Szolnok Megyei Néplap, 1984. április (35. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-30 / 101. szám

10

1984. ÁPRILIS 30.

SZOLNOK MEGYE! NÉPLAP

Talán az a nagyon jó a mi brigádéletünkben, hogy valamennyien érezzük az összetartozást. Jó, jó, mondhatná bárki, így ez nem is nehéz. Az alapítók majdnem egykorúak, frissen végzett szakmunkások voltunk, amikor 1966-ban megalakítottuk a Kállai Éva brigádot. Tulajdonképpen 1974-ig nemyolt sok változás az életünkben, de akkor — hogy szalad az idő, már tíz eve — átszervezték a futószalagunkat. Egyműszakos, önálló tűzöde lett a 140-es. Olyan fiatalasszonyok dolgoztak, dolgoznak itt máig, akiknek kis gyerekük van, s nem vállalhatják a váltott műszakot. Mi történt a tizennyolc év alatt? A brigád életében csupa jó. Zsinórban kaptuk az utóbbi években az arany kitüntetést, most meg már harmadszor várományosai vagyunk a Vállalat Kiváló Brigádja kitüntetésnek. Mit

Boldog a brigád

mondjak? Gondolom, aki májusi elsején, a gyári nagy ünnepségen lát minket, csak azt gondolja:

Fönn, az első emeleti futószalagon világoskék sportcipők felsőrészén dolgozik a műhely. Lenn, az alagsori párt irodán a két Marika, Tériké és Irenke a tizennyolc brigád tagról beszél, a munkáról, az életről. Egy tizennyolc éve alakult szocialista brigád tagjainak igazán lehet mondanivalójuk nem is kevés. És — pár mondat után ez is kiderül — annyira összeszokottak, hogy nem vágnak egymás szavába. „csak” folytatják, amit a társ abbahagyott. Az ember szinte feleslegesnek érzi a kérdéseket, csupán néhány kurta szóval kell a beszélgetés fonalát gombolyítani.

— A Kállai Éva Szocialista Brigád elismert kollektíva a Tisza Cipőgyárban. Ránk aztán nem mondják, hogy csak az elismerésért ágaskodunk. A tavalyi vállalásunk az volt, hogy a mennyiségi tervek mellett a minőségre Inagyon gondosan ügyelünk. Nem mindegy senkinek, hány pár cipő lesz első osztályú, s nekünk különösen azért nem, mert mi aztán dolgozunk a fél világnak! A télen, telelőn alaposan megdolgoztunk a tőkés exportban, az USA-csizmákikal. Később a szovjet megrendelés volt a miénk.

A terv az volt, hogy száz páír cipőből! 93-nak elsőosztályúnak kell lenini. Igyekeztünk. Az év végi adatok szerint a brigád 94,58 százalékban elsőosztályú felsőrészt adott ki a kezéből 1983-ban.

— Talán így annak, aki nem ismerős a cipőgyártás- 'bain, furcsa ez a szám. A megértéshez annyit: egy tűzőnő egy műszakban legalább kétszáz pár felsőrészt ivarír, — mödléjllfcől függően mondom, ha nagyon igényes, akkor jó a kétszáz, egyszerűbb, nem annyira munkás modellnél lehet ötszáz pár is.

— Az igaz. hogy a munkái,

a napi terveik teljesítése, a minőség, javítása a legfontosabb. A brigád mennyiségi tervét 1983-ban 115 százalékra teljesítette, a minőséget már mondtuk. Ezért kiaipjuk a fizetésünket, ami még cipőgyárban sem mondható nagyon kevésnek. Általában az ötezer forint megvan havonta, valamennyi ünknelk,;

van, amikor több is.

