Szolnok Megyei Néplap, 1984. április (35. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-07 / 82. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. ÁPRILIS 7. I Arcképvázlat | Muzsikus és népművelő Találkoztunk már Eger­ben, Kisújszálláson, Jász- apátin, Szolnokon; zenei tá­borban, próbateremben, hangversenyen. Mindig alig látszott ki a munkából. Szer­vezett, irányított, vezette a szólampróbákat, koncerten dirigált vagy éppen a kotta­állványokat cipelte. Czeglédi Zoltánt, a jászberényi Palo- tásy János Zeneiskola igaz­gatóját kollégái, tanítvá­nyai. barátai is örökmozgó­ként ismerik. Nem lehet úgy meglepni, hogy ne felpörge­tett tempóban, teljes lendü­lettel csináljon valamit — mondják róla. Persze akad is tennivalója jócskán, hi­szen az intézmény vezetése mellett tanít, zenekart ve­zet muzsikál, kórust irányít és tanul. A zeneiskola irodájában beszélgettünk. Szinte ötper­cenként szólalt meg a tele­fon, vagy az ajtón kopogta-' tott be valaki. Gyorsan, ha­tározottan intézkedett, pilla­natok alatt oldotta meg a problémákat. A társalgás gyakori félbeszakítása azon­ban zavarta, mert mint meg­jegyezte, ha csinál valamit, akkor abban szeret elmé­lyedni és ez természetesen, a beszélgetésre is vonatkozik. — Hogyan került zenai pályára? — Családunkban a muzsi­kálásnak tradíciói voltak. Szüleim mindketten tanul­tak zenét, édesanyám felnőtt korában is gyakran játszott hangszeren. Nővérem ének­szakos tanár lett. Olyan környezetben nőttem fel, amelyben a muzsika min­dennapos örömet jelentett. Hatéves koromban iratkoz­tam be a karcagi zeneisko­lába, ahol Papp László csel­lópedagógus növendéke let­tem. Ő ültette el bennem, igazán a hangszer, illetve a pálya iránti szeretet magvát, amelynek csírái 10—12 éves koromban már kezdtek ki­bontakozni, ugyanis akkor már — lehet, hogy hihetet­lennek tűnik, de igaz — tiD datosan készültem zeneta­nári pályára. Az elhatározás olyan szi­lárdan élt benne, hogy az általános iskolából elküldött jelentkezési lapján mindösz- sze egy intézményt jelölt meg, ahol továbbtanulni szándékozott, a debreceni Kodály Zoltán Zeneművé­szeti Szakközépiskolát. Ter­mészetes volt ezek után, hogy az érettségit követően a Liszt Ferenc Zeneművé­szeti Főiskolát választotta. — Visszaemlékezve, bi­zony kissé döcögős volt az indulásom Debrecenben. No, nem a tanulással volt a baj, hanem a környezetváltozás­sal. Karcagról egy nagyvá­rosba kerültem, ahol más élettempóhoz kellett alkal­mazkodni. Eleinte ez nehe­zen ment, de a főiskolán már éreztem, milyen lehető­ségeket kínál Debrecen, és igyekeztem élni ezekkel. A tanulás, mellett hivatásos énekes voltam a Kodály kó­rusban, az énekkari munka meghatározó eleme volt éle­temnek. Egy szakmunkás- képző intézetben ifjú zene­barát kört vezettem, alapí­tótagja voltam a Délibáb együttesnek, amelyben saját készítésű citerán játszottam. Az első persze a- főiskola volt. Ádám Károly gordon­kaművésztől rengeteget ta­nultam, amit tudok, neki köszönhetem. Bár már jó néhány éve, hogy a kisújszállási József Attila ifjúmunkás kórus — melyet a város zeneiskolá­jában pályakezdőként