Szolnok Megyei Néplap, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-02 / 52. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. MÁRCIUS 2. Tyihonov választási beszéde Stockholmi konferencia ENSZ A Szovjetunió nem engedi megbontani a hadászati egyensúlyt Moszkvában, tegnap a Nagy Színházban megtartott gyűlésen találkozott választóival Nyikolaj Tyihonov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke. „A szovjet emberek magabiztosan tekintenek a jövőbe. Ez a magabiztosság megbízható alapokon nyugszik, nevezetesen a gazdasági élet dinamikus, szakadatlan fejlődésén, társadalmunk eszmei-politikai egységén és szocialista hazánk összes népének megbonthatatlan, testvéri barátságán” — állapította meg bevezetőben a szónok. A szocializmusnak a kapitalizmussal szembeni vitathatatlan fölényét bizonyítja a szovjet gazdaság állandó, biztos fejlődése — folytatta Nyikolaj Tyihonov. Az előző legfelsőbb tanácsi választások óta eltelt öt év alatt a Szovjetunió nemzeti jövedelme csaknem 19 százalékkal, ipari termelése 18 százalékkal, az ipari munka termelékenysége pedig 14 százalékkal növekedett. A Szovjetuniót történelme során ért minden megpróbáltatás és súlyos veszteség ellenére az országban már régen megoldódtak olyan alapvető szociális problémák, amelyeket a kapitalizmus évszázadokon át sem volt képes és soha nem is lesz képes megoldani. A szovjet emberek számára már rég természetessé vált a teljes foglalkoztatottság, az ingyenes oktatás és egészségügyi ellátás. Évről évre javul a szovjet nép életszínvonala. A szovjet emberek valóban az ország gazdái, övék annak minden anyagi és szellemi gazdagsága. Rakétatelepités > hollandok többsége ellenzi A hollandok 63 százaléka ellenzi azt, hogy robotrepülőgépeket helyezzenek el az ország területén — állapította meg egy, a kormányzat kérésére készült közvéleménykutatás. A telepítést a megkérdezettek 24 százaléka helyeselte csupán, 13 százalék nem tudott véleményt nyilv- nítani. A felmérés arra vall, hogy p robotrepülőgépeket ellenzők tábora növekvő Hollandiában. A kereszténydemokrata szavazók ellenzése befolyásolhatja a vezető kormánypárt állásfoglalását a kérdésben, és esetleg arra késztetheti a vezetőket, hogy mégse hozzanak döntést a robotrepülők befogadásáról ez év júniusában, ahogyan tervezik. Béketiintetések Japánban Egy keserű évforduló kapcsán tegnap nagyszabású béketüntetések kezdődtek Japánban. Kereken 30 évvel eadlőtt, 1954. március 1-én az Egyesült Államok a Mar- shall-szigetekhez tartozó Bikini korallzátonyon a történelem eddigi egyik legna* gyobb — a hirosimai atombombánál ezerszer erősebb — hidrogénbomba-kísérletet hajtott végre, s a robbanás következtében egy japán halászható 23 fős legénysége Iradioaktiv fertőzést szenvedett. A nukleáris hamueső napokkal később az egyik halász, az akkor 40 éves Kubo- jama Aikicsi halálát okozta. Pedig a hajó, a Fukuryu Maru az amerikai hatóságok által behatárolt „veszélyességi övezeten” kívül tartózkodott. Ennek ellenére az Egyesült Államok — bár kártérítést fizetett — soha nem ismerte el felelősségét. A szocializmust a legnehezebb körülmények között építve a szovjet nép arra is figyelmet fordított, hogy erősítse az ország védelmi képességét, megvédje vívmányait és megteremtse a katonai—hadászati egyensúlyt az Egyesült Államokkal. Nyikolaj Tyihonov a továbbiakban kitért a Szovjetunió gazdasági és társadalmi fejlődésének időszerű kérdéseire. Külpolitikai kérdésekről szólva megállapította, hogy az imperialista hatalmak, elsősorban az Egyesült Államok vezető körei veszélves útra tértek, megpróbálják kivívni a katonai fölényt a Szovjetunióval és a szocialista közösség országaival szemben, hogy uralkodó szerepet tölthessenek be a vi- lágban.A szovjet kormányfő szólt arról, hogy az SZKP és a szovjet állam változatlanul a béke védelmének és erősítésének, az összes államnü'l folytatott egyenjogú együttműködésnek kipróbált lenirii politikáját folytatja. A Szovjetunió senkit sem fenyeget, ellenzi a fegyverkezési hajszát és a háborút. Minden konkrét javaslata azt szolgálja, hogv a nemzetközi események az enyhülés irányába fejlődjenek, a világ ne a háború felé haladjon. A Szovjetunió felszólítja.a nyugati nukleáris hatalmakat, hogy kövessék/ példáját és vállalják, hogy nem alkalmaznak elsőként nukleáris fegyvert. A szocialista közösség más országaival együtt a Varsói Szerződés lemondana mindenfajta erő egymás elleni alkalmazásáról. A Szovjetunió amellett van, hogy senki se terjessze ki a Ülést tartott az SZKP KB Politikád Bizottsága. A Politikai Bizottság összegezte a Szovjetunióban vasárnap megtartandó legfelsőbb tanácsi választások előkészítésének tapasztalatait. Megállapította, hogy a képviselő- jelöltek találkozói a választókkal a párt és a nép teljes egységét bizonyították és azt, hogy a dolgozók támogatják az SZKP és a szovjet állam kül- és belpolitikáját. Megmutatták a választási gyűlések azt ás, hogy a szovjet emberek maradéktalanul támogatják az SZKP KB fébruári plénumán hozott határozatokat. A Politikai Bizottság ülése jóváhagyta Konsztantyin Csennyenko, Andrej Gromiko PÁRIZS Párizsból és a peremkerületekből tegnap több száz dolgozó vonult az iráni nagykövetség épülete élé, hogy tiltakozzon az iráni néppárt (TUDE) vezető tisztségviselőinek kivégzése miatt. Az akciót egyebek között az FKP és a francia Ifjú- kommunisták szervezték. ADEN Befejezte adeni látogatását és hazaérkezett tegnap Belg- rádba Mika Spiljak, a jugoszláv államelnökség elnöke. Vedéglátójával AliNasz- szer Mohameddel, a jemeni NDK államfőjével áttekintették a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit, a többi között a közel-keleti térség problémáit, az iráni—iraki konfliktust és az el nem kötelezett országok mozgalmáfegyverkezési hajszát a világűrre, hogy korlátozzák és csökkentsék a nukleáris fegyverzetet. Ezek, és más szovjet békekezdeményezések nem egyoldalú előnyök megszerzését szolgálják. Megfelelnek az egyetemes béke érdekeinek és megvalósításukhoz csupán arra van szükség, hogy az egyenlőség és az azonos biztonság, egymás törvényes érdekeinek figyelembe véteje alapján mindenki számára elfogadható megállapodást kössenek. Ez igazságos és reális álláspont, s a Szovjetunió azt várja, hogy a másik fél építő szellemben közelítse meg javaslatainkat és pozitív választ adjon kezdeményezéseinkre. Egyelőre azonban még semmi jele sincs annak, hogy az Egyesült Államok és más NATO-országok erre hajlandóságot mutatnának — mondotta Nyikolaj Tyihonov. A béke erősítését megbízhatóan szolgálja a Szovjetunió gazdasági és védelmi ereje, az a képessége és szilárd elhatározása, hogy nem engedi megbontani a hadászati egyensúlyt. E célok elérése érdekében törekszik a Szovjetunió arra is, hogy erősödjön a szocialista világközösség, fejlődjön barátsága és együttműködése más országok népeivel — hangsúlyozta a kormányfő. A Szovjetunió külgazdasági kapcsolataiban továbbra is a szocialista közösség országaié a vezető szerep. A kormányfő beszéde végén a népgazdaság jelenlegi legfontosabb feladatairól szólt, és érintette a tervezési és az irányítási' rendszer tökéletesítésének kérdéseit. és Vaszdlij Kuznyecov megbeszéléseit Vidoje Zsarko- vdccsal, a jugoszláv államel- nökség eLnökhelyettésével. A Politikai Bizottság ülésén áttekintették az Indiai- óceám térségében kialakult helyzetet is. Ebben a térségben az