Szolnok Megyei Néplap, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-17 / 193. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAF 1984. AUGUSZTUS 17. Szigorú javaslatok Vendéglátás, hiányosságokkal Tanácsi, népi ellenőri vizsgálat Karcagon, Kunmadarason Karcagon az utóbbi négy- esztendő alatt a vendéglá­tásban az állami és a szö­vetkezeti szektorban új egy­ségek nyíltak, a régiek köziül pedig többet korszerűsítet­tek, felújítottak. Sajnos, a tárgyi feltételek jelentős ja­vulása ellenére sem mond­ható. hogy egyenes arány­ban emelkedett volna a ki­szolgálás szakmai színvona­la. A városi tanács városfej­lesztési és -gazdálkodási osz­tálya, a KÖJÁL, a városi né­pi ellenőrzési bizottság, az SZMT társadalmi ellenőrei­vel, továbbá a kunmadarasi Nagyközségi Tanács dolgo­zóival együtt a közelmúlt­ban alapos vizsgálat segítsé­gével igyekezett feltárni az okokat. Huszonegy népi el­lenőr 424 órát töltött abban a tíz egységben, amelyek közül hat a Karcag és Vi­déke Áfészhez, négy pedig a Jász-Nagykun Verdéglátó Vállalathoz tartozik. Az üz­letek fele szerződéses üze­meltetésű. Az ellenőrök elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy a kijelölt egységek megfelelnek-e az osztályba sorolás feltételeinek: milyen a létesítmények technikai felszereltsége, higiéniája, ételkínálata — egyszóval a vendéglátás színvonala. Osztályba sorolás nélkül Az osztályba sorolás fel­tételeinek két egység: a kunmadarasi 21-es számú szerződéses étterem és a karcagi Orgona presszó, el­sősorban a közegészségügyi hiányosságok miatt — egy­értelműen nem felelt meg. A többiekkel sem voltak maradéktalanul elégedettek az ellenőrök. Arra is akadt példa, hogy az osztályba so­rolás rendezetlen: ennek a hiányosságnak pénzügyi kö­vetkezménye is van, elvégre az árak a minősítéshez iga­zodnak. Ezt tapasztalták az ellenőrök a berekfürdői Park étterem söntésében, a Rózsabokor étterem volt bár­jában. sőt a szerződéses üze­meltetésű Orgona presszót az új szerződés megkötése­kor ismételten nem sorol­ták osztályba. Általános megállapítás­ként könyvelhető el, hogy a szerződéses üzletekben az üzemeltetők nem teljesítik a szerződésben vállalt köte­lességüket. Például az Or­gona és a Szivárvány presz- szóban nem biztosítottak a fagylaltárusításhoz megfele­lő feltételeket. A higiéniai körülmények is aggasztóak: a mosdók, mellékhelyiségek tisztasága szinte mindenhol kifogásolható. Nem beszél­ve arról, hogy hat dolgozó nem rendelkezett a kötele­zően előírt egészségügyi vizsgálattal. Ráadásul közü­lük ketten konyhamészárosi teendőket láttak el. Kifizetődőbb az ital? Az egységek általános ren­dezettsége elfogadható. A tapasztalatok szerint a lé­tesítmények konyhák, tech­nikai felszereltsége is ja­vult. Változatlan viszont az ételkínálat, ami közepesnek ítélhető. Ugyanakkor az árak feltüntetése sem tartalmilag, sem külső formájában nem felel meg a követelmények­nek. A karcagi 2-es számú kisvendéglőben például sem­miféle, az ételkínálatot és az árakat feltüntető tájékozta­tó nem állt a vendégek ren­delkezésére. A Kunsági ét­teremben pedig a menük árából nem készítettek kal­kulációt, holott ezért a