Szolnok Megyei Néplap, 1984. február (35. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-05 / 30. szám
1984. FEBRUÁR 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A Körösi Csorna emlékversenyen Vita éa meditáció Fogós kérdések, felkészült diákok Negyven csapat vetélkedett a megyei döntön Körösi Csorna Sándor születésének bicente- náriuma alkalmából az elmúlt év őszén a budapesti Akácvirág ut- cai Általános Iskola országos vetélkedősorozatot hirdetett felsőtagozatos tanulók számára. Az emlékverseny kiírásának! célja az volt, hogy az utazó tudós, nyelvész életének, munkásságának megismertetésével olyan példaképet állítsanak a tanulóifjúság elé, aki töretlen akarattal, kitartó szorgalommal ért el tudományos eredményt, szerzett magának el nem évülő érdemeket, szolgálatot téve az egyetemes kultúra gyarapodásának. A felhívásra az országban 800 intézmény kapcsolódott be a vetélkedősorozatba. Az iskolai háziversenyeket követően a megyei döntőket tegnap délelőtt tartották. A Szolnok megyei diákok erőpróbájának a megyeszékhelyen a Ságvári körúti Általános Iskola adott otthont. Az ünnepi megnyitóra 40 csapat, 120 diák, illetve kísérőtanáraik sorakoztak fel az intézmény aulájában. A résztvevőket Barta László, a megyei tanács művelődésügyi osztályának csoportvezetője köszöntötte, majd méltatta Körösi Csorna Sándor életútját, munkásságát. A megnyitót a Ságvári körúti Általános Iskola tanulóinak kedves műsora tette még hangulatosabbá. A versenyzőkön azonban már érződött a várakozás, a vetélkedő izgalma. A megyei döntő megkezdése előtti percekben a mezőtúri Kossuth téri Általános Iskola csapatának tagjaival beszélgettünk. Jakab Erzsébet volt a szóvivő. — Nagyon vártuk már a mai napot, hiszen hónapok óta igyekszünk minden szabad időnket arra fordítani, hogy minél többet megtudjunk Körösi Csorna Sándorról. A könyvtárban mindennapos vendégek voltunk. A verseny kiírásának megfelelően egy tízkilométeres gyalogtúrán vettünk részt, a Körös-völgyi természetvédelmi területen jártunk, az útról fotókkal albumot készítettünk, amit a döntőre magunkkal hoztunk. Ez a rövid A vetélkedő megnyitójának ünnepélye« pillanata Utolsó útbaigazítás, jó tanács a döntő kezdete előtt túra még jobban elmélyítette bennünk Körösi Csorna Sándor iránti tiszteletünket, az óriási akaratereje, kitartása iránt. A döntőre mi is szorgalommal készültünk, reméljük, lesz eredménye. A verseny megkezdődött. A csapatokat négy csoportba osztották, a legjobb 12 juthatott tovább a délutáni versenyre. A fogós kérdések alaposan megdolgoztatták a diákokat, akikről kiderült, jól felkészültek. Vizsgázniuk kellett földrajzi, történelmi, művészeti — irodalmi, zenei —, nyelvi ismeretekből és hasznos volt a néprajzban való jártasság is. A kérdések természetesen Körösi Csorna Sándor élete köré csoportosultak. A tanulók képzeletük, no és a feleletre váró kérdések segítségével végigjárták azt a hosszú utat, amit Körösi Csorna egykor megtett. „Bolyongtak” Indiában a vetített diák segítségével, hallani vélhették az érdekes keleti hangszer, a kagylókürt hangját. A változatosan ösz- szeállított kérdéssor is hozzájárult ahhoz, hogy a vetélkedő végig remek hangulatban zajlott. Kolláth Ferenc, a Körösi Csorna Sándor emlékbizottság képviselője, a versenyt meghirdető iskola tanára kérdésünkre — mi lesz a győztesek jutalma? — elmondta, hogy a döntőn legjobban szerepelt négy csapat március 15-én Szegeden a területi vetélkedőn képviseli Szolnok megyét. Megtudtuk tőle azt is, hogy az országos versenyt megnyerő csapat, valamint felkészítő tanára ä nyáron jutalomból indiai utazáson vehet részt. És 'kiknek van erre esélyük? A megyei döntőről továbbjutot- taknakyakik a következők: i. a törökszentmiklósi Rózsa téri Általános Iskola csapata. Csombordi Tibor, Sajti Levente, Dékány György, felkészítő tanár Farkas Éva. 2. a törökszentmiklósi Csikós József Általános Iskola csapata, Széles Tamás, Szabó György, Lévai Zsigmond, felkészítő tanár Kövecses Mária. 