— Amiért az elismerést, a jutalmat kapjulkl, az bizony ennél több. Ezt a közvetlen munkatársaink, a műhely- beldek is jól tudják. Nem hi- szem. hogy irigyeink lennének! Sőt: most, hogy nekifogtunk megint az éves, megszokott egyik társadalmi munkánknak, az egész műhely velünk csinálta! Pedig a cipőgyári nagy üvegtáblák, ablakok lemosása nem köny- nyű!

— Meg tudjuk csinálni, mert minket azért nem szabályoz a vonat, meg az autóbusz menetrendje. Amikor elkezdtük a munkát, szinte kivétel nélkül valamennyien bejárók voltunk a környező falvaikból utaztunk a gyárba. Aztán jött a családalapítás, a imiindiegyikőnk arra törekedetté; ahol a kenyerünk, ott legyen az otthonunk is! Terikééki családi házat húz-, fcajk fel Martfűn. Nekünk a vállalati KISZ-lakásépítő akcióban jutott otthon, Irén- ikéék vállalati - támogatással OTP-lakásban élnek.

— Még az se volt rossz, hölgy a gyerekeink is úgy jöttek; amikor Irénke ment gyesre, átvettem én a vezetést, amikor Tériké szült, megint beállt a helyére más. Még a tanulással is így voltunk éveken át. A szakmunkások szakközépiskolájában rendre éveken át volt egy- egy érettségizőnk.

— Mondjuk emiatt kicsit változott is a brigád összetétele. Sok tűzőnőt adtunk a vezetésnek. Volt, aki művezető, más segédművezető, megint más irodaházi dolgozó lett, de senki se tagadja közülük máig se, ez a brigád volt az indulása...

— Az se rossz, hogy a művezetőnk, Kokainé is brigád1- tag. Azt mondja, nekii is érdeke, hogy velünk legyen, s nemcsak a munkában, hanem mindenütt.

— Az idén Irénke készülődik érettségire.

— A vállalat biztosítja nekem a tanulmányi szabadságot, nem köt semmiféle szerződést. csak azt várja el, hogy sikeres legyen egy-egy év végén a vizsga. Mit mondjak, a család, a brigád, a munka mellett meg tudom csinálni, ahogyan ai többi is csinálta. Legfeljebb az elején kéllett magyarázkodnom: az iskolában a nevem után mindenki azt gondolta, gondtalan lány vagyok. Mikor megtudták, hogy vezetéknevem a férjemé, akkor már nem évődtek velem.

— Látja, itt a brigádnaplóban mindent megörökítettünk. Azt is. hogy a hármas- likres Pető családot kicsit magunkénak érezzük, ott voltunk a névadón, de még előbb is, amikor a három gyönyörűt várták haza: a frissiben rendbe tett családi házon volt dolgunk.

— Meg a Martos Flóra iskolába is sokszor elmegyünk. Nemcsak ünnepségre, társadalmi munkában is segítjük az általános iskolákat. A harmadik osztályt patronáljuk: gyereknapon, őfc a mi ven- dlégéinki, néhány jó tanulót még a brigádkirándulásokra is elviszünk, s olyan jólesik, amikor jön egy-egy úttörő- küldöttség. nőnapi, anyák- napi köszöntőre.

— Egyszer egy pesti öregasszony írt a gyárnak, fájós lábára kért cipőt. Megcsináltuk. azóta ő is a mi patronáltunk.

— Szerződésünk van a művelődési központtal. Marika a közönségszervezőnk, hozza a jó színházjegyeket, megyünk együtt. A héten is voltunk, a szovjet táncosokat. énekeseket néztük. Persze, megyünk azért mi Pestre is színházba, meg a kul- túrban ki nem hagyunk egy kiállítást se. Nem azért, mert ez illik, elvárják, már megszoktuk. van rá igényünk!

