Szolnok Megyei Néplap, 1984. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-08 / 159. szám
1984. JÚLIUS 8. 5 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP IFilmjegyzet | Házasság szabadnappal A .,svéd modell” sűrű szóbeszéd tárgya mifelénk. Főleg a harmadik, negyedik bakfis, illetve kamaszkoron túljutott hölgyek és urak kedvenc témája. Mesebeli ország ez a mi képzeletünkben, olyasmi, mint Steinbeck Egerek és emberek című halhatatlan művében a képzeletbeli föld, valahol délen, ahol büntetlenül lehet simogatni az egereket. Valahogy nálunk a „svéd modell” nem úgy „szuperál” mint' otthon. Ügy vagyunk vele. mint a licenc alapján gyártott termékeink jó némelyikével. A jámbor vásárló felsóhajt: haj, ha én a különbséget zongorázni tudnám . . . Mészáros Gyula bicskája is kicsorbult — bele azért nem törött — amikor a magyarított „svéd modell” alapján a mindenki mindenkivel és senki senkivel tör- ténetű filmjét rendezte. A Házasság szabadnappal furcsa módon nem attól rossz film ami látható, hanem attól erőtlen, ami hiányzik a mulatsághoz. Ügy tűnik a film dramaturgiai vezérelve a „meddig lehet elmenni” fétise. avagy hol a szemérem és az álszemérem határa. Más: nem baj ha egy történet hihetetlen, az a fontos, hogy elhigyjük. De nem hisz- szük el. akárhogy buzgólko- dik is — a hihetőség jegyében — Mici, a mindenttudó leányzó. Még ami hiányzik: egytől egyig neves, vagy ígéretes színészek játszanak a filmben, sajnos egymást felülmúlóan gyengén. Nem az igyekezettel van baj, egyszerűen a műfaj kívánta „világ” idegen számukra. Hiába várjuk, hogy megjelenjék a Nagy Varázsló, aki egyetlen fintorával másfél óráig kacagtat bennünket. Kénytelenek vagyunk elhinni, — felfedezvén a melegvizet — hogy nagy komikus egyéniségek nélkül egyáltalán nem lehet jó vígjátékot csinálni. Valami történik bennünk egy-egy Nagy Varázsló megjelenésekor — Fernandel, Chaplin. Latabár — s attól a pillanattól, kezdve azt is elhisszük, hogy a seprű nyele légvédelmi ágyú. Mészáros se nem, se nem filmjéből alig hiszünk el valamit. Vígjátéknak kurta, furcsa, színes tanítómesének — a tv pedagógiai műsorába — pedig azért mégis frivol. Ámbár, a maradjon meg mindenki az élete párjánál gondolat tényleg szép. De egy csapodár vígjáték záróképeinek több mint unalmas. — ti — Debrecenben Nemzetközi kórusverseny Holnap kezdődik Debrecenben a Bartók Béla XI. nemzetközi kórusverseny. Európa egyik legrangosabb zenei eseményét kétévenként rendezi meg a város tanácsa és a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ. Ezúttal tizenhat országból huszonhat külföldi és huszonhat hazai énekkart fogadnak, s mintegy félszáz nemzetközi hírű szakembert látnak vendégül. Az énekkarok gyermek- és ifjúsági női-, ifjúsági vegyes-. női-, férfi-, vegyes- és kamarakórus kategóriában mérik össze tudásukat. A korábbi évek hagyományait követve a versenyek mellett az idén is tartanak folklórbemutatókat hazai és külföldi énekesek közreműködésével. A kórusverseny rendezőbizottsága az idén első ízben hirdetett versenyt a nemzetközi találkozó nagydíjáért. A díjért csak a kategóriagyőztes kórusok versenghetnek; az énekkarokat a teljes tizenöt tagú nemzetközi zsűri értékeli. A kórusverseny holnap délután öt órakor a résztvevők látványos felvonulásával kezdődik Debrecen főutcáján, majd a Kölcsey Művelődési Központ melletti parkban a kórusok bemutatják Bárdos Lajos: Cantemus! című művét. Rockbalett a szolnoki sport- csarnokban Az elmúlt évek egyik legnagyobb hazai színpadi sikerét, A próba című rockbalettet láthatta pénteken este a szolnoki sportcsarnok közönsége. A balettelőadás — amely Presser Gábor zenéjére és Bach muzsikájára jelenik meg a színpadon — az élet úgynevezett „nagy kérdéseiről’’: a szerelemről, a halálról, a boldogságról, az erőszakról, a barátságról, a munkáról, az önfeláldozásról szólt drámai izzással. Fodor Antal nagyszerű koreográfiája mindezeket a kérdéseket egy „játék a játékban" előadásba sűrítette. A főbb szerepekben az Operaház világhírű táncművészeit; Dózsa Imre Kossuth-díjas kiváló művészt, Keveházi Gábor Érdemes művészt, valamint Szőnyi Nórát láthatta a közönség. Felvételeinken az előadás néhány drámai pillanatát örökítettük meg. Fotó: TKL Közügy-e a közügy? avagy: a régészet és a hétköznapok Magyarországon az Elnöki Tanács 6/1975. |száimú törvényerejű rendelet, s egy sor egyéb utasítás, határozat biztosítja — illetve: igyekszik biztosítani — a muzeális értékű emlékek, tárgyak, védelmét. Az említett dokumentum egyik paragrafusa így szól: „A földben, a vizek medrében vagy máshol rejlő, illetőleg az onnan előkerülő, muzeális vagy műemléki tárgyak az állam tulajdonát képezik ... Ha ásatás esetén kívüli munka (építkezés, földmunka, bányászati tevékenység, vízi munka stb) során vagy egyéb ok következtében muzeális tárgy kerül elő, a felfedező (a munika felelős vezetője) kötetes a lelőhelyen folyó munkát azonnal abbahagyni”. A rendelet idézett részleteiből az is kiderül egyszersmind, hogy az ásatásokkal történelmet, kultúrhistóriát „író” régészek munkája nem létezhet a társadalom, az egyes emberek ési a közössé- ségek segítsége nélkül. A régészeké — akiknek munkáját elsősorban a múzeumi tárlóikban elhelyezett tárgyak, kiállítások alapján vagy a televízió egy-egy ismeretterjesztő filmje alapján ítéli meg az érdeklődő laikus. E munka lényegét, értelmét László Gyula, a neves régészprofesszor egyik könyvében így fogalmazza meg: „Alázatra késztetően szép dolog, hogy amit az egyik kor embere megtalál, az tud- va-tudiatlanul öröklődik a következő korokra, s így mi is például summája vagyunk mindannak, amit az emberiség eddig átélt és alkotott”. Ha valaki figyelmesen végigböngészi a szolnoki Damjanich Múzeum „Szolnok megye a népek országútján” című kiállításának vezető-katalógusát, akkor akár azt a laikus megállapítást is teheti: „ez a megye egyetlen hatalmas régészeti lelőhely”. És nem téved sokat: ez a föld valóban népek, évezredek kultúrájának nyomait őrzi. Nagyrév nevét a világon mindenütt ismerik a korai bronzkor kutatói, mint ahogy Öcsöd nevét a neolit-korral foglálkozó régészek, nem beszélve Tószeg-Laposha- lomróü, amelynek rétegekben megőrződött lelőhelyeiről a világ legjelentősebb múzeumába jutottak el leletek (Csak az érdek asség kedvéért: a londoni British Múzeumban is őriznek egy kollekciót a tószegi leletekből.) A tószegi lelőhellyel kapcsolatban — éppen a régészet és a társadalmi hétköznapok” összefüggésében érdemes megjegyezni, hogy noha a terület múzeumi tulajdon, áldatlan jogi huzavonák miatt a világhírű Tó- szeg-La posh alom védelme nincs megnyugtató módon megoldva. Meglehet adott gazdasági körülmények között nem „ildomos” ilyet emlegetni, de a Laposhalom olyan egyedülálló archeológiái együttes, amely — mint a nemzeti kultúrkincs része — szigorú óvást, védelmet érdemelne. (Talán egy társadalmi összefogást sürgető akció segíthetne?!) A megye társadalma érdeklődik a régészek munkája iránt s ez az érdeklődés alkalmanként jelentős támogatásban is megnyilvánul. Nem csak a nagyobb földmunkáknál előkerülő leletek beje- llentésében jelentkezik mind- etz. hanem már arra is akadnak példák, hogy a talajmozgatással járó építőipari, mezőgazdasági, vízügyi beruházások tervegyeztető tárgyalásai idején kikérik a régészek véleményét. Három évvel ezelőtt a kengyeli Dózsa Tsz területén halastó- építés közben érdekes „nyomokra” bukkantak a gépkezelők (az értékek felismerésének képesség©!) s a bejelentés után érkező régészek rendkívül gazdag, több kort is reprezentáló leleteket menthettek ki a leendő halastó medréből. NagyréV-Zsi- dóhalmon a Tiszazug Tsz területén szőlőtelepítés közben találtak edény- és csonttörés dékeket. A nagyrévi kultúra embereinek egykori lakóhellyé azóta a Damjanich Múzeum védelme alá került. És sorolhatjuk a jó példákat! Lapunkban nemrég adtuk hírül, hogy a tiszaiga.ri arborétum közelében levő homokbányában szenzáció számba menő neolitkori, szimbolikus jelekkel díszített 13x15 centiméteres táblácskára bukkantak a helyi honismereti szakkör tagjai. Értő pedagógusnak, Kőszegi Jánosnak köszönhető, hogy a lelet hamarosan Raczky Pál régész kezébe került. Eszmei értéke föl becs ülhetet len annak a gesztusnak, ahogyan a közelmúltban a jászapáti Velémi Endre Tsz gépekkel segítette Madaras László szolnoki régész munkáját. A szövetkezet segítsége is hozzájárult ahhoz, hogy az ásatás eddigi egy hónapja alatt előkerült egy százhatvan sírból álló avar temető, s a legutóbbi napokban kibontakoztak egy X—XII. századi magyar falu nyomai á Nagyállás út közelében. Leletbejelentés, mentés s a régészek munkájának zavartalanságát biztosítani; körülbelül ebben foglalható össze