Szolnok Megyei Néplap, 1984. április (35. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-19 / 92. szám
Erősödjék a szocializmust építő népek egysége! KÖZLEMÉNY a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1984. április 17-i üléséről 0 vegyi fegyverek betiltásáról amerikai javaslat Genfben (Folytatás az 1. oldalról.) sének, a szocialista gazdaság irányításának alapvető eszköze. A népgazdasági tervezésnek és a terveknek jobban meg kell felelniük a gazdaság intenzív fejlődési szakaszával, a változó külgazdasági feltételekkel ösz- szefüggő feladatoknak. A változó körülmények között is biztosítani kell, hogy a tervek reálisak, megalapozottak legyenek. Erősödjék a tervezés nyitottsága, rugalmassága. A népgazdasági tervek az eddiginél jobban mérlegeljék és vegyék figyelembe a gazdasághoz szorosan kapcsolódó társadalmi folyamatokat, az oktatásügyet, a szakemberképzést, a közművelődést, a szociálpolitikát. A gazdasági szabályozás, az üzemek közötti gazdasági verseny teremtsen olyan körülményeket, amelyek a gazdálkodás valamennyi résztvevőjét az eredmények és a teljesítmények növelésére, rugalmas alkalmazkodásra ösztönzik, szorítják. A termelő üzemekkel szemben általános és alapvető követelmény a nyereséges gazdálkodás. A társadalmi szempontból fontos szociálpolitikai, művelődéspolitikai szolgáltatást nyújtó vállalatoknál, szervezeteknél, az infrastruktúra néhány ágazatánál, az egészségügyben olyan pénzügyi szabályozás működjék, amely az alapfeladatok színvonalas ellátását összekapcsolja a takarékosság követelményével. Az árrendszer fejlesztésével el kell érni, hogy a termelői árak csak a társadalmilag indokolt ráfordításokat juttassák érvényre, ennek révén fokozottan késztessék a termelőket és a felhasználókat a hatékony gazdálkodásra. Az árképzési es kalkulációs előírásokat egyszerűbbé, áttekinthetőbbé és ellenőrizhetőbbé kell tenni. Folytatni kell a termelői ártámogatások leépítését. A fogyasztói árrendsizer feleljen meg mind a gazdasági, mind a társadalompolitikai követelményeknek. A termelés és a szükségletek kellő összhangjának, a megfelelő áruellátás biztosításának feltétele, hogy a fogyasztói árakban érvényesüljenek a termelői árakban kifejezésre jutó szükséges ráfordítások. A fogyasztói árak tartósan ne szakadjanak el a termelői áraktól. Állami támogatást hosszabb távon csak a társadalompolitikai szempontból indokolt termékek, szolgáltatások fogyasztói ára tartalmazzon. A lakosság fogyasztásában alapvető termékek és szolgáltatások árát továbbra is központilag kell meghatározni. Változatlanul hatósági árformába tartozzanak az alapvető élelmiszerek, az üzemanyagok, a tüzelőanyagok és más meghatározott termékek és. szolgáltatások árai. Biztosítani kell a jövedelmek és az árak tervszerű alakulását, a fogyasztói árak érdemi ellenőrzését. Gazdasági céljaink elérésének fontos feltétele, hogy a társadalmi, erkölcsi megbecsülés és az anyagi érdekeltség egyaránt a teljesítmények növelésére ösztönözzön. A keresetek jobban fejezzék ki a tényleges teljesítményeket, és tükrözzék a munka társadalmi hasznosságát. A szapályozás tegye lehetővé a hatékonyan gazdálkodó, nyereséges termelést folytató vállalatoknál a magasabb keresetet, s akadályozza meg a keresetek növekedését ott, ahol a hatékonyság ezt nem támasztja alá. A jelenlegi vállalati átlagbér-szabályozás szűnjön meg azokon a területeken, ahol