Szolnok Megyei Néplap, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-19 / 195. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉFLAF 1984. AUGUSZTUS 19. Kitüntetettjeink Asszonybrigád és Major Sándorné a „kapitány” A 'hatvanas évek végén még bőven volt Berényben is munkaerő, örültek az asz- saonyok, ha munkához jutatlak. A „Papucsgyár” — a régiek még ma ás így nevezik a Cipőipari Vállalatot — akkor tért át a női cipők készítésére, s tömegestül vette fel a szakképzettlen nőket. A Hámán Kató Szocialista Brigád tagjai is szinte egyszerre érkeztek a vállalathoz 16—17 éve, valamennyien a háztartásból. Előkészítők voltak, a társaság hamar összekovácsoló- dott, és néhány hónap múlva, 1968-ban, tizenhármán brigádot állapítottak. Munkájuk nem volt könnyű, de szívesen csinálták, segítették, bátorították egymást. FŐ, Ihogy dolgozhattak, együtt voltak és egy kis pénzt is kerestek. Nem számított, a munkaidő, ha keltett, ráhúztak egy-két órát. Tizenhat év óta a brigád összetétele szinte változatlan, csupán három nyugdíjasuk helyére vettek fel fiatalokat. A munkájuk is szinte azonos: két műszakban naponként 1400 pár női cipőtalp és felsőrész szabása, előkészítése. Dolgoznak brigádtagok a tűzödében és a szerelőszalagon is. Legtöbbjük nagymama lett időközben, közelednek a nyugdíjas évek is már, de az ösz- szetartás nem változott. A brigád lelke, mint ahogy az lenni szokott, a brigádvezető, Major Sándorné. Ö is a háztartásból lépett a gép mellé ’67-ben. Számos vállalati és városi megbízatása van. — Az anyaghiányt ml érezzük meg legelőször, rajtunk múlik, hogy később le kell-e a szalagnak állnia. Zokszó nélkül nyújtjuk meg ilyenkor a műszakot, és nemcsak túlórában, társadalmi munkával is segítünk. Idén már 400 óra társadalmi munkánk van csak a termelésben. Manapság, amikor tapaszr falni, hogy sok helyütt csökken a közéleti aktivitás, aki teheti, szabad idejének minden percét pénzkeresésre fordítja, a tizennégy asz- szonyból álló csapat évenként 6 teljes miunkanapot dolgozik önzetlenül a közért. Pedig munka várja otthon is őket, kert, unokák, beteg férjek. S a vállalat 13 brigádjából leglelkesebb az övék, hétszer voltak arany- koszorúsak, tavaly a Vállalat Kiváló Brigádja címet is megkapták. A városi tanács is elismerte társadalmi munkájukat, valamennyien kiváló dolgozók és hárman már a Munka Érdemrend bronz fokozatának tulajdonosai. Három éve patronálják a gyógypedagógiai iskolásokat, egynapi keresetüket ajánlják fel tanszer, berendezések vásárlására. A vállalati sportnapokon övék a főzés, véradáskor tőlük jelentkeznek a legtöbben, ott varinak minden kulturális és politikai rendezvényen. Major Sándorné nem hiányzik egyikről sem, mert a brigádvezetőnek elöl kell menni, de az asszonyokat se kell agitálni. Miért? Számukra, ez így természetes, együtt élnek a brigáddal a munkahelyen, de a magánéletben is számíthatnak egymásra. Embert formáló közösség az övék, ennek konkrét . példái is vannak, jól érzik magukat együtt, sokat nevetnek a kezdeti nehézségeken és nem félnek a munkától sem. Az alkotmány ünnepe alkalmából a Hámán Kató Szocialista Brigád a megyei tanács gazdaságfejlesztési díját kapta meg. — lp — Daluk negyedszázada szól — Megalakulásától kezdve a kórus tagjainak nagy része pedagógus. A dalt, a közös éneklést kedvelő tanárokból, tanítókból, óvónőkből az évek során remek közösség kovácsolódott össze. A heti próbákon, a szerepléseken kívül is szervezünk magunknak programokat, együtt ünnepeljük a névnapokat és valamennyi közös kiránduláshoz szép emlékünk