Szolnok Megyei Néplap, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-19 / 195. szám

10

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1984. AUGUSZTUS 19.

□

Tulajdonképpen ott kezdődik a történet, amikor — lassan negyven esztendeje — Bohus Pál tisza- földvári nincstelen tanyásgazda élete negyvenedik esztendejében odaállt a föld- osztók elé. Elmondta, bár mestersége van, bognár, mégis igényelne földet, hisz népes a család, kell a kenyér.

Akkortájt faluhelyen ez volt a legtermészetesebb dolog. Kimérték a nagybirtokokat, a határ messziről láttatta, hol dolgoztak már a földosztók. Űj mezsgyék, parcellák mentén kezdődött az élet. 1945 tavaszát mutatta a kalendárium — már akinek volt.

Bohus Pál öt hold jutta- tottján próbálkozott a szerencsével. Értett ő minden paraszti munkához, nem félt a szántástól, vetéstől, s bízott az aratásban. Csakhogy a szántáshoz igaerő, a vetéshez ipag szükségeltetett mindig, anélkül csak vihart vet, szelet arat az ember.

Bohusék tanyáján egy jól tejelő tehénke volt a minden.

— A feleségem, ő olyan jó dolgos asszony volt, semmitől se riadt vissza. Mellette nem henyélhetett senki, az ő érdeme, hogy ma azt mondhatom; munkaszerető, szerencsés családom van. A boldogság most épp elkerült bennünket, hisz pár hónapja, hogy a mama itthagyott minket.

Pálék szép családi házában pillanatokra elhalkul a szó, fényes minden szempár.

— Tudja, milyen asszony volt a Bohus néni? — Bódi Imre, a Lenin nyugdíjas elnöke, a falut, az alapítókat jól ismerő köztiszteletben álló ember mondta a családi találkozás előtt, — olyan, amilyen egy gyermekeiért küzdő, munkaszerető, igazi anyai Volt hangja, de mögötte mindig csak a munka, a szeretet. Azért lett ilyen kiváló munkás, ilyen tiszta, becsületes ember mind az öt Bohus-gyerek, mert az anyjuk, apjuk erre nevelte őket!

Judit, a családi kedv őrzője, lendítője szólal meg leghamarabb:

— Olyan ez a mi családunk, hogy nem is tudunk

Bohusék

^4*1 'fi

Él

* MEL

M fm

éf #1

ippyi 'í

■mii /

SK

— Jó feleségem fejte szorgalmasan, s napi húsz literből úgy gazdálkodott, hogy jutott a gyerekeknek, de a földvári piacra is. Sokáig az a tehén adta a megélhetésünket. A tej árából vett a mama mindent, ami az élethez kellett akkortájt. Mert ugye, akkor szerényebb volt az élet, az igény is.

Bohus Pál csak egyben nem volt szerény; ragaszkodott hozzá, hogy családjának minden tagja tanuljon. Először Klárika, a nagylány kelt útra nap mint nap, Szentesre vonatozott. Köz- gazdasági szakiskolát, középiskolát végzett, s mire érettségiig jutott, már népi kollégista volt. Pali, a korban- sorban következő épp az ellenkező irányba indult; Szolnokon, az akkori fémipari technikumban szerzett oklevelet. Judit már a földvári gimnáziumban tanult, Géza a törökszentmiklósi mező- gazdasági technikumban, Laci, a legkisebb ugyancsak Földváron a gimnáziumban.

Az öt gyerek serkenése, nevelésének száz gondja közben szántott, vetett, aratott Bohus új gazda. Nem gazdagodott meg a földjéből, s emiatt sokszor tanakodott telepes társaival: hogyan lehetne jobban, eredményesebben élni a földadta lehetőséggel.

— 1949 őszén heted- vagy nyolcad magammal összefogtunk, közös gazdálkodásra szövetkeztünk. A neve- sincs igen kicsi közösségnek csak földje volt, meg szorgalma. Mivelhogy, akkortájt mások is szervezkedtek Földváron, mi, a Rákosi-telepiek (tetszik, nem tetszik, ez volt a neve a juttatott földesek életterének, - később „keresztelték át” Béke-telepre...) szóval mi csatlakoztunk a Dózsához. No, ott én bognár szakmám szerint is becsült ember voltam, bár igaz: egy lófogat, egy kocsi volt a vagyon a földön kívül.