a teljesítmény növelé- re ösztönző módszerek alkalmazhatók. s a gazdasági verseny. az ár- és költségérzékenység képes korlátozni a teljesítménnyel nem megalapozott bérkiáramlást. A bér-, illetve keresetszabályozás továbbfejlesztésével is elő kell segíteni az elosztás szocialista elvének következetesebb érvényesítését, a teljesítményt visszatartó, fékező hatású egyenlősdi szemlélet és gyakorlat visszaszorítását. Elsősorban a többet vállaló, a kezdeményező, a kimagasló teljesítményt nyújtó dolgozók anyagi megbecsülését kell fokozni. A vállalati vezetők anyagi érdekeltségét, jövedelmét a vállalati gazdálkodós hatékonyságához kell kötni, figyelembe véve a kollektíva értékítéletét is. Társadalmi juttatási rendszerünknek az elmúlt évtizedekben kialakult alapvonásait meg kell tartani. A szociálpolitika továbbfejlesztése, valamint a társadalmi juttatásokra fordított eszközök erősítsék a létbiztonságot, mérsékeljék az indokolatlan társadalmi egyenlőtlenséget. Arra kell törekedni, hogy távlatilag az összjövedelmen belül növekedjék a munkajövedelmek arányá. A gazdáságirányítási intézményrendszer, valamint a vállalati szervezeti rendszer fejlesztésével elő kell mozdítani a hatékonysági követelmények érvényre jutását, a vállalat» önállóság növekedését és a vállalatok közötti gazdasági verseny kibontakozását. A vállalati méretek a gazdaságosság és az ésszerű termelés követelményeihez igazodjanak. Javítani kell az állami vállalatok közötti .kooperációt, valamint az állami vállalatok és a szövetkezetek együttműködését. A gazdaságirányító szervek és az állami vállalatok kapcsolatait oly módon kell továbbfejleszteni, hogy növekedjék a gazdaságirányítás hatásfoka és bővüljön a vállalatok önállósága, felelőssége a gazdálkodásban. A jelenlegi vállalatvezetési formáiban — kinevezett vezetővel, igazgató tanáccsal, felügyelő bizottsággal — működjenek a kommunális és közszolgáltató vállalatok, valamint az állami érdekből a Minisztertanács által idesorolt vállalatok. Az állami vállalatok körében — a tulajdon jellegének változása nélkül — két új vezetési formát kell alkalmazni: a vállalati tanács, illetve a választott vezetőség útján történő irányítást. Mindkét esetben állami hatáskörben marad: a vállalatok alapítása, s egyidejűleg a tevékenységi körük meghatározása, a vállalatvezetési forma, valamint a vezetőkkel kapcsolatos káderhatáskör megállapítása, a vállalatok megszüntetése. — Vállalati tanács irányításával működjenek a közepes és egyes nagyméretű állami vállalatok. A vállalati tanács a vállalat stratégiai döntéshozó szerve, amely átruházott hatáskörben gyakorolja a szocialista tulajdonnal kapcsolatos egyes rendelkezési és -munkáltatói jogokat. A vállalat folyamatos irányítása, a vállalati terv megvalósításához szükséges döntések meghozatala a vállalati igazgató feladata, illetve joga. A vállalati tanács tagjai a dolgozók küldöttei és a vállalatvezetés képviselői legyenek. Munkájában részt vesz a vállalat pártszervezetének, szakszervezetének és KISZ-szervezetének titkára. A dolgozók küldötteit meghatározott időre a vállalati kollektíva választja. — Választott vezetőséggel általában a kisebb, mi rüsztéi riumi és tanácsi vállalatok működjenek.t A tulajdon feletti egyes rendelkezési és munkáltatói jogokat a dolgozók közgyűlése vagy küldött- gyűlése gyakorolja. A vállalatot az igazgató és a vállalati vezetőség