az, amivel a gazdasági egységek, a magánszemélyek — egyáltalán: a társadalom — az archeológia — tu dóm á- nvának mindennapjaiban közreműködhetnek. A jó példák mellett meg kell azonban említeni, akadnak esetek, amelyek a rövidlátás (hogy finoman fogalmazzunk) jelenlétét jelzik: egy-egy szétszántott, földarabolt, betemetett lelőhely képében. Szolnok megye kiterjedt „régészmezőin” ezekben a napokban zajlik az idei ásatási évad. Öcsöd- Kováshalmon Raczky Pál irányításával a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Tudományos Akadémia régészeti intézete, az Eötvös Loránd Tudományegyetem régészeti tanszéke és a Művelődési Minisztérium közös programjában kezdődik egy neolit település nagyszabású feltárása. Jászberény-NégyszálM- son Selmeczi László folytatja korábbi jász-kutatásait, Csányi Marietta a tószegi ártéren egy bronzkori telep kultúráját igyekszik felfedezni, Cseh János Kengyelen, a Dózsa Tsz területén egy germán falu nyomait kutatja. Mindegyik ásatástól komoly szakmai, tudományos eredményeket várnak, válaszokat korábbi kérdésekre és további fontos kérdéseket a kapott válaszok nyomán. Méltán kísérheti munkájukat a lakóhelyi és munkahelyi közösségek támogató érdeklődése. Vágner János Könyvespolc Elveszett alkotmány A magyar külpolitika útjai A magyar külpolitika — újkori értelmezésben — a kiegyezés utáni időkben válik önálló magyar politikai kérdéssé. Diószegi István A magyar külpolitika útja című tanulmánykötetében ezt az időszakot veszi bonckés alá az idősebb Andrássy Gyula külügyminiszterségé- től az 1919-es párizsi béke- konferenciáig. Andrássá 1817-től volt a Monarchia külügyminisztere, aki az új német császári törekvéseket, s ezen belül Bismarck politikáját támogatta az orosz és francia nagyhatalmi törekvésekkel szemben. Diószegi történetíró alapossággal dolgozza fel ezt a közel félévszázadot a magyar külpolitika szempontjából. Nagy Kázmér neves társadalomkutatónk sokáig Angliában élt, s hazatérése után rövidesen számos úttörő jelentőségű cikket, tanulmányt publikált. Az 1982- ben megjelent Változó Anglia című könyve újszerű megközelítésmódjával méltán aratott sikert. Itthon sokat idézett, Münchenben 1974-ben, majd 1982 elején Londonban megjelent könyve, az Elveszett alkotmány végre magyarul is olvasható a Gondolat Kiadó jóvoltából. Nagy Kázmér a magyar politikai emigráció tör- ténetét dolgozza fel 1945 és 1975 közti időben. A magyar politikai. emigrációt csak 1964-ig tartja lényegileg politikainak, az azt követő időszakot 1975-ig „utóvédharcnak” nevezi. 64-ig három nemzedéket különböztet meg; a negyvennégyeseket, a negyvenheteseket és az ötvenhatosokat. Az első kategória vagy emigrációs hullám mindenki számára érthető, s megfelelő értesüléseink vannak róla. De azok számára, akik az 1947-et nem élték meg — koruknál fogva — különösen izgalmas kérdés ez az időszak, a koalíció utolsó évei. Azok a konkrét momentumok, melyek Kovács Imrét, Szabó Zoltánt vagy Cs. Szabó Lászlót az ország elhagyására késztették. A magyar közgondolkodás Számára rendkívül értékes ez az alig háromszáz oldalnyi tanulmánykötet, mert olyan források alapján állította ösz- sze Nagy, melynek eddig szinte teljesen ismeretlenek voltak. Huszár Tibor tudományos munkásságának szinte minden terméke közérdekű, s messze túlmutat a mai gondokon, s a belterjes filozo- fálgatáson. Legújabb könyvének témája az értelmiség mégis több ennél, mert sokkal szélesebb összefüggéseket ölel fel. A Magvető Könyvkiadó Nemzetiét — nemzettudat — értelmiség című tanulmánykötete (Elvek és utak sorozat) bemutatja a magyar értelmiség történelmi útját a dzsent- riségtől az újkonzervatív középosztályiságon át a polgári radikalista értelmiségig, külön fejezetet szentelve az MKP értelmiségpolitikájának változásaira. Az értelmiség szerepe leginkább a művelődés-közművelődés területén a legfontosabb, azon a területen, ahol nemcsak még mindig, de egyre inkább több tennivalónk van. Meg kell értenünk, hogy miért i= nehéz a lateiner hagyományú iskola örökségből, s a jogásznemzetből egy olyan értelmiséget nevelnünk, mely nyitott a változásra, a pályamódosításra is. Huszár bátran foglalkozik a ma legégetőbb kérdéseivel is, az értelmiségi lét és tudat eléggé összekuszálódott problémáival, a „pedagógiai élethelyzettel”, a nőj diplomásokkal, a településhálózat egyenetlenségeivel,
