Szolnok Megyei Néplap, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-15 / 191. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAF 1984. AUGUSZTUS 15. Gyászhírek — köszönetnyilvánítások Mély megrendüléssel tudat­juk,' azokkal, akik ismerték és szerették, hogy HEGEDŰS NÁNDOR cukrász életének 64. évében hirtelen elhunyt. Temetése szerdán, augusztus 15-én 14.30 órakor lesz a szolnoki Mun­kásőr úti temetőben. Gyá­szoló család, Szolnok. Mély fájdalommal tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó barátnőm, GOSZTHONY MÁRIA életének 81. évében rövid szenvedés után elhunyt. Elő­zetes értesítés nélkül teme­tése f. hó 15-én 13.30 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősök­nek, a Vas- és Faipari Vál­lalat szállító brigádjának, a Tisza II. Tsz irodai dolgo­zóinak, a szolnoki gazdasági hivatal dolgozóinak, akiki sze­retett feleségem, édesanyánk, nagymamánk, KOVÁCS KÁROLYNÉ született Takács Julianna Sá­ra temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot he­lyeztek, részvétnyilvánításuk­kal mély fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. A gyászoló család, Kisújszállás. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét, mindazoknak a ron konoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, jó barátok­nak, akik szeretett édesapánk, apósunk, nagyapánk, CSERÉPI ISTVÁN temetésén megjelentek, sír­jára koszorút, virágot helyez­tek, részvétnyilvánításukkal mélységes fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. A gyá­szoló család, Jászberény. Köszönetét mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ba­rátoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, a Szolnoki Papírgyár, a városi tanács, a Jókai úti óvoda dolgozói­nak, a Varga Katalin és a Költői Anna nyugdíjasklub tagjainak, akik szeretett fér­jem, édesapánk, fiam, testvé­rem, / SZEKLER JÁNOS temetésén megjelentek, sír­jára virágot, koszorút he­lyeztek, részvétükkel fájdal­munkat enyhíteni igvekeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mind­azoknak a rokonoknak, is­merősöknek, szomszédoknak, a közösségi tanács és a párt vezetőségének, az önkéntes rendőr csoportnak és a köz­ségi sportegyesületneki, akik felejthetetlen drága jó fér­jem, édesapánk, na^vapánk, SZALAI ISTVÁN temetésén megjelentek, sír­jára koszorút, virágot he­lyeztek, mély fájdalmunkban velünk együttéreztek. Gyá­szoló család, Vezseny, Sza­muely T. u. 43. Köszönetét mondunk mind­azoknak a rokonoknak, is­merősöknek, jó barátoknak, munkatársaknak, akik szere­tett feleségem, édesanyánk, nagymamánk, KÁLMÁN ANDRÁSNÉ született Nyitrai Mária teme­tésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyá­szoló család. Köszönetét mondunk a roko­noknak, ismerősökneki, jó szomszédoknak, a Dózsa Tsz vezetőségének, az Alföldi Tég­laipari Vállalat dolgozóinak, akik drága halottunk, ID. FÜLEKI SÁNDOR elhunyta alkalmából részvétü­ket nyilvánították, mélysé­ges gyászunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló csa­lád, Mezőtúr. Köszönetét mondunk mind­azoknak a rokonoknak, szomszédoknak, barátoknak, ismerősöknek!, a Vendéglátó Vállalat vezetőségének, a volt