Szolnok Megyei Néplap, 1984. április (35. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-26 / 97. szám
5 1984. ÁPRILIS 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Röppen a szoknya — felcsattan la taps. Nagy sikerrel mutatkozott be a Tisza Cipőgyár művelődési központjában tegnap a szovjet déli hadseregcsoport művészegyüttese A telepről a faluba ~Hem elén az új ház Pehelypaplanos álmok A ’70-es évek előtt nehéz volt meghatározni, hogy hány cigány él Jászladány- ban, mert a családok ki- és bejelentés nélkül vándoroltak egyik faluból a másikba. A hivatali emberek pedig nem tudtak eligazodni a faluszéli cigánytelep életén és lakóin. Jó 10 éve pontosod- tak a statisztikák, amikor nagy lendülettel megindult az elmaradás felszámolása. Ma 960 cigány él a községben, a lakosság 12—13 százaléka. Közöttük van a falu minden rétegéhez tartozó, a leggazdagabbtól a putrilakókig. Életmódjuk annak megfelelően más és más, hogy mikor költöztek be a faluba. Az elsők (10, 20, 30 éve) még nem ‘kaptak sem anyagi, sem erkölcsi segítséget. egyedül kellett szembenézniük a falubeliek előítéleteivel. A vásárolt ház udvarát sokáig kutatva figyelték a szomszédok: hogyan művelik a kertet, tartanak-e jószágot, van-e ruha a gyerekeken ... ? , Várták a segítséget A múlt év novemberében Donkó Jenő tanácselnökkel mentünk ki az eltűnőben lévő cigánytelepre. Az utolsó házsortól távolabb, a gazzal benőtt, szeméttel tarkított területen 9 putri árválkodott elszórtan. — A többit, ahogy kiköltöztek belőlük rögtön ledöntöttük, nehogy mások lepjék meg — mondta a tanácselnök, miközben az egyik putrihoz közeledtünk. A vízparti viskót majdnem szétvető nagy ricsaj köszöngetésünk- re ce maradt abba. Az ajtófélfára akasztott pokrócot félrehajtva kiderült, hogy apjukkal játszottak a gyerekek. Két rozzant dívány és egy káiyha volt a kicsinv. hámló vakolatú helyiség összes bútorzata az ablakszárny helyén szakadt nylonzsákot csapkodott a szél. Suki László táppénzen volt otthon. Négy gyereke félig pucéran ugrándozott a huzat nélküli dunnában, az 6 hónapos legkisebb egv pillanatra felsírt, valahol a szennyes ágyneműk között. Az asszony a kályhacsővel bajlódott. a fazékban krumpli főtt hajában, a házat átjárta a huzat, és a füst, meg a környékbeli szagok, öt éve éltek a nagyszülők hajlékában, azóta várták a tanácstól a segítséget. Volt három tyúkjuk, de ellopták a telepiek, az ablakot is beverték (egymásnak). Már nem érdemes semmit sem javítani, mert hamarosan új házba költöznek, mondta az ember. A tévét meg js vásárolták, a bútorra meg OTP- kölcsönt vesznek fel és ott majd másképp fognak élni, elmarad a kocsmázás is. Az utca végén, a putritól 100 méterre, de években nem mérhető távolságra állt Bagi Margit háza. Felüdülés volt hozzá bekopogni. A szobában vetett ágy, a konyhaasztalon, székeken viaszosvászon volt, a falakon családi képek függtek. Az épület körül járda, az udvar felsöpörve, körülkerítve. Ö már nem akar onnan elköltözni, amit láttunk, a. maga erejével érte el. — Szabad az út mjndany- nyiunk előtt — mondta, mikor a telepi viszonyokról faggattam. — Ez a kis ház is putri volna, ha úgy gondolkoznék mint a kintiek. Rácz Istvánék 3 szobás Nótás utcai házában a feleség fogadott, hellyel, kávéval kínált. Elmondta, hogy 10 éve építettek, 85 ezer forintot kaptak az OTP-től. a többit maguk állták. A férj Ráckevén dolgozik, központifűtés-szerelő, ő meg idénymunkában libakopasztó. A legnagyobb fiú NDK-ban van, a lánynak nemrégen volt az esküvője Pesten, a két kisebb pedig még iskolás. Az asszony természetes közvetlenséggel vezetett végig a lakáson, csak a nagymamának