Szolnok Megyei Néplap, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-16 / 192. szám

1984. AUGUSZTUS 16. SZOLNOK MEGYEi NÉPLAP 5 Koós Juditnak, a Her­man Ottó Múzeum régé­szének vezetésével ása­tások folynak Nytklád- házán. A kavicsbiwiyá- szok bejelentése nyomán egy hatezer éves telepü­lésre és egy háromezer éves temetőre bukkan­tak, amelynek feltárását diákok segítségével vég­zi a régész. Az eddigi munkák során egy halot­ti urnát, orsógombokat, színes gyöngyöket, díszí­tett cseréptöredékeket, kőeszközöket és egy új­kőkori kemencelapot ta­láltak „Nem vagyok a reneszánsz apostola...” Beszélgetés Benkö Dániel lantművésszel Napvilágra került n királynék középkori városa Ismét igazuk lett a kró­nikáknak: megtalálták a ré­gészek a Somogy megyei Se- gesd határában a királynék egyik középkori vámosának központját annak a gótikus palotának a maradványait, amelyben a korabeli tudósí­tások szerint a muhi csata után IV. Béla király öccse — a csatában súlyosan meg­sebesült Kálmán herceg — is megpihent. Hasonló épü­letmaradványokat eddig csak Budán és Sopron területén találtak. Ennek a már önma­gában is jelentős régészeti eseménynek van még egy másik jelentős vonatkozása is: a palota közelében rá­bukkantak Somogy megye feltehetően első gótikus templomának alapfalaira. Az eredményes ásatások során több tonna értékes lelet — használati tárgy, szerszám, ékszer, fegyver, csontváz stb. — került felszínre. A külön­böző mélységből származó le­letekből szinte pontosan meg lehet határozni a királynék hajdani városának fejlődését, lakóinak életét. Meghökken­tően apró részletekre is fény derült. így például — a csontleletek alapján — nyil­vánvaló, hogy a középkor­ban még medvék is garáz­dálkodtak a Segesd környéki erdőkben. Bécsi és velencei kerámiák arról árulkodnak, hogy a hajdani városnak fejlett kereskedelme volt. A szépmívű könyvveretek egy valamikor volt gazdag könyvtárról vallanak. Hétfő este Históriás paj- zánságok című műsorával a Megyei Művelődési és Ifjú­sági Központban szerepelt a Bakfark Consort. A szolnoki előadás előtt ragadtuk meg az alkalmat, hogy a fellépés­re készülődés közben felte­gyünk néhány kérdést Ben- kő Dániel gitár- és lantmű­vésznek. — Legutóbbi, Ezer év gi­táron című nagylemezén ed­dig szokatlan hangzásokat, gitár játékot is hallhattunk. Egyes szerzeményekben érezhető a dzsessz hatása. Muzsikájában stílusváltás következik? — Az az elvem, hogy a zenész lengyen univerzális, egy koncerten belül is több stílusból adjon ízelítőt, ter­mészetesen mindezt igénye­sen tegye. Különben is több év után kissé megcsömörlöt- tem a reneszánsz-muzsikától, és szeretném tisztázni, hogy nem vagyok a reneszánsz apostola. Ez nem jelenti azt, hogy egy idő után ne térnék majd vissza hozzá. — A már említett albu­mon érezhető, hogy a szer­zemények gyökerei a rene­szánszhoz nyúlnak vissza. — Be kell vallanom, volt idő, amikor egyszerűen nem tudtam volna elviselni, ha valakire azt mondják: ugyanolyan jól játszik Bak- farkot, mint én. Érzésem szerint e lantirodalom jelen­tős részét feldolgoztam. Al­kalmazkodni kell az igé­nyekhez. jót tesz a muzsi­kusnak, felfrissül, ha más­sal is próbálkozik, mint amit megszokott. Rengeteget sze­retnék még tanulni, keresem a titkot, amelyet csak keve­sen tudnak. Vannak nagy­szerű muzsikusok, de a leg­jobbak között is ritka az olyan, aki nem csupán a hangokat szólaltatja meg a hangszerén, hanem a hangok mögötti kort. hangulatot, ér­zelmet is, tehát tudja a hangszer lelkének titkát. Akikre emiatt irigykedem, például Stangatz szaxofonos, Glenngould zongorista, vagy a hazai zenészek közül Se­ress Rezső, Perényi Miklós. — A sokszínűségre törek­vésnek vannak újabb konk­rét jelei? — A hamarosan megjele­nő új nagylemezem címe: Reneszánsz-pop. Ezen kü­lönböző stílusokat szólalta­tunk meg. és mindegyikhez a legjobb előadót is meg­hívtuk közreműködőnek. A cigányzenétől