Szolnok Megyei Néplap, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-22 / 196. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. AUGUSZTUS 22. A butelláktól a bütykösökig Vásárhelyi fazekasok kiállítása Mezőtúron A XIX. század második fe­lében Hódmezővásárhelyt a fazekasok fővárosának is ne­vezhették volna, ugyanis itt dolgozott az országban leg­több mester, négyszázan él­tek a tálak, kanták, butellák formázásából. Ma már jóval kevesebben vannak, de mun­káik nem kevésbé híresek, mint elődeiké voltak. Ritka­ság számba menő élmény összevetni a százéves és a ma készített fazekasremeke­ket. Figyelemmel kísérhető ahogyan a múlt tovább él a cserepek formájában, színé­ben egyszóval küllemében. Az elmúlt hét végén Me­zőtúron, a kiállítási csarnok­ban megnyitották a Hódmező­vásárhely fazekassága című kiállítást. A bemutató anya­gát a vásárhelyi Tornyai Já­nos Múzeum gyűjteményéből és az Agyagipari Szövetkezet termékeiből állították össze A vásárhelyi mestereket an­Butykosok, tálak .rendezés közben nak idején tálasoknak is ne­vezték, mivel sokat készítet­tek ebből az edényből, de is­mertek voltak butykosaik, úgynevezett föntálló edénye­ik is. Hozzájuk fűződik a butella elterjedése is, mivel itt készítették az elsőket. A vásárhelyi fazekasok három városrészben éltek, ez egyben azt is jelentette, hogy eltérő stílusjegyeket hordoz­nak cserepeik. Az újvárosi­ak a már említett föntálló munkákról voltak ismertek, a tabániak kedvelték a tar­ka. színes edényeket, míg a csúcsa mesterek a fehér ala­pon kobaltkék mázas festést alkalmazták. Az eltérő voná­sokat jól érzékelteti a bemu­tató is. Az érdeklődők a tárlatot szeptember 17-ig nézhetik meg a kiállítási csarnokban. Százéves butellák (fent), és a mai mesterek imunkái (f) A Megyei Művelődési Központban B nyelv­tanfolyamoktól a szabás-varrásig A szeptember nem csupán a gyerekeknek, de a tanulni vágyó felnőtteknek is a kö­zelgő „becsengetést” juttatja eszébe. Már Szolnokon is fel­tűntek a plakátok, ame­lyek a különböző tanfolya­mokra invitálják őket. Aki idegen nyelveket szeretne ta­nulni, szeptember 10-ig irat­kozhat be a Megyei Művelő­dési és Ifjúsági Központ „nyelviskolájába”. Az intéz­mény jól felszerelt, modern nyelvi laboratóriumában az angol nyelvvel ismerkedhet­nek a kezdők és a középha­ladók, de indítanak angol nyelvvizsgára előkészítő tan­folyamot is. Németül két csoportban — kezdő és kö­zéphaladó — tanulhatnak az érdeklődők. Az idegen anya­nyelvűek számára magyar nyelvtanfolyam is indul. A Gorkij Nyelviskola és a mű­velődési központ közösen szervezett orosz nyelvi tan­folyamára azok jelentkezhet­nek. akik nyelvvizsgára ké­szülnek. Az általános iskolai nyelvoktatást kiegészítve 2— 4 osztályos gyerekeket, vár­nak az angol kezdő és 5—8 osztályos diákokat az angol és a német haladó csoportba. Bizonyára érdeklődésre talál a felnőttek részére induló, kéthónapos gyorsolvasási tanfolyam is. A művelődési központban gyakorlati ismereteket nyúj­tó tanfolyamok is várják a jelentkezőket. A szabás-var­rás tanfolyamon négy cso­portban, 30 héten át a szak- Vna legapróbb fortélyait is megtanulhatják a résztve­vők. A műszaki rajzmásoló tanfolyam vizsgával zárul és munkavállalásra jogosító bi­zonyítványt is ad. A rádió-, tv-szerelő tanfolyam hallga­tói a korszerű készülékek javítását, a kisebb-nagyobb hibák elhárításának szakmai tudnivalóit sajátítják el Ezekre a tanfolyamokra szeptember 15-ig lehet je lentkezni. A kezdő fotósok­nak szervezett