Szolnok Megyei Néplap, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-16 / 192. szám

xxxv. évf. 192. sz. 1984. aug. 16., csütörtök A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA TASZSZ-nyilaik ozat Reagan „elszólása” veszedelmes támadás a béke ellen A TASZSZ-t felhatalmaz­ták annak kijelentésére — hangzik a szovjet hírügy­nökség Reagan amerikai el­nök szombati ízetlen tréfá­jára visszatérő és tegnap közzétett nyilatkozata —, hogy a Szovjetunióban szin­te példa nélkül álló szovjet- ellenes és a béke ellen irá­nyú ó, veszedelmes támadás­nak tekintik az amerikai elnök megnyilatkozását. Ez a magatartás semmiképpen sem egyeztethető összle az­zal a súlyos felelőséggel, amelyet az államok, minde­nekelőtt a nukleáris fegy­verekkel rendelkező államok vezetőd viselnek egyrészt sa­ját népük, másrészt az egész emberiség sorsa iránt. Ebből a felelősségből kiindulva a Szovjetunió minden tőié tal­A kitűzött célok elérésére minden munkaórát intenzí­ven kihasználnak a termelő és feldolgozó berendezések­nél. Ezt tanúsítják az év el­ső ínat hónapjának az ered­ményei. Kőolajból háromti­zed százalékkal hoztak töb­bet a felszínre a terveaett- iriál. A földgáz, a propán bután gáz értékesítése is meghaladta a tervezettet. A gázipari termékekből izo- pentából, stabil gazolinból ugyancsak megtetézték az értékesítést. Mindezek mél- lett a termelési költségek a terv szerint alakultak. A vá Halat munkahelyein a má­sodik félévben is töretlen lendülettel dolgoznak. A kő­olaj termelési előirányzatok teljesítése mellett földgáz­ból és pb gázból is biztosít­hetőt megtett és megtesz, hogy megvédelmezze az egyetemes békét. A népek elvárják, hogy végre az Egyesült Államok vezetőd is felelősségük tudatában cse­lekedjenek. A szovjet hírügynökség a továbbiakban arra hívja fel a figyelmet, hogy a Feliéi" Házban most úgy próbálják beá.lítanii a dolgot, mintha az elnök csupán egy „tré­fát” engedett volna meg magának. Mindazonáltal nem véletlen, hogy az elnök szavait mind az Egyesült Államokban, mind más or­szágokban komoly aggoda­lommal fogadták — mutat rá a TASZSZ. Maga az eset teljes joggal értelmezhető annak a gon­dolatmenetnek a megnyilvá­ják a népgazdaság szükség­letét. Ezt segíti elő, hogy a szegedi szénhidrogén-me­dencében üzembe helyezték a 700 millió forintos beru­házással épült harmincezer, köbméteres óráástartályt, ez szolgálja az ország egy Alle­ges gázellátásának a megte­remtését, az időnként jelent­kező felesleges tartalékolá­sát. Feltöltését folyékony gázzal megkezdték. A Kőolajkutató Vállalat első félévi produkciója is ar­ra utal, hogy fúróforigádjai jól felkészültek az idei fela­datok teljesítésére, a mű­szaki- gazdasági feladatok végrehajtására. A kongresz- szusi és a felszabadulási munkaversanyben az első félévi időarányos fúrási ter­vet 3124 méterrel számyal­nulásaként — folytatódik a nyilatkozat —, amely már korábban is hivatalos meg­fogalmazást nyert a Szovjet­unió elleni keresztes hadjá­ratra vonatkozó felhívások­ban', a korlátozott és az el­húzódó nukleáris háború doktrínáiban, azokban a ka­tonapolitikai tervekben, amelyeknek célja világural­mi szerepet biztosítani az Egyesült Államoknak. A retorika és a valóság közötti éles ellentmondás szembeszökő, és ha ezt ille­tően valakinek lettek volna még kételyei, Reagan elnök legutóbbi „elszólása” fel kel­lett, hogy nyissa szemüket — állapítja meg végezetül a TASZSZ nyilatkozata. ták túl és a fúrásilag befe- jiejaett 'kutak átfjagmélysége is meghaladta a tervezettet. Lemaradás, relative, a ku­tatófúrásoknál volt, Ötezer méter körüli tedjesítmóny- nyel maradtak adósak. Azért relatíve, miért a szegedi és a középalföldi üzem több be­rendezése ez idő alatt UUljés, Dorozsma és Emdrőd térsé­gében feltáró fúrást végzett. Ezek a termelési eszközök a második félévben már visz- szaálltak a kutatófúrásra, így \ az elmaradás nagyobb részét máris ledolgozták. Esetenként néhány