munkatársaknak, az áfész dolgozóinak, a KAÉV Bánki Donát Szocialista Brigádjá­nak, akik felejthetetlen ha­lottunk, ÖZV. SZILÁGYI JÖZSEFNÉ temetésén megjelentek, sír­jára virágot, koszorút helyez­tek!, részvétükkel fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család, Mezőtúr. INGATLAN SZOLNOK, Mátyás klr. u. ,27. III/ 9. alatti 55 m* I. * 2-es két­szobás lakás beköl­tözhetően eladó, kp + OTP átvállalás­sal. Érd.: Szolnok, Batsányi u. 35. HÁZ eladó Jászbe­rény, Balaton u. 37. Irányár: 450 000 Ft. Érdeklődni: Bala­ton u. 39., 15 órától. (9560)__________________ 3 szobás, 78 m2-es lakás eladó kp. -f OTP-átvállalóssal. Szolnok, Meder u. 22. fsz. 1., Érdeklődni 17 óra után. (9289) 150 négyszögöles te­lek családi házzal eladó. Szolnok, Dan­dár út 4. alatt. He­lyére kétlakásos la­kóépület is építhető. Érdeklődni a hely­színen lehet szom­bat, vasárnap 15—17 óráig. (H. 1632) SZOLNOK, Rozma­ring út 15. szám alatti családi ház el­adó. (H. 1830) ________ K ÉTSZOBÁS, kertes családi ház eladó. Rákóczifalva, Kisfa­ludy út 5. szám alatt. Érdeklődni: Szandaszőlős, Juhász Gy. út 64. (8911) KÉT kétszobás ker­tes külön bejáratú családi ház egyben és külön-külön Is eladó. Szolnok, Zá­por út 18. Egész nap. (H. Iftl5)_______ AZONNALI beköltö­zéssel családi ház eladó. Jászberény, Néphadsereg út 63. (9372)__________________ ELADÓ Szolnok központjában 49 m2- es lakás kp + 160 000 OTP-vel. Szolnok, Ady E. u. 18. X/3. ELADÓ, vagy két kisebbre elcserélhe­tő, kétszobás, gázos lakás. Cím: Szol­nok, Marx park 6. I. em. 2. Érdeklőd­ni hétköznap 18 órá­tól. (8902)____________ VAROSKÖZPONT­BAN 3 szobás, gáz­fűtéses, I. emeleti öröklakás garázzsal eladó vagy elcse­rélhető kertes házra. Érdeklődni: 18 óra után, Szolnok, Ba­logh A. út 3. 1/2. (9029)_________________ E LADÓ 2 szobás 54 m2-es OTP-s lakás kp + 87 ezer OTP átvállalással. Szol­nok, Balogh Ádám út 9. fsz. 3. (Ber­csényiről nyílik, a Vasipari mögött) (H 1843) NAGYKÖRŰBEN a Sallai I. út 15: szám alatt 426 négyszögöl bekerített, vízveze­tékkel és külön íú- rott kúttal ellátott, építkezésre is alkal­mas gyümölcsös, 40 db termő gyümölcs­fával eladó. Irány­ár : 400,— Ft/négy­szögöl. Érdeklődni lehet: Surányi Ist­ván, Nagykörű, Tán­csics út 32. (9038) RÄKÖCZIFALVA, Vörös Hadsereg u. 85. szám alatti ház 600 négyszögöl kert­tel, gazdálkodásra is alkalmas épülettel eladó. Irányár: 500 000 Ft. Érdeklőd­ni levélben: Buda­pest, II. kér. Puszta­szeri 34M. 1025 Telek Béla. (9265)__________ E GYSZOBÁS házat, házrészt vagy csak melléképülettel por­tát vennék lakha­tót 60 000 Ft kész­pénzzel + havi tör­lesztéssel. Más meg­oldás is érdekel. „Otthont keresek” jeligére a török­szentmiklósi tv-szer­vizbe. (9326)__________ 2 és fél szobás kom­fortos ház eladó. Fi­zetési könnyítés le­hetséges. Jászjákó- halma, József Attila u. 6. Érdeklődni: egész nap. (9420) KISÚJSZÁLLÁS, Ság vári út 15. alatt 2 szobás családi ház 399 négyszögöl te­lekkel eladó. ________ H OBBINAK való te­lek eladó. Rákóczi­falva, Bartók út 51. (9315)_________________ Á RVERÉSRE kerül 1984. augusztus 28- án kedden délelőtt 10 órakor gumijavító kisiparos, Karcag, Reggel út 1. számú 4 