Szolnok Megyei Néplap, 1984. február (35. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-16 / 39. szám
1984. FEBRUÁR 16. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A barátság erős szálai Észt —magyar kapcsolatok a Vegyiművekben Belföldi világjárás Szolnokon a Tiszamenti Vegyiművekben 1971-ben látott munkához az üzemi MSZBT-tagcsoport. Az sem véletlen, hogy a szolnoki gyáróriás az észtországi Maardui Vegyikombináttal került testvérkapcsolatba. Ez a gyár a Vegyiművekhez hasonló nagyságú, mindkettőben ezerkilencszáz körüli a munkáslétszám: igaz, Maar- duban a nők aránya jóval magasabb, mint Szolnokon. Hogy a barátság közös szálai a gyári élet, a mindennapok milyen részterületeit ölelik át, arról Tóth János, az üzemi MSZBT-tagcsoport elnökségi tagja így beszél: — Sok mindenben azonosak a gondjaink észt barátainkkal. Őket elsősorban az érdekelte: mi hogyan, miképpen tisztítjuk meg a gyári munkálatok következtében szennyezett vizeinket, de egyéb környezetvédelmi fcrőf esz,Késein két is elismeréssel nyugtázták. Mi pedig a munkaverseny, a termelékenység, illetve a szocialista brigádmozgalom ottani sajátosságaira voltunk elsősorban kíváncsiak. — Azért, hogy ez a kapcsolat minél több embert érintsen, évek óta arra törekszünk, hogy aki teheti, és kedve van, sajátítsa el valamilyen fokon az orosz nyelvet. A tagcsoport évente nyelvtanfolyamokat indított az üzem dolgozóinak, amelyeken a beiratkozott hallgatók 70 százaléka mindvégig részt vett, így nekik mindenképpen bővült a nyelvismeretük. Azután sor került egy nyolc hétig tartó intenzív nyelvtanfolyamra is. Ezen a költséget a résztvevőknek a vállalat fizette, mivel ide elsősorban olyan A kerékgyártó „Minek menne tovább? Mezőtúrra is kellene egy jó kerékgyártó!” — intette maradásra a serkenő bajuszú legénykét a város polgár- mestere. „Legyen” — bólintott rá a fiú. gondolván magában, vándorolt eleget városról városra, hogy kitanulja a mesterséget. Már az anyja is alig ismerte meg, mikor hazaérkezett. így zajlott volna le pontosan mindez az 1700-as évek derekán? Erre nincs tanúm, de az bizonyos: Takács Zsigmond mezőtúri kerékgyártó mester édesanyjának a szép nagyapja is már a szekerekből, a kor Trabantjaiból vagy Ladáiból élt. A történelmi időket nemcsak az emberi emlékezet, hanem a tárgyak is őrzik: egy liliomcímeres, míves (Vaskályha, barnára cserző- dött nyelű, elvékonyodott pengéjű szerszámok és természetesen a munka. Amin jegyzetelek, egy vonószék, hasán az évszám: 1899. Né- zelődök az öreg műhelyben, ismerkedem. „Látja ezt a vésőkést? Nem adnám oda semmiért!” Kezembe veszem — jó szerszám, együtt kopott a gazdájával. Az ódon műhely falán tri- kolóros szalagon egy érdemérem függ — elismerés Takács Sándornénak, amiért tizennégy gyermeket adott a hazának. „Én tizedikként jöttem a világra — emlékezik Zsigmond mester. — S míg a többiek játszottak az udvaron, benn a műhelyben ékeket faragtam szerszám- nyélbe, fatengelyes szeembereket szervezett a baráti társaság, akiknek munkaköréhez, beosztásához hozzátartozik az orosz nyelv ismerete. Azt ma még nem tudom, hogy közülük hányán tesznek majd valamilyen szintű nyelvvizsgát, de az bizonyos, hogy enyhült a tolmácsgondunk. Persze a tagcsoport munkájához nemcsak a különböző delegációk, küldöttségek, szakemberek fogadása, kalauzolása tartozik, hiszen az éves tevékenységük ennél sokoldalúbb. Rendszeresen szerveznek kiállításokat, összejöveteleket, a jeles ünnepek alkalmából. így megemlékeznek a Vörös Hadsereg és a hadiflotta napjáról, Lenin születésnapjáról, május 9-ről, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójáról. — Szerencsére ebben a sokrétű, folyamatos tevékenységben nem vagyunk a gyáron belül egyedül — magyarázza a sikeres programokat Vékony Béla, az üzemi tagcsoport elnöke. — Számíthatunk az üzemi párt- bizottság, a szakszervezet, a KISZ-bizottság. a szocialista brigádok aktív támogatására is. A gyárban dolgozó kisebb munkahelyi kollektívák közül, például a tizenkét tagú Kállai Éva Szocialista Brigád évek óta testvérkapcsolatot tart fenn a maardui kombinát kutatólaboratóriumának dolgozóival. Már egy vitrin is megtelt azokkal az ajándékokkal, amelyeket az észt munkásnőktől kaptak emlékbe. Ezen kívül rendszeres a levelezés, és sor. került házaspárok kölcsönös csereüdültetésére is. Tóth Jánosné azok közé a szekérkerékbe. így tanultam a mesterséget édesapámtól. Értette a dolgát, hiába „támadt” két oldalról konkurrenat bognár,' hogy kiszorítsa, nem bírták. Apám maradt. És megemelte három sor vályoggal a falakat, így készült ez a műhely is”. Négy éven át leste Takács Zsigmond a szakma fortélyait. lassanként kezéhez szelídült a gyalu, a vonókés, a véső, a futó... A falon az 'érdemérem mellett oklevél 1929-ből: a kerületi (debreceni) iparkamara „Takács Zsigmond kerékgyártó ta- noncot példás magaviseletéért és kiváló szorgalmáért” tüntette ki. 420 tanuló közül ketten nyerték el ezt. Az oklevél jelmondatának („Jeles tanulókból lesznek kitűnő mesterek”) ígérete alig tíz esztendő múltán beérett — 1938-ban mestervizsgát tett. „Igazából mindenkit a munkája minősít — mondja Zsiga bácsi —, az apámhoz se jött senki' koppra. Erre nevelt engem is. A kuncsaftok várták a kordét, a lőcsös vagy az ökrösszekeret. a stráfkocsit, a homokfutót... Hintót, no azt nem csináltam. Mentem volna Pestre, hogy kitanuljam, de apám azt mondta, tudok én már eleget. Hát maradtam. Vele. Húsz évig dolgoztunk együtt. Azután elfogytak a szekerek, a kerekek... De készítettem én, és készítek most is, kerítést, szerszámnyeleket, postaládát, fazekasoknak (Pesttől Debrecenig, Nyíregyházától Gyoméig) koron- gozókat, sőt még zongorabillentyűt is. Ha száraz a fa, az a jó. Tölgyből, szilből, akácból dolgoztam. Szóval, nem mondhatom azt, hogy jöjjenek holnap. A megrendelő az első! Arra is ügyelni kell, szó ne érje az ember keze- munkáját — így szerezhet megbecsülést az iparos. Ütöm, vérért», csinálom — jólesik nekem ez a munka”. Hatvan szerszámnyél sorakozik a sarokban, a DATE rencsések közé tartozik, akik már megfordultak az északon hazát talált rokonainknál. — Két alkalommal is ellátogathattam hozzájuk, mondhatom, nagy élmény volt az utazás. Igazi, jóbarátokra találtam bennük bttjártamkor, és rengeteg látnivalóval gazdagodtam. A vendégszeretetük talán még a miénket is felülmúlta. Ami pedig az érdekességeket illeti, nekem legjobban a hegynyi magasságú „lépegető” exkavátor tetszett, amelyet egy nyíltszíni szénfejtésnél csodáltam meg. A hatalmas monstrum széles mélyedéseken „átnyúlva” \ is képes volt a markolójával tonnányi terheket mozgatni. Ügy tűnik, a gyümölcsöző tapasztalatcsere folytatódik: tavaly észt szakemberek ismerkedtek meg a szolnoki Vegyiművekkel, az itt dolgozókkal, az idén pedig — az elképzelések szerint — magyar dolgozók viszonozzák a múlt évi látogatást. A barátság közös szálai nagyon is élők a két gyár vezetői és munkásai között, amelyben nem kis szerepe van a Vegyiművek üzemi MSZBT-tagcsoportjának is. Fáradozásukért, a népeink közötti testvéri kapcsolatok ápolása terén elért eredményekért elismerésként pénteken a Tiszamenti Vegyiművek művelődési háza jelentős rendezvény színhelye lesz. Itt tartják azt az országos ünnepi megemlékezést, amelyet a magyar—szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés aláírásának 36. évfordulója alkalmából rendeznek. helyi tagozatán várják őket. Pár éve pedig a túri vásáron számosán megcsodálták azt a parasztszekeret, amit Zsigmond mester készített. Az igazi mesterben ott rejlik a tanító: Zsiga bácsi keze alatt heten sajátították el a kerékgyártás c»ínját-bín- ját; voltak köztük bentkosz- tosok is. És valamennyien szakemberek lettek, hárman kerékgyártók, a többiek asztalosok. „Szép szóval, türelemmel terelgettem őket, ez használt nekik.” Kezemunkájából, tanítványokból maradt elegendő mára is. És aki a mesterséget .tovább viszi? '.