Szolnok Megyei Néplap, 1984. február (35. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-19 / 42. szám
1984. FEBRUÁR 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Felvételi egyetemeken, főiskolákon tFolytatás az 1. oldalról dául 15—20 középiskolai pont birtokában is megkísérelheti valaki a felvételdzést. Viszont ahhoz, hogy a vizsgázó majd legalább a fellebbezés jogát megszerezze, a felvételi vizsgáján emellé legalább 30 pontot kell szereznie. .. Sökszor, sok ihelyen láthatták leírva a korábbi években is a diákok, hogy létezik az úgynevezett átirányítás lehetősége, tehát más, azonos típusú, de valamivel szerényebb fokú intézményt is megjelölhetnek a választott egyetem, főiskola mellett. Jól felikészült jelentkezőket vár — többet, mint a korábbi években — például Miskolc. Kazincbarcika, Dunaújváros, Kecskemét sőt Pécs néhány felsőoktatási intézménye, főiskolai kara is. Kitűnő intézmények a műszaki képzés rendjében, inkább kínálnak bejutási esélyt, mint például a műszaki egyetem a fővárosban. A kettős jelentkezés lehetőségét változatlanul kínálják a katonai és művészeti főiskolák. A 'katonai műszaki főiskolát ugyancsak érdemes ajánlani egészséges fiúknak: nem mindenki tudja például, — illetve sok családban nem mérlegelik eléggé —, hogy az itt tanuló diákok a 'katonai szakmai tudnivalókkal együtt civil mérnöki diplomát is kapnak! Ami a számokat illeti, most csak néhány lényegesebb adat. Az egyetemek és főiskolák nappali tagozatára 1984 nyarán tizenöt és fél ezer elsőévest lehet felvenni. Négyszázharmincan kezdhetik meg tanulmányaikat a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem állam- és jogtudományi kara 95, köz- gazdasági kaira 100 diákot fogad. A debreceni orvosegyetemen összesen 210, Pécsett az orvostudományi egyetemen 190, a szegedi orvosegyetemen 290 fiatal kezdhet tanulmányokat. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem általános orvostudományi karán 320, fogorvosi karán 60, gyógyszerész karán 120 diákot várnak. A legnagyobb felsőoktatási intézmény, a Budapesti Műszaki Egyetem hat kara összesen 1270 elsőévest fogadhat. Valamivel emelkedik a pedagógusképző intézmények felvételi keretszáma országosan. Aligha érdektelen, ha röviden szólunk -néhány olyan minisztériumi szintű tervről, elképzelésről is, amelyben döntés az idén még nem várható, de jövőre, vagy később már igen. A jövő évtől elképzelhető például, hogy bővítik az illetékesek a kettős jelentkezés lehetőségét, olymódon, hogy kiterjesztik az orvosi, az állatorvosi, a jogi karokra és egyes bölcsészkarokra is. Kísérletek folynak arra vonatkozóan is. hogy bizonyosfajta képességvizsgálat kiegészítésként csatlakozzék a jövőben a felvételi vizsgákhoz; régi pedagógusigény teljesülne ilyimódon, a vizsgálat gyakorlati hasznáról most nem is szólva. Társ helyett — társaság Egy klub az orrunk előtt, a négy fal helyett Egy jó éve is elmúlt már, hogy a Szolnok étteremben a velem szomszédos asztalhoz két csinos hölgy érkezett. — Biztos az idő miatt nem jöttek a többiek — jegyezte meg a festett szőke (kint vigasztalanul esett az eső), s az éppen odaérő pincérnőtől gesztenyepürét és kólát rendelt. A másik kávét kért, és megdicsérte barátnője színházi ruháját, frizuráját. — Mi az a műsor. amit most néztek? Ja, a Pitti Katalin. .. Csak legalább jönne még valaki, hogy ne maradjak itt egyedül! — Aztán panaszkodni kezdett, hogy rosszul aludt, éjfél tájban altatót vett be. — Gyakrabban kellene társaságba járnunk, kevés az a hétfői klubtalálkozó. Ez a mai meg nem jön össze... Voltaképpen tudtam, milyen klubról beszélnek — érdeklődésemre a pincér mutatta meg a TE meg ÉN klub törzshelyét. Megszólítottam a beszélgetőket. Sejtésem igazolódott, s miután bemutatkoztam, szívesen válaszoltak a kérdésre: ki, hogyan és miért jutott el a magányosok klubjába? (Érthetően diszkréciót kértek a riportertől, természetes, tehát, hogy a neveket megváltoztattam.) — Miután elváltam, ki se mozdultam otthonról. Édesanyám évek óta rendszeres látogatója egy nyugdíjasklubnak, és nagyon jól érzi ott magát, ö biztatott: keressek társaságot itt, a hozzám hasonló, csalódott emberek között — nyilatkozott Sz. Ádámné, a szőke Emmi, és társnőjére mutatott. — Mártikéval gyorsan összebarátkoztunk, és valóban színes, mozgalmas a program, jó közöttük. Gyakran táncolunk, kirándulunk, jó műsorokat nézünk meg együtt. A mai programról sajnos, lemaradtam, mert belázasod- tam, amikor jegyet lehetett igényelni. Pedig azon a találkozón a boldogság volt a fő téma... Hétfő este A következő hétfőn érdekes látvány fogadott „temeg- énéknél”. Az egyik sarokban ultiztak. Nő is akadt a játékosok között, és — akiknek semmi se drága — a ki- bicek vegyes koszorúja fo'g- ta körül a kártyázókat. Középen, a klubszoba pultjánál lemezeket válogattak néhá- nyan, akiknek már „viszketett a talpuk”. A túlsó sarokban a beszélgetők gyűrűjéből kiváltak, s elém siettek éttermi ismerőseim. Csakhamar összemelegedtünk a többiekkel is. Esztivel, aki jó szervezőképességét remekül kamatoztatja a programok megvalósításában. Évával, aki ügyesen gazdálkodik saját pénzével és a közös „vagyonnal” is. Andorral, aki bár közel áll a nyugdíjhoz, csodálatosan táncol, nagyon népszerű ember. Lajos bácsival, aki nyugdíjas már. mégis jobban érzi magát itt, mint az öregek klubjában, mert szereti a fiatalok társaságát. Kedvenc sakkpartnere például a 11 éves Zolika, aki sokszor elkíséri ide csinos mamáját, Zsókát, mert szeretné, ha férjhez menne, ha apukát hozna a házhoz. És nem kis meglepetéssel láttam viszont Ilonkát a klub vezetőjében akit ismertem már munkakapcsolatból, de fogalmam sem volt arról, hogy szabad idejét mire áldozza. Az élet követelte — Cseppet se áldozat! — tiltakozott. — Az én házasságom se sikerült, de az ember nem zárkózhat el a külvilágtól ! Valakinek válla,1-, nia kellett, az élet követelte a találkozási lehetőség megteremtését. Annak idején a népfront felkarolta a kezdeményezést, ’78 decemberében megalakult a Találkozzunk klub. Két évvel később ünnepeltük meg az igazi névadást: TE meg ÉN ... Jobban hangzik, igaz? A negyedik „szülinapra” már szép nagy lett a létszám, ’82 novemberében lépett be a századik tag. Néhányan életre szóló társat találtak itt, ők már alig járnak vissza. Érdemes róluk annyit megjegyezni, hogy az összeköltözők többsége a felszabaduló egyik lakást felajánlotta a tanácsnak: mások is boldogulhassanak. Most is hivatalosak vagyunk egy olyan esküvőre, amelynek szálai ide vezethetők vissza ... Akadtak persze olyanok is, akik alkalmi partnerre vadásztak, csakhogy mesterkedéseikre hamar rájöttünk és eltanácsoltuk őket. Még azt is elárulta, hogy a belépők személyi igazolványát meg szokta nézni, mert aki „nős” vagy „férjezett”, az nem jogosult a klubtagságra, hiszen van társa, nem magányos. A párbeszédet többször is megszakította a háziasszony, üdvözölte , az érkezőket, a bátortalanabbakat bemutatta ennek is, annak is. Örökzöld melódia áradt szét a szobában, egyre több pár kedvet kapott a táncra... Ez a kép maradt meg bennem az első vizitről, és csaknem ugyanez fogadott most hétfőn, amikor ismerős arcokat keresve, újból benyitottam hozzájuk. Eszti éppen a csomóponti Déryné klubbal közös, hét végi bécsi kirándulást szervezte, meg a farsangi vacsoraestet; Ilonka bejelentette, hogy a Vidám Színpadra szerzett 25 jegyet március 25-re; Éva boldogan újságolta, hogy megszabadult a nagy lakásától, a Széchenyin kapott egy aranyos kis másfélszobásat, már be is rendezkedett. Ott találtam a kedves táncpartnert. Andort, és azt az ízes Bács megyei tájszólással beszélő, mackós külsejű szimpatikus férfit is, aki két éve rándulgat át Nagykőrösről, hogy feleséget találjon magának. Nem sürgős, amíg él az édesanyja ... Zsókát viszont hiába kerestem, „elkelt” — teljesült a kisfia kívánsága... Elavult a mottó Táncra most nem volt alkalom, megérkezett az előadó és belemerültek a generációk családon belüli együttélésének problémájába. Csöppet se csodálkoztam rajta, hogy felszabadultan- elmondták véleményüket. Noha mottóul annak idején Vajda János költő két sorát választották: „. ;í. Hozzám hasonló a világon nincs Mindig magamban, egyedül vagyok ...” — ezt hétről hétre megcáfolják. Már nincsenek egyedül, ha társra nem is, de társaságra, barátokra leltek. Megszokták egymás jelenlétét, nyitottabbakká, közlékenyebbekké váltak. A klub meg „iskolaéretté”, hiszen hatodik életévébe lépett, és bebizonyította létjogosultságát. Rónai Erzsébet Vita és meditáció Miért nem emelkednek ki a kiemelkedő pedagógusok? Hozzászólás a tanáregyéniség vitához Voltak és vannak szűkebb hazánkban bőven remek pedagógusok. Évek óta büszkélkedhetünk előkelőén helyezett megyénkbeli nevelőkkel és testületekkel, amikor országos vagy regionális pályázatok, középiskolai tanulmányi versenyek s egyéb rangos vetélkedők helyezési listáit, avagy a KSH statisztikai összesítéseit olvassuk az egyetemekre, főiskolákra felvettek területi megoszlásáról. A szolnoki, alsószentgyörgyi, kétpói, újszászi, herényi, „kunszenti”, túri vagy füredi gyerekek sikeréért sok-sok lelkes pedagógus szerény-se- rénykedik. Mégis ritkán emeli őket az országos hírnév vagy a település közvéleménye a legkiválóbb szakemberek sorába. Ennek sokféle magyarázata van. Legelső érvünk, hogy jóval kevesebb ma a megrögzötten rossz (korlátolt, embertelen, nevetséges) pedagógus, mint régen. Ráadásul 50 év alatt többszörösére nőtt a pedagógusok száma. Műveltebbek lettek: negyedszázad óta felsőfokú képzettséget szerez az óvónő, a tanító, a tanár. Emberségesebbek lettek: elvétve hallani a gyerekeket durván verő, csúnyán megalázó, a szülőket anyagilag kihasználó nevelőkről, s eltűntek az önmagukon kívül semmi mással nem törődő csodabogarak is. Magasabb lett a mérce, nehezebb így a kiemelkedés, feltűnés a pályán. A családok, a felnőtt társadalom pedagógiai kultúrája is sokat fejlődött. A neveléshez mindenki ért valamit, s az emberek műveltségi-kulturális felkészültsége hosszabb távon feltétlenül javul, gyarapodik az értelmiségi munkát végzők aránya. A korábbi feltűnő kontraszt — ami a tanító és a tanulatlan felnőttek, a tanárok és az egyszerű emberek viszonyát jellemezte — igen sokat mérséklődött. Nehezebb a pedagógusnak környezete fölé nőni, mint régen. (De ma sem lehetetlen ...) Jóval demokratikusabb, nyitottabb az iskolai nevelés, mint az 50—100 év előtti „régi szép időikben”. A gyerek nem tehetetlen nyersanyag, melyet kizárólag egyetlen pedagógus „kisiparos mester” alakít. A tanuló ill. a tanulóközösség egyre inkább partnere, alkotótársa a pedagógusnak saját nevelésében. De a pedagógus felelőssége is megoszlik nevelőtársaival, az egész pedagógus közösséggel. Az ifjúsági szervezetet, szülőket stb. is beleszámítva fokozatosan kollektív tevékenységgé válik a nevelés — legalábbis erre törekszünk. Ez a nagy szervezettséget, összehangoltságot igénylő munka lényegesen nem különbözik a nagyüzemi munka mindenkori színvonalától, beleértve a gyermekbetegségeket is: a megosztott felelősség erőtlenségét, a kisebb becsvágyat, az egyéni kezdeményezések lanyhulását stb. Ámde a pedagógusok között is vannak más utat kereső, nehéz emberek; talán az ő helyzetük még nehezebb, mint másutt. Az egyéni és a kollektív becsvágy elégtelensége kétségtelen tény, aminek nem egyedül az anyagi megbecsü- 4és hiánya az oka. Általában a megbecsülés hiánya, a bizalmatlanság rontja a pálya presztízsét: az uniformizáló előírások, a fölösleges kötöttségek, a teljesíthetetlen elvárások, a bántó minősítések stb. A jó pedagógus mindezeken túlteszi magát, ha tanítványai körében jól érzi magát, s hisz abban, hogy mellette állnak. Az a baj, hogy ez a létfontosságú viszony kezd egyre inkább megromlani. A tanulók, akik a családban, a társadalomban élnek, egyre nyíltabban tükrözik s