Szolnok Megyei Néplap, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-18 / 194. szám
1984. AUGUSZTUS 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 ISport Sport-Sport I A VII. fogathajtó világbajnokság A „leg-ek” versenyének ígérkezik Rajt a labdarúgó NB il-ben és a területi bajnokságban Mérési célok Siolnokon — A Tisia csoportban nagy küldetem várható ai első helyért a szilvásvárad! Szilvásvárad szent állata a ló. A derék négylábúnknak köszönheti ez a hegyi kis község, hogy nekilódult vele az idő. A hangulatos kirándulóhely a fogathajtó világ- bajnokság révén — a megye vezetői mondták ezt — harminc évet lépett előre: behozta húszéves lemaradását, majd tíz esztendővel megelőzte Heves megye környező falvait. Tegnap az első versenyszámra, a bemutatásra került sor. A zsűri aprólékos „szőrözése” nem túl látványos a közönség számára, ennek ellenére közel telt ház volt a tizenötezres stadionban. Hogy ízekre szednek a lovak patkójától a hajtők kesztyűjén át a segédhajtók borotvapengéjének minőségéig mindent, számtalanszor ironizáltak a tudósítók. A dolog ott fordul komolyra, hogy mindezért világbajnoki díjat adnak, érthető hát a lázas suvickolás, amit a versenyzők produkálnak a bevonuSzombat Asztalitenisz. Alkotmány Kupa országos II. o. férfi és női, egyéni és csapatverseny, Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok 10. Atlétika. Szolnok város nemzetközi bajnoksága, Véső u. 16.30. Kézilabda. NB I B. Női: Jászberényi Lehel—Eger SE, Jászberény, hűtőgépgyári pálya 16. NB II. Férfi: Tisza- földvár—Dunaföldvár, Tisza- földvár, 15. Súlyemelés. Területi minősítő verseny. Kisújszállás, Arany J. u. iskola 8. Tenisz. OB III. Férfi: SZMÁV MTE—Testvériség, Szolnok, Tiszaliget 10. Vízilabda. X. Alkotmány Kupa nemzetközi torna, Szolnok, Damjanich uszoda. Tatabánya—Ortigia 9.30, Szolnok—Bp. Honvéd 10.45, Magyar junior válogatott— Eger 12, Szolnok—Tatabánya 15.30, Eger—Bp. Honvéd 16.45, Magyar junior válogatott—Ortigia 18. Tömegsport. Volán sportnap. Mezőtúr 9. Idegenben szerepelnek: az SZMÁV MTE férfi tekézői Ózdon egyéni és csapat minősítő versenyen, ökölvívói Nyíregyházán a Sóstó Kupán, Szekeres Judit és Vetési Edit Debrecenben nemzetközi ifjúsági négyes viadalon, a területi labdarúgó-bajnokságban a Mezőtúri Honvéd Debrecenben az Universitas ellen. Vasárnap Asztalitenisz. Alkotmány Kupa országos II. o. férfi és női, egyéni és csapatverseny, Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok 9.30. Kézilabda. NB II. Férfi: Alföldi Olajbányász—Bp. Testvériség, Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok 18. Tenisz. OB III. Férfi: SZMÁV MTE—Bp. Nemzeti Bank, Szolnok. Tiszaliget 10. OB II. Férfi: Mezőtúri Honvéd—Szegedi József A. TE., Mezőtúr 10. Vízilabda. X. Alkotmány Kupa nemzetközi torna, Szolnok. Damjanich uszoda. Tatabánya—Eger 9.30, Magyar junior válogatott—Bp. Honvéd 10.45, Szolnok—Ortigia 12. Ünnepélyes eredményhirdetés 13, lás előtt. Abszolút elérhetetlen ebben a versenyszámban a 0 pont. Aki két hibapont alatt gyűjt, már érmes lehet. Egyszóval az első benyomás sokat