szoba, összkomfor­tos lakása. Árverés a helyszínen, de ér­deklődni lehet 23- án, 27-én délelőtt a karcagi Bírósági Végrehajtó Irodá­ban. (9281)___________ E LADÓ sürgősen családi ház, víz, vil­lany van, Nagyla­pos, Korvin Ottó út 8. (9082)___________ K ÉTSZINTES ker­tes családi ház el­adó. Martfű, Radnóti út 8, (9182)_________ 2 és fél szobás ker­tes családi ház nagy melléképülettel el­adó. Érdeklődni:Tö- rökszentmiklós, Csillag út 21. alatt. (9180) _________________ K ÉTSZOBÁS csalá­di ház eladó. Tisza- jenő, Vasúi u. 115. (8818) EGY + két félszo­bás OTP-s lakás el­adó 450 000 Ft kp + OTP átvállalással. Érdeklődni: egész nap a helyszínen Törökszentmiklós, Fáy lkt. C. ép. III. e. 14. (9178)_________ J ÁSZ JÁKÓ HAL­MÁN központi he­lyen újszerű családi ház eladó. Érdeklőd­ni: Thököly u. 1. (9160)_________________ 2 szobás családi ház 600 négyszögöl telek­kel eladó. Jászbe­rény, Zagyvapart 41/a. (9424)___________ E LADÓ 330 négy­szögöl beépíthető telek. Érdeklődni: Kocsoros, Szilvás út 45, szám alatt. (9592) ELADÓ Jászberény központjában egy + két félszoba össz­komfort o s OTP öröklakás (sürgő­sen). Telefon: 11-715, 18 óra után. (9585) KERTES családi ház beköltözhetően el­adó. Martfű. Rákó- czi út 60. ( H 1837) SZOLNOK, Széche­nyi lakótelepen két­szobás lakás 400 000 Ft kp + OTP átvál­lalással és garázs eladó 80 000 Ft-ért. Telefon 11-115. (H 1847) __________________ N AGY házrész el­adó vállalatnak, vagy szövetkezetnek, ugyanott bútor el­adó. Szolnok, Batthyány út 2. Ér­deklődni 15 óra után. (H 1841) kül eladó. „Bevonu­lás” jeligére a szol­noki hirdetőbe. (H. 1797)___________________ PY-os 1987-ig mű­szakizott, megkímélt, garázsban tartott 1200-as piros Lada eladó. Érdeklődni egész nap. Tószeg, Attila út 46. (H. 1833) IZS motorkerékpár, alig használt, újsze­rű állapotban eladó. Érdeklődni: 18 óra után, Abony, Vasvá­ri P. u. 6. Mucsányi Istvánnál. (8865) __ L ADA 1200-as TB rendszámú, 32 000 km-t futott, gara- zsírozott személy- gépkocsi eladó. Ér­deklődni lehet: Szandaszőlős, Szabó Lőrinc u. 18. Napon­ta délután 17 órá­lól. (9601) ____________ I FA önrakodó te­hergépkocsi friss műszakival eladó. Karcag, Püspökla- dányi út 60, • (9278) RENAULT 10 1985. júliusáig műszaki­zott, motorhibás, ol­csón eladó. Szombat Lajos, Kisújszállás, Közraktár út 12. (9548)_________________ P B-s 1200-as koráll- piros Lada friss műszakival eladó. Kisújszállás, Há- mán Kató út 2. (9394)*_________________ T P írsz. Dácia sze­mélygépkocsi eladó. Érdeklődni lehet: Tiszafüred, Schön B. u. 34/a., 17 óra után. (9381) _________________ M ÁSFÉL éves dizel Tudor zárt kis te­hergépkocsi, belül­ről szigetelt, tető­szellőzővel, 20 000 km-rel eladó. Jász- fényszaru, Killián György út 13., Te- lek László. (8572) UP-s 1200-as LADA frissen műszakizott, ugyanott UE—28-as DUTRA eladó. 