Szolnok Megyei Néplap, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-27 / 73. szám

1984. MÁRCIUS 27. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A Május 1. Ruhagyár túrkevei üzemében befejezéshez közelednek a tavaszi és nyári ter­mékek gyártásával. Képünkön hazai piacra, Burett kosztümből 1500-at szállítanak Bűncselekménytől az ítéletig HAT NAP Ketten öt bűncselekményt követtek el. Pethő Ferencet súlyos testi sértést okozó ittas vezetésért, a segítségnyújtás elmulasztásáért, Nagy Lajost ittas vezetésért, a vezetés tiltott átengedéséért, és segítségnyújtás elmulasztásáért ítélték el. Pethő büntetése 1 év 4 hónapi szabadságvesztés, Nagyé pe­dig 10 hónapi szabadságvesztés. Pethöt 4 évre, Nagyot 3 évre tiltotta el a bíróság a gépjárművezetéstől. A tárgyalás és az ítélethir­detés a bűncselekményt kö­vető 6. napon volt. Bár nem jogerős az ítélet, a tárgyalá­son minden, egyértelműen tisztázódott, az elkövetők bű­nössége bebizonyosodott. Be­ismerték amit tettek, el­mondták mi történt február 21-én, amikor Nagy Lajos it­tasan az apja kocsijába ült, holott nem vezethetett vol­na, nemcsak azért, mert ivott, hanem mert néhány hónapja eltiltották a sze­mélygépkocsi-vezetéstől. Egy ideig ő vezetett, majd átadta a volánt útitársának, Pethő- nek, aki legalább annyit ivott, mint ő, és ráadásul nem volt jogosítványa. Egy kanyarban megtörtént a baj. Bal oldalra sodródott a ko­csi, és elütött egy szabályo­san közlekedő gyalogost, ők tovább hajtottak, majd Nagy átvette a vezetést. Ő kocsi­val, Pethő pedig gyalog ment vissza a baleset helyszínére. A sérült ember köré gyűlt tömegtől azonban semmit sem láttak, továbbálltak. Nem sokkal később beis­merő vallomásuk, a tárgyi bizonyítékok, a szemtanúk vallomása egyértelművé térté a történteket. Gyorsított eljá­rással kerültek a vádlottak padjára Bíróság elé állítás. így ne­vezik a 18 éve bevezetett leg­gyorsabb büntetőeljárást, amikor a tett és az elsőfokú ítélet között legfeljebb 6 nap lehet. Nagyon rövid idő. Azt hiszem, mégsem feltételezi senki, hogy a gyorsaság fe­lületességgel járhat. A jógá­itok szerinti megannyi ga­ranciája van a törvényesség maximális érvényesítésének. Mi a véleménye az ügyész­nek, akinek ezekben az eljá­rásokban kulcsfontosságú a szerepe? Az ügyész az, aki­nek jóváhagyásával a gyanú­sított őrizetben tartható a bí­róság elé állításáig. Az Magyar—portugál vegyesvállalat Hungarokork—Amorim KFT néven magyar—portu­gál vegyesvállalat alakult. A magyarországi székhelyű vegyesvállalatot a Középma­gyarországi Pincegazdaság, a LIGNIMPEX Külkereske­delmi Vállalat és a portugál Amorim and Irmaos — Eu­rópa legnagyobb parafa- gvártó. cége hozta létre 117 millió forintos alaptőkével, melyből 25 százalék a portu­gál részesedés. Az új vegyes­vállalat parafadugó és mű­szaki parafacikkek gyártá­sát kezdi meg. ügyész az, aki értesíti a bí­róságot a gyorsított eljárás­ról, ő gondoskodik a bizonyí­tékokról, a tanúk jelenlété­ről és természetesen ő ter­jeszti elő a vádat —; ezúttal szóban. Mivel az ügyvéd részvétele kötelező, az ügyész az, aki — ha a gyanúsított­nak nincs meghatalmazott védője — hivatalból gondos- •lud'k a kirendelt védőről. — Már tulajdonképpen a garanciákat sorolta, amikoi indokolta, hogy mjért az ügyésztől vár választ — mondta dr. Hollerik Károly, a Szolnok megyéi Főügyész­ség ügyésze. — A törvényes­ség alapvető biztosítéka ma­ga