Szolnok Megyei Néplap, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-02 / 52. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. MÁRCIUS 2. A megyeszékhely ellátását, a választékbő­vítést szolgálja a két új osztály, amely teg­nap fogadott először vásárlókat a Centrum Áruházban. A papír-írószert, valamint is­kolaszereket és a csemegeárukat kínáló osztályon a nyitás napjának első óráiban nagy volt a forgalom. Volt bőven papír zsebkendő, s a csemegénél pedig a több fé­le kakaó aratott nagy sikert. Az áruház dolgozói szerint az első nap forgalma a vártnál nagyobb volt. (Fotó: Dede Géza) Megújítják a szórakoztató zenészek működési engedélyét Az érdeklődők március 5-ig jelentkezhetnek 1984. MÁRCIUS 2. LUJZA NAPJA PÉNTEK Színház A szolnoki Szigligeti Színház­ban ma este 19 órakor: Egy sze­relem három éjszakája (Bemuta­tó. Szigligeti-bérlet). Moziműsor Szolnok Vörös Csillag: Nevem: Senki (III. helyáron), Tallinn: Szupermodell (16 év. f., ni. heHyáron, 17.30 órakor),Tisza A- terem: Az aranyrablók üldözője (17 órakor), A macska rejtélyes halála (14 év. f., m. helyáron, 19 óraikor), B-terem: Harc a ví­zen (10 órakor), C-terem: Az idő urai (1/7.30 órakor), Reptér: Az álarcos lovas legendája (II. hely­áron), Vegyiművek: szünnap. Szandaszőlős Terv: szünnap. Abádszalók Petőfi: Vámhivatal. Jászberény Lehel: Vadnyugat hőskora I—II. (II. dupla helyá- rom) .Jászapáti Táncsics: Zsaru, vagy csirkefogó (IH. helyáron). Karcag Déryné: Szeretők (1. ea.!, 14 év. f.). Szupermodell (16, ni. helyáron). Kisújszállás Ady: Kaszkadőrök (II. helyá­ron). Kunhegyes Szabadság: A profi (16, in. helyáron). Kun­madaras Petőfi: Futásod véget ér (14). Kunszentmárton Körös: Várlak nálad vacsorára (II. hely­A Legfelsőbb Bíróság teg­nap határozatot hirdetett: helybenhagyta azt a fegyház- ban letöltendő 11 évi szabad­ságvesztést, amelyet a 25 éves Farkas Gusztávval szemben — hivatalos személy ellen el­követett emberölés bűntetté­nek kísérlete miatt — sza­bott ki az első fokon eljárt Nyíregyházi Megyei Bíróság. A bebizonyosodott tényál­lás szerint Farkas 1983. au­gusztus 14-én délután a gyu­laházi italboltban kérdőre vonta a helybeli rendőrt — az erőszakos bűncselekmény sértettjét —, hogy miért „zavargatta” korábban báty­ját. Az emelt hangú szóvál­tást azzal a kijelentéssel zár­ta le: „úgy is végzek veled”. Kinyitotta a zakóját és a körzeti megbízottnak meg­mutatta a zsebében levő kést. Másnap délután a sér­tett lakására ment, magával vitt esy 14 centiméter penge- hosszúságú konyhakést, amellyel az ágyon fekvő kör­zeti megbízott fölé hajolt. Amikor az — alvásából íel­A Nap kél 6.23 — nyug­szik 17.31 órakor. A Hold kél 6.45 — nyugszik 17.06 órakor. ónon). Mezőtúr Szabadság: A la­tor (1,6. II. helyáron), Dózsa: Ez igen! (T4, in. helyáron). Rákó- czifalva Rákóczi: ELtűntneklnyil­vánítva. Tiszafüred Tisza: Egy zsaru bőréért. (16. ni. helyáron). Tószeg Petőfi: szünnap. Török- szentmiklós Dózsa: Bocfkerer (14). Túrkeve Vörös Csillag: Hosszú hétvége. Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ Az előtérben 16—18 óráig FO- NOTÉKA — zenei kívánságok. Kiállítások: Az előtérben: Az élet bölcső­je — a TIT Természettudományi Stúdió kiállítása. A gyermekgalérián: A ször­nyektől a napfényben csillogó esőcseppekig. A jobb oldali vitrinekben: a Pályaválasztási Tanácsadó cso­port bemutatója a cipőipari szakmákból — A Békéscsabai Kötöttárugyár termékbemutatója bébiruhákból — Szolnok város régen — Tóth Sándor képeslap- gyűjteményének kiállítása — A Verseghy Ferenc megyei Könyv­tár ajánlata új könyvekből. riadva — észlelte a brutáli­san támadó Farkast, ellökte magától, majd sikerült kicsa­varnia kezéből a kést. Az ügyet a Legfelsőbb Bí­róság a vádlott részéről be­nyújtott fellebbezés után bí­rálta el. A három szakbíróból álló búntetőtanács elnöke, dr. Pék Sándor az ítéletet indo­kolva rámutatott: kiemelke­dően jelentős társadalmi ér­dek fűződik ahhoz), hogy a közrend érdekeit, a közbiz­tonságot szolgáló hivatalos személyek — közismerten ilyen a rendőr, a körzeti megbízott is — hivatásukat zavartalanul teljesíthessék Minden olyan bűntettnek, amely alkalmas e tevékeny­ség megzavarására, fokozott a veszélyessége a társada­lomra. Ezek közül is kiemel­kedik az az eset, amikor a hivatását teljesítő rendőr sé­relmére — mint a most elbí­rált ügyben — élet elleni bűntettet követnek el. Feltét­lenül indokolt volt tehát Far­kassal szemben a törvény szigorát alkalmazni. Mához egy hétre Kunhegyesen is megperdiil a szerencsekerék A lottó 10. heti számsor­solását Kunhegyesen rendezi meg a Sportfogadási és Lot­tó Igazgatóság, mához egy hétre, azaz március 9-én, délelőtt fél 9-kor. A nagy­községi művelődési házban a sorsolás előtti vidám, zenés műsorban fellépnek: Lehner Judit, Molnár Ági és Heller Talmás, közreműködik az Originál együttes. Szokás szerint a szerencse­számok születésének pillana­tait a rádió is közvetíti. Vasalás, árusítás a Patyolatnál Bővítette szolgáltatásait Szolnokon a Patyolat Válla­lat. Tegnap óta üzleteikben az ágy- és asztalneműket, kilogrammonként 7 forint el­lenében, három nap alatt ki­vasalják. A Ságvári körúti szalon­jukban pedig az eddigi pa­tyolat-tevékenységtől teljesen eltérő kezdeményezéssel ta­lálkozhattak csütörtökön az arra járók. Ott ugyanis a ruhák be- és kiadása mellett női ruhákat, cipőket és tás­kákat is vásárolhattak a há­ziasszonyok — a dunaújváro­si Vegyesipari, a jászberényi Cipőipari Szövetkezet és a Szolnoki Bőrtex termékeit. Öllé Csaba, a vállalat igaz­gatója elmondta, hogy a ké­sőbbiek folyamán több vidé­ki üzletükben is szeretnék bevezetni az árusítást. I Kislexikon I Bedrich Smetana Százhatvan évvel ezelőtt, 1824. március 2-án született. és 60 éves korában, 1684-ben halt meg Bedrich Smetana cseh zeneszer­ző, a romantikus cseh nepizetí zeneművészet első nagy képvi­selője. Parasztszülők gyermeke volt; már korán zenei hajlamokat árult el, de csak 19 éves korá­tól szentelhette teljes erejét a zenei stúdiumoknak. Kitűnő zongoristává képezte magát; 1848 és 1856 között — Liszt Ferenc támogatásával — önálló zeneis­kolát vezetett Prágában. Néhány évig a svédországi göteborgi ÄI- harmonikusok élén állott, hogy 1862-ben végül Prágában tele­pedjen le. Legnépszerűbb műve, amely nevét egycsapásra or­szágszerte, sőt egész Európában ismertté tette, s amelyet 1871-ig még további három színpadi mű követett, Az eladott menyasszony című remek vígoperája. Az 1874-es év végzetes fordu­latot jelentett életében: elveszí­tette hallását, s ezzel egyszers­mind minden nyilvános szerep­lés lehetetlenné vált számára. Visszavonult Jabkenicbe. de a komponálást Lankadatlan buzga­lommal folytatta. A cseh zene legnagyobb kezdeményezője el­borult elmével halt meg. A szórakoztató zenészek számára a munkavállaláshoz szükséges ideiglenes műkö­dési engedélyek négy évre szólnak. A jelenleg érvény­ben levők az év végén lejár­nak. Azoknak a muzsikusok­nak, akik folytatni szeretnék tevékenységüket, a tavasszal vizsgát kell tenniük. A sike­res szakmai vizsga alapján újabb négy évre meghosz- szabbítják engedélyüket. Az Országos Szórakoztató Zenei Központ megyei ki- rendeltsége az év elején ki­küldte a nyilvántartott zené­szek számára a jelentkezési lapokat. Felhívásukra ezidáig Díszpolgárok lesznek a Beatles-ek Szülővárosuk, Liverpool díszpolgárai lesznek a Beat­les együttes tagjai. A városi tanács erről szóló döntését szerdán hozták nyilvános­ságra. Aiz ünnepélyes avatásra nyáron, a város nemzetközi szabadtéri fesztiválján kerül sor. A három .élő „gombafe­jűn” — George Harrisonon, Ringó starron és Paul Mc-Cartney-n — kívül Li­verpoolba utazik az 1980-ban meggyilkolt John Lennon öz­vegye, Yoko Ono is. A fesztivál fő nevezetessé­ge a Beatlesek sárga tenger­alattjárójának 18 tonnás „másolata” lesz. kevesen reagáltak, a közel négyszáz népi- és tánczenész közül mindössze kétszjáz küldte vissza a jelentkezési lapot. Elképzelhető, hogy többen figyelmetlenség miatt nem jelezték a megyei ki- rdndeltségnek szándékukat. Ezért módosították a határ­időt. Azok a muzsikusok, akik meg akarják hosszabbítani ideiglenes működési enge­délyüket, március 5-ig jelent­kezhetnek az OSZK megyei kirendeltségén. Akik ezt nem teszik meg, azok 1985. január 1-tőF- nem kaphatnak kiköz­vetítési engedélyt. Riói karnevál Kudarc ? Rio de Janeiro vezetői sür­gős intézkedéseket hoztak, hogy elkerüljék a híres rioi karnevál kudarcát. A március 3—7. között sorra kerülő karneválra ugyanis eddig a belépőknek csak tíz százalé­ka kelt el. Pedig a szervezők igazán kitettek magukért. Az ese­ményre 15 millió dollárért felépítették a 90 ezer férő­helyes „Szamba teret”, amelynek terveit Oscar Nie- meyer brazil építész készí­tette el. A híres szambaisko­lák márciusban mutatják be műsorukat — egyelőre úgy néz ki, szinte üres sorok előtt. I Hírek — A FIATAL Alkotók Kiút jának mai vendége Viktc Máté zeneszerző. A rádi szerkesztője ma délután órakor a Megyei Művelődé és Ifjúsági Központban í elektronikus zenéről tai előadást. A találkozón nei csak klubtagokat, kívülállc kát is szívesen látnak. — MOST |MÁR jó ütembe halad Mezőtúron az I. szám bölcsőde felújítása, amelj nek munkálatait még 198 augusztusában kezdték. 40 gyereket a város mási három gyermekintézményi ben helyezték el jdeiglem sen. Várhatóan az idén mi visszaköltözhetnek la kicsi és nevelőik a korszerű, Dán janich úti bölcsődébe. — A MEGYÉBEN három te lepülésen — Szolnokon, Ti rökszentmiklóson és Jászbe rényben — tartanak vasál nap, március 4-én autóvá sárt. Ugyanakkor a környék beli használtautó-börzék, } sok érdeklődőt vonzana Ceglédre, Tiszakécskéri Szentesre és Szarvasra. — TAVASZI növényvédőin feladatokról tart előadást házi- és hobbikertek műve lőinek Werner László ne vényvédő szakmérnök Szol nokon, a (Hazafias Népfror Költői Anna úti Barátsá Klubjában hétfőn, márciu 5-én délután 5 órakor. — PÁVAKÖRI TALÁL KOZÖ lesz szombaton s öcsödi művelődési házbai Részt vesznek a dalosrande vűn a törökszentmiklósi i csorvási kör tagjai, vala mint a vendéglátó helybe „pávák” és táncosok. — nőnapi készülődés A jövő hét elején több ősi tályán nőnapi vásárt rende a Skála Tiszavidék Áruhál A március 8-ig tartó ked vezményes akció ideje ajándéktárgyakat és illat szereket, valamint női ruhá zati cikkeket kínálnak. — DINAMIKUS FEJLÖDÉi jellemezte a megye takarék szövetkezeteit tavaly. Betét állományuk 10,9 százalékka nőtt, és elérte a 118 millii forintot. Szervezőmunkájul eredményeként ifjúsági be téteik száma az év végére 8 százalékkal haladta meg a előző évit. — KETTŐ HÍJÁN 700 tagj: van Karcagon az Űttörő Vasas í Lakásszövetkezetnek amely 310 lakást és 18 ga rúzst üzemeltet. A lakói szabad idejének hasznos el töltése {érdekében barkács műhelyt, (kondicionáló tér met és klubszobát alakítót ki a szövetkezet. — TAVALY VOLT Ti 5 ÉVE, hogy dolgozói lakás­építésének támogatási alap­ját létrehozta a mezőtúr áfész. összesen 38 dolgozó­nak 1 millió 31 ezer forint kamatmentes kölcsönt folyó­sított 15 évi törlesztésre. — A TISZA vízállása tegnap Tiszafürednél 036 centimé­ter (duzzasztott), Szolnoknál —86 centiméter (áradó) volt A víz hőmérséklete Szolnok­nál 2,5 C-fok. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Az MSZMP Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő Lazányi Angéla Főszerkesztő-lielyettes: Valkó Mihály Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Szerkesztőség és a kiadó: '5001 Szolnok, Kossuth téri Irodaház. Postafiők 100 Telefon: 12-093, 12-069 Telex: 23—357 Teríesztl a Magyar Posta Előfizethető a hlrlapkézbesftő postahivataloknál és a kéz­besítőknél. Az előfizetés dija egy hónapra 34. negyedévre 102. egy évre 400 Ft. Index: 25—069 Felelős vezető: Gombkötő Béla HU ISSN: 0133 0756 Szolnoki Nyomda Vállalat Csapadékos idő VÁR HATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: Délnyugat felől fo­kozatosan beborul az ég, eleinte délnyugaton, majd más­hol is számíthatunk esőre, a Dunántúlon havas esőre, délutántól havazásra is. A szél keleti, északkeleti irányból lassanként megélénkül, sokfelé megerősödik. Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet 1, 6 fok között. TÁVOLABBI KILÁTÁSOK szombattól keddig: Elein­te felhős idő várható havazással, az északi szél megerő­södik, s hófúvások is kialakulnak. A jövő hét elején vál­tozóan felhős, szeles idő várható, hózáporok többfelé ki­alakulhatnak. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet elein­te mínusz 4, plusz 1. később —6, —1 fok között vár­ható. Legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1, plusz 4 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) napi csapadék az ország területének 60 százalékán vár­ható. Felázott a Zagyva-gát talaja? Sebaj! A kocogok leleményesek, edzeni a kőpárkányon is lehet... Fotó: Korányi Késsel támadt a rendőrre —11 évi fegyházbüntetés

Next

/
Thumbnails
Contents