5300 Karcag. Liliom Út 24. (H 1846) ADÁS-VÉTEL IRHABUNDAK női, férfi, gyermek min­den szmben és mé­retben, extra méret­ben is, különleges fazonokban lesznek kaphatók augusztus 18, 1» és 20-án a hortobágyi hidi vá­sáron Baloghné sze­gedi szücsmester­nél. (9003)____________ KLU—3.42 típusú ka­zán eladó. Török­szentmiklós, Há- mán K. út 12/a. (9231) _________________ 5 00 kg teherbírású szállító jármű el­adó. Törökszent­miklós, Április 4. út 18. emelet 3. (9229)_________________ B ÖTERMO őszi mák eladó, 10 dkg 50 Ft. Utánvéttel szállítok. Megrendelhető: Ti­szajenő, Vasút u. 154. Hatvani István- né. (9007)____________ K ELTETÉSRE alkal­mas tojás a követ­kező állományból eladó. 600 db högye- szi hemsir tojótyúk, plimuth kakassal „Tanyasi” jeligére a jászberényi szer- kesztőségbe. (9285) 10 000 db kisméretű tetőcserép, 115 db FB 60/19-es beton béléstest eladó. Kis­újszállás, Kálvin út 1. (9396)______________ P ERZSA cicák el­adó. Érdeklődni: Kisújszállás, Fel- szabadulás út 13., divatáruüzlet. (9393) EGYEDI gyártmá­nyú műszaki vizs­gázott kerti trak­tor 10 mázsa teher­bírású utánfutóval eladó. Kunszentmár- ton, Zrínyi utca 14. (9376) ELADÓ sürgősen négyszemélyes fe­nyő motorcsónak­test. Tiszafüred, Te­metö u. 30.__(9377)___ T ÖRZSKÖNYVE- ZETT németjuhász kiskutyák eladók. Péntek Károly, Kar­cag,, Szamos út 50. (9397)_________________ T ÖRZSKÖNYVE­ZETT fekete zsinó- ros pulikölykök kap­hatók. Kisújszállás, József Attila út 10., Mészáros. (9390) 220 W terménydará­ló eladó Kisújszál­lás, Erdő út 15, a. Érdeklődni: 17 óra után. (9391)__________ M TZ 50-es traktor rendfelszedővel el­adó. Rákóczifalva, Rákóczi út 15/a. (9316) _________________ R OBI 52-es garan­ciás rotációs kgpa eladó. Jászberény, Kazinczy út 1. (9164) FEHÉR panorámás gyermekkocsi meg­kímélt állapotban és 20 hektós zárt vas­lemez olajtartály eladó. Tiszagyenda, Gorkij út 71. 5233. (9230)_________________ 50 cm^-s japán ro­tációs kapa jó ál­lapotban eladó. Tö­rökszentmiklós, Le- nin út 184. (9228) GÁZZAL . üzemelő kukorica-pattoga- tót vennék. „Sür­gős” jeligére a jász­berényi szerkesztő­ségébe. (9226) ________ 3 500 db 19x19x30-as uniform falazótégla eladó. Jászfénysza- ru, Mező Imre út 23. (9223)_____________ E LADÓ 2 db vem­hes setland póni, tarka méncsikóik­kal. Gyöngyös, Gyöngyöspatak u. 2. (9586)_________________ E LADÓ vagy köl­csönadó külföldi al­mazöld hosszú menyasszonyi ruha. új gyermekkerékpár és kézi fűnyíró. Szolnok, Vörös Csil­lag út 21. (H 1815» EGYÉB FOGORVOSI magán- rendelésemet kedd és csütörtöki napo­kon du. 4—7 óra kö­zött tartom. Dr. Könyves Kálmán, Szolnok, Batthyány u. 66. (8914) __ J ÁSZBERÉNYBEN garázst bérelnék a Biztosító közelében. Dr. Bük János, Jászr- berény, Szövetkezet u. 5. 18 óra után. (9168)_________________ S ÍRKÖVESEK, fi­gyelem ! Gépi betű­vésés márványba, gránitba. Délután 16 órától, Karcag, Vár- ró u. 23. (9277) ÉRTESÍTEM Kedves vásárlóimat, hogy Szolnokon a busz- pályaudvar mellett megnyitottam D’AMIS farmerru­házati üzletemet. (H 1851) __________________ H ETENTE egyszer lakás nagytakarítást vállalom Szolnokon. „Egyedül” jeligére a szolnoki hirdető- be. (H 1849)_________ 3 tanuló fiú részé­re gázfűtéses, kü- lönbejáratú szoba kiadó. Szolnok, Tompa Mihály út 25, (H 1840)__________ Ö RMÉNYESEN 'csa­ládi ház kiadó. Papp László, Dózsa út 27« (9323)___________ G ARÁZS kiadó egy évre, Szolnok, Mik­száth K. út 9. Tele- fon: 18-991. (8843) MŰSZAKI kereske­dés partner iparo­sokat, gyártókat, gmk-at