tanfolyamra — amelyen az alapismeretek tanulhatók meg — szeptem­ber 30-ig középiskolásokat várnak. Tormás szólalt meg. — Pék Lóránd nagyon megdöbbent, amikor meg­hallotta, hogy gyilkossági ügyben nyomozunk, ö azt hitte, hogy csak „egyszerű” razzia van. Elmesélte, mit csinált, amikor kilépett Hel­ga szobájából, a 304-esből, ahol egy tökrészeg bécsi ga­bonakereskedő aludt a má­sik ágyban. A szoba nagyon közel van a hátsó kijárathoz. Lesza­ladt a földszintre, ahol ket­ten is álltak. Visszafordult, s az első emeleti takarító- szobában dekkolt, amig a nyomozók végigjárták a szo­bákat. Ezt a helyiséget in­kább öltözőnek használják, be lehet reteszelni. Pék Ló­ránd magára zárta az ajtót, s úgy döntött, ha minden kötél szakad, a világítóud­varon keresztül átmegy a kazánházba. Várta, mikor kopognak az ajtón. Nem sze­reti a komplikációkat, gyá­va kicsit a fiú. Valaki le­nyomta a kilincset, azt hit­te, zárva van az ajtó, to­vábbment. Nyilván azt hit­te, ez egy használaton kívü­li helyiség. Máté jelentőségteljesen Vigre nézett, ö ellenőrizte a harmadik emeleti szobá­kat. Most lángragyúlt arccal hajtotta le a fejét. dorgálás nélkül. Főnöke nem állta meg — Ez a nagyvonalúság ta­lán az egész számításunkat keresztülhúzza. Tormás megvédte Vígét. — Arról van szó, hogy nem gyanúsítjuk Pék L.órán- dot. Máté felcsattant. — Mindenkit gyanúsítunk, még téged is... ne várd, hogy megdicsérjem, aki hi­bát követett el... Mély sóhajok, újabb ciga­retták. Máté a karórájára nézett. Sürget az idő. Halas Violá­ról kell beszélnie azokkal, akik ismerték, szerették. — Húszesztendős volt. Ennyit tudunk róla, és azt, hogy adminisztrátor volt a vibrányi eszpresszóban. Tormás cédulát vett elő. A megyei rendőrkapitányság adatai voltak. Átvette a szót Mátétól és szinte távirati stí­lusban sorolta. Vasutas család. Az apa nemcsak az állomáson dol­gozik, kertészkedik is. Csa­ládi házuk van, jómódúak. Az anya otthon van. Halas Viola egyetlen gyermek volt. A szomszédok rendes, be­csületes embernek tartják Halasékat. Viola gimnázium­ban érettségizett, a téeszbeo helyezkedett el. A szövetke­zeté a presszó. Nyáron Viola a közeli Balatonkékesden is kisegített. Tagja volt a mű­velődési ház szavalócsoport­jának. Máté csodálkozva hallgat­ta Tormást. Meglehetős rész­letességgel jelentettek a me­gyeiek. Pár pillanat múlva megkapta a magyarázatot. — Az egyik megyei kol­lega rokona Violának. Na­gyon szerette. Ö értesítette a szülőket is ... Sok mindent kellene tud­ni még. Volt-e Violánál na­gyobb összegű pénz, ékszer? Csupán egy vékony arany­láncot találtak az éjjeliszek­rényén. Vajon ’ miért vette le? Tormás tovább olvasott. — A szülők szerint több mint kétezer forint volt a leányuknál. Briliánsgyűrű, karkötő, valamint egy arany nyaklánc medállal. A pénztárcában alig pár forintot találtak. Briliáns­gyűrű, karkötő sincs a jegy­zékben. Nemcsak megölték, hanem ki is rabolták Halas Violát. — Ez a gyilkosság — mondta Víg elgondolkozva nem látszott kockázatosnak. — Mit értesz kockázat alatt? —Szerintem az emberünk alaposan ismerhette a szál­lodát. Tudta, hogy jó terep, zűrös terep. A vendégek ál­landóan változnak, egy ré­szük fél a lebukástól. Még a szomszédok sem ismerik egymást. Aki a szobában van nagyjából azt csinál, amit akar. — De a szobába be is kell jutni. Hogy megy be, ha nem ott lakik? Hogy jut be? Máté majd­nem elnevette magát. Naiv kérdés. Kezdő kérdés. Ren­geteg ember jutott be lehe­tetlen helyekre. Kulccsal, kulcs nélkül, szerszámok