Az se volt még igazi szövetkezés, de a nagyocska gyerekeknek máig maradó élmény. Klárika. Judit a marokszedésre emlékszik. Pali kaszált, Géza 13—14 éves korában a legnehezebb csép- lős munkában, a törekhor- dásban jeleskedett.

— Dagadt kézzel, lábbal, acatos búzában dolgoztunk — mondja Klárika, s én nem merem megkérdezni, milyen volt az első, maguk termelt búza lisztjéből sült kenyér. így is könnyek szöknek a családfő, a hetvenkilenc éves Bohus Pál szemébe;

boldogulása

1984. augusztus: Bohus Pál, a tiszai öld vári Lenin Tsz alapító tagja és gyerekei: Klára, Pál, Géza, Judit és László, valamnit ifjabb Bohus Pál- né és Bohus Gézáné a hat ház egyikének udvarán.

Kádár János 1969. őszén Tiszaföldváron járt , A szövetkezetben a tiszteletére adott vacsorán Bohus Pálnak te terítettek.

(Archív fotó)

Itt még teljes volt, s ragyogó jókedvű a család: papa, mama, gyerekek, unokák

egymás nélkül élni. Mondjuk, a négy testvéremnek kicsivel könnyebb: ők itt alapítottak családot, itt építettek házat Földváron. Én vagyok csak a szolnoki, de- hát ugye, ma se talált otthon, pedig szabadságon vagyok. Jöttem apukához, ünnep előtt rendbe teszem a házát!

A Judit háza a szanda- szőlősi végeken elképesztett. Gyönyörű családi ház, dús- lombú fákkal, jószagú virágokkal. Nem „alicskább* a Gézáé, s mellette Pali a szomszéd.

— Bár a szakmám bognár, azért mind a hat házon ott a kezem nyoma. — Idős Bohus Pál láthatóan erre igen büszke. — Nem is tudom a sorrendet, hogy épültünk, de a magamé is, mind az öt gyerekemé családi munkában készült. A tetőszerkezet csak az enyém volt.

Klárika, a legidősebb fejezi be a házépítés sorát. Fél ház a mostani örökség a férjtől az övék, messzi a település közepétől. Most közelebb mennek, nyugdíj előtt olyat építenek, amit elterveztek maguknak. Pedig a

régi ház se akármilyen, falán a tábla: ott alakult meg negyven esztendeje egy pártszervezet.

— No, én nem abban, másikban voltam alapító — mondja Bohus Pál, akinek tagkönyvén 1945 a belépés dátuma. — Csak nem tettem rosszul, s mind a három fiam ott van már mögöttem !

A Lenin Tsz-szel történt egyesülés után a jóhírű gazdaság mindmáig megbecsült, alapító tagjaként tiszteli a 65 éves korában nyugdíjba vonult idős Bohus Pált. Hiszen mehetett már akkor, az alapítók régi névsorában még c§gk egy Bohus név állt. A legutóbbiban már három: Bohus Pál, Bohus Géza, Bohus László a tiszaföldvári Lenin Termelő- szövetkezet tagjaként él, dolgozik, boldogul. Fiatalabb Bohus Pál azért igazít a soron:

— A feleségem, Rózsa még előttem lépett a téesz- be, apám után ő következik,

■ csak aztán mi, a testvérek. Géza csendesen mosolyog, s mondja, ajaj, a ő felesége is tsz-lány, ott kezdte a munkáséletet, csak mostanára jött kedve a kertészkedéshez, a kis virágbolthoz. Judit szabadkozik:

— Nekem hányszor mondták a testvéreim, hogy minek a három érettségi, inkább a két második helyett főiskolát végeztem volna. Déhát úgy hozta a 6or, a Kunságnál, ahol dolgozom, jól hasznát veszem a tanultaknak.

