Szolnok Megyei Néplap, 1984. február (35. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-10 / 34. szám
XXXV. évf. 34. s*„ i9g4. február io., péntek A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Napirenden a libanoni válság Franciaország a BT-hez fordult Dzsumblatt felhívása Bejrút lábúihoz Kiutat igyekeznek találni a maguk számára a libanoni problémából az amerikai kormánykörök Reagan elnök keddi rendelkezésed nyomán. A jobboldal nyomásának engedve a Fehér Ház tagadja, hogy ki akar vonulni Libanonból. Reagan elnök — miközben a New Jersey csatahajó ágyúd vaktában lövik a bejrúti „ellenséget”, néhány közeli munkatársának tanácsa ellenére megkezdte ötnapos születésnapi szabadságát Kaliforniában. Közben azonban a demokrata párti elnökjelöltek bírálják a kormányt. amiért késlekedett a tengerészgyalogosok kivonásával, s nem szüntette be a háborúskodást. Az egyébként Reagant támogató jobboldal magatartása is egységesen elutasítónak bizonyult. A konzervatív Wall Street Journal első oldalán közölte ezt a megsemmdsító véleményét: „Reagan döntése döbbenetes kudarcot jelent libanoni politikájában és kísértetiesen emlékeztet a Carter dcormányzat iráni kudarcára”. Henry Kissinger volt külügyminiszter szintén „meg- futamodásnak” minősítette az amerikai tengerészgyalogosok kivonását, s egy másik volt külügyminiszter, Alexander Haig is arról nyilatkozott, hogy Reagannek korábban kellett volna elhatároznia magát. Franciaország hivatalosan felkérte az ENSZ Biztonsági Tanácsának soros elnökét: kezdjen kétoldalú tanácskoCZ3 Város és vidéke Jegyzetek a szolnoki pártbizottság üléséről Fiatalok a Kunság Népében 3. oldal Lehetnek-e többen? Hozzászólás a tanáregyéniség-vitához 4. oldal II rádió és a televízió jövö heti műsora 5—6. oldal (Folytatás a 2. oldalon.) Költségek, határidők — a tervek szerint Nagyberuházások 1984-ben Belép a második blokk Pakson - Előkészületek a gabclkovó—nagymarosi vízlépcsőnél Feltárás Márkushegyen 35 EZER ABLAK ÉVENTE. Az Épületasztalos és Faipari Vállalat ferencvárosi gyárában az idén mintegy 35 ezer, a korszerű hőszigetelési követelményeknek megfelelő ablakot gyártanak házgyárak és magánépítkezők részére. A képen: üvegezés előtt az ablakkeretek Lázár György fogadta V. V. Szicsovot Lázár György a Minisztertanács elnöke tegnap hivatalában fogadta Vjacseszlav Viagyimirovics Szicsovot, a KGST titkárát. Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára ugyancsak fogadta V. V. Szicsovot. A megbeszélésen részt vett Marjai József miniszterelnök-helyettes is. Györffy István születésének 100. évfordulóján Emlékülés a Magyar Tudományos Akadémián Holnap koszorúzási ünnepség a nagy tudós sírjánál A nagyberuházások megvalósítása — a költségeket és a határidők betartását tekintve — lényegesen tervszerűbbé vált. Többségük a tervezett költségkereteken belül valósul meg — erről tájékoztatták az MTI munkatársát a nagyberuházásokat finanszírozó Állami Fejlesztési Bankban. Az idén befejeződő nagyberuházások mindenekelőtt a lakossági ellátás színvonalát javítják. Az idén elkészül a Metro Élmunkás tér és Árpád-híd közötti szakasza. Az építők átadják a forgalomnak az újjáépített Flórián teret és a kiszélesített Árpád-hidat, itt csak néhány kiegészítő munka marad 1985-re. Elkészül a Budavári Palotában a Széchényi Könyvtár épülete, s utolsó szakaszához érkezik a Szolnoki Papírgyár átfogó rekonstrukciója. Tavaly négy nagyberuházás fejeződött be. összértékük elérte a 28 milliárd forintot. Üzembe helyezték a Dunai Vasmű új konverte- res acélművét, a Lenin Kohászati Művek kombinált acélművét, és a szovjet— magyar földgázvezeték harmadik szakaszát. Befejeződött a Székesfehérvári Köny- nyűfémműben a félgyártmányfejlesztés. Elkészült a Ferihegyi repülőtéren az új fel- és leszállópálya, s a kapcsolódó műszaki bázis. 1984-ben nem indul új nagyberuházás. A gabciko- vo—nagymarosi vízlépcső építésével kapcsolatban a szakemberek hozzálátnak a nagyszabású létesítmény kivitelezésének előkészítéséhez. Több, korábban elkezdett fejlesztés tovább folytatódik, így folyamatosan dolgoznak az építők a Dunai Vasműben a kokszolómű építésén és a mecseki kokszolható széntermelés fejlesztésére indított mintegy 22 milliárd forint értékű nagyberuházáson. A kokszolómű építésénél jelentős az elmaradás, ami elsősorban a '.hiányos tervezői munkával és a kivitelezés nem megfelelő szervezettségével magyarázható. A fenyőfői bauxitbánya 1984-ben már megkezdi a termelést, a tervek szerint a bányát az év közepén részlegesen üzembe helyezik. Az első félév végére befejezik a bányászati feltárást Márkushegyen, itt azonban a beruházáson dolgozóknak a továbbiakban is bőven akad tennivalójuk. Megfeszített erővel dolgoznak a szakemberek a nagyegyházi bánya beruházásán is. a talajviszonyok nagymértékben nehezítik a feltárást. így jelentős az elmaradás. A közelmúltban Nagyegyházán külszíni fejtést nyitottak, s ezzel igyekeznek pótolni az elhúzódó beruházás miatt kieső szén- és bauxitterme- lést. Az ország legnagyobb beruházásán, a. Paksi Atomerőmű építésén — mint ismeretes — tavaly elkészült az első blokk, és 1983 augusztusa óta üzemel. A próbaüzem már 1982 decemberében megkezdődött, az azóta eltelt több mint egy esztendő alatt a blokk vil- lamosenergia-termelése meghaladta a 2473 gigawattórát, ami mintegy nyolszázzal több a tervezettnél. Az idén a tervek szerint megtörténik a második blokk párhuzamos kapcsolása; a szakemberek ezt a termelőegységet is rákapcsolják az országos vil- lamosenergia-hálózatra, s megkezdődik a próbaüzemelés. A tervszerű kivitelezés és a közös érdekeltség javítására a közelmúltban 15 kivitelező vállalat gazdasági-társasági szerződést kötött, amelynek célja, hogy határidőre, a tervezett költségeket betartva valósítsák meg a nagyberuházást. A Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Néprajzi Társaság ma emlékülést rendez az MTA nagytermében Györffy István születésének 100. évfordulóján. Az emlékülésen neves tudósok, kutatók — Kulcsár Kálmán akadémikus. Balassa Iván a történelemtudományok doktora. Benda Kálmán, a történelemtudományok doktora, Glatz Ferenc kandidátus és mások — tartanak előadásokat, méltatják Györffy István munkásságát, emberi nagyságát. Holnap délben a Mező Imre úti temetőben megkoszorúzzák Györffy István sírját. A megújított kopjafát Gunda Béla Herber-dí- jas avatja fel. Hetvenkilenc új lakás Tiszaföldváron Népszerűek a kertes családi házak Nemzetközi hidrológiai tanfolyam A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Központban tegnap tanévnyitó ünnepséggel megkezdte munkáját a nemzetközi hidrológiai tanfolyam. Ezen a továbbképzésen 14 államból, elsősorban fejlődő országokból érkezett hidrológus szakemberek sajátítják el a vízügyi kutatások legújabb eredményeit és a vízgazdálkodás korszerű módszereit. Az UNESCO felkérésére . és a TESCO megbízásából csaknem két évtizeddel ezelőtt vállalta a VITUKI e nemzetközi tanfolyamok megszervezését. Eddig 14 alkalommal tartottak ilyen továbbképzést, amelyen eddig 48 ország 223 hidrológusa bővítette szakismereteit. Az előadók egyetemi tanárok és tudományos kutatók, akikkel — a tapasztalatok szerint — a hazájukba visszatérő hallgatók közül sokan továbbra is fenntartják és ápolják a tudományos és szakmai kapcsolatokat. Rudabánya az ország egyetlen vasérclelőhelye. Az idén, több esztendő után először nyereséggel zárta az évet az Országos Érc- és Ásványbánya vasércműve. Képünkön a nehéz körülmények között elért mintegy hatmilliós nyereség egyik festői színhelye Tiszaföldváron tavaly hetvenkilenc új, egy-, illetve kétszintes magánlakás épült. Az építkezési kedvről megállapítható: változatlan, mivel ezen a 12 ezer 800 lélekszámú településen hosszú esztendők óta évenként het- ven-nyolcvan új házat hoznak tető alá. A községben a magántelkek eladási ára négyszögölenként 120—500 forint. Természetesen a műút melletti porták, vagy amelyeken gyümölcsfák, szőlőtőkék, lugasok találhatók, ennél többe kerülnek. A helyi tanács tartós használatba adható telkeinek száma jelenleg korlátozott. Tavaly tizenhatot adtak bérbe öt ven évre az építkezőknek, és jelenleg is van még további tizenegy hasonló porta a település különböző részein. Az áruk az elhelyezkedésüktől függően ötezerharmincötezer forint között váltakozik. Éppen ezért a választékbővítés érdekében a tanácsnál azt tervezik, hogy a Strand út melletti részt — ahol jelenleg mezőgazdasági termelés folyik — hagyományos. kertes, családi házak építésére kiosztják. Ott mintegy száz telek kialakításával számolnak, amelyek tartós használatára már az év végétől várják a jelentkezőket. A többszintes lakások építkezése átmenetileg szünetel, noha a Nefelejcs utcában eddig már huszonnégy kétszintes szövetkezeti lakás készült el. és a Kossuth utcában is városias külsőt kölcsönöznek a településnek az emeletes, „OTP-házak”. További gyarapításuk csak a szennyvíztisztító-telep és a csatornahálózat részleges kiépítése után várható. Ezek elkészítése megfelelő ütemben halad, és várható, hogy az ígért határidőre — a jövő nyárra — elkezdődhetnek az üzempróbák. Mivel jelenleg is mintegy harminc olyan lakásigénylőt tartanak nyilván, akik emeletes házakba szeretnének költözni, reálisnak tűnik az az elkéze- lés, hogy ezt a lakótelepet a szennyvíztelep átadása után tovább bővítik. A magánerős építkezést itt is nehezíti, hogy aki errefelé belekezd számolhat azzal, jónéhány közeli és távolabbi Tüzép-telepen visz- szatérö vendégként üdvöz- lik, mikorra beköltözhető állapotba kerül a háza. URH-rádiótelefonok szocialista exportra Több mint ötvenmillió forint értékű áruval növeli idei szocialista exportját a BRG Salgótarjáni Rádiótelefongyára. 1984-re tervezett 635 millió forint értékű rubelelszámolású kivitelének zöme a Szovjetunióba irányul. Az idén nemcsak több URH-rádiótelefon kerül a Szovjetunióba és más szocialista országokba, de a termékek minősége is jobb, bővülnek szolgáltatásai. A BRG-ben kifejlesztett URH- rádió adó-vevő új generációja már integrált áramkörökre épül; a berendezést kiegészítették egy automatikusan működő távjelző-táv- kezelő berendezéssel. A készülék általában harminc kilométeres hatókörre átjátszó- állomások közbeiktatásával akár a'tízszeresére is növelhető. A salgótarjáni gyárban ügyelnek a termék előállításának gazdaságosságára is.