helyen anyaghiány nehezítette a munkát, de a fúróbrigádok igyekeztek ezen rugalmasan segíteni, más csőméretek, alkatrészek felhasználásával. A második félévben is tö­retlen lendülettel megy a munka Battonyától Mart­fűig, Szeged térségétől Haj­dúszoboszlóig. A vállalat munkájának értékét fémjel­zi, hogy alapítása óta eddig 3700 kutat mélyített le, a fúrt méterszám meghaladja az Ötmillió (méteirit. Éhnek eredményé, hogy az ország kőolaj termelésének 80 száza­lékát, földgáztermelésének pedig 90—95 százalékát a vállalat működési területén termedilk ki. Hogyan tovább, motorosok? 5. oldal Németh Károly fogadta Leonyid Kosztandovot Németh Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt Po­litikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titká­ra tegnap fogadta Leonyid Kosztandovot, a Szovjetunió SVEmsztertanácsának elnök­helyettesét, aki hivatalos lá­togatáson tartózkodik ha­zánkban. A baráti, szívélyes légkö­rű megbeszélésen véleményt cseréltek a sokoldalú ma­gyar—szovjet kapcsolatok, a két ország közötti gazdasági együttműködés tovább­fejlesztésének időszerű kér­déseiről. Takarmány­keverő-Szemek Kínába A Budapesti Élelmiszer- ipari Gépgyár három takar­mánykeverő-üzemet szállít a közeljövőben a Kínai Nép- köztársaságba. Az export- szerződést az ÉLGÉP, a Komplex Külkereskedelmi Vállalat és a kínai Machine­ry cég képviselői tegnap ír­ták alá. A megállapodás alapján a szállításokat még az idén megkezdik, s jövőre be is fejezik. Az exportszer­ződés értéke eléri a 3,5 mil­lió svájci frankot. Az ÉLGÉP eddig már 11 hasonló takarmánykeverő­üzemet adott el Kínába. A berendezések sikeresen mű­ködnek, s ez nagyban hoz­zájárult az újabb rendelés elnyeréséhez. Az üzletembe­rek további szerződések elő­készítéséhez is hozzáláttak. A közeljövőben lehetőség van arra, hogy a magyar vállalat sütödék szállításával bővítse kínai exportját. Alföldi olajbányászok Túl az ötmillió méter fúráson Megyénk két olajbányász válla ata a Munka Vörös Zászló Érdemrenddel kitüntetett Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáz- termelő, valamint-a Kőolajkutató Vállalat kollektívája ered­ményesen dolgozik éves tervének, valamint az MSZMP XIII. kongresszusa és a felszabadulásunk 40. évfordulója tisztele­tére tett jubileumi mumkaverseny-váltató sárnak sikeres tel­jesítéséért. A termelő vállalat, csatlakozva a veszprémi szén­bányászok kezdiaményeziéséhez, arra tett Ígéretet, hogy a VI. ötéves terv időszakára tervezett kőolajtermelést 25 ezer ton­nával, a földgázértékesítést másfél; milliárd köbméterrel, a gáztermékek értékesítését pedig 260 ezer tonnával túltelje­síti. Vállalásának végrehajtásával másfél millió tonna kő- daj egyenértéknek megfelelő energiatöbbletet biztosít az országnak. A terven felüli termelés mai' világpiaci értéke meghaladja a 300 millió dollárt. Randevú a Mátra alján: a 650 éves Gyöngyös ad otthont au­gusztus 20-ig az észak-magyarországi mezőgazdasági és élel­miszeripari tájkiállításnak, amelyen hat megye mezőgazda­sági nagyüzemei, termelési rendszerei, vállalatai és intéz­ményei mutatkoznak be. Megyénket három szolnoki közpon­tú termelési rendszer, a mezőtúri kertbarátok, az Állatfor­galmi és Húsipari Vállalat, valamint a Mezőgazdasági Ter­melőszövetkezetek megyei Szövetsége képviseli a szakmai rendezvényen. Felvételünk előterében jobbról az Agrocoop Állattenyésztési és Takarmánytermesztési Rendszer gépbe­mutatója. (A tájkiállítás megyei résztvevőiről képes tudósítást közlünk a 3. oldalon.) A Délalföldi Pincegazdaság tiszakürti pincészetében jelenleg mintegy 15 ezer hektoliter, zömmel fehér bort kezelnek, il­letve készítenek elő palackozásra. Felvételünkön egy nagy teljesítményű csehszlovák szűrőgép látható Lesz elegendő vetőmag és műtrágya Sikeres nyári betakarítás után, az őszi kampány előtt A megyében is befejező­dött a nyári érésű szántó­földi növénykultúrák ter­mésének betakarítása. E nagy