Szolnok Megyei Néplap, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-28 / 201. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. AUGUSZTUS 28. Egy erdélyi proletáríró 75 éve született Asztalos István Mikeszászán született 1909. augusztus 28-án, és fiatalon, életereje teljében 1960. március 5-én halt meg (Kolozsvárott. Ha élne, na ünnepelnénk 75. születésnapját. Nem készült írónak, huszonkilenc eves, amikor megjelent első novellája. A Történet az utcán című karcolat egy gazdátlan kóbor kutya elpusztítása által az emberek egymáshoz való viszonyát mutatja be realista módon, s mégis a jelkép iszonyatos döbbenetével. Az íűró semmiféle kommentárt, magyarázatot nem fűz hozzá, egyszerűen a történethez hasonlatos élet valósága kényszeríti az olvasót az azonosításra. Ez a szemlélet- mód Asztalos István egész életművének alapvonása. A „Történet az utcán” című novella sikere — Kacsó Sándor tanúvallomása szerint: „váratlan rábukkanás meglepődését, a felfedezés örömét váltotta ki a hazai írástudókból. Ügy éreztük: új író született. Író, aki az akkori fojtogató körülmények között is rá tud tapintani a lényegre, meg tudja érzékeltetni azt, amit egyenes szóval kimondani nem volt veszélytelen.” Ezután az Erdélyi Szépmíves Céh lehetőséget ad neki egy kisregény megírására, otthagyatja a szövőgyárat, csak az irodalomnak él. Hamar az erdélyi irodalmi élet egyik vezetőjévé válik, pedig közben a háború elsodorja, behívják katonának, 1945-ben Budapesten éri a felszabadulás, visszatér Kolozsvárra, ahol különböző újságok szerkesztőségében dolgozik, míg végül ő szervezi meg a Napsugár című erdélyi gyermeklapot, melynek haláláig fő- szerkesztője. Írói pályáján elsősorban novellái és regényei váltak jelentőssé, de minden műfajban alkotott figyelemreméltót: riportot, drámát, gyermekmesét. Első regénye, az 1939-ben megjelent Elmondja János nagy sikert hozott, mert az író gazdag élményanyaga, emberismerete végig lebilincselte az olvasót. Stílusa leginkább Tamási Áronnal rokonítja, de annak díszítőelemei nélkül, mintegy egyszerűbb, s talán természetesebb elbeszélésformával fogalmazza a román—magyar—német nyelvű szegénység szenvedéseit. 1941-ben jelent meg második regénye, az Űj esztendő. Ez is ugyanúgy, mint az előző regény, móriczi hatást mutat, szerkezete inkább no- vellafűzér, egy erdélyi falu szegényeinek élete, de már sokkal több benne az indulat, sokkal több a tudatos mozdulniakarás a nyomorúságuk okozóival szemben. Legjelentősebb és legismertebb műve a Szél fúvatlan nem indul című, 1949-ben megjelent kisregény. Reve- láció volt. A nemzetiségi problémának ilyen szemléletű feldolgozása újdonságnak számított, mert ha jelen is van benne mindaz, ami az elmúlt huszonöt évben jellemezte a nemzetiségi marakodásokat, ez a munka négy nap eseményeit megjelenítve annyi optimizmussal szól erről a kérdésről, annyira az osztályharc összefüggéseinek figyelembe vételével vizsgálja a nemzetiségi kérdést, hogy optimizmussal ma már harminc év történelmi távlatából kicsit felületesnek, kicsit sematikusnak minősíthető. Hiányzik alakjaiból a novellaíró Asztalosnál megszokott sokszínűség, az egész történet inkább egy tétel illusztrációja, mint eleven sodrású életábrázolás. Persze Asztalos István nagy- formátumú író, aki akkor is, amikor a közösség felé induló új falut teszi meg egészében hősének, annyi szint tud beleépíteni írásába, ami messze kiemeli a regényt a kor sematikus irodalmának egészéből. E művet követte a Fiatal szívvel című kisregény, melyben az író célja: „megmutatni, hogyan jutott el egy ifjú a tőkés-földesúri rendszer idején a mozgalomba.” Ebben a műben Asztalos a romániai munkásmozgalomnak próbái emléket állítani saját életélményei alapján, és megkísérli megalkotni benne a tradicionális nemzetképpel szemben azt az új „proletárnemzet” előképet, amely véleménye szerint a nemzetiségi