irányítja. Az igazgatót és a vállalati vezetőség tagjait a dolgozók választják meg és hívhatják vissza. A vállalati tanáccsal, illetve a választott vezetőséggel irányított vállalatok esetében a törvényességi felügyeletet vagy az ágazati minisztériumok, vagy a fővárosi, a megyei. liLletve a helyileg illetékes tanácsok gyakorolják. m A Központi Bizottság áttekintette (gazdaság- irányítási rendszerünk fejlesztésének társadalmi összefüggéseit Hangsúlyozta, hogy társadalmi és gazdasági céljaink elérése megköveteli a népgazdaság teljesítőképességének jelentős fokozását, és áz ezt akadályozó tényezők következetes felszámolását. Megállapította, hogy a gazdasági teljesítmények növelését akadályozza: a műszaki színvonal viszonylagos elmaradottsága, az anyagi érdekeltség nem kellő érvényesülése, az alacsony hatékonyságú vagy veszteséges gazdasági tevékenységek kiterjedt köre, az irányító munka gyengeségei, az üzem- és munkaszervezés hiányos- ságai, á munkafegyelem lazasága», s helyenként a munkaerő nem megfelelő foglalkoztatása. A gazdaságirányítás továbbfejlesztésének az is célja. hogy mindezekre a problémákra olyan szocialista megoldást találjunk, amely a kedvezőtlen folyamatok fokozatos felszámolását segíti elő és biztosítja alapvető társadalmi és politikai feladataink megoldását. A Központi Bizottság ismételten hangsúlyozta, hogy a gazdasági építésben a párt alapvető feladata a gazdaságpolitika meghatározása, érvényre juttatása és a végrehajtás ellenőrzése. A párt- szervezetek fő feladata a gazdaságpolitikai elvek helyi érvényesítése, a végrehajtás segítése politikai eszközökkel, a tömegtámogatás biztosítása, a tömegek mozgósítása. Megfelelő ideológiai, politikai tevékenységgel alakítsák a közgondolkodást, fordítsanak fokozott gondot a kádermunkára, támogassák határozottan a jó kezdeményezéseket. A Központi Bizottság felhívja a szakszervezeteket, a Kommunista Ifjúsági Szövetséget, a társadalmi szervezeteket, hogy sajátos eszközeikkel segítsék a gazdaság- irányítási rendszer továbbfejlesztését. A gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztésére 1985- től folyamatosan és össze-, hangoltan kerüljön sor. A Központi Bizottság felkéri a Minisztertanácsot, hogy dolgozza ki a gazdaságirányítási rendszer fejlesztésével kapcsolatos állami feladatokat, terjessze az országgyűlés elé a szükséges törvény- módosítási javaslatokat. * * * A Központi Bizottság köszönetét és elismerését fejezte ki a kommunista és pártonkívüli tudósoknak, elméleti és gyakorlati szakembereknek, a közreműködő intézményeknek, mindazoknak. akik a tárgyalt napirend előkészítésében részt vettek. A Központi Bizottság úgy döntött, hogy állásfoglalását a gazdaságirányítás továbbfejlesztéséről teljes terjedelemben nyilvánosságra hozza a Társadalmi Szemlében és a Pártéletben. George Bush amerikai al- elnök tegnap előterjesztette az Egyesült Államok javaslatait a vegyi fegyverek betiltásáról és a felhalmozott készletek megsemmisítéséről. A teljes amerikai dokumentumot még nem tették hozzáférhetővé a sajtó számára. A genfi leszerelési konferencián csak nagy vonalakban ismertetett javaslat — a várakozásnak megfelelően — a konkrét, lényeges elemeket a többi fél biztonsági és gazdasági érdekeit sértő feltételekhez kapcsolja, s indokolatlan mértékben szorgalmazza a A nicaraguai el len forradalmárok fegyveres csoportjait a sandinista csapatok