keres termé­keik forgalmazása céljából, járműal­katrésztől a jancsi- szögig. Felújító te­vékenységet folyta­tók jelentkezését is várom. Levélcím: Máhr Miklós müsz. kér. 8000 Székesfe­hérvár, Berényi u. 3/C. (8759)___________ A NGOLNYELV­TANÁRT keresek, szeptembertől. „Ha­ladó” jeligére a ki­adóba. (9596)________ F ELVÉTELIHEZ elő­készítő tanárt ke­resek, matematiká­ból. „Szeptember­től” jeligére a ki­adóba. (9596)________ Ü RES szoba kiadó. Jászberény, Hunya- di János u. 18. (9225) KISGYERMEK gon­dozását vállalom. Jászberény. Rá­kóczi u. 33. fsz. 1. (9422) LAKÁSCSERE BUDAPESTI 3 szo­bás fél házat szol­noki 2,5 szobás kis családi házra cse­rélek. Telefon: 06­1—894-414, Horváth. (H. 1807)______________ E LCSERÉLNÉM 2 szobás, ebédlős, ta­nácsi lakásom ker­tes kis lakásra. Ér­deklődni: délután 5 órától, Szolnok, Orosz Gy. út 12.4/ 19, (88191_____________ E LCSERÉLNÉM központi fűtéses 2 és félszobás, kertes családi házamat szolnoki OTP-s vagy szövetkezeti lakás­ra. Belvárosiak előnyben. Érdek­lődni egész nap Rá­kóczifalva, Bartólá Béla út 44, (H 1850) SZOLNOK, Vosztok úti I. emeleti más­félszobás szövetke­zeti lakásom elcse­rélném nagyobbra. Minden megoldás érdekel. ,.Csak a város belterületén’* jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H 1844) házasság KERESEM azt a független, intelligens hölgyet házasság céL iából, ki hűséges társa tudna lenni 50/ 175 független férfi­nak. Jó anyagiakkal rendelkezem. „Bi­zalom” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 1803) ______________ 54 éves 165 cm ma­gas műszerész meg­ismerkedne korban hozzáillő hölggyel házasság céljából, „őszirózsa" jeligé­re a szolnoki hirde­tőbe. (H 1842) _______ 2 3 éves, 168 cm ma­gas lány társaság hiányában megis­merkedne 25—30 év közötti komoly gon­dolkodású férfival, szimpátia esetén házasság céljából. „Fényképes levele­ket várok” jeligére a jászberényi szer- kesztőségbe. (9221) 50 éves 165 cm kö­rüli magas, nem do­hányzó, békés, hű­séges természetű otthont szerető pe­dagógus egészség- ügyi vagy más fog­lalkozású szellemi — fizikai munkát kedvelő asszonyt keres házastársnak. , .Ketten egymásért” jeligére a török­szentmiklósi tv-szer­vizbe. (9325) _________ K AROS szenve­délytől mentes 24 éves 170 cm magas férfi keresi 20—22 éves, 165 cm magas karcsú, szőke hajú lány ismeretségét házasság céljából. Fényképes levelekre válaszolok. Jászbe­rény környékiek előnyben. ..Várok rád” jeligére a jász­berényi szerkesztő­ségbe. (9423) RÁKÖCZIFALVAN, Táncsics M. út 28. szám alatti másfél szobás, családi ház 150 négyszögöl te­lekkel, azonnal be költözhet jen e’adó. Érdeklődni ug> ar.itt. (H 1798)______________ Z ÄRTKERTBEN családi ház eladó, út, víz, villany van, hobbinak is megfe­lel. Tiszavárkony- S2Ő1Ő, Iskola u. 7. (8818)_________________ 2 szobás családi ház, nagy melléképüle­tekkel, 860 mz te­lekkel eladó. Tószeg Fürts S. út 9/a. szám alatt. Érdek­lődni lehet Kiss Vince Tószeg. Fürts S. út 3. alatt. (H 1780)__________________ S ZOLNOK központ­jában 49 mt-es lakás kp + OTP átválla­lással, sürgősen el­adó. Szolnok, Ady , E. út 18. X/3. (8925) GÉPJÁRMŰ UB-s 1500-as Polski, műszaki vizsga nél­Hirdetmények ÉRTESÍTÉS! A mezőtúri Városi Tanács egészségügyi intézményeinek kórházában a beteglátogatási idő megváltozott. 