volt egy önérzetes megjegyzése számomra: „így élnek a cigányok”. Sajnos Bagi Margit és Rá- czék példáját nem követi mindenki. Hiába segített a tanács jó állapotú parasztházhoz egyeseket, nem veszik tudomásul, hogy életükben változás történt. A beköltözők egyharmada nem A múlt hónapban ellátogattunk a mintatelepre. Meglepetten tapasztaltam, hogy nem osztatlan a lakók öröme. Sukiné, aki közben családjával ideköltözött visszasírta a putrit, mert ott nem háborgatta őket senki. A szomszédjukban meg, az ellenőrzések ellenére a szobában fialt meg a kutya, 4—5 apró gyerek játszott a vinnyogó kölykökkel. Danyi Károlyné örült a háznak, 306 forint havonként nem nagy pénz, 32 ezerért bútort is vettek. Nem elég tehát az új ház, meg kell tanulni élni is benne. Ezért '84 január óta egy — Húszéves törzsgárda- tagsággal mentem nyugdíjba 2014 forintot kapok, ebből élek. Gyerekem nem volt, de a testvéreimnek tizennégy gyerekét neveltem fel. Korán meghaltak. én lettem az árvák anyja. Ebben a házban születtem 59 éve, azóta konyhával, kamrával, előszobával toldottam meg. törődik a karbantartással, és néhány év múlva jelentkeznek a tanácsnál segítségért. A Katona Ignác utcában élők sorra adogatták el házukat, és ott egy újabb telep van kialakulóban. Szikszai Jánosné nem költözött el, nap mint nap látja, hogyan élnek új szomszédjai. — A kerteket hagyják le- romlani, döglött kutyák büdösödnek a töltésoldalban. Némelyik csak a példás rendű. a gyerekek meg tiszteletlenek. fegyelmezetlenek, ordítoznak. Szót értek velük, nevelgetem őket, de azért sok a kellemetlenség miattuk. A lakosság kényszerűségből fogadta el a cigányok széttelepítését, de nem kevert nagy port a folyamat, nem csaptak össze az indulatok. A legtöbb helyen látva az igyekezetét oldódott az előítélet. A tanács 21 telekből álló közművesített telepet alakított ki tavaly, ahol 38 m--es tanácsi bérlakásokat építettek, de felépült már 2 saját ház is. Az első két ikerházba karácsony előtt költözött be négy telepi család, idén is felépítenek egy ikerlakást. A tanács megköveteli a bérlőktől a tisztaságot és a rendet, s abban bízik, hogy a példamutató cigánycsaládok életmódján okulnak a többiek is. cigánygondozó járja rendszeresen a családokat, márciusban alakult egy koordinációs bizottság is. A három pedagógus, két köztiszteletben álló cigány és egy védőnő az elmaradott családok egészségügyi, higiéniai felvilágosításán. nevelésén túl összekötő szerepet is betölt a cigányok és a hivatalos szervek között. Donkó Jenő szerint 2—3 év múlva megszűnik odakint a telep, de a cigánykérdés azzal még nem kerül le a napirendről. Türelmes, meggyőző munkával, sok törődéssel lehet csak eredményt elérni. Lukácsi Pál Döntö három napon át Szakközépiskolások tanulmányi versenye Tegnap Kaposvárott, az ipari szakközépiskolában megkezdődött a szakközép- iskolások országos tanulmányi versenyének döntője. A Művelődési Minisztérium, az Ipari Minisztérium és a Magyar Posta által meghirdetett, sorrendben immár 14. országos vetélkedőt megelőző selejtezőkön ötven szakmában az ország ipari szak- középiskoláinak 246 osztályából 2056 tanuló vett részt. Az elődöntőkbe jutott 262 diák közül a békési, békéscsabai és szolnoki versenyen 123-an vívták ki a jogot az országos döntőn való részvételre. A szakmai tanulmányi verseny országos döntőjének eredményhirdetésére április 27-én, pénteken kerül sor. Koncertek Jászberényben A Jászberényi kamarazenekar ad önálló hangversenyt ma 18 órakor a Jász Múzeumban. Műsorukon egyebek között Bach, Beethoven és Mendelssohn művek csendülnek fel. A koncerten közreműködik Czeg- lédi Zoltán (gordonka) és Túri Márta (zongora). Az előadás bevételét a kamara- együttes támogatására fordítják majd. A felsőfokú tanítóképzés 25. évfordulója alkalmából ünnepi hangversenyt rendeznek a Jászberényi Tanítóképző Főiskola dísztermében. Az intézmény nőj kara vendég szólistákkal lép közönség elé, április 28-án, szombaton 17 órakor. A Magyar Űttörőik Országos Szövetsége az elmúlt évben alapította meg a mozgalmi munkában az úttörővezetők által elérhető legmagasabb kitüntetést, a Gyermekekért Érdemérmet. A hónap elején, felszabadulásunk évfordulója alkalmából Bakon- di Lajosné, a szolnoki Kassai úti Általános Iskola tanítónője is megkapta a magasfokú elismerést. Kollégái és aiz iskolapadból már kinőtt egykori tanítványai egyaránt nagy tisztelettel, szeretettel beszéltek róla. Nem fukarkodtak a di- Icsérő jelzőkkel, amelyekkel munkáját illették1. Igényes, segítőkész, állandóan képes megújulni, figyel aiz apróságokra is, jókedélyű, számára minden tanítvány egyformán kedves. Mindene a tanítás, a gyerekek. — Bizonyára furcsán hangzik, de már hatéves koromban elhatároztam, hogy tanítónő leszek — kezdte a pályára kerülésének történetét Bakondi Lajosné. — Természetesen oka volt annak, hogy gyerekfejjel így megmakacsoltam magam. Az volt a rend az iskolában, hogy tanulmányi eredmény szerint ültettek bennünket a padokba. Egyszer úgy éreztem, hogy méltánytalanság ért, mivel olyan diáktársaimat sorolták elém. aki nem érdemelte meg. Fölöttéb rosszul esett, ekkor eltökéltem, ha törik, ha szakad, tanító leszek, és soha nem fogok kivételezni egyik diákkal sem. Nyugodtan kijelenthetem, ez így is lett, számomra mindegyik tanítvány egyforma, emberpalánták, akiket jóra, szépre kell tanítani. A szarvasi tanítóképzőben szerzett diplomát és az akkori szokásokhoz híven, tapaplan miatt jöttem. — A fiatalasz- szony hátralép, egy mozdulattal betessékel, és már nyitja is az előszobaszekrény ajtaját. Ég az arcom. Most magyarázkodnom kell. Nem akarom megvenni, dehogyis. Csak kíváncsi vagyok. Olvastam az újságban, hogy „Vadonatúj kétszemélyes pehelypaplan eladó”. Érdékel, miért. Az ember eladja a bútorát, kocsiját, lakását, telkét, de a jegygyűrűjét és a pehelypaplanét nem. Válnak talán? — Nem, nem válunk, de nem kell ez a paplan. Ilona azt mondja, nem érdekes az egész, nincs benne semmi sztori. Aztán már a tea és a fokhagymás pirítós mellett mesélni kezd. — Anyu tudta. Az első percben megmondta ... Hogy az elején kezdjem, két és fél éve házasodtunk össze. Kecskeméten ismertük meg egymást, ugyanarra a főiskolára jártunk. Egyébként én debreceni vagyok, a Pityu meg Apátszállásról való. Az esküvőnkkor kaptuk nászajándékul a paplant a keresztanyámtól. Tyű, nagyon örültünk, eltalálta a vágyunkat. Kétezer forintnál is többe került, ráadásul ennek dupla huzata van, ma már nem is lehet kapni. Anyu, egyedül anyu volt. aki csak vonogatta a vállát. Aztán meg is mondta, hogy szerinte hülyeség volt megvenni. A fiatalok kezdetben pehelypaplanos álmokat szőttek: lesz majd egy nagy- nagy lakásuk, lesz benne egy franciaágy, kétszemélyes pehelypaplannal. Nem egészen így történt. Eleinte a fiú szüleinél laktak, pici volt a szonyán; szü'lővárosia, Türke ve mellett, Szelesháton kezdte a pályát. Egy év eltelte után — ami egy jó kiadós szakmai gyakorlatszerzésre adott lehetőséget az összevont osztályban —, Keviben kapott állást. Hamarosan ő lett a városi úttörőtitkár. Nagyten. niakarással dolgozott. Férjhez menetelét követően Budapestre költöztek, ahol továbbra sem tudott elszakadni a mozgalomtól, volt kerületi DISZ-titkár, majd az országos úttörőközpontban po- ■liltikaí