képviselik a neveléssel, az iskolával, a pedagógussal kapcsolatos társadalmi értékítéleteket. Ezek — legalábbis a felszínen — erősen torzítanak. A tanulók jó része még a pedagógus bizalmát is bizalmatlanul, gyanakodva fogadja — s ez nagyon elkeserítő! A munkába vetett hite rendült, rendül meg a pedagógusnak. A nevelő másként alkot, mint a művész, az orvos, vagy a mérnök. A legbonyolultabb, legérzékenyebb anyaggal: a személyiségekkel s ezek közösségeivel dolgozik, amelyeket rajta kívül nagyon sokan igyekeznek alakítani. Erőfeszítései akkor hoznak eredményt, ha sikerül a személyiség lényegéhez hozzáférkőzni, s így nevelő hatásai minden egyéb hatásnál erőteljesebbek, meghatározó jelentőségűek tudnak lenni. Ha viszont a többi nevelési tényező nem becsüli eléggé az iskola törekvéseit, akkor magúk a fiatalok zárkóznak el attól, hogy a pedagógus a legfontosabb mozgatóikhoz hozzáférhessen, s azokat alakítsa. Kulcskérdés tehát a társadalmi megbecsülés kérdése. Miért hiányzik igen sokszor? Ügy hiszem, nem vagyunk elég előrelátóak, s csak az azonnali, kézzelfogható eredményeket becsüljük igazán, szemünkben ezek az igazi alkotások: a felépített lakás, a működő atomerőmű, a leszorított vérnyomás, a vadonatúj nagylemez stb. A pedagógus „alkotása” — a harmonikusan fejlett, művelt, munkaszerető stb. személyiség — azonban nagyon lassan érik. Egy-két évtized múlva nehéz már ennek vagy annak a pedagógusnak a kezemunkáját felismerni a kész emberen s az általa teremtett értékeken. Legfeljebb a mulasztásokra, hiányokra kapjuk fel a fejünket, s okoljuk az iskolát. Az alkotó mentalitású pedagógusok (a többség ilyen!) jószerivel apróbb sikereket keresnek, ami önmagában nem baj. Akkor kuszálódnak össze az értékek, ha a mindennapi látszatmegoldások az iskolában avagy a szű- kebb-tágabb társadalmi környezetben fontosabbá válnak a lényegnél, s az elismerés egyedüli kritériumai lesznek. A bevezetőben jelzett megyei sikereket sok kívülálló megfigyelő lényegtelennek tartja, s a pedagógusok „érzékeny természetének” szóló gesztusnak tekinti. Valójában pedig a lényegről van szó, ha pl. a mezőtúri diákoknak — éveken át — természetévé válik a tanulás szere- tete, a kunszentieknek a rádiózás, a kétpóiaknak a fizika, a szolnoki „vargások- nak” a szellemi nyitottság, másoknak a munkakedv, a közösségi összetartás, a politikai érdeklődés, közéleti aktivitás és így tovább. Valamivel többet csinálnak a nevelőik, mint amennyit a kívülállók feltételeznek róluk, s amennyi a társadalmi megbecsülésért cserébe „járna”. Magyarországon ma nem az egyéni dicsőségért, a gyors meggazdagodásért, a gondtalan életért lesz valaki pedagógus. Hálátlan munkára vállalkoznak, hiszen a jövő nemzedéke naponta megméri őket. Nem egyszer élesek a kifogásaik, bírálataik. De előbb-utóbb követik is nevelőiket: ezt a nehezen megszületett alkotást minden nevelő tiszta lelkiismerettel vállalja. Ez a legnagyobb öröm — az alkotás öröme — ebben a hivatásban! Dr. 'Fábián Zoltán, a jászberényi Tanítóképző Főiskola főigazgatója Az Ybl Miklós tervezte Várbazár szobrászműtermeiben télen sem szünetel a munka. Az itt alkotó művészek kiállításokra készülnek, az idén felállítandó szobrokon dolgoznak. Kampfl János szobrászművész például a Tisza- kécske főterére készülő felszabadulási. emlékmű tervén dolgozik. A művet a község 40 éves felszabadulása ünnepén avatják fel Holnaptól Filmnapok falun Holnap délután 4 órakor tartják a nagyiváni művelődési házban a Filmnapok falun rendezvénysorozat megyei megnyitóját. Bemutatásra kerül Bacsó Péter Te rongyos élet című filmje. A díszbemutatón ott lesznek a film alkotói is. Ugyanekkor nyitják meg Balogh Rudolf Népi életképek című fotókiállítását. Március 2-án Jászalsó- szentgyörgyön Fábri Zoltán Gyertek el a névnapomra című üj filmje kerül a közönség elé. Ti- szaföldváron március 6- án Magyar József, Mi büszke magyarok, és Miért állnak? című filmjét láthatják a nézők.