elhe­lyezkedett Czeglédi Zoltán alapított — nem létezik, még ma is sokan emlegetik az együttest. \ — Jó szívvel emlékezem vissza a kisújszállási évek­re. A város zenepártoló mi­liőjében öröm volt dolgoz­nunk. A zeneiskolában, ahol a feleségemmel együtt kezd­tük a pályát, kellemes lég­kör fogadott bennünket. Az énekkarral rövid idő alatt „befutottunk”, a tévében szerepeltünk, rádiófelvételt készítettek velünk, külföl­dön jártunk, és ugyanakkor két csellista növendékem az országos döntőbe jutott. A kezdeti sikeres évek ambí­ciót adtak a továbbiakhoz. Időközben aktív tagja volt a Szolnoki szimfonikus ze­nekarnak is. A próbákra va­ló bejárás, a szereplések rengeteg időt igényeltek, ezért elfogadta az ajánlatot, és a megyeszékhely zeneis­kolájának tanára lett. Hét évvel ezelőtt azonban olyan lehetőség kínálkozott szá­mára, melyet nem volt sza­bad elszalasztania, igazgatói állás várt rá Jászberény­ben. — Nagyon fiatalon, 26 évesen lett az intézmény ve­zetője. Nem tartott a fela­dattól? — Aludtam rá egy párat, mielőtt válaszoltam^ , Végű/, is több szempont mérlegelé­se után döntöttem. Ügy éreztem, koncéntrálnom kell a tevékenységemet, mert a feldarabolódás veszélye fe­nyeget, másrészt második gyermekünket vártuk, sze­rettünk volna megállapodni. Ráadásul Jászberényben egy megyei csellista központ alakult ki. A kollégákkal szerencsére könnyen megta­láltuk a közös hangot, töb- büket debreceni diáktárs­ként üdvözölhettem. Tud­tam, hogy egy igen erős is­kola irányítását vehettem' át, igyekeztem megfelelni. — Milyen elképzeléseket szeretett volna megvalósíta­ni ? — Az intézményben folyó munkával nyitni a város, a Jászság zenei élete felé. Sze­rettünk volna aktívabban bekapcsolódni a közműve-^ lődésbe, a zenei ízlésformá­lásba, ezért igyekeztünk jó kapcsolatot kiépíteni a mű­velődésiotthon-hálózattal. Úgy éreztem, hogy ehhez a munkához a zenei szakérte­lem kevés, tudatos népmű­velői tevékenységre is szük­ség van, ezért beiratkoztam az egyetem népművelő sza­kára, azóta már megszerez­tem a diplomát. A közmű­velődési ismereteim igazga­tói munkámat is nagyban segítik. Czeglédi Zoltán a karve­zetői felsőfokú képesítés megszerzése után jelenleg a felsőfokú karmesteri tanfo­lyamon tanul, májusban zá­róvizsgázik. A kórusmuzsi­kától rengeteg egyéb teen­dője mellett sem tud elsza­kadni az Egyesült Jászsági Áfész vegyes karát vezeti. Széles körű zenei érdeklődé­sének középpontjában azon­ban — bár nem mondta ki, de úgy érezzük — a kama­razenélés áll. A két eszten­dővel ezelőtt alakult Jász­berényi kamarazenekar, melynek karmestere, sok szereplést és sok sikert mondhat a magáénak. — Való igaz, rengeteget jelent számomra az együt­tes. Fölöttébb kedvelem a kamarazenét, ugyanakkor karmesteri ambícióimat is kiélhetem. A közös muzsi­kálással lehetőség nyílik ar­ra, hogy a középiskolás di­ákjainkkal is tartsuk a kap­csolatot. Számukra bár munka, de óriási kikapcso­lódás is a muzsikálás. Az együttessel a Jászság apró falvaiba is élő tolmácsolás­ban eljut a barokk muzsika, de a mai modern művek is. — A jövőben milyen ter­vei vannak a zeneiskola igazgatójának, az