vitákat végképp megszünteti és megoldja. A regény nem igazán sikeres alkotás, vége ennek is egyszerre romantikus és egyszerre sematikus, a tétel itt is erősebb, mint az ábrázolási készség. Ez a rnű is jelezte, hogy Asztalos inkább a novella, a kisregény művésze, abban van otthon igazán, a novellái azok, amelyek nevét megőrzik, ezek az irodalmi maradandóság biztosítékai. Q háború alatti években és közvetlen utána Nagy István írásai mellett Asztalos István hangja hallatszott a legmesszebb. Korán meghalt, kis életmű maradt utána, és tragédiája, hogy épp akkor érte utol a halál, amikor már visszatalált eredeti hangjához, hiszen a sematizmus a kor bűne volt, és nem az övé. Szalontay Mihály Ma fejeződik be Jászberényben a néptánctábor. A megyéből összesen hatvan táncos vesz részt a találkozón. A táncokat Papp Imre, Bállá Zoltán, Fejér Erika és Koczka Erzsébet tanítja be. Képünkön: mezőségi tánc. A zenét a Jászsági Népi Együttes zenekara szolgáltatja — nzs — / Előadások, viták, fórum Továbbképzés főiskolás KISZ-vezetőknek A mozgalmi munka új módszereivel ismerkedtek Az egyetemi és főiskolai ifjúság mozgalmi munkájának korszerűsítése állt a középpontjában annak a vasárnap véget ért, egyhetes vezetőképzésnek, amelyet a KISZ Szolnok és Pest megyei Bizottsága szervezett Sződli- geten. A megyei politikai képzési központ harmadik éve igyekszik közvetlenül is segítséget nyújtani az újonnan választott főiskolai mozgalmi vezetők felkészítéséhez. — Én már második alkalommal veszek részt ilyen táborban — mondta Hegedűs Zsuzsa, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola szolnoki tagozatának csoportvezetője, — és nagyon kedvezőek a tapasztalataim a jelenlegi vegyes csoportokkal kapcsolatban. Az volt a jó, hogy nincs merev csoportbeosztás. Az összetétel mindig az adott foglalkozás, előadás funkciójához, tartalmához igazodott. A képzési program sem volt hagyományos, mert ez elsősorban a csoportmunkára, a tapasztalatcserére épített. — A beszélgetések, viták során — vetette közbe Csőke Irén, a jászberényi Tanítóképző Főiskola hallgatója — közvetlen, őszinte volt a légkör. Különösen tetszett, hogy az előadók elmondták a műhelymunka titkait, és bennünket is bevontak a jövőkép megrajzolásába. Különböző oldalakról közelítettük meg például az egyetemi, főiskolai KISZ -szervezetek politikai tevékenységét, amelynek középpontjába egyre inkább a hallgatók helyzetének, élet- és munkakörülményeinek alakításában való részvétel kerül. A mi iskolánk sajátosságaiból kij indulva azonban az volt^JB általános vélemény, hoJB eközben semmiképpen nnl szabad mgfeledkeznünk ff nevelő funkcióról sem. — A képzés mellett jutott idő szórakozásra és a sportra is — mondta Balogh Ildikó jászberényi hallgató. — Mindenki részt vett például a katonai főiskolások által szervezett harci túrán, de sok táborozót mgmozgatott a fiú-lány vegyes labdarúgóbajnokság, a videósvetélke- dő és a játékos csapatverseny is. Ezek mindegyike módszertanilag is jó ötleteket adott. A képzési program fórummal zárult, amelynek első részében a Szolnok megyeiek egy előadást hallgathattak meg: megyénk társadalmi, gazdasági helyzetéről, a felsőoktatási intézmények és a fiatal értelmiség feladatairól és lehetőségeiről. Az előadást és konzultációt Jakatics Árpád, a megyei pártbizottság osztályvezetője tartotta meg. A második részben pedig a főiskolások az intézmények párt-, állami vezetőivel találkoztak és beszélték meg az új tanév mozgalmi teendőit, deryeit. Többek között szó Sípra felsőoktatás korszerű- Syséhek aktuális feladatai- íroKTJz^ifjúsági parlamentek Tnegreh3^2Téséről, a következő megyei főiskolai találkozóról. A fórum résztvevőinek egybehangzó megállapítása az volt, hogy az egyhetes képzés — lehetőségeihez mérten —■ jó keretet adott és megfelelő irányt mutatott a főiskolai mozgalmi munka korszerűsítéséhez, a