3. a szolnoki Ságvári körúti Általános Iskola csapata, Pálréti Norbert, Fekete Zoltán, Czifra Péter, felkészítő tanár Rimaszombati Imréné. 4. a tiszafüredi Kiss Pál Általános Iskola csapata, Vass Szegedi Júlia, Nagy Lajos, Erőss László, felkészítő tanár Szalontai Miklósné. Olvasónaplómból TÜKÖR SZOLNOK MEGYÉRŐL Kettős öröm számomra, hogy az olvasónaplóm első oldalán egy szűkebb hazámról, Szolnok megyéről szóló, frissen megjelent könyvről szólhatok. Örömem egyik oka önmagában az a tény, hogy a „Magyarország megyéi” sorozat ötödik köteteként a Kossuth Kiadó gondozásában éppen most látott napvilágot a 62 fekete-fehér fényképpel illusztrált, tetszetős színes borítóval ellátott, valóban kézbe illő Szolnok c. kötet. Örömem másik indítéka az, hogy a szerzők mindegyike nem csupán kitűnő ismerője a maga szakterületének, hanem mindannyian a tiszai táj nevelte, illetve e tájegységhez kötődő, iránta elkötelezett, köztünk élő értelmiségi. Aki e könyv 10 nyomdai ívét végiglapozza, valóban teljes, a lehetőség határain belül korszerű (a kézirat u. i 1982. októberében került nyomdába) képet kap Szolnok megye múltjáról és jelenéről; kivívott és megérdemelt helyéről Magyarország más tájai között. Ügy növeli a szülőföld, mindennapi életünk tere, örömeink és gondjaink színhelye iránti ismereteinket, s ezek révén a hozzá fűződő pozitív érzelmeinket, s ne szégyelljük kimondani, szeretetün- ket, hogy eközben erősíti azokat a szálakat is, amelyek a nagy egészhez, szeretett szép hazánkhoz kötnek bennünket. Ilyen értelemben tartom én e könyvet nemcsak minden érdeklődő számára hasznosnak, hanem itteni és nem Szolnok megyei illetőségűnek egyaránt fölötte szükségesnek is. A megye földrajzát, felszíni éghajlati viszonyait, vízrajzát, növény- és állatvilágát, három nagy tájegységét, a Jászságot, a Nagykunságot, a Tiszazugot, és minden települést feltűntető térkép- vázlattal gazdagítva Tálas László ismerteti nem feledkezve meg az idegenforgalom szempontjából annyira jelentős hévízieinkről szóló tömör tájékoztatásról sem. Dr. Selmeczi László a történelmi-társadalmi viszonyokról) szólva átfogó képet rajzol a népek országútján fekvő, hányatott sorsú megyénk múltjáról. Lendületes, az olvasói érdeklődést végig ébren tartó stílusban hívja fel a figyelmet történelmünk sorsfordulóira, megyénk szerepére hazánk forradalmi és munkásmozgalmi múltjában. A felszabadulástól napjainkig szóló részben szociometriái szempontból is fontos, a fejlődés tendenciáira rávilágító adatokat közöl jelenlegi társadalmi arculatunkról. A megye településviszonyait, közigazgatását ismertető fejezet a megye köz- igazgatási változásait, a lakónépesség legfontosabb demográfiai adatait tartalmazza. Nem a két szerző: dr. Lukács Pál és dr. Zádor Béla tehet róla, hogy a fejlődés máris megváltoztatta a megye közigazgatásáról általuk adott helyzetképet. Dr. Zádor Béla a megyében működő politikai és társadalmi szervezetek részletes felsorolásán kívül korrekt tájékoztatást