hiá­nyosságért már korábban is figyelmeztették a létesít­mény vezetőit. A vizsgált egységek közül nyolcban próbavásárlást is végeztek igen szomorú ered­ménnyel. Négy helyen több­letszámolással, helytelen kalkulációval megkárosítot­ták a vendégeket. A helyzet súlyosságát bizonyítja, hogy tizenöt szabálysértési felje­lentésre is sor került. Kü­lönösen meghökkentő sza­bálytalanságok derültek ki a Kunsági étteremben, ahol az első vizsgálat alkalmá­ból 456 forint értékű, kal­kulált nyersanyagot nem főztek meg. Ez a „spóro­lás” sajnos az újabb ellen­őrzés során már 1601 fo­rintra emelkedett. Hasonló hiányosságként értékelhető az is, hogy az Orgona presz- szóban a próbavásárlások során kért hat, különböző tétel mindegyikénél megká­rosították a vendéget. A kal­kulációt vizsgálva még to­vábbi árdrágításokra is fény derült. Az Autós biszt­róban például a csontlevest közel húsz százalékkal drá­gábban árulták 1982 augusz­tusa óta. Az üzletek rendelkeznek az érvényes, kifüggesztett mű­ködési engedéllyel, ugyan­akkor a Zöldfa kisvendég­lőben azt tapasztalták hogy a melegkonyhai kínálat je­lentéktelen, mivel italokból akkora a forgalom, hogy a dolgozóknak nem marad idejük ételkészítésre. Ennyi hiányosságot ta­pasztalva nem csoda, hogy az ellenőrök összefoglaló je­lentése az átlagosnál jóval több, szigorúbb javaslatot tartalmaz. A Karcag és Vi­déke Áfész igazgató elnöké­nek javasolják: sűrűbben el­lenőrizzék az egységek étel­kínálatát. A Kunsági étte­remben több, súlyos hiá­nyosság kiderült, ráadásul az adminisztrációs fegyelem, az irattárolási rend elfogad­hatatlan, gátolja az ellenőr­zést. Ugyanitt a hibás kal­kulációk, a vásárlók meg­károsítása miatt kérik a szükséges intézkedések meg­tételét. Hasonló javaslatok hangzottak el az Autós bü­fével, illetve a kunmadarasi (étteremmel kapcsolatban is. Egyben a jelentés arra is utalt, hogy a kunmadarasi egység több szempontból nem felel meg a III. osztá­lyú követelményeknek. A Jász-Nagykun Vendég­látó Vállalat igazgatójának felhívják a figyelmét arra, hogy a karcagi Orgona presz- szó szintén nem felel meg az osztályba sorolás feltéte­leinek. A berekfürdői Park étterem söntésének minősí­tése is megtévesztő, és a Rózsabokor. étterem II. osz­tályú presszó-bár üzletkörét is módosítsák, és kérjenek új működési engedélyt. Meggyőzés, ellenőrzés, büntetés Arra is felhívják a fi­gyelmet, hogy az üzemelte­tő vállalat, szövetkezet ve­zetői rendszeresebben, folya­matosabban tegyenek eleget ellenőrzési kötelezettségük­nek. Ez a kulcsa annak, hogy a két .település étter­mei, presszói felzárkózhas­sanak a kereskedelem más ágazatában működő üzletek színvonalához. D. Sz. M. Városkép-élénkítési szokások Firkák a falon P. Mobil, Omega, Led Zeppelin — kiabálják a leg­ismertebb hazai és külföldi rock-együttesek neveit azok a színes betűk, amelyeket festékes spraykkel pimgál- nak a falakra, kerítésekre a ritmusért és a harsogásért rajongó ifjaink. Az, hogy bizonyos élet­korban szinte kötelező egy- egy ilyen „banda” hívévé szegődni, ki-ki a maga fia­talságának példájával bizo­nyíthatja. Ám az, hogy az említett módszerrel örökít- tessék meg a