főiskolák közötti kapcsolatrendszer további bővítéséhez. Jusztin László A pécsi fodrászszövetkezet vezetője ezt mondta el örsi Szilviáról: — Nálunk dolgozott, kozmetikusnő volt, ha jól tudom, négy éve. Én csak tavaly kerültem az üzletbe. Elég jó dolgozó volt, mármint jól termelő, de sokat önkényeskedett. munkaidő letelte előtt elment, hiába szóltunk neki. Én fegyelmit akartam adni, de a központból odaszóltak, hogy hagyjuk, nekem ez elég furcsa volt, később hallottam — már nem hivatalosan, hogy örsj Szilviát védelmezi valaki, vagy valakik. Az ember pedig ugyebár nem rohan fejjel a falnak. — Júliusban mégiscsak kenyértörésre került sor. Szilvia a legnagyobb szezonban kijelentette, hogy azonnal kiveszi a szabadságát. Nagyon dühös lettem, azt mondtam, hogy ha meg— teszi, mehet végleg. — Mindenkinek joga van a fizetett szabadsághoz, neki beteg a nagynénje, elutazik. Valami igaza volt, azt ígérte, augusztus hetedikére visszajön. Mit tehettem, belenyugodtam. Elhatároztam, hogy nem hagyom annyiban a dolgot. Feljegyzést írok a központnak, de erre még nem is válaszoltak, ámbár már nem aktuális a dolog. Nem szerették, gondolta Máté, miközben az üzletvezető tanúvallomását olvasta. Továbblapozott a dossziéban. A nyomozási eredményeket nézegette, ha ugyan azt a keveset eredménynek lehet nevezni. A vizsgálat szerint örsi Szilvia valóban Hullámosra utazott a nagynéniéhez, de két nap múlva már újból Pécsett volt, kivette a takarékbetétkönyvből az ötvenezer forintját, és Budapestre utazott. Hogy miért tette, ezt, erre sem a nagynénje, sem a Pécsett élő, de nem vele lakó szülei sem tudtak választ adni. örsi Szilvia a Fortuna szállóban vett ki szobát, amit telefonon rendeltek a. számára. A portás szerint vidéki hívás volt, egy férfihang kérte a szobát. Július 25-én a Fortuna portása bosszankodva vette tudomásul, hogy a 151-es szoba lakója még nem jött le, vagy magával vitte a szobakulcsot. Este hét óra volt, takarítani akartak, másnapra kiadták a szobát. Szólt a szobaasszonynak, hogy kopogjon be a 151-esbe. — Senki nem nyit ajtót — jött le később a szobaasz- szony —, mélyen aludhat a kis nő... Később megint kopogtak, dörömböltek, a kulcs belül volt, így az előkerített másolattal sem értek semmit. Este tízig vártak, akkor telefonáltak a kerületi rendőrségre. Amikor az ajtót a rendőr jelenlétében feltörték, először senkit sem láttak a szobában. Amikor jobban körülnéztek, a padlón és a szőnyegen, az ágyneműn vérnyomokat találtak. A szekrényben pedig örsi Szilvia összeszurkált holtteste volt begyömöszölve. Az orvosszakjértői bizottság véleménye szerint a halál éjjel egy és két óra között állt be. Az áldozaton nemi erőszak nyomait nem észlelték. A boncolás szerint a gyilkosságot egy körülbelül 15—18 centiméteres tőrrel követték eL A lánynál pénztárcát, pénzt nem találtak. A szülők szerint Szilvia aranykarkötőt, aranyláncot viselt. Ezt sem találták. • A kérdés hasonló volt, mint most a Halas ügyben, hogyan jutott be a gyilkos a szállodába, és hogyan hagyta el nyomtalanul. A választ ott gyorsan megkapták. A gyilkosság felfedezése utáni napon, a Matopex külkereskedelmi bemutatóiroda vezetője értesítette a rendőrséget, hogy valaki járt a helyiségükben. A nyomozók megállapították, hogy ez a valaki feifeszítet- te a bemutatóterem udvari bejáratát. A tettes tehát az udvarról érkezett, az utcai kapu kulcsát a tábláról akasztotta le. A bemutatóterem a Fortuna szálló melletti épület földszintjén van. A 151-es szöbát alig egy méter választotta el a szomszédos ház első emeleti függőfolyosójától. Ezt a rejtélyt tehát gyorsan megoldották, a nyomozás mégsem vezetett eredményre. A gyilkos sem a szállodában sem a Matopex irodában nem hagyott használható nyomot. örsi Szilviáról a környezete sok mindent nem tudott. A csinos, jól kereső, huszonhat éves kozmetikuslányt büszkének, felvágósnak tartották. Suttogtak