— Minden évben, amikor a műhely szabadságra megy, az utolsó napon a férjek kitesznek magúkért. Mire eltelik a szabadság előtti utolsó műszak kint a szélékén, a szabadidő-parkban bográcsban főznek jóféle pörköltet, s bizony, van sör is, mindenféle jó itóka. Erre, az egész műhely által igen kedvelt családi eseményre a brigádkasszából is költünk, a munkatársaink megivendégelésé- re. Különben az országjáró túrákra is a közös pénzből futja. Szerencsére a vállalat jó brigádnak minden évben ad autóbuszt, kedvezményesen — ránk fér a drága világban. Bejártuk már a Dunántúl minden szép települését, sokszor [jártunk a fővárosban. Az idén azt tervezzük, Debrecenbe megyünk.

— Azt mondják! a mi brigádunk nevéhez fűződik a gyári szakmai verseny. No, kiét évvel ezelőtt, csak a cipőgyárban valóban mi hirdettünk felsőrész-készítő versenyt. Tavaly már vállalati versengés lett belőle. Olyankor m|i vagyunk a házigazdák, a legjobbak! a mi gépeinkén mutatják meg, mit tudnak.

— Mert a gépeink, azok kiválóak! Hol vannak már a hatvanas években, a kezdés amúgy is nehéz éveiben megviselt nehéz tűzőgépek! Hozzájuk képest a mai gépeken álom dolgozni, még rontani is nehéz ...

— Nem ördöngösség, nem csoda. Eleket tenni a munka követelményeinek, a brigádnak, az otthonnak, s vállalni a különmunkát is. Azt mondják nálunk, az lenne a furcsa, ha a gmk miatt a többi feladattal kullognánk a sor végén. Ezt mi nem engedhetjük meg magunknak, ez brigádbecsület, meg munkásbecsület — de nem szeretjük az (ilyen nagy szavakat. Ezt kell csinálnunk, ha boldogulni akarunk, s ezek az évek a mi legtermékenyebb munkáséveink. A gyakorlat megvan, aiz egészség is, szerencsénkre, hát tesszük a dolgunkat.

— Megtisztelnek: bennünket társadalmi megbízatással is. Tériké pártcsoport-bizalmi a műhelyben. Marika a vöröskeresztben, Irénke ia szak- szervezetben kapott munkát. Szinte mindenki ad valami pluszt, képessége, érdeklődése szerint.

— A munka ünnepén ezért vagyunk mindig valami nagy- nagy ünneplés kedvünkben. Május elsején felvonulunk, meghallgatjuk az ünnepi beszédet, köszöntjük, — ahogyan minket is évek óta köszöntének — azokat a társainkat, brigádokat, akik kitüntetést kapnak. Most is így lesz, ott leszünk a kiváló brigádok között. Kicsit kár, hagy „följebb’’ lépni nem sikerült, pályáztunk a Szakmai Kiváló Brigádja kitüntetésre. Olyan jók az elmúlt esztendő eredményei, hogy egy egészen kicsit csalódottan hallgattuk, az még odébb , van! Persze, ami késik, nem múlik, eljön az is egyszer! Nem a plecsni miatt, nem is á pénzért, csak a tudatért szeretnénk. Ezt talán le se kellene írni, mert állítom, május elsején délelőtt mind a tizennyolc brigádtag boldog ember lesz! Szép majális ígérkezik!

* * *

Szabó Ferencné brigádvezető, Lakatos Irén brigádvezető-he- lyettes, Hornyik Péterné a brigád kultúrosa és Mátyás Pálné a Tisza Cipőgyár 140-es futószalagjának dolgozói, a Kállai Éva többszörös arany-, kétszeres Kiváló Szocialista Brigádjának alapító tagjai a kis beszélgetés után visszatérnek gépeikhez.

Míg a cipőgyárból az irodaházba érek, már keresnek.

Szabó Attila személyzeti és szociális igazgató örömhírt kapott az imént, gyorsan továbbadja:

— A Kállai Éva brigád május elsején a Vállalat Kiváló Szocialista Brigádja kitüntetés mellett az Ipari Miniszter és a Bőripari Dolgozók Szakszervezete elnökségének döntése alapján megkapja a Nemzetközi Munkaverseny Élenjáró Brigádja kitüntető oklevelet is.