Egyesült Államok és néhány NATO-szövetségese militarista lépései következtében fokozódik a katonapolitikai feszültség. A Politikai Bizottság megerősítette, hogy a Szovjetunió támogatja az el nem kötelezett országoknak azt a javaslatát, hogy az Indiai-óceánt változtassák békeövezetté s e célból minél előbb hívjanak össze nemzetközi konferenciát az ENSZ égisze alatt. nak tevékenységét vitatták meg. SANTIAGO Chile három legnagyobb városában tegnap összesen huszonkét pokolgép robbant szinte egyidőben. Nyolc ember megsebesült. Több helyen megrongálódott az elektromos hálózat. Az ösz- szeh angolt robbantásos merényleteket Samtiagóban, Concepciónban és Valparaj sóban hajtották végre FOKVÁROS Miniszteri szintű mozambiki—dél-afrikai találkozót tartanak ma Fokvárosban — jelentette be a két fél. A találkozón a felek hivatalos megállapodást készülnek aláírni a két ország biztonságát érintő kérdésekről. Ankara A török kormány tegnap úgy döntött, hogy tizenhárom tartományban felfüggeszti, illetve enyhíti arendr kívüli állapotot. A többi ötvennégy tartományban továbbra is érvényben maradnak a megszorítások. Ülést tartott az SZKP KB Politikai Bizottsága Lengyel felszólalás ^ Nehéz bizalomról és biztonságról beszélni a nukleáris fegyverek telepítése, a katonai kiadások példátlan növekedése és a nukleáris veszély fokozódásának körülményei között — jelentette ki szerdán Stockholmban Wlodzimierz Konarski, az európai bizalomerősítő és leszerelési konferencián résztvevő lengyel küldöttség vezetője. Konarski a Varsói Szerződés Szervezete által beterjesztett javaslatokat fejtette ki az ülésen. A lengyel diplomata rámutatott: A bizalom és a biztonság nem valósulhat meg kizárólag katonai területen, amikor másutt bizalmatlanság tapasztalható. A stockholmi értekezlet sikeréhez valódi erőfeszítésekre van szükség, amelyek a nemzetközi kapcsolatokban tapasztalható veszélyes tendenciák megállítását célozzák. Rz osztrák semlegesség önként vállalt Az osztrák sajtó, a rádió es a televízió washingtoni jelentései szerint Rudolf Kirchschläger osztrák államfő hivatalos látogatása, találkozója Ronald Reagan elnökkel a messzemenő egyetértés jegyében, igen szívélyes légkörben ment végbe. Annál nagyobb feltűnést keltett viszont osztrák politikai körökben, hogy az amerikai elnök a látogatás alkalmával ismételten arról beszélt: az Egyesült Államok „Ausztria szuverenitásának biztosítéka”. Erről az állam- szerződésben, amelyet a teljesen függetlenné vált Ausztria 1955-ben a négy nagyhatalommal kötött, szó sincsen — hívta fel a figyelmet tegnap a nagypolgári Die Presse. Az osztrák semlegesség lényege éppen az, hogy önként vállalt, s az ország függetlenségét a nagyhatalmak elismerték. Reagan és Kirchschläger washingtoni tárgyalásain, akárcsak Erwin Lánc osztrák és George Shultz amerikai külügyminiszter megbeszélésein a kelet—nyugati kapcsolatok kérdései állottak előtérben. Amerikai részről ismét arra intették Ausztriát, hogy ne engedjen át korszerű saját vagy külföldi technológiát szocialista országoknak. PFSZ —Jordánia Alapszerződést kötöttek Jordánia és a Palesztinái Felszabadítási Szervezet alapszerződést kötött a jövőbeni közös lépésekről, külön tervet azonban nem dolgoztak ki a közel-keleti béke megteremtésére vonatkozóan. A hírt a jordániai tájékoztatási miniszter közölte tegnap Ammanban, miután befejeződtek a többnapos tárgyalások Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke Husszein jordániai király között. A Palesztinái—jordániai megbeszélésekről közös közleményt adnak ki. A palesztin vezető találkozott a szintén Ammanban tartózkodó spanyol miniszterelnökkel, Felipe Gonzá- lezzel is. A megbeszélésen a