róla eztazt, de semmi konkrétum. A nyomozóknak néhány hét után sem volt fogalmuk, hogy mit keresett a lány Budapesten. Két hónappal a gyilkosság elkövetése után a nyomozás holtpontra jutott. Máté becsukta a dossziét. Nagyon éhes volt. Végszóra hallatszott a kopogtatás, az ügyeletes zsemlyét, szalámit tett az asztalra. Máté evett pár falatot türelmetlenül, kapkodva. Azután a térpékhez ment. Balaton- kékesdet, a filmforgatás helyét hamar megtalálta. Vib- rány ettől a helytől körülbelül 5—6 kilométerre volt. Kékesd és Hullámos között majdnem ugyanennyi volt a távolság. örsi Szilvia útja Pécsről vezetett Hullámosra, és onnan a Fortuna szálló 151-es szobájába. Halas Viola Vibrányból indult el két héttel később a Pókerba. Véletlen? Vagy Mohai keze van mind a kettőben? Volt-e köze egymáshoz örsi Szilviának és Halas Violának? Mit tudhattak, amiért el kellett pusztulniuk, ha egyáltalán van köze egymáshoz a két ügynek. Máté szerette volna, ha van. De attól, hogy a két gyilkosságot összekösse, még nagyon messze volt. A rádió hullámhosszán Mocsár Gábor a Karinthy Színpadon Sajátos, egyben sajnálatos hazai jelenség, hogy az újság- és rádiómiűfajok legemlékezetesebb termékei nálunk nagyon is egynapos művészetnek számítanak, legjobb esetben másnapig vagy a hét végén megjelenő kritikájukig „élnek”. Pedig számos olyan rádióműsorsorozatot hallgattunk már végig amelyet újra élveznénk, netán nyomtatásban is olvasnánk, vállalván azt is, hogy minél inkább akusztikai hatásokra épül a műsor annál rádiószerűbb, s az írott szóval annál nehezebben reprodukálható. A Karinthy Színpad vasárnapi adásáról jutott eszünkbe mindez. Nem túlzás ha azt mondjuk, a műsor irodalmi missziót tölt be, igazi nemes humort közvetít. Kár, hogy a múló időnek „dolgozik”. Pedig többet érdemelne. Mocsár Gábor évtizedek óta tökéletesen beszéli a humor nyelvét. Regényeit olvasva is észre vehetjük: sajátos, az akasztófahumortól ugyan különböző, de önostorozó humora mindenképpen „húsbavágó”. Mocsár nem hűvös kívülállóként nevettet. Nem azonosul ugyan téveteg hőseivel, de érződik együttérző keserűsége. Lövi ugyan nyilait a gyarlóságokra, de ezek nem mérgezett hegyű nyilak — poénok — sebet talán okoznak, de nem „halálosak”. Sakkal inkább szellemesek, elegánsan nagyvonalúak. A vasárnapi „Mocsár- Színpadot” a szerzővel folytatott beszélgetés vezette be. A riporter, a műsor szerkesztője, Kaposi Miklós blőd kérdéseket tett fel az írónak, aki ígérte, hogy „megfelelően.” válaszol. Mit tartott ő „megfelelőnek”? Megfogalmazta: minél blődebb a kérdés, annál nehezebb rá válaszolni. Hamar kiderült, igaza van, de egyben arra is rájöhetett a hallgató, hogy blőd kérdéseket is tudni kell feltenni, s olykor ezek igazságtartalma nagyobb, mint a komolykodó álkérdéseké. A válaszok méltóak voltak a kérdésekhez, Mocsár nem tett lakatot a szájára ezúttal sem. Jól példázta a szerző bátorságát az....... avagy hogyan juthatunk lakáshoz” alcímű jelenetsor is. Nem politikai bátorságra célzunk, hiszen senki sem tiltja, hogy a lakáshelyzet körüli anomáliákról bárki is humorizáljon. Sokkal inkább Mocsár emberi bátorságát méltányoljuk, amiért — némi keserűséggel ugyan — odatartotta írói lámpását, ahová még kevesek tették. Arról szólt Mocsár, hogy a fiatalok milyen jellembeli töréseket szenvedhetnek a lakásszerzésért folytatott harcukban. Mocsár az abszurdot közelítő helyzetben „vizsgálta” a témát, igen szellemesen. Avatatlan toll talán morbiditásba tévedt volna, nem így szerzőnk, aki Kapossy Miklós segítségével a kacagás erejével láttatta meg a valóság torzulásait. A Karinthy Színpad adásai általában jó szórakozást nyújtanak az irodalomkedvelőknek, rádióhallgatóknak. Méginkább így volt ez most. Mocsár Gábor valóságidéző, igen jól szerkesztett műsora — a műfaj tiszavirágélete ellenére is — sokáig emlékezetes marad. (Folytatjuk) — tg —
