Szolnok Megyei Néplap, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-29 / 202. szám
1984. AUGUSZTUS 29. ZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A tévé képernyője előtt Mikor járt Csokonai Kunmadarason? Heti beszámolónk élére egy számomra érthetetlen eset kívánkozik, mely akár jelenségként is felfogható, hisz hasonló máskor is megesett már, s mely a televízió mindenáron szórakoztatni kívánó tevékenységét jellemzi. Szombaton este egy revü, a berliniek produkciója (felvétel 1983-ból) megelőzte az esti műsorban a franciák televíziós filmjét, előkelőbb helyre került egy csillogó-villogó látvány, mint egy tartalmas, ha nem is hibátlan, de kétségtelenül színvonalas művészi munka. Ez a tény. Így csaknem éjfélig kellett a képernyő előtt maradnia annak, aki az előző nap látott első rész után netán kíváncsi volt a Feketézők befejezésére is. Vajon miféle meggondolás húzódhat e megkérdőjelezhető műsorrend mögött, vajon mi indokolhatta az értékeknek ezt a vitathatóan felállított kétes rendjét, hogy egy valójában „üres káprázat” maga mögé utasítson egy gazdag mondanivalójú televíziós munkát? Igényesebb szórakoztatást! A kétrészes Feketézők ugyanis azoknak a filmeknek a sorába tartozik — értékét legfőképp ez adja —, amelyek pontos és hű képet festenek a kispolgár magatartásáról, megmutatják azokat az igazi humánumtól idegen vonásokat, amelyek elcsúfítják az embert. Ilyen torzító tulajdonság például a haszonlesés és a haszon- szerzés nemtelen vágya, s az ebből fakadó cselekedetek. Lám. a köpönyegforgató fűszeresék is hogy használták ki a háborús viszonyokat, a rendkívüli alkalmakat, a német megszállás zavaros idejét, hogy abból is hasznot húzzanak, amiből másoknak esetleg csak káruk származik. Ugyanakkor van az éremnek, illetve a filmnek egy másik oldala is, az eszméért harcoló, elveiért akár az életét is feláldozni kész fiatalember sorsa-példája, aki bizony csak az egyszerű tanárságig vitte az évek során. A film érdekessége, szemléletének sajátossága, hogy az alkotók nem törnek pálcát senki feje fölött, nem ítélkeznek még a megzsíro- sodó boltosék felett sem, csupán feltárják, felmutatják a jelenségeket, s ránk bízzák a megítélés nemes feladatát: mondjuk ki, mi nézők az utolsó szót, az elítélőt, megundorodván a haszonlesi kispolgári köpönyegforgatástól és odaadván teljes rokonszenvünket ' a tisztességes és becsületes fiatalembernek. Rokonszenves alkotómódszer ez, hogy tudniillik nem helyezi egymással szembe kifejezetten a kétféle, egymástól merőben eltérő modellt, viszont gondolatainkban végül is szembekerülnek; a film nem rágja szánkba a tanulságot, de a tanulság mégis megszületik, sőt mélyen lerakódik bennünk. És ez a tanulság korántsem csak történelmi abban az értelemben, hogy csupán egy bizonyos históriai időhöz kapcsolódnék, érvénye pedig napjainkig nyúlik. Hisz nem akad-e vajon ma is ember, akár nálunk is, állampolgár, aki úgy vélekedik a világ dolgairól, mint A jó vajhoz (a film eredeti címe is ez) címzett bolt tulajdonosa is. Olyan ember, aki csak alkalomra vár, hogy hasznát erkölcstelenül meglelje, aki ahelyett, hogy az eszméért élne, csupán belőle megélni szándékozik. Hangsúlyozom, a Feketézők jeles munka, magvas film, szórakoztató formában előadva. Ezért érthetetlen teljesen számomra, hogy akár a néző szárakoztatási igényeiből kiindulva is a televízió miért minősítette nála szórakoztatóbbnak a meglehet kecses hölgyek mutatós láblengetését, a csillogó díszek füzéréit, a maga nemében talán elfogadható, de különösebb értékeket nem képviselő dalokat Az az érzésem, a televízió műsorszerkesztőségében hamisan értelmezik a szórakoztatás