nyom a latban. Ami egyébként a vendégek véleményét illeti, a rendezésről csak a legfelső fokon nyilatkozik mindenki. A világbajnokság szervezésének egészére a nagyvonalúság, a részletekre a szeretetteljes gondoskodás jellemző. A legnehezebb feladatnak a ma- rathon-ihajtás ígérkezik, és a külföldiek különösen a 6-os akadályt találták túlzottan „meredeknek”, ahol egy hegyi mészégetőt kell majd a fogatoknak megkerülni. A mai versenynapon olyan programot kell teljesíteniük a fogatosoknak. ami műkorcsolyában a kötelező gyakorlat: iskolázás lesz a stadionban az akadályok között, s a programban ez a versenyszám így áll: díjhajtás. A délutáni program fénypontja az ünnepélyes megLabdarúgás. Területi bajnokság : Karcag—Kisvárda, Karcag, 16. Koroknai, Jászkisér—Hajdúböszörmény, Jászkisér 16, Kozsla. Megyei bajnokság: Jászjákóhalma— Szászberek 17. Cziczás, Jász- áro-kszállás—J ászf ény- szaru 17, (Heves megyéből) Szolnoki Vegyiművek—Tiszaföldvár 17 (Békés megyéből), Szolnoki MÁV MTE junior—Besenyszög, Tiszaliget 17. Amblánczky, Tiszafüred —Szolnoki Cukorgyár 17, Boros, Törökszentmiklós—Jászapáti 17, csényi. Kunhegyes —Tószeg 17, Abonyi, Szajol— Abádszalók 17. dr. Botka, Középtiszai Medosz—Kunszentmárton 17, Balogh. Idegenben szerepelnek: a labdarúgó NB II-ben a Szolnoki MÁV MTE Nagykanizsán. a területi labdarúgó- bajnokságban a Jászberényi Lehel Mátészalkán, Rákóczi- falva Tégláson a Hajdú Vasas ellen, a Tisza Cipő SE Szegeden a Délép SC ellen. Vízilabda Mindjárt egy nagy hagyományokra visszatekintő vidéki rangadóval, tegnap délelőtt Szolnokon, a Damjanich uszodában megkezdődött a X. Alkotmány Kupa nemzetközi vízilabda-torna, amelyen indul az olasz Siracusa Ortigia, az Európa- bajnokságra készülő magyar junior válogatott, valamint négy OB I-es csapat, az Eger, a Tatabánya, a Bp. Honvéd és a rendező Szolnoki Vízügy SE. A Szolnok—Eger nyitó- mérkőzésen erőnlétileg jól felkészített két csapatot láttunk, de a játék még idény- eleji volt, három kihagyott négyméteressel, és sok százszázalékos helyzettel. A Szolnok kezdett jobban, már három góllal is vezetett, de az egriek lendületes hajrája szorossá tették az eredményt. Aztán három szolnoki áfistát, Vasicseket, Bírót és Bort, „oliaszosítani” kellett a tornára, mert a Siracusa csak kilenc játékossal érkezett. A Honvédnak nem került különösebb . erőfeszítésébe a nagyarányú győzelem. A miagyar junior válogatott jó benyomást keltett a Tatabánya legyőzésével. Szolnok—Eger 6:5 (1:1, 2:0, 9:1, 3:3). V,: Marjai, nyitó volt. ahol dr. Papácsi László, MÉM miniszterhelyettes köszöntötte Czinege Lajos hadseregtábornokot, honvédelmi minisztert, Fü- löp herceget, a Nemzetközi Lovasszövetség elnökét, majd felkérte Buda István államtitkárt, az OTSH elnökét ünnepi beszéde megtartására. A megnyitónak heves égzengés adott nyomatékot, ám az eső elmaradt. A bemutatók után került sor az első nap eredmény- hirdetésére. A szigorú zsűri a fogatbemutatás versenyszámában Fülöp herceg és az ugyancsak angol Bowmant értékelte legmagasabbra, mindketten 1,4 pontot szereztek. 3. helyen a holland Velstra végzett 1,8 ponttal 4. a 2,2 pontos Bárdos György lett. A magyarok további helyezései: 13. Fülöp S. 3,2. 15. Fintha G. 3,6, 19. Muity F. 3,8, 23. Krizsán S. 4,2, 25. Juhász L. 4,4, 26. Bálint M. 4,6, 28. Bozsik J. 4,6. 38. Sipos L. 5,8 ponttal. Atlétika Szolnok nemzetközi bajnoksága Az, idén hatodszor rendezik meg Szolnok város nemzetközi atlétikai bajnokságát. Erre ezúttal augusztus 18-án kerül sor a Szolnoki MÁV MTE Vésd úti sporttelepén 16.30 órai kezdettel. Eddig észtek, jugoszlávok, csehszlovákok, osztrákok jelezték érkezésüket, de számos hazai szakosztály is legjobbjaival képviselteti magát. Szolnok megye legjobb atlétái sem hiántyoznak majd a küzdőtérről. Indulásra jogosultak a meghívott külföldi és hazai egyesületek I—II. osztályú felnőtt, ifjúsági és serdülő1, arany- és ezüstjelvényes minősítésű versenyzői. A versenyszámok l—3. helyezettjei plakett díjazásban részesülnek, ezenkívül a MASZ pontértéktáblázata alapján, a bajnokság három abszolút legjobb férfi és női versenyzője külön tiszteletdíjat kap. A rendezvény szombaton 16.40 órakor a női gerelyhajító és a férfi súlylökő számokkal kezdődik és 18.30 órakor a női 40o méteres futással zárul. Lapzártakor kaptuk a hírt, hogy az észt csapattal megérkezett Udmäe, hármas- ugró olimpiai bajnok. Domby. SZVSE: Pintér F. — Bogdán^ Bors 2, Tóth Cs., Lengyel 3, Pintér I., Hasznos 1. Csere: Hegyvári, Cseh, Mohi, Baranyi. Eger: Lipo- vics — Ancsán, dr. Síké 3, Nagy, Kelemén, Vincae 1, Búza. Csere: Gyulavári, Ve- cseri 1. Bp. Honvéd—Ortigia 17:9 (4:2, 6:2, 3:3, .4:2). V.: Domby, Marjai. Góldobók: Tóth S. 5, Molnár R. 3, Báin 3, Kaiser 2, Ládházi 2, Vigh 1, Nádházy 1, ill. Vancheri M. 3, Di Cailló 2, Vasicseik, Breschi, Leone, Bor J. 1-1. Magyar junioir Válogatott- Tatabánya 11:9 (3:3, 2:2, 3:2, 3:2). V.: Kiss O., Kádár. Gd.: Vad 3, Szileczki, Dóczd, MéA hét végén megkezdődik az 1984—85. évi NB Il-es és területi labdarúgó-bajnokság. Megyénkből az NB II- ben a Szolnoki MÁV MTE, a területi bajnokság Tisza csoportjában a Mezőtúri Honvéd, a Jászberényi Lehel, Rákóczifalva, Jászkisér és Karcag, míg a Körös csoportban a Tisza Cipő SE szerepel. A bajnoki rajt előtt a szurkolók körében mindig élénk beszédtéma, hogy milyen változások történtek kedvenc csapatuknál: kik távoztak. vagy hagyták abba a régiek közül, és mi várható az új bajnoki idényben. Az érdeklődés kielégítésére ellátogattunk a csapatokhoz, hogy beszámoljunk a legizgalmasabb kérdésekről. Az NB Il-es Szolnoki MÁV MTE az elmúlt bajnokságban újoncként várakozáson felül, nagyszerűen szerepelt, hetedik helyével általános elismerést váltott ki labdarúgó berkekben, és sok színvonalas, látványos mérkőzéssel örvendeztette meg híveit. Vezetői, bizonyára a szép eredményen felbuzdulva, még merészebb célt tűztek a csapat elé: a most kezdődő bajnokságban végezzen az első öt között. A célkitűzés azonban korántsem teljesen egyértelmű, amit visszatükröz a csapat körüli hangulat és a körülmények sem a leg- ideálisabbak. Nézzük a tényeket. Csontost tavaszi lábtiörése után nemrég megműtötték, Szabó Zoltán porccal hasonló helyzetbe került. Molnár Lajosnak Rákóczifalván eltört a lába, Romanek Kun- szentmártonban tokszalagszakadást szenvedett. Korábban írtunk már arról, hogy a MÁV MTE nem tudott NB Il-es szintű játékost igazolni, a fiatalokkal kiegészítve maradt a régi keret. Hátráltatta a felkészülést, hogy sok játékos sérüléssel bajlódott. Lódi László vezető edző megjegyezte: — Több elkészületi mérkőzést játszottunk, de mindegyiket más összeállításban, mert mindig volt sérült. A csapat váza a tavalyi, a bekerült ifjúsági játékosok közül jó benyomást keltett Romanek, esetenként pedig Tóth T., Kiss A. és Kun Misi. — Személy szerint mit vár szórós 2-2, Bíró, Megyesi 1-1. Délután Ruza József, a MUSZ főtitkára megnyitotta a tornát, utána folytatódtak a mérkőzések. Tatabánya—Bp. Honvéd 9:8 (2:1, 2:1, 2:4, 3:2). V.: Dorniby, Marjai. Góldobó: Horváth (4), Tóth (2), Persely (1), Varga (1), Kraijcsovics (1), illetve Tóth S. (3), Vígh (2), Nádházi (2), Kaiser (1). Eger —Ortigia 14:8 (3:1, 3:2, 5:2, 3:3). V.: Bíró R., Urbán. Góldobó: dr. Sike (4), Vin- cze (3), Nagy (2), Kelemen (2),Eged (1), Zalánki (1), Lőrincz (1), illetve Migliore (4), Vancheri M. (2), Va- roux (1), Ugrin (1). Hétvégi események Megkezdődött az Alkotmány Kupa Gól előtti pillanat a Tatabánya—Honvéd mérkőzésen. Fehér sapkában Horváth lő kapura Ez már bent van. Sok ilyet várnak a szurkolók a szolnoki futballistáktól a most kezdődő bajnokságban? — Ha a sérülés, a sárga lapos és a kiállítási hullám elkerül bennünket, ha a játékot meghatározók legalább azt a formát hozzák, amit legutóbb, ha továbbra is jó hangulatot teremtenek az öltözőben és önzetlenül segítik a fiatalokat, akkor elérjük, az elnökség által kitűzött célt. Amennyiben ez nem valósul meg, és az idősebb játékosok teljesítménye, hozzáállása nem olyan lesz, mint amit elvárunk, nehéz helyzetbe kerülhetünk. Rendkívül fontosnak tartom, hogy a szurkolók megértők legyenek és segítsék a csapatot. Legyenek partnereink. Ha nem is lesz mindig jó a játék, azért azt ígérhetjük, hogy lelkesedésben, akarásban nem lesz hiány. Tavaly sok olyan mérkőzést játszottunk a Tiszaligetben, amiért érdemes volt kimenni. Ezt akarjuk folytatni most is. A szakosztály tizennyolc játékossal kötött szerződést, Gyémánt kapusnak és Kun Mihály védőnek játékengedélye van. két ifjúsági, Csábi és Molnár Lajos pedig az első csapattal készül. Varga Jánost leigazolták a Szolnoki Vegyiművekből, vele egy hónapon belül szerződést kötnek. Vargával együtt nyolc ifjúsági korú játékos található a keretben. A területi bajnokság Tisza csoportjában öt Szolnok megyei csapat szerepel. Legutóbb a Jászberényi Lehél nyerte a bajnokságot, de az NB II-be jutásért rendezett osztályozón elvéreztek. Most ebbe a csoportba sorolták az NB II-ből kiesett Mezőtúri Honvéd csapatát is, és a vélemények szerint az Olefin SC gárdájával együtt hármójuk közül kerülhet ki a bajnok. Jászberényben hetenként kétj előkészületi mérkőzést játszottak, és továbbjutott a Lehel a Magyar Népköztársasági Kupa megyei selejtezőjén is. Gergely, Czigány, Fenyvesi