Klárika nehéz gipsszel a lábán ül a családi koszorúban. Szomorú is ezért: az OTP tiszaföldvári fiókjában hónapok óta hiányzik a vezető. És éppen ilyenkor, nyáridőben, amikor a héttagú kis kollektívából mindenki venné ki a szabadságát. Dehát törött lábbal mégse ülhet íróasztal mögé.

Géza ágazatvezető a szövetkezetben, s nem tudni, a társadalmi munkája, párt- megbízatása mennyire köti le. Nem panaszkodik. Húsz éve munkásőr, pártvezetőségi tag. Nevetnek, egymás szavába vágva tollbamondják: Pali, a szövetkezet személyzeti vezetője, pártbizottsági tag, alapszervezeti vezetőségben is dolgozik, propagandista is, Laci pb-, vb-tag, a gépműhelyben gazdaságvezető is. A család feje számolja:

— Három fiam, a menyem, két unokám, de még uno- kavejem is a szövetkezetben látja a_jövőjét.

Az ünnep előtti héten találkoztunk a Bohus családdal. A nyolc unokából mindössze kettővel, s a két dédunokából is csak az egyikkel. Nyár van, a fiatalok ilyenkor ha csak tehetik üdülnek, pihennek, szórakoznak.

— Nekünk az ünnep csak akkor az, ha megyünk haza — Klárika, Judit, s mind a három fiú és családja nem mulasztana egy jelesebb napot se, hogy ne térnének meg apjuk házában. Gyakori, hogy fényképezőgépen örökítenek meg egy-egy családi összejövetelt. Tavaly

igen szép ünnepséget rendeztek, méghozzá a tsz vadászházban. Az akkor még egészséges édesanyjuk ugyan előbb porolt érte. Hogy is ne, ne ő főzzön ünnepi ebédet az ötvenedik házassági évfordulóra? A gyerekek hallgattak, a lányok vitáztak legfeljebb: annyian vannak, ha összejön az egész család, hogy el se fémének. Aztán a mama is megbé- kült, jólesett neki, hogy a gyerekei nem felejtenek el egy félévszázados családi eseményt, hogy őket ünnepük.

Ünnepben különben idős Bohus Pálnak is volt része évtizedeken át a szövetkezetben. A nagygazdaság országos példa is, gyakran jártak, járnak ide tapasztalatokat szerezni, tanácsot kérni hazai s külföldi mező- gazdasági vezetők, szakemberek. Bohus Pálnak minden rangos szövetkezeti eseményen helye volt, — s van még sokszor most is, hisz a Lenin az alapítókat akkor se hagyja ki a sorból, ha már eljárt fölöttük az idő. Szép emlékei között tartja számon — s akkor még dolgos tagja volt a szövetkezetnek, — hogy egy asztalnál üli Kádár Jánossal. A párt Központi Bizottságának első titkára 1969 őszén, járt Tiszaföldváron. A tsz-ben elköltött vacsoránál Bohus Pálnak is terítettek.

— Kitüntetés? — harsogó jókedv a kérdésre a válasz először, s nem is tudják ősz - szeszámolni, kinek, hány van. A papáé között is csak a Munkaérdemrendet említik, hisz kiváló kitüntetést már a legfiatalabb Bohus gyerek is őriz, némelyik nem is egyet.

Bohus Pál családja ezen a hétvégén ünnepel is. dolgozik is. Klárika az épülő házánál tud még munkát adni, Pali készülődik a csempézésre. Minden családban a kert is ad tennivalót. Burgonyát szednek, borítanak, hagymát szüretelnek.

— Ez lesz az első, csonka augusztus húszadikánk, — térnek vissza megint a mama elvesztése fájdalmához. Talán jobb is lenne az új kenyér ünnepén is munkába feledkezni. Am, mégis úgy lesz ez a nap szép, ha a család, aminek összefogója, erős tartója volt, együtt lesz. Emlékezünk. Arra, hogy bár szükséget soha nem láttunk, munkánk után egyre nyugalmasabb, teljesebb az életünk. És. aki a munkáját szereti, csak boldogulhat!

Sóskúti Júlia Fotó: Nagy Zsolt