ellentámadása kiszorította San Juan del Norte kikötő térségéből. A managuai nemzetvédelmi minisztérium közleménye szerint Eden Pastora zsoldososztagai továbbra is a Costa Rica-j határövezetben tevékenykednek. Kansztantyin Csemyenko, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Taná_ csa Elnökségének elnöke tegnap Moszkvában fogadta Florian Siwicki vezérezredest, a LEMP KB pb póttagját, a Lengyel Népköztársaság nemzetvédelmi miniszterét és átnyújtotta neki a Le- nin-rendet A legmagasabb szovjet kitüntetést a Legfelsőbb Tanács Elnöksége adományozta Siwiekinek azokért az érdemeiért, amelyeket a II. yiMa Damaszkuszba» Szíriái— tárgyalások Bejrútban hivatalosan bejelentették, hogy Amin Dzse- majel libanoni elnök ma Da_ maszkuszban találkozik Hafez Asszad szíriai államfővel. A látogatás időpontját Abdel Halim Haddam szíriai alelnök és Dzsemajel kedd esti telefonbeszélgetésekor rögzítették. A mai találkozó célja a libanoni polgárháborús válság rendezésének előmozdítása, a szemben álló felek képviselőiből álló nemzeti egységkormány megalakítása. Bejrútban kedvező előjelnek tartják, hogy Dzsemajel damaszkuszi útja előtt a bejrúti zöld vonal két oldalán Varsóban megkezdték a május elsejei ünnepségek előkészületeit. Létrejött az ünnepséget szervező társadalmi bizottság, amely úgy határozott, hogy a dolgozók felvonulását a néhány éve kialakult formában tartják, vagyis a menet az ismeretlen katona sírjánál, majd a lengyel fővárosért elesett hősök emlékművénél elhelyezi a kegyelet virágait. A LEMP Politikai Bizottsága keddi ülésén felhívta a figyelmet, hogy a lengyelországi és a külföldi szocializmusellenes erők a dolgozók ünnepségének megzavarását tervezik. Ezekkel a próbálkozásokkal a hatóságok határozottan szembe lógnak szállni. helyszíni ellenőrzés kérdését. Megfigyelők ezzel kapcsolatban hangsúlyozzák, hogy az amerikai javaslat nem teszi lehetővé a magánkézben levő vegyi üzemek termelésének, illetve a két, önmagában ártalmatlan összetevőből álló (bináris) vegyi fegyverek gyártásának ellenőrzését. Bush maga is elismerte, hogy az amerikai javaslat nem talált egyértelmű támogatásra a szövetségesek részéről az előzetes konzultációk során. Az amerikai javaslatról Géniből adott első szovjet Megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy Pastora, aki 1981-ig a nicaraguai forradalmi mozgalom egyik vezetője volt, s annak hátat fordítva állt a zsoldoscsapatok élére, nem mondott le éllenkormányala- kítási szándékáról. Korábbi fegyveres támadásai során 65 kilométer mélyen hatolt be Nicaragua területére. lágháború idején a fasizmus elleni közös harcban, majd azt követően a Szovjetunió fegyveres erői és a lengyel hadsereg közötti fegyverbarátság megerősítéséhez való személyes hozzájárulásával szerzett. Tegnap a nap folyamán a lengyel küldöttség felkereste a Lenin-mauzóleumot, majd megkoszorúzta az Ismeretlen Katona Sírját. A delegáció látogatást tett egy katonai intézményben is. libanoni kezdődnek elfoglalták állandó posztjukat az első francia és libanoni tűzszüneti megfigyelők. Egybehangzó értesülések szerint küszöbön áll a régóta vajúdó csapatszétválasztási terv megvalósítása. A tegnapra virradó éjszakán kiújult bejrúti tüzérségi ■r összecsapások ugyanakkor világossá tették, hogy mint már annyiszor, a rendezési menetrend ezúttal is felborítható. A katonai eszkaláció fenyegető hangvételű jobboldali nyilatkozatokkal párosul. Pierre Dzsemajel és Camille Samun szembehelyezkedett a libanoni rendszer felekezeti jellegének felszámolásával. A Politikai Bizottság foglalkozott az iparcikkek árának emelésével is. Megállapította, hogy a piaci egyensúly megteremtését célzó árintézkedések gyakran keltenek elégedetlenséget. A dokumentum utal arra, hogy az iparcikkek árának emelése nem minden esetben volt indokolt. A Politikai Bizottság az áremelések társadalmi fogadtatásával kapcsolatban felhívja a figyelmet arra, hogy az áruellátás javításának és az infláció elleni harcnak nincs más módja, mint a termelékenyebb munka és a szigorú takarékoskodás. hírügynökségi jelentés megjegyzi, hogy az inkább retorikus mint szakszerű. Az a szándék tükröződik benne, hogy az elnökválasztás küszöbén valamit javítsanak a Fehér Ház külpolitikai teljesítményén. Bush felszólalásából a TASZSZ hír- ügynökség ezenkívül azt emeli ki, hogy az alelnök igyekezett elhárítani azt a felelősséget,' amely a genfi szovjet—amerikai tárgyalások megszakadásáért kormányára hárul. Bush amerikai alelnök még tegnap visszaindult Washingtonba. Andreotti Moszkvába látogat A szovjet kormány meghívására Giulio Andreotti * olasz külügyminiszter április második felében a Szovjetunióba látogat. ülést tartott a szovjet Minisztertanács Moszkvában tegnap ülést tartott a Szovjetunió Minisztertanácsa, s ezen áttekintette az idei év első három hónapjának gazdasági eredményeit. Az ülésen beszédet mondott Nyikolaj Tyi- honov miniszterelnök. A résztvevők jóváhagyták az SZKP KB áprilisi plénumának határozatait és hangsúlyozták: aktívan meg kell kezdeni azoknak a feladatoknak a megvalósítását, amiket Nyikolaj Tyihonov, a Minisztertanács elnöke vázolt a kormány programjáról szóló beszédében. A negyedévi terv és költségvetés teljesítéséről szóló jelentést Nyikolaj Baj- ibakov, miniszterelnök-helyettes, az Állami Tervbizottság elnöke, illetve Vaszilij Garbuzov pénzügyminiszter terjesztették elő. Francia kormány Bizalmi kérdés A francia kormány tegnapi ülésén elhatározta, hogy ma a nemzetgyűlésben felveti a bizalmi kérdést. Max Gallo államtitkár, a kormány szóvivője, a minisztertanács ülése után bejelentette, hogy Mauroy miniszterelnök ma délután nyilatkozatot tesz a nemzetgyűlésben a kormány általános politikájáról s ezzel kapcsolatban felveti a bizalmi kérdést. Max Gallo kijelentette: Mauroy miniszterelnök azt óhajtja, hogy a jelenlegi kormánytöbbség egysége továbbra is fennmaradjon' de kívánatosnak tartja, hogy a kormánytöbbséget alkotó tényezők világosan kifejezésre juttassák: fenn akarják-e tartani a kormányzati szövetséget. Líbiai nagykövetség Rendőri blokád Líbia londoni nagykövetsége (népi irodája) tegnap telefoninterjúban cáfolta, hogy bármi köze lenne az épület előtt kedden lezajlott lövöldözéshez, amelynek során egy fiatal rendőrnő életét vesztette. A londoni rendőrség szerint a lövéseket, amelyek a rendőrnő életét kioltották és több embert megsebesítettek, a nagykövetség ablakából adta le valaki. A rendőrség ettől függetlenül blokád alatt tartja a Népi Irodát és lezárta a helyszínt, a Stj. James tér felé vezető utcákat is. Azt reméli, hogy a líbiaiak önként elhagyják az épületet és engedélyt adnak a helyiségek átkutatására. Sandinista ellentámadás Lenin-renddel tüntették ki a lengyel nemzetvédelmi minisztert Ülésezett a LEMP Politikai Bizottsága