Szolnok Megyei Néplap, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-28 / 74. szám
VILÁG PROLETÁRJAI,EGYESÜLJETEK! Vega-program a neve annak a közös tudományos kutatásnak, amelynek feladata a Halley üstökös és a Vénusz megfigyelése. Szovjet tudósok a többi szocialista országbeli, valamint francia, osztrák és NSZK kutatók közösen építenek és szerelnek fel két automatikus bolygóközi állomást a közvetlen mérések elvégzéséhez. A Budapesti Műszaki Egyetem szakemberei a KFKI-val közösen készítették el a fedélzeti adatgyűjtő berendezést, amely a kutatórendszerek eredményeit gyűjti és továbbítja a rádióberendezésekhez. A képen az utolsó ellenőrzést végzi Selmeczi János és Hetényi Tamás tudományos munkatárs a BLISZI nevű berendezésen Programozható automata élhajlító gépet alakított ki a Fémfeldolgozó Ipari Szövetkezet mezőtúri gyáregységének műszaki kollektívája. A műszaki újdonságot felajánlották a tiszafüredi Gépipari Szövetkezetnek, ahol sorozatban gyártanak élhajlító gépeket. A két szövetkezet szakemberei által közösen kifejlesztett gépet bemutatják a tavaszi BNV-n. Képünkön szerelés közben a mezőtúri kísérleti példány Elegendő cement, pala és vasbeton gerenda—Kevesebb ajtó, ablak KGST Tervezési Együttműködési Bizottság Megkezdődött a 32. ülés COPOLIT Újdonságok kertészeknek Sikeresnek ígérkező újdonság, kertészeti üvegházak építéséhez használható speciális táblaüveg készítését kezdte meg az Üvegipari Művek miskolci gyára. A „Copolit” néven bejegyzett táblaüveget a gyár az igényeknek megfelelő méret- nagyságban, akár hajlítva is, s úgy készíti el, hogy a felhasználók hőszigetelő rétegeket is ~ kialakíthassanak belőlük. Ezzel jelentős mértékben javítható a hajtató, vagy termelő üvegházak hő- hasznosításónak értéke. A gyár új terméke jelenleg Szegeden, a városgazdálkodási vállalatnál vizsgázik. Ezier négyzetmétert szállítottak belőle a vállalatnak. Tegnap Budapestien megkezdte munkáját a KSST Tervezési Együttműködési Bizottságának 32. ülése. A bizottságban a központi tervező szervek elnökei képviselik a KGST-tagország okát, küldöttek érkeztek a tanácskozásra a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaságból és Jugoszláviából is. Részt vesznek az ülés munkájában a KGST Titkárságának, valamint a Nemzetközi Beruházási Bank képviselői. A tanácskozást a Gellért Szállóban Lázár György miniszterelnök nyitotta meg. Bevezető szavaibarpa Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és |a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának üdvözletét tolmácsolta, majd méltatta a KGST keretében megvalósuló népgazdasági tervkoordináció fontos szerepét a tagországok gazdasági fejlődésének megalapozásában. Szólt azokról a feladatokról, amelyek végrehajtásával a KSST-országok meggyorsíthatják a gazdasági fejlődés intenzív szakaszának kibontakoztatását. Az ülésen az 1986—1990. közötti időszakra vonatkozó népgazdasági tervezési munkák helyzetét és tapasztalatait tekintik át. A tagországok tervező szerveinek képviselői véleménycserét folytatnak az előzetesen számításba vett fejlesztési elgondolásokról és a népgazdasági tervek összehango- golásának további feladatairól. Megyénk Ipara a KGST piacán GZ3 Küzdelmes megőrzés Háromrészes cikksorozat az életszínvonalról 3. oldal Karikázók és botozék Minősítő fellépésre készül a Tiszafüredi Néptánc Együttes 5. oldal Ára: 1,40 forint SZOLNOK MEGYEI xxxv. évf. li 6Z. 1984. március 28., szerda a MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Nemzeti Megmentési Front Erőfeszítések a szövetség megszilárdítására Hat libanoni ellenzéki párt: a Haladó Szocialista Párt, a Libanoni Kommunista Párt, a Baath-párt, a Szíriái Nemzeti Szocialista Párt, az Arab Demokratikus Párt és az Arab Szocialista Unió vezetői kétnapos damaszkuszi tanácskozásukat követően úgy határoztak, hogy nem szervezik át és nem helyettesítik más tömörüléssel a múlt év nyarán megalakított Nemzeti Megmentési Frontot. A Valid Dzsumblatt által bejelentett döntés azt jelenti, hogy a haladó pártok megkísérlik helyreállítani az eredetileg mohamedán-keresztény jellegű front egységét, nyitva hagyják az ajtót a haladó, illetve mohamedán szárnnyal szembe került maronita Szolimán Fnanzsi- je volt köztársasági elnök visszatérése előtt. A Franzsi- jeval szövetséges szíriai vezetés szintén a lausanne-i megbékélési konferencián felszínre került nézeteltéré(Folytatás a 2. oldalon.) Mit ígér a Tiizép Szolnok megyének ? II Tisza Cipőgyár legnagyobb vásárlója a Szovjetunió — II Lehelnek több szocialista országból is szállítanak A