Szolnok Megyei Néplap, 1984. május (35. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-20 / 117. szám
A világűr militarizálásá- naik megakadályozásával kapcsolatos szovjet álláspontot fejtette ki Konsztan- tyin Gsemyenlko, az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke amerikai tudósok felhívására adott válaszlevelében. Két amerikai tudós — Richard Garvin és Carl Sagan — a világ országainak vezetőihez intézett felhívásában mélységes aggodalmának adott hangot a kozmikus térség militarizálásá- ból adódó veszélyek miatt. Támogatásukról biztosították a Szovjetuniónak az ENSZ-közgyűlés legutóbbi ülésszaka elé terjesztett szerződéstervezetét az űrfegyverkezés betiltásáról, és néhány konkrét elképzelésüket is vázolták az ember irányította űrhajók katonai célú felhasználásának korlátozásáról. Válaszában Konsztantyin Csemyenko rendkívül időszerűnek nevezte a két amerikai tudós felhívását a világűr militarizálásának, a fegyverkezési hajsza újabb fordulójának megakadályozására. Teljesen érthető az amerikai tudósok aggodalma — írja Csemyenko. A kozmikus térség a tudomány és technika hatalmas vívmányainak jelképévé vált: békés célú felhasználása hasznos mindenkinek. Némelyek azonban az agresszió és a háború felvonulási területévé kívánják változtató ni a világűrt. Az Egyesült Államok — mint az a nyilvánosságra hozott tervekből kitűnik — rakétaelhárító eszközöket és különböző műholdelhárító rendszereket, valamint földi, tengeri és légi célpontok elleni támadásra szolgáló legkorszerűbb fegyvereket kíván elhelyezni a kozmoszban — állapítja meg Csemyenko. (Folytatás a 2. oldalon) Évzárótól évnyitóig Várják a táborok az úttörőket, a középiskolásokat hátralékosok Valóban nincs mit tenni? 3. oldal Felújítják a Karcag és Püspökladány közötti több mint 12 kilométeres vasútvonal jobb oldali vágányát. A munkát nagy értékű, korszerű gépsorral végzik. A két Platov gépsor naponta 1152 méter vágányt cserél ki. A vágánycsere elkészülte után — május 21-e a befejezési határidő — ez a szakasz is alkalmas lesz a 120 km/órás vontatási sebességre Konsztantvin Csernyenke válasza az amerikai tudások felhívására Nem tűr halasztást a világűr militarizálásának megakadályozása LakbérÁra: 1,40 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI,EGYESÜLJETEK! XXXV. évi. 117. SZ. 1981. május 20.; vasárnap A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Kedvezőbb kilátások Új termékcsalád a Fékonban Átszervezések, kismamaszalag indul Még néhány hét, és az iskolákban befejeződik az 1983/84- es tanév, s megnyitják1 kapuikat az úttörőtáborok, az ifjúsági építőtáborok. Az úttörőcsapatok, iskolák táborozási előkészületeinek első szakasza lezárult, a legtöbb helyen a jelentkezések is megtörténtek. Az adatokat összegezve az derül ki, hogy a megye 54 ezer 497 általános1 iskolása közül több mint tizenegyezren részesülnek a nyári táborok romantikájából, kalandjaiból. Szászhúsz úttörőcsapat egy híján kétszáz tábort szervez — egyik-másik csapat nemcsak egy tábort indít. Lényegesen kedvezőbb kilátásoknak néz elébe a Fókán Ruházati Vállalat buda- p>esti gyárának kisújszállási üzeme az idén, mint az elmúlt évben. Másfél esztendeig „kötötte gúzsba” az itt dolgozókat az alapanyag-ellátás egyenetlensége, viszont 1984-ben ez már ütemesebbé vált, így a légkör is nyu- godtabb az üzemben. Az óesztendőnek másik nehézsége volt: gyakorta változott a gyártmányösszetétel, a munkaigényes termékek plédig nagyon próbára tették a dolgozókat. S ami jelenleg is kedvezőtlenül befolyásolja a termelést: a meglehetősen nagy munkaerő-vándorlás. Az oka? Elsősorban családi problémák. A gyermekgondozási segély után a kismamáknak nem könnyű elhelyezniük gyermeküket, ezért sokan kényszerűségből inkább otthon maradnak, főként a vidékről bejárók. A dolgozók egynegyedének válik ígv bizonytalanná a visz- szatérése, hiszen az üzem a gyesről visszatérők ilyen gondjain csak vajmi keveset tud enyhíteni. Mégis, hogy az asszonyok és a saját helyzetén könnyítsen a gyár, újabb kismama-szalagot indít szeptember elsejétől. A fiatal anyák egymű- szaikos munkarendiben varrhatják össze a kiszabott ruharészeket. Tavaly a Fékon kisújszállási üzeme termelési lehetőségeinek csupán 84 százalékát tudta kihasználni, az idén azonban jobb a helyzet : várhatóan nem vész kárba 90 ezer normaóra, mint ’83-ban. Egyebek között átszervezték két termelőegységüket, megszüntetvén ezzel a zsúfoltságot. És ha tovább sikerül javítaniuk a munkaszervezésen, illetve egyenletes marad az anyagellátás, akkor még a sok új gyártmány sem