Szolnok Megyei Néplap, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-29 / 24. szám
984. JANUÁR 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Kiállítás Jászkisér múltjáról A jászkiséri Csete Balázs elytörténeti gyűjtemény a özség múltjával ismeritejti íeg a látogatókat A kiáltótermekben régi munka- s használati eszközök, be- sndezési tárgyak, a régi vi- ;let darabjai, Írásos dokumentumok, fotók vallanak az ődök életéről, mindennap- iiról. Láthatják az érdeklő- 5k a község szülötte, a yűjtemény és a kiváló eredményeket elért helytöténeti makkor névadója. Csete Ba- izs munkáit, személyes asználati eszközeit, rajzait, ístményeit is. A múlt évben étezer-ötszázan keresték fel gyűjteményt, amely töb- ek között a helyi iskola cta tó-nevelő munkájában is serepet vállal. Felvételeinken: részletek a ^állításból. Fotó: N. ZS. Film jegyzet 1 Bockerer, avagy volt-e humora a Gestapónak? Kari Bockerer, bécsi hen- ;esmester, a májsajt specialistája, — alakja megtévesz- ;ő. Mindig összehasonlítás- •a hajlamos rest képzeletünk íezdetben olyan második világháborús Svejket láthat benne Később csak a derék katona valamelyik nagyon távoli, civil ősének gondolhatjuk. Még tovább folytatva a figura cselekedeteinek elemzését, arra kell gondolni, Bockerer egyszerű orvosi eset. De talán mégsem, ennek sok minden ellentmond. S ezzel fejtetőre is állt szerény logikánk. Vagy a közeg hülye, amelyben annak idején Bockerer játszott, netán Bockerer is, esetleg mindkettő, netán egyik sem, csupán Franz Antal filmje sikerült túl kedélyesre. Egyébként hatásos, ami a vászonról jön. Könnyen ,.lépcsőházi” ember lesz a nézőből, csak odakint jut eszébe, hogy bent mit is akart mondani: „Ugyan, Bockerer úr, maga egy papírmesé szájhős, Európa rá a tanú. hogy a Gestapónak nem volt humorérzéke”. S csodák csodája, a májAZ AVASON A Miskolc nevezetességének számító avasi harangjáték órája éveken át pontatlanul járt, mígnem Kacsán- di Miklós, az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat villamosmérnöke — a városgondnokság által kiírt versenytárgyalást megnyerve — vállalkozott felújítására. sajt művésze mégis mindent megengedhetett magának vele szemben. Arra kell gondolnunk, a bécsi Gestapo „más” volt? Nem valószínű, maradt tehát, hogy Bocke- rernek mégiscsak a hibbant- sága adott menlevelet? Ezt fontos lenne eldönteni, hiszen más elbírálást kíván egy elmebeteg, vagy egy netán önmagát álcázó garabonciás, kedélyes bécsi polgár, aki nagy vidáman szem- telenkedik a volt császárváros új uraival. Tény, hogy Bockerer nemcsak a nácikat tévesztette meg. egy kicsit minket is becsapott. Azt hittük, svejki figura, mígnem a jegyzet végére az derült ki. hogy csak tüneteket látott, semmi mást. A ragadozók pedig az őzikék között sem váltak nyuszikká, a Gestapo a kedélyes szájhősöket sem szerette. Nem volt humora, és akinek nincs humora, az köny- nyen félreért mindent. Boc- kerert pedig nem én értettem félre elsősorban, hanem a rendezője. — ti — A legkorszerűbb elektronikát alkalmazva integrált áramköröket épített a szerkezet helyébe; az óraművet kvarckristály vezérli. A miskolci harangjáték negyedóránként, az ismert kedves dallam felcsendülésével jelzi az időt. A „Sámson” Szolnokon A békéscsabai Jókai Színház vendégszereplése A békéscsabai Jókai Színház társulata holnap Szolnokon vendégszerepei. A Szigligeti Színházban este 7 órától — Rencz Antal rendezésében — Németh László: Sámson című darabját mutatja be a társulat. A címszerepben Nagy Attila érdemes-művészt, a további szerepekben többek között Felkai Esztert, Tomanek Gábort, Bartinek Pétert, Gálfy Lászlót és Dénes Piroska Já- szai-díjas színművészt láthatja a közönség. A díszleteket Országh Lili festményei alapján Rencz Antal, a jelmezeket Mialfcovszky Erzsébet érdemes-művész tervezte. A népi műemlékek karbantartása Baranyában védelmet kaptak a népi építészet legértékesebb emlékei, hogy megőrizzék az utókor számára a hajdan élt tehetséges falusi építőmesterek szép alkotásait. A megyei tanács végrehajtó bizottsága 1973-ban állást foglalt a népi műemlékek fokozott megóvása mellett, és ezzel megteremtette a szervezett