1984. július 15-től a beteglátogatási idő minden nap 15 órától 16 óráig tart. (8420.) Hajdú-Bihar megyei Szolgál­tató Ipari Vállalat Kazai László nevére szóló 441 szá­mú működési engedélye el­veszett a mai naptól érvény­telen. (9321.) Pébégáz-fogyasztók figyel­mébe! A pébé-gázpalackok eladásának szüneteltetésére vonatkozó korábbi közlésünk az alábbiak szerint módosul: kiszolgáltatjuk a gázpalackot azoknak a fogyasztóknak, akik Siesta készüléket, tűz­helyet. vízmelegítőt vásárol­tak, vagy fognak vásárolni. A palackot csak a kijelölt cse­retelepen vehetik át a fo­gyasztók a befizetési csekk feladóvevénye és a gázkészü­lék vásárlását igazoló szám­la bemutatása ellenében. Er­re a célra befizetési csekket is csak az alábbi cseretelepe­ken kaphatnak a fogyasztók. Az ilyen palackokat Szolnok megyében csak az alábbi cseretelepeken lehet átvenni: Szolnok, Gáz u. 2., Karcag, Madarasi út; Jászberény, AI- sómuszály. Továbbra is szü­netel a gázpalackok eladása tartalék-pótpalack célra, konvektor üzemeltetési és egyéb fűtési vagy más ipari célokra. Tiszántúli Gázszol­gáltató Vállalat. (9271) Értesítjük a Tisztelt Gáz- gyasztóinkat, hogy a gázve­zeték karbantartási munkái­nak elvégzése céljából az alábbi településeken TELJES GÁZSZÜNETET TARTUNK Karcagon: 1984. augusztus 22-én 6 órától 1984. augusztus 23-án 18 óráig. Kisújszálláson: 1984. augusztus 22-én 6 órától 1984. augusztus 22-én 18 óráig. A munkálatok gyors időbeni és zavartalan elvégzéséhez a Tisztelt Fogyasztóink megér­tését és segítőkészségét kér­jük. Tigáz Szolnok megyei Kiren­deltség, 5000 Szolnok, Thö­köly út 79. sz. (H. 1852.) Eladó 3 db emelő T—10222 típusú 9 m-es magasságú 500 kg teherbírású broyler gyártmányú DEMAG futómacska 5600 Barneváll Békéscsaba Orosházi u. 16. Telefon: 25-366 (43-as mellék) (66-os körzet) Ügyintéző: Alt János. (9360.) fl Karcag és Vidéke Áfész évi 7,5 millió forint forgalmú melegkonyhás vendéglátó egységébe / szakképzett üzletvezetőt és helyettest keres mielőbbi belépéssel felveszünk továbbá a központi igazgatásba képesített szállítási előadót. Jelentkezni lehet az áfész személyzeti vezetőjénél, vagy a kereskedelmi főosztályvezetőnél, Karcag, Kálvin u. 13. Telefon: 226. (9518.) Kereskedelmi Vállalat Mezőtúron nyilé vas-műszaki boltja boltvezetői és helyettesi munkakör betöltésére Pa/yáxat°t hin/ot, ■FELTÉTELEK: szakirányú végzettség, szakmai és vezetői gyakorlat. Várjuk továbbá eladók pénztárosok és segédmunkások jelentkezését. JELENTKEZÉSI CÍM: «MSKEOflM VAlLAlAT „VIDIA” Kereskedelmi Vállalat Szolnok, Landler Jenő u. 31. Az áruforgalmazás részleteiről a pályázat elbírálásakor adunk részletes tájékoztatást! (9312) Kereskedelmi vállalat pályázatot hirdet tervstatisztikai osztályvezetői állás betöltésére. ■■■■■■■■ Pályázati feltétel: közgazdasági egyetemi vagy kereske­delmi főiskolai végzettség és legalább három éves szak­mai gyakorlat. Fizetés megegyezés szerint. A pályázatot „ősz” jeligére a szolnoki Hirdetőbe kérjük. (H. 1756.)

Next

/
Thumbnails
Contents