a klasszikus csembalómuzsikáig terjedő zeneirodalmat öleli föl az anyag. A népszerű darabo­kat gyűjtöttük össze, erre utal a „pop”, vagyis a popu­láris szó. Ezen kívül Presser Gáborral dolgozunk egy kö­zös nagylemezen. Talán eb­ből is kiderül, hogy komo­lyan gondolom a „kirándu­lást” a különböző műfajok világába, úgy vagyok a ze­nével, mint az ételekkel: a zsíros falatok után jólesik a kaszinótojás. A reneszánsz muzsika után, nem szégyel­lem kimondani, hogy ízlik a „könnyű zene” is. — fs — Hogyan tovább, motorosok? Segít az MHSZ is Vitathatatlan: napjainkban reneszánszát éli a motorozás, növekszik a kismotorok iránti igény is. Mivel a vezetői igazol­ványokat, engedélyeket korábban tanfolyam elvégzése nél­kül is megkaphatták a jelöltek, évente a megyében mintegy négy-ötezer frissen vizsgázott segédmotorkerékpár- és mo­torkerékpár-vezetővel növekedett a közúti forgalomban résztvevők tábora. Ügy tűnik, olyanok is a hőn áhított papí­rokhoz jutottak, akik erre alkalmatlannak bizonyultak. íme néhány adat: 1982-ben a hetvenegy, segédmotoros okozta megyei baleset közül négy halálos volt. Tavaly a balesetek száma kettővel emelkedett, és elérte az össz- balesetek Í2,l százalékát. A motorosok háza táján sincsen minden rendben, hiszen 1982- ben hetvennyolc balesetet okoztak a megyében, ame­lyek között nyolc volt halá­los. Igaz, a fokozott, szigorú ellenőrzések, büntetések kö­vetkeztében ez a szám ta­valy hatvankilencre csök­kent, amelyek közül sajnos hat még mindig halállal vég­ződött. Ügy hogy nem alap­talan a kérdés, hogyan to­vább motorosok? Évekkel ezelőtt az MHSZ főtitkára kiadta a felhívást: a szövetség vállaljon na­gyobb szerepet a motoros fiatalok szervezett foglalkoz­tatásában. összefogásában. Meg is alakultak az első mo­toros szakosztályok, ma már tizennégy van a megyében, mintegy kétszázötven taggal. A szervezés azonban nehe­zen halad, mert sokhelyütt azt kérdezik: minek nekünk szakosztály, el­méleti, gyakorlati fog­lalkozás, amikor már van jogosítványunk? Sajnos a tapasztalatok azt mutatják, hogy a biztonságos közleke­déshez szükséges ismeretek­kel nem minden motoros, segédmotoros rendelkezik. Ráadásul az is igaz. hogy ezek a szakosztályok vala­hogy nehezen találják meg a helyüket. Elvégre itt nem a minőségi versenyekre törté­nő felkészítés a cél, hanem inkább olyan programok, — túrák, kirándulások, ország­járások — szervezése, ame­lyek közösséggé formálják a résztvevőket, miközben köz­lekedési ismereteik is egyre alaposabbak lesznek. Igaz, egy életképes, jól működő klubhoz helyiség, technikai felszerelés kell, amelyek se- segítségével a motorhibákat helyben orvosolhatják. Meg ami talán a legfontosabb, olyan szakmaszerető, meg­szállott szakemberek kelle­nek, mint akik Tiszaföld- váron, Kisújszálláson, Szol­nokon tevékenykednek. Kezdeményezésben nincs hiány, hiszen a Közlekedés- biztonsági Tanács szervezi például a felmenő rendszerű Nemzetközi Iskolakupát. Eb­ben a versengési formában a tanulók számot adhatnak elméleti és gyakorlati felké­szültségükről. A rendszernek egy szépséghibája van: a munkásfiatalok, illetve a már dolgozó tizen- és hu­szonévesek teljesen kimarad­nak belőle. Éppen ezért, pótlásképpen, tavaly érdekes kezdeménye­zés született a megyében: Karcagon először szervezték meg az MHSZ motoros szak­osztályainak ügyességi ver­senyét. A vetélkedőn még csak három csapat vett részt. A tanulságokat elemezve úgy határoztak a honvédel­mi szövetség megyei illetéke­sei, hogy ezt a seregszemlét az idén a honvédelmi sport­napok idején Mezőtúron ren­dezik. Bárki részt vehet raj­ta: akár dolgozó fiatal, akár sorköteles, akár középisko­lás. A szervezést az MHSZ helyi vezetősége vállalta. Az érdeklődés jóval meghaladta a korábbi évit, hiszen hét csapat versengett a díjakért, sőt tizenhármán egyénileg is indultak, számot adva ügyes­ségükről, közlekedési és KRESZ-ismereteikből. jár­tasságukból, az