fűződik. A dalolás az a fajta hobbi számunkra, mint másoknak például a horgászás, vagyis nem sajnálja senki feláldozni szabadideje egy részét arra, hogy gyakoroljon, készül - jön. a fellépésekre utazzon. Jóllehet Bischoff László, a törökszentmiklósi Liszt Ferenc kórus karnagya csupán tizenhét éve tagja a negyedszázada alakult kórusnak, a kezdeti időkről is pontos ismeretei vannak. — A^ alapítótagok közül hárman még jelenleg is lelkesen dolgoznak az együttesben. Tőlük tudom, hogy kezdetben a kórus Virágh Ottó vezetésével főleg madrigálokat, népdalfeldolgozásokat tűzött műsorára. Később Farkas István került az együttes élére, én kilenc éve irányítom a vegyeskar munkáját. A harminchat tagú kórust a Városi Művelődési Központ, a pedagógusok szak- szervezete és az ipari szövetkezeti bizottság támogatja. Évente átlag tíz koncertet- adnak Törökszentmiklóson a népdalkörrel és az iskolai kórusokkal közösen, de gyakori szereplői a megyei bemutatóknak. különböző országos találkozóknak, fesztiváloknak is. A Magyar Rádió Kóruspódiumának műsorán is rendszeresen hallhatóak. Legutóbbi minősítő versenyükön „arany” fokozatot értek el. tehát nem véletlen, hogy- nevet szereztek maguknak a kórusmozgalomban. Az együttes repertoárja a huszonöt év alatt sokat gazdagodott, legszívesebben azonban Bárdos Lajos népdalfeldolgozásait éneklik. Műsoraikban megtalálhatjuk Kodály és Bartók műveit, de szerepel benne több mai magyar szerző alkotása is. A jövőben ez utóbbiakból összeállított; kínálatukat kívánják bővíteni. Ehhez viszont több férfi dalosra lenne szükségük, ezért szívesen látják az új jelentkezőket. Nagy buzgalommal készülnek az őszi jubileumi hangversenyükre. amelyen vendégként csehszlovák kórus is fellép. Az együttes a kórusmozgalomban végzett színvonalas munkája elismeréseként az elmúlt években megkapta a Szocialista Kultúráért, kitüntetést és az SZMT művészeti díját. Alkotmányunk ünnepe alkalmából a törökszentmiklósi Liszt Ferenc kórust a megyei tanács közművelődési díjával tüntették ki. (f. s.) Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj Jászárokszállás. Tízezerkétszáz lakosú nagyközség, a megye északi csücskében. A lélekszám az utóbbi években enyhén csökken, de ennek nem az elvándorlás, hanem egy általános jelenség, a születések számának visszaesése az oka. Aki itt született, nevelkedett, azok többsége itt éli le az életét. „Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám” A ház már nem új, de nagy és tiszta. Az udvaron talpalatnyi fű, a porta többi részét a kert és a gazdasági épületek foglalják el. Palotapincsi rohan ki a házból, fut elém, körülszaglász. — Nem bánt, — mondja a házigazda. Bordás Ferenc. — Nagyon szelíd kutya. Még a macskákkal is jóban ban. Betessékel a házba. Munka közben találom: varr. A felesége sem tétlenkedik, paradicsom illata száll a levegőben, készül az ebéd. Bordás Ferenc és felesége, Róza néni néhány éve nyugdíjasok. A Jászárokszál- láson töltött időt ők évtizedekben mérik. Mindketten itt, születtek, itt nevelkedtek, — és egy kis kitérő után — itt telepedtek le. — Fiatal házasok voltunk — közvetlenül a felszabadulás után, — amikor Pestre jártunk dolgozni. Minden hét végén hazajöttünk, mert a kislányunk itthon nevelkedett az anyósomnál — meséli Bordás Ferenc. — Nyitott marhavagonban utazgattunk haza, jobb arról nem beszélni. — Aztán hazaköltöztünk — veszi át a szót Róza néni. — Az édesanyám betegeskedett, nem tudta vállalni a gyereket. Gondoltupk arra is, hogy a fővárosban telepe-, dünk le, de ... mindenkit ismertünk, ide húzott a szívünk. Hazajöttünk. Persze, sokat számított, hogy itthon is el tudtunk helyezkedni. „messzeringó gyermekkorom világa. Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága” — Igényes, gazdag község Jászárokszállás. Igényesek az Itteni emberek. A jász ember büszke és" a többre vágyás jellemzi. Hogy mire büszke? — mosolyodik el kérdésemre dr. Búzás József- né, a háziipari szövetkezet elnöke. — Hát mi már évszázadokkal ezelőtt szabad jászok voltunk. A jász ember olyan volt, hogy inkább megtört, de nem hajolt meg soha. És ez a jellemvonása, ez a büszkesége nemzedékről nemzedékre szállt. A jász ember nem tud tétlenül ülni. Ha csak a mi szövetkezetünket nézi is . . . nagyon sok nyugdíjasunk van. aki még ma is bedolgozik. Buzásné is ebben a községben született. Tanulmányai során és a munkahelyi kollektívával sokszor sokfelé utaztak, szinte az egész országot bejárta már. — Megcsodálom Eger, vagy a Dunántúl vagy a főváros szépségeit), és önkéntelenül is Összehasonlítom a mi-községünkkel. Számtalanszor megállapítom, hogy milyen A csöngetésre sötét hajú, élénk szemű fiatalasszony nyit ajtót, Rózsáné Bobák Mária. — Kötődés? — kérdez visz- sza eltűnődve. — Erről nagyon nehéz beszélni, éppen nekem. Én most csak fél lábbal vagyok itt. Csönd van a két és fél szobás emeleti lakásban. A nappaliban a járókában a tizenhárom hónapos kislány alszik. Az ő hangja, gyerekJászárokszállás. Az aszfalt- utak mentén modern, nagy házak, dús lombú fák, a házak előtt virágok. A község rendezett, tiszta, takaros. Ezért a szemet gyönyörködtető rendért ragaszkodnak a jászárokszállásiak a községhez? Ezért is. Nehéz a kötődést megmagyarázni. Nehéz szavakba önteni, elmondható okokat találni. Mindketten szabók vagyunk. A szabó kátéesznek kezdetben jól ment a dolga, — mesélik. — Amíg Szórák Péter — akinek a nevét mind a mai napig szeretettel emlegetik hajdani beosztottjai — volt az elnök, sok megrendelést kaptak, exportra is dolgoztak. — Amikor Péter bácsi elment, egyre rosszabb lett. Naponta tíz-tizenkét órát dolgoztunk a havi 1800—2000 forintos keresetért — emlékszik az asszony. — Fölmond- tunk, és nyügdíjazás előtt néhány évvel új szakmát tanultunk, a hűtőgépgyárban helyezkedtünk el. [Amikor naponta Jászberénybe jártak dolgozni, akkor sem gondoltak arra. hogy elköltözzenek. Mi köt a faluhoz, ha a munkahely már nem? Az emlékek? — Jók az itteni emberek, — mondja Bordás Ferenc. — Mindenkit ismerünk, és bennünket is mindenki ismer. Segítünk egymáson, ha tudunk. Én például nem bírom a nehéz munkát, s ha ilyen dolog akad a ház körűig átjönnek a szomszédok segí-' teni. Ha elutazunk itthonról, odaadom a ház kulcsát a szomszédnak, hogy néha nézzen át, rendben van-e minden, etesse meg a kutyát, a macskát... Amíg beszélgetünk, ismerős asszonyok érkeznek. Az egyik varrnivalót hozott, a másik tanácsért, jó szóért, a beszélgetés kedvéért jött. szép vidéken járunk, de ... az utolsó szavam mindig az, hogy én mégsem laknék itt. A kirándulások, országjárások mindig a hazatérés örömével fejeződnek be. S hogy miért jó hazatérni? — Ha az ember kilép a lakásból, ismerősökkel találkozik. Szeretem a munkahelyem. Jó társaság van a szövetkezetben, itt a családom, a házam ... Itt találtam meg a számításom. A férj. dr.Búzás József a Kossuth Tsz jogtanácsosa. — Dunántúlon születtem. — mondja. — A szüleim jászárokszállásiak voltak, de elköltöztek innen. Egészen kicsi gyerek voltam még, amikor édesanyámmal — édesapám közben meghalt — visszaköltöztünk. Itt töltöttem a gyerekkoromat, itt jártam iskolába. Ezt