„Három, gyermeket neveltem fel. Pista fiam orvosi műszerész, most Afrikában dolgozik; a nagyobbik lányom szintén műszerész, Pesten a telefongyárban. A kisebbik lányom meg tanít Debrecenben. Látja, nincs, aki kezébe venné a vésőt, de én így sem vagyok elégedetlen. Jól megvagyok”. Hiszem, merthogy a magas, kissé hajlott hátú, szálas-inas ember ma is fiatalos, mosolygós, pedig vállait 73 esztendő súlya nyomja. „Este mindig én zárom el a tévét, de reggel már fél Ötkor kiugrók az ágyból. Tornázom egyet (este is), s ha már megropogtattam a csontjaim, veszem a szerszámot. Egész napra van tennivalóm. Ha meg nincs — keresek magamnak. Különben nem dohányzom, szemüvegre sincs szükségem. Kedvenc italom a tej; bort csak módjával iszom. Na, ezt még elmondom magának: tavaly, tavalyelőtti ?) novemberben a KIOSZ mátraszentistváni üdülőjében pihentünk. Egyik este mulatságot rendeztek. Bennem is bizsergett a táncolhatnék, felkértem egy asszonykát, s a kacsatáncot jártuk. Meglehet, akadt, aki... De én nem akarok megöregedni !” Lehet, hogy ez a hosszú élet titka? — Tamás — Új bírósági vezetők Az igazságügyi minisztériumi államtitkár Vargáné dr. Kovács Borbálát — munkája elismerése mellett — felmentette a szolnoki városi bíróság elnöki beosztásából, és kérelmére a megyei bírósághoz bírói munkakörbe áthelyezte. Ugyanakkor a városi bíróság elnökévé Hadmfahrt Mártonná dr. Tóth Klárát — a munkaügyi bíróság eddigi elnökét — kinevezte. A munkaügyi bíróság vezetésével dr. Kiss István bírót bízta meg. Dr. Hajnal Mihályt, a városi bíróság elnökhelyettesét a megyei bírósághoz bírói munkakörbe beosztotta. Egyben a bíróság elnök- helyettesévé dr. Nánási Illés bírót nevezte ki. Az új bírósági vezetők beiktatása tegnap megtörtént. „Társadalmi vitában” Műsor az aprőfalvakról „Társadalmi vitában” címmel közös műsort szervez a Hazafias Népfort Országos Titkársága és a Magyar Televízió. A február 22-én képernyőre kerülő adásban az aprófalvak helyzetéről és perspektívájáról beszélgetnek tudósok, állami tisztségviselők, népfront- aktivistáik és szakújságírók. A Minisztertanács felkérésére a Hazafias Népfront Országos Titkársága a közeljövőben társadalmi vitára bocsátja a hosszú távú településfejlesztési koncepciót. A széles körű eszmecseréken, a szokásoknak megfelelően, állampolgárok - sokasága fejtheti majd 'ki észrevételeit, jobbító szándékú megjegyzéseit. Elképzelések szerint ebben az évben még háromszor rendeznének a Hazafias Népfront Belgrad rakparti klubjában közös vitaműsort. Az első. jövő szerdai adás 17.50 órakor kezdődik. Hipertóniatársaság Társadalmi szervezet segíti majd a magas vérnyomás megelőzését, gyógyítár- sát: a Magyar Szívgyógyászok Társaságának szekciójaként hamarosan megalakul a hipertónia elleni társaság. Ez a társadalmi szervezet, amelyben a gyakorló orvostól a tudományos kutatóig az orvostársadalom sóik képviselője vesz részt — tevékenyen közreműködik majd a hipertónia elleni küzdelem kimunkálásában s annák végreha j tásáiban. Hol vagyunk attól az állapottól, amelyet Illyés Gyula jelzett: „elfért életük egy kicsiny völgyben”. Bizony ez volt a múlt. millióké elfért a faluban, nemzedékek nőttek fel és távoztak, anélkül, hogy jártak voLna akár egyszer is a budapesti Operaházban, vagy a János-hegyi kilátóban — Párizsról, Moszkváról, Prágáról nem is beszélve. Gyökeres változás történt. Ma százezrek kelnek útra messze külföldre, s élményekkel, tapasztalatokkal térnek vissza hazánkfiai Bécsböl, Zágrábból, Kijevből, négy égtáj vidékeiről, városaiból. Mindez tartalmasabb életet jelent népünknek, de társadalmi köztoincs is. hiszen az egész látóhatár számbavétele, akár a turisztika szintjén is, rejtélyes csatornákon vi&z- szahat a társadalmi közérzetre és a termelési mutatókra is. Ez a metamorfózis immár évtizedek óta tart