elsősegély- nyújtási felkészültségükből. (Csak a teljesség kedvéért: a motoros kupa teljes jász­berényi sikert hozott, az Erősáramú Szakközépiskola fiai egyéniben és csapatver­senyben is diadalmaskodtak.) A megyéből összesen har­mincnégy motoros, segédmo­toros vállalkozott a verseny­re. Sok ez, vagy kevés? Ha a korábbi, karcagi részvétel­hez viszonyítunk, a növeke­dés három és félszeres, és ez mindenképpen dicséretes. Ha a megyében két keréken ro­bogók számát vesszük alapul, elmondhatjuk: lehettek vol­na jóval többen is. Igaz, januártól a motoro­sok, a segédmotorosok csak tanfolyam elvégzése után kaphatnak új vezetői igazol­ványt. Ez azt is feltételezi, jobban felkészülnek, akik később egy papírlap birto­kában a száguldó lóerőket irányítják. Nem csoda, hogy a feltételek szigorodása kö­vetkeztében csökkent a vál­lalkozási kedv. mivel a kö­telezően előírt 68, illetve 46 óra egészségügyi, elméleti, üzemeltetési és egyéb isme­retek elsajátítása nagy lekö­töttséget jelent. Ami nem baj, elvégre az alaposabb felkészülés és szűrés elsősor­ban a közlekedés biztonságát növeli. Ebben segítenek a maguk eszközeivel az MHSZ motoros szakosztályai is. Re­mélve, hogy a javuló szak­osztályi munka és a jó szer­vezés, előkészítés következ­tében az 1985-i versenyen in­duló motorosok, segédmoto­rosok száma sokszorosa lesz a mostani harmincegynek. D. Szabó Miklós Magyar Nemzet; Magyar Hírlap Új technológia, új köntös Görögországban a Rajkózenekar A KISZ Központi Művész- együttes Rajkózenekara és tánckara tegnap háromhetes görögországi vendégszerep­lésre utazott. A két együttes Görögország számos városá­ban, — többek között Pi­reuszban, Rhodosz és Kor­fu szigetén — lép fel, 18 al­kalommal adja elő a mű­vészegyüttes profiljára jel­lemző kétórás folklórműsort. A jövő év közepétől új köntöst kap két országos na­pilapunk, a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap. Az Atheneum Nyomdában ugyanis a mostani korszerűt­len. öreg gépek helyére mo­dernebb berendezéseket te­lepítenek, műanyag nyomó­formát alkalmaznak, és így lehetőség nyílik a fénysze­dés fogadására is. A korsze­rű gépeket olcsón vásárol­ták egy NSZK-cégtől. Le- és és felszerelésüket az Athe­neum szakemberei, a Hun- garocamion és a Volán kö­zös vállalatának dolgozóival együtt végzik. A szállítást folyamatosan, magyar ka­mionokkal végzik. A beruhá­zás termeléskiesés nélkül va­lósul meg. A technológiaváltás 25 millió forintba kerül, s ez­zel mintegy 15 évre adott a két országos napilap bizton­ságos előállítása. A szállodai ellenőrzés na­gyon szerény eredményt ho­zott. Csupán egy középko­rú, vidékről érkezett házas­pár emlegetett egy férfit, akivel a lépcsőházban talál­koztak éjfél után. A feke­te bőrkabátja tűnt fel nekik, és a nagy sietsége. A második emeleti mos­dóban találtak egy össze­gyűrt kockás zsebkendőt, amelyet eddig senki sem vallott magáénak, sem ven­dég, sem alkalmazott. Az orvosi jelentés szerint Halas Violát megfojtották, ütések nyoma nem látható, szexuális beavatkozás nem történt. Víg főhadnagy jelentette, hogy megérkezett a halott­vivők. Máté engedélyt adott Halas Viola holttestének el­szállítására. — Nem nézed meg még- egyszer? — érdeklődött Víg a főnökétől udvariasan. Máté rázta a fejét. Sem­mi értelme. Viola arca már előtte van, hosszú ideig lát­ja majd, méghozzá úgy, ahogy életben látták roko­nai, ismerősed, barátai. Az iratai között találtak egy fényképet. Nemrégen ké­szülhetett és valószínűleg jól sikerült. A portásnak volt igaza. Viola csinos lány volt, és valóban nem nézett ki „olyannak”. Hosszú fe­kete hajjal, vidáman és kar­csún nézett a fényképező­gép lencséjébe. Egy fának támaszkodva állt, mosolya nem a kitörő jókedv jele volt. Valami szelíd szomo­rúság lengte körül ezt a mosolygó lányt. — Viola nem lehetett elégedett a sorsával — vélte Máté. Hogy miért nem, ezt talán sikerül megtudnia