munkást, kunszentmártoni üzembe: sütőipari szakmunkást, betanított munkást, portást. Karcagi szállításra: gépkocsivezetőt, rakodót. Jelentkezés mindenütt a telephelyen. (H. 1927) A SZOLNOK MEGYEI TANÁCS HETÉNYI GÉZA KÓRHAZ-REN- DELÖINTÉZET felvételre keres férfi élelmezési raktárost. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezés: Szolnok, Vörös Hadsereg útja 39—41. élelmezési osztály vezetőjénél. (H. 1853) Rakodókat, központi raktár munkahelyre (házgyár területén) kiemelt bérezéssel, autódaru-kezelőt és -»vezetőt, továbbá kőműves, ács-állványozó, vasbetonszerelő, villany-, víz-, gáz- és központifűtés-szerelő, festő-má- zoló-tapétázó, szak- és betanított dolgozókat, betonozó munkásokat felveszünk. Export- munkára is van lehetőség. Jelentkezés Duna-Tisza közi Állami Építőipari Vállalat, Kecskemét, Klapka u. 34. fsz. 6. (9358) A KUNSÁG FÜSZÉRT SZOLNOKI RAKTÁRHÁZA jó kereseti lehetőséggel felvesz: kocsikísérőket, takarítónőket, éjjeliőröket, tmk-lakatost, pályakezdő gép- írój. Jelentkezni lehet: Szolnok, Csaba út 26. sz. (H. 1812) 32 éves, 158 cm, műszaki Deosztásu elvált nó, egy 10 eves Kislánnyal, saját lakással nazassag cei- jauol megismerkedne korban hozzáillő férfival. „Vidámság” jeligére a kiadóba. (9942) 27 éves, 168 cm magas, minden káros szenvedélytől mentes barna lány egy kis gyermekkel korban hozzáillő komoly gondolkodású férfi ismeretségét keresi házasság céljából. Egy kis gyermek nem akadály. Leveleket „Szerénység” jeligére a kisújszállási virágboltba várok. (10086) AZ ALLATIFEHÉRJE TAKARMÁNYOKAT ELŐÁLLÍTÓ VÁLLALAT azonnali belépéssel szállítási adminisztrátort vesz fel. Középiskolai végzettséggel és szállítási ügyintézői vizsgával rendelkezők előnyben. Érdeklődni lehet személyesen vagy telefonon az üzem gazdasági vezetőjénél. (Szolnok, Tószegi út, telefon: 12-995.) (9450) A FÜRST SÁNDOR LAKTANYA felvételt hirdet az alábbi szakmákban : szakácsnő, fűtésszerelő, vízvezetékszerelő, fűtő, valamint segédmunkás. Fizetés megegyezés szerint. (9501) Orportásokat, 2 főt keres felvételre azonnal a Dél-alföldi Pincegazdaság Szolnok körzeti üzeme. Jelentkezni lehet: Szolnok» Mártírok út 15. 27 éves,. két óvodás korú fiúgyermekét egyedül ‘nevelő diplomás férfi megismerkedne olyan intelligens, hasonló korú, egyedülálló nővel, aki harmonikussá tenné életünket, s ezt viszonzásul is megkapná. Fényképes leveleket „Kölcsönös tisztelet és szeretet” jeligére a kisújszállási virágboltba várok. (10085) A SZOLNOKI MEZŐGÉP TŐSZEGI GYARA felvételre keres döntően exportra gyártó mező- gazdasági gépgyártáshoz dolgozókat az alábbi szakmákban: lakatos, hegesztő szakmunkásokat, továbbá présgépkezelőket, rakodókat, segédmunkásokat. Szakmunkások, présgépkezelők bérezése teljesítménybér, jó kereseti lehetőség, 40 órás munkahét. Üzemi étkezés biztosított. Munkába járást saját autóbusszal biztosítjuk, Szolnok felől is. Jelentkezni lehet a gyár személyzeti vezetőjénél. (9309) A GANZ VILLAMOSSÁGI MÜVEK HEGESZTETT GÉPSZERKEZETEK GYARA felvételre keres szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettséggel rendelkező dolgozót ár- és közgazdasági osztályvezetői állás betöltésére. Gyakorlattal rendelkezők előnyben. Érdeklődni lehet: a gyár személyzeti osztályán: Szolnok, Munkásőr út 74., telefon: 11-291. (8873) AZ ALLATIFEHÉRJE TAKARMÁNYOKAT ELŐÁLLÍTÓ VÁLLALAT (SZOLNOK, TÓSZEGI ÜT) azonnali belépéssel felvesz betanított munkásokat, nehéz- gépkezelői jogosítvánnyal mun- kagépioezelőt, minősített hegesztőt, lakatost, autóvillamossági szerelőt, gázkazánkezelőt, autószerelőt és tehergépkocsi-vezetőt. Jelentkezni lehet az üzem gazdasági vezetőjénél. (9451) A SZOLNOKI ÉPÍTŐ-JAVÍTÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ VÄLLALAT felvételre keres építőiparban jártas okleveles árszakértőt. Gyakorlattal rendelkezők előnyben. Jelentkezni lehet a vállalat központi telepén a személyzeti vezetőnél Szolnok, Thököly u. 85. (9356) A SZOLNOK MEGYEI MINŐSÉGI SZABÓ RUHÁZATI IPARI SZÖVETKEZET raktáros munkakörbe férfi munkaerőt vesz fel. Jelentkezés a szövetkezet központjában: Szolnoki, Várko- nyi tér 20. (H. 1945) SZMT VASIPARI VÄLLALAT felvesz szerszámkészítőt, maróst, villanyszerelőt és lakatost. Jelentkezés: Szolnok, Hunyadi J. út 4. Üzemfenntartás. (H. 1944) A SZOLNOK MEGYEI KÉMÉNYSEPRŐ ÉS TÜZELÉSTECHNIKAI VÁLLALAT felvételt hirdet vegyszeres kazántisztítói munkakörbe, kiemelt bérezés mellett. Jelentkezni lehet: Báli József ágazatvezetőnél, Szolnok, Gábor A. tér l/a. (9218) AZ MN KILLIAN GYÖRGY REPÜLŐ MŰSZAKI FŐISKOLA felvételre keres szakácsot, konyhai kisegítőt, számítógépkezelő technikust, vízvezetékszerelőt és központi fűtésszerelő szakmunkást. (9589) A MEZŐTÚRI VAROSGAZDÄL- KODASI VÁLLALAT felvételt hirdet raktári anyagkiadási munkakör betöltésére, férfi munka- vállaló részére. Fizetés: meg- egvezés szerint. Jelentkezés: a vállalat igazgatójánál Mezőtúr, Asztalos János út 4. (9455) AZ ÜJSZASZI SZOCIÁLIS OTTHON felvesz gondozónőket, konyhalányokat és takarítónőket. Gondozónők részére alkalmasság esetén a továbbtanulást biztosítjuk!. Jelentkezni lehet az intézet igazgatójánál. Üjszász, Akácfa u. 90. sz. alatt. (9354) Felvételre keresünk női munkaerőt betanított könnyű fizikai munkára, valamint lakatos és szerszámkészítő szakmunkásokat. Jelentkezni lehet: Műszeripari Szövetkezet, Jászberény, Bercsényi u. 18. szám, munkaügyi előadónál. (8478) SZOLNOK 1. POSTAHIVATAL Beloiannisz u. 14. felvesz Marabu IV-es széntüzelésű kazánokhoz vizsgázott fűtőt. (LOhet nyugdíjas Is.) (8538) A KUNSAGKER — FÜSZÉRT, kocsikísérőket vesz fel jó kereseti lehetőséggel, Karcag, Fürdő út 5. (9213) A VOLÁN 21. SZ. TÖMEGÁRU ÉS BÁNYÁSZATI FUVAROZÓ VALLALAT szolnoki kirendélt- sége az alábbi munkakörökbe dolgozókat alkalmaz: gépkocsi- vezetőket 8—12 tonnás billenős gépkocsikra vidéki munkahelyre, gyakorlattal rendelkezők előnyben részesülnek. Továbbá keresünk nehézgépkezelőket, dózervezetőket, gépkocsiszerelőket, segédmunkásokat. Magas kereseti lehetőséget biztosítunk, vidékieknek térítésmentes munkás- szállást, valamint napidíjat térítünk. Jelentkezni lehet: Szolnok, Abonyi út 2. (a felüljáró mellett). (7580) Újdonság: a gazdaságos és sokoldalú Rába 15-ös típusú univerzális kistraktor A mezőgazdaság kisebb egységei, a háztáji gazdálkodás is igényli a termelékenységet és a terméshozamot növelő változatos gépállományt. Az új Rába 15-ös típusú kistraktor segíti a mezőgazdasági munka színvonalának emelését, és a kézzel végzett munka meny- nyiségének csökkentését. A könnyen kezelhető, mozgékony és takarékos üzemű kistraktor négykerék meghajtása révén maximális vonóerővel dolgozik. A hozzákapcsolható, különféle vontatható vagy hordozható berendezés (pótkocsi, fűkasza, eke, kultivátor, tolólap, stb.) a mezőgazdasági kisárutermelés és a kommunális ágazat minden területén használható. A forgalmi adót is magába foglaló fogyasztói ára: 160 000 forint. Megrendelhető: a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár mezőgépértékesítési osztályán. Levélcím: Győr, Pf.: 50. 9002, telefon: 15-165. Telex: 02-4201. Kiszolgálás: az Agroszer békéscsabai, debreceni, győri, lajosmizsei és pécsi telephelyén. A garanciális javításokat az Agroszer kiszolgáló telephelyein, valamint a budapesti, a hódmezővásárhelyi, a sajószentpéteri és a székesfehérvári üzemegységben végzi. (9353.) Kis-Tüzép 1984. szeptember 1-én nyitom hagyományos építő- és tüzelőanyag telepemet Szolnok, Thököly út 42. szám alatt (volt Polacsek-féle telep). Nyitvatartás 7—15.30 óráig, szombat: 7—11 óráig, szünnap: kedd. Váradi Attiláné kiskereskedő. (10161.)