fogalmát, és kissé alábecsülik a nézők szórakozási igényeit. Az elmúlt hét több napjának fő műsoridejében látott programok is ezt a gyanút erősíthetik bennünk, hissen a revü mellett legfőbb szórakozásaként két esetben krimit (ezúttal eléggé közepeset) krimibe illő sci-fit, aztán igen levegős vidám összeállítást, a Szeszélyes évszakokat kínálta a televízió fő műsoridőben, azaz olyan programokat, amelyekről messziről lerí, hogy „szórakoztatni” akarnak bennünket. Alighanem érdemes volna a televízióban végiggondolni a fő műsorideji szórakoztatás változatosabb és igényesebb módját, lehetőségeit! Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy min kell szórakoznia. illetve unatkoznia az embernek. Röviden Szerda este újra Fórum, a televízió egyik közkedvelt politikai műsora, amelyről már azt hihettük, végleg kimúlt, befedte az idő pora, oly régen nem találkozhattunk vele a képernyőn. Most azonban ismét jelentkezett, örömünkre. Igaz, a régi Fórumok tágas környezete és Vnéltóságteljiesebb kiállítása helyett most csak egyetlen asztalkához ültették a szövetkezeteket képviselő vezetőket, illetve meghívott szakembereket, meglehetősen takarékos formában állott elénk a Fórum, szerencsére azonban a régihez méltó bő tartalommal. A nézők, több mint hétszázan, kérdeztek a szövetkezetekről, ez volt a téma, s mint hajdan, ezúttal is nyílt, őszinte válaszok hangzottak el a beérkezett kérdésekre. Mégis, ezek ellenére is valahogy szegényesnek tűnt ez a Fórum, a már említett, külső megjelenésében tapasztalható módosulások miatt. Kérem, adják vissza formájában is a rangját ennek a fontos, demokratikus közéletet erősítő televíziós programnak! A tehetséggondozás nálunk immár társadalmi feladat, éppen ezért érdekes Rick Nóra műsora, melyben annak a titoknak a nyitját keresik, amely a kivételes tehetségek titka. Hogyan lehet például egy törékeny, vékonyka kislányból nagy fizikai megterhelést is kívánó művészi tornász, méghozzá a legjobb e hazában, tizenévesen; de általában is, mi lehet a magyarázata, hogy különböző sportágakban a versenyzők szinte gyerekfejjel szerzik maguknak a legmagasabb babérokat is. A szombat délután sugárzott dokumentumfilm — A titok nyitja — a művészi torna mesterét, Kovács Györgyit és kiváló tanítványait mutatta be munka közben, baráti társaságban, többféle jellemző élethelyzetben, bizonyítván, hogy. a kiváló teljesítmények tehetség és szorgalom közös eredményei, csak e kettő házasságából születhetik akár országra, akár világra szóló siker, művészi tornában éppúgy — sugallta a tévéfilm —, mint az élet más területén. A Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti Intézete Vargha Balázs ösz- szeállításában és jegyzeteivel megjelentette (Bp. 1960) a Csokonai-emlékek című hatalmas művét. Ebben megtaláljuk Csokonai legációs helyeit, azokat a helységeket. amelyekben a Debreceni Kollégium tógás diákja ünnepenként prédikációs szolgálatok végzésére megjelent. Hat év alatt pontosan 1790 karácsonyától 1795 pünkösdjéig tizenötször volt legációban. íme ennek a rendje: 1790 karácsony — Hegyköz—Szentmiklós; 1791 húsvét — Csokoly, pünkösd — örvénd, karácsony — ismeretlen helység; 1792 húsvét — Mező-keresztes, pünkösd — Hajdú-Dorog, karácsony — Hegyköz-Kovácsi; 1793 húsvét — Kun-Madaras, nünkösd — Hajdú-Hadház, karácsony — Kis-Marja; 1794 húsvét — Bihar-Püspö- ki, pünkösd — Fejértó, karácsony — Karcag; 1795 húsvét — Kiskun-Halas, pünkösd — Szabadszállás. Csokonai kunmadarasi le- gációja idején két egykori Csokonai tréfás hangvételét folytatva megállapíthatjuk, nem igen sikerült a lócsere. az ő Pégaze paripájáért nem kapott még egy gebét sem, így maradt számára az „apostolok lova”. Ez az eset 1800 májusában történhetett, azt találjuk azonban, hogy az év végén Debrecenből újra a Kunságba jön a költő, hiszen Puky István barátjának levelet ír innen december 20-án. „Csokonai írja Pukynak — olvassuk Kilián István egyik írásában —: Derzsről jövet útba akarta ejteni, végül is Kunmadarastól Matolcsy uram által levelet küldött. Várja a kosarat, a kalapot, és Wieland Abderiták című munkáját. Beszámol még néhány tervéről. Az újesztendőben megjelent munTöprengésébe belecsörrent a telefon. Balogh jelentkezett röviden. Helgát — Pók Lóráod egyik kenyér keresőjét — sokan ismerik, de nem tudnak róla. A kutatás tovább tart. Máté visszaült az íróasztalához. Ezúttal lassabban evett, de továbbra sem figyelt oda. A folyosón a mindig siető villanyóra kilenc óra öt percet mutatott. A térkép. A piros, zöld, kék vonalak. Hegyek, völgyek. folyók. Máté ott állt a hatalmas papírlap mellett, töprengve nézte. Pálca volt a kezében, mint egy földrajztanárnak. Reggel volt már, napsütés, az asztal fénylett, a takarítónő gondosan, alaposan letörölte. A csoportbeliek nézték Máté pálcás kezét. A százados nagyon határozott, nagyon komoly volt, úgy tűnt, beindul a motor. — Tessék .. . nézzétek — mutatott a pálcával a térkép egy valószínűtlenül kis piros pontjára. — Bükkiék Kékesden forgatnak. Velük van Mohai Tibor, és itt dolgozik az eszrepsszóban Halas Viola. Egy másik piros pont következett. — Ez itt a majdnem szomszédos Hullámos. Itt nyaral örsi Szilvia, itt lakik a debreceni kollégiumi diák volt a lelkipásztor, az idősebb Kábái Tóth József, a fiatalabb Sárai Mihály. A fiatal lelkész is alkalmas személy volt arra, hogy Csokonai a hivatalos kiküldetéssel járó kapcsolaton túl is barátkozzon vele, hiszen Debrecenben született; 1743- ban. a Ko’légiumban 1760- ban lépett a tógás diákok sorába, az ottani tanulmányai befejezése után karcagi rektor lett (1769—1771). Ezután Hollandiába ment, és tovább folytatta egyetemi tanulmányait, onnan hazatérve 1774- ben lett madarasi lelkész. Az ő szolgálatával kezdődött el a második lelkészi állás. Haláláig (1797) működött Madarason. Ilyen körülmények között megvan a lehetősége annak, hogy a madarasi le- gáción túl és a karcagi legá- ció idején Csokonai meglátogassa Sárai Mihályt. Csokonai szerette a Kunságot, ez az érzése még az olyan versén is érződik, amelyben az innen való távozásáról ír. Figyeljük csak a Lócsere című versének néhány sorát: káját legelőször Pukynak fogja elküldeni. Tervezi Zrínyi kiadását, de csak Sárospatakon és Kazinczynál található meg az eredeti. Megkapta — írja — a szőlővesszőket a tekintetes asz- szonytól. Kér még néhány facsemetét. Kiderül, hogy a két fiatalember között ekkorra már meglehetősen bensőséges kapcsolat létezhetett”. (Déri Múzeum Évkönyve 1975). Puky István válaszol Csokonai levelére Tiszafüredről vagy Tiszaigarról, az 1800. év utolsó napjaiban vagy 1801. legelején. A levele így kezdődik: „Kedves Barátom! A Madarasról írott Leveledet Matoltsi Chirurgus által vettem — hogy azolta Néked nem írtam, ebben megakadályoztatott az én mostani iénagynénje. És itt kell valahol lennie az ismeretlennek, X-nek, aki ismerd Halas Violát és örsi Szilviát. Valami kapcsolatnak kell lenni a két lány között. A pálca egy harmadik piros pontnál kötött ki. — Itt adtak fel egy táviratot Halas Violának. Megtaláltuk a nyomát. A szöveg: Este meglátogatom, addig is minden jót. Vida. — Te elárulnád magad egy távirattal? — érdeklődött Tormás. — Nem tudom ... lehet, hogy én nem... X talán gyakorlatlanabb. •— Szerintem a gyilkos ennél óvatosabb ... — Mit jelent egy távirat? Semmit. Ez bizonyítja, ahogy itt