a települést érzem a szülőfalumnak. Minden, amire visszaemlékezhetek, ide köt. Itt maradnak akkor is, ha a fiuk — aki vegyésznek készül — elköltözik, mert elszólítja a munka, a hivatás. beszéde tölti meg a hallgatag szobákat, egyébként csönd van. Nappal is, este is. Az asszony egész héten egyedül van a csöppséggel, a férje Pesten dolgozik, hét végén jön haza. — Jászárokszállási vagyok — kezdi el mondókáját Rózsáné. — Itt laknak a szüleim is. Jászberényben, a tanítóképzőben szereztem diplomát. Amíg tanultam, minden nap hazajártam, benne voltam a falu életében. Aztán Gyálra kerültem. Megint elgondolkozik. — Ennek több oka van. Az egyik az. hogy nem kaptam itt állást. A másik, hogy az ember sok mindent másképp lát, mint a szülei. Türelmetlenül fogadja a szülők, az idősebbek véleményét. Szeretné kipróbálni önmagát, szétnézni a világban. Aztán persze, rájön, hogy másutt sem jobb. A férjével egy szolgálati lakás egyik szobáját kapták. Amikor a gyerek megszületett, a fiatalasszony hazajött a kicsivel és szülői segítséggel megvették ezt az OTP-s lakást. — Most tehát Jászárokszállá- son lakunk, a férjem Pesten dolgozik, az én munkahelyem pedig Gyálon van, — összegzi az asszony. Mária egyedüli gyerek. Mi lesz a szülőkkel, ha megbetegszenek, leesnek a lábukról? Ez is fontos szempont volt, amikor úgy döntött, hazajön. Most vár. Egy ígéret beteljesülésére vár. Azt ígérték neki, hogy ha visszajön a gyesről, Jászárokszál- láson taníthat. Persze, lehet, hogy „csak” napközis állás lesz belőle. — bizonytalanodik Mária. És makacsul hozzáteszi. — De én tanítani szeretnék. — Jobb-e itthon? — Jobb is. meg nem is. Jobb, mert tudom, ha megunom a lakást, elmehetek az édesanyám kertes házába. Ott megterem a gyümölcs, a zöldség, így olcsóbb az élet. Ha kimegyek az utcára, ismernek, köszönnek. Persze, eleinte rá kellett köszönni az emberekre. Sokan azt mondták: „jaj. ne haragudj, de nem ismerlek meg!,, Ha bemegyek a boltba, és nem kapok valamit, kész, befejeztem, tudom, hogy máshová nem mehetek. Pesten viszont bejártam öt áruházat, mire megállapítottam, hogy nem kaptam meg. amit szerettem volna. Az viszont nagyon rossz, hogy hét végén nem a mi községünkben van az ügyeletes orvos. Jászárokszállás. Egyike a rendezett, tiszta jászsági településeknek. Az idegen, az éppen arra járó a külsőségeket látja csak, szépek a házak, az utcák. A hűtőgépgyárnak és a BUBIV-nak gyáregységei vannak a községben. a háziipari, a ruhaipari és az építőipari szövetkezet, a téesz kínál többek között munkalehetőséget. Naponta mégis ezerötszázan járnak el Hatvanba, Budapestre, Gyöngyösre, Jászberénybe dolgozni. Amikor az útiköltségeket emelték, sokan haza akartak jönni, de nem volt számukra munkalehetőség. Négy körzeti orvos van a településen, a két fogorvosi állás pillanatnyilag betöltetlen. Az ellátás — a divattcikkeket és a cipőt kivéve — jónak mondható. Az idegen elégedetten tudomásul veszi azt is, hogy a jászárokszállásiak szívesen dolgoznak lakóhelyükért, az új postahivatal és a négy új iskolai tanterem építéséhez nagyon sok társadalmi munkával járultak hozzá. Akik itt laknak, számításukat. boldogságukat mindennapi harcaikat itt kere- sők-találók, nem a munkahelyek és orvosi körzetek és boltok számában gondolkodnak. Ha kilépnek az utcára, betérnek a boltba, műszak elején a gépek mellé állnak, asztalt terítenek az ünnepi ebédhez, azt mondj ák-gon- dolják: itthon vagyok. Paulina Éva „Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom, tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton”