kampánymunka ered­ményeit értékelte tegnap megtartott ülésén a megyei mezőgazdasági szervezési bi­zottság. A tanácskozáson — amelyen jelen volt Mohácsi Ottó, a megyei tanács elnöke és Simon József, a megyei pártbizottság titkára is — elhangzott, hogy a nyári be­takarítás az idén 169 ezer hektáron adott munkát a termelőszövetkezeti tagok­nak, állami gazdasági dol­gozóknak. A nagyüzemek 1050 arató-cséplőgépének, az azokat kiszolgáló szállító­járműveknek, valamint a szárítóüzemeknek a jó fel­készítése, a betakarításban részt vevő több mint hét­ezer mezőgazdasági dolgozó lelkiismeretes munkája ré­vén az eddigi legzökkenő- mentesebb nyári kampányt tudhatjuk magunk mögött a megyében. A vetésterületben legna­gyobb arányt képviselő, a tavalyinál nagyobb terüle­ten, azaz 138 ezer hektáron termesztett őszi búzát ti­zennégy munkanap alatt, az országiban elsőnek helyezték biztonságba a Szolnok me­gyei gazdaságok. Az erede­tileg leszerződött gabonát és a terméstobbletből értékesí­tett búzát is zavartalanul vásárolták fel — hétvégi és éjszakai műszakkal meg­toldva az átvételi időt — a Gabonaforgalmi és Malom­ipari Vállalat telepein. Az alapos felkészülésen, a ma­gasfokú szervezettségen és az aratáshoz kedvező időjá­ráson kívül a társgazdasá­gok közötti gépátcsoportosí­tások és a Csehszlovákiából érkezett segítség is hozzá­járult a gyors és veszteség- mentes gabona-betakarítás­hoz. Alig fejeződött be az egyik, máris hozzáláthatnak a nagyüzemekben a másik, az őszi betakarítási kam­pány előkészítéséhez. Ennek a mezőgazdaságban mindig nagyobb erőpróbát jelentő feladatnak a sikere — az el­következő hónapok időjárá­son túl — azon is múlik, hogy addig hogyan tudják kihasználni az időt a gazda­ságokban a szalmabetakarí­tás és a talaljmunkák elvég­zésére, a következő gazdasá­gi év megalapozására. Ez utóbbinak a segítésére hívta fel a szervezési bizottsági tagok figyelmét hozzászólá­sában Mohácsi Ottó. A me­gyei tanács elnöke hangsú­lyozta : idejében, szakszerű­en elvégzett talajelőkészí­téssel, tápanyagvisszapótlás­sal — mindehhez elegendő műtrágya és vetőmag áll a megye gazdaságainak ren­delkezésére — és őszi vetés­sel biztosítani kell az idei termelési színvonal megtar­tását 1985-ben. Közben fo­kozott figyelmet kell for­dítani a tömegtakarmány- készletek növelésére, a gazda­ságokban gondozott nagy ál­latlétszám zavartalan téli­tavaszi ellátására. Az év hátralévő időszaká­ban a mezőgazdaságra váró legfontosabb tennivalókról — amint ezt a szervezési bi­zottság tegnapi ülésén meg­tudtuk — a jövő héten me­zőgazdasági aktívaértekezle­ten váltanak szót a megyei pártbizottság és a megyei tanács vezetői, valamint a nagyüzemek politikai és gaz­dasági munkáját irányítók. Műszaki fejlesztés, szolgáltatások Országos konferenciát tartanak a postások Augusztus 24—25-én ren­dezik meg Gödöllőn a XII. országos postáskonferenciát. Több száz postást várnak az országos értekezletnek ott­hont adó Agrártudományi Egyetem épületeibe, ahol gazdag szakmai programot szervez a Budapest—Vidéki Postaigazgatóság. A Közle­kedéstudományi Egyesület postai és távközlési tagoza­tának szakmai előadássoro­zata átfogó képet ad a Ma­gyar Posta gazdasági, mű­szaki helyzetéről, a népgaz­daságban betöltött szerepé­ről. A szakemberek egyebek között beszámolnak a táv­közlésfejlesztés lehetőségei­ről, a hálózatfejlesztési igé­nyekről, a műsorszórás szol­gáltatásainak bővítéséről, a postaforgalmi szolgálat eredményeiről és gondjairól. A posta mellett hat iparvál­lalat, illetve szövetkezet is jelentkezik azon a kiállítá­son, ahol technikai újdonsá­gokkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Emellett lát­ható lesz a máshol már nagy sikert aratott „A nevem: Posta” vándorkiállítás is. A XII. postáskonferenciát meg­előzően augusztus 17-én, Gö­döllőn két mobil központot helyeznek üzembe, bekap­csolva a várost az országos távhívó hálózatba.

Next

/
Thumbnails
Contents