a jogszabály, amely szi­gorú feltételekhez köti a bí­róság elé állítást. Csak olyan bűnügyekben engedi meg, amelyekre a törvény 5 évi szabadságvesztésnél nem sú­lyosabb büntetést ír elő, to­vábbá, ha az ügy megítélése egyszerű, a bizonyítékok ren­delkezésre állnak, az elköve­tőt tetten érték, vagy a bűn- cselekmény elkövetését beis­merte. Ha nincsenek meg ezek a feltételek, nincs gyor­sított eljárás. De ha megvan­nak, akkor célszerű és ész­szerű élni a törvényadta le­hetőséggel. — Miért? — Erre csak azt tudom mondani, amit a jogszabály indoklása: az időszerűség azt kívánja, hogy a bűncselek­mény elkövetését a lehető leggyorsabban kövesse fele- lősségrevonás. A közvéle­mény is ezt igényli, különö­sen a nagyobb visszhangot kiváltó bűncselekményeknél. Sőt, gyakran az elkövetők­nek is az az érdekük, hogy minél előbb tisztázódjék és fejeződjön be a büntető­ügyük. A külföldiekre kivált­képp igaz. Tavaly például egy NSZK állampolgár meg­gondolatlan előzéssel sérü­léssel járó balesetet okozott. Ötnapos bemutató kezdő­dött a Cardo Bútorgyár ter­mékeiből hétfőn Győrött. A vállalat a második félévi kí­nálatát vonultatja fel a nagy-, és kiskereskedelmi vállalatok képviselői előtt. Az év második felében csaknem 150 millió forint értékű bútort készítenek. Folytatják a több éve tartó termékváltást, néhány di­vatjamúlt, gazdaságtalan bútor gyártását abbahagy­ják, s helyettük újdonságo­Egyértelmű volt a felelőssége. Nem is vitatkozott, beismer­te vétkességét. Leginkább amiatt volt ideges, hogy a tárgyalás túlságosan elhú­zódhat. Nem így történt. Ti­pikusan olyan vétség és olyan szituáció volt, amely gyorsan és egyszerűen tisz­tázható. így 5 nap múlva már a bíróság előtt állt, és ki is fizetted 10 ezer forint pénz- büntetést. Elég gyakori a gyorsított eljárás az önki - szolgáló bolti lopásek eseté­ben, amikor tetten érik az elkövetőt, s ez egyértelművé teszi a helyzetet. Tavaly de- cemoer 21-én egy szolnoki fiatalember a Jólét ABC-ból megpróbált kosárral együtt a szatyorjába rejtve, ellopni egy 2 ezer forintos étkészle­tet. Észrevették, tettenérték. Fs mivel korábban többször volt már elítélve, és ráadásul a feltételes szabadságra bo­csátása ideje alatt lopott, 9 hónapi szabadságvesztésre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélték. A gyorsított eljárás tehát nem jár méltányos büntetéssel. — Ki dönt a bíróság elé állításról? — A rendőrség illetékese és az ügyész. — Van-e információja ar­ról, hogy egy-egy évben Szol­nok megyében hány bíróság elé állítás történik? — Az elmúlt évi statiszti­kát ismerem. E szerint gyor­sított eljárással százötven- keitten kerültek a vádlottak padjára. Legtöbben a társa­dalmi és a személyi tulaj­dont károsító bűncselekmé­nyek elkövetői voltak (ösz- szesen nyolcvanhármán), ezenkívül tizennégyen közve­szélyes munkakerülés, néhá- tiyan garázdaság, testi sér­tés ás közli eked ési baleset okozása miatt kerültek gyor­sított eljárással a bíróság elé. Az elsőfokú bíróság elé, ahol, ha nem születik jogerős íté­let, a másodfokú tárgyalás, a jogorvoslat már ugyanúgy, történik, mint más bűncse­lekményeknél a hagyomá­nyos büntetőeljárás kereté­ben. K. K. kát ajánlanak a kereskede­lemnek. Ilyen a Martin fan­tázianevű, díszlécekkel, a szélein párkányozással díszí­tett, tölgyfurnérozású, matt felületű szekrénysor, amely méretei folytán a házgyári lakásokban is jól elhelyez­hető. Ugyancsak újdonság a Sziéna bűtorcsalád, amely­hez háromdarabos ülőgar­nitúra, dohányzóasztal és két bordóra pácolt, díszléce­zett szekrény tartozik. A ter­vek szerint májusban kezdik a gyártását. A Cardo termékeiből Bútorbemutató Győrött I Keddi legvxetünkl Tavaszi töprengések Majoros Károly előadása Majoros Károly, a megyei pártbizottság első titkára tegnap délután a sajtóklub­ban a Néplap szerkesztőség, a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat, a Magyar Rádió szolnoki stúdiója és a Ma­gyar Távirati Iroda szolnoki szerkesztőségének dolgozói számára pártnapi előadást tartott a nyugat-európai kommunista és muhkáspár- tok helyzetéről és az ezzel kapcsolatos időszerű kérdé­sekről. Az előadás elhangzása után több kérdés és véle­mény hangzott el, amelyek­re Majoros Károly válaszolt. lubileumra készül a Killián Fennállásának 35. évfor­dulójára készül a Killián György Repülő Műszaki Fő­iskola. Ebből- az alkalomból tegnap délelőtt a parancs­nokság tájékoztatóra hívta meg az újságírókat. A ren­dezvényen a Szolnok megyei Néplap, a szolnoki rádió, a Néphadsereg, valamint a Honvédségi Szemle munka­társai és a főiskolát patro­náló Tiszamenti Vegyimű­vek üzemi lapjának képvise­lője jelent meg. Bede László ezredes, a fő­iskola parancsnokának poli­tikai helyettese ismertette a katonai intézmény életét és munkáját, majd a program keretében a résztvevők meg­tekintették a különböző ok­tatási tanszékeket. Elláto­gattak az ország egyedüli repülőmúzeumába, mely itt található, majd felkeresték a könyvtárat és betekintettek a hallgatók kollégiumába. Végül Fodor Ferenc mér­nök ezredes, a főiskola/ pa­rancsnokának kiképzési he­lyettese válaszolt az újság­írók kérdéseire, s Bede László ismertette a „jubile­umi év” várhatóan jelentő­sebb eseményeit. (K. L.) „Bgroinform” Az újítások „forgalmazá­sának” könnyítésére a MÉM információs központja, az Agroinform egységes tájé­koztatási rendszert hoz létre. Az Agroinform újítási szol­gálata — ezen a néven mű­ködik majd a szervezet — egyben az újításoík jogvé­delmét is garantálja. Alaposan föladta a kér­dést nekem, kedves H. Ferencné, a múlt héten ér­kezett levelében. Mit ta­gadjam, töprengtem rajta, mert bármennyire is sze­mélyesnek tűnik, amit írt, bizony, ilyenkor, ha nyílik az idő. nagyon is közérdek. Azt írta: feljelentést akar tenni négy kék, egy zöld, egy sárga és egy piros Sim­son kismotor gazdája el­len. Ugyanis — a jó idő örömében, vagy „csak” — úgy száguldoznak rajtuk, hogy nem néznek járdasze­gélyt, parkot, kiskertet a 73 lakásos bérház előtt, csak turáztatják, járatják a kis­motort. Lehet, azóta már pár virágtő is elpusztult, — ki figyel oda? Azaz, er­re figyel fel Ön, s mivel figyelmeztető, kérő sza­vaira csak durva válasz hangzott el, tanácsot kér. Hogyan jelentse fel a kis­motorok gazdáit? Ezeknek tudniillik rendszáma sincs, s bizony a vaskos váliar- szok között egyikőjük se mutatkozott be. Most tegyük félre, amit a mi korosztályunk ilyen­kor még fölhánytorgat. Azt nevezetesen, hogy a szülő vette ezeket a masinákat, aki igyekszik mindent meg­adni felnövő utódainak. In­tézzük ezt el azzal, hogy nem, nem mindent igyek­szik a szülő megadni. Jó nevelést, alkalmazkodási készséget, a közösségi élet írott és íratlan szabályai­nak tiszteletét aligha. De- hát erre ugye, idő is kel­lene, s manapság a legtöbb sziülő a legtöbb idejét pénzkeresésre fordítja, — amiből van lakás, bútor, telek, hőbbikért, — és kis­motor is. Annak örültem, hogy azt nem írta meg: elég az is, ilyenkor tavaszelőn, amikor egy-egy bérház népes ifjú­sága előhozza téli pihenő­jéből a motorját. A szere­lők, helyenként el is fog­lalnak a ház körül minőién szabad helyet — járdát, kiskertet, parkot. Aztán ugye, hol lehet 'kipróbálni a megújhodott gépet? Csak a ház körül. Sajnos, egy cipőben já­runk. Kis kertjének virág­töveit, a munkáját félti a száguldozóktól. Nos, évek óta csak tervezem, hogy — bár illata nem érne hozzám sok emelet magassá'gba so­sem — valami szerény vi­rágokat kellene telepíteni az ablakom alá, a kis sze­gélyre. A mellettem lakó már megtette három éve — én három éve fogadko- zom, hogy nem, ezt nem akarom. Ő ugyanis éber őrségben él azóta. Nagy hangon kiabál, mert a lab­da mindig a legszebben vi­rító virágot csapja le a száráról, s a féltve óvott ezüstfenyő is líajlán áll már. Kergeti, zavarja . a gyerekeket, lerohan, ha egy motoros centizi a sze­gélybokrot. Idős ember. Félek, egyszer ott kap, kis kertje mellett agyvérzést. Ráadásul még haragosa is van, nem is egy. A szülők egy tekintélyes része s hangoztatják, időnként kiabálják is az öreg úrnak: magának sose volt gyereke, hová menjen az a szegény gyerek ? Mondanom se kell, jászó tér van, pár méterre a háztól, s út is, szép si­ma, ahol a motorok járhat­nak. No, most jól eltanácsol­tam gondját-baját, ugye kedves H. Ferencné? Igaz, tehet feljelentést, ismeret­len tettesek ellen, akik tár­sadalmi munkában alko­tott, s óvott kis kertjét tarolják. Biztosan lesz va­lamilyen foganatja, ha más nem, vizsgálódnak, s azok, akiket kérdeznek, először csak megnézik a feljelentőt, aztán elfelejte­nek köszönni neki, még ha fiatalabbak is, ismerősök is — később pedig esetleg megjegyzik: hja, ez az a nő, akinek valamilyen sza­bálysértési ügye volt... Gondolom, lakógyűlésen inkább lehetne még pró­bálkozni, jó szóval, a jó érzésű közösség erejével, erélyével. (Pár évvel ez­előtt én megtettem, igaz, eredménytelenül.) Mást nem tudok taná­csolni. Töprengek azon­ban valamin. Mi lenne, ha az idő nyílásával egyidő- ben több lenne a társadal­mi, a hatósági ellenőrzés lakótelepeinken. Nem mi ketten tehetünk arról, hogy oda nem illő primitív vir­tus is él a városban,.. (SJ) Jászberényben Előadás a családpolitikáról A Vöröskereszt városi ve­zetősége, valamint a Hazafi­as Népfront nő- és rétegpo­litikai bizottsága rendezésé­ben a család társadalomban betöltött szerepéről, a Vörös- kereszt és a népfrontmozga­lom családpolitikai jelentő­ségéről tartott előadást teg­nap délután Jászberényben a városi tanács nagytermé­ben dr. Kaposvári Júlia, a Magyar Vöröskereszt főtit­kár-helyettese. A nagy ér­deklődésre számot tartó ren­dezvényen az előadó egye­bek között a család szerepét, fontosságát, a nők családot összetartó szerepét hangsú­lyozta. Kitért a család funk­cióinak ellátására, a népese­dési helyzet alakulására. Előadásában hangsúlyozta a nevelés társadalmi, intézmé­nyi és családi összehangolt­ságának fontosságát. Érin­tette a jövő feladatait, töb­bek között a szociálpolitikai intézkedések korszerűsítésé­nek szükségességét. Elsősorban a szövetkezetben szükséges javításokat végzi el a mezőtúri Magyar—Mongol Barátság Tsz gumijavító műhe­lye. Amennyiben kapacitása lehetővé teszi, a lakosság ré­szére is dolgozik

Next

/
Thumbnails
Contents