ülünk. — A gyilkos mégiscsak helyet jelzett. — Ha van egy kis esze, éppen csak bekukkantott a balatonrévi postahivatalba. — Viola mégiscsak a közelben dolgozott... — Gondolod, hogy nem számított rá, hogy a távirat a kezünkbe kerül? — Ha volt esze és ideje számítgatni, biztosan tudta, hoev így lesz. És ha ezt a lehetőséget bekalkulálta, bottal üthetjük a nyomát Bala- tonréven. Máté félbeszakította a vitát: telem környülállása”. A levél további részében részletesen ír „egy nagy tűzről”, amely majdnem megemésztette őt is meg a feleségét is. így született meg az elhatározása. hogy az Alföldről elköltözik Gesztelybe, és ott megépíti magának a tervezett tusculanumot. Ebben segíti apja örökségének a megkapása. Csokonai említett, második madarasi tartózkodása idején mindkét lelkész kollégiumi diák volt. Ismerkedjünk meg Pólya Ferenccel is. aki Kisújszálláson született 1753-ban, ahol rektor volt az apja. A kiskunhalasi középiskola után a Debreceni Kollégium tógás diákja lett 1769-ben, de még abban az évben Törökszentmiklósra távozott tanítónak. Majd a kollégiumi tanulmányai befejezése után előbb Poroszlón ^rektor, aztán 1779-től Baselben gyarapítja tudományát. Hazatérve 1783 és 1794 között Szőlősön majd ettől Hajdúnánáson, míg 1799-től Madarason szolgált 1817-ig. Csokonai madarasi levelének keletkezése idején tehát ő szolgált ott. Puky Istvánról, Csokonai barátjáról és levelező társáról annyit megállapíthatunk, hogy a költővel pataki diákságától — esetleg még korábbi időtől — áll kapcsolatban. A levél . idejében már nős, felesége Darvas Anna. akit a költő-barát többször köszöntött verssel. Anyai nagyapja Széky Zsigmond, tisza- igari földbirtokos, akinek a házában megfordult Csokonai. A madarasi levelet Csokonai küldi Puky Istvánnak. (Itt nem részletezem a költő tiszaigari kapcsolatait, Papszász József nevét azonban feltétlen meg kell említenem, akivel Csokonai bizalmas, jóviszonyban volt.) Csokonai barátjának rokonai és ismerősei éltek ezen a tájon. Elgondolható tehát, hogy Derzsről Madarasra jött a költő, itt megállt Pólya Ferenc vagy Fazekas István lelkésznél, innen eljuttatta a levelét Puky Istvánhoz Igar- ba Matolcsi chirurgussal, aki onnan válaszolt a Csokonai madarasi levelére. Miközben a két évszázaddal ezelőtti események megelevenednek előttünk, és a szereplők emlékeit számba- vesszük, s sorrendbe rakjuk, átéljük a másik költő szavait: nem térkép e táj. ötvös László — Mind a három helyen alapos ellenőrzést fogunk végezni. — Azt tudom — gondolta savanyúan Tormás — megyünk a szakványmelóra, igazoltatás, ellenőrzés. Miközben a főnök Pécsre utazik örsi Szilvia nyomába. Tormás tévedett. Legalábbis néhány órát. Máté ugyanis a filmgyárba ment. Bükki rendezővel beszélt meg randevút. A férfi hangja kelletlen volt a telefonban. Elfoglaltságra hivatkozott, tanácsolta, hogy tárgyaljanak a segédrendezőjével, Vidával. Máté megnyugtatta. hogy őt is fel fogják keresni. — Nem tudom, miben segíthetnék ... — próbálta kikerülni a randevút Bükki. — Majd személyesen elmondom. — Máté ingerültségét lassan felváltotta a harag. Ez volt benne akkor is, amikor a filmgyár kapuját átlépte. Festett világ. Nyüzsgő világ. Vajon mi vonzotta ide a szelíd Halas Violát? Milyen titkokat rejt az. emberi lélek? Bükkihez titkárnő vezette be. A rendező kuszáit hajjal ült egy vastag könyv mögött. Szemmel láthatóan a nagyon elfoglalt filmesnek rendezte magát. Mátét nem fogadta örömmel. Krimit soha nem akart rendezni. Lebecsülte a műfajt. Pipája után nyúlt, piszkálta. Máté úgy kérdezett, mint egy interjút készítő újság- író. — Melyik lesz a következő filmje? Szegedi fesztivál mérleg István a