okoz majd nehézségeket. A jelenleg csaknem 62 -millió forint termelési értéket előállító Fékon az idén új -termékcsaládot dob piacra. A Studiform fantázianevet viselő família iskoláslányok ballagási ruháiból, pontosabban szoknyából és blúzból áll, amelyet óvodások, általános és középiiskolás diáklányok egyaránt viselhetnék majd. Ezekből a ruhákból ebben az esztendőben 44 ezer 600 darabot készítenek Kisújszálláson. Terveik szerint a Stu- tii form ót ugyanolyan jó minőségben készítik, mint a francia és nyugatnémet vevők körében sikert aratott, hagyorpányos terméknek számító férfiingeket, női blúzokat. A Szolnok megyei Úttörőelnökség a közelmúltban értékelte a -tábori előkészületek tapasztalatait, s az előzetes költségvetések summázása- kor regisztrálhatták, hogy a táborozás költséged nagyon magasak. A zömében 8—9 napios pihenés — egy főre számítva — 800—900 forintba kerül. Az úttörőcsapatok között a megyei ifjúságpiolitilkiai alapból négyszázezer forintot osztottak föl táborozási támogatás címén, ezen kívül a helyi ifjúságpiolitikai alapok és az úttörőcsapiatok saját összegéi is csökkentik a szülők által fizetett vagy fizetendő. összeg nagyságát. A sokéves gyakorlatnak megfelelően az idén is sok üzem, vállalat, intézet, termelőszövetkezet segíti a táborozást szállítással, utaztatással, s egyéb módon. Ami a táborhelyeket illeti: a megye úttörői és kisdobosai az ország szinte mindegyik részén fölütik sátraikat. A legtöbben a Duna-kanyarba, a Mátra és a Ka- rancs vidékére mennek, de — természetesen — továbbra is népszerű a Balaton, a Dél- és Nyugat-Dunántúl és Sopron -környéke. Az úttörők idei nyarának színeit néhány gyalogos- és kerékpáros vendégtábor — mintegy négyszáz résztvevővel —, valamint a Kalandos nyár ’84 programsorozatban Abádszalókon megrendezendő családi sátortáborozás élénkíti. A középiskolás KlSZ-iiata- loik nyári építőtáborai június közepén nyitják meg kapuikat, s fogadják a kéthetes *> váltásokban érkező turnusokat, egészen auigusztus közepéig. Szolnok megyéből több mint kétezren készülnek az ország különböző piontjain induló építőtáborokba: gyümölcsöt szedni, kukoricát címerezni, építkezéseken, tereprendezés eken dolgozná. Az építőtáborok helyszínei: Boly, Bodakajár Szeged, Csongrád, Törökbálint, Fonyód, Baiatonszéplak. Siófok, Balatonszemes. A hagyományokhoz híven több Szolnok megyei táborba más megyékből érkeznek fiatalok. A Törökszentmiklósi Állami Gazdaság szenttamást táborába ezren jönnek Pest és Nógrád megye középiskoláiból kukoricát öímerezni. Jászberényben Vas és Győr-Sopron megyei diákok segítenek a szőlőművelési munkákban; míg Abádszalókon és Tiszaugon gyümölcsöt szednek Győr- Sopron, Zala megyei és bu- dapiesti fiatalok. Az abádsza- ló|ki táborban sok „hazai”, Szolnok megyei fiatal is dolgozik majd. A tiszaugi gyümölcsszedő tábor második turnusa nemzetközivé bővül, észt és vietnami diákok is bekapcsolódnak a munkába. Három külföldi építőtábornak lesznek Szólnék! megyei résztvevői. Szovjet-Esztóniá- ba tizenöten, az NDK-beli Cottbusba tizennyolcán, a lengyelországi Lodzba harmincán utaznak júinius-júli- usban. V. J. Az első betakarítás Május első napjaitól kezdve három műszakban üzemel a kunmadarasi Petőfi Tsz gázfűtésű lucernaszárító üzeme, ahol egy-egy műszakban 100 tonnányi zöldből készítenek peletet. A közös gazdaságban 600 hektárról levágott alapanyagon kívül a szomszédos tisza- szőlősi téesz mintegy 100 hektáron termett lucernáját is Madarason dolgozzák fel, bér•Ä.iiÄifc.: Óránként három hektárnyi lucernaterületet „borotválnak” meg a tiszaföldvári Lenin Tsz-ben, ahol az öntözött területeken 2,6 tonna zöldtömeget takarítanak be egy-egy hektárról Javában tart a megye mezőgazdasági nagyüzemeiben az idei első betakarítási munka: a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok 31 ezer hektárnyi lucernaterületének egyharmadáról e hét végéig levágták a takarmánynövény első növe- dékét. A zöldetetésre, széna- készítésre és peletgyártásxa termesztett pillangós is megsínylette a hosszantartó szárazságot, átlagosan 1,6—1,8 tonna zöldtömeget takarítanak be egy-egy hektárról a gazdaságok. Az öntözött lu- cernatáblák azonban ennél egy tonnával nagyobb hektáronkénti hozammal hálálták meg a hiányzó csapadék mesterséges pótlását. (Fotó: Temesközy) Kunhegyesen, a Kunság Népe Tsz-ben az 1200 hektár rét- és legelőterület egynegyedéről betakarítják a fűtermést, a többit legeltetéssel hasznosítják. Képünkön: munkában a petrencézőgép, amely egy menetben másfél-két tonnányi szénának valót szed fel a rendről és rak kazalba