Szolnok Megyei Néplap, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-14 / 62. szám

WM!M-SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAIEGYESÜUETEK! A rakótatelepítés ellen A stockholmi párbeszéd-konferencia felhívása Lausanne Tűzszünet a polgárháborús frontokon A Lausanne-ban folyó li- >anoni nemzeti megbékélési értekezlet részvevői tegnap negállapodtak arról, hogy a polgárháborús frontokon he- yi idő szerint tegnap 21 órá- ól tűzszünetet léptetnek életbe. A hírt a tanácskozás céső délutáni ülése után ki- idott közleményben jelentet­ték be. A bejrúti biztonsági bi­zottság. amely a libanoni kormányhadsereg, valamint az egymással harcoló keresz­tény és muzulmán milíciák képviselőiből áll, ma hoz döntést a fegyvernyugvás tartóssá tételének módoza­tairól. Ezt követően néhány napon belül valamennyi polgárháborús fronton vég­rehajtják a csapatszétvá­lasztást — közölte a libanoni kormány szóvivője. Michel Szamaha, a libano­ni elnök szóvivője sajtóérte­kezletén hangsúlyozta, hogy Abdel Halim Haddam „po­zitív módon” járult hozzá a megbékélés ügyéhez. Az európai biztonság és leszerelés kérdéseivel fog­lalkozó stockholmi párbe­széd-konferencia résztvevői tegnap felhívással fordultak a másik Stockholmban zajló nemzetközi fórum, az euró­pai bizalomerősítő és bizton­sági kérdésekkel, valamint a leszereléssel foglalkozó kon­ferencia küldötteihez. A fegyverkezési hajsza fo­kozódása és az új nukleáris rakéták európai és Európa határain kívüli felelőtlen telepítése miatt minden ed­diginél nagyobb a nukleáris háború veszélye — hangsú­lyozza a felhívás. A stock­holmi párbeszéd-konferenci­át éppen az Európát és az egész világot fenyegető nuk­leáris háború veszélyének fokozódása miatt hívták össze — mutat rá a doku­mentum. A világközvéle­mény akarata — szögezi le a felhívás — hozzájárulhat ahhoz, hogy tényleges ered­ményeket érjenek el a stock­holmi fórumon, amelynek sikeres befejezése nagy je­lentőségű lenne a világbéke szempontjából. A dokumentum felszólítja a konferencia résztvevőit: a katonai-hadászati kérdések mellett olyan konkrét lépé­sekről is folytassanak tár­gyalást, amelyek valóban biztosítják a bizalom növe­kedését Európában. A különböző országok po­litikai vezetői és kormány- küldöttségei — a stockholmi párbeszéd-konferencia részt­vevői — egyúttal felszólítot­ták a világ valamennyi né­pét: gyakoroljanak nyomást saját kormányukra annak érdekében, hogy az tegyen meg mindent a nukleáris háború megakadályozása, a fegyverkezési hajsza feltar­tóztatása, a béke erősítése érdekében. Gondolatok a hallgatók párttaggá neveléséről A DATE mezőtúri főiskolai karán 3. oldal n szerkesztőség postájából 4. oldal Megkezdődött a téglagyártási idény A Tégla- és Cserépipari Tröszt 41 korszerű gyárának dolgozói az év első két hó­napjában 27 millió kis mére­tű téglával többet szállítot­tak a magánlakásépítőknek, mint a múlt év azonos idő­szakában. Ezeknek a gyárak­nak a munkáját a hideg és a fagy nem 'befolyásolta, mert a présekben megfor­mált nyers téglát alagútke- mencékben szikkasztják, szárítják, s azon nyomban hozzáfoghatnak a tégla ége­téséhez is. A hagyományos gyárak szabadtéri szárító-szí­neibe csak akkor rakhatják ki a nedves, nyers téglát, ha a hideg már nem fenyegeti szétfagyással ezt a félkész terméket. Március második hetében, a fagyok megszűn­tével a hagyományos üze­mek nagyrészében is meg­kezdődött a téglagyártási szezon, e hét végére pedig már valamennyi téglagyár termel. Mindenütt elvégezték a té­li nagyjavításokat, 16 üzem­ben csaknem 120 millió fo­rint értékű beruházással gé­pesítették a legnehezebb fi­zikai munkákat és korszerű­sítették a szállítást, Ebben az évben mintegy 60 garnitúrát gyárt új termékéből — a Kevitervvel közösen kifej­lesztett automata szeleppel szerelt komplex kútfejből — a kunmadarast Vas- és Elektro­mos Ipari Szövetkezet. A berendezés jelentősen csökkenti a kutak üzemeltetési költségét A kecskeméti Konzervgyár tiszakürti telepén május elejéig tart a körtebefőtt készítése. A körtét megtisztítják, félbe vág­ják és a központi gyárban vegyesbefőttet készítenek belőlük, ami szovjet és NDK exportra készül Lázár György Szabolcs-Szatmár megyébe látogatott Lázár György, a Magyar Szocialista Munkáspárt Poli­tikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke teg­nap a késő délutáni órákban Szabolcs-Szatmár megyébe érkezett. Nyíregyházán Varga Gyu­la. a megyei pártbizottság első titkára és Tisza László, a megyed tanács elnöke kö­szöntötte a vendéget. A Mi­nisztertanács elnöke, ezt kö­vetően a pártbizottság szék­házának tanácstermében a megyei pártbizottság és a megyei tanács végrehajtó bi­zottságainak tagjaival talál­kozott Meghallgatta Varga Gyula tájékoztatóját az or­szágrész politikai, gazdasági és kulturális életének hely­zetéről, az utóbbi évek ipa­ri és mezőgazdasági terme­lési, gazdálkodási tapaszta­latairól, a lakosság életkö­rülményeinek változásáról továbbá a termelés korszerű­sítését, a munkaerő-gazdál­kodás racionalizálását, a fog­lalkoztatottság javítását szol­gáló tervekről­Ezután Tisza László szá­molt be a kormány elnöké­nek a csaknem 600 ezres lé­lekszámú országrész közigaz­gatásának korszerűsítéséről, s ennek eddigi tapasztalatai­ról. Elmondta: a megyei ta­nács végrehajtó bizottsága már korábban is adott át egyes hatásköröket a községi szakigazgatási szerveiknek: tavaly például már 42 helyi tanács rendelkezett építés­ügyi hatósági, 58 ipar—, 23 pedig kereskedelmi iparható­sági hatáskörrel. Lázár György látogatása ma Szabolcs-Szatmár megyei körúttal folytatódik. Vendégjárás Moszkvában (Külpolitikai kommentárunk a 2. oldalon) Új diagnosztikai szerviz Téti gépjavítás— ütemterv szerint Szolnok megye ötvenöt me­zőgazdasági termelőszövetke­zetében 3300 traktor, 1200 te­hergépkocsi, ezernél több kombájn, sok-sok munkagép vár javításra decembertől március végéig. A gépjaví­tásra pontos ütemterveket készítettek, első helyre a ko­ratavaszi munkában résztve­vő gépeket rangsorolták. A talajedőkészítő és vetőgépek, valamint a traktorok zöme már rajtra készen várja a természet jeladását. Az al­katrészellátás most is okoz gondokat, de az üzemek több­sége segít magán. Jó példa erre a kunhegyesi Kunság Népe Tsz: gyakorlott szakem­berekből speciális alkatrész- felújító csoportot hozott lét­re, amely elvégzi a motorfel­újításokat, a fémfelrakást, a hegesztést. Egyes alkatrészek megmunkálására kisiparosok segítségét is igénybe veszik. A régi típusú gépekre is számítanak egy-egy traktort vagy munkagépet elbonta­nak, és a használható alkat­részeket más gépekbe építik be. A tiszaföldvári Lenin Tsz- ben jó ösztönzőnek bizonyul a teljesítménybérezés beveze­tése a gépjavításban. Meg­gyorsította a munka ütemét, és a minőséget is javította. A tavaszi munkában részt vevő géppark kevés híján bevetés­re kész, rövidesen teljes erő-. Vei megkezdődhet a vetés és a talajelőkészítés. A jászberé­nyi Kossuth Tsz az energia­takarékosságra is kiemelt fi­gyelmet fordít, új diagnosz­tikai szervizet vezet be. A rendszeres és pontos ellenőr­zéssel a gépek fajlagos üzem­anyagfogyasztását csökken­tik, és az üzembiztonságot is növelik. Lesz atánpótlás A tojástól a zabos libáig A zagyvarékasi Béke Tsz neve ismerősen cseng azok számára, akik nem vetik meg a ropogósra sült libát. A szövetkezet — három előne­velő telepen, mintegy 7000 négyzetméter alapterületen — e héttő] kezdve folyamato­san fogadja az első ciklusra tervezett 95 ezer naposlibát. A saját törzsállománytól szártnazó tenyésztői ássál a Baromfikeltető és Termelő Termelőszövetkezeti Közös Vállalat szolnoki üzeméből látja él a zagyvarékasi tsz a lúdneveléssel foglalkozó mintegy 25 partnergazdasá­got is. A felnevelt állatokat a pia­ci igényeknek megfelelően pecsenyelibaként (8 hetes korban), vagy úgynevezett zaboslibaként (a harmadik tépés után) dolgozzák fel. A cibakházi Vörös CsUlag Termelőszövetkezet kertészete 3 évvel ezelőtt használta az úgynevezett melegágyas palánta-elönevelőt. Most a gazdasági szempontokat figyelembe véve, az energiatakarékosság újra rákénysz eritette a kertészetet erre az ősi módra. Je­lenleg szentesi korai karalábét, helkáposz tát, karfiolt nevelnek

Next

/
Thumbnails
Contents