és fondorlatok segítségével. Az emberüknek valószínűleg könnyebb volt a helyzete. Dulakodásnak semmi nyoma, veszekedést, hangos szót, si­koltást senki nem hallott. Az ő emberük úgy jutott be a szobába, hogy kopogott. Kopogott és beengedték. A másik feltételezést, azt, hogy a gyilkos előbb ment be a szobába, mint a lány, hogy elbújt, és úgy várta ál­dozatát — elvetették. A lány várta a gyilkost, úgy ahogy csak egy lány tud várni egy pókot. Várta, ér­deklődött iránta, de azért el­ment egy másik férfival. S mindehhez egy vidéki, úgy­nevezett „nem olyan” lány­ról van szó. — Miért kell feltételez­nem bármit is — korholta magát Máté —, csak azért, mert egy lány délután talál­kozik egy férfivel, és este egy másikkal van randevúja. Sokféle magyarázat lehet. A sokféle magyarázat kö­zül akármelyiket elfogadná, ami nem feltételezés. Egyet, amely világosságot nyújt. De nincs ilyen. (Folytatjuk) A tévé képernyője előtt Nem tűnik már többé fel Ken Marchall (az ifjú Mar­co) gyermekien tiszta és ár­tatlan tekintete és selymes arca, és nem csendül fel Kristóf Tibor (Nicolo Polo) ércesen férfias magyar hang­ja — véget ért a nyolcrészes színes, olasz szuperproduk­ció, az amerikai széles vász- nú mozifilmekkel is verseny­re kelő Marco Polo, minden idők talán leglátványosabb tévéfilmje. Marco Polo A régi históriák, hajdani hősök mai megidézésének, megjelenítésének sokféle módja lehetséges; a ködbe vesző, távoli időkben meg­történtek önkéntelenül is le­gendássá nemesülhetnek az utókor szemében, hátha még erre a tárgy külön is csábit. Egy velencei fiatalember ka­landos útja a mesés Keleten, szinte 'kínálja magát a ro­mantikus megközelítésre, a megszépítő eszményítésre. Kétségtelen, Marco Polo nem akármilyen tettet hajtott végre, de valahogy minden túl szép, ahogyan az olaszok filmjében megjelenik; „ka­landjainak” veszélye ebben a feldolgozásban alig-alig jut szóhoz, vagy ha nyoma is van, csak halványan látszik; hiányzanak azok a feszültsé­gek. igazi emberi konfliktu­sok, amelyeket Marco a bar­bár világban megélhetett, veszélyt veszélyre halmoz­ván egy idegen földön, me­lyen kegyetlenül rideg tör­vények uralkodnak. A tévéfilm készítőit sokkal jobban foglalkoztatta a le­nyűgöző látvány megterem­tésének költségeket nem is­merő feladata, mint a való­ságos emberi viszonylatok, a históriai realitás ábrázolásá­nak igénye. Így egy szem­kápráztató. színes látványos­ságban gazdag, viszont egy emberiekben igen szegényes produkció született. Egy méltóságteljesen szép film ez jfel nyolcrészes Marco Polo* melyben alapelvként érvé­nyesül: mindent a szemnek! Kosztümben, tömegben, díszletekben, parádékban. Persze némi gondolat, nagy általános igazságokat kifeje­ző gondolat is „megfért ben­ne”: gyengéd békevágy, a haladást képviselő tudomány finopi tisztelete, ez szólt be­lőle mai tanulságul. Az utób­bi főleg abból a perből, amelybe az egyházi hatósá­gok vonták — taszították az akkori világ rendjét meg­bolygató ismeretekkel szol­gáló velencei polgárt. Ha a távoli birodalom hét­köznapjaiból keveset is árult el a film, az uralkodó réteg szokásaiból azért némi ízelí­tőt adott, főképp szertartásos merevségéből, s ez is valami. Ami pedig szerkezetét illeti, egyszerű, egyenes vonalveze­tés jellemzi. Iramát tekintve: araszolgatva haladt előre. Néha bizonyos tanácstalan­ság, alkotói bizonytalanság is kiütközött benne, például az utolsó részben, amikor az idő múlásának ábrázolása helyett csak a múló napok ötlet nélküli