folyamatosan, és érezteti is jó hatását. Nyitottak az or- szágkapuk. várunk minden jószóndékú embert, tekintsen körül e szép és szépülő hazában, s biztatjuk állampolgárainkat, induljanak", lássanak, szemlélődjenek, kamatoztassák visszaérkezve napi munkájúikban, alkotó tevékenységükben élményeiket, tapasztalataikat. Most mégis a harmadik feladatról szólok, amelyet a nagyvilágba lendülő rohanásunkban gyakran elfelejtünk. Belső, önnön használatunkra szánt utazásának mérsékeltebbek, messze nem használjuk ki ezen természetes lehetőségeinket. Legyünk pontosak: például a zsémbéki romtemplom azért ad a pisai székesegyházhoz hasonló élményt, mert egyedülálló a maga nemében, s ha a párizsi Saint Chapelle kápolnát nézzük ámulattal, nem túlzás, ha a ráckevei görögkeleti szerb templomra gondolhatunk joggal, hiszen a gótika páratlan értéke, világszínvonalú teljesítménye mindkettő. Nem hiszem, hogy messze járnék az igazságtól, amikor azt állapítom meg, hogy nagy külföldjárásunkban megfeledkezünk itthon található viiágértékainkről. Neves műtörténészek közül is kevesen vették számba a tabáni templom zsugorított románkori Krisztusát, amely a kora középkor eléggé nem értékelt, de tényleges szobrász! minősége. Küldetésünk, hogy az esztergomi kincstár anyagát sokkal intenzívebben fedezzük fel a világnak, és önmagunknak is, — kötelességünk. Mintha kényelmesék lennénik e téren, minden bizonnyal azok vagyunk. Rendben van: Szentendre múzeumváros, Pécs is az. ismerjük, ismerik szerte a világon, de Vác, Visegrád már elhanyagol/tabb és vajon Sárospatak hirtelen megnövelt sokrétű pompája az országos tudat része-e valójában? Szeged szerencsésebb, mert a nyári szabadtéri játékok vonzerőt jelentenek, s így az ottani műemlékek is látogatottab- bak. Az már nem szerencsés állapot, hogy sok honfitársunk előbb látja Naumbur- got, mint Egert. Nem a túlzott nemzeti önérzet érzékenysége, miikor megállapítjuk a tényeket, sokkal inkább a nem indokolt túlzások tárgyszerű rögzítése. Természetesen helytelen lenne minden korlátozás. maradjon csak tág, nyitott a kapu kifelé is, de nyíljon ki társadalmi méretékikel szemünk az itthon található és ráirtk váró kincsre. Az mór hiba, hogy a közművelődés nem talál rá, nem vezet találékony eszközökkel ezen forrásokhoz. Közművelődés, oktatás, idegenforgalom. Üdvös az, hogy az utazási irodák az utóbbi években sokszorozzák gondoskodásukat a magyar tájak és városok iránti propagandában, de a jövőben indokolt rendszeresen és állandóan bővíteni azit a repertoárt, amely létezik és miránk vár, hogy milliós tételszámban felfedezzük a gyulai Kohóm Múzeumot, a Békéscsabán látható Munlká- csy-festményéket, a badacsonyi Egry képtárt, a maj- ki kolostort, a nyírbátori Krucsav oltárt. — megannyi önmagába horgadó értéket), amely azonnal személyessé válik szemrevételezésük alkalmával. Olyan közművelődési pillanathoz érkeztünk, amikor éppen a külföldi élményeink támaszthatják fél izzó érdeklődésünket a nem használt hazai esztétikum iránt. Pontosító mérleg ez, s remélhetően gyorsító is. Megtörténhet, hogy aki Helsinkiben járt, rádöbben, hogy a székesegyházhoz méltó Ár- kay Aladár Gorkij fasori építménye Budapesten, hogy a kecskeméti — Lechmer Ödön nevéhez kötött — szecesszió túlszárnyalja a bécsi mintákat, hogy Ják, Lébémy, Ócsa is üzenet, nemcsak a kölni dóm. Azonos erejű vizsgálódással érhetjük el azt. hogy érzékenyek és fogékonyak legyünk mindarra, amit mi és amit az emberiség létrehozott. Tágítsuk szüntelenül szemünket minden értékre, de őrizzünk és fedezzünk fel végre ömma- gunknák minden hazai gyökeret, legyen nyitott a kapunk minden irányban, leginkább és elsőként azonban saját magaslatainkra tárva. L. M. A Tiszamenti Regionális Vízmű- és Vízgazdálkodási Vállalat tiszavárkonyi üzemében már előkészítették az úszóműveket a tavaszi, nyári vízszolgáltatásokhoz D. Sz. M. Régi céhtáblák, ritka mesterségek