Gondolom. Martfűn ez lesz holnap a legnagyobb boldogság tizennyolc munkásembernek!

Sóskúti Júlia

Tiszaiig a toronyból

A torony kétszeresen is képletes: először, mert a címet ölelő fotó csupán egy padlás maeasságából készült (a legmagasabb pont „tulajdonosát”, a templomöt nem találtuk nyitva), másodszor pedig azért, mert a torony alfféle „rálátást”, szélesebb, távolibb horizontot jelképez.

Alighanem ennyi magyarázkodás áppen elég, jobb, ha a megismert tények beszélnek Tények, amelyek Tiszaiig közeli terveiről szólnak, de amelyek elválaszthatatlanul kapcsolódnak a jelenhez és a közelmúlthoz.

A Tiszaugra véletlenül vagy szándékkal vetődő látogató első benyomása meglehetősen felemás. Feltűnő, hogy a község méreteihez, a települések sorában elfoglalt helyzetéihez képest sok a szilárd burkolatú út és járda. Kevés viszont a virág és a zöld, bár ez utóbbi nemrégiben bővült egy elefánttal, pontosabban egy Zöldelefánt vendéglővel.

Hegedűs Jánosné, a tanácsi kirendeltség vezetője a röpke bemutatkozás után szemrehányással kezdi:

— Naigyon sajnáljuk, hogy a március 15-én felavatott szolgáltatóházunkról nem tettek említést az újságban, pedig a falu életében fontos szerepet tölt be.

— Most pótolhatjuk a lemaradásunkat ... — vetem közbe. A kirendeltségvezető nem titkolt büszkeséggel elmondja, hogy a csaknem teljesen társadalmi munkában épült szolgáltatóház ad helyet egy női és egy férfifodrásznak, valamint egy kozmetikusnak.

— De van ám egy szívfájdalmunk — folytatja Hege- dűsné. — Szerettük volna, ha a szolgáltatóházban egy kis patikát is nyithatunk, sajnos. nem kapunk rá lehetőséget, pénzügyi okok miatt. Pedig a sasi gyógyszerész szívesen vállalná, hogy a hét néhány napján Tiszaugon is dolgozzon. Sok idős ember azért vállalkozott az építkezésen társadalmi munkára, mert abban reménykedett, hogy nyílik egy gyógyszertár is. Jelenleg az orvosnál lehet venni gyógyszert heti két alkalommal, a rendelési idejében, kedden és pénteken. Jó volna, ha állandó státuszú orvosunk is lenne, mert Tiszaug lélekszáma gyorsan gyarapodik, nyáron meg legalább ötszázzal megnő az itt üdülők miatt.

Abból a bizonyos toronyból a gyógyszerészi és orvosi státuszig nem, de a község széléin szaporodó és zöldellő zártkertekig elláthat az ember.

A Tiszamenti Termelőszövetkezet két esztendeje kezdte értékesíteni a Holt-Tisza- part körüli telkeket, amelyek közül eddig 125 talált gazdára. A közös gazdaság további huszonötöt kínál még a vízpart és a kertészkedés kedvelőinek.

— A zártkertek vevői elsősorban kecskemétiek, budapestiek és szolnokiak — magyarázza Perádé Mária, a termelőszövetkezet üzemgazdásza. — Csakhogy a tulajdonosok bizonyára kevesebb bosszúságra számítottak amikor megvették a parcellákat. Ugyanis többüknek az volt az elképzelése, hogy a kapálásban, palántázásban megfáradt derekukat nyugodt

horgászással megpihentethetik. Ám a Holt-Tisza negyvennyolc hektáros területét a tiszaalpári halászati szövetkezet bérli és nem ad ki horgas zengedélyt. A pecások akár napi jeggyel is beérnék, azt se kapnak. Így tehát orv- horgásizást folytatnak, ami gyakori torzsalkodáshoz, sőt, előfordult, hogy tettlegesség- hez vezetett.

