Szolnok Megyei Néplap, 1984. június (35. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-06 / 131. szám
1984. JÚNIUS 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Erdőtelepítések kellenek KÖRNYEZETVÉDELMI TANÁCSKOZÁS Magyar—lengyel barátsági napok Nagygyűlés Tiszaföldváron Illúziók nélkül Kihez mérjük magunkat? Tegnap délelőtt Szolnokon a környezet és természetvédelmi világnap alkalmából a Hazafias Népfront megyei bizottsága a környezetvédelemben kiemelkedően dolgozó vezetőik és aktívák részére tanácskozást tartott. A résztvevőknek Kis Sándor a mozgalom megyei környezet és természetvédelmi munkabizottsága, alelnöke vázolta a települési környezetvédelem megyei feladatait. A környezetünk, — amelynek része a városépítés, a városrendezés, a közművesítés, a köztisztaság, a parkok és zöldterületek állapota — meghatározza élet- feltételeinket — mondotta. — Szolnok megyében is van több, környezetvédelmi szempontból elhanyagolt telephelyű ipari üzem, sok a belvizes település, kevés helyen megoldott a szennyvízelvezetés, kevés az erdő — hangsúlyozta az előadó. A megye erdősűrűsége nem éri el az 5 százalékot. Az erdőtelepítések, fásítások fokozásával, társadalmi munkával ezen a helyzeten lehet és kell változtatni. A továbbiakban kitért al zaj által okozott károsodásra, a veszélyes hulladékok elhelyezésével kapcsolatos feladatokra. Az előadás után többen szót kértek, és további gondokról szóltak. így a 4-es főút városokon átvezető szakaszainak környezetszennyező hatásáról, a háztartásokban keletkező hulladékok nem megfelelő tárolásáról és késedelmes elszállításáról, az illegális szemétlerakóhelyek megszüntetésének, szükségességéről beszéltek. A tanácskozás végén Sándor László, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára kitüntetéseket, elismeréseket adott át a környezetvédelemben kiemelkedően tevékenykedőknek. Ketten Környezetünk védelméért és fejlesztéséért kitüntetést, ketten a Hazafias Népfront Országos Tanácsa által adományozott Társadalmi munkáért elismerést kapták meg, tizenegyen Kiváló társadalmi munkás, nyolcán Érdemes társadalmi munkás, tízen pedig Környezetvédelemért aranyjelvény kitüntetésben részesültek. A magyar—lengyel barátsági napok rendezvény- sorozat keretében tegnap Tiszaföldvár vendége volt Waldemar Kovalevszki, a lengyel kultúrális és tájékoztató központ igazgató- helyettese. A baráti nép képviselőjét a nagyközség párt-, állami és tömegszervezeti vezetői fogadták; tájékoztató hangzott el a település életéről, és Waldemar Kovalevszki megtekintette a Tiszazugi Földrajzi Múzeum kállításait. A kora délutáni órákban, a nagyközségi tanács épületében rendezett magyar—lengyel barásági gyűlésen Waldemar Kovalevszki tájékoztatót tartott a népi Lengyelország 40 évéről és a két nép kapcsolatának múltjáról, jelenéről. Díjnyertes kungyalui „Irigyeljék a munkát is...” CJSAGHlR: „Az 1983. évre meghirdetett országos szarvas- marha tej- és hústermelési versenyben, az összes árutej-fcrtéke- sítési kategóriában a kistermelők közül első helyezést ért el Csémák Béla kungyalui kistermelő, aki 26 tehene után 138 ezer 391 liter tejet szállított az elmúlt évben a feldolgozó iparnak.” Olyan a csatornapart, mint városon a zebra, a gyalogátkelőhely. Csíkos. A halványabb sávokban a rendre vágott, napszőkítette széna, a sötétebb, haragoszöld csíkokban a májusi esők után gyorsan újrasarjadó fű. Csemák Bélának itt a munkahelye, hiszen gát- és csatornaőr a Kötivizig mezőtúri szakaszmérnökségéhez tartozó körzetben. — Sok időt töltök el itt munkaidő után is — mutat körbe. — Nyolc hektárnyi juttatott és bérelt csatornaparton kaszáltam a füvet, gyűjtöttem a szénát. Rengeteg szálastakarmányra van szükség, negyvenöt marha kérődzik a portánkon. — Ennyi jószág felér egy gulyával! Mióta tart teheneket? — Hetvennyolc óta, de nem volt mindig ilyen nagy az állomány. Két fejőstehénnel kezdtem, 1980-ban egy tucatot tartottam, tavaly meg már 26-tal neveztem be az országos versenybe. — Most pedig majd félszáz tehenet gondoznak. Nincs megállás? — De van, kell, hogy legyen. Ahogy maga mondta, félszáznál. Azért szaporítom fel a létszámot ötvenre, mert úgy lesz kihasználva a most épülő fejőház. Bent a faluban, a portájukon mutatja a karám mellett magasodó sóderhegyet, a betonkeverőt, meg a félig felhúzott, az istállóhoz ragasztott falakat. — Benne lesz vagy 250 ezer forintomba, mire „beüzemelhetem”. Az Alcsired közös vállalattól vásároltam a kétszer négy állásos, alsó- tejvezetékes fejőberendezést. Ügy számolom, jó beruházás lesz. Bevezethetem a napi háromszori fejest, annak pedig meglesz a haszna. Tudja, minél kevesebb a fejősek közötti idő, annál több és zsírosabb tejet adnak a tehenek. A háromszori fejőstől legalább 15 százalékos termelésnövekedést, és a zsírtartalom kétszázalékos emelkedését várom. — A tejtermelésre eddig se panaszkodhatott. Országos első helyezést hozott a gulyája. r — Nem is áll meg az én udvaromban olyan tehén, amelyik legalább húsz litert nem ad naponta. Amelyiktől meg éves átlagban nem tudom kifejni az ötezer litert, azt könyörtelenül eladom vágóra. A legjobb hírű gazdaságokból vásárolok mindig utánpótlást. Legutóbb például a Hékd Állami Gazdaságból. Most Szegvárra készülök, az ottani Puskin Tsz is első helyezett lett az országos versenyen. Mutatja a gazda, milyen pontos kimutatást vezet a napi tejtermelésről, a takarmányozásról, a különböző beszerzésekről, mindenről. — Harmincegy tehéntől, merthogy a többi éppen vemhes, naponta 650 liter tejet szállítok ide, a Tejipari Vállalat kungyalui átvevő- helyére. A Gyilkos, az ott a karám sarkában, az ad most legtöbbet. Napi 36 litert. Csemákné érkezik a kategóriagyőztes „farmtól” alig száz méternyire levő, köti- viziges szolgálati lakás felől. Láthatóan anyai örömök előtt áll, mondja is, hogy ritkábban kerül már a kar rámon belülre. — A gazdaasszonynak van kedvence a tehenek között? — Az a barna-tarka — mutat a fiatalasszony a karámot szegélyező jászolból friss szénát ropogtató tehenek közül a negyedikre. — Csoki névre hallgat, és tavaly előhasiként kevés híján hétezer litert fejtünk tőle 310 nap alatt. Napi 650 liter tej, literenként hat forint 55 filléres átvételi áron, az havi mennyi is? — kezdek számolni, de végül is inkább megkockáztatok egy indiszkrét kérdést: — Milliomosok már Cser- nákék? — Ugyan, dehogy----leg yint a fiatalember. Sokan azt hiszik. Akik csak azt látják, amikor a postán felveszünk mondjuk százezer forint tejpénzt. Aki irigyli, az irigyelje a munkát is. A 45 tehén fejését naponta kétszer, a másfél tonnányi széna, abrak, répaszelet és siló adagolását, az alomszalma kicserélését és a trágyakihordást. — Hogy győzi mindezt? — A családunkból kerül- köző segítség nélkül bizony nem boldogulnánk- Annál is inkább, merthogy épp elég a tennivalóim a Kötivizignél is. Tizenöt kilométernyi öntöző. és húsz kilométer belvízcsatorna felügyelete, a zsilipek kezelése, a vízkoa> mányzás és a napi vízmérceállás jelentése a munkám. Ez se kevés. — Mind emellett még a gulyányi jószágállomány ellátása. Megéri ez a látástól vakulásig való munka? — énről már a gazdaasszonyt faggatom. — Tehenenként 15 ezer forint körülbelül a haszon évente. Csakhát eddig ahogy jött, úgy ment is a pénz, mindig kellett beruházni. Maga a takarmányköltségünk meghaladja a félmillió forintot évente. Tavaly istálló épült, utána a karám, és a betonjárda is nélkülözhetetlen volt már. Sárban-hó- ban hogy huzigáljuk ki a tejjel teli tankot a begyűjtőhöz? Mostmeg ugye készül negyedmillióért a fejőház. Hozzákezdtünk egy családi házhoz is, elvégre nem lak- hatunk örökké szolgálati lakásban. No és jön a kis trónörökös. Szóval lesz helye ezután is a pénznek — temesközy — Napjaink gyakran használt fogalmai között vezető helyen áll a versenyképesség. Mondjuk, írjuk, a javítását sürgetjük. Tudjuk-e azonban mindig pontosan, mit is jelent a számunkra konkrétan ez a féladat, hogy milyen szintről), hova kéül!, s mi módon eljutni, milyen minták segítségével ? Gyakran hajlamosak vagyunk általánosítva, vagy éppen leegyszerűsítően, esetleg illúziókat táplálva gondolkodni a versenyképességről, s ritkán reálisan, ahogyan az a honi ipar eddig elért technikai, szervezettségi és képzettségbeli szintjén éssizerű. Ne a japánokhoz Tucatszámra jelennek meg például a japán és az amerikai elektronikai ipar csodáit, a csúcstechnológiával rendelkező Legelsők félvezető iparának színvonalát, szervezettségét bemutató írásiak, s ezék mellett ugyancsak tu- caitszálmra látnak napvilágot a bírálatok a hazad ipar te- hetetltenkedésedrőll az elektronikai ágazat fejlesztésében. E bírálatok rendre-más- ra megfeledkeznek arról, hogy az amerikai és a japán gazdaság — enyhén szólva — nincs azonos súlycsoportban velünk. Mindkét országiban nemcsak a magán-, hanem — és főlég — az állami tőke hatalmas összegei áramlanak aiz ágazatba, létrehozva — s ez rendkívül meghatározó — a félvezető ipar mellétt ennek roppant fejlesztésigényű infrastruktúráját: a vegyiparát, amely nélkül nine® integrált áramkörgyártás, a berendezésiparát, a berendezések és műszerek szervizhálózatát, a kutató és gyártó szakemberek képzésének rendszerét. Mit jelenthet akkor számunkra, ezen a terepen, a versenyképesség? Semmiképp sem azt, hogy ttörjünk be például az amerikaiak űrprogramjába szupergyors integrált áramkörökkel; sem, hogy ütközzünk meg az elektronizálás japán távközlés és híradástechnika termékeivel; sőt: még a japán és ameri- kiad tőke segítségével a tajvani és hongkongi zászlók alatt piacra dobott játékokkal sem. A honi elektronikai ipar versenyképességének reális célja csak az lehet, hogy a hazai feüdodgozó ipar berendezésednek elektronizálását Hegyen képes termékeivel ellátni. Versenyképessége az importmegtakarítás lehetőségét teremti meg, illetve az embargó semlegesítését. A magyar elektronikai ipar reális célja tehát, hogy az Ikarus. a Medicor, a SZIM, a BHG, a Hajógyár, stb. — gyártmányait tegye verseny- képessé a hazai integrált áramkörökkel, mikropro- •»sstzoirokkal. Ee a célja a hazai elektronikai fejlesztési programnak. E programban azonban szóró® kölcsönhatásnak kelj. érvényesülnie. Tudniillik a hazai elektronikai ágazat úgy lesz képes egyre jobban kibontakozni, amilyen ütemben a hazai feldolgozóipar és az egészségügy. a közlekedés, a távközlés, stb. elektronizálása előrehalad. Tehát, ahogyan nő majd a haizai felhasználói igény, amelyet az integrált áramkörgyártásnak ki kell szolgálnia. Egyik területen sem szaladhat sokkal előbbre a fejlődés, mint a másikon. (Bár jó lenne, ha mindkettőn gyorsulna. S ha például a MÁV, a Posta és egy-egy nagyvállalat hajlandó lenne a műszaki fejlesztést az elektronikai ágazattal együtt tervezni, s esetleg anyagiakkal is beszállni az elektronikai ipar beruházásaiba.) Az elekttonizáció előrehaladásához a gyárakban, az egészségügyben, az oktatásban, a közlekedésiben stb. meg keli jelennie az igénynek, az új konstrukcióknak, s meg kell izmosodnia annak a szakembergárdának, amely szemléletében, tudásában elősegítheti az elektronika alt kalmazásának gyorsabb kibontakozását. Ez a társadalmi gazdasági fejlődé® keretében mehet végbe, s nem egy- egy gyár eredményének vagy tehetetlenkedésének függvényeként. Gyárak láncolata A fejlődés mai szintjén, az egyre kiterjedtebb társadalmi munkamegosztás keretei között a vállalatok verseny- képessége egyre kevésbé múlik. csak kz adott gyár munkáján, törekvésein. Gyáriak, álgazatök láncolatának kell előrelépniük ahhoz, hogy a gazdaság de akár egyetlen üzem versenyképessége tartósan feljebb kerülhessen egy osztállyal. Ráadásul nemcsak az olyan új ágazatokban, mint az elektronika, alakul ez így. A hagyományosabbakban is. Ahhoz például, hogy a hazai ipar képes légyen korszerű, billenő-nyíló ablakokat gyártani — amit szívesen vesznek itthon és külföldön is — korszerű kilincsre és vasala- tofcra van szükség. Ennek gyártási tudományát meg lehet venni külföldön. vagy kifejleszthető itthon. Áz El- zett-gyárban, ahol a közelmúltban példáuf ezt a kérdést e]) keltett dönteni, a li- cencvéitelt választatták. Nem azért, mert lebecsülik a hazai mérnökök tudását, hanem, mert a korszerű gyártmány előállításához korszerű berendezésekre és nyersanyagra is szükség van, s ezek gyártására itthon még senki nem vállalkozott. A licenc-szel együtt viszont berendezéseket is kaphatott a gyár, s mód nyílott a folyamatos anyagellátás megszervezésére. Ráadásul mindezért termékkel fizethetnek. Az egész gazdaság Ehhez a versenyképes színvonalhoz tehát itthon még nincs gép. nincs anyag. Emiatt a versenyképes .termék előállításából származó bevételtöbbletet a licenc átadójával és az anyagszállíító- val meg keli osztani. A többlet egésze itthon maradhat, amint a munkamegosztásban összekapcsolt vállalatok és ágazatok együttes fejlesztésére lesznek képesek —, vagy hajlandók. Ebben a valóságos — nem a leegyszerűsített, vagy az illlúziókait hordozó — feladat a versenyképesség jár vitása érdekében. El kell érni, hogy mindenütt meglássák, és belássák, hogy a versenyképesség megfelelő mértékben csak a gazdaság egészének fejlődése során léphet előre. Ezért mindenki külön-külön is érdekelt az egésznek az előrejutásában, kialakításálban. A kohászat, az alkatrészgyártó, a késztermék-eflőálllító ne kü- lön-külön akarjon boldogulni, exportnövelő babérokra szert tenni. Egy teljes termelési lánc versenyképességének összehangolt fejesztése ígér igazán hasznot. Ennek érdékében ma inár korlátlanul lehet önállóan kezdeményezve (társulatokat szervezni, közös vállalatot alapítani, szerződéseket kötni, csak kezdjük el végre kiaknáznia tehetőségekét. G. F. Az intenzív gabonaprogram részeként, a vegyszerező berendezést, kombinátort és KITE referencia gépeként egy éve Szemel a sorközművelő kultivátoort. Képünkön ez kunszentmártoni Körösmenti Tsz-ben egy utóbbival végzik a kukorica növényápolás! Mercedes traktor. A jól bevált erőgéphez a munkáját. A takarmánygabonát az idén szövetkezet műszaki szakemberei maguk jelentős területen, 1600 hektáron termesztik készítettek munkagépeket, többek között a gazdaságban.