csapatnév, új divatnak látszik. Az is. Csak amióta a boltjainkba kerültek ezek a különben au tó k a ríosszér i a - j a v í tó folya­dékok, a szóiban forgó pimr gálások azóta szaporodtak el. Maga a vágy — mármint az, hogy valaki mondandó­ját a házak oldalára és más, mindenki által látha­tó felületre rajzolja, fesse — viszont örök. Nem túl­zunk, ha azt állítjuk: egy- lidős az emberrel. Honnan erre a magyarázat? Onnan például, hogy már barlang- lakó őseink is szükségét érezték rideg otthonuk bél- istejjéit mindenféle jelekkel, ábrákkal színesíteni. Az iz­zó láva által betemetett Pompeji épületeinek falán szinte ugyanolyan gúnyraj­zok, ákombákomok hirdetik az ott éltek tréfás kedvét, mlint amilyeneket manapság láthatunk. A művészettörténészek még nem szedték lajstrom­ba, hogy a világ mely táján dívott leginkább ez a kedv­telés, áím az a tény, hogy a dekorációnak ez a sajátos válfaja olasz nevet kapott, mégis azt jelzi: Itália föld­jén szórakoztak a legtöbben a karcolgatássaT, mázolga- tással. Graffiti, azaz magya­rul kaparások — ez lett ennek a városképélénkítési szokás nemzetközileg is et- fogadött neve. Így mondják többnyire, akik csinálják, és szintén így azok a szak­emberek, akik a históriájá­val, sajátos megjelenési for­máival tulományosan fog­lalkoznak. A graffitinek ugyanis már tekintélyes irodalma van. Tanulmányok, könyvek egész sora foglalja össze több ezer éves múltját és virágzó jelenét. Több kurtító a politikai jellegű irkafirkákat helyezi az első helyre. S joggal, hi­szen az országok sokaságá­ban ilyen ábrák, feliratok ezrei, tízezrei agitálnak va­lami ellen vagy mellett. Különösen akkor, ha vala­hol felélénkül a társadalmi élet, mint például a vörös szegfűk forradalmának Por­tugáliájában. Ott se szeri, se száma nem volt a föld­reformot, a demokratikus átalakulást követelő felira­tos ábráknak. A politika után mi más következhetne, mint a sze­relem. Mármint azoknak a jeleknek a csoportja, ame­lyek mindenki számára ért­hetően fejezik ki a lelki és testi vágyakat, érzelmeket. Ugyan ki ne ismerné a nyíllal átlőtt szívet. S ott vannak aztán a toaletthe­lyiségek nem egészen sza­lonképes ábrái a maguk „egyezményes” jeleivel. E két fő válfaj után kell megemlítenünk azt a na­Brassai fényképezte le ezt a nőalakot valahol Párizsban gyón sokakban élő, inkább rossz, mint jó szokást, hogy ha valaki valahol megfor­dul, akkor fába vési, vako­latba húzza névjelét. Hogy ennek egyáltalán miért ér­zi szükségét oly tömérdek ember? Egy pszichológus szerint azért, mert nagyon sokakban munkál a jelha­gyás ösztöne. Egyszerűen az a vágy hajtja, hogy tudassa: él, létezik, van — s ha már nem lesz —, volt. I was he­re „itt voltam” — írta ki angolul egy ismeretlen a llondoni metró egyik állo­másának oldalfalára. Nemcsak szakszerű ta­nulmányok foglalkoztak a graffitivel, hanem számos albumban is közreadták en­nek az ábrázolási műfajnak a java darabjait. A leghí­resebb gyűjtemény a ma­gyar származású, Párizsban éllő festő- és fotóművész, Brassai (eredeti nevén Ha­lász Gyula) jó szemét és exponáló tudományát dicsé­ri, aki 1929-től módszeresen végigjárta a francia főváros árnyékosabb