miniszterelnök a palesztin nemzeti jogok érvényesítésének szükségességét hangoztatta, és azt mondta, a palesztin jogok valóra váltása előfeltétele annak, hogy Spanyolország felvegye a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel. R rakétatelepités nemcsak Európa, hanem más kontinensek biztonságát is fenyegeti Az erőszak tilalma elvének hatékonyabbá tételével foglalkozó ENSZ-bizottság szerdai ülésén felszólalt dr. Somogyi Ferenc, a Magyar Nép- köztársaság állandó ENSZ- képviseletének helyettes vezetője. A bizottság ülésszakát, mondotta, olyan időszakban tartják, amelyet a megnövekedett nemzetközi feszültség jellemez. Az imperialista körök a katonai erőegyensúly megbontására, katonai erőfölény megszerzésére törekednek. Az új amerikai atomfegyverek Nyugat-Európába telepítéséről szólva a magyar diplomata rámutatott arra, hogy az nem csupán az európai, hanem a kontinens határain túl levő államok és népek biztonságát is fenyegeti. Ilyen körülmények körött az ENSZ-ben is meg kell ragadni minden lehetőséget a nemzetközi béke és biztonság fenntartásának és az államok közötti harmonikus együttműködés fejlesztésének elősegítésére. Dr. Somogyi Ferenc sürgette, hogy a különbizottság az ENSZ közgyűléstől kapott megbízatásának megfelelően hatékonyan folytassa munkáját az erőszak tilalmát kimondó világszerződés mielőbbi kidolgozása érdekében. Trudeau kanadai miniszterelnök bejelentette lemondási szándékát. Trudeau addig marad hivatalában, amíg a liberális párt megválasztja utódját (Telefotó — KS) Bzsemajel befejezte damaszkuszi tárgyalásait (Folytatás az 1. oldalról.) Damaszkuszi látogatását befejezve „kitűnőnek és ígéretesnek” nevezte megbeszéléseit Amin Dzsemajel libanoni elnök. Az államfő tegnap délután hazautazott a szíriai fővárosból. A Hafez Asszad elnökkel ési töhb más szíriai vezetővel tartott kétnapos tárgyalássorozat után hivatalosan egyelőre semmit sem közöltek arról, hogy Dzsemajel felmondja-e a tavaly májusban kötött libanoni—izraeli megállapodást. Szíria álláspontja az, hogy a libanoni válság rendezése érdekében fel kell mondani az amerikiai segédlettel tető alá hozott alkut, mert az sérti Libanon területi egységét és szuverenitását. Valid Dzsúmblatt, a libanoni Haladó Szocialista Párt vezére, az Ellenzéki Nemzeti Megmentési Front egyik vezetője tegnap Bejrutban újságíróknak kijelentette, akármilyen megállapodás született Damaszkuszban, továbbra is követelni fogja, hogy Dzsemajelt állítsák bíróság elé a (libanoni) nép ellen elkövetett bűnök miatt. Jichak Samir izraeli miniszterelnök tegnap az izraeli rádiónak nyilatkozva azt mondta, hogy a libanoni —izraeli egyezmény felmondása „súlyos lépés” volna. Azzal fenyegetőzött, hogy ha Libanon mégis megtenné azt, akkor Izrael — úgymond — gondoskodni fog északi határának biztonságáról. Samir kijelentése egyenértékű azzal, hogy Izrael a jelenleg is megszállt Dél-Libanonban jelenlétének meghosszabbítására készül. Zsarkovics hazautazott Moszkvából Vidoje Zsarkovics, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Államelnökségének alelnöke tegnap hazautazott a Szovjetunióból. Elutazása előtt elégedetten szólt a Szovjetunióban tett látogatásiéról. Megbeszélései — mondotta — ismét igazolták a két ország kapcsolatainak megerősítésében való kölcsönös érdekeltséget. A jugoszláv politikus moszkvai tárgyalásai befejeztével rövid nyilatkozatot adott a szovjet televíziónak. Elsősorban azt hangsúlyozta: igen elégedett a Kon- sztantyin Csemyenkóval, az SZKP KB főtitkárával lezajlott találkozójával, amelynek során megerősítést nyert, hogy mindkét fél kész tevékenyen közreműködni a baráti kapcsolatok és az együttműködés sokoldalú fejlesztésében.