és Vígh abbahagyta, Krasnyánszky Csepelre, Jakab Gyöngyöshalászra igazolt. Szántai T. porcműtét előtt áll, és ugyanilyen műtéten esett át Péczely Szabolcs edző, aki az első mérkőzésen sérült meg. A felkészülést Túri László a csapat egykori játékosa, az ifjúságiak mestere vezette. Az átigazolási terveket nem sikerült megvalósítani. így a múlt évi kerethez az ifjúsági gárdából Nagy Gy„ Nagy J., Palásti és Fejes J. csatlakozott. Mezőtúron leszerelt és eltávozott Piel (DVTK), Zsadá- nyi (Siófok), Krukk (Dunaújváros), Kiss Z. és Cseh A. a Bp. Honvédhoz került. Nagy M. Siófokra, Szilágyi pedig Egerbe távozott. A Honvéd Földesi János vezető edző irányításával készült fel a bajnokságra, új játékosok bevonulása augusztus végén várható. A rajt előtt Jugoszláviában három mérkőzést játszottak. A harmadik ligás Melence ellen 2:l-re győztek, Növi Becej ellen 0:0, a második ligás Novisád ellen pedig 1:1 volt az eredmény. Rákóczifalván Somogyvári József július 9-én huszonket- tes kerettel kezdte a felkészülést. Kovács Gyula visszavonult, Sebők György egy év játékot még vállalt, Bugyi katona, ő nem tudja rendszeresen látogatni az edzéseket. A pályaedzői teendőket Kocsis Andor látja el. Az ifjúságiak közül Erdei, Bagi és Szmutkó került a felnőtt kerethez. Rigó leszerelt, csupán rajta múlik, hogy tagja lesz-e a kezdőcsapatnak. Jászkiséren Bukhár László edzővel újabb egy éves szerződést kötöttek. Postás befejezte a játékot, újak Silye Sándor (MTK VM), Budai Lajos (Szolnoki Vegyiművek), és Rozalek Pál (Jászla- dány). Várják a leszerelő Farkas Lászlót, de további tárgyalásokat folytatnak leszerelő játékosokkal. Jászkiséren cél a bentmaradás. Karcag az újonc lelkesedésével és izgalmával, Né- der István szakedző irányításával készült a megnövekedett feladatra. A régiek közül leszerelt Bállá Károly és visszatért Tiszafüredre, a szintén leszerelt saját játékosukat Laurencsik Józsefet pedig kiadták Szeghalomra. Átigazolták Hajdúszoboszlóról Vencel Csabát, a Debreceni Kinizsiből pedig Oren- stein Lajost, míg az ifjúsági csapatból hárman kerültek a felnőttek közé. Az ifjúságiak edzéseit Antal Lőrinc, a serdülőkét pedig Dobos László testnevelő irányítja. Cél a bentmaradás. A Körös csoportban szereplő Tisza Cipő SE csapatánál Honti Gyula lett az edző, pályaedző továbbra is Csendes Imre. Űj játékos Földi (Kunszentmárton), Sipos és Fazekas (Cibakháza), a Szolnokról tavaly visszakerült Fürtös pedig újabb egy évre marad. Nagy vérveszteségnek tartják Mihovics Endre csapatkapitány távozását, aki tíz évig játszott a cipőgyári együttesben. Sütő befejezte, Kormos pedig visszatért Túr- kevére. Kesjár I hamarosan leszerel, és aktívan bekapcsolódik az edzésekbe. Varga felépült, vele remélhetően gólerősebb lesz a támadójáték. Huszonkettes kerettel kezdtek, megszűntek a bérelt helyek, fiatal átlag- életkorú a csapat. Minden hazai mérkőzést szombaton játszanak, ezzel a szurkolóknak szeretnének kedveskedni. A sporttelep szépült és csinosodott. A Körös csoport pedig megerősödött, cél a gondtalan bentmaradás. összeállította Pataki István