részeit, és sor­ra lefotózott minden apró jellegzetes részletet az ut­casarkok díszeivel és a vé- cémázolmányokkal együtt. Felvételei felfedezés szám­ba menő remekléseket. A. L. A nyíllal átlőtt szívet mindenfelé ismerik Sürgetett áz idő. Máté ide­ges volt, türelmetlen. Még nem fogott szagot. Nem érez­te, hogy jó úton halad, in­kább mellékvágányon tén- fergett. Meghallgatott embe­reket, apró, s talán felesleges részletek birtokába jutott, -de semmi fontos. Kéri Ignáccal 6em jutott semmire. Az idős házaspár a bőrzakós fiatal­emberről szinte semmit sem tudott mondani. Egy fiatal­ember elment mellettük. Kész. Mi van még? A szemközti házban egy nyugdíjas látta, amint az egyik szobában —, mint ki­derült Halas Viola szobája volt — éjfél után felkapcsol­ták a villanyt, később a vilá­gítás csökkent, valószínűleg az olvasólámpát gyújtotta meg a lány. Ez a fény hajna­lig világított. Semmit nem jelent. Máté leszólt a hallban ácsorgó és sértődött arcot vágó Tormásnak: — Válltsd fel Baloghot a hátsó kapunál... Tormás lassan, kissé vona­kodva elindult. S pár pilla­nattal később futva jött vissza, mögötte a behemót Balogh és egy meglehetősen szédelgő fiatalember. — Balhé volt — mondta izgatottan Tormás —, még szerencse, hogy Maci... — A kapunál ezek szerint most senki? Tormás megfordult és visz- szaindult. Csak a háta fejez­te ki felháborodását. A szálloda hátsó kijáratát Máté már megnézte. Furcsa hely volt. Többnyire zárva tartották — mesélte az igaz­gató —, innen vitték el a szemetet, a szennyest, ide hozták a tiszta ruhát. Egyéb­ként csend. Balogh alhad­nagy, aki szerette az izgal­makat, sóhajtva vette tudo­másul. hogy milyen csendes szolgálatot kap. Eseménydú- sabb feladatra vágyott. Nos, meg is kapta. Balogh a tyúktolvajoktól került át a gyilkosságiakhoz, nagy ambícióval és sok erő­vel. Szabadidejében moziba jár, a krimiket különösen szereti. De más a film, és más az élet. S különösen más, ha az ember annyiféle fantáziadús kaland után szembetalálja magát az iga­zival. Egyedül egy kapualj­ban. ahol csak unatkozni le­het. Balogh arra gondolt, fél­reállították, mint egy felesle­ges sakkfigurát. Talán most rájött, hogy egy ilyen játsz­mában senki sem felesleges, sőt... Kicsit sápadt volt Balogh és hősiesen titkolta a reme­gését. — Higgye el százados elv­társ ... ha nincs zárva az a kapu... — Mi történik? Kiszalad? — Dehogyis... Ami aztán a tört monda­tokból kiderült, Balogh való­ban csendes sziesztára számí­tott. Ügy okoskodott, hogy őrködése egyike azoknak a felesleges intézkedéseknek, amelyek ilyenkor születnek. Most talán rájött, hogy sem­mi sem felesleges. Ezt min­denki a maga kárán tanulja meg. Ott ácsorgóit a hátsó kijá­ratnál. hallgatta a szálloda zajait, edénycsörgést, porszí­vózást. telefoncsörgést. Nézte a régimódi szárnyas-aj tót, a kopott, rozsdás kilinccsel. Az ajtó üvegkockái közül né­hány repedt volt. A résen át­nézhetett az udvarra. Öcska folyosót látott, konyhák, szo­bák ablakait. Már-már ásítozni kezdett, amikor lépteket hallott. Re­ménykedett. hogy a váltás. De a folyosóról egy ismeret­len fiatalember lépett elé. Egyformán meglepődtek egy­mástól. — Mit