együttes karmesterének,' a zeneta­nárnak? — Állandó harcban állok az idővel, de ugyanilyen tempóban szeretnék vaev még jobban dolgozni a jö­vőben is. Szeretném, ha előbbre tudnánk lépni az oktatás feltételeinek javítá­sában, szeretném, ha a ze­nekarral még eredménye­sebben, színvonalasabban dolgozhatnánk, és ha növe­kedne a zenetanárok mun­kájának presztízse. — És a kikapcsolódás? — Az igazi kikapcsolódás számomra a kertészkedés. Egy kiadós kerti munka után megújulva, felfrissül­ve megyek be az intéz­ménybe, a próbára. Fekete Sándor Fürdőfalu, szezon előtt A kunmadarasi műút és a berekfürdői elágazás derék­szögében egy tanya árvál­kodik. Nincs a homlokzatára írva, hogy hajdanában köz­kedvelt csárdaként szolgálta a szomjas torkú vándorokat, és a karcos borokon kívül nem hiányzott belőle a bú­bos kemence, meg a kár­mentő sem. Érdekes embe­rek élnek a falai között: Sz. Nagy Balázs és a fele­sége, akiknek sorban, egy­más után hét lányuk szüle­tett! — Szerettük volna cifráz­ni, de így sikerült — nevet a házigazda élete párjára, Zsuzsa nénire. — Ma már mindahányan férjhez men­tek: ketten közülük itt lak­nak a faluban, hárman Kar­cagon, egy Pécsett, egy pe­dig Badacsonytomajon ta­lált otthonra. Tizennégy unokával is dicsekedhetek, úgy hogy sokáig nem ava­sod ik a nyugdíjam . .. A tanyán még ma is gáz­lámpával világítanak, és a televíziót akkumulátorral üzemeltetik. Jószágtartás­sal is bíbelődnek. ámbár Balázs bácsi a fürdőbe is el-eljár kezelésre. A front­ról reumát hozott haza az ízületeiben, ami afféle ra­gaszkodó cimboraként azóta sem akar elköszönni tőle. Akár a darazsak a vízre — A kánikulában sokszor bekopognak hátizsákos, ma­gyarul csak mutogatni tudó ismeretlenek: hadd verhes­sék le a sátraikat a tanya körül a gyepre. Nem taga­dom, jól jönne az a pár fo­rint, de én ezt mégsem en­gedem, mert ki tudja, mi­lyen szándék lakozik négy­öt markos legényben. így aztán fejrázás a válasz. Azért várjuk az anyjukom- mal a szezont, mert az csu­da érdekes! Akár a dara­zsak, úgy rajzanak az embe­rek a vízre: néha egy kilo­méteres kocsisor torlódik az úton! Balázs bácsiékkal ellen­tétben Borús Ferencék az idegenforgalomból élnek. Főúti, kétszintes csodapalo­tájuk bármelyik szolnoki, zöldövezeti villával felven­né a versenyt. A tulajdonos éppen a portát csinosítgat- ja: ásogat. a lehullott galy- lyakat, leveleket temeti el. — Nem maga az első, meg bizonyára az utolsó sem, aki megkérdezi, miből telt ekkora lakásra? Eladtuk a tanyát, a hét tehenet, meg­hizlaltam és leadtam 250 hí­zót. Ez mind, meg vagy tíz­évi fizetésem benne van. Évek óta öt szobát adok ki az IBUSZ-on keresztül egy­szerre tizenöt vendégnek. — Mi a véleménye az üdülőkről? — A németek szőrös ké- pűek, szakállasok, mintha nem lehetne pengét kapni a Rajna vidékén. De azért pe­dáns, pontos vendégek! A csehek hallatlanul tiszták, takarékosak. Váltócipő, pu­ha mamusz nélkül soha nem ,Á SZOLNOKI BUSZPÁLYAUDVAR jönnek nyaralni, és utánuk szinte még morzsa sem ma­rad. — És mi, magyarok? — Ha egy-egy váltás után belenézek a szeméttartó ko­sarakba, olykor az az érzé­sem, még mindig túl jól élünk... A házigazgda különben téesznyugdíjas, a mosás, a takarítás és a vasalás nem könnyű terheit a felesége és a testvére végzi. Még az idei nyáron biztosan — de az­után? Hiába! Ahogy sorol­ja: a 73 tavasz nagy úr, sok mindenben álljt parancsol. Felkapott üdülő Minden bizonnyal így igaz, bár kívülük akad még jónéhány család, ahol fizető­vendég-látással egészítik ki 'a jövedelmüket. Ilymódon éjszakánként ma már négy- száznegyven turistát tudnak a faluban elhelyezni. Sok ez vagy kevés? — erről Má- tyus Ferenc tanácsi kiren­deltségvezetővel váltottunk szót. — Ilyenkor bőséges, a szezonban viszont szűkös. Pedig pártoljuk a szállás-, adókat, és ha egy épület komfortja megfelelő. nem zárkózunk el az engedélyek adása elől. Elvégre egy-egy kánikulai hétvégen hat­nyolcezer ember is megfor­dul nálunk. A kemping há­romszáz, a Touring Hotel hatvankét személyes, így bizony előfordul, hogy a kocsibejárók pázsitján is vi­rítanak a sátrak. Berekfürdő az utóbbi évek­ben végleg belépett a nép­szerű fürdőhelyek táborába. Ehhez hozzájárult, hogy lát­ványosan fejlődött a falu is. Az 1960-as népszámlálás adatai szerint az akkori nyolc utcájában négyszáz- hatvanan éltek. Ma a „bé­kebeli” létszám ezerkétszáz a faluban, amelyik közigaz­gatásilag tulajdonképpen város, mivel Karcaghoz tar­tozik. Új ABC, Viking ne­vű presszó, bisztró épült, korszerűsítették a villany­világítást, minden utcába el­jutott a vezetékes ivóvíz, íme az utóbbi esztendők ko­rántsem teljes gyarapodása. Igaz, tennivaló is adódik még: az utcák száma idő­közben harminckettőre duz­zadt, de közülük csak négy­ben portalanított az út, és a járdákkal sem nagyon le­het dicsekedni. Gondok ide, problémák oda, azért ma is sokan sze­retnének víkendtelket vásá­rolni itt. Igen ám, de átme­netileg elfogytak a parcel­lázható állami földterületek. Igaz, előfordul, hogy a tanács a megfelelő kialakítás után tartós használatba ad né­hányat, ámbár ez csak az igények töredékét elégíti ki Aki pedig magánkézből sze­retne vásárolni telket, jól nyissa ki a pénztárcáját, mi­vel itt a négyszögölenkénti árak ezer, ezerötszáz forint­nál kezdődnek! Halvány re­ménysugár hogy pár éven belül talán a falu északi ré­szén, a kellő közművesítések után sor kerülhet állami telekosztásra is. Persze nem százas, ötvenes, hanem jóval szerényebb számban. A magyar ember ha üdül­ni megy, a hasára is gondol. Éppen ezért készül a nyár­ra az ABC áruház is. Ilyen­kor a forgalom takaréklán­gon pislákol, a nyári havi bevétel harmadát ha eléri. Pedig van itt minden, ami szem szájnak ingere, igaz, olykor panasz is: nem elég friss a hús, a kenyér. Fekete Lajosné üzletvezető vélemé­nye ezt részben megerősíti. Esetleg vasárnap is? — Sajnos a vázsonyí ke­nyeret eleve másnaposán kaptuk, így bármennyire is népszerű volt. vissza kellett mondanunk. Annyira hul­lámzó a fogyasztás, hogy jó­szerével alig tudjuk követni az igényeket. A húsnál meg az a helyzet, hogy hetente hét fél sertést kapunk, bár az áremelések óta úgy tű­nik, ilyenkor ez is sok. — Nyárra? — A tizenhármas létszá­munk húszra nő. Arról is szó van, hogy