munkatárs. Azonban a szeptemberi becsöngetés- kor, a tanévkezdéskor mindig elfacsarodott a szíve, hiányzott a katedra, a gyerekek közelsége. Szolnokra költözésük után szinte a pályakezdők lelkesedésével látott munkához az iskolában. — Huszonnégy éve már, hogy ebben az intézményben tanítok. Ismerek itt minden apró követ, az udvar minden zugát. Olyan jó kollektívában. munkahelyi légkörben dolgozhattam több mint két évtizedet, amely mindig tettrekész volt, soha nem riadt vissza az újtól, a munkától. Bárkinek gondja volt. számíthatott a közösségre. Ügy érzem, nálunk minden pedagógus örömmel jön be dolgozni. — Élső és második osztályban tanít. Nem minden pedagógus számára vonzó az, hogy évről évre újra az alapokról kezdje a munkát. — Ha arra glondol, hogy nem unalmas-e már 24 éve az első osztályban tanítani, egyértelműen azt mondom, hogy nem. Nem is lehetett volna,, mivel a könyvek, a tanterv ba, pici az ágy, el sem fért volna ott az a nagy jószág. Amikor megkapták a lakást a vállalatuktól, megint terítékre került a paplan. Csakhogy másként, mint mézes- heteikben tervezték. Nem volt ágyúik, leterítették hát a földre, s néhány hétig azon aludtak. Franciaágyat azóta sem kaptak. Az OTP- hiteltől viszont elestek volna, hát megalkudtak a sorssal, vettek két Pillangó heverőt és összetolták őket. Ezen is lehet közös takarójuk, gondolták, de nem volt rá huzat. Hetekig járták az üzleteket, de nem lehetett kapni. A fiatalasszony 1982. január 14-én bement a maradékboltba, és vett nyolc méter da- masztot. Hazavitte, Pityuval széttolták a bútorokat, leterítették az anyagot, rá a paplant, és a férj szabni kezdett. Végül ő varrta meg a huzatot. Mire végzett vele, behívták katonának. Amikor tizennyolc hónap múlva leszerelt, elővették a pehely- »>apllant, azzal 'takaróztak. lAztán, lerúgták magukról. Meleg volt. Különben is megszokták már, hogy külön takaróznak. Hát így foszlottak szét szép lassan a fiatal pár álmai. — Végiül anyu hozta szóba a dolgot. Látta, hogy csak őrizgetjük a paplant az előszobaszekrényben, hát egyszer megjegyezte, hogy ennek az árából négy másikat vehetnénk. Tanakodtunk még egy ideig Pityuval, aztán bementünk a hirdetőbe és nyolcvannyolc forintért feladtuk a hirdetést. A paplan azóta is megvan. Pehelypaplanra, egykor szőtt álmokra ma nemigen akad vevő J. K. annyiszor módosult. De komolyra fordítva a szót, nagyszerű érzés ezeket a roppant fogékony, állandóan kíváncsi emberkéket bevezetni a betűvetés titkaiba. Csodálatos, ahogyan a gyerekek szeme ragyogni tud. amikor valami újat felfedeztek, megtanultak. Nem vagyok híve a túlzott szigornak, szeretem ha az óra percei derűsen telnek. A gyerekek sokkal könnyebben kinyílnak, megismerhetők. Vallom azt, hogy mindenki valamiben tehetséges, ezt fel kell fedezni, és engedni kell kibontakozni. Úgy gondolom, bár sok fizi- ikaji és szellemi energiát emészt fel, de örömteli pálya a pedagógusoké. Bakondi Lajosné már két éve választhatta volna a pihenést. a nyugdíjat, azonban kérték, maradjon még, hiszen szükség van munkájára. és igent mondott. — Most már tényleg nyugdíjba megyek — bizonygatta nevetve. — Jöjjenek a fiatalok! Szeretnék már többet foglalkozni a családdal, az unokáimmal. Persze utána is szívesen bejövök az iskolába, és ha éppen a helyzet úgy kívánja, allékor helyettesítek. Néha érzem a fáradtságot. amikor hazamegyek. de egyszerűen nem állom meg, hogy ne vegyem elő még a házimunka előtt a füzeteket, kíváncsi vagyok, mi van bennük, hogy dolgoztak a gyerekek. Fekete Sándor Nem osztatlan az öröm Eladogatták a lakásokat Mindene a tanítás 99' Csodálatos, ha a gyerekek szeme ragyog”