Vidrány- iban. De addig, az utazásig még volt tennivaló. Bejött az irodába Tormás, ■ és magával hozott egy meglehetősen fel­dúlt, középkorú férfit. — Kéri Ignác vagyok — mutatkozott be —, gimná­ziumi igazgató Nagyrekety- tyésen. Máté hellyel kínálta az is­kolaigazgatót, s közben kér­dően nézett Tormásra. A fiatal nyomozó arcán elége­dettség látszott. Zsebébe nyúlt, s három gondosan vasalt, hajtogatott kockás zsebkendőt vett elő. Aztán mellétette azt a műanyag- zacskót, amelybe a második emeleti mosdóban talált zsebkendőt csomagolták. Néhány pillanat múlva ki­derült, a zsebkendők egyfor­mák. A széleket kézzel szeg­ték be, az öltések mind a négy zsebkendőnél ugyan­azok. — A zsebkendőket az igaz­gató úrnál találtuk — mond­ta Tormás, és szemében a győzelem fénye villant. Az iskolaigazgató inge­rült mozdulatot tett, szólni akart, de Máté úgy tett, mint aki nem veszi észre. Tormás beszámolóját hall­gatta. — Megkértem az igazgató urat, mesélje el, mit csinált tegnap este. Azt mondta, hogy valakinek, egy kollégá­nak már elmesélte, és nincs hozzátenni valója. (Kéri Ignác úgy ült a szé­ken, mint egy bukásra álló dliák. Lehajtotta. a fejét. Szégyellte magát. Máté intett Tormásnak. Félreérthetetlen intés volt, kitessékelő mozdulat. Tor­más ingadozott, aztán enge­delmeskedett. — Meg kell néznem az igazolványokat — mentette, ami menthető, mielőtt be­csukta az ajtót. — Elnézést kérek igazgató úr, ha nem úgy beszéltek önnel, ahogy kellene. Tudja ideges a hangulat. A férfi felnézett. Csodál­kozva. Megnézte magának Mátét. A véleménye nem le­hetett rossz, mert feszült­sége valamennyire feloldó­dott. — Megpróbálom önnek megmagyarázni... részemről nagyon kínos az egész... ez az egész zsebkendőügy. — A kollégájának nem mondtam igazat. A szobá­mat igenis elhagytam az éj­szakai órákban. Illetve éjjel jöttem haza. Meglehetősen rossz állapotban. Az igazgató akadozva be­szélt. Arca hol elpirult, hol elsápadt. Máté már sajnálta. — Egy találkozóra jöttem Budapestre. Régi osztálytár­saimmal beszéltünk meg randevút. Hozzá kell ten­nem, hogy absztinens va­gyok, a feleségem teljes bi­zalommal engedett útra. Néhány pohárka után úgy éreztem, egyszer én is elen­gedhetem magam. Kitűnő hangulatban voltunk a cim­borákkal, beszélgettünk, vic­celődtünk. Amikor a szál­lodához értem, már érez­tem, baj van, szédültem, ka­vargóit a gyomrom. Be­mentem a szobámba, és fél óra múlva meg kellett ke­resnem a fürdőszobát. Hát ugyebár... ilyesmi előfor­dul. .. — Természetesen — bólin­tott Máté egyetértőén, és a saját szédüléseire gondolt —, de engedje meg, miért kellett ezt letagadni? — Most már én sem ér­tem. Megzavarodtam. Nem tudtam, miért firtatják a zsebkendőt. A feleségem csi­nálta, ő szegte be mind a hatot. Gondolom, ahogy a homlokomat letöröltem, ott hagytam a mosdón. Még most sem tudom mi köze le­het az ügyhöz az én zseb­kendőmnek. Csak nem? — az igazgató rémült arcot vá­gott —, csak nem azzal foj­tották meg a ,., — Honnan tudja, hogy megfojtották? — Nincs titok, kérem... egy ilyen helyen nincs ti­tok. .. csak nem képzelik, hogy nem szivárognak ki bizonyos hírek... Máté nem képzelte. És azt is tudta, hogy az igaz­gatót hazaengedi. Feljegyzik persze az adatait. És hívják ha szükség lesz rá. — ígérje meg — szoron­gatta a kezét az igazgató —, hogy a feleségem semmiről sem szerez tudomást. Egy világ omlana össze...- Máté megígérte. Annál is inkább, mert Kéri Ignác megnyugtató alibit igazolt. Félháromkor támogatták haza — a két osztálytársá- "nak már telefonáltak. Máté tehát megígérte, hogy nem tudatja a nagyre­kettyésiekkel köztiszteletben álló igazgatójuk történetét. A nylonzacskóba csomagolt zsebkendőt viszont nem ad­ta vissza. — Mit szól majd a ne­jem? — tűnődött a preciz igazgató. — Mondja azt, hogy el­vesztette. .. — tanácsolta Máté, alig fojtva vissza mo­solyát. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents