Szolnok Megyei Néplap, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-14 / 11. szám
10 Nyugdíjasok fóruma 1984. JANUÁR 14. Tíz tiszafö/dvári ismét tollat fogott Tavaly, április 10-i lapszámunkban tíz tiszaföldvári tollat fogott cím alatt megírtuk, hogy sok a gondja-baja annak a tíz tiszaföldvári magányos embernek, akik a nagyközségi öregek napközijében töltik hétköznapjaikat. Mindezt egy levélből tudtuk meg, a tíz idős ember nevében az otthon egyik lakója és vezetője panaszolta el, hogy nem ízlésük szerint főzik az ebédjüket, sokáig csak ritkán nyitotta rájuk az ajtót az orvos, gondozatlan a napközi udvara, szél fütyül be az otthon ablakain öreg a ház, elhasznált, mint a lakók. A földvári áfész a legnagyobb bajon azonnal segített, a nagyvendéglőből olyan menüt rendelt a napközinek, ami idős, beteges embereknek megfelelő. Mi azt is szorgalmaztuk, álljon melléjük egy-egy szocialista brigád, vigyen segítséget, sok megértést és szeretetet időnként a házba.. . TELIK AZ IDŐ Eltelt az 1983-as esztendő. Bekopogtunk a tiszaföldvári öregékhez: hogy érzik magukat, változott-e az életük? Pálinkás Andrásné otthonvezető, Szabó Imre — a tavalyi levél írója, meg a többiek nagy szeretettel fogadták a Nyugdíjasok fórumát. A társalgóiban a szépen teleaggatott fenyőfa közelében váltottunk szót. — Azóta is ízletes, jó az ebédünk — újságolták, s szinte gyorsírással lehetett csak jegyezni, mit, mennyit változott körülöttük minden. — Van már orvosunk, Király főorvos úr vett a gondjába bennünket. Rendszeresen jár hozzánk, s úgy tapasztaljuk, nemcsak medicinákkal, jó szóval ds gyógyítja a bajainkat! — Ezt a fenyőfát a téesz dobozüzemi szocialista brigádja állította ki. Hoztak közös ajándékot is karácsonykor. — A martűi oipőgyár Március 8 Szocialista Brigádjától kávéfőzőt kaptunk, a ruhagyári részlegből személyes ajándékökat hoztak, meg pezsgőt, az óév búcsúztatására ! — ősszel a tanács háromezer forintot adott, abból a martfűi öregekkel közös kirándulásra mentünk. — Ki ne felejtsük! A dobozüzemiek szocialista brigádja is elvitt bennünket egy napra, Gyulára! ígérték, Sok a patrónusunk, változott az életünk az idén se felejtkeznek el rólunk! Az olajkályha közelében barátságos meleg cirógatja a beszélőket. Sajnos, naponta 50 liter olajat felöntenek, mégsincs mindenütt meleg. Mert a házon egyelőre nem tudtak még javítani. Pedig a szél most is fütyül. A Gamesz vezetője már végigvizsgálta az épületet, tavaszra ígérte a munkát. A kerítéshez hozzáfogott a sütőiparosok szocialista brigádja, csak úgy, jó szóra. — Nem vagyunk már egyedül — mondták nagy örömmel az öregek. Már éppen oldalba szerkesztettük a változás szép tényeit, amikor lapot hozott a posta, Tiszaföldvárról. „A viszontlátás nagy örömei között elfelejtettünk egy nagyon kellemes és fontos adatot elmondani. A Ti- szaföldvári Nagyközségi Tanács pénzügyi osztályától minden külső- és belső gondozott december végén 1000—1500 forint rendkívüli segélyt kapott, kinek-kinek a nyugdíja szerint.” Befejezésnek se rossz... — sj — Húsz idős ember tölti napjait Szolnokon, a Vörös Hadsereg úti napköziben. Még nincs két éve, hogy az elavult házat — az egykori orvosi rendelőt — felújították, s berendezték a munkáskerület öregjeinek kényelmére. A téli napökon szívesen beszélgetnek, kézimunkáznak, esetleg (mint képünkön is látható) dominóznak. Hasznos munka nélkül azonban nem akarnak élni. A tétlenség rossz tanácsadó — mondják, és segítenek környezetük szépítésében, takarításában. Jobban esik a rend, ha maguk is tesznek érte. (Fotó: Dede). A visszatérés örömei Több mint száz nyugdíjasát hívta tavaly, december végén találkozóra a Volán 7-es számú Vállalat. A nagy eseményre a csomóponti művelődési házban 'készültek a volt munkatársak, barátok, vendéglátók. Bár a nyugdíjasok klubjában rendszeresen találkoznak a munkából kiöregedett volánosok. — ez a nap ünnepi volt a találkozó minden résztvevőjének. Annak külön örültek, hogy a vállalat pártbizottsági titkára, igazgatója, a szakszervezeti bizottság és a KISZ-tit- kára is illőnek tartotta, hogy szót váltson az elődökkel. Vendége is volt a volános nyugdíjasok találkozóiának. A szintén nyugdíjas, Kaposvári Gyula muzeológus aki Szolnok történelmi múltjáról tartott vetítettképes előadást. A vezetőkkel való beszélgetésen sokan elmondták: örülnék a vállalat ismétlődő meghívásainak, s annak is, hogy év közben se felejtik el az öregeket. Szeretnek a nyugdíjas klubba járni, saz is jó, hogy kirándulásokon vehetnek részt minden évben. A találkozó ebéddel zárult, sokáig együtt maradtak a fehér asztal mellett a nyugdíjasok. Arról se felejtkeztek el, hogy megköszönjék a vendéglátóst, s jó munkát, egészséget kívánjanak minden aktív völánosnak az 1984. esztendőre. Néniké rosszat tett? Nénike valójában kedves, többnyire jószándékú öreg hölgy. Szerényen él, — hogyan ís élhetne másképp manapság egy kisnyugdíjas? A szerény életvitel mellett azonban tettvágyban, munkában még mindig szeretne jeleskedni. így jó, a magány, a tétlenség rossz tanácsadó, a baj, a betegség is jobban megtalálja az embert, ha elhagyja magát. No- hát, ezt nem engedi meg magának Nénike. Nyitott szemmel jár környezetében, felszólal megfelelő fórumokon, legtöbbször kisebb-na- gyobb közösség érdekében. Nénikét sokan tisztelték ezért. Jószívű öregasszonynak tartották, aki nem sajnál időt, fáradtságot, másokért. Nénike — mivel fájós a lába — rendszerint levelezett, írt a tanácsnak, az újságnak. a népfrontnak. Szólt a köztisztaság érdekében, a játszóterekről, a virágos parkokról, védte a facsemetéket, bírálta a kereskedőket, felhívta a figyelmet egy-egy bajba jutottra. Néniké annak igen örült, hogy mindehhez a sok pró- kátorsághoz van egy öreg írógépe, s nem kerül hosszú órákba a kiterjedt levelezés. Egyszer aztán Nénike elkeseredett. Valáki, akit önzetlen jóindulata a kritika szelével érintett, megharagudhatott rá, s viszonzásul nem a legkedvesebb levelet kőid,te neki. Ráadásul — Néniké emiatt napokig nem aludt, s életében először panaszkodott is — a levelet nem írta alá, névtelen maradt a sértegető. Nénike ékkor kifakadt, s szomorú, de sajnálkozó hangú levelet írt az újságnak arról, mit nem megtesznek elvetemült emberek. Névtelen levél! Ki képes erre manapság! Nénikét akkor vigasztalni kellett. Még ismeretlen ismerősök is mondták neki; ugyan felejtse el. Egy öregasszony nehezen felejt. Nénike még évek múlva is őrizte a névtelen levelet, nem dobta el, ahogy egyik jóakarója tanácsolta. Aztán egyszer, hogy, hogy nem eszébe jutott. Nagy vita volt éppen a környéken, saját lakótelepük közös dolgaink vitáztak az embere«. Panaszkodtak is. Nénike belehallgatott a vitákba, aztán elővette öreg gépét, s leírta véleményét. Majd — megerősítendő ,.— majdnem ugyanazt, szép, olvasható kézírásával is. És — mik nem történnek a világban — egyiket se írta alá! Nénike két névtelen levele eljutott a címzetthez. Épp oda, ahol Nénike korábbi leveleit is gyűjtötték. — Jé, mondta a hivatalnok, amikor meglátta az ismerős gé- pelésű ismerős színű borítékot, — Nénike írt, az a szegény öregasszony, akit névtelen levélírók is kikezdték már! S akkor következett a meglepetés. Nénike levele feladó nélkül szégyenkezett az íróasztalon. Nénike rosszat tett — állapították meg. de csak magukban az illetékesek. És bár ők is megfogadták, elfelejtik az egészet, nem tudom mi lesz, ha Nénike később teljes névvel küld levelet. .. Azt ugyanis nem lehet olvasás nélkül a szemétkosárba dobni, mint az előzőt. A névtelent... Nevetsz, Nagyi? — Szavamra, szeretek még mindig dolgozni. Ezért is járok szorgalmasan ide. Arokszállásra, a Jászsági Ruhaipari Szövetkezet üzemébe. Amíg egészség van, nyugdíjasnak nem árt a munka. . . Ezt mondta özv. Bordás Gézáné fotóriporterünknek. <T z.) — Akkor az Apukám azt mondta az Anyukámnak, hogy sose törődj azzal, hol lesz a gyerek szilveszterkor, ha mi bulizunk? Miért van a Nagyi? Még boldog is lesz, hogy rábízzuk a gyereket! Érted már, Nagyi? Ezért mondtam az előbb, hogy boldog vagy, ugye? Ne törődj te se velük, nékem úgyis ez a legjobb, ha itt vagyok nálad. Ne kapcsold be a tévét, mondj inkább te mesét, az érdekesebb. Nem, dehogy unom a Piroskát, még a huncut kismalacot se, csak ülj szépen az ágyam mellé, és kezdjél hozzá. Nagyi, nyugodtam gyújts rá, pihenj egy kicsit, aztán, ha szeretsz, mondj még egy ilyen mesét. Ne félj, dehogy leszek köhögés, ha mellettem fújod a füstöt! Apukám mindig fújja, még mondja is, hogy tovább elállók, ha rámszáil a füst. Edzett gyerek vagyok én, Nagyikéin. Azt is tudom már, hol van a bolt, mert ha csak üvegvisszaváltás kell, meg az áráért kenyér, én megyek. Dehogyis nagy út az nekem, hiszen már öt is elmúltam, tudok magamra vigyázni. És azt se gondold, hogy félek egyedül! Hát amikor Apukám is elutazik, meg Anyukám is, én meg maradok otthon a kutyával, mit gondolsz, félek? Legföljebb unom kicsit magam, s áthívom a szomszéd gyereket, bár azért utólag mindig kikapók, mert rendetlenkedünk. Szoktak büntetni is ilyenkor, de én nem félék a munkától, se bizony, félmostam már az előszobát, még a konyhát is! Ügy, hogy nálad én csak pihenek, Nagyikám, mert Te mindig ráérsz, nálad mindig rend vár. Neked már nincs rendetlen kisgyereked, hiába, ez meglátszik. Unod is magadat, ugye, emiatt? — Nevetsz, jé, te nevetsz, Nagyikám. Olyan jót mondtam, hogy nevetned kéll? Nem értem. Nagyi, most nevetsz, vagy?... em igazodik a divathoz, „uniformisát” se veszi már elő a szekrényből, mégis úgy emlegetik, hogy az elegáns és udvarias Lajos bácsi. Tisztelettel beszélnék róla, különösen azok, akik régóta ismerik, tudják, hogy Jászberény legidősebb pincére. Sokan látták még annak idején csokornyakkendősen, testre szabott zakóban, selyemsujtásos pantallóban és diszkréten csikorgó lakkoipőben a távozni készülő vendég asztalához sietqi. Apter Lajos 1920-ban szegődött pikolónák a jászberényi Lehel Szállóba. Szabadulása után ott volt pincér egy évig, tovább is maradt volna, a megromlott gazdasági helyzet azonban Csongrádba űzte. Keresettebb és biztosabb szakában próbált szerencsét, beállt egy fűszereshez kereskedősegédnek. — Kényszerkiruccanás volt az, szívem mindig a vendéglátó szakmához húzott. Az első adódó alkalmat megragadva — 1930-at írtak akkor, — visszajöttem Jászberénybe. Négy évig a Pannónia Szállóban dolgoztam, onnan kerültem újra a Lehelbe, fizetőpincémek. Az se volt tartós boldogság, 1941-ben — már háborús szelek fújtak — kiderült, hogy valamelyik ősömnek Fizetek, főúri „pecsétes” a keresztlevele. El kellett búcsúznom attól a reprezentatív helytől, ahol mindennapos vendégek voltak a tiszturak... Csendesebb helyre, a Rákóczi étterembe költöztem át. Szívesen fogadtak, mert ott is tudták, hogy szeretem a szakmámat, sokat adok magamra, de még többet a vendégre. Köziben velem is, — akárcsak a világgal — sok minden megtörtént. Megnősültem, behívtak katonának. A felszabadulás után négy évre önállósítottam magamat, egy szobányi büfét nyitottam, végül kikötöttem ott, ahonnan útnak indultam, a Lehel étteremben... Mi a szakma titka ? Megpróbálom egy rövid mondatba sűríteni, bár nem mondok újat, hiszen annyian elmondták már előttem, és annyi helyen el kellene még mondani: a pincér van a vendégért, és nem fordítva! Nekünk tudomásul kell venni, hogy a vendég ahány, annyi féle. Van aki a teli bugyélláris nyugalmával lép be az étterembe. és ez növeli „önérzetét”, a másik, a kispénzű, szerényebb, nem követelőző. Más az, aki fizetés napján jön hozzánk, azt a pincér, ha becsületes, igyekszik finoman hazatessékelni a családjához, de marasztalni és jó szóval kell tartani azt, aki karácsony este keres egy csendes asztalt a vendéglőben, mert annak nincs senkije. Mondom, a vendég ahány, annyi féle, a pincér viszont csak egy lehet; mindig udvarias, türelmes, és minden vendéggel szemben szolgálatkész. Ezeket mondtam el fiatal munkatársaimnak 1966. december 31-én búcsúzóul, mert akkor mentem nyugdíjba, és ezeket ismételtem el sokszor, hiszen 1982. nyaráig — szegény feleségem haláláig — nyugdíjasként is dolgoztam. Ennyit, a sok és nehéz munkában megőszült, öreg pincérről. Az életrajzot a krónikás toldja meg néhány sorral Fizetek, főúr! Volt egy beszélgetés. Fizetek úgy, ahogyan a krónikás teheti: egy érdekes életút emléket megőrző, szerény írással. Illés Antal Kozmetika — Időseknek Is • Az ember korának árulkodó jeleit az arcra vési a múló idő. Míg fiatalságunkban az arcbőrünk általában rózsás üde, ahogy telnek az évek, veszít üdeségéből és sárgásbarna lesz. Megváltozik teltsége, és veszít rugalmasságából. A homlokon megjelennek a barázdák, majd az idő vésője alá kerül a nyakbőr. A rugalmas rostok sorvadásával egyidő- ben a bőr szárazzá, fénytelenné válik, és lassan feltűnnek a ráncok a szem és szájzug körül is. A bőr öregedését lassíthatjuk, ha megfelelően gondozzuk és óvjuk az időjárás viszontagságaitól, valamint a vegyi ártalmak hatásaitól. Fokozott ápolást igényel az arcunk. A száraz bőrbe zsíros vagy félzsíros krémet kenjünk, ez minden esetben hidratáló is legyen. Hasonlóan fontos a szemkörnyék ápolása, mert itt ráncosodik először a bőr. A sovány nők nyaka szinte árulkodik az évek múlásáról, ezért ajánlatos a nyakat este bőrápoló krémmel bekenni, majd felfelé simogató mozdulatokkal enyhén bedörzsölni a bőrbe. A kéz ápolásához könnyen felszívódó, zsíros krémet használjunk, ne feledkezzünk el a körmök tisztántartásáról sem. Szolgálunk néhány gyakorlati tanáccsal a test ápolásához is: — ha lehetőség van rá — hideg, meleg zuhany váltogatásával javítsuk vérkeringésünket, sőt ajánlatos átdörzsölni a testet egy közepesen erős kefével. Ha masszázst végzünk, azt mindig a lábtól kezdjük és a szív irányába folytassuk. Aki kádfürdőt vesz. öntsön néhány csepp olajat a vízbe, hogy a naponkénti fürdő ne szárítsa ki a bőrét. Előnyös és kellemes a „Herbária” gyógynövényekből készült különböző gyógycseppek, habfürdők használata. Idősebb korban mértékkel lehet igénybe venni a napfürdőt (és kvarcolást) is, mert a túladagolás kiszárítja a bőrt, és elősegíti a szemölcsök elszaporodását. A megfelelő nap és légfürdő viszont egészséges, növeli a bőr frisseségét és rugalmasságát. Az öregedés külső jele lehet az őszülés és kopaszodás, melyek közül inkább az utóbbit viseljük el nehezebben. Idős korban is festhetjük a hajunkat, de mint mindenben, az idősek kozmetikájában is van egy szabály: ízléssel, mértékkel! A kevesebb, több! Sajnos ma már nemcsak a korosodással romlanak, öregszenek a fogak. Az el- hainyago|lt fogszuvasodás, a fogmeder vagy a fogíny megbetegedése miatt elveszített, vagy hibás fogakat minden esetben pótoltassuk. Fontos tudnunk, hogy a foghiányt pótló protézist és hidat ugyanúgy ápolni kell. mint az elveszített fogakat. Ez mind egészségi, mind esztétikai szempontból nélkülözhetetlen. És végül még egy nagyon fontos tanács: a legjobb kozmetika idős korban is: a hosszú, nyugadt alvás, a kevesebb hajszoltság, a kevesebb mérgelődós, és a harmonikus, kiegyensúlyozott életmód. „Cs” Összeállította: Súskúti Júlia