keres itt? — érdek­lődött még szelíden Balogh. A fiatalember nyeglén vá­laszolt: — Ugyanezt kérdez­hetném én is magától. Balogh civilben volt. A fiatalember igazolványt kért, nem kapott. Ettől meghök­kent, de aztán, látszólag nyu­godtan közölte, hogy segéd­portás a szállodában és a házfelügyelőhöz igyekszik. Át kell vennie a Patyolattól érkező fehérneműt. — Most nem — mondta határozottan Balogh, már csak azért is, mert bosszan­totta a fiatalember modora. Hogy enyhítsen valamit a szigorán hozzátette: — Nincs nálam a kapu­kulcs ... A fiatalember belenyúlt a zsebébe, tenyerét odaioita Balogh elé. Két kulcs volt a markában. — Próbáljuk ki — hunyo­rított cinkosan, s hogy Ba­logh még mindig tétovázott, rákent egyet a nyomozó álló­ra. Nem volt túl erős ütés, Balogh automatikusan visz- szaütött. bizonytalanul, hatá­rozatlanul. Aztán meglátta a kést. Felkapta a szemetestar­tály tetejét — ösztönös moz­dulat volt —, a fiú felé dob­ta. Filmen nagyon izgalmas­nak tűnik egy ilyen jelenet, de ez most több volt annál. Balogh hátrált a kapu felé. Tudta, hogy meg kell állnia. Hogy egy bizonyos pont után nincs tovább. És lehet, hogy ez a férfi a gyilkos. Lega­lábbis köze van az ügyhöz. Miért menekülne ilyen mó­don? Nem ijesztgetésnek tartja kezében a bicskát. Használni fogja, ha muszáj. De lehet, akkor is, ha nem nagyon muszáj. Ekkor lépett közbe a sze­rencse. Valaki a folyosón meghallotta a kőre koppanó tartály hangját. Tormás ért oda a hátsó kapuhoz. Az imént az átjáró folyosónál már hallotta a hangokat. — Na, mi lesz? — mondta egy ismeretlen férfihang —, nem hiszed el, hogy kime­gyek? — Dobja el a kését, vagy kénytelen leszek a fegyvere­met használni — mondta kis­sé iskollásan Balogh. A férfi röhögni kezdett. — Na ne izélj, fiú ... Tormás, amikor az idegen mögé ért, még elkapta Ba­logh kétségbeesett tekintetét. Félelem volt ebben a pillan­tásban és tehetetlenség. Tor­más megveregette a fiatal­ember hátát. Keskeny váll volt, de izmos — ezt egv má­sodperc alatt felmérte. A vil­lámgyors félfordulat semmit sem segített. Mire a fiatal­ember magához tért. már egy kisfiúsán mosolygó, gömbö­lyű arc nézett le rá. — Nem kellett volna hü­lyéskedned. Apus — Tormás gyengéden beszélt a fiúhoz, aki nyögött egyet. A fiatalembernek fájt a válla, a háta, a dereka, az orra. S legfőképpen az fájt, hogy itt ül egy szemetestar­tálynak támaszkodva, s kö­zeledik egy bilincs. Máté nem hitte, hogy a gyilkos ilyen drasztikus mó­don, ennyit kockáztatva akar menekülni. A gyilkos mód­szeresen. körültekintően, s főként észrevétlenül dolgo­zott eddig. A szobában sem­mi nyom. Valószínű —, ha egyáltalán az épületben tar­tózkodott még amikor a nyo­mozócsoport megérkezett — nem így próbálta megoldani a távozást. A gyilkos talán szobát takarít, vagy húst süt a konyhában, esetleg alszik. — De mit akart ez a fiatal­ember? — tűnődött Máté egyre idegesebben, mert az órák rohantak, és még sem­mi komoly. Valakit be kell küldeni az ambulanciára, ahová a fiút szállították. Tormás Géza kissé nagyot ütött. Lehet, hogy agyrázkó­dás lesz a dologból. (folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents