Szolnok Megyei Néplap, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-12 / 189. szám

1984. AUGUSZTUS 12. SZOLNOK MEGYEI NÉFLAF 5 Parádés nyitókoncert a szolnoki szabadtérin Táncház Dolly módra Forró hangulat, látványos műsor A koncert előtt az öltöző­ben Dollyt arról faggatom, szerinte mi az oka, hogy — a közönséget szemügyre véve — a tizenévesek egy részét a szülők is elkísérték a hang­versenyre Vagvis, mi a tit­ka, a Dolly Roll sikerének? — örülünk annak, hogy több korosztály is kedveli a muzsikánkat, akkor még jobban örülnénk, ha a nagy­mamák és nagypapák is itt lennének. Ügy gondolom, el­sősorban a dalainkból sugár­zó jókedv, vidámság nyeri meg a közönséget. Pers'e ez önmagában Kevés lenne, sze­rencse, és rengeteg m.inka kell ahhoz, hogy egy együt­tes befusson. Számunkra a szerencse az, hogy hatan, nagyon jól megértjük egy­mást, összeszoktunk, szinte kitaláljuk előre egymás gon­dolatát. Mi írjuk a szöveget, a zenét, közösen találjuk ki a mozgást, tervezzük a ru­hát, a színpadképet. Persze a kivitelezésben már segítenek nekünk. — Milyen a kapcsolatuk az R-GÓ-val? Kölcsönösen érdeklődünk egymás iránt, eljárunk a hangversenyekre. Bár van köztünk némi riva­lizálás — feltételezem ezért tette fel a kérdést — de ez a munkára ösztönzően nat. — Ügy tudom, hariiarosan megjelenik máisodiik nagyle­mezük. — Szeptember közepére várható, hogy kapható lesz az üzletekben. A koncerten két számot játszunk majd az albumról, de üljön be, és hallgassa meg. A Dolly Roll előzenekara a kéttagú programozható billentyűs hangszereken ját­szó MG—49 igyekezett „fel­dobni” a közönség hangula­tát, sikerrel, de az igazi .rá­hangolást” a műsort ferge­teges szellemességgel vezető Rákász Béla végezte el. Ha­talmas füstfelhő, a fény­ágyúk pásztázó tüzéből bon­takozott ki a színpadkép, mi­közben megszólalt a vérpezs­dítő Dolly Roll muzsika. Az első nagylemez, a Vakáció dalait az egykori Hungária együttes sláger-egyvelegével színesítették. A zenekar va­lamennyi tagja óriási kedv­vel énekelt, muzsikált, moz­gott, úgymond élt a pódiu­mon. Az egyébként is vidám szerzeményeket, szellemes színpadi megoldásokkal tá­lalták. A pazar látvány összhangban állt a zenei hangzással. Minden apró részletnek megvolt a maga szerepe, jelentősége, fölösle­gesen semmit sem alkalmaz­tak. A hangverseny dereka tá­ján aztán már olyannyira felkorbácsolták a nagyérde­mű kedvét, hogy a padso­rokból többen felálltak és táncra perdültek. A sajátos „Dolly táncház” tábora egy­Dolly énekel re csak szaporodott, a kon­cert vége felé már több szá­zan ropták felszabadultan a színpad előtt a táncot a lük­tető muzsikára. És, hogy mennyire egy húron pen- dült az előadó gárda és a nagyérdemű, azt többek kö­zött jól példázza az az apró közjáték is, amely során az — első album címadó dalá­nak megszólaltatásakor — egy hatalmas strandlabda röpködött oda-vissza a zené­szek és a táncolok között. Együtt játszott, szórakozott a közönség és a zenekar. Vastaps, ráadás, vastaps, ráadás, és befejezésként a hamarosan megjelenő Eldo- radoll című nagylemez két slágerével búcsúzott a pará­dés koncert végén a zenekar. Megnyílt tehát a felújított szolnoki szabadtéri színpad. Soha rosszabb koncertet a Tisza partján lévő intéz­ményben, mint a Dofty Reálé volt. F. Minden együtt van, látványos színpadkép, táncra ingerlő muzsika A Verseghy könyvtár kötészetében Évente harmincezer kötetet varázsolnak újjá ■— és fénykép a lapok Első pillantásra kegyetlen dolognak tűnik, ahogyan az éles kés a könyvet könyör­telenül lapokra szabdalja szét. A pusztítás azonban csupán látszat. A könyvkö­tők „szikéje” éppúgy a gyó­gyítást szolgálja, mint a se­bészeké. Az agyonolvasott. elhasználódott, a hasonlatnál maradva „megbetegedett” kiadványok a kezelés után megerősödnek, tetszetős kül­lemmel kerülnek ki a mű­helyből vissza az intézmé­nyek polcaira. A szolnoki Verseghy könyv­tár kötészete — a társintéz­ményekéhez viszonyítva — a legnagyobb az országban. A tanácsi könyvtárhálózat­hoz tartozó Szolnok piegyei könyvtárak állományát itt újítják fel. — Általában 16—20 köl­csönzés után kerülnek a könyvek olyan állapotba, hogy újra kell kötni őket — magyarázza dr. Török Emil, a Verseghy Ferenc könyvtár gazdasági igazgatója. — Ez a művelet sokkal kevesebbe kerüli, mintha újakat vásá­rolnánk. Nem beszélve arról, hogy a műhelyben speciális, erősebb kötést kapnak mint az eredeti volt, amely nem­igen bírta a „strapát”. Egy- egy regény népszerűségét azon is le lehet mérni, hogy milyen gyakran fordul meg nálunk. Kurrens könyveket kétszer-háromszor is újra kötjük. Ennél többet azon­ban nem bírnak el, mart minden alkalommal rövidül a margó és később már nem tudunk miből vágni. A megyei könyvtár köté­szete 25 éves. Kezdetben évente ezerö tszáz-ez emyolc- száz példányt varázsoltak újjá, ma ez a szám huszon­hatezer. Emellett szabadl|a- pacitásban társintézmények­nek is vállalnak munkát. A műhelyben tizenheten dol­goznak, közülük hárman sok­szorosítással foglalkoznak. Munkájuk nyomán évi más­fél millió ív oldal terjedel­mű kiadvány — különböző bibliográfiák, módszertani munkák, műsorfüzetek, fo­lyóiratok — készül el. A kötészet azon munkahe­lyek közé tartozók, amely nyáron ugyancsak megiz­zaszt ja a dolgozókat. Az aszr szörnyök a hőség ellenére jó hangulatiban, tempósan vé­gezték munkájukat. — Igyekezni kell, mert a havi norma egy dolgozóra 220 könyv, és a huszonegyné- hány művelet mindegyike — ennyin esnek át a példányok — n|agy figyelmet kíván — világosított fel Bodócsi Mar­git művezető. — Valamennyi dolgozónk járatos a kötészet minden műveletében. Gya­korlatilag minden nap mást csinálnak, így változatos a munka a bontástól az ara­nyozásig. — Tevékenységüknek nagy részét az teszi ki, hogy a megye hetvenhat könyv­A vágás különösen nagy pontosságot kíván között tárának igényeit kielégítik. De gondolom akadnak egye­di, érdekes munkák is. — Természetesen így van, és ez mindig külön öröm számunkra. Nemrégiben pél­dául a levéltár részére száz­éves kiadványokat kötöttünk újra. Ahogy bontottuk, úgy tört a könyv, igazi mester­munkát kívánt. Az ilyen fel­adat elvégzése szakmai si­kerélményhez juttatja a könyvkötőt. — Az olvasók is feledéke­nyek. Mi mindent találtak már a lapok között? — Fénykép, képeslap gyak­ran bukkan, elő, de találtunk már borotvapengét is. Az el­múlt hónapiban egy középis­kolás diák építőtábori jelent­kezési lapja érkezett hoz­zánk, amit azonnal elküld- tünk neki. ö ezt egy képes­lappal köszönte meg, ame­lyet a táborból küldött. A könyvtár gazdasági igaz­gatója elégedetten szólt ar­ról, hogy a kötészetben, az elmúlt évek során stabil kol­lektíva alakult ki, melyre mindig számíthatnak. Az, in­tézmény lehetővé tette, hogy a dolgozók szerződéses mun­kát is végezhessenek, ame­lyért ösztönző pérmiunaot kapnak. A jól végzett munka a kölcsönös bizalom alapja. V. Fekete Sándor Az újra kötött és a még „gyógyításra váró könyvek Fotó: H. L. Érdekes, hogy a portások mennyire hasonlítanak egy­máshoz. A hangjuk, a visel­kedésük, a mozdulataik. Van akiire gőgösen néznek, má­sokra tisztelettel, alázattal, megint másokra fensőbbsé- gesen. Máté a tiszteletteljes pillantást kapta. Józsi bácsi, szerepének teljes tudatában, megfelelő méltósággal állt a nyomozó rendelkezésére. Hellyel kínálta a piciny irodahelyiségben, ahol sze­mélyes holmijai voltak, s inkább a gyári portások min­dennapi életéhez tartoztak. Termosz, villanyfőzőn piciny lábos, valami étellel, csatos- üveg félig töltve tejjel. Hogy kerül Józsi bácsi ebbe a má­sodosztályú és mégiscsak exkluzív szállodába? — Húsz éve dolgozom a Pókerban — mondta a por­tás mintegy kitalálva Máté gondolatait. — Ügy ismerem az egészet, mint a tenyere­met ... Nem részletezte, mit ismer. A szobákat, a bútorok el­helyezését, vagy azt a külön­leges világot, és életet, ami a szállodában zajlik. Valószínű, mindkettőben othonosan igazodik el. Bizonyos, hogy a szállodaigazgatóság jobb ke­ze, hogy esetleg tőle is függ, kit bocsátanak el, és ki kap prémiumot. Máté kapott egy kis csésze kávét; forrón, tej­jel. Jólesoen kortyolta. — Tessék kérdezni — mondta a portás, és cigaret­tával kínálta Mátét, külföl­divel. Aztán mégsem várta meg, amíg kérdezik. Beszélni kezdett, mindjárt a közepé­be vágva a témának. — Kérem, ez a hölgy nem látszott olyannak ... Csinos lány volt, tetszik tudni, olyan, mint amikor egy vidé­ki lány kiöltözik ... fehér kosztüm volt rajta, ha jól emlékszem, de lehet, hogy drapp vagy ilyesféle ... a divatnők biztosan tudnák ... Józsi bácsi nevetett, lát­szott, hogy sok rossz foga van. Egy vidéki lány kiöltözve. Talán a legjobb ruhájában. Csinos akart lenni. Csinosan és talán félve lépett Józsi bácsi színe elé. — Mikor érkezett ide Ha­las Viola? — Tegnap délután ... úgy négy óra felé ... Tegnap délután még élt. Reményekkel jött és öröm­mel. — ö rendelte a szobát? — Nem kérem, ebben biz­tos vagyok Én vettem fel a rendelést telefonon, még vi­tatkoztam is, hogy így tele­fonon nem lehet, ha nem ad számot, ahol esetleg vissza­hívhatom. Az illető erősza­kos volt, bizonygatta, hogy nem szélhámos, ne beszéljek így vele. — Bemutatkozott? — Valamit mondott, de nem értettem. Halas Viola nevét viszont megjegyeztem. Szép név, a lányomat is Vio­lának hívják, ö, kérem, disz- szidált, akkor elátkoztam, most azt gondolom, talán jól tette. Máté nem akarta hallani a portás leányának történe­tét. — Szóval nem emlékszik a szobarendelő nevére? — Nem kérem, és meg­mondom őszintén, nem is forszíroztam, hogy ismétel­gesse a nevét. Szezon vége van, ha úgy vesszük, holt­szezon. Pestiek ugyebár a legritkábban jönnek, külföl­dieknek ez vagy túl drága, vagy nem