király, jövőre is A fesztivál intézőbizottsága megvonta az ünnepi hetek gyorsmérlegét. Tavaly ünnepelte felújításának negyed- százados évfordulóját a fesztivál. A program némileg ha- loványabbnak indult, de jött Szörényi—Bródy István, a király című rockoperája, amely sok tekintetben tanulságul szolgál a jövőre: tágította a műsorpolitika kereteit, bővítette a repertoárt és óriási tömegeket mozgatott meg. Előadásonként hatezren ültek a nézőtéren, ám az átlagos kihasználtság a tavalyi 5270 látogatóval szemben 4826. így is mintegy 87 ezren nézték meg a 18 előadást. A Hunyadi Lászlót az intézőbizottság tagjai megfelelőnek minősítették, a Faustot értékesnek, a Rákóczi- átdolgozást a közönség igazolta, míg a grúzok föllépése ugyanúgy, mint az István, a király bemutatója, egyértelmű siker. A Szegedi Ipari Vásár az újdonságok vására, nyitva- tartásának tíz napja alatt 175 ezren látták. Óriási tömegeket mozgatott meg az ifjúsági napok háromnapos programsorozata. Csökkent a képzőművészeti kiállítások száma, ezek közül kiemelhető a még szeptemberben is látható nyári tárlat, értékesnek minősítették a szakszervezeti díjas művészek bemutatkozását, a Czóbel-emlék- kiállítást és még néhány más tárlatot. A dómban három orgonakoncertet rendeztek, ugyancsak háromszor szólalt meg a zene a Muzsikáló udvarban. Elkészült a jövő évi műsorterv. 1985-re négy bemutatót terveznek. A fesztivál történetében először mutatják be Mozart Varázsfuvoláját. A Győri Balett a Szarvassá változott fiú történetét feldolgozó új produkcióval készül a Dóm térre, a hagyományokhoz híven a templom előtt tartják a nemzetközi néptáncfesztivál gálaestjét és jövőre is, reprízként játsszák az István, a királyt. A rendező töprengő arcot vágott. Mit mondjon? Az igazság az, hogy még nincs filmje. Semmi biztos. Ha ezt bevallja, le kell szállnia a talapzatról. Nem volt kedve hozzá. — Több könyv között válogatok. Még nem döntöttem ... — Eszerint a segédrendezője még nem toborozhat szereplőket. Bükki szórakozottan rázta a fejét. — Nincs segédrendezőm. Vida nem lesz többé az asz- szisztensem. Ügy döntött, önálló lesz. Arcán határozott gúny villant. Meg volt a véleménye az asszisztens önálló rendezői terveiről. — A Hullámverés az utolsó közös munkájuk volt? — Igen. — Lehet, hogy már a saját filmjéhez keresett szereplőket? A rendező elmélázott. — Lehet... minden lehetséges ... ámbár úgy hallottam, fogalma sincs, mit csinál majd ... Ezt a vágást a rendező ebben a szituációban sem tudta kihagyni. — A Hullámverés statisztáival ki foglalkozott? — Mikor, kinek volt rá ideje. A jelenetektől, beállításoktól függött. Előfordult, hogy mind a ketten bajlódtunk Vidával együtt. Mondhatom, sokat mérgelődtünk. Ritka ügyetlen garnitúrát szedtek össze. ,,Hol vagy most, Pégaze! mondom, állj ide az udvarra, Vígy el engem, ha tovább nem, legalább Nádudvarra. Mert nem kapok, egy szárnyatlan lovacskát is Karcagon, Noha elég nyerít itten a kunsági pallagon. Igazán, hogy nincs Helikon-hegye ezen határnak, Mert itt a szegény poéták a magok lován járnak. Te jöjj hát elő, szárnyas ló, te vigyél haza engem, Hoan majd ha szárnyas hátadon a levegőt kerengem És menlátom a kun bírót szárnyatlan lovon menni, Előtte a kalapom se méltóztassam levenni. Tudom, hogy ha a kun banya meglát, tehenet fejet S a garaboncás deáknak önként fog adni tejet. Jövet óh szárnyas Péaaze! Végű fel egy muzsák-fiát, Ki nem a poétás főben kikoholt utópiát, Nem Parnassust avagy Tempét akar rajtad bejárni. Hanem Debrencenbe készül, hol rég kívánják várni. Csak a Veres-toronyig vígy, csak addig, óh Pégaze! Te is hipp-hopp hírivei jársz, óh Pégaze, igaz-e? — vm — (folytatjuk)