közlésére szorít­koztak a film készítői. Ennél bizony láttunk már szelle­mesebb megoldást is. De ne fanyalogjunk; az effajta szépség is lehet kel­lemes és szórakoztató — nyáridőben, vasárnapestén­ként. Csendélet Miképp az olyan bravúros drámai új gyakorlat is, mint Molnár Ferenc Csendélet című komédiája, amelyben jószerivel két ember, két szerelmes ember cívódik, több mint félórán át a sem­miért. De sziporkázó párbe­szédben, tele ravasz fordula­tokkal. Két színész magán­életi produkciója ez, két te- átristáé, aki természetesen a szoba négy fala között, is úgy él, tesz-vesz és játszik, mint a világot jelentő deszkákon egy-egy Shakespeare-figura bőrébe bújva. Élet és szerep különös vegyülése ez, fénytö- réses játéka. Tévedés volna azonban csupán ügyes mun­kának minősíteni ezt a víg­játékot. Ugyanis az alakok rajzában lélektani és jellem­beli finomságok, főleg ahogy Molnár az oktalanul félté- kenykedő szeretőt, elibénk rakja. Azt a szerelmest, aki minden apró jelben az árulkodóan gyanúsat keresi és meg is találja, de aki ugyanakkor szinte remeg, fél hogy elveszti imádott ked­vesét. Kétszínű játék ez, s az a csodás benne, hogy a színek állandóan vibrálnak, sőt egybe is játszanak. Per­sze azért is, mert olyan két kitűnő színész játszik benne, mint a férfit alakító Huszti Péter s a nőt megformáló Hernádi Judit. Különösen Huszti volt nagyszerű: játé­ka végtelenül könnyed, pe­dig minden mozdulata ki- gondoltan tudatos és meste­rien pontos. Molnár nem Shakespeare, de ismeri jól nemcsak a szín­padot, hanem magát az em­bert is. Főleg a polgárt, s fő­leg annak is szerelmi gyarló­ságait. A Szirtes Tamás rendezte Csendélet — korrekt munka, különösebb televiziós eré­nyek nélkül, bár a kitűnő színészi játék nem elegendő erény-e a képernyőn is! — az említetteket szórakozta­tóan bizonyította. Röviden A zöldség-téma lassan örökzöld téma a tömegtájé­koztatásban, legutóbb a te­levízió szavazásos fóruma is műsorába vette, a Hatvanhat is vele foglalkozott. Sürgősen megjegyzem: sem igazán új dolgokat nem fedezett fel, sem különösebb meglepetés­sel nem szolgált, sajátos for­májában elismételte a már ismerteket. Főleg a zöldség­félék valamint a gyümölcsök magas piaci ára körül for­tyogott az indulat és for­rongtak a gondolatok — az­zal az érthetetlennek tartott ■jelenséggel birkózván, amit a termelői ár és a kereske­delmi ár között tapasztal kü­lönbségként a vásárló, a ma­ga kárára. A jelenlévő ál­lamtitkár, Villányi Miklós ugyan szolgált magyaráza­tokkal. de a kérdés tovább­ra is kérdés maradt. Egyszer talán érdekes és érdemes volna egymás mellé ültetni zöldségügyben mind a két felet, termelőt és kereske­dőt egyaránt, talán akkor jobban kiderülhetne a „tur­pisság”, akarom mondani az igazság. Varga Imre nemcsak egyik jelentős alakja a kortárs szobrászművészetnek, ha­nem érdekes egyéniség is. Vele megismerkedni akár a képernyőn is nemcsak kitün­tető, de egyúttal szórakozta­tó is. ha valakit a szobrászat problémái érdekelnek, (gon­dolatai legalább olyan plasz­tikusak, mint a szobrai. Ezt nyugtázhattuk vasárnap este. amikor Varga Imre D. Fehér Zsuzsának válaszolgatva mű­vészi elképzeléseiről, megva­lósult terveiről szólott, alap­elvként fogalmazva meg: minden egyes művében való­jában egy-egy gondolat meg­testesítésére vállalkozik; az a művész ő, aki nem anyag­ban gondolkodik, hanem a gondolathoz keresi a matéri­át — követ, bronzot, fémet, egyebet l-IVÍtl-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents