Szolnok Megyei Néplap, 1984. június (35. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-16 / 140. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. JÚNIUS 16. I Arcképvázlat 1 Részleget vezet — gyárban gondolkodik Lelki tanács: Lefekvés előtt minden nap gondolj utána; — Kaptál-e fölösleges tanácskozásra meghívást? — Részt vettél-e fölösleges tanácskozáson? — Hozzászólásoddal hosz- szabbá tettél-e egy teljesen fölösleges tanácskozást? Kardos Györgynek, a Szolnoki Papírgyár részleg- vezető főmérnökének mostani, az új üzemcsarnokban levő irodájának falára is felkerültek az egyik nagy NSZK- beli cégnél tett tanulmányút során felfedezett figyelmeztető sorok. Nem haszontalan naponta rájuk pillantani, és elismételni őket — még akkor sem, ha a tanács sugallata szerint cselekedni nagyon nehéz. — A mostani, lassan befejeződő papírgyári rekonstrukció alatt lett világos előttem, hogy milyen pazarlóan bánunk a munkaidővel. A beruházásban érdekelt vállalatok vezetőinek rettentően sok értekezletet kellett végig ülniük, megfogható haszon nélkül. Mindenki tudta, hogy ezek az „ülések” csak a felelősség szétosztására jók és legfeljebb formális határozatok születnek rajtuk — .mégis el kellett menni rájuk. Az értekezletek megtartását rendeletek szabályozzák, Jiasznükről,: hatékonyságukról dlönteni pedig nem a résztvevők dolga . .. Igazságtalanság lenne, ha Kardos Györgynek a beruházásról őrzött emlékei közül csak ezt az egyet említenénk meg. Az értekezletek haszon- talansága csupán a szembeötlő helyen levő német nyelvű „igazságokról” (a falon több is található közülük) beszélgetve esett szó. A főmérnököt kellemesebb csalódások is érték az új papír- gép, a kiszerelő és a mázolóüzem elkészülte során: — Az új gyárrészleg dolgozóit igen alapos munkával válogattuk ki, a munkaalkalmassági vizsgálatok során tesztek sorozatán kellett túlesniük a jelentkezőknek. Szinte biztosak voltunk abban, hogy a korszerű berendezések mellé a megfelelő emberek kerülnek. De, ki jósolta volna meg, hogy menynyire érzik majd szívügyüknek az üzemet? Most már látszik: nemcsák munkatársaim képességei kifogástalanok, tettrekészségükről is csak a legjobbakat mondhatom. Közülük nem kevesen csak a húsvét vasárnapján nem jöttek be dolgozni, január 15-e óta. Mindenki fontosnak tartotta, hogy együtt legyen a csapattal, hiszen bármikor szükség lehet rá is a próbaüzem alatt. Kardos Györggyel beszélgetve a szó nemcsak azért terelődött természetesen a beruházás gondjara, mert a főmérnöknek ezek a legfrissebb élményei. A diplomáját 1965-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen megvédő vegyészmérnöknek életében ez az eddigi legnagyobb beruházás. — Talán az utóbbi két évben gazdagodtam a legtöbb munkahelyi tapasztalattal, pedig nem a Szolnoki Papírgyár az első hely, ahol dolgozom. Az egyetem után visz- szamentem Tolnába, a Si- montornyai Bőrgyárba, itt négy évig maradtam, majd jászberényi születésű feleségem szűkebb hazájába jöttünk, hogy ő is neki tetsző munkát találhasson. A Tisza ■ menti Vegyiművekbe kerültünk mindketten, ahol én egy esztendeig dolgoztam. Űjra munkahelyet változtattam, azóta megszűnt OGIL- laborban helyezkedtem el, majd négy év után 1974-ben a papírgyárhoz jöttem. Hogy miért váltottam annyiszor? Sem a munkatársakkal, sem a munkával nem volt nekem bajom, inkább elvből cseréltem vállalatot. Én ugyanis azt tartom, hogy 30—35 éves koráig az ember semmikép pen se állapodjék meg. igyekezzék szakmáján belül minél többfajta feladatot megismerni. Persze az is igaz, hogy előző vállalataim nem is fűztek különösebben erős szálakkal magukhoz. A papírgyárban azonban találtam valamit, ami igazán megfogott, és már tíz éve itt tart. Hogy mi volt az a valami? Az üzemek önállósága. Kardos György szerint itt az üzemvezetőnek egyáltalán nemcsak az a dolga, hogy a termelési terveket teljesíttes. se, és gondja legyen az esetleges hibák megelőzésére, megszüntetésére. A papírgyárban az üzemi feladatokat az üzemen belül kell megoldani, például a műszaki fejlesztési kérdésekre adandó válaszok keresésével sem egy függetlenített „gyári” apparátus foglalkozik: — Az embertől elvárják, hogy lásson túl az üzem falain, ismerje szakmája újdonságait. Az pedig egy mérnökembernek óriási elégtétel, ha látja, tudása gyarapításának gyakorlati haszna van. Érzem, itt számítanak tudásomra, munkámra — ennél nagyobb erkölcsi elismerés nem kell. Az új író-nyomó gyárrész- leg főmérnökének azért is fontos lehet az így kifejeződő megbecsülés, mert szüleitől és a gyönki gimnáziumtól a tanulás szeretetét kapta út.ravalóul. Családi örökség a művészetek iránti vonzalom is: „A zenéhez természetesen kerültem közel, hiszen zongorázni tanultam, a színház, a film világában eligazodni pedig a gyerekkori nyarak segítettek: egy hónapot mindig Pesten töltöttem nagybátyámnál”. — Szerencsére mostani családomban is a korán magamévá tett értékek — a munka, a tanulás, a művészetek szeretete — élhetnek tovább. Harmonikus együtt- létünket édesanyámmal, feleségemmel és két kislányunkkal a mostani beruházás nekem sok szabad időmet lekötő két éve sem zavarhatta meg. Egyetlen rossz szót sem kaptam, mert keveset látnak. Sőt, ebben az időben szinte az egész család a papírgyári ügyért dolgozott; hiszen otthoni feladataimat ők oldották meg helyettem. V. Sz. J. A karcagi Általános Technikai Ipari Szövetkezet autószervizében évente 2 ezer személy- gépkocsit és 400 kis tehergépkocsit javítanak, , • illetve vizsgáztatnak. r . Ezen kívül motorkerék- ■ párok garanciális javítását, ellenőrzését is vállalják dolgozói. Kiegészí-' tő tevékenységként használt gépkocsikat értékesítenek, mintegy 2 millió forint értékben. A szerviz évi árbevétele 5 millió forint, ebből 3,2 millió forint a lakossági szolgáltatás. Fotó: Tarpai Az első futóművet Polner Javítják a karosszériát Zoltán javítja A csúszópénztől az umbuldáig „Az eszkimóknak állítólag több tucat szavuk van a hó különböző fajtáira. Feltehetőleg azért. mert sok és sokféle hó van arrafelé. Vajon ugyanez-e az oka annak, hogy nálunk olyan szépen kiiü^ágzott egy jelentéskor rokonértelmű szavainak bokra? E jelenséget legegyszerűbben a korrupció gyűjtőnévvel lehet körülhatárolni. Minden formájára és árnyalatára megvan a jó ma gyár kifejezés. Lehet régieskedve „sápot” emlegetni; lehet rá utalni a századfordulói zamatokat idézve; úgy, hogy „borravaló”; lehet va- gánykodva „jatt”-ként emlegetni; lehet technikai szemléletességgel „kenő- pénz”-nek nevezni; de lehet azt is mondani, óvatosan, senkit megsérteni nem akarva. de azért a dolog alattomos voltára utalva,, hogy jlcsúszópénz”; de jobb, ha szelíden csak azt mondjuk „hálapénz”; lehet hivatalos szigorral „jogtalan előnynek” bélyegezni, vagy szenvtele- nül és enyhe cinizmussal „külön juttatás”-nak, „har- madlagos jövedelem”-nek titulálni. S ugyanez a helyzet a korrupció egyéb formáival is, kivirágzott az „összeköttetések ”, „szocialista összeköttetések”, „összefonódások”, „bundák” és „umbuldák” költészete. (Hanícis Elemér: Társadalmi csapdák) Annak eldöntését, hogy melyik árnyalat illik történetünkre, nyugodtan az olvasóra lehet bízni, ugyanis a korrupciónak arról a közismert és legelterjedtebb formájáról lesz szó, amelyről szinte mindannyiunknak van bőséges élményünk, a történet több tucatnyi fő- és mellékszereplője, statisztája közül öten szólalnak meg. Nincs jogunk őket nevükön nevezni, mert egy folyamatban levő büntetőeljárás gyanúsítottjai és tanúi. (Ritka kivétel, de ezúttal az esetből a megyében bűnügy lett.) Az igazgató neve, aki a pénzt -kapta, legyen FŐNŐK, a maszek kiskereskedőé, aki a pénz felét csúsztatta: BOLTOS. a kisiparosé, aki a pénzt továbbította: MESTER, a földi halandóé, aki a pénzt adta: KISZOLGÁLTATOTT. az üzletvezetőé, aki az adásvételt szabályosan lebonyolította: BEOSZTOTT. A