Szolnok Megyei Néplap, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-14 / 11. szám

0 Hűtőgépgyár növelni akarja termelését Fűt, fát és felújítást Élményeket minden gyereknek Kényszerpályán vagy sikeresen Városavatú tanácsülések Városavató ünnepli tanács­ülést tartottak Pásztón és Záróén. Pásztó új vezető tes­tületének ülésén, a Lovász József Művelődési Központ­ban részit vett Benke Valé­ria, a Magyar Szocialistái Munkáspárt Politikai Bi­zottságának tagja, a Társa­dalmi Szemle szerkesztőbi­zottságának elnöke. Pásztó történelmi múltjá­ról, az elmúlt évtizedekben megtett fejlődési útjáról Ko­vács Ferenc tanácselnök be­szélt. Eznfán Benke Valéria szólt az ünnepi tanácsülés részt­vevőihez, majd beszédének befejeztével az Elnöki Tar nács megbízásából átadta a várossá nyilvánításról szóló oklevelet Kovács Ferenc ta­nácselnöknek. A Veszprém megyei Ziarc lakóinak, vezetőinek Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára adta át a település várossá nyil­vánítását dokumentáló ok­levelet Beszédében többek között, azt hangsúlyozta, hogy Zirc városi rangja egyik jó pél­dája a hazánkban érvényé* sülő következetes települési- fejlesztési politikának, a felszabadulás óta békövet- kezett társadalmi és gazdag ságj átalakulásnak. A 802 éves település egyébként területileg is gya­rapodva kezdi megifjodásár nak korát Várossá nyiIvód­ni tásával egyidejűleg ugya- rjis hozzácsatolták Lókut, Nagyesztergár és Olaszfalu községet Ezzel a lakóinak száma tízezerre emelkedett. xxxv. évf. 11. sz., 1984. január 14., szombat A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Libanoni válság Csak egy napig tartott a tűzszünet Tegnap reggel összeomlott az előző este kötött tűzszü­net, és valamennyi frontsza­kaszon kiújultak a harcok egyfelől a libanoni kormány­hadsereg és a falangista mi­líciák. másfelől a drúz-szo- cialista és a siita fegyveres erők között. A hivatalos je­lentések csupán arról szá­molnak be, hogy a túlnyomó- részt kereszténylakta Kelet- Bej rútban csütörtökön és pénteken három halottja, harminc sebesültje volt a heves ágyúzásnak, de elhall­gatták, hogy a drúz ellenőr­zések alatt álló területeken 29 falut lőtt a kormánypárti tüzérség. A harcok fellángolása egy­beesik Donald Rumsfeld amerikai elnöki megbízott damaszkuszi látogatásával. A libanoni Köztársasági Elnöki Hivatalból származó értesü­lések szerint Rumsfeld azt a hivatalos libanoni álláspon­tot támogatja a Szíriái fővá­rosban, hogy a libanoni tűz­szünet állandósítását célzó biztonsági terv végrehajtását el kell különíteni a politikai rendezés útjában álló izra­eli-libanoni megállapodás sorsától. Hafez Asszad Szíriái elnök ismételten elvetette a kapi- tulációs megállapodást és kö­vetelte a Libanonba beha­tolt izraeli megszálló csapa­tok feltétel nélküli, a Szíriái csapatok távozásától függet­len kivonását. A négyhatalmi erők köte­lékében Libanonban állomá­sozó amerikai katonák ré­szesei az összecsapásoknak. A térség népei az amerikai­akat nem tekintik semleges, békefenntartó erőnek — mutatott rá ki Hafez Asszad szíriai elnök Geoffrey Howe brit küjügyminiszterrel foly­tatott megbeszélésén. Az El-Fatah Központi Bi­zottsága kérte, hogy febru­árban üljön össze a parla­ment szerepét betöltő Pa­lesztin Nemzeti Tanács — jelentette be Jasszer Arafat. A PFSZ és az El-Fatah veze­tője a Palesztina Hangja rá­diónak adott nyilatkozatban elmondta továbbá: Bendzse- did Sadli algériai elnök hét­fői megbeszélésükön felaján­lotta, hogy Algír legyen a házigazdája a palesztin par­lament következő ülésének. George Habbas, a Népi Front Palesztina Felszabadí­tásáért, valamint Najef Ha- vatmeh, a Demokratikus Front Palesztina Felszabadí­tásáért elnevezésű palesztin szervezet vezetője csütörtö­kön Algírba érkezett. A két palesztin vezető az algériai vezetőkkel tárgyal, s megfi­gyelők szerint a megbeszélé­seken a palesztin belvi- szályról lesz szó. ' Megkezdődtek a termelőszövetkezetek zárszámadó közgyűlései Havasi Ferenc köszöntötte az ászári Aranykalász Tsz tagságát Tegnap megkezdődtek a termelőszövet kezetek zár- széimadó közgyűlései. Első­ként, mint az már hagyo­mány, ezúttal is az ászári Aranykalász Termelőszövet­kezetben számolt be a veze­tőség a tagságnak a múlt év eredményeiről, gondjairól. Az ünnepi közgyűlésen részt vett és felszólalt Havasi Fe­renc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára és Kapolyi László ipari minisz­ter is. Az ászári közös gazdaság, mint Simon István elnök be­számolójában többek között elmondotta, az aszály és az ismert gazdasági nehézségek ellenére is eredményes évet zárt. A már csáknem 25 éves gazdaság megszokott fejlő­dési üteme tavaly sem las­sult le, ismét jelentősen gya­rapodott a közös vagyon. A szárazság káros hatását jó minőségű növényvédelmi munkával, jól megválasztott termeléstechnológiával és magas színvonalú agrotech­nikával enyhítették. A jól szervezett, gondos, jó minő­ségű munka eredményeként nagyobb arányban nőttek a tsz bevételei, mint kiadásai, így a nyereség 13,2 százalék­kal meghaladta az előző évit. Havasi Ferenc felszólalásá­ban gratulált a tsz eredmé­nyeihez. Elismeréssel szólt arról, bogy a nehézségek • el­lenére is meg tudták őrizni a szövetkezet legnagyobb ér­tékét, a tagság egységét. Ér­vényesült az igazi demokra­tizmus, az emberség, a fe­gyelem, és ha kellett, a ke­mény szigor is. Ezután a Központi Bizottság titkára arról szólt, hogy a magyar mezőgazdaság dolgozói a múlt évben múlhatatlan ér­demeket szereztek, hiszen olyan körülmények között küzdöttek meg az aszályos esztendő gondjaival, terhei­vel, amikor nem kedveztek agrárgazdaságunknak a vi­lággazdaságban zajló válto­zások sem. Sokféle intézke­déssel, szorgalmas munká­val, gyors alkalmazkodóké­pességgel képes volt a ma­gyar mezőgazdaság enyhíte­ni, sok esetben kivédeni a súlyos aszály káros hatását. Így sok százmillió forintot megmentettek az ország szá­mára, s íészese volt ennek mindenki, a brigádtagoktól kezdve a miniszterig. Havasi Ferenc hangsúlyozta, hogy ebben az esztendőben is ke­mény munkára, társadalmi méretű összefogásra van szükség ahhoz, hogy tovább emelkedjen a mezőgazdaság teljesítménye. Csapadókra várnak Metszenek, bort kezelnek Kunszentmártónban Kambodzsai szolidaritási gyűlés Tegnap délelőtt a Hazafias Népfront Szolnok megyei Bi­zottsága meghívására me­gyénkbe érkezett Kao Sam- reth, a Kambodzsai Népköz- társaság budapesti nagykö­vetségének ideiglenes ügyvi­vője és Koy Malay, a nagy- követség másodtitkára. A küldöttséget a Hazafias Nép­front megyei bizottsága épü­letében dr. Krasznai Géza, a megyei népfrontbizottság elnöke és Sándor László, a rr.egyei bizottság titkára fo­gadta. A kambodzsai vendégek délután Kunszentmártanba látogattak, ahol a Pannónia Szőrmekikészítő és Szőrme­konfekció Vállalat 4. sz. gyá­rában munkás szolidaritási gyűlésen vettek részt. A gyű­lésen, amelyet a Kambodzsai Népköztársaság megalakulá­sának 5. évfordulója tisztele­tére rendeztek, a vállalat dolgozóival találkoztak a vendégek. A gyűlésen Kao Samreth köszönetét mondott a magyar nép önzetlen segít­ségéért és támogatásáért, amellyel segíti a független­né vált és a szocializmus út­iára lépett Kambodzsa fej­lődésé-. Ea.«.-. egyik bizo­nyítéka a most átadott,. ma­gyar dolgozók által létreho­zott ezerszemélyes gyermek­város A barátsági nap al­kalmából Kambodzsa képek­ben címmel fotódokumentá­ciós kiállítás nyílt a Pannó­nia Szőrmekikészítő és Kon­fekció Vállalat kunszentmár­toni gyárában. Ritkítják az ágas-bogas vesszőket a fegyvernek! tsz asszonyai Csattog az olló a Jászsági Állami Gazdaság újerdei ke­rületében. A gyümölcsösben szorgoskodók már az elmúlt esztendő novemberében hoz­zákezdtek a szőlő metszésé­hez. A munkát a december elején beköszöntött — átme­neti — kemény hideg szakí­totta meg. Néhány héttel ké­sőbb fokozatosan megenyhült az-idő, a kertészek ismét kéz­be vették a metszőollót. A kopogós hideg nem vonult el nyomtalanul, megsanyargat­ta a szántóföldi növényeket és jónéhány szőlőrügyet is megbénított. A gazdaság szakemberei a napokban mé­rik föl a fagy okozta károkat. Jelenleg a kettes kerület­ben — a jászsági homok mű­velői — folytatják a met­szést, a 470 hektár szőlőből ezidáig 180 hektárnyit hagy­tak maguk mögött. Az ollók csattogását gyakran elnyom­ja az arra járó traktorok zú­gása. A levágott venyigéket a szárzúzó darabolja össze, később a zúzadékot egy má­sik munkagép a homokba tárcsázza. Távolabb a talaj­Túli munkák a kertészetben erő-visszapótlás gépei, vagyis a szerves- és műtrágyaszórók járnak a tőkék között. Az elmúlt öt esztendő leg­jobb minőségű borkéstzleté- nek megóvásával, kezelésével Ifoglalatoskodnak a Jászsági Állami Gazdaság pincéiben. A múlt évi termésből még 14 ezer hektoliter vár elszállí­tásra. Ez csupán a termés kisebbik fele, hiszen a gaz­daság tavaly az év végén 17 ezer hektó bort már el­adott. * * * , A hatezer hektáron gazdál­kodó fegyvérneki Vörös Csil­lag Termelőszövetkezet ker­tészeti főágazatának száz dolgozója is a metszéssel fog­lalkozik. A 350 hektáros gyü­mölcsösben az asszonyok ol­lóval és kéri fű résszel ritkít­ják a fiatal almafák koroná- ját, nyesik az ágas-bogas vesszőket.^ A szomszédos területen, a csobánkai részen a kertészek másik csoportja kis méretű motoros fűrésszel szeli a vas­tagabb ágakat, gallyakat. Korábban, a kézi munkákat megelőzően egy úgynevezett síkfalnyírógép igazította meg a gyümölcsfák „fazonját” — a könnyebb gépi mozgást segítve ezzel. A főágazat dol­gozói két hét alatt — a met­szés kezdete óta — 65 hektár­nyi területen végezték el a gyümölcsfák ritkító metszé­sét. Á' fák metszésével a kerté* szék várhatóan március kö­zepére végeznek, akkor a le­mosó permetezésre és a fej­trágyázásra kerül sor. A gyümölcsös területén lé­vő élüzemben már január el­ső napjaiban befejezték az alma préselését. A fegyver- neki termelőszövetkezet ösz- szesen 2300 tonna vitamin- Idús gyümölcslevet szállított a Debreceni Konzervgyárba. Ára: 1,80 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI,EGYESÜLJETEK!

Next

/
Thumbnails
Contents