nyújt, az MKP, MDP, illetve az MSZMP legfontosabb, a mindenkori vezetők nevét is rögzítő adatairól. Tömör áttekintést ad a KISZ, az Űt- törőszövetség és elődei, a szakszervezetek, a HNF, az MSZBT, az MHSZ és a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete múltjáról és jelenlegi helyzetéről. A könyv két legterjedelmesebb fejezete a megye gazdasági viszonyairól, illetve művelődésügyéről szól. Az előbbi Boros Lajos és Tálas László, az utóbbi dr. Vin- cze Sándor munkája. A gazdasági viszonyokat tárgyaló szerzőpáros rövid, de jellemző visszatekintéssel kezdi mondandóját, majd jól informáló táblázatok segítségével ad hű képet a megye iparáról, mezőgazdaságáról, közlekedéséről, hírközléséről, kereskedelméről és a lakosság egyéb kommunális ellátottságáról. Bizonyos fokig hasonló eljárást követ dr. Vincze SánTöbb megbecsülést a legjobbaknak Hozzászólás a tanáregyéniség vitához Az utóbbi időben a közvéleményt, különösen az értelmiségi közvéleményt erősen foglalkoztatja a szellemi munka, az értelmiségi tevékenység anyagi-erkölcsi megbecsülésének nem kielégítő szintje, mindenekelőtt a pedagógusok helyzete. Sokan felvetik a kérdést: hogyan lehet társadalmunkban a tudás presztízsét emelni akikor, amikor a kultúrát, a tudóst képviselő és közvetítő pedagógus és a pedagóguspálya presztízsét nem emeljük?! A felnövekvő nemzedék műveltsége és neveltsége szempontjából nem mindegy, hogy milyen felkészültségű és hivatástudattal bíró pedagógusok tanították! Sokat vitatott kérdés: kit ítélünk ma kiváló pedagógusnak egy átlagos magyar iskolában, és kiválóságát hogyan jutalmazzuk? Vajon milyen érdekeltség, ösztönzés élteti, táplálja az önálló önmagát megújítani akaró kreatív tanártípust ? Megvannak-e objektíve is a feltételei annak, hogy a nagy tanáregyéniségek szárnyalhassanak? E kérdések megválaszolásra várnak. Találunk-e országunkban annyi kiváló pedagógus személyiséget, mint ahány szükséges volna a nevelő iskola megvalósításához? Bizony nem. Az oktatásügynek számolnia kell azzal, hogy a pedagógusok alapképzettsége heterogén, ami az új feladatokra való reagálásukat nagy mértékben meghatározza. A pályával, a hivatással, a kulturálódással és az értelmiségi életformával való azonosulás terén igen nagy a szóródás a pedagógusok között. Amennyiben annak okait keressük, hogy miért kevés ma a nagy tanáregyéniség, akkor elsősorban az idő, az erő, és a megbecsülés hiányát említeném meg. Sokszor az anyagiak miatt vállalt (esetleg több) másodállás, a sok adminisztráció és társadalmi munka, a sok túlóra vonja el a nevelők erejét és idejét az önképzéstől, az alkotó munkától, a művelődéstől, s hozzájárul ahhoz, hogy mind többen rutinból végezzék iskolai munkájukat. Pedig a nevelői munka nem tűr fáradt, szürke, rutinos embereket. Meg dór is. Statisztikai adatai, grafikonjai segítik az eligazodást a megye közoktatásáról és közművelődéséről megrajzolt, érthetően sokszínű képen. A minden lényeges mozzanatra ügyelő, gón- dos szerző tanulmányát a helyi irodalomról, művészetről, ill. a helyi sajtóról, kiadványokról, rádióról szóló részszel zárja. Éppen a téma feldolgozását jellemző gondosság és figyelmesség igényli azt a kiegészítést, hogy a felsőoktatás tárgyalásakor megemlítést érdemelt volna a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola 1964—66. tanévekben Szolnokon működött nappali tagozata, ill. a debreceni Tanítóképző Főiskola 1971—79. között ugyancsak Szolnokon működtetett levelező konzultációs