élet híveinek megfelelő színvonalút. Tovább bővíti a szilárd burkolatú úthálózatot, jövőre kap aszfaltot az utolsó forgalmasabb földút. És talán kicsiségnek látszik, a községnek azonban nagyon fontos, az idén elkészül az új tűzoltószertár is.

Vagyis tulajdonképpen minden rendben? Hiszen az utóbbi években fiatalodott is TiMárciusban nyílt meg a szolgáltatóház

A tiszaugiak néhány éve sanda gyanakvással, nyílt rosszallással fogadták, hogy falujuk mind népszerűbbé válik, ezért nyáron lépten- nyomon vadidegenekbe botfának. A Tisza-part nagy vonzerő a városlakó számára és Tiszaugnál minden szépségét felkínálja a folyó, nem véletlen tehát, hiogy szaporodtak és szaporodnak a kis üdülőházak. Nem kell hozzá nagy képzelőerő, hogy megjósoljuk; Tiszaug hamar a felkapott pihenőhelyek közé kerül Az uigiakat mostmár nem is az idegen arcok látványa zavarja, hanem, hogy — miután a városlakó is ember, tehát ennie kell — a tej, kenyér és a hús gyorsan élfogy az ABC polcairól.

— A kunszentmártoni Áfész nem veszi figyelembe, hogy nyáron ötszázzal többen laknak Tiszaugon, mint más évszakokban — kesereg a kirendeltségvezető. — Az élek miszer-szállítmányokat a község lakóinak számához igazítják, nyilvánvaló, hogy a májustól augusztusig tartó vendégjárás idején ez a mennyiség kevés. Jó lenne, ha az áfész nem ragaszkodna az állandósághoz, illetve a , .papírformához’ ’.

Sok a „jó lenne”, a „kellene”. Ügy tűnhet, hogy Tisza- uginak nincsenek megfogható, megvalósítható tervei. Holott vannak. Igaz, a esépai Községi Közös Tanács anyagi keretei szűkösek, mégis igyekszik áldozni a növekvő vendégjárásra. A Tisza-parton például a fürdési idény kezdetére öltözőket és illemhelyeket épít, persze nem luxus minőségűt, de a nomád

szaug, évente nyolc-tíz családi ház épül, melyek lakói hosszú távra telepednek meg a községben, tavaly óta jó a közlekedés is, naponta tizenöt autóbuszjárat vonala érinti Tiszaug belterületét, így egyszerű oda- és visszautazni.

Mégsincs minden rendben, legalább is ez derül ki Balaton Jánosné klubkönyvtárvezető panaszából:

— Amióta megnyílta Zöldelefánt, a klubot alig látogatják a fiatalok. Mert mi nem mérhetünk szeszt.

— Talán vonzó programokkal vissza lehetne csalogatni a közönséget — próbálom nyugtatgatni a keserű népművelőt, bár tudom, nem sok sikerrel.

— Mindent elkövetek, sikeresnek ígérkező műsorokat szervezek, melyek többnyire érdektelenségbe fulladnak. Bár az igazsághoz tartozik, hogy az úgynevezett fővárosi művészek gyakran szinte sértően alacsony színvonalon produkálják magukat. Hogy mégse fessem túlságosan feketére a helyzetet, hadd tegyem hozzá, hogy a könyvtár beiratkozott olvasóinak száma eléri a 250-et, jól működő szakköreink vannak, és gyakran hangos a ház a pávakor dalolásától. Csak éppen a fiatalok „derékhada” hűtlen hozzánk.

Nos, nem valami tág horizont tárul a toronyból nézelődő elé Tiszaugon, de a távoli célokat is a földön járva lehet elérni és néha csak araszolva...

Bendó János FotórT. Katona László