sokan igényel­nék a vasárnapi nyrtvatar- tartást. Mi hajlanánk is rá, ha megfelelően megfizetik a napot. Hogy mennyi lenne a megfelelő, erre még most nem tudok válaszolni. Ebben a faluban tulajdon­képpen majdnem minden az ülülőkért történik. Jó volt látni, hogy rövidesen befeje­ződik a strand felújítása. Üdezöld, rendezett a pázsit, és azt is beszélik, hogy a bő­vítés miatt lassan kijjebb, szorulnák a cégek — szö­vetkezetek, vállalatok — fa­házai. Igaz, a vegyes, külső megjelenésű benti bódésor egyelőre marad, noha a ké­sőbbi évek teendői között ezek áthelyezése is szerepel. Aki még nem látta, annak bizonyára meglepetésként hat, hogy a • bejárat előtt mutatós, boltíves árkádsor épül. Az elképzelések szerint a pénztárakon kívül ezekbe a helyiségekbe kisebb bol­tokat, üzleteket, butikokat telepítenek. Ha minden jól megy, talán már ezen a nyáron, a szezon közepe tá­ján. A Touring Hotelben ugyan még nincs telt ház, de már április elején is jónéhány vendéget találtunk. Közü­lük az egyik, Kanyar Tamás, Balatonlelléről érkezett. Fel­tűnt, hogy nem a fedett, ha­nem a szabad ég alatt lévő gyógymedencében lubic­kolt. — Maszek alapon jöttem három napra a reumámat gyógyítani, amelyet olthatat- lan motorszenvedélyemnek köszönhetek. Csodálja, hogy egy Balaton melletti lakos Tapolca, Hévíz helyett miért itt, az ország túlsó szegleté­ben köt ki? Azért, mert az én nyavalyámra ez a víz a legjobb. — Hogyan érzi magát itt? — Nem először vagyok Berekfürdőn, ezért bátran állítom: a víz kitűnő, a fa­lusi csönd kellemes, a sze­mélyzet udvarias. Ami vi­szont nem tetszik, az a fe­dett medence. Annyira zárt a helyiség, hogy ha fél órát bent ücsörgők, már szédülök. Az észrevételére az egyik fürdőtárs, Nagy Mihály bu­dapesti nyugdíjas serényen bólogatott. Társához hason­lóan ő is önköltséges alapon szándékozik eltölteni több napot a településen. — Az egyik barátom java­solta még 1978-ban a bereki vizet, és azóta én vissza­visszatérek. Miért? Mert egy-egy kiadós kúra után úgy érzem, öt-hat évet fia­talodom. Ősszel ismét vissza­jövök, mert ahogy számo­lom, ha /tizenkét évet leta­gadhatnék. elfogadható len­ne a korom — indokolja ra­gaszkodását a többiek de­rültsége közepette. A fokozatosság lényeges A gyógyfürdőhöz hozzátar­tozik az orvos is. Dr. Hajdú Lajos nemcsak a falu bete­geit istápolja, hanem a nyári reumatológiai szakren­delést is ellátja. — Az üdülés előtt nem árt mindazoknak kikérni a ke­zelőorvosuk véleményét, akiknek korábban egészség- ügyi panaszaik adódtak. Fe­lénk sok a. napfény, és erre fel kell készülni, mivel a hirtelen leégés legtöbbször ide, a rendelőbe vezet. Nem kevés a bőrgyógyászati pa­nasz, a fertőzés sem. Tavaly a településen két­száznyolcvanezren fordultak meg strandolás, fürdőzés, pihenés végett. Nem csoda ha Berekfürdő -— mint a ki­emelt fontosságú megyei für­dőhelyeink egyike — az idén is nagy reményekkel várja a május elsejét. El- . végre ez a dátum a tulaj­donképpeni munka kezdete: mert akár fújja, akár hord­ja. nyit a strand. Röviden fogalmazva: kezdődik a sze­zon. D, Szabó Miklós i ■

Next

/
Thumbnails
Contents