központja. A jelentősebb -számú kiadványt hosz- szabb időn át megjelentető szervek, intézmények között pedig mindenképpen helye lett volna a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár megemlítésének is.1 A megye tudományos életét Rózsavári László vázolja. Egy olyan, a köztudatban talán kevésbé ismert területre enged bepillantást, amely — különösen a termeléshez közvetlenül kapcsolódó tudományos tevékenység révén — nagyban hozzájárul megyénk gazdasági életének országos elismertségéhez. De súlyának megfelelően foglalkozik a társadalomtudományok, illetve az egészségiken teremteni a lehetőségeit annak, hogy a pedagógusok gondtalanul tehessenek eleget legszentebb hivatásuknak, az ifjúság nevelésének. Elfogadható életkörülményeket keli teremteni számúkra, hogy minden idegszálukkal csak az oktatásra, a nevelésre 'koncentrál janak, s legyen idejük a művelődésre, ismereteik felújítására. A nagy tanáregyéniségek hiányának okait elemezve semmiképpen nem a „vidéki lét” visszahúzó erejét említeném meg, mint ahogyan azt Ürmössy Ildikó tette. Márcsak azért sem, mert igen sok, vidéken élő, alkotó-kutató pedagógus egyéniséget ismerünk mindannyian szerte e hazában. Nem hiszek abban, hogy áki vidéken ól, dolgozik, az belépőjegyet váltott az elszürkülés az igénytelenség és az elfá- sulás felé. Az igényes pedagógus könyvespolcán — még akkor is, ha vidéki az illető — éppúgy megtalálhatók a szépirodalom mellett Makarenko vagy Szókratész művei, mint a legújabb pedagógiai szakirodalom. Az, hogy az önművelés, az önképzés, a kreatív munka a pedagógus szokásává válik-e, az elsősorban saját igényszintjétől függ. Az önmagával szemben igényes, alkotó tanáregyéniség számára minden iskola műhely, laboratórium lehet, ahol elképzeléseit valóra válthatja. S az igazi, jó pedagógus akkor is lehet alkotó értelmiségi, ha életében egyetlen sora nem jelenik meg írásban. A pedagógus munkájának színvonalát, s azt. hogy hány nagy pedagógus egyéniség van egy iskolában, döntően meghatározza a közeg, amelyben dolgozik, a tantestületi légkör. Hisz: „Igazán jó mesterré csak jó pedagógus- közösségben válhat az ember.” (Makarenko). Ahol az iskola klímája nem a középszerűeknek kedvez, a feladatokat átlagosan teljesítőknek, hanem a legeredményesebben dolgozóknak, ott a pedagógus alkotói kedve, módszertani szabadsága kibontakozik. Nagyon sok függ attól, hogy mennyire fontos egy iskolában a tanári önművelés. a pedagógiai- pszichológiai továbbképzés; az. hogy mit minősítenek a ügy területén folyó, eredményes kutatásokkal is. Dr. Sipos Károly tanulmánya az egészségügy, testnevelés és sport megyei világába vezeti el az olvasót. A múlt tanulságai a jelen eredményei, a jövő kilátásai szépen ötvöződnek az éppen tárgyszerűsége révén sokat mondó fejezetben. Dr. Selmeczi László és Tálas László a természetvédelem, műemlékvédelem és idegenforgalom megyei jellemzőit foglalja össze. Szinte tézisszerűen hívják fel a figyelmet azokra a természeti műemléki, népművészeti és néprajzi értékekre, amelyeknek megtekintése — az idegenforgalom itt is felsorolt lehetőségeinek felhasználásával — minden ide látogató számára maradandó élményt jelenthet. Kötetünket Nánai Tibor testvérmegyei kapcsolatokról szóló értekezése zárja. Az Észt SzSzK-hoz, a Kjuszten- dil, ill. Dőlj megyéhez fűződő kapcsolataink kialakulásáról, történetéről, jelenlegi helyzetéről, a kapcsolatok továbbfejlesztésének lehetőségeiről adott tájékoztatást a megyeszékhely és Riihi- máki testvérvárosi együttműködésének rövid vázlata teszi teljessé. A valóban tömegigényt kielégítő kötet összeállítása dr. Zádor Béla elismerést érdemlő munkája. (Magyarország megyéi. Szolnok; Kossuth Könyvkiadó. 1983.). Szurmay Ernő tanári munka legjobb eredményének; milyen tanítási modellt tesznek követendővé a különböző értékelések, minősítések, elismerések, jutalmazások, kitüntetések. Nem mindegy, hogy mi számít sikeres, jó minősítésű, különösen méltányolt teljesítménynek: a taomenetkészf- tés, az osztályzatgyűjtés, a statisztikák külleme és precízsége, a leltározásban való közreműködés időtartama. avagy az elsőrendű pedagógiai tennivalók: a tudatos közösség teremtés, az értő tehetséggondozás, a gyermekvédelmi munka, az alkotó kutató tevékenység. Úgy érzem, tantestületünk alkotó kezdeményezésre késztető légkörének köszönhető, hogy iskolánkban igen sok 'igényes, érdeklődő, a folyamatos megújulásra képes nevelő van, akik fogékonyak az újra, szívesen vesznek részt kísérletekben, publikálnak. díjúkat nyernek országos és megyei pályázatokon. És teszik mindezt azért, mert él bennük az önmegvalósítás szükségessége s a becsvágy, mert az értelmes emberi élethez vezető utat az jelenti számukra, ha elmélyült pedagógiai tevékenységet folytatnak. Az iskolák bérszínvonala azonos vagy majdnem azonos, függetlenül attól, menynyi jól képzett, munkáját magas színvonalon végző nevelője van. A jelenlegi bérgazdálkodási rendszer nem teszi lehetővé az erőteljesebb differenciálást, a „megszállottak” munkájának elismerését, honorálását. Az iskolavezetés természetesen él a differenciálás lehetőségével, ez azonban nem jelent akkora összeget egy pedagógusnál. (maxiimum havi 400 forint keresetkülönbség) hogy csak ezért érdemes legyen jobban dolgozni. Jutalmazáskor ma akkor van nehéz helyzetben egy iskolaigazgató, ha sok jól dolgozó nevelője van, és azok az iskolák vannak könnyű helyzetben, ahol több a rosszul dolgozó nevelő. Ma az a pedagógus keres jól, aki nem jobban, hanem többet dolgozik. Hisz túlórával vagy plusz munkával ennek többszörösét is megkeresheti. Ha egy pedagógus a családjának anyagi helyzetén szeretne javítani, akkor csak leadja az óráit, és a tanítás mellett 1 hold háztájin mákot vagy hagymát termel. (1 hónapi munkával, családtagokat is 'bevonva, 80 000 forint tiszta haszonra tehet szert.) Hisz a pedagógusnak lis vannak gyermekei, akiket felnevelni, taníttatni toll, s ő is a „piacról él”, mint bárki más. Nem lehet megengedni, hogy eluralkodjon az a nézet, hogy „értelmes munka az, amiért sok pénzt fizetnék”. Nem elég csupán a hivatástudatra apellálni, meg toll teremteni a feltételeit annak, hogy a nevelési-oktatást mesteri, művészi rangra emelt hivatásérzet, a szaktudományos búvárkodás kapjon átgondoltabb segítséget, markánsabban megvont előrehaladási kereteket és nagyobb anyagi elismerést. Ki toll dolgozni a pedagógusoknak adományozható címek és fokozatok elnyerésének lehetőségét. Intézményesebb formákkal csiszoltabb mércékkel mód nyílnék az alkotó pedagógusok, az új utakat kereső nyugtalan kísérletezők megnyerésére, számuk gyarapítására. S akkor talán majd növekedne e pálya presztízse, -több tehetséges fiatal választaná, s a pályán lévők nem a pályán kívül keresnék az érvényesülés lehetőségeit. Ügy kellene rendeznünk dolgainkat, hogy mi nevelők otthon érezzük .magunkat a pályánkon, s átélhessük személyes ambícióink valóra válásának, s a társadalmi érvényesülésnek örömét. Törőcsik Jenöné tanár