KISZOLGÁLTATOTT: — Higgye el, kedves, ha más meséli, talán el sem hiszem, hogy egyesek mennyire szemérmetlenül és tisztességtelenül kereskednek. A kis ujjúkat sem kell mozdítani, és ezreket vágnák zsebre csak azért, mert ők állnak a pult mögött vagy olyan beosztásuk van, ahol kivételt tehetnek, ha lepénzelik őket. — Az idős asszony kérges, berepedezett kezére nézett és sírva fakadt. — Keserves, kemény munkával, fillérekből szedjük össze a pénzt. Télen felváltva virrasztot- tunk az urammal, fűtöttünk és lestük a hőmérőt a szegfűpalántákat védő fólia alatt. Elképzelheti, mekkora volt az öröm. amikor megtudtuk, lesz gázunk. Hát lett! De hogyan?! És mennyiért?! Mondd csak el apa! Mondjad csak! A rendőrségen már úgy is tudják. A napbarnított, jó erőben levő nyugdíjas férfit nem kellett biztatni. — A méreg majd szét vetett. Gáz- és vízszerelőként dolgoztam 37 évig. Engedélyt kaptam volna arra, hogy a saját lakásomban a gáz bevezetését én csinálhassam. Igen ám, de se égen, se földön nem kaptunk gázkazánt. A Métáiban kinevetek, amikor arra hivatkoztunk, hogy az újságban hirdetik, hogy előjegyzést felvesznek. A másik üzletben közölték, hogy csak maszek kisiparosoknak adnak. De a legnagyobb „pofátlanság” tudja ABBAN az üzlet- bent örtént. Azt mondták, hogy ők semmiféle gáz felszerelést nem tartanak, és mit ad isten, néhány héttel később, a kerülő úton csúszópénzzel megszerzett kazán blokkján ANNAK az üzletnek a pecsétje volt. — Miből gondolták, hogy ha van borravaló, akkor van kazán is? Honnan tudták, hogy kinek és mennyit kell » csúsztatni ? — Nem mi tudtuk, hanem az egyik ismerős maszek szerelő, aki közölte, ha rábízom a munkát lesz minden, kazán is, nyomásszabályozó is. Persze busás felárért. a kazán 16 800 forint helyet 22 ezerért. Hogy kitől és honnan, az már az ő dolga. Fizettem, mert mi a nyavalyát tehettem volna. Nagyon sokan vagyunk a környéken, akiknek nem volt más választása. A szanda- szőllősi gázprogram nagyon jó üzlet a maszekoknak és a kereskedőknek. Csak a program van csúszópénz nélkül. („A Vásárlóerő megsokszorozódott, az árutakaró viszont évtizedek óta hol itt, hol ott szakadozik fel; állandóan vannak hiánycikkek és ezen a hiányon gyorsan kivirágzott s tenyészik ma is a korrupció” — Társadalmi csapdák.) A MESTER. Nem kell gázprogram, a kedvezőbb hiteltételek önmagában is sokszorosára növelték a gázfelszerelések és korszerű fűtő- berendezések keresletét. Ennyi elég volt ahhoz, hogy hiánycikkek legyenek, aminek következménye: az igények növekedésével egyenes arányban emelkedett a pultok mögött a vesztegetés tarifája. Abban a jászsági faluban, ahol a MESTER dolgozik, nincs gázprogram. — De minden új házban központi fűtést csináltatnak. Tehát radiátorok kellenek — magyarázta a MESTER felesége és egyben anyagbeszerzője. — Mi ebből élünk. Ha nincs mit beszerelni, nincs mit ennünk, arra nem várhatunk. hogy aki a munkát a férjemtől megrendeli, majd a radiátorokat is beszerzi. Kétszázszor is elmehet, míg talán egyszer kifogja, hogy tisztességes úton kap. Kipróbáltuk, mi is így kezdtük először Pesten, a Hűtőgépgyár üzletében. A jó ég tudja, hogy hányszor utaztam fel hiába. Amikor már sokszor láttak az üzletben, és meggyőződtek a vásárlási szándékom komolyságáról, csak akkor álltak vélem szóba, akkor ajánlotta fel az egyik illető, hogy darabonként 100 forint kenőpénzért annyit kapok, amennyi kell. Hazajöttem, elmondtam a megrendelőknek, és ők persze fizettek. — Egyetlen egy sem mondott nemet? — Ugyan! Volt, aki megpróbálta maga beszerezni. Miután elautókázott két és fél ezer forintot, feladta. Hozzánk jött. Szóval 100 forinttal kezdődött három évvel ezelőtt, aztán a duplája lett, majd százalékban számolták. Először 10 százalékot, tavaly augusztustól már 20 százalékot kértek. No, ezért örültünk, amikor Szolnokon „olcsóbb” kapcsolatot találtunk. — Könnyen lehet ilyen kapcsolatot találni? — Az uram valamilyen gépjárműalkatrészt keresett az egyik maszek műszaki boltban. Beszélgetett a tulajdonossal, és szóba jött a radiátor. A boltos felajánlotta, hogy darabonként 300 forint borravalóért szerez. És szerzett. — Mindehhez Önök adták a nevüket? — Kezdetben. De féltünk, hogy előbb-utóbb feltűnik valakinek az üzletben, ezért később a megrendelők neve szerepelt minden papíron. — És attól nem féltek, hogy egyszer kiderül? 1— Az egész ország ezt csinálja. Szívbeteg vagyok. Én csak attól féltem, hogy egyszer 80—90 ezer forinttal a zsebemben rosszul leszek. A BOLTOS: — A fűtés- szerelő kisiparos járt a nya- * kamra és ajánlgatta a pénzt. Én radiátorokat és ahhoz hasonló dolgokat nem árulok, ezért az ajánlatot a nagykereskedelmi vállalat kirendeltségének igazgatójához továbbítottam. Ö azt mondta, rendben. Felezünk. — Mikor kapta az első borítékot, és mennyi volt benne? — Tavaly ősszel, de az összegre már nem emlékszem. A radiátornál 300 forint, a Simson motorkerékpárnál 1000—2000 forint volt a „felár”. — És azt összeszámolta, hogy mennyit kapott és felezett? — A rendőrség most megteszi helyettem. — És most mire számít? — A legrosszabbra. Azt hiszem, még az üzletet is bezáratják. A FŐNŐK. Attól tartottam. hogy nem lesz hajlandó beszélni. Még előzetes letartóztatásban volt. a fogdából kísérték fel. A körülményekhez képest nyugodtnak látszott. A keze remegett néha. — Amit csináltam már nem lehet meg nem történtnek tekinteni. Tizenhárom évig dolgoztam vezető beosztásban, kísértés mindig volt. Magam sem értem, hogy most miért engedtem. Nem élünk nagy lábon, nincs költséges hobbim, sokan a szemembe is mondták, hogy én vagyok a város legszegényebb igazgatója Nem érdekelt. — Mennyi volt a havi jövedelme? — Tizenegyezer forint. — És a vesztegetésből mennyi jött össze? — Fél évről van szó, 30 ezer forintra becsülöm. — Hogyan tudott kivételezni azokkal, akik fizettek? A vállalat üzletében honnan tudták, hogy kinek adhatják el azt az árut? — 1982-ben a vállalat vezérigazgatójának utasítására kiadtam egy körlevelet, amelynek az volt a lényege, hogy a hiánycikkeknek (történetesen: a bojlernek, gázkazánnak, radiátornak stb.) csak az általam utalványozott bizonylatok alapján történhet az eladása. A névre szóló bizonylatokat én írtam. Egy példányt kapott belőlük az üzlet, egy a ki- rendeltség titkárságán maradt. — És miért utasították önt erre? — Azért, hogy az üzletvezető és az eladók ne tehessenek kivételt, ne lehessenek megvesztegethetők. Azt remélték, hogy az igazgató tárgyilagosan, igazságosan dönt majd. (A Figyelő egyik cikke szerint a borravalók, hálapénzek és fusimunka-díjak összege az országban egy évben meghaladja a 10 milliárd forintot. Ez azt jelenti, hogy egy ember [csecsemőt, gyereket, mindenkit] fejenként 100 forint hálapénz kifizetésének kényszere terheli egy évben.) A BEOSZTOTT: — Nem hittem volna róla. Jó vezetőnek, becsületes embernek ismertem. Igaz, hogy ez az utalványosdi nagyon nem tetszett. Alig két év alatt ki- lencszázat küldött az üzletbe. S felhívta a figyelmünket arra, hogy megkülönböztetett módon bánjunk azokkal. akiknek a neve az utalványon, szerepel. Az üzletünk hiánycikkekből csak annyit kapott, amennyinek már kiválasztott vevője volt. — Csúszópénzes vevője? — Dehogyis. A többség baráti, hayeri alapon jutott kivételezett helyzetbe. És hát a nevekből is kiderül, hogy a magasabb beosztás, a tekintélyes pozicíó már önmagában is soron kívüliséget jelentett. (,,Megszólal az üzletvezető asztalán a telefon, és valaki valahonnan, a rokonságból, az ismeretségi körből, a szakmából, oldalról vagy felülről kér valami szívességet ... Szó sincs jattról, i>or- ravalóról, hálapénzről, megvesztegetésről és más efféléről. Itt már az umbuldáról az érdekek összefonódásáról, az urambátyám-világ megújult változatáról, az összeköttetések rendszerének egy tranzakciójáról van szó.”) — Társadalmi csapdák. Kovács Katalin