Keletmagyarországi Tü- zép Vállalat Szolnok megyei Kirendeltsége gondoskodik az építőanyag-ellátásról Jászberényben, Karcagon, Kisújszálláson, Mezőtúron, Törökszentmiklóson, Martfűn, Tiszai öld váron, Kunmadarason, Kunszentmárton- ban, Túrkevén, Kunhegyesen, Tiszafüreden és természetesen Szolnokon. A telepeken kívül a megyeszékhelyen egy mintaboltot is üzemeltet, ahol az úgynevezett szerelvényáruk mellett például fürdőkádat is árusít. Az építőanyagok többségéből az idén javul az ellátás. A beszerzéseket a megyei tanácstól származó adatok alapján végezték: ebben az évben kétezerkétszáz telepszerű társas, egyedi társas és családi ház épül, 236 lakást pedig felújítanak. Mindezek ismeretében vásároltak kellő mennyiségű anyagot, sőt, a felvásárolt mennyiségiben húsz százalék tartalék is benne van.-Cementből 104 ezer tonna, palából 210 ezer négyzetméter, hullámpalából 447 ezer négyzetméter, felazóanya- gokból 100 millió darabos forgalomra számítanak. Az idén lényegesen jobb lesz az ellátás tetőcserépből, összesen 5 millió 400 ezer darab várja a vevőket a Tüzép telepein. Vasbeton gerendát 146 ezer, áthidaló gerendát 71 ezer métert vásároltak. Évekig hiánycikknek számított a csempe, most 127 ezer négyzetméter sorakozik a raktárakban, és bármilyen színűt megkaphat a vásárló, A Tüzép kínálatában újdonság a hő takarékos ther- moton falazóblokk és a gáz- szilikát, amelyek azért előnyösebbek a B—30,as hagyományos téglánál, mert a kis méretű téglából 1984-ben sem lesz elegendő, bár ha a kőművesek nem válaszfallap helyett használnák, kevésbé számítana hiánycikknek. A kirendeltség szolnoki mintaboltjában egy-két típustól eltekintve nem hiányoznak a csaptelepek. A választék bővítésére az NDK-ból és Jugoszláviából is vásároltak. Hogy nem keresik hiába az építkezők a fürdőkádakat, arra a kecskeméti zománc- és kádgyárral kötött szerződésük a biztosíték. Ebben az esztendőben kétezer kádat kapott a megye Kecskemétről, és ebből bőven jutott a mintaboltnak is. A szerződés szerint további másfélezer kád érkezik még. Az ajtókból és ablakokból viszont kevesebb lesz, mint tavaly: a gyártók alapanyaghiánnyal küszködnek. Szolnok megye ipari termelésének 14 százalékát a KGST országaiba exportálja. A Szovjetunióba, az NDK- ba, Csehszlovákiába, Lengyelországba vállalataink mezőgazdasági gépeket, hűtőtechnikai berendezéseket, gépeket, cipőket és ruházati cikkeket szállítanak. A behozatal is igen jelentős, a szocialista országokból a legnagyobb mennyiségben vegyipari alapanyagokat, alkatrészeket és félkész termékeket importálnak üzemeink. Néhány üzem KGST-kap- csolata különösen élénk: a Szolnoki Papírgyár rekonstrukcióját, bővítését például a szovjetunióbeli Uszty- Ilimszkből érkező cellulózra alapozták, szovjet tervek szerint készültek az NKFV- nál működő gázfeldolgozó üzemek, mérő- és olajgyűjtő állomások, NDK—szovjet gyártmányúak a gázkompresszorok. A Tiszamenti Vegyiművek évente 1,1 milliárd forintért vásárol nyersfoszfátot. piritet és ként a Szovjetunióból, a vállalat két kénsavgyárát lengyel szakemberek tervezték és építették, egyet pedig szovjetek. A Martfűi Tisza Cipőgyár legnagyobb vásárlója a Szovjetunió, vállalatai 1,4 millió pár lábbelit vesznek meg az idén a Tisza partjáról. A Szolnoki Mezőgép 1,1 millió forint értékű termékét exportálja a KGST oiv szágaiba: az NDK-ba például . legszívesebben különféle, a takarmánytermesztő gazdaságokban használt adaptereket és szárzúzókat kérnek, Csehszlovákiába adaptereket és dohányszárítókat adnak el, a vállalathoz rendszeresen érkeznek megrendelések Lengyelországból és Kubából is. A Mezőgép a felhasznált alapanyagok 20 százalékát a KGST-n belül szerzi be. A Jászberényi Hűtőgépgyár 700 millió forint értékben szállít olaj- és gázhűtőket és áruházi berendezéseket a Szovjetunióba, a vállalatnál az NDK-ban készített fröccsöntő gépek, szovjet, csehszlovák és bolgár forgácsológépek és román prések dolgoznak. A Lehel a szocialista országokból villanymotorokat és aggregátorokat vásárol. Az Aprítógépgyár termelésének 10 százaléka talál piacot a KGST-ben: a szovjet vállalatok csőgyári berendezéseket, a bolgárok pedig vibrátorokat vesznek Jászberényből. A vállalat gépeinek 60 százalékát a szocialista országokban gyártották. (Lapunk 3. oldalán a Mezőgépnek egy KGST-n belüli kooperációs kapcsolatáról közlünk interjút a vállalat műszaki igazgatóhelyettesével.) Megnövekedőit a tiszafüredi tisztítószalon munkája. Elsősorban a város közintézményeinek igényeit elégíti ki, de szükség szerint végeznek lakossági szolgáltatást is