védelem alapjait. Most fejeződött be a tízéves munka, amelynek során felkutatták és védelem alá vonták az arra érdemes épületeket: magyar és nemzetiségi építészeti alkotásokat. összesen százötvenhat népi műemlékre terjed ki a védettség. Többségük magán- tulajdonban levő lakóház, illetve gabonáslkamra, állatszállás, présház és pince. Oltalmat kapott továbbá a botykapeterdi csárda, a go- disai kovácsműhely, a nagytótfalusi iskola, a magyareg- regyi vendéglátó és mészárszék. Kvarckristály vezérli a harangjátékot Vita és meditáció Tizenhárom „átszervezés” után Hozzászólás a tanáregyéniség-vitához A témával kapcsolatos Ür- mössy Ildikó „vitindító”, majd Tiszai Lajos és dr. Kiss Kálmánná írásával, az abban kifejezett gondolatokkal általában egyetértve, a további kiegészítés és más ol- idaUrdtl való miegközleí t'tés szándéka adta kezembe a tollat. Akaratlanul is — mint a pálya végén járóknak általában — összegyűltek a tapasztalatok, melyeik közül talán hasznosítható is akad. Nemcsak a békesség kedvéért, hanem az igazság ténye miatt értek egyet mindhárom írás számos megállapításával. Ilyenek pl.: „Igazán jó tanárrá csak az válhat, aki széles körű, biztos szaktudással rendelkezik, szaktudományában alkotó munkára képes.” (Ürmössy Ildikó) „ ... potenciálisan kedvezőbbnek vélem a megteremthető lehetőségeket, a meglevő szellemi kapacitást, mintsem az előzőek alapján gondolhatnánk’’ (Tiszai Lajos) „A tudós tanár és kiváló tanáregyéniség közé semmiképpen sem tennék egyenlőségjelet’’. (Dr. Kiss Kálmánná) A három írásból rapszodikusan kiemelt gondolatokból külön-külön is lehetne egy-egy tanulmányt írni, de úgy gondolom az már valamelyik pedagógiai szaklap feladata lenne. A téma más oldalról való megközelítését részemről elsősorban az indokolja, hogy szakmai képzést is nyújtó középiskolában dolgozom. Továbbá azért is — ha nem tévedek — a középiskoláknak csaknem fele valamiyen szakmai képzést is biztosít. Ebből a nézőpontból vizsgálva a kérdést, meg kell állapítani, hogy ma a 30—40 év előtti ismert „tudós tanáregyéniség” aligha képzelhető el azokkal az ismérvekkel, tulajdonságokkal, akit az én korosztályom még ismerhetett. A dinamikusan fejlődő természettudományok ismeretanyagának nagysága, és azok felgyorsult változásai a régi — talán nevezhetjük klasszikus — „tudós tanáregyéniség” kialakulását optimális körülmények között is megkérdőjelezi Nehezen képzelhető el, hogy egy agrármérnök, sőt, szakmérnök tanár úgy tudjon — feltételezett képességei mellett — kiváló tanár- egyéniség lenni, hogy közben a tudományos igényű kutatásban is figyelemreméltó eredményt mutasson fel. Tegnap még csak mechanikus vetőgép volt a kórszerű, ma már fotocella®, vagy pneumatikus vetőgéppel vetnek. A talajfelszín rendezést lézersugár vezérli. A mechanikus gyomirtást a különböző szelektív hormonhaitású vegyi anyagok váltják fel. A Imezőgazdaságiban használt kémiai anyagok évenként újabbakkal egészülnek ki. A szakmai ismeretek elavulása talán a mezőgazdaság — tágadban az élelmiszergazdaság — területén a leggyorsabb. Van olyan agrármérnök tanár a testületben, akinek már két szakmérnöki képesítést kellett szereznie 20 éves pedagógusi pályája alatt annak ellenére, hogy egy helyein növénytermesztés tantárgykörébe tartozó ismeretet tanít. Bizonyára könnyebb volt tudós tanárnak lenni a két Világháború között, amikor esetleg ugyanabból a tankönyvből tanított a tanár, melyet ő is tanult középiskolás korában. Még magam is áhíhoz a korosztályhoz tartozom, aki érettségi után, 6 év múlva még saját meglevő középiskolai tankönyvéből taníthattam kezdő tanár koromban. Napjainkban tehát biztos, konvertálható szaktudással rendelkezni egy mérnök-ta- nérnak nem kevesebbet jelent, mint esetleg 5—10 évenként teljesen új, korszerűbb szakmai ismeretet elsajátítani és alkalmazni. Bizonyos vagyok abban, ■hogy általam is ismert lés nagyra becsült, 60 évvel korábbi elődöm, Szentannai Sámuel (1912—1932-ig volt igazgató) a „karcagi Tesse- dik” tudományos munkássága köziben, több mint 3 évtizedes működése alatt, nem változtak a természettudományi ismeretek annyit, mint talán napjainkban egy év alatt. Az igazság kedvéért azt is meg kell mondani, hogy 20— 30 évvel korábban a mezőgazdasági szakoktatási intézmények a termelőüzemekhez viszonyítva korszerűbb technikával lés termelési feltéttelekkel rendelkeztek! A tangazdaságokban a termelés közvetlen irányítása is a szaktanárok kezében volt, mélyet jól tudtak hasznosítani az ismeretek gyakorlati alkalmazásában. Ma fordított a helyzet, az iskola tárgyi feltételei alacsonyabb szintűek, mint azon gazdaságoké, amelyek számára a képzés folyik. Az ún. bázis- gazdaságokban a szakmai oktatás — az esetek többségében — megtűrt vendég. A politikai, szakmai és pedagógiai felkészültség keveset ér, ha az nem párosul olyan emberi tulajdonságokkal, mint a kapcsolatteremtő készség, mások — adott esetben a tanulók — tisztelete és megbecsülése, miközben következetes munkával és munkára szoktatással egyéni életével is példakép tud lenni a pedagógus. Sajnos az alkalmasság vagy alkalmatlanság — az esetek többségében — már csak a pályán doerül ki, amikor — a jelenlegi munkaügyi rendelkezések alapján — gyakorlatilag alig lehet változtatni. Kortársaimmal még azok közé tartozom, akiket államtitkár nevezett ki „ideiglenes minőségű gazdasági tanárnak”, s csak akkor engedték katedrára, ha több oldalúan is bizonyította, hogy alkalmas a pályára. A bizonyításhoz legalább egy évre volt szükség, és természetes volt, hogy akit nem tartott alkalmasnak a „nagybecsű Tantestület”, annak pályát kellett változtatni. Talán már a leírtakkal is meggyőzően bizonyítottam, hogy különösen a szakmai oktatás terén a tudós tanár és kiváló tanáregyéniség — nagyon ritka kivételtől eltekintve — nem kapcsolható össze. Ezt az utopisztikusi elvárást nem kevésbé akadályozza az a körülmény, hogy az utóbbi évtizedekben — okkal vagy ok nélkül — végrehajtott „átszervezések” elsősorban mérnök-tanár pedagógusok helytállását tették a legnagyobb mértékben próbára. Közel négy évtizedes pályám alatt — kortársaimmal együtt — 13 átszervezést éltem át egy helyen, és — nem a kerek szám kedvéért — 10 féle tantárgyat tanítottam — hosszabb- rövidebb ideig — gyakran tankönyv nélkül. Két tárgyból tankönyvpótló jegyzetet is írtam időközben. Ehhez azt is hozzáteszem, hogy a egyetem elvégzése után eddig — a különböző tanfolyamokat nem számítva — plusz 9 évet — igénybe vevő különböző főiskolai és egyetemi szintű záróvizsga -és államvizsga-köteles képzésben volt részem, menyeket nemcsak tülijűtött ambícióból választottam. A magam példáit csak azért hoztam fel mert hitelt érdemlően ellenőrizhetők hogy kortórs pedagógius társaim közül miért lett kevesebb a „tüdős tanár”. Nem túlzók, ha azt állítom, hogy a gyakran szétforgácsolt energia elegendő lett volna legalább egy tudósjelölt kandidátusi cún elnyeréséhez is. Mindezen, csak adaléknak szánt valóságok után is egyetértek Tiszai Lajos megállapításával; A mai lehetőségek potenciálisan valóban kedvezőbbek, mint voltak 20—30 évvel korábban. Ha csak a kommunikációs és információhordozó eszközök korszerű és gazdag tárházát vesszük figyelembe, nem kétséges ezen megállapítás igazsága. Az egészséges kibontakozás fékjei azonban a jó szándék ellenére beépítésre kerülnek, amikor az oktatás különböző szintjeit és célkitűzéseit eltérő tulajdonságaik elllenére közös nevezőre akarjuk hozni. A ..nagyobb fokú önállóság megvalósítása érdekében jelenleg négy főhatóságnak van operatív irányító joga a szakmai képzést nyújtó iskolák életében, mely még egy évtizeddel korábban éppen fele volt. A felsoroltak ellenére továbbra is optimista maradtam, mert a megye, de mondhatom a Tiszántúl számos vezető mezőgazdasági szakembere bizonyítja, hogy a gondok ellenére nem „üres szakmacséplés” folyik az iskolákban. De mindig sajnálom, hogy túl sok „tanulópénzt” fizetünk a helyesebb utak felismeréséért. Erős András szakközépiskolai igazgató Üj nyolctantermes általános iskola épül Martfűn a régi iskola közelében« az új lakásokkal rohamosan gyarapodó lakótelepen. A modem oktatási intézményt várhatóan ez év szeptemberében adják át rendeltetésének, jelentősen enyhítvén la régi, ijelenlpg 1100 tanulót foglalkoztató iskola zsúfoltságán. Fotó: N. Zs.