elég drága. Már a luxusra értem. Gondoltam, ha felírom a megrendelést, és nem jönnek, sokat nem veszítek. ök nem veszítettek. Még .a szoba árát sem. Ha ügyesen titkolják a dolgot, a reno­méval sem lesz baj, ámbár az újságírók biztosan ki­szúrják az eseményt, az ilyesmi csemege. Máté villámgyorsan és észrevétlenül fűzte gondola­tait a portás elbeszéléséhez. Józsi bácsi hiába fürkészte az arcát, nem látott semmit. Egyik erénye volt ez Máté­nak, a rezzenetlen arc, hány­szor kapott szemrehányást érte kollégáitól, nőismerősei­től. Máté arca ritkán feje­zett ki haragot, s még rit­kábban kedélyt. Ha ivott, né­ha elmosolyodott — a ritka pillanatokban egy klubestén vagy egy félhomályos bár­ban alkalmi barátnőivel. Józsi bácsi bizonytalanul folytatta tovább. — A hölgy rendben meg­érkezett, ha jól emlékszem, délután fél kettő lehetett, tu­lajdonképpeni hivatalosan kettőkor adjuk át a szobát, de mint mondtam, a szoba üres volt, így semmi sem akadályozta, hogy felmenjen. — Egyedül érkezett? — Teljesen egyedül. Egy bőröndöt hozott, finomnak látszott, nem volt túl nagy méretű, ha jól emlékszem ... Máté biztos volt benne, hogy Józsi bácsi mindenre jól emlékszik. A fejében bi­zonyára kartotékrendszert vezet, és használja is, ha szükség van rá. Kíváncsi volt, mit jegyzett fel még Halas Viola kartonjára. — Azt hiszem,... igen, most már biztos vagyok ben­ne, hogy kistáskája is volt. Inkább szatyor féle. Egy kar­kötőt viselt a karján, és azt hiszem, egy gyűrűt, briliáns­kővel. Hogy valódi volt-e a bril, azt ugyebár ... A százados úgy képzelte, hogy valódi volt. Már kezdett bontakozni előtte Halas Vio­la arca. Vidéki lány, aki Pestre jön szállodába — nagy élmény. Természetes, hogy felveszi az ékszereit. S miért ne volna ékszere? Vidéki lány, az apjáék kertészked­nek, gyümölcsöt adnak el. Egyetlen lány, s ha gyűrűt kér magának, meg is kapja. Szórakozottan érdeklődött tovább: — Azonnal felment a szo­bájába Halas Viola? — Igen kérem, mihelyt át­vette a kulcsot. Később le­jött a hallba, és várt valaki­re. Ekkor is a fehér kosztüm volt rajta. Nem öltözött át. Csodálom, mert a lányok sze­retnek öltözködni, az én Vio­la lányom is . . . Máté újból félbeszakította. — Honnan tudja, hogy várt valakit? Józsi bácsi picit lenézően mosolygott. — Mert az illető érte jött. — Férfi volt az illető? — Igen. És kocsival jött, azt hiszem ... — Azt hiszi, vagy biztos benne? Máté hangja most csengett először erélyesen. Józsi bácsi összehúzta magát, mint egy rossz gyerek. Engedelmesen, és most már gúny nélkül vá­laszolt. — Biztos vagyok benne. — Együtt jöttek vissza? — Csak a hölgy jött be a szállodába. Gondolom, elhoz­ták kocsival. De ezt már nem láttam. A hölgy bejött, és érdeklődött, keresték-e. Le­het, hogy nem azt várta, aki érte jött. — Mennyi idős lehetett az autós férfi? — Gondolom harminc. Vagy annál is több. Nehéz saccotoi manapság. A fiatalok idősebbnek látszanak, az idősebbek fiatalabbnak. Itt van egy hetvenéves úr Kana­dából, farmert visel... A portás legyintett. Meg­volt a véleménye a farmer- nadrágos öregúrról